Kezdőlap Blog Oldal 143

A McLaren először mást hibáztatott pilótáik ütközése miatt, de Zak Brown később meggondolta magát

0

Először Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója és Andrea Stella csapatfőnök is Nico Hülkenberget tette felelőssé Oscar Piastri és Lando Norris USA Nagydíj sprintfutamának rajtjánál történt ütközéséért, de előbbi utólag változtatott az álláspontján.

Mint ismert, a harmadik helyről jól rajtoló Piastri az 1-es kanyarban úgy próbált Norrisnál előnyösebb helyzetbe kerülni, hogy mögötte élesen átvágva fordult el, nem számított viszont arra, hogy ott más autók is érkezhetnek. A sprintre a Saubert az előkelő negyedik helyre kvalifikáló Nico Hülkenberg azonban ott volt, és már nem tudta elkerülni az ütközést a McLarennel, Piastri ütést kapó autója pedig irányíthatatlanul Norrisénak csapódott, és törött felfüggesztéssel mindkét McLaren az első körben kiesett.

A felügyelők nem osztottak büntetést, versenybalesetnek ítélték a történteket. A két McLaren-pilóta közül Norris itt teljesen vétlen volt, az viszont felvethető, hogy Piastri túlságosan bevállalós volt a köztudottan mindig nagy tumultust hozó 1-es kanyarban bemutatott hirtelen irányváltással.

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója azonban már pár perccel a történtek után, a Sky Sports adásában Hülkenberget nevezte meg a felelősnek a két autójának kieséséért.

„Amatőr versenyzést láthattunk egyesektől a mezőny elején, amivel kiütöttek két autót. Még vissza akarom nézni, de elég egyértelmű volt, hogy Nico Hülkenberg nekihajtott Oscarnak, pedig semmi dolga nem volt ott” – fogalmazott Brown.

Hogy ekkor ez volt a csapat hivatalos álláspontja, azt a sprint után hosszabban beszélő Andrea Stella csapatfőnök nyilatkozata is megerősítette, noha ő próbálta kerülni, hogy kimondja a Sauber pilótájának nevét.

„A reakciónk az, hogy csalódottak vagyunk, amiért nem volt lehetőségünk versenyezni, hiszen az első kanyarban történt balesetben mindkét versenyzőnk kiesett. Meglepő volt, hogy egyes nagy tapasztalattal rendelkező versenyzők nem nagyobb óvatossággal jártak el. Lehettek volna körültekintőbbek, hogy ne okozzanak sérülést más autóknak” – célozgatott Stella a 38 éves Hülkenbergre.

„Nem szándékosságról beszélek, csak óvatosságról, különösen ilyen rajtpozícióból, ami nagyon előkelő volt egyes tapasztalt versenyzők számára. Szerintem egy kis óvatossággal itt mindenki jól járt volna.”

„Csalódottak vagyunk, de lenyeljük, és már az autók kijavításán dolgozunk, amikkel elég sok a munka. Újrakezdjük a hétvégét, versenyképesség szempontjából pedig erős helyzetben vagyunk. Remélem, hogy a továbbiakban már rendesen versenyezhetünk és kihasználhatjuk az autóban rejlő tempót.”

Az eset Norris és Piastri fedélzeti kamerájából:

A Sky a két McLaren-pilótát is megszólaltatta, amint a kiesésüket követően visszaértek a paddockba, de a felvételek megtekintése előtt nem akartak részletekbe menően nyilatkozni.

„Nagyon jól rajtoltam, mindketten elég későn fékeztünk az 1-es kanyar előtt, megpróbáltam átvágni mögötte, de kaptam egy ütést. Nem a legjobb módja a nap kezdésének, de még meg kell néznem, pontosan mi történt” – zárta rövidre Piastri.

A Sky Sportson a 2009-es világbajnok Jenson Button a történtek elemzése közben azonban másként látta, mint eleinte Brown, illetve Stella, és szerinte Piastri igenis felelőssé tehető a meggondolatlan manővere miatt.

