back to top
2025. december 28. 05:27
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1115

    23 szakasz vár a versenyzőkre a Mexikó Rallyn

    0

    2020 után jövőre ismét WRC futamként rendezik meg a Mexikó Rallyt, melyen 23 szakasz és 320 km versenytáv vár a mezőnyre. 

    Utoljára 2020-ban volt WRC futam Mexikóban, akkor azonban a vasárnapi programot nem tudták megrendezni, miután a kitörő járvány miatt sorra törölték a repülőjáratokat, és félő volt, hogy nem mindenki tud hazamenni. 

    A versenyt végül Sébastien Ogier nyerte a Toyotával, a hyundai-os Ott Tanak és fordos Teemu Suninen előtt szombat este. 

    Miután tavaly teljesen elmaradt a verseny, idén a Nemzetek Rallyja formájában rendezték meg ismét, ahol Európa csapata nyert Norvégia és Franciaország előtt. 

    Ez a verseny egyúttal WRC tesztverseny is volt, sikeressége után pedig jövőre, március 16-19. Között ismét megrendezik vb futamként. 

    “Az, hogy 2020-ban le kellett mondani az utolsó napot a járvány miatt, majd két évre kiestünk a WRC naptárból mindenkinek elkeserítő volt – áll a verseny szervezőjének közleményében. – Jövőre visszatérünk és a vasárnapi program az lesz, ami 2020-ban is lett volna. Annak idején még egy új utat is építettünk a San Diego-i szakaszhoz, ami szintén 2023-ban fog debütálni. A pénteki, szombati és vasárnapi programban is szerepel a Las Dunas szuperspeciál, melyet egy völgyben alakítottak ki olyan környező elemekkel, amit még a vb-n sosem láttak.” 

    2023-ban összesen 23 szakasz vár a mezőnyre, melyek hossza 320 km lesz. 

    Az útvonal (magyar idő szerint)
    2023. Március 16., csütörtök
    17:01 Shakedown (Llano Grande) 5.50 km

    2023. Március 17., péntek
    03:05 SS1 Street Stage GTO 1 1.12 km
    03:28 SS2 Street Stage GTO 2 1.12 km

    15:43 SS3 El Chocolate 1 31.45 km
    16:46 SS4 Ortega 1 15.61 km
    17:39 SS5 Las Minas 1 13.61 km
    21:17 SS6 El Chocolate 2 31.45 km
    22:20 SS7 Ortega 2 15.61 km
    23:13 SS8 Las Minas 2 13.61 km

    2023. Március 18., szombat
    00:16 SS9 Las Dunas Superspecial 1 3.84 km
    01:09 SS10 Distrito León Mx Rock & Rally SSS 1 2.83 km

    15:13 SS11 Ibarrilla 1 14.89 km
    16:04 SS12 El Mosquito 1 22.47 km
    17:05 SS13 Derramadero 1 21.69 km
    18:13 SS14 Las Dunas Superspecial 2 3.84 km
    21:06 SS15 Ibarrilla 2 14.89 km
    21:59 SS16 El Mosquito 2 22.47 km
    23:05 SS17 Derramadero 2 21.69 km

    2023. Március 19., vasárnap
    00:18 SS18 Las Dunas Superspecial 3 3.84 km
    01:01 SS19 Distrito León Mx Rock & Rally SSS 2 2.83 km

    15:05 SS20 Las Dunas Superspecial 4 3.84 km
    16:16 SS21 Otates 35.39 km
    17:24 SS22 San Diego 12.56 km
    19:18 SS23 El Brinco[Power Stage] 9.58 km

    Hivatalos: megvan a Ferrari új csapatfőnöke

    0

    A Ferrari bejelentette, hogy 2023 januárjától kezdve Frédéric Vasseur lesz az istálló csapatfőnöke. Mindez nem sokkal azt követően történt, hogy az Alfa Romeo nyilvánosságra hozta a távozását.

    Ahogyan arra számítani lehetett, az Alfa Romeo F1-es istállója bejelentette, hogy Frédéric Vasseur távozik a csapatfőnöki pozícióból, valamint a Sauber Motorsports vezérigazgatói posztjáról. A francia szakember hivatalosan csak év végén köszön el a hinwili alakulattól, amelyet közel 5 és fél évig szolgált.

