back to top
2026. március 01. 02:09
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 91

    Ott Tanak navigátora, Martin Jarveoja is a családjával tölti a 2026-os évet

    0

    Ott Tanak bejelentése után pár nappal navigátora, Martin Jarveoja is bejelentette, hogy szüneteltetni fogja karrierjét jövőre.

    Ott Tanak a Japán Rally után bejelentette, hogy jövőre a családjával szeretne több időt tölteni, ezért, ha nem is véglegesen, de kiszáll a WRC-mezőnyből

    Kedden pedig Martin Jarveoja is csatlakozott pilótatársához.

    “Úgy tűnik, itt az ideje, hogy kicsit lassítsunk és élvezzük az életet, több időt töltsünk a családjainkkal, ahelyett, hogy a stopperrel versenyeznénk – írta közösségi oldalán Martin Jarveoja. – 2017-ben csatlakoztam a WRC-mezőnyhöz Ott-tal, és már akkor tudtam, hogy nagy lépés lesz karrieremben. Azt viszont nem gondoltam, hogy teljesen megváltoztatja az életemet.”

    A 38 éves Jarveoja 2003 környékén indult első versenyén, majd 2010-ben vett részt elő WRC-futamán. Az ugyancsak 38 éves Ott Tanakhoz 2013-ban észt és lett versenyeken csatlakozott, majd 2017-től a WRC-ben folytatták a közös pályafutást, ahol 2019-ben együtt lettek világbajnokok a Toyota csapatával. Az észt navigátor eddig 146 futamon indult a WRC-ben.

    Fotó: Hyundai Motorsport

    “A rally sok szempontból az életem része lett és majdnem az életem felét kitöltötte. Formált, kihívások elé állított és többet adott, mint amit valaha is el tudtam képzelni. Ott-tal egy őrült utazást tettünk meg. Nyertünk, kudarcot vallottunk, nevettünk és néha csendben gondolkoztunk egy hossza szakasz után. Minden verseny nyomot hagyott bennem. Együtt tanultuk meg, hogy mit jelent csapatként együttműködni és büszke vagyok minden közösen megtett kilométerre. Amit együtt megtapasztaltunk, az már velünk marad és ki tudja, talán egyszer még lapozni fogunk az itiner következő oldalára.”

    “Nem nevezném ezt még célvonalnak, ez inkább egy pillanatnyi szünet lesz, hogy levegőt vegyünk és átgondoljuk mindazt, amit elértünk, értékelni tudjuk azt. A jövő pedig még bármit tartogathat.”

    Jarveoja végül humorral zárta bejelentését.

    “Ahogy Chuck Norris mondaná, ez egy iszonyatos utazás volt… És még vezetnem sem kellett.”

    Tanak és Jarveoja Kalle Rovanperához és Jonne Halttunenhez hasonlóan a Szaúd-Arábia Rallyval zárja le karrierjét, még ha egy kis időre is.

    Egymillió dollárt bukott kínos hibájával a győzelmet elszalasztó F1-es pilóta

    0

    1995-ben ezen a napon rendezték a szezonzáró Ausztrál Nagydíjat, amely sok élmenő kieséséről, David Coulthard kínos hibájáról és Damon Hill hatalmas különbségű győzelméről maradt emlékezetes. Emellett ez volt Michael Schumacher utolsó benettonos, valamint a V12-es motorok utolsó F1-es futama.

    1995-ben november 12-én zárult az F1-es szezon az utoljára Adelaide-ben rendezett Ausztrál Nagydíjjal. A világbajnoki címek már korábban eldőltek Michael Schumacher, illetve a Benetton javára: előbbi másodszor, utóbbi konstruktőri szinten először és egyben utoljára ért fel a csúcsra. Az egyéni tabellán Damon Hill második helye is biztos volt, a harmadik pozícióra viszont a 49 pontos David Coulthard, a 45 pontos Johnny Herbert és a 42 pontos Jean Alesinek is volt esélye.