„Oscar látta, hogy Lando mélyen bemegy a kanyarba, szóval azt tervezte, hogy átvág mögötte a jobb kigyorsítás érdekében. Ez rendben is van egy olyan versenyhelyzetben, amikor valaki egy másik autóval csatázik. De amikor mögötted 17 másik autó próbál a lehető legkésőbb fékezni az 1-es kanyarban, akkor az ilyesmi sohasem működik, mert mindenképpen megtalál valaki oldalról” – mutatott rá Button, aki szintén volt a McLaren versenyzője.

Néhány órával később pedig jött a fordulat Browntól, az amerikai üzletember ugyanis megváltoztatta az álláspontját. „Átgondoltam a dolgot, és azt hiszem, megváltozott a véleményem. Nem igazán kenhetem ezt Nicóra. A pillanat hevében, nyilvánvalóan eléggé zavart, amit ott láttam, sok incidens volt az első kanyarban. De nem hiszem, hogy ez Nico hibája lenne” – mondta Brown, aki abba már nem ment bele, hogy akkor kié, de ha nem a német pilótáé, akkor nyilvánvalóan Piastrié.

Hülkenberg is reagált

Miközben Hülkenberg sem úszta meg veszteségek nélkül a balesetet, hiszen megpördült, leszakadt az első szárnya, így bokszkiállásra volt szüksége, amivel távol került a pontszerzéstől, az eset visszanézése után nyilvánvalóan ő sem saját magát, hanem Piastrit okolta.

„Mindaz a remek munka, amit az előző nap elvégeztünk, ment a kukába. Szintén bosszantó, hogy egy újabb első szárnyat elvesztettünk. Nagy volt az összevisszaság” – idézi Hülkenberget a Racefans.

Nico Hülkenberg
Fotó: Andy Hone/LAT Images

„Oscar elég agresszíven kanyarodott be, jobb kigyorsítással akart elénk vágni az 1-es kanyar kijáratánál, de én ott voltam, és nem tűnhettem csak úgy el. Fernando támadott engem belülről, de csak egy pillanatra láttam őt, ahogy bevetődött, ezért helyet akartam hagyni neki arra az esetre, ha túlvállalná magát. Ekkor pedig Oscar is befordult, és az ütközés elkerülhetetlen volt.”

A hatodik helyről rajtoló Fernando Alonso is ígéretes pozícióban volt, ám a Piastrival való ütközés után Hülkenberg az ő autójával is összeakadat, ami a spanyol sprintjének is gyorsan véget vetett.

„A belső íven egy pillanatig úgy éreztem, hogy a megfelelő helyen vagyok – idézte vissza Alonso, aki szerint Piastri megérkezéséig minden jól ment. – De a külső íven egyes autók nagyon nagy lendülettel érkeztek, majd bevágtak, és hirtelen az események sűrűjében találtam magam. Sajnos ahogy az idén lenni szokott, megint olyankor történt velünk valami, amikor pontszerző helyen álltunk. Ha a 14-15. hely környékén vagyok, akkor egész biztos, hogy nekem lett volna a legunalmasabb versenyem!”

Neuville hidat bontott, törölték a Közép-Európa Rally első vasárnapi szakaszát

0

Nem jól indult a Közép-Európa Rally történetének utolsó napja, miután Thierry Neuville hídnak ütközött, ami miatt végül törölni kellett a szakaszt.

Vasárnap négy gyorsasági várt volna a Közép-Európa Rally mezőnyére, az első pálya a német-osztrák határon haladt volna, míg a második Ausztria területén lett kijelölve.

Rovanpera magabiztos előnyben, Tanak megelőzte Evanst szombat délután a Közép-Európa Rallyn

A napnyitó szakaszon azonban csupán hárma tudtak célba érni, miután Thierry Neuville 4.2 km után hídnak csapódott, ami során szerencsére személyi sérülés nem történt. A Hyundai azonban elzárta az utat, így a szakaszon való rajtoltatás meg lett álítva, majd végül törölték a gyorsaságit.

A három versenyző közül az elsőként rajtoló Sébastien Ogier volt a leggyorsabb, akit Josh McErlean és Grégoire Munster követett.

Komoly változás lesz a Historic Eb-n 2026-ban

0

Az FIA 2026-tól három bajnoki cím megszerzését is lehetővé teszi a Historic Eb-n, ahol az eddiginél több murvás versenyre is sor kerül.

Az FIA bár már tavaly lehetővé tette a 1993-2000 közötti versenyautók használatát, azonban bajnoki pontot ezekkel még nem lehetett szerezni a Historic Eb-n.