    Vasseurt 2017 júliusában nevezték ki az akkor még Sauber néven működő csapat élére, miután az előző idény végén belső konfliktusok miatt távozott a Reanult-tól. A svájci istálló túlzás nélkül története mélypontján volt, hiszen mindössze 5 pontot gyűjtött, és mindenkitől messze lemaradva az utolsó helyen végzett a konstruktőri tabellán, nem beszélve a pénzügyi nehézségekről.

    Az 54 esztendős szakember vezetésével már a következő évben megindult felfelé az istálló, nem kis részben az akkor debütáló Charles Leclerc teljesítményének köszönhetően, ráadásul az Alfa Romeo is megérkezett névadó szponzorként. A csapat a nyolcadik pozícióban zárt a tabellán, ahonnan a következő két szezonban sem tudtak előrelépni, sőt, fokozatos visszaesés volt tapasztalható. Olyannyira, hogy tavaly a Williams is megelőzte őket, de akkor már lehetett tudni, hogy az idei év lesz a fontos az új szabályok miatt.

    Az Alfa Romeo kifejezetten erősen kezdte a korszakot, és a frissen igazolt Valtteri Bottas révén jobbnál jobb eredményeket értek el az idény elején. A finn pilóta már a dobogóban reménykedett, ami túlságosan optimista jóslatnak bizonyult, hiszen a szezon egyharmada után nagyon visszaestek. Végül így is megőrizték a hatodik helyet, ami az elmúlt években elképzelhetetlen magasságot jelentett.

    Hogy ki lesz Vassuer utódja, azt egyelőre nem tudni. Bár az Audi csak 2024-ben kezdi meg a Sauber felvásárlását, logikus lépés lenne, ha az új csapatfőnök már illeszkedne a német márka elképzeléseibe, és hosszabb távon terveznének vele. Nevekről azonban egyelőre még nem esett szó, de vélhetően a közeljövőben erről is döntés születik, vagy már meg is született.

    „Most, hogy készülök befejezni a kalandomat az Alfa Romeónál, szeretettel tekinthetek vissza erre a hat évre – búcsúzott Vasseur. – Hálával tartozom a csapat minden egyes alkalmazottjának, hiszen ők azok, akik talpra állították ezt az istállót, és feljebb léptek sportágunk ranglétráján. Büszke vagyok arra a munkára, amit együtt végeztünk csapatként és cégként, és még inkább az erős alapokra, amelyeket a következő időszakra fektettünk le. Amire viszont a legbüszkébb vagyok, azok az emberek, akik mindezt lehetővé tették, és akik idővel barátokká váltak. Mindig is az otthonomnak fogom érezni ezt a csapatot, és bárhová megyek, szurkolni fogok nekik. Nagyon sokat tanultam a vezérigazgatói és csapatfőnöki munkám során, és úgy érzem, minden egyes nap felkészített arra, ami következik. Tudom, hogy az Alfa Romeo egyre erősebb lesz, és alig várom, hogy a következő években üzleti téren versenyezzünk.”

    „Frédéric hat évnyi inspiráló vezetést és kemény munkát nyújtott a csapatunknak, segítve vállalatunk és istállónk újjáépítését –jelentette ki Finn Rausing, a Sauber Holding igazgatótanácsának elnöke. – Képes volt mindannyiunkat arra ösztönözni, hogy a legjobbunkat adjuk, és az egyre jobb eredmények bizonyítékául szolgálnak a csapat élén nyújtott minőségi teljesítményének. Ő volt az első, aki hitt a projektünkben, és sokkal erősebb, egészségesebb helyzetben hagyja hátra a csapatot, mint [amilyen akkor volt] amikor megérkezett. Fényes jövő előtt állunk, ami minden, amit kérhettünk tőle. Biztos vagyok benne, hogy mindenkihez csatlakozom a csapatnál azzal, hogy sok sikert kívánok Frednek a további munkájához.”

    A Ferrari gyorsan bejelentette az érkezését

    Nem sokkal később meg is érkezett a Ferrari közleménye Vasseur kinevezéséről, aki hivatalosan január 9-én fogja átvenni az istálló vezetését. A maranellóiak az Alfa Romeónál elért sikerek mellett azt is megemlítették, hogy korábban nagy szerepet játszott Nico Rosberg, valamint Lewis Hamilton karrierjének elősegítésében, még a GP2-ben.