    Az időmérő leginkább Mika Häkkinen horrorbalesetéről marad emlékezetes: a finn versenyzőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba és maradandó károsodást szenvedett, de túlélte a bukást és az 1996-os szezonnyitón ismét ott volt a mezőnyben. A pole pozíciót Hill szerezte meg csapattársa, Coulthard, valamint Schumacher előtt. Alesi az ötödik lett a másik Ferrarit vezető Berger mögött, Herbert pedig nyolcadikként rajtolhatott.

    Embed from Getty Images

    Häkkinen kis híján életét vesztette az időmérős balesetének következtében

    Coulthardnak aztán sikerült lerajtolnia honfitársát, míg Schumachert mindkét Ferrari megelőzte. A német versenyzőnek nem okozott gondot, hogy visszaszerezze rajtpozícióját, hiszen Alesit már az 1. körben maga mögé utasította, pár körrel később pedig Bergerrel is ugyanezt tette. Hill viszont nem tudott mit kezdeni Coultharddal.

    Az ifjabbik brit pilóta azonban viszonylag hamar elbukta az esélyét annak, hogy aznap megszerezze idénybeli és egyben pályafutása második győzelmét. Amikor ugyanis a 20. körben ki akart menni kereket cserélni, egyszerűen nem tudta bevenni a bokszba bevezető kanyart, és nekiment a korlátnak. Mivel a bal első felfüggesztése eltört, kénytelen volt feladni a küzdelmet.

    „A jobb lábam a féken volt, [de] a motor még mindig ment, és belevitt a falba – nyilatkozta az akkor 24 éves pilóta. – Úgy érzem magam, mint egy idióta.” Később aztán részletesebben is beszámolt a kínos incidens okáról. „Nem szimplán blokkoltam a kerekeket és nekimentem a falnak – jelentette ki. – Ahogyan lefelé váltottam, nagyobb lett a motor fordulatszáma, mint kellett volna. Emiatt, illetve azért, mert túlságosan a határon voltam, pánikolni kezdtem, és nem húztam be a kuplungot.”

    Coulthardnak ráadásul nem csupán a presztízsén esett komoly csorba, hanem anyagilag is jelentős károkat szenvedett, pontosabban óriási haszontól esett el. Amellett, hogy a Williams is szép összeget fizetett volna neki a győzelemért, ami igazán fájhatott neki, az a McLarentől így meg nem kapott pénz, hiszen a brit versenyző a következő évet már a wokingiaknál kezdte.

    „Nemcsak kínos, de nagyon költséges is volt – idézte fel a kellemetlen következményeket már a pályafutása lezárása után. – A Williamstől kapott győzelmi bónusz félmillió font lett volna, ha pedig ’95-ben két versenyt nyerek, a következő évi szerződésem a McLarennel évente egymillió dollárral többet fizetett volna. Soha nem a pénz motivált, de ez a kiesés sokba került.”

    Coulthard kiesése az első lépése volt az óriási csillaghullásnak, ami ezután következett. Az első kiállások után Schumacher és Alesi összeütközött a 23. körben, és bár nem azonnal, de mindketten feladták a futamot, így a német pilóta nem ért célba utolsó versenyén a Benettonnal. A 35. körben a második helyen álló Berger alatt megadta magát a V12-es motor, amelynek így ez volt az utolsó momentuma a Forma–1-ben, hiszen ekkor már csak a Ferrari használta, de 1996-ra ők is V10-esre váltottak. Az osztrák versenyző pozícióját Heinz-Harald Frentzen vette át, de öt kör múlva a váltó meghibásodása miatt számára is véget ért a viadal.