2026-tól azonban már három bajnoki címért is lehet harcolni, az FIA kiírja a 2000 előtti, az 1992 előtti autók bajnokságát, valamint a murva bajnokságot is.

Mindez azt is jelenti, hogy már nemcsak a finn Lahti Rally és a historic Akropolisz Rally kerül murvás futamként a naptárba és a versenyzők eldönthetik, hogy szeretnének-e indulni a lazább felületen rendezett versenyeken, vagy csak aszfaltos futamokon.

Az EHRC bajnoki naptárjára még várni kell, de az biztosra vehető, hogy az ideinél több 1993 és 2000 közötti autó áll rajthoz a rendezvényeken.

Verstappen fél kézzel elintézte az összerakott McLareneket, és mindenki mást is az időmérőn

0

Max Verstappen austini egyeduralma folytatódott a vasárnapi verseny időmérőjén is, ahol úgy is övé lett a rajtelsőség, hogy a végjátékban elszámolták magukat csapatával. A sprinten összetört McLarenek egyikét Lando Norris behozta a második helyre, Oscar Piastri viszont csak hatodik lett.

Alig három és fél órával a két McLaren balesetét hozó sprintverseny vége után jött is az időmérő az USA Nagydíjon, ami már a vasárnapi futam rajtrácsát volt hivatott meghatározni. Az eltelt idő során a sprinten megsérült összes autót sikerült helyrehozni, így pályán volt a két McLaren és a két Aston Martin is – de Lance Strollra időközben kiróttak egy öt rajthelyes büntetést, amiért Esteban Oconnal ütközött a rövid futamon.

A balesetek sora a kvalifikáció elején is folytatódott, pár perc elteltével máris lendült a piros zászló, miután Isack Hadjar a gyors 6-os kanyarban kicsúszott és összetörte a Racing Bullst.

Verstappen ott folytatta, ahol a sprintverseny megnyerésével abbahagyta, az időmérő első szakaszától kezdve ő diktálta a tempót, miközben a McLarenek nem tudtak a közelébe kerülni – Zak Brown, a csapat vezérigazgatója a Sky Sportsnak elmondta, az autók kijavítása mellett a beállításokkal nem volt idejük annyit foglalkozni, mint normál esetben tették volna.

A Q1-es kiesők névsorában nem voltak nagy meglepetések, leginkább Alexander Albon bosszankodhatott, amiért a pályaelhagyás miatt törölt utolsó köre miatt továbbjutóhely helyett a 19. helyre rangsorolták. Az első 18 perc után búcsúzott Gabriel Bortoleto, Ocon, Stroll, Albon és Hadjar.

A második szakaszban Verstappen továbbra sem tágított az élről, Charles Leclerc tudta őt a legjobban megközelíteni, akit Norris követett. A McLaren ekkori állapotjelentése szerint Norris egyelőre komfortosabban érezte magát újjáépített autójában, mint a tőle három tizedre elmaradó Piastri a sajátjában.

De az élmezőny tagjai ekkor sem kerültek kiesésveszélybe, a második szakasz után Nico Hülkenberg, Liam Lawson, Yuki Tsunoda, Pierre Gasly és Franco Colapinto nem folytathatta tovább az időmérőt.

Ilyen előzmények után ezúttal is Verstappen számított a favoritnak a pole megszerzésére, és nagyon gyorsan tett is ennek érdekében, hiszen az utolsó szakasz első gyorskörei során máris négy tizeddel gyorsabb időt futott, mint a hozzá legközelebb kerülő Norris. Piastri csak a hetedik helyen kezdett használt gumikon, viszont az utolsó menetre, amikor már ő is új lágyakat kapott, ő kapta a kedvezőbb feltételeket a McLarennél, hiszen ő hajthatott pályára később.

Verstappennel elkalkulálta magát a Red Bull, hiszen a forgalom miatt a holland pár másodperccel az idő lepergése után érte el a célvonalat, így már nem kezdhette meg második gyorskörét. Nem is volt rá szüksége, így is közel három tizedmásodperces előnnyel nyerte az időmérőt Norris előtt, akit Leclerc, Russell és Hamilton követ majd a rajtrácson. Piastri a végére sem tudott összerakni egy jó kört, több mint fél másodperces hátránnyal csak hatodik lett.