    Vasseur érkezése egy nagy előnyt mindenképpen jelenthet neki és a csapatnak is: jól ismeri Leclerc-t, és korábban már bebizonyították, hogy képesek a sikeres együttműködésre. Az idei szezonban nem mindig támogatták kellően a monacói pilótát, jövőre viszont ha más nem is, a szándék alighanem meglesz erre.

    „Örömmel üdvözöljük Fred Vasseurt a Ferrari csapatfőnökeként – kezdte Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója. – Pályafutása során képzett mérnökként sikeresen ötvözte a műszaki erősségeit azzal a képességével, hogy a legjobbat hozza ki a pilótáiból és a csapataiból. Ez a megközelítés és az ő vezetése az, amire szükségünk van ahhoz, hogy a Ferrarit újult erővel lendítsük előre.”

    „Megtiszteltetés számomra, hogy csapatfőnökként átvehetem a Scuderia Ferrari vezetését – nyilatkozta Vasseur. – Mint olyasvalaki, akinek mindig is szenvedélye volt a motorsport, a Ferrari az autóversenyzés csúcsát jelenti számomra. Alig várom, hogy együtt dolgozhassak a tehetséges és igazán szenvedélyes maranellói alakulattal, hogy tiszteleghessek a Scuderia történelme és öröksége előtt, és hogy a eredményt szállítsunk a tifosinak.”

    A sör mentette meg Neuville dobogóját

    0

    A 2014-es Mexikó Rally izgalmas befutót tartogatott, Thierry Neuville számára egy üveg mexikói sör segített elérni a dobogós eredményt. 

    Thierry Neuville első dobogós eredményét érte el a 2014-es Mexikó Rallyn a Hyundaijal, ehhez azonban sörre is szüksége volt. 

    A belga versenyző autójának hűtője megsérült az utolsó szakaszon, amit bár a harmadik helyen állva fejezett be, azonban a hűtősérülés miatt a motor hőmérséklete az egekbe emelkedett és úgy tűnt, hogy Thierry Neuville-nek nem sikerül eljutni a szervizparkba. 

    A szakasz után Neuville és navigátora, Nicolas Gilsoul megpróbálta a hűtőn kialakult lyukat befoltozni, azonban a hűtpővizet is pótolniuk kellett. Ezt végül a versenyt támogató Corona sörnek köszönhetően sikerült megoldaniuk, a nagy palack sörrel sikerült elérni a szervizparkot és ezáltal megszerezniük első dobogós eredményüket a koreai gyártóval. 

    Botrányos futamon döntött rekordot, majd ismét zokogva örült a Ferrari első brazilja (videók)

    0

    Rubens Barrichello megnyerte a brazil Stock Car bajnokságot, miután balesetbe keveredett riválisaival. A brazil pilóta 50 évesen végzett a tabella élén, amivel rekordot döntött.

    Hiába múlt el májusban 50 éves, Rubens Barrichello még mindig aktív autóversenyző, és most már hosszú évek óta a helyi Stock Carban indul, amelynek most rendezték a szezonzáróját Interlagosban. A brazil pilóta jó esélyekkel vágott neki a hétvégének, hiszen vezette a tabellát, így lehetősége nyílt arra, hogy 2014 után másodszor is a széria bajnoka legyen.

    Egészen pontosan 298 ponttal állt az élen, 8-cal megelőzve Daniel Serrát, és további 2-vel a címvédő Gabriel Casagrandét. Sőt, mivel egy hétvégén elméletben akár 56 pontot is lehet szerezni, még az argentin Matias Rossinak is volt matematikai esélye a végső győzelemre a többek között Ricardo Zontát, Nelson Piquet Jr-t és Felipe Massát felvonultató mezőnyben.

    Az első futam viszonylag simán lezajlott: a versenyt Felipe Baptista nyerte meg, a három bajnokaspiráns pedig egymás mögött végzett Serra, Barrichello, Casagrande sorrendben. Mindez azt jelentette, hogy a tizenegyszeres F1-es futamgyőztes előnye 4 pontra csökkent Serrával, és 13-ra nőtt a címvédővel szemben. Ami Rossit illeti, pár körön át vezetett, ám gondja akadt a bokszban, így végleg kiszállt a versenyfutásból.