    Ekkor úgy tűnt, hogy Coulthard hibája a fentiek mellett a bajnoki harmadik helyébe is kerül, ugyanis Herbert feljött a második helyre. Azonban ő sem úszta meg, alatta a féltengely romlott el, így honfitársának legalább ebből a szempontból szerencséje volt. A Benetton versenyzőjének helyét Eddie Irvine vehette volna át, csak éppen ő már korábban megállt, miután elment a gumijából a nyomás.

    Így Olivier Panis örökölte meg a második helyet Hill mögött, aki az élmezőnyből egyedüliként maradt állva. A francia versenyző már ekkor egykörös hátrányban volt, de a leintésre az egy évvel későbbi világbajnok még egyszer lekörözte. Ezzel pedig történelmi győzelmet aratott, hiszen az 1969-es Spanyol Nagydíj után másodszor és ez idáig utoljára fordult elő, hogy az első és a második között több mint két kör legyen a különbség. Akkor Jackie Stewart körözte le kétszer Bruce McLarent.

    Embed from Getty Images

    Hill még a második Panist és a harmadik Gianni Morbidellit is kétszer lekörözte

    „Egy szörfös, akivel a futam előtt találkoztam, megtanított nekem egy kifejezést: »túl könnyű, haver« – árulta el a futam után az akkor 35 éves versenyző. – Ezt mondogattam magamnak az autóban. Furcsa volt, mert teljes mértékben felkészültem a kemény csatára, de egy olyan országban, amely híres a legyekről, mindannyian úgy elhullottak, mint a legyek.”

    Toyoda váratlan üdvözlésben részesült, majd együtt ünnepelhetett csapatával Japánban

    0

    Természetesen Akio Toyoda, a Toyota igazgatótanácsának elnöke a helyszínen élhette át a japán gyártó sikerét a hazai versenyén, ami előtt azonban a csapat is meglepte. 

    A Toyota sorozatban ötödik gyártói vb-címét megnyerve indulhatott a hazai, japán versenyén, melyen már a futam előtt meglepte Akio Toyodát, a japán gyártó igazgatótanácsának elnökét, aki Morizo álnéven maga is szokott versenyezni. 

     “Csütörtökön, amikor Aichiban megérkeztem a csapathoz, hogy üdvözöljek mindenkit, hirtelen váratlan üdvözletben volt részem: a csapattagok ugyanis üdv a csapatban! Felkiáltással engem üdvözöltek – kezdte Japán Rally utáni üzenetét Akio Toyoda. – Ez eszembe juttatta, mennyire összetartó a Toyota Gazoo Racing WRC-csapata, és hihetetlenül boldoggá tett, azonnal elűzte a fáradtságomat. Ez egy olyan hétvége volt, amikor ismét hálás voltam, hogy ilyen kivételes csapattársak mellett küzdhetek. Szeretném őszintén megköszönni a csapatnak, hogy már gyártói vb-címmel térhettek vissza Japánba.” 

    A Toyota pedig hazai versenyét is hármas sikerrel zárta, miután Sébastien Ogier nyert Elfyn Evans és az első dobogóját szerző Sami Pajari előtt, Kalle Rovanpera hatodik lett, miután pénteken bajba került, de a szuperrallyzó Takamoto Katsuta is célba ért. 

    “Ezúttal Seb, Elfyn és Sami tiszta versenyzést tudtak bemutatni! Kalle és Takamoto nehézségei ellenére is kitartottak a végéig. Örömmel fogadtam, hogy öt autó is célba ért a japán utakon. Köszönjük mindenkinek. Takamoto gondjai engem is elszomorítottak. Szervokormány nélkül is megőrizte küzdőszellemét. Bizalmasan bevallotta, hogy a motivációját a szurkolók adták, akik az út széléről biztatták. És persze Aaron és az autót javító szerelők rendíthetetlen munkája is felbecsülhetetlen volt.” 

    Toyoda örült a kilátogató sok szurkolónak is. 