Az USA Nagydíj rajtrácsa:

 

Összeütköztek és kiestek a McLarenek, Verstappen nyerte az austini sprintet

0

Max Verstappen nyerte az USA Nagydíj sprintversenyét, miután az első kanyarban történt rajtbalesetből az egymással összeakadó Oscar Piastri és Lando Norris is sérült autóval keveredett ki. A Red Bull hollandja így nyolc pontot hozott a két McLaren-pilótán.

19 körre írták ki az austini sprintversenyt, amelynek rajtrácsára a teljes mezőny a közepes keverékű gumikat választotta. A kerékcserék nélküli sprintek a kevés kiosztandó pont miatt is hajlamosak eseménytelenül lezajlani, ezúttal viszont a rajt máris olyan eseményeket hozott, amelyek a hétvége hátralévő részét is meghatározhatják.

Verstappen jól jött el a pole-ból és elsőként érkezett az 1-es kanyarhoz a dombtetőn, mögötte a két McLaren között viszont már nem volt ilyen egyértelmű a helyzet. Piastri rajtolt jobban, Norris mellé ért, de a külső íven nem tudott támadni. Miközben csapattársa befordult a kanyarba, ő mögötte próbált átvágni és jobb helyzetbe kerülni – igen ám, de amint élesen befordította az autóját, a negyedik helyről rajtoló Nico Hülkenberg útjába került, a két autó pedig innen már nem tudta megúszni az ütközést. A Sauber felöklelte a McLarent, Piastri autója pedig egyenesen Norrisének ütközött, ezzel pedig a konstruktőri bajnokok mindkét autója leamortizálódott. Norris a hátsó, Piastri az első felfüggesztés sérülése miatt parkolta le az autóját, komoly javítási munkát hagyva a szerelőknek az időmérő előtt, miközben a kiesett adatgyűjtési lehetőség is hiányozhat a csapatnak a versenyre.

„Szörnyű volt. De egyik versenyzőnk sem hibáztatható” – kommentálta a Sky Sports adásában Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója, aki szerint a pilótáik mögött érkezők okozták a kalamajkát. A sportfelügyelők vizsgálták a történteket, de senkit nem találtak vétkesnek.

A rajtbaleset másokat is érintett, Hülkenberg autója a hozzá képest is belső íven lévő Fernando Alonsóénak is nekiütközött, a spanyol szintén feladta a versenyt. A Sauber németje folytatni tudta, de megpördülése után alaposan visszaesett ígéretes pozíciójából.

Öt körön át kellett takarítani a törmelékeket, eddig vezette biztonsági autó a mezőnyt, amely alaposan átrendeződött sorrendben haladt, Verstappent Russell, Sainz, Leclerc, Hamilton, Albon és a mezőny végéről opportunista módon előretörő Tsunoda követte.

Verstappennek azért nem volt teljesen zavartalan a sprintje fő riválisainak kiesése ellenére sem: a 8. körben Russell megtámadta őt az 1-es kanyar belső ívén, de mindketten a bukótérbe csúsztak, a holland pedig megtartotta a vezetést. Mögöttük Hamilton viszont bemutatott egy látványos előzést csapattársa ellen, feljőve ezzel a negyedik helyre.

Az első három helyen viszont a 19. kör végéig már nem változott a sorrend, a sprint ráadásul biztonsági autó mögött ért véget, miután a célegyenes végén Stroll és Ocon ütköztek, ugyanis a kanadai elfékezte magát az előzési kísérlet során.

Verstappen zsinórban a harmadik évben is megnyerte a sprintet Austinban, és ezzel szabad szemmel is látható mennyiséget, nyolc pontot hozott a két McLaren-pilótán a bajnokságban – az első helytől most 55 pont választja el. Russell a második, Sainz a bakui igazi dobogója után most újabb harmadik helyet szerzett. A további pontszerző helyeken Hamilton, Leclerc, Albon, Tsunoda és Bearman futottak be – a Haas brit versenyzője azonban 10 másodperces büntetést kapott, amiért a pálya elhagyásával előzte meg Antonellit, így végül a Mercedes pilótája lett a nyolcadik.