    Mivel az ottani szabályok szerint a második futam rajtrácsán az első tíz sorrendje megfordul, a három éllovas a hetedik, a nyolcadik, illetve a kilencedik helyről indult. Serra viszont lerajtolta Barrichellót, aki a Senna S-be érkezve kicsit összeért riválisával, majd megpördült. Serra nagyobb probléma nélkül tovább tudott menni, miután Casagrande kocsija „megtámasztotta” az övét, a címvédőnek viszont le kellett mennie a pályáról.

    Ekkor jött az incidens második felvonása, ugyanis Casagrande veszélyesen tért vissza az aszfaltcsíkra, és telibe találta Serra autóját, akinek fel kellett adnia a futamot. Barrichello eközben egészen a tizenhetedik helyig esett vissza, vagyis úgy tűnt, hogy állva maradt ellenfele elorozhatja előle a bajnoki címet, amennyiben kellően elöl végez. Az egykori F1-es pilótának azonban nem kellett sokáig aggódnia, ugyanis Casagrandét kizárták szándékos balesetokozás miatt.

    Barrichello végül a tizenegyedik pozícióig zárkózott fel, de ennek már nem volt jelentősége. A Jordan, a Stewart, a Ferrari, a Honda, a Brawn GP, illetve a Williams egykori versenyzője 50 évesen lett bajnok, ami rekordnak számít a brazil Stock Carban. A futamot egyébként a háromszoros első Ricardo Mauricio nyerte Piquet előtt.

    Miután kiszállt az autóból, Barrichellóból és a csapattagok egy részéből is előtörtek az érzelmek. A brazil pilótától ez nem újdonság, hiszen a 2000-es Német Nagydíjon a levezető körön és a dobogón is zokogott, miután életében először futamot nyert az F1-ben. Az 50 esztendős versenyző köszönetet mondott mindazoknak, akik szurkoltak neki.

    A WRC legszorosabb versenye 

    0

    A WRC ötven éves történetének legszorosabb befutójának lettek tanúi, akik kilátogattak a 2011-es Jordán Rally utolsó szakaszára. 

    A WRC 2011-es szezonjának negyedik versenyét Jordániában rendezték, ahol a teljes első napot törölni kellett , miután a versenyfelszereléseket nem sikerült időben eljuttatni a rendezvényre. 

    A Jordán Rally így 14 szakaszból állt végül, melyek hossza 260 km volt. Az utolsó szakasz előtt Jari-Matti Latvala vette át a vezetést Sébastien Ogier-tól, előnye azonban csak 5 tizedmásodperc volt a 10.5 km-es Power Stage előtt. 

    A záró szakasz célja éppen egy jobb kanyar előtt volt, azonban a kanyart csak erős fékezés után lehetett bevenni.  

    Sébastien Ogier észrevette, hogy a kanyarban van egy levágható rész, amiben nem sérül az autó, ennek köszönhetően, azonban kevésbé kell fékeznie. 

    Végül ez az észrevétel eredményezte, hogy Ogier 2 tizedmásodperc előnnyel nyerni tudott, így a WRC történelmének legszorosabb befutója alakult ki. 

    Milyen volt számodra a 2022-es bajnokság? – Foczkó Ákos

    0

    Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs idén megnyerte az ORC bajnokságot, pedig az év nem volt zökkenőmentes. A szezonról beszélgettünk a népszerű versenyzővel.

    Mivel a Spitzmüller Csaba által támogatott Foczkó Ákosnak és Madarász Szabolcsnak a tavalyi év nem sikerült jól, próbáltak az idei szezon előtt jobban felkészülni.

    “A tavalyi sikertelenséget szerettük volna kiküszöbölni, teljesen felújítottuk az autót és az összegyűjtött tapasztalatok alapján úgy gondoltunk képesek lehetünk megnyerni az ORC-t – mondta Foczkó Ákos a Rallycafe.hu-nak. – Amit végül sikerült is elérnünk.”

    Fotó: Sári Péter

    A szezon első versenyére nem készült el az autó, így ismét Ladába ült a páros, majd a Mitsubishivel is voltak problémás versenyek, azonban év végén így is sikerült elérni a kitűzött célt.

    ”Az első versenyre nem készült el az autónk, így a Ladával álltunk rajthoz és megpróbáltunk pár abszolút pontot elhozni, amivel meg alapozhattuk az évünket, bár nem voltunk túl boldogak. A következő versenyek már jól sikerültek, két futamunkat is győzelem követte. Pécsen egy féktáv elmérése miatt szalagkorlátnak ütköztünk és feladni kényszerültünk a versenyt a második gyorsaságin. Rendkívül dühös voltam magamra, elmondani se tudom mennyire!