    “A hétvégén sok rajongót láttam a szakaszok mellett. Az Aichi és Gifu városának környékén megrendezett Japán Rally immár negyedik alkalommal zajlott, és úgy tűnik, ez a fajta útszéli hangulat megszokottá vált. Fokozatosan közeledünk az „európai motorsport-kultúrához”, amelyet mindig is csodáltam. Igazán örülök ennek. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki részt vett a Japán Rally megszervezésében.” 

    Végezetül a Toyota nagyfőnöke elárulta, izgatottan várja a szezonzáró Szaúd-Arábia Rallyt, ahol három toyotás versenyző küzd meg az egyéni vb-címért. 

    “Elfyn, Scott, Seb, Vincent, Kalle, Jonne… ez a hat versenyző egy magas szintű és izgalmas versenyt fog bemutatni a szezonzárón. Kívánom, hogy adjatok bele mindent Szaúd-Arábiában, és ne bánjatok meg semmit!” 

    Toyoda nem feledkezett meg arról, hogy a Japán Rally idején Portugáliában Jari-Matti Latvala, a WRC-csapat vezetője megnyerte a Historic Eb-t. 

    “Gratulálok Jari-Mattinak ehhez a történelmi bajnoki címhez! Remélem, hamarosan újra találkozunk, és együtt ünnepelhetjük ezeket a győzelmeket!” 

    A Japán Rally után, hétfőn a Toyota bejelentette 2026-os csapatfelállását, melyre már Latvala is megérkezett Japánba. 

    Rovanpera még lát kis esélyt arra, hogy világbajnokként búcsúzzon a WRC-től

    0

    Kalle Rovanpera számára nem jól sikerült a Japán Rally, így nehéz helyzetbe került a vb-címért folytatott csatában, de még nem mondott le teljesen harmadik címéről.

    Kalle Rovanpera már pénteken komoly hátrányba került a Japán Rallyn, miután megsérült Toyotája felfüggesztése. Később már jó tempóban tudta a versenyt folytatni és végül a hatodik helyig tudott előrelépni, amivel 24 pontra nőtt hátránya a második helyen záró Elfyn Evans és 21-re a győzelmet megszerző Sébastien Ogier mögött.

    A kétszeres világbajnok, akinek a Szaúd-Arábia Rally lesz az utolsó futama a WRC-ben, mivel jövőre pályaversenyzőként folytatja karrierjét, még nem mondott le teljesen a harmadik vb-címről.

    “Már nem a mi kezünkben van a sorsunk, Szaúd-Arábiában mindenképp jó eredményt kell elérnünk – mondta Kalle Rovanpera. – Ezen kívül azonban a riválisok problémáira is szükségünk lesz. Nekünk nincs mit vesztenünk, csak jó versenyzést kell bemutatnunk.”

    Szaúd-Arábiában vélhetően káoszba fulladhat a verseny, és kevesen fogják probléma nélkül megúszni.

    “Úgy gondolom, hogy a szezonzárón sok versenyzőnek lesz problémája, ha az utak rossz állapotban lesznek. Nehéz szakaszokra, sok kőre lehet számítani. Azonban a címért folytatott csata alakulása már nem csak rajtunk múlik.”

    Rovanpera szerint a Japán Rally utolsó napja is nehéz volt, mivel nagy esőben sok víz volt az utakon.

    “Az esőben nagyon nehéz lett a Japán Rally utolsó napja. Nem szeretek úgy vezetni, ha állóvíz van az úton. Az autó folyamatosan felúszott a vízen, egyáltalán nem lehetett önbizalommal vezetni. Most azonban a szezonzáróig tudunk pihenni.”

    Evans szerint nagy veszteség Tanak távozása, Ogier nem lepődött meg a döntésén

    0

    Elfyn Evans és Sebastien Ogier is reagáltak arra a hírre, hogy Ott Tanak 2025 végén távozik a WRC-ből, és kis szünetet tart a főmunkaidős karrierjében.