A szombati program ezzel még nem ért véget, közép-európai idő szerint 23 órakor jön az időmérő – addig a McLarennek és az Aston Martinnak is két autót kell megjavítania.

A sprintverseny pontszerzői:

 

Rovanpera magabiztos előnyben, Tanak megelőzte Evanst szombat délután a Közép-Európa Rallyn

0

Kalle Rovanpera Sébastien Ogier kiesése után már kontrollálja a Közép-Európa Rallyt, miközben Ott Tanak szombat délután megelőzte Elfyn Evanst.

Sébastien Ogier délelőtti kiesése után már csak egy igazi csata maradt délutánra a Közép-Európa Rallyn, Elfyn Evans és Ott Tanak csörtéje a második helyért.

Rovanpera magabiztos előnybe került szombat délelőtt, csata a 2. helyért a Közép-Európa Rallyn

Kalle Rovanpera igen kényelmes előnybe került a nyolcszoros világbajnok balesete után, így már csak az előnye tartására törekedett, végül pedig 36.3 másodperc előnnyel várhatja a vasárnapi folytatást.

Tanak azonban sokkal jobb tempóra volt képes délután, mint Evans, így az észt versenyző megelőzte walesi riválisát és 8.4 másodperc előnyre is szert tett a nap végéig.

Takamoto Katsuta a negyedik. A japán versenyző is gyorsulni tudott délután is csupán 13.6 másodpercre van a dobogótól.

A további sorrend Adrien Fourmaux, Sami Pajari, Thierry Neuville és Josh McErlean az első nyolc helyen.

A Rally2-es autók között Oliver Solberg, míg a WRC2-ben Alejandro Cachón napvégi balesete után Léo Rossel vezet.

A szombat esti eredmények alapján Evans 9 ponttal vezetne Kalle Rovanpera és 13 ponttal Ogier előtt, ezen azonban a vasárnap szerezhető pontok még változtathatnak. Sébastien Ogier pedig vissza tud térni a záró napon, amikor az első pályát a német-osztrák határon, míg a másodikat Ausztriában rendezik.

Közép-Európa Rally, állás SS14 után
1 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 1:56:14.7
2 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +36.3
3 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +44.7 (0:05)
4 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +58.3
5 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +1:37.8
6 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1:59.0
7 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +2:30.9
8 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +4:39.3 (0:05)
9 #20 Oliver Solberg – Elliott Edmondson (SWE – GBR) Toyota GR Yaris Rally2 +6:32.5
10 #25 Léo Rossel – Guillaume Mercoiret (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +7:49.6

A Lancia nevezett a 2026-os WRC2-es világbajnokságra

0

Jövőre a Lancia kapja meg a gyári támogatást a Formula E-sorozatban induló Citroen helyett a Stellantis csoportban a WRC2-ben. C3 Rally2-vel azonban továbbra is lehet versenyezni.

A Stellantis csoporton belül eddig a Citroen indulhatott gyári támogatással a WRC2-ben, 2026-ban azonban a Stellantis kivonja a Maseratit a Formula E-ből, helyét pedig a Citroen veszi át.

A WRC2-ben a Citroen helyett pedig a Lancia indulhat gyári támogatással.

A Citroen C3 Rally2-es autókat működtető PH Sport idén Yohan és Léo Rossellel szerepelt a WRC2-ben, nagy valószínűséggel a francia versenyzők lesznek a Lancia hivatalos versenyzői 2026-ban.

Didier Clément, a Stellantis ügyfélprogramjáért felelős vezető kiemelte a DirtFish-nek, hogy a C3 Rally2-höz továbbra is fognak alkatrészeket gyártani, így versenyezni is lehet a Citroennel.

“Biztos vagyok benne, hogy néhány jó versenyző továbbra is Citroennel fogja folytatni programját – mondta Clément. – Továbbra is árulunk az autóhoz alkatrészeket, így a C3-mal továbbra is lehet versenyezni. Természetesen a hivatalos pilóták, mint Yohan Rossel a továbbiakban a Lancia támogatását élvezhetik. De a Lancia WRC2-es programja nem jelenti a C3 Rally2-es autók történetének végét.”

Al-Attiyah összeveszett navigátorával Marokkóban, ezért nem állt meg a szakasz végén?