    Fotó: Sári Péter

    A Veszprém Rallyn nagyon jól kezdtünk, szerettünk volna az egész versenyen folytatni a domináns teljesítményt, ám egy bosszantó technikai hiba hátráltatta egész versenyünket, ami miatt az autó indokolatlanul leállt a gyorsaságikon és újraindítást követően mintha misem történt volna mentünk tovább, azonban ez sok másodpercbe került. Végül csak a 3. helyen végeztünk Kertész Krisztiánnal, Szabolcs betegség miatt nem tudott eljönni, köszönjük Krisztiánnak a segítséget!

    Fotó: Sári Péter

    Ózd Rally következett, ahol egy stabil autózással szerettünk volna pontot gyűjteni és így nagyon kedvezően érkehettünk volnai az utolsó zempléni fordulóra, ám egy váltó probléma miatt kiestünk a versenyből. A csalódottság óriási volt bennem. Zemplénben hárman voltunk esélyesek a bajnoki címre, nem kis teher volt rajtunk. A tempónk nem volt elég jó, igyekeztünk mindent kihozni magunkból, három hibát is vétettem a verseny alatt, így nem tudtunk kellő nyomást helyezni az előttünk haladókra. Végül kiestek az ellenfeleink, így mi jöttünk ki győztesen az évad végére. Úgy érzem az egész éves teljesítményünkhöz mérten megérdemelten állhattunk a dobogó legfelső fokára.”

    A bajnoki címnek pedig nagyon örül Foczkó Ákos, hiszen 2015-ben még MARB versenyeken indult, majd hét év alatt sikerült eljutni az ORC bajnoki címig.

    Fotó: Sári Péter

    “Elképesztő az örömöt jelent a bajnoki cím, 2015-ben Ladával kezdtem versenyezni amatőr szinten, most pedig ide is eljuthattam, varázslatos érzés.”

    Végezetül a 2023-as évre megfogalmazott tervekről kérdeztük Ákost.

    “Konkrétat még nem tudok, úgy gondolom maradunk ugyanebben a felállásban jövőre is. És akkor már meg is kell tudni védeni a címünket. Köszönöm a támogatást mind a család, a csapat és a támogatóink részéről, a szurkolóktól egyaránt, hogy eljuthattunk ehhez a sikerhez is!”

    Fotó: Sári Péter

    Váratlan és megdöbbentő hírek érkeztek az F1-es Williams-istállótól

    0

    A Williams F1-es istállója váratlanul bejelentette, hogy csapatfőnöke, Jost Capito, illetve a technikai igazgató FX Demaison is távozik a csapattól. Utódlásukról egyelőre nem esett szó.

    Két évvel azután, hogy átvette a patinás Williams-istálló irányítását, Jost Capito váratlanul távozik a grove-iak csapatfőnöki székéből. A Williams által kiadott közlemény ráadásul nemcsak a német szakember, hanem a technikai igazgató FX Demaison távozását is bejelenti, azaz két kulcsfigura is elhagyja a gárdát. Ami Capito utódját illeti, arról a csapat annyit mondott, hogy amint eljön az ideje, bejelentik a személyét.

    „Óriási kiváltság volt vezetni a Williams Racinget az elmúlt két idényben, és lefektetni eme nagyszerű csapat talpraállásának alapjait. Várom, hogy figyeljem a csapatot, amint folytatja az útját a jövőbeli sikerek felé” – nyilatkozta Capito.

    A 64 esztendős szakember vezetésével a Williamsnek sikerült visszazárkóznia a mezőnyre, a tavalyi Magyar Nagydíjon pedig két éves szünet után ismét pontokat szerzett, az eső miatt gyakorlatilag elmaradó Belga Nagydíjon pedig George Russell lévén dobogós helyezést ért el.

    „Hálásak vagyunk, hogy Jost elhalasztotta a tervezett visszavonulását és elvállalta ezt a kihívást. Most továbbadja a stafétát a lépcsőzetes folyamat következő részében – köszönte meg Capito munkáját Matthew Savage, a csapatot tulajdonló Dorilton Capital elnöke. – Szeretnénk megköszönni FX hozzájárulását is, és minden jót kívánunk neki a jövőre.”