    Ott Tanak a Japán Rallyn elért negyedik hely után pár órával bejelentette, hogy 2026-tól szünetet tart karrierjében, hogy a családjával és a magánéletével tudjon foglalkozni.

    A vb-éllovas Elfyn Evans szerint a 2019-es világbajnok távozása nagy veszteség a WRC-nek.

    „Azt hiszem, ez hatalmas veszteség lesz a bajnokság számára – mondta Evans, akinek csapattársa volt Tanak az M-Sportnál korábban, az Autosport.com oldalnak. – Ő egy igazi egyéniség, ami szerintem minden sportágban fontos. Kiváló és gyors versenyző, szóval hatalmas veszteség lesz mindenkinek. Hiányozni fog a szervizparkban, de azt kell tennie, amit helyesnek lát. Talán most jött el számára az idő, amikor egy lépést kell hátra tenni. Jelenleg egy nagyon kiélezett és izgalmas bajnokság zajlik, amiben gyerekes apaként még nehezebb megvívni. Teljesen megértem a döntését és tiszteletben tartom azt. Ki tudja, ha a jövőben valami történik, talán újra láthatjuk.”

    A jelenlegi vb második helyén álló nyolcszoros világbajnok Sebastien Ogier nem lepődött meg Tanak döntésén.

    A nyolcszoros világbajnok maga is úgy döntött, hogy a 2021-es utolsó teljes szezonja után csökkenti a WRC-ben való részvételét, hogy több időt tölthessen családjával. Jövőre Ogier ismét egy részmunkaidős szezonban indul a Toyotával.

    „Nyilvánvaló volt, hogy Ott Tanak nem volt boldog abban a környezetben, amiben mostanában volt – mondta Ogier az Autosportnak. – Tehát egy ilyen döntés megtörténhetett, de nyilvánvalóan el is szomorít, mert ő volt az egyik, vagy talán az egyetlen pilóta, akivel az elmúlt években a legintenzívebb harcokat vívtam. Mindig is élveztem a vele vívott csatát, és nehéz volt minden alkalommal legyőzni. Egymást inspiráltuk, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból, és azt hiszem, hogy a sport és a szurkolók is szerették a küzdelmünket.”

    Pajari örül, hogy a Toyota hazai versenyén tudott először dobogóra állni

    0

    Sami Pajari karrierje legjobb eredményét érte el a Japán Rallyn, ahol az abszolút harmadik helyen ért célba. A finn versenyző örül, hogy ezt a csapata hazai futamán tudta elérni.

    Sami Pajari nagyszerű tempóban és szinte hiba nélkül tudott versenyezni Japánban, annak ellenére, hogy a vasárnap érkező eső mindenkinek a dolgát megnehezítette.

    A jó teljesítménnyel végül a fiatal finn versenyző karrierje legjobb abszolút eredményét érte el a harmadik helyezéssel, ráadásul a Toyota hazai futamán.

    “Nagyszerű, hogy ilyen eredménnyel tudtunk zárni – mondta Sami Pajari. – Épp most találkoztam Akio Toyodával (A Toyota igazgatótanácsának elnöke) és mondta, hogy tavaly ezen a versenyen szereztem meg a WRC2-es bajnoki címet, míg idén a legjobb abszolút eredményemet. Mondtam neki, hogy nagyon szeretek Japánban versenyezni, mert mindig nagyszerű a hangulat. Az idei verseny valóban jól sikerült, végig nagyon jó volt a tempóm, nagyobb kockázatvállalás nélkül sikerült ezt az eredményt elérnem.”

    “A vasárnapi körülmények komoly kihívást jelentettek, nem emlékszem, hogy ennyi hibát mikor követtek el a versenyzők más futamokon. Nekünk sikerült elkerülni a nagyobb problémát, aminek örülök.”

    A WRC-szezon a Szaúd-Arábia Rallyval zárul.