0

Hihetetlen izgalmak után Lucas Moraes lett a W2RC idei világbajnoka, miután Nasser Al-Attiyah büntetést kapott a Marokkó Rally utolsó szakasza után.

Nasser Al-Attiyah az utolsó marokkói szakaszt a harmadik helyen fejezte be, amivel megőrizte volna veretlenségét a Tereprally vb-n és negyedik címét szerezte volna.

A katari versenyző azonban az utolsó szakasz stop táblájánál nem állt meg, hanem teljes sebességgel hajtott még egy rövid ideig.

A Dacia versenyzőjének hibáját később 1 óra 10 perc díjazták a felügyelők, amivel csupán 13. lett, így pedig a Marokkó Rallyt második helyen záró Lucas Moraes lett a világbajnok Toyotával.

A katari versenyző fellebbezett a döntés ellen, és arra hivatkozott, hogy a porban nem lehetett látni a stop táblát. Ezt a magyarázatot azonban elutasították a felügyelők, mivel a Dacia belső felvételeiből kiderült, hogy a tábla jól látható volt, azonban Nasser Al-Attiyah navigátorával, Fabian Lurquinnal vitázott, ami elvonta a katari pilóta figyelmét.

Loeb győzött Marokkóban, Al-Attiyah hibázott, Moraes a világbajnok!

Lurquin a Portugál Rallyig Sébastien Loeb navigátora volt, azonban akkor cserélt Al-Attiyah addigi navigátorával, Édouard Boulangerrel.

Lurquin később a belga Belga lapnak elmondta, hogy mi is történt a Dacia pilótafülkéjében a marokkói utolsó szakaszon.

“Az izgalmak közepette nem láttuk a kockászászlót – magyarázta a francia navigátor. – Öt kilométerrel a cél előtt egy az itinerben szereplő hibáról vitáztunk, ami miatt első első három versenyző el is tévedt. Nem láttuk a stop táblát a heves beszélgetés közben. A vita a hibáról szólt és nem pedig Nasserrel van probléma köztünk.”

A Marokkó Rallyt végül Sébastien Loeb nyerte.

Al-Attiyah idei szezonja még nem ért véget, november végén a szaúdi WRC-futamon az M-Sport Ford Pumájával áll rajthoz, akkor azonban Cándido Carrera lesz a navigátora.

Reagált az FIA a súlyos, a szövetség demokratikus működésének hiányát érintő vádakra

0

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szóvivője elutasította Tim Mayer, az elnök Mohammed Ben Sulayem legfőbb kihívójának vádjait, és azt bizonygatta, minden demokratikus módon zajlik az idei elnökválasztási folyamatban.

Miként arról a minap beszámoltunk, gyakorlatilag eldőlt, hogy a következő négy éves ciklusban is Mohammed Ben Sulayem lesz majd a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Tim Mayer, az egyesült arab emírségekbeli sporvezető legfőbb kihívója ugyanis elismerte, nincs esélye a regnáló elnökkel szemben.

Mindez arra vezethető vissza, hogy a választási szabályok értelmében minden elnökjelöltnek egy 10 fős elnöki listát kell benyújtania, amely a következő szereplőket tartalmazza: a Szenátus elnöke; az autós mobilitásért és turizmusért felelős alelnök; a sportért felelős alelnök; valamint hét alelnök a sport területéről, különböző régiókból. Ennek a két alelnöknek az esetében minden régiónak más képviselőt kell adnia, azonban Dél-Amerikából az FIA csak egyetlen személyt nyilvánított jogosultnak a pozíció betöltésére: azt a Fabiana Ecclestone-t (Bernie Ecclestone felesége), aki korábban nyíltan támogatásáról biztosította Ben Sulayemet.

bernie ecclestone, fabiana ecclestone
Fabiana Ecclestone (jobbra) kucslfigira lett az FIA elnökválasztásában | Fotó: Andrew Hone/Getty Images/Red Bull Content Pool

A korábban az FIA felügyelőjeként is tevékenykedő Mayer szerint ez a helyzet „sokkoló” mind neki, mind azoknak a tagszervezeteknek, akik most döbbentek rá, hogy nem lesz valódi választási küzdelem, mert csak egyetlen jelölt indulhat a voksoláson. Mayer ezután megígérte, hogy továbbra is harcol az FIA demokratikus működésének reformjáért, egyúttal panaszt nyújtott be a szervezetnél a választási folyamat lehetséges etikai szabálysértései miatt.