    Capito távozásával ez már a második csapatfőnöki személycsere a szezon vége után, hiszen Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke korábban lemondott. De míg Binotto távozása csak idő kérdése volt, addig Capitóé mindenkit váratlanul ért. Kérdés, hogy mindez miként befolyásolja a versenyzőpárost, hiszen az amerikai Logan Sargeant előléptetését Capito szorgalmazta, illetve ő adott hosszú távú szerződést a Red Bulltól érkező Alex Albonnak.

    Könnyfakasztó számlát kapott a Red Bull – ennyit kell fizetniük, ha indulni akarnak jövőre

    0

    Nem minden szempontból jár jól az, aki hatalmas fölénnyel világbajnok lesz. Ezt most a Red Bull a saját bőrén tapasztalja.

    Magától értetődőnek tűnhet, hogy a Forma-1-ben szereplő tíz istálló évről-évre ott lehet a szezon első futamának rajtrácsán, de nem az, hiszen ezen istállóknak is nevezési díjat kell fizetnie. Alanyi jogon tehát senkinek sem jár a részvétel az F1-ben, még az aktuális világbajnoknak, vagy az olyan, nagymúltú csapatoknak sem, mint a Ferrari, a McLaren vagy a Williams.

    A nevezési díjat ráadásul az előző szezonban szerzett pontok alapján kalkulálják, így minél több egységet gyűjtött be valaki, annál többet kénytelen fizetni azért, hogy ismét lehetősége legyen ugyanerre. A konstruktőri világbajnoki címet az USA Nagydíjon bebiztosító Red Bullnak tehát igencsak rosszul jött rekordközeli 759 pontos termése (ez csak hattal kevesebb a Mercedes 2016-ban begyűjtött 765 pontjánál), emiatt ugyanis 6 millió 242 ezer 636 dolláros nevezési díjat kell fizetniük, ami közel annyi, amennyire megbüntették őket a 2021-es költségplafon túllépéséért, hiszen emiatt 7 millió dollárt kellett befizetniük.

    Kínos jelenetek: az FIA elnöke a színpadon esett neki a Red Bull csapatfőnökének (videó)

    „Nem voltam tisztában vele, hogy milyen sokat kell fizetnünk az FIA-nak a pontokért – viccelődött Christian Horner, az istálló csapatfőnöke az FIA múlt heti díjátadóján. – A minap kaptam meg a számlát, elképesztően magas volt.”

    Az FIA összesen 21,6 millió dolláros bevételre tesz szert a csapatok nevezési díjából, ami több mint tavaly, hiszen az idén több pontot osztottak a sprintekért. Öt csapat ugyanakkor kevesebbet fizet, mint 2021-ben, miután kevesebb pontot szerzett. A Mercedes például több mint 1 millió dollárt spórolt a pocsék szezonján, és „csak” 3,7 milliót kell utalnia, mindez viszont még így is több mint kétszer annyi, amennyit a McLaren és az Alpha Tauri fizet. Az ő nevezési díjuk is több mint félmillióval csökkent.

    A Red Bull mellett egyébként a Ferrari a másik, akinek az összege jelentősen nőtt, 1,5 millió dollárral többet kell ugyanis fizetnie, mint tavaly, azaz összesen 4 millió dollárt.

    Az idei és a következő szezonra fizetett nevezési díjak összehasonlítása

    Csapat Pontok 2022-ben Díj 2023-ra Pontok 2021-ben Díj 2022-re Különbség
    Red Bull 759 $6,242,636 585.5 $3,952,728 $2,289,908
    Ferrari 554 $4,038,083 323.5 $2,440,988 $1,597,095
    Mercedes 515 $3,797,297 613.5 $4,822,916 -$1,025,619
    Alpine 173 $1,685,789 155 $1,471,628 $214,161
    McLaren 159 $1,599,353 275 $2,164,028 -$564,675
    Alfa Romeo 55 $957,257 13 $652,288 $304,969
    Aston Martin 55 $957,257 77 $1,021,568 -$64,311
    Haas 37 $846,125 0 $577,278 $268,847
    AlphaTauri 35 $833,777 142 $1,396,618 -$562,841
    Williams 8 $667,079 23 $709,988 -$42,909

     

    Chris Patterson átvette Petter Solberg helyét Svédországban

    0

    Kevés navigátor mondhatja el, hogy már versenyzett WRC-vel, azonban a 2011-es Svéd Rallyn éppen ez történt Petter Solberg és Chris Patterson esetében. 