    A Red Bull nem hiszi, hogy Verstappen más taktikával nyerhetett volna Brazíliában

    0

    Max Verstappen a bokszutcai rajtból valaha elért egyik legjobb eredményt szállította a Brazil Nagydíjon azáltal, hogy harmadikként ért célba. A verseny második felében ráadásul úgy tűnt, még a rajt óta az élen haladó Lando Norris győzelmére is veszélyt jelenthet, de a Red Bull nem próbálkozott a futam megnyerésével. Hibázott ezzel a csapat?

    A bokszutcai rajt fejében elvégezhető változtatásoknak köszönhetően Verstappen Red Bulljának teljesítménye jelentősen feljavult a hétvége korábbi részéhez képest, temérdek előzéssel hámozta át magát a mezőnyön, a 22. körben már a 4. helyen haladt, az 51.-ben pedig a vezetést is átvette.

    Aktuális pozícióját a verseny egy részében ugyan torzította, hogy miután a 7. körben lassú defekt miatt egy nem tervezett kerékcserét is be kellett iktatnia, más stratégiai vonalra került, mint a többség. Mégis úgy tűnt, hogy ezt követően már csak egy további bokszkiállást terveznek nála beiktatni a Red Bullnál, így miután Norris a maga első és második kerékcseréje után is Verstappen mögött tért vissza a pályára (jelentősen jobb állapotú gumikkal, de ugyanannyi hátralévő kiállással), a holland akár a győzelemért is meccsben lehet – ami példátlan siker lett volna egy bokszutcából rajtoló autótól.

    Norris az 50. kör végén hajtott ki a maga utolsó kerékcseréjére, és néhány körös használt közepes keverékeket kapott, de így is számottevően jobb gumiállapottal számolhatott, mint a 34. körben új közepeseket vételező Verstappen. A holland ekkor vette át a vezetést, a McLaren pedig nyolc másodperces lemaradással üldözte, amikor még 20 kör volt hátra a versenyből.

    A következő két körben Norris előbb 4, majd 5 tizedmásodpercet faragott a hátrányából, ilyen ütemben pedig utolérte volna Verstappent még a leintés előtt, szóval úgy tűnt, a hollandnak védekeznie kell majd, és a pályán zajló csatával dőlhet el a Brazil Nagydíj győzelme.

    Ám a Red Bull ezt nem várta meg, az 54. körben egy harmadik bokszkiállásra is kihívta Verstappent, amit még indokoltabbá tett, hogy a rá veszélyt jelentő két Mercedes is nemrég cserélt kereket, így szervizelés nélkül a holland azt kockáztatta volna, hogy ha a futam végére túlságosan elhasználódnak a versenytáv több mint felét teljesítő gumijai, akár a dobogóról is lecsúszhat.

    Verstappen a 4. helyen tért vissza a pályára friss lágyakon, így viszont már nála volt a gumielőny, és a 63. körben az 1-es kanyar külső ívén megelőzte George Russellt, majd Kimi Antonellire is nyomást gyakorolt, akit viszont már nem tudott elkapni a célig.

    Ezzel meglett a harmadik hely, de adta magát a kérdés, hogy nem tudta volna-e Verstappen kivédekezni akár az első helyet is Norrisszal szemben, ha a használtabb gumikkal a pályán marad. Elvégre a bajnokság jelenlegi helyzetében ez lett volna a holland egyetlen esélye arra, hogy pontokat hozzon a briten és reális esélyt hagyjon magának a fordításra a hátralévő három futamra. Ha sikerül, a mostani 49 helyett 32 pont lenne csak a hátránya.

    Ám mint a csapatvezető Laurent Mekies elmondta, a Red Bullnál nem létezett olyan matematikai egyenlet, amely Verstappent győztesként hozta volna ki a Brazil Nagydíjon.