„Ha az FIA ezen az úton megy tovább, annak súlyos következményei lehetnek. Több nagy tagszervezet is aggodalmát fejezte ki, és a motorsportba jelentős összegeket fektető befektetők is egyre nyíltabban bírálják a gyenge irányítást. A bevételek ki fognak áramlani az FIA-ból és a motorsportból, ha a befektetők nem bízhatnak abban, hogy vezetésük megfelelően kezeli ezeket az összegeket. Az FIA hitelessége nem magától értetődő – azt ki kell érdemelni. Átláthatósággal, elszámoltathatósággal és tisztességgel. Ezeket személyes példákból is ismerem” – mondta Mayer.

Állítólag egy másik, a fentebb taglalt problémába értelemszerűen ugyanúgy beleütköző elnökjelölt, Laura Villars jogi útra terelte az ügyet és nem zárta ki a bírósági lépéseket, Mayer azonban furcsa módon nem akar ilyen útra lépni, és a szerinte a demokráciát csak színlelő FIA belső csatornáin keresztül próbálkozik még úgy is, hogy nem sok reményt fűz ahhoz, hogy valóban meghallgatják, hiszen az elnök és a Szenátus ellen benyújtott panaszt a Sulayem elnöksége alatt megváltoztatott szabályok miatt ők maguk bírálnák el.

NE HASZNÁLD!
Tim Mayer nem hagy fel a küzdelemmel, de tudja, aligha lesz bármi esélye változást elérni | Fotó: Florent Gooden / DPPI

„Megerősítjük, hogy az etikai szabályokat több ponton is megsértették a választási folyamatban, ezért számos panaszt nyújtottunk be. De tegyük fel, hogy az etikai bizottság helyt ad a panaszainknak – akkor mi történik? Ki dönt róla? Az FIA elnöke vagy a Szenátus elnöke, akik maguk is érintettek. A szabályzat pedig nem kínál más megoldást, nincs fellebbezési lehetőség. Hol van az elszámoltathatóság? Így buknak el az intézmények. Ez a hatalom fékek nélkül” – közölte Mayer.

„A jelölőbizottságnak elvileg átláthatónak kell lennie. Ehhez képest nem adtak ki jegyzőkönyveket, nem közöltek üléseket, és megtagadták azoknak a neveknek a nyilvánosságra hozását, akik a Motorsport Világtanácsba pályáztak. Csak azokat sorolták fel, akiket állítólag jóváhagytak. Valójában semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy ez a bizottság egyáltalán ülésezett” – folytatta, majd rátért annak a fejtegetésére, hogy miként fordulhatott elő (maguktól nem jelentkeztek a klubok, vagy elutasították a jelentkezésüket?), hogy Dél-Amerikából csak egy, Afrikából pedig csak két jelölt volt az alelnöki pozícióra.

„Vajon a tagszervezetek hirtelen elvesztették érdeklődésüket a sport alakítása iránt? Vagy rábeszélték, megfélemlítették őket, esetleg megígértek nekik valamit, hogy ne induljanak? Nem tudom biztosan, de amikor 12 lehetséges klubból csak három jelentkezik Dél-Amerikában és Afrikában – függetlenül attól, hogy engem támogatnak-e – egyértelmű, hogy ez már nem demokratikus folyamat. Ha a választás szabadságát felváltja az irányítás, a demokrácia megszűnik.”

Az FIA később reagált Mayer vádjaira, és nem meglepő módon elutasította azokat az állításokat, melyek szerint a választás nem demokratikus módon zajlik.

„Az FIA elnökválasztása strukturált és demokratikus folyamat, amely minden szakaszban a méltányosságot és tisztességet biztosítja – közölte a szövetség szóvivője. – A 2025-ös választás követelményeit – a határidőket és a jogosultsági feltételeket beleértve – az FIA alapszabálya és belső szabályzata rögzíti. Ezek nyilvánosan elérhetők az FIA hivatalos honlapján.”

„A részletes információk 2025. június 13. óta elérhetők egy külön erre létrehozott oldalon, amelyről az összes FIA-tag tájékoztatást kapott. A sport alelnökök regionális képviseletére és a Motorsport