back to top
2026. március 01. 17:22
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 99

    Turán Frici navigátort cserélt a szezonzáró Zemplén Rallyra

    0

    Turán Frici állandó navigátora, Zsiros Gábor munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tud versenyezni a hétvégén, Bacigál Igor helyettesíti.

    A hét végén rendezik meg a szezonzáró Zemplén Rallyt, és bár az abszolút bajnoki cím már eldőlt, Turán Frici úgy döntött, hogy rajthoz áll a versenyen. Állandó navigátora, Zsiros Gábor azonban igazoltan hiányzik a futamról, munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tud ott lenni a Zemplénben. Helyette Bacigál Igor ül be a jobb egybe, aki tavaly már ment együtt Fricivel.

    „Alapvetően szeretem a Zemplén pályáit, jó emlékekkel térek vissza ebbe a térségbe. Ha már így alakult, hogy Gabi nem tud részt venni a versenyen, szeretném megköszönni Igornak, hogy elvállalta, hogy beül mellém a navigátori székbe. Várom a közös munkát, hiszen a tavalyi Mikulás Rallyn is remekül tudtunk együtt dolgozni, örülök, hogy most is kisegít ebben a helyzetben” – mondta Turán Frici a közösségi oldalán.

    „Örülök, hogy 2024 után ismét Frici mellett navigálhatok és segíthetem a munkáját. Mivel aszfalton még sosem mentünk együtt, ez ismét tartogat egy kis újdonságot, várom a keddi tesztet és a hétvégi közös versenyt. Biztos, hogy nehezek lesznek a körülmények, de a Skodával való tapasztalat és az emberi tényező is minden bizonnyal előnyünkre fog válni” – tette hozzá Bacigál Igor.

    „Ez most egy kicsit rövidebb futam lesz, kevesebb pályával és kilométerrel, így koncentráltabb versenyre számítunk. Bár a bajnoki címért már nem tudunk harcba szállni, mindenképp szerettem volna rajthoz állni, hogy egy hangulatos futammal, méltón zárjuk az évet. Most egyáltalán nincs győzelmi kényszer, valószínűleg mindenki olyan mentalitással fog rajthoz állni a Zemplénben, hogy a bajnoki cím sorsa már eldőlt, de szeretnénk tempós, jó autózással megköszönni a támogatóinknak és szurkolóinknak az idei szezont” – folytatta Frici.

    A pilóta elmondása szerint a zempléni pályák mindig tartogatnak kihívásokat, a környék sajátos ritmusa és a változó körülmények most is izgalmas futamot ígérnek.

    „Erdőbényén és Mádon már korábban is versenyeztem, ám az idei nyomvonal több újdonságot is tartogat számomra. Ez azonban a felkészülésen semmit sem változtat, ugyanúgy készülünk, mint bármelyik versenyre: kedden Bükkszéken tesztelünk, csütörtökön tréning, pénteken pedig rajtdobogó és indul a futam. Élvezetes, jó hangulatú hétvégét szeretnénk zárásként, ahol kicsit már a jövő évre is koncentrálhatunk” – zárta gondolatait Frici.

    A McLaren főnöke megindokolta, miért lépték meg azt, ami nehéz helyzetbe hozhatja őket a hajrára

    0

    A McLaren sokkal korábban leállt az idei autó fejlesztésével, mint a Red Bull, amely csapat így rohamléptekben el is kezdett zárkózni rájuk az egyéni bajnokságban. Andrea Stella szerint több van ennek hátterében annál, mint hogy ki mennyire koncentrál a 2026-os autóra.

    A wokingiak nyáron felhagytak az idei autójuk frissítésével – megalapozott okuk is volt erre, hiszen a bajnokságokban nem látszott közeli kihívójuk. A konstruktőri címet azóta Szingapúrban be is húzták, ám az egyéni tabellán a nyári szünet után rohamléptekben közelíteni kezdett Oscar Piastrira és Lando Norrisra Max Verstappen. A McLaren érezhetően elveszítette korábbi domináns státuszát, négy egymást követő futamon maradt nyeretlen, bár Mexikóban Norris révén visszatértek a dobogó tetejére.