    A 2011-es WRC szezon a Svéd Rallyval kezdődött, azonban a verseny előtt Petter Solberget gyorshajtáson kapták, eltiltást kapott, ami éppen a verseny utolsó szakasza előtt lépett érvénybe. 

    Petter SAolberg számára jól alakult a 22 szakaszból álló első 21 gyorsasági, hiszen egy 20 másodperces büntetés ellenére is a negyedik helyen állt a privát Citroennel Sébastien Ogier-t 7.7 másodperccel, Sébastien Loeböt pedig 1:50 perccel megelőzve. 

    Az utolsó szakaszon azonban Chris Pattersonnak kellett a kormány mögé ülnie Solberg eltiltása miatt, így végül Ogier megelőzte, de Loeb előtt még mindig sikerült az ötödik helyet elcsípniük. 

    Mick Schumacher nem pihen, dagonyázott egyet nővérével a családi birtokon

    0

    Mick Schumacher és nővére, Gina nem akármilyen kikapcsolódást választott az elmúlt hétvégére.

    A Haastól és egyben a Forma-1-ből is kiszoruló Mick Schumacher aktív pihenéssel készül a karácsonyra, derült ki a német pilóta Instagramjából, amelyre két fényképet töltött fel. Az egyiken ő látható versenyzői overálban és sisakban, tetőtől talpig sárosan, a másikon pedig egy Can-Am Maverick X3-as, hasonlóan koszos állapotban.

    A poszthoz a 23 esztendős pilóta csak annyit írt: „Sáros lettem! Nem biztos, hogy szükséges volt a sötétebb sisakrostély… Remélem, mindannyiótoknak csodálatos hétvégéje volt.”

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Mick Schumacher (@mickschumacher)

    Noha Schumacher nem árulta el, hogy merre járt, minden bizonnyal Texasban, a családi farmon múlatta az időt nővérével, Gina Schumacherrel, aki szintén posztolt az Instagramon. Az idősebbik Schumacher-testvér azt mutatta meg, hogy miként takarít le slaggal egy sárral beborított overált.

    Korábban az ESPN készített interjút Mick-el a texasi Gordonville-től északra fekvő több mint 400 hektáros birtokon, ahol a már említett járművel szokott őrültködni, és ahová az USA Nagydíj alatt meghívta a Haas mérnökeinek és szerelőinek egy részét, hogy köszönetet mondjon nekik az egész éves erőfeszítéseikért.. „Egész nap tudnám ezt csinálni – mondta akkor. – Ide visszavonulok, és azt csinálhatok, amit csak akarok, miközben nincs az az érzésem, hogy figyelnek vagy vizslatnak. Csak ide jövök és élvezem.”

    A Michael Schumacher által 2012-ben vásárolt farmon természetesen helyet kapott egy korszerű, lovak tenyésztésére és tartására kialakított létesítmény is, ahol Gina Schumacher hivatásos lovasként gyakorolhat. „Tulajdonképpen a semmi közepén vagyunk, és ha itt elmegyek a boltba, senki sem ismer fel – mondta Mick. – Sőt, még ha Dallasba megyek, ott sem. Úgyhogy egyértelműen boldogabb vagyok itt.”

    A Forma-1-es paddock-al ellentétben nyugodt és csendes birtokon eredetileg nem volt offroad-pálya, és Schumacherék a természetben, a fák között száguldoztak. „Valószínűleg veszélyesebb volt, mint a pályán, ezért úgy döntöttünk, hogy építünk egyet. Az autó pedig egy sztenderd Can-Am volt, de mostanra hibrid versenyautó lett.”

    Van, aki a Dakaron indul a Can-Am X3-asával

    Mindez pedig Esteban Oconnak, Schumacher Alpine-nál versenyző barátjának köszönhető, ő válaszolt ugyanis a német pilóta telefonjáról a Schumacher egyik, birtokon készült fotójához kommentelő Can-Amnek, és kérte meg a céget, hogy segítsenek felturbózni a járművet, ami már alapállapotában is a leggyorsabb 1000 köbcentis UTV volt a piacon, de így még gyorsabb lett.

    „Akármikor erre járok, eljövök ide, és egész nap itt vagyok. Vezetek, megnézem a lovakat, a kutyákkal játszom. Rengeteg kutyánk van itt. Nagyon más a Forma-1 világához, de Európához képest is.”