    „Nem, nem gondoljuk, hogy ez nyerhető volt – mondta erre a felvetésre Mekies. – Alighanem sohasem fogjuk megtudni, hol végeztünk volna. Folyamatosan zajlott erről a gondolkodás a bokszutcai irányítóközpontban, de egy ponton meg kellett hoznunk a döntést, és végül ez a döntés született. Ezáltal jó esélyünk nyílt arra, hogy rámenjünk a dobogós helyekre, és végül meg is szereztük. Talán ha van még egy kör, elérhető lett volna a második hely is, de azt nem hiszem, hogy bármilyen módon is megtarthattuk volna az első helyet, már csak a gumik állapota miatt sem.”

    Ogier szerződése ismét néhány versenyről szól, de ez alakulhat másképp is

    0

    Sébastien Ogier jövőre is csak fél szezont teljesít a WRC-ben, legalábbis a Toyotával kötött új szerződése alapján. Ez azonban másképp is alakulhat az eredményektől függően.

    Sébastien Ogier 2021-ben nyolcadik vb-címét szerezte, majd részmunkaidős versenyzésre váltott a Toyotánál. Tavaly a japán csapat kérésére, majd idén a nagyon jól alakuló eredmények miatt azonban a francia versenyző úgy döntött, hogy szezonját kibővíti, és bár tavaly “csak” a Toyotát sikerült gyártó címhez segítenie, idén akár kilencedszer is megnyerheti a vb-t.

    A Japán Rally után 3 pontos hátránnyal áll Elfyn Evans mögött, így szinte Szaúd-Arábiában, aki előrébb tud végezni, az lesz a világbajnok. A két versenyző problémája esetén pedig még Kalle Rovanperának is lehet esélye 24 pontos hátránnyal.

    Az ázsiai verseny után a Toyota bejelentette 2026-os csapatát, ami során kiderült, hogy Ogier jövőre is részmunkaidőben fog versenyezni. Később a 41 éves pilóta azonban elárulta, ez a szerződés akár módosulhat is az eredményektől függően.

    “Részmunkaidőben kezdve a szezont természetesen nem a bajnoki cím a cél – mondta Sébastien Ogier a Toyota hétfői sajtótájékoztatóján. – Ilyen szezon során csak akkor nyílik lehetőség a bajnoki címre, ha sikerül jó eredményeket elérni, így történt ez idén is. Természetesen mindig szeretném a 100%-ot nyújtani, és szeretném eredményeimmel segíteni a Toyotát a gyártók bajnokságában. Az, hogy ez a terv módosul-e, az eredményektől függ.”

    Ogier már nagyon sok csapatnál megfordult a WRC-ben, a Citroen, a Volkswagen, az M-Sport pilótája is volt, de a Toyotával már jövőre hetedik szezonjára készül, ennyi időt pedig még egy gyártónál sem volt.

    “Az, hogy a Toyota lesz az a csapat, ahol a legtöbbet versenyzem, jól mutatja, hogy mennyire élvezem az itt töltött időt. A csapat folyamatosan a legjobb feltételeket nyújtja számomra és mindig azt nézi, hogy miben tud segíteni. Én ezt az eredményekkel próbálom meghálálni.”

    Jari-Matti Latvala, csapatfőnök később megerősítette, hogy az idei szezon végén lesznek pontosítva Ogier 2026-os futamai, melyek akár a következő szezon során is változhatnak.

    Három versenyzőjétől is megvált a McLaren

    0

    Nagytakarítást rendezett versenyzőnevelő programjában a McLaren, egyetlen kaszalendítéssel három fiatal tehetségtől, köztük egy korábbi F1-es pilóta fiától is elköszönt. Helyükre egyelőre egyetlen új nevet jelentett be a csapat.

    A McLaren versenyzőnevelő programjának három tagja is a Forma–3-ban versenyzett idén – a szezon már szeptemberben véget ért, most pedig mindhármukkal, Brando Badoerrel, Ugo Ugochukwuwal és Martinius Stenshorne-nal is szerződést bontott az istálló. Közülük a norvég Stenshorne nyújtotta magasan a legjobb teljesítményt az idény során, két győzelmet is szerezve az ötödik helyen zárt a tabellán, míg Ugochukwu a 16., a korábbi Ferrari-tesztpilóta, az F1-ben a Minardi és a Forti színeiben versenyző Luca Badoer fia, Brando pedig csak a 25. lett.

    Az olasz és a norvég fiatal pilótát tavaly vette fel programjába a McLaren, ám a nigériai felmenőkkel rendelkező, amerikai állampolgár Ugochukwuval hosszú távú, ígéretesen induló partnerségnek vetettek véget. Őt már 2021-ben, 13 évesen felkarolták – éppen abban az életkorban, amelyben annak idején Lewis Hamiltont is –, a pilóta így már a formaautózás világába is az ő segítségükkel lépett fel 2022-ben, ahol több F4-es sorozatot is év végi dobogós pozícióban zárt, 2024-ben pedig megnyerte a fiatal pilóták legnagyobb presztízsű felmérőjét, a Makaói Nagydíjat. A kapcsolat azonban most megszakadt – az már biztos, hogy Ugochukwu jövőre is az F3-ban versenyez majd, a Prema helyett a Campos színeiben, ám már a McLaren támogatása nélkül.

    A három menesztés egy hónappal azt követően történt, hogy a McLaren az F1-hez legközelebb járó pilótájától, az idén az F2-es tabella élén is megforduló ír Alex Dunne-tól is megvált, azt követően, hogy a szezon során Spielbergben és Monzában már F1-es szabadedzésre is beültette őt.

    Nem üresedik azért ki teljesen a McLaren F1-be vezető létrája, bár egyelőre csak egyetlen új pilótát jelentettek be most az október eleje óta menesztett fenti kvartett helyére: a 18 éves olasz Matteo De Palót, aki idén szállította formaautós karrierje eddigi legjobb eredményét azzal, hogy második lett a Formula Regional Európa-bajnokságon Freddie Slater mögött. De Palo első versenye a McLaren szárnyai alatt az e hétvégi Makaói Nagydíj lesz.

    Latvala elárulta, Tanak szeretett volna visszatérni a Toyotához, de későn érdeklődött

    0

    Igaznak bizonyultak azok a pletykák, melyek Ott Tanak Toyotához való visszatéréséről szóltak, azonban a 2019-es világbajnok későn érdeklődött a japán gyártónál.

    Komolyan felerősödtek a Japán Rally előtt azon pletykák, mely szerint Kalle Rovanpera helyét Ott Tanak vehette volna át 2026-ban a Toyotánál.

    Jari-Matti Latvala elismerte, hogy valóban érdeklődött Tanak a lehetőségről, azonban ezt későn tette meg, addigra már Oliver Solberget választotta a japán gyártó, míg az észt világbajnok a Japán Rally után bejelentette, hogy jövőre szünetelteti karrierjét.

    Hivatalos: Ott Tanak szünetet tart 2026-tól karrierjében

    “Minden pilóta akkor kezd érdeklődni más lehetőségekről, amikor szerződésének végéhez közeledik – mondta a Toyota csapatvezetője az észt Delfi oldalnak. – Ott Tanak valóban megkeresett minket, de addigra már döntöttünk a 2026-os csapat felállásáról. Amikor Kalle Rovanpera bejelentette, hogy befejezi rally karrierjét, azonnal Oliver Solbergre gondoltunk.”

    Solberg idén bajnok tudott lenni a WRC2-ben Rally2-es Toyotával, míg egyetlen Rally1-es lehetőségekor megnyerte az Észt Rallyt, mely előtt Kalle Rovanpera bejelentette döntését a csapatnak, ami azonban csak a Közép-Európa Rally előtt lett nyilvános.