    Verstappen őszi feltámadása mögött az áll, hogy a Red Bull továbbra sem állt le az idei autó fejlesztésével, így pedig a hollandnak még maradt esélye a címvédésre is, hiszen négy versenyhétvégével a szezon vége előtt 36 pont a hátránya az új éllovas, Norris mögött.

    Persze annak, hogy idén a csapatok mennyire feszegetik még a fejlesztéseket, hatása lehet a teljesen új szabályok szerint épülő 2026-os autók felkészítésére is, de Stella szerint nem ez volt az egyetlen szempont, amikor arról döntöttek, meddig érdemes még erőforrásokat fektetni 2025-be: a McLaren csapatfőnöke szerint számukra ez jóval kevésbé térült volna meg, mint a Red Bullnak, hiszen a plafon közelében járnak a 2022 óta létező jelenlegi szabályrendszer lehetőségeivel.

    „Ez erősen érintené a 2026-os projektet. A jövőben bajnokságokat akarunk nyerni. Ahhoz pedig, hogy bajnokságot nyerjünk, versenyképes autóra van szükség” – idézi a planetf1 a fejlesztések korai leállítását magyarázó Stellát.

    „Emellett a technikai oldalról is van egy fontos szempont: az autónk aerodinamikailag már elég kiforrott volt, és az, hogy egyetlen ponttal növeljük az aerodinamikai hatékonyságot, ahogy azt Ausztria és Kanada környékén tettük, heteket venne igénybe, mivel ezen a téren már már tetőzött a teljesítményünk.”

    „A 2026-os autónál viszont minden héten rengeteg leszorítóerőt találunk. Ezért a rendelkezésünkre álló információk alapján meg kellett hoznunk a döntést. Azt sem szabad elfelejteni, hogy bajnokként minket korlátoznak leginkább a szabályok a szélcsatorna- és CFD-használat tekintetében. Tehát egyáltalán nincs arról szó, hogy korlátlan erőforrásaink lennének. Így mivel már csökkenő hozadékkal dolgoztunk, realisztikusan nézve át kellett helyeznünk a hangsúlyt 2026-ra.”

    „Ami viszont a Red Bullt illeti, a szezon eleji panaszaik alapján elképzelhető, hogy nekik nagyobb mozgásterük volt a hatékony 2025-ös fejlesztésre, így talán könnyebb szívvel engedtek el egy kicsit a 2026-os fejlesztésekből.”

    Még kérdéses a világbajnok jövője a Hyundai WRC-csapatában

    0

    A Hyundai csapatfőnöke, Cyril Abiteboul szeretné maradásra bírni Ott Tänakot, akinek még nincs szerződése a következő évre.

    A Hyundai jövő évi WRC-csapata egyre jobban körvonalazódik, de még egyáltalán nem teljes. A világbajnoki címvédőként rémálomszerű szezont futó Thierry Neuville már a nyáron bejelentette, hogy marad a csapatban, és az Hyundaiban első idényét teljesítő Adrien Fourmaux is közel áll a szerződéshosszabbításhoz. A 2019-es világbajnok Ott Tänak azonban egyelőre nem állapodott meg a folytatásról.

    A csütörtökön kezdődő Japán Rally előtt Tänak a Hyundai egyetlen versenyzője, akinek legalább még matematikai esélye maradt a világbajnoki cím megszerzésére, ám a hátránya 50 pont az éllovas Elfyn Evans mögött, és az utolsó két futamon legfeljebb 70 pontot lehet szerezni – és még az észt versenyző előtt van Kalle Rovanperä és Sébastien Ogier is.

    Ott Tänak már csak a csodában bízhat a világbajnokságban

    Tänak egyelőre annyit mondott a jövőjéről, hogy az évnek ebben az időszakában mindig szárnyra kelnek a pletykák, a maga részéről pedig még mindig megvan benne a győzelemhez szükséges szenvedély. A csapatfőnök Cyril Abitbeoul mindenesetre szeretné maradásra bízna az észt pilótát, és megtartaná az idei felállást.

    „A tavalyi szezon elszalasztott lehetőség volt, valószínűleg még nem állt teljesen készen a csapatra, az idén pedig az autó nem állt készen rá. A harmadik évben általában meg szokott térülni a befektetés – mondta Abitbeoul. – A rali hosszú távú folyamat, egyáltalán nem titkolom, hogy szeretném, ha Ott velünk folytatná – szerintem nagyszerű eredmények várhatóak ettől a kombinációtól. De neki is ugyanannyira kell akarnia, mint amennyire mi akarjuk.”

    Tänak lehetőségei korlátozottak a WRC-ben, a Toyotához való visszatérést már kizárta, az M-Sport pedig minden, csak nem versenyképes. Ha az észt versenyző nem hosszabítana, akkor valószínűleg a WRC-ből is kiszorulna. Abiteboul mindenesetre bízik benne, hogy meg tudja tartani a világbajnok versenyzőjét.

    „Azon múlik, mit teszünk, és ebbe minden apró dolog beletartozik – mondta a csapatfőnök. – Minden döntésünk arra irányul, hogy megmutassuk Ottnak, mennyire törődünk vele, és szeretnénk neki minden megadni, hogy a legjobbját nyújthassa.”

    Egy kategóriában lesznek a WRC27 és Rally2-es autók, de nem lesznek teljesen egyformák

    0

    2027-től az új WRC autók és a Rally2-es járművek egy kategóriában fognak szerepelni, azonban ez nem jelenti azt, hogy teljesen egyformák lennének.

    2027-től egy kategóriában kerülnek az új szabályok alapján készülő WRC27 autók és a jelenlegi Rally2-es járművek, ezzel a vb legerősebb kategóriájában több autó tud szerepelni.

    Az FIA technikai igazgatója szerint már régen elérhetőek a 2027-es WRC-szabályok

    A WRC27 járművek bár közelebb kerülnek a mostani Rally2-es autókhoz, azonban így is lesznek különbségek közöttük.

    “A célunk, hogy minél többen versenyezzenek 2027-től a WRC legmagasabb szintjén – mondta Xavier Metalan-Pinon, az FIA technikai igazgatója. – Rövid távon a WRC27 és Rally2-es autók egy kategóriában fognak szerepelni. Azonban az autók nem lennének egyformák. Továbbra is két különböző szabály fog vonatkozni a Rally2-es és WRC27 autókra, így mindkét típusnak meglesznek a maga erősségei és gyengéi. A súly sem lesz egyforma, mert eltérőek lesznek a motorok, ami mellett különbségek lesznek az aerodinamika terén, a lengőkarok méretében és a lengéscsillapítók esetében. A szabályokat nem fogjuk azonban egyformára csinálni, mert továbbra is szeretnénk, ha két különböző technológia maradna.”

    A Toyota bejelentette: elkészült az első WRC27 autója

    A WRC27 autókkal kontinentális és nemzeti bajnokságokban is lehet majd versenyezni 2027 és 2037 között.

    A Hyundai kész segíteni Tanaknak Japánban is

    0

    Két futammal a WRC-szezon vége előtt még minimális esélye van az egyéni bajnoki címre Ott Tanaknak, ezért a Hyundai kész minden segítséget megadni az észt versenyzőnek a Japán Rallyn is.

    A gyártók bajnoki címét már a Közép-Európa Rallyn megnyerte a Toyota, azonban az egyéni bajnoki címre még négyen esélyesek.

    A bajnokságot Elfyn Evans 13 ponttal vezeti Sébastien Ogier és Kalle Rovanpera előtt, míg Ott Tanaknak 50 pontos hátránnyal matematikai esélye van. A két verseny során még 70 pont szerezhető.

    A Hyundai ahogy a KER-en, úgy Japánban is igyekszik segíteni a 2019-es világbajnoknak.

    „Mindent megfogunk adni Ottnak, hogy a lehető legjobb eredményt érje el Japánban – mondta Andrew Wheatley, a Hyundai sportigazgatója a WRC hivatalos oldalának. – Azt hiszem, reálisan kell nézni az esélyeket, így nehéz helyzetben vagyunk, de a három Toyota-pilóta is csatázik egymással, így akár hibázhatnak is. Szeretnénk a kínálkozó lehetőség kapujában lenni.”

    A Japán Rally azonban a Hyundai számára is egy lehetőség adatgyűjtésre, amit felhasználhat 2026-ban, hogy csökkenteni tudja a Toyota előnyét.

    A Közép-Európa Rallyval ellentétben Tanak az idei autót fogja használni Japánban, bár az utolsó Európai versenyen látszott, hogy a 2024-es autóval gyorsabb az észt versenyző, mint az idei autót vezető csapattársai.

    A nap, amikor az F1 a versenyzők életével játszott a pokoli körülmények között zajló futamon

    0

    Az 1991. november 3-án rendezett Ausztrál Nagydíj mindössze 16 (hivatalosan 14) körön át tartott, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy utólag el lehessen mondani róla: kisebb csoda kellett hozzá, hogy ne történjen súlyos baleset.

    1991-ben ezen a napon, november 3-án rendezték az aktuális F1-es szezon utolsó futamát, az Ausztrál Nagydíjat. A világbajnoki cím egy versennyel az adelaide-i idényzáró előtt eldőlt, miután Ayrton Senna a Japán Nagydíjon úgy biztosította be harmadik címét, hogy átengedte a győzelmet csapattársának, Gerhard Bergernek. Ausztráliában már csak a valójában kizárólag a csapatokat érdeklő konstruktőri elsőségért meccselhettek a mezőny tagjai, a legnagyobb sztori azonban nem ez volt, hanem az, hogy Alain Prostot a futam előtt kirúgta a Ferrari, miután teherautónak nevezte a 642-es konstrukciót.

    De csak egészen a verseny napjáig csámcsoghattak ezen a nézők és az újságírók, a hetedik Ausztrál Nagydíj előtt ugyanis özönvízszerű esőzés érte el Adelaide-et, ami a futam megrendezését is veszélybe sodorta. A legtöbbekben még élénken éltek az 1989-es, piros zászlóval félbeszakított, majd újraindított verseny emlékei, amikor szintén az eső okozott káoszt – Prost tiltakozásul 4 kör után kiállt a versenyből, de Senna sem ért célba, miután „vakon” belerohant Martin Brundle Brabhamjébe –, végül pedig csak nyolcan látták meg a kockás zászlót, amikor a 2 órás időlimit leteltével leintették a versenyt, amelyet Thierry Boutsen nyert meg Alessandro Nannini és Riccardo Patrese előtt.

    Na de térjünk vissza 1991-be! A szezonzáróra 26 pilóta sorakozott fel, miután összesen 39-en (!) neveztek, de kilenc versenyző már az előkvalifikáción, négy pedig az időmérőn elvérzett. Az eső egész nap szakadt, mindez azonban a versenyzőkön kívül nem sokakat érdekelt, és mivel biztonsági autót hivatalosan csak 1993 óta alkalmaznak a Forma–1-ben, a versenyzésre teljesen alkalmatlan utcai aszfaltcsíkon állórajttal (!) engedték el a mezőnyt.

    A pályafutása 60. pole pozícióját szerző Senna remekül indult, és megtartotta a vezetést, az első néhány körben pedig még semmi nem veszélyeztette az újdonsült háromszoros világbajnok első helyét, ám miután Nigel Mansell megelőzte a másik McLarent vezető Bergert, elkezdett közeledni a brazilra.

    Mindenki lépésben haladt, legalábbis F1-es mércével mérve

    Eközben kisebb csoda volt, hogy a rajtnál senki nem hibázott, és nem ment a falnak, vagy akadt össze egy másik versenyzővel. De nem kellett sokáig várni a káoszra. Satoru Nakajima a 3. körben hátulról belerohant Boutsen Ligier-jébe, majd két körrel később megpördült, és feladta a versenyt. A belga egy körrel ezután állt ki az ütközésben megsérült autója miatt.

    Ez azonban még csak a kezdet volt, nem sokkal később ugyanis a pálya leggyorsabb részén, a Brabham-egyenesben kezdtek elhullani a versenyzők. Az utolsó F1-es nagydíját teljesítő Nelson Piquet megpördült az egyenesre vezető jobbosban, majd ahogy Benettonjával visszakecmergett a pályára, csapattársa, Michael Schumacher megpróbálta megelőzni. A brazil veterán azonban becsukta a kaput, aminek az lett az eredménye, hogy a hátulról mindkettejüket támadó Jean Alesi megforgatta Schumachert, majd nekiment Nicola Larini Lamborghinijének, amely szintén pörögni kezdett.

    Végül mindhárman kiestek, a versenyirányítás azonban nem tett semmit, mindössze sárga zászlókat lengettek, miközben a versenyzők – Larini a pálya jobb, Schumacher és Alesi a bal oldalán – kikászálódtak az autójukból. A látási viszonyok a nullával voltak egyenlőek, a roncsokat azonban otthagyták a pályán, és még egy teherautót is beküldtek a Ferrari mentésére.

    Majdnem meghalt, majd megjósolta Bianchi halálát az expilóta

    „Elképesztő mennyiségű víz volt az egyenesben, az autó csak úszkált rajta jobbra-balra” – jellemezte a körülményeket utólag Senna, akinek elmondásából világos volt, hogy még a szokottnál eggyel alacsonyabb sebességi fokozatban közlekedés sem volt elég.

    „Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy továbbengedték a versenyt. Felelőtlenség volt otthagyni az összetört autókat és a teherautót a célegyenesben ilyen körülmények között” – füstölgött Mansell, aki Senna üldözése közben ilyen időben is elérte a 270 km/h-t a Brabham-egyenesben.

    Ennyire voltak rosszak a körülmények:

    De nemcsak Senna és Mansell, hanem Berger is mérges volt. „Versenyzőkként mi döntünk arról, hogy vállaljuk-e a veszélyt, de elfogadhatatlan azokat is veszélybe sodorni, akik segíteni vannak itt” – utalt a pályabírókra.

    Ezzel azonban a balesetek sorának nem volt vége. A kilencedik körben Pierluigi Martini a Brabham-egyenesben ráfutott egy tócsára, amitől Minardija azonnal a falnak csapódott, és miután Alex Caffi nagy szerencsével elkerülte, szépen leparkolt Alesi Ferrarija mellé. Ekkor az egyenes már inkább roncstelepre hasonlított, de a verseny ment tovább…

    Az eső pedig csak erősödött, aminek következtében a 16. körben a Sennát közelről követő Mansellt is elérte a végzete: megcsúszott egy vízátfolyáson, és összetörte a Williamst. A saját elmondása szerint helyenként csak második fokozatban guruló brazilnak pedig ekkorra lett elege, és heves gesztikulálásba kezdett, jelezvén a versenyirányításnak, hogy azonnal szakítsák félbe a futamot.

    A kör végén végre megjelentek a piros zászlók, és mint később kiderült, ez egyben a futam végét is jelentette. Berger ekkorra már eltűnt a harmadik (Mansell kiesése után második) helyről, mert ő is kétszer megforgott, így a piros zászlók megjelenésekor már Piquet volt a második helyen. Totális volt a káosz, mert egyes autókat a bokszba tereltek, míg másokat kint hagytak, a romok eltakarítása után pedig szó volt róla, hogy folytatni fogják a versenyt, de hosszas tanácskozás után, a pilóták heves tiltakozása közepette végül úgy döntöttek, hogy a 14. körben látott állás alapján végeredményt hirdetnek.

    Így Senna nyert Mansell és Berger előtt, míg a negyedik helyen Piquet, az ötödiken Patrese, a hatodikon pedig a Prost helyére beugró, élete egyetlen ferraris futamán pontot szerző Gianni Morbidelli végzett az egészen a 2021-es Belga Nagydíjig minden idők legrövidebb, mindössze 24 és fél percen át tartó Forma–1-es futamán.

    Embed from Getty Images

    Mansell végig csak Senna hátsó lámpáját nézte, és próbált a pályán maradni, de így is kiesett 

    Ironikus módon ez lett a legtöbb célba érkezőt regisztráló futam 1991-ben, jóllehet, akkoriban a műszaki problémák is rendszeresen megtizedelték a mezőnyt. Ezzel együtt nem nagyon volt minek örülni azon kívül, hogy mindenki ép bőrrel megúszott egy olyan napot, amelyen az F1 vezetői a pilóták és pályabírók testi épségénél fontosabbnak tartották a profitot.

    „A legnagyobb hiba az volt, hogy elkezdtük a versenyt… Nem hiszem, hogy ez verseny lett volna, inkább küzdelem azért, hogy a pályán maradjunk, miközben semmi értelme nem volt gyorsan menni. Lehetetlen körülmények voltak. Néhány éve rendeztek itt egy nagyon rossz versenyt, de a mai még rosszabb volt, még több víz volt a hátsó egyenesben” – utalt az 1989-es versenyre a győztes Senna, aki csak a McLaren miatt indult el.

    „Mindannyiunktól hiba volt elrajtolni. Én csak azért tettem ezt, mert nagy volt a tét, a csapat pedig annyit tett értem az elmúlt négy évben. A konstruktőri világbajnokság még nem dőlt el, máskülönben nem lett volna értelme elindulnom” – jelentette ki a brazil, amihez Mansell hozzátette: „Csoda, hogy senki nem halt meg.”

    A cikk eredetileg 2022.november 3-án jelent meg a Rallycafe.hu-n.

    Fontos bejelentést tett a Massa kontra Ecclestone–FOM–FIA-per bírója

    0

    A bíróság elhalasztotta a Felipe Massa által indított per ítélethirdetését. Ennek következtében továbbra sem tudni, hogy helyt adnak-e annak az állításnak, hogy a brazil expilóta jogtalanul veszítette el a 2008-as világbajnoki címet.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, múlt héten elindult a Felipe Massának a Bernie Ecclestone, a FOM, illetve az FIA ellen kezdeményezett pere. A 44 éves egykori versenyző 82 millió dollárról, vagyis több mint 27 és fél milliárd forintról szóló keresetet nyújtott be, mondván, egy olyan csalás miatt bukta el a 2008-as világbajnoki címet, amelyről tudomása volt a sportág vezetésének.

    Elindult a per, amelyet Massa Hamilton első vb-címének megszerzése céljából kezdeményezett

    Korábban arról is írtunk, hogy amennyiben a bíróság úgy dönt, hogy az ügy nem ér meg egy teljes tárgyalást, úgy nagyon hamar az alperesek javára dől el az ügy. Nos, ez egyelőre nem történt meg, hiszen a döntés csak később fog megszületni. „Az ítéletet egy későbbi időpontban hirdetjük ki” – erősítette meg Justice Jay bíró a háromnapos meghallgatás után.

    Mint ismert, Massa mindössze 1 ponttal veszítette el a 2008-as világbajnokságot – a szezonzárónak éppen múlt vasárnap volt a tizenhetedik évfordulója – Lewis Hamiltonnal szemben. Amellett, hogy a brazil pilóta saját maga, a csapat, illetve az autó hibájából is veszített pontokat, a Szingapúri Nagydíjra alapozza a pert, ahol magabiztosan vezetett, majd – mint később kiderült – csalás áldozata lett.

    Busás nyeremény volt a jutalma a férfinak, aki pénzt tett a 13 éves Hamiltonra

    Tény, hogy a Ferrari akkori versenyzőjének tankolását a csapat rontotta el, de Massa nem akkor állt volna ki tankolni, ha nincs Nelson Piquet Jr. balesete. Ez utóbbiról pedig szűk egy év múlva kiderült, hogy valójában nem baleset volt, hanem a honfitárs szándékosan csapta falnak az autóját, hogy ezzel győzelemhez segítse akkori csapattársát, Fernando Alonsót.

    Ennek ellenére Massa szűk másfél évtizedig beletörődött a vereségbe, de 2023 elején megjelent egy interjú Ecclestone-nal, a Forma–1 akkori vezérével, amelyben az állt, hogy mind ő, mind az FIA akkori versenyigazgatója, Charlie Whiting viszonylag hamar tudomást szerzett az ütközés szándékos mivoltáról. Massa, illetve ügyvédi csapata pedig erre alapozva azt állítja, hogy szerződés- vagy kötelezettségszegés történt.

    Az alperesek, vagyis Ecclestone mellett a kereskedelmi jogokat birtokló Formula One Managemeent (FOM) és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) tagadják a vádakat. A 95. születésnapját múlt kedden ünneplő üzletember ügyvédje írásbeli nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a per egy „téves kísérlet az F1 2008-as egyéni bajnoki eredményének újratárgyalására”.

    Az F1 egyik legnagyobb csalása, és ami mögötte van – 17 éves a szingapúri ütközésbotrány

    Latvala navigátort kényszerül váltani a szezonja legfontosabb versenyén

    0

    Hétvégén rendezik a portugál historic Fafe Rallyt, mely a Historic Eb szezonzáró versenye, ahol az abszolút bajnoki cím fog eldőlni. Jari-Matti Latvalának engedélyt kellett kérnie, hogy részt vehessen a versenyen, ráadásul navigátort is kényszerül váltani.

    A portugál historic Fafe Rally versennyel zárul a Historic Eb idei szezonja, mely előtt az abszolút bajnokságot a lengyel Maciej Lubiak vezeti a brit Will Graham és Jari-Matti Latvala előtt. A három versenyző között csupán 23 pont a különbség, így még mindhárman lehetnek bajnokok.

    Latvala ráadásul előnyösebb helyzetben is van, mivel év végén a legjobb hat eredmény fog számítani és amíg riválisai mindenképp pontokat fognak emiatt veszteni, addig neki csak négy győzelemmel záruló futama van, a többi versenyen kiesett.

    Latvalának azonban az eredeti tervek szerint ezen a hétvégén a Japán Rallyn kellett volna a Toyota csapatát vezetnie, így külön engedélyt kellett kérnie a japán gyártótól, hogy az aszfaltos portugál versenyen indulhasson. Így Juha Kankkunen fogja vezetni a Toyota WRC csapatát.

    Latvala azonban navigátor cserére is kényszerül Portugáliában, mivel állandó versenyzőtársa, Janni Hussi Takamoto Katsuta murva kémje lesz Japánban, így Topi Luhtinen ül a historic Celicába, aki a Toyota fiatal pilótákat fejlesztő programjában navigál.

    “Még van esélyem az Eb-címre, mivel Graham és Luhtinen egyaránt pontot szerzett már hatszor, míg nekem csak négy futamon jött össze a pontszerzés – magyarázta Latvala a Rallt.fi oldalnak. – Ráadásul Portugáliában plusz pontokat is lehet szerezni, így még megszerezhetem a bajnokság első helyét.”

    A portugál verseny szombat kora este zárul, ami után Latvalának nem sok ideje lenne az ünneplésre győzelem esetén, hiszen Japánba kell utaznia, ahol november 10-én, hétfőn a Toyota sajtótájékoztatót hirdetett, melyen nagy valószínűséggel bejelentére kerül a 2026-os WRC csapata.

    „Másoknak példát kellene venniük róla” – Hamilton nem kap elég elismerést egy tulajdonságáért?

    0

    Susie Wolff szerint Lewis Hamilton rendre jó célra használja a befolyását, és úgy véli, ennek kapcsán mások is példát vehetnek a hétszeres világbajnokról. Utóbbi kijelentette, a versenyzésen kívüli tevékenységei nem terelik el a figyelmét, sőt, inkább pozitív hatásuk van a teljesítményére.

    Sebastian Vettel visszavonulása óta mindenképpen Lewis Hamilton az egyetlen pilóta a mezőnyben, aki rendszeresen felszólal különböző társadalmi ügyekben. A 40 esztendős versenyző sokszor olyan kérdésekben is hallatja a hangját, amelyben mások nem. Szűk két évvel ezelőtt ezt akkori főnökének, a Mercedest irányító Toto Wolffnak a felesége, Susie is megtapasztalhatta.

    2023 decemberében ugyanis az FiA azzal kapcsolatban indított vizsgálatot az F1 Academy ügyvezetője ellen, hogy esetleg bizalmas információkat oszt meg férjével, Hamilton pedig határozottan kiállt mellette. Bár maga az ügy természetesen nagyon is kapcsolódott az F1-hez, de a hétszeres világbajnok társadalmi szempontokat is megfogalmazott, hiszen kijelentette, a diverzitásnak nem tesz jót, ha bizonyítékok nélkül megkérdőjelezik egy női vezető tisztességét. Wolff többek között ezért is méltatta férjének egykori pilótáját.

    „Ez elfogadhatatlan” – Hamilton nekiment az FIA-nak, miközben az elnök rejtélyes agyrázkódást szenvedett

    „Szerintem Lewis mindig is olyan ember volt, aki jó célokra akarta használni a hangját, és mindig is látta a nagy képet azzal kapcsolatban, hogy a befolyása milyen pozitív hatással lehet – nyilatkozta a ’High Performance’ podcast vendégeként. – Néha könnyű a kitaposott utat választani, amelyet mindenki más is választ, de ő teljes mértékben a saját útját járta, és óriási hatással volt a sportágra. Nem lepett meg, hogy kiállt és megszólalt, mert ő mindig kiáll és megszólal, ha van valami mondanivalója, vagy ha valami nem hangzott el, de el kell hangoznia.”

    Susie Wolff meg fogja találni a lejáratása mögött álló felelősöket, véli Toto Wolff

    „Szerintem néha nem kap elég elismerést ezért – folytatta. – Ő kifutóvá változtatta a paddockba vezető sétát. Ő is hozzájárult ahhoz, hogy a Forma–1 a motorsport és a sport világán túl is kulturális jelentőségű legyen, és úgy vélem, ő egy nagyon befolyásos személyiség, aki jó célokra használja ezt a befolyását, másoknak pedig példát kellene venniük róla.”

    Hamilton társadalmi érzékenységével alighanem valamilyen szinten összefügg, hogy sokszor az F1-es pályákon kívül is feltűnik a neve a hírekben. A közvélemény egy része úgy véli, ezzel az életmóddal csak a saját figyelmét tereli el az első számú feladatáról, de az érintett igyekezett megcáfolni ezt az elméletet.

    „Ez nem a figyelem elterelődésének kérdése – fogalmazott a Ferrari hivatalos honlapjának. – Mindenkinek el tud terelődni a figyelme, így vagy úgy. Ez arról szól, hogy az ember milyen döntést hoz az energiájának felhasználásáról, és miként teremt egyensúlyt. Szükség van kreatív egyensúlyra, az ember nem dolgozhat élete minden órájában, mert akkor boldogtalan lesz. Hogyan talál olyan dolgokat, amelyek inspirálják és felemelik? Ennek egyik lehetősége a kreativitásának kiaknázása.”

    Hamiltonnak nem tetszenek a Ferrari körül felmerült pletykák

    Heikki Kovalainen nagy lépésre szánta el magát 2026-tól

    0

    A Forma 1-es Magyar Nagydíjat korábban megnyerő Heikki Kovalainen bejelentette, hogy a Japán Rallyval befejezi karrierjét az ázsiai országban.

    Heikki Kovalainen hét szezon óta versenyez a Rally Team Aicello csapatával Japánban, ahol három abszolút és egy kategória bajnoki címet szerzett rally versenyzőként.

    A korábbi F1-es pilóta azonban komoly lépésre szánta el magát 2026-tól, befejezi karrierjét Japánban és Sae Kitagawa navigátornak is megköszöni a segítséget.

    “Igazán hálás vagyok a támogatásért és barátságért, amit Saetól kaptam – mondta Kovalainen. – Sokat tanultam és fejlődtem emberként is az évek során. A karrierem Japánban véget ér, de az Aicelloval továbbra is együtt fogunk dolgozni. Jelenleg új közös projektet készítünk elő, amivel kapcsolatban hamarosan megosztok információkat.”

    Kitagawa 2016 óta navigált Kovalainennek.

    A 2008-as Magyar Nagydíj győztesének hozzáállását a csapatfőnök nem győzte dicsérni.

    “Hét szezon során sok érzelmes pillanatot éltünk át együtt – mondta Taison Makino. – Nagyon szomorú, hogy Heikki a japán versenyzés befejezése mellett döntött, de büszkék vagyunk arra, amit együtt elértünk.”

    Kovalainen a Japán Rallyval zárja le az ázsiai országban való versenyzést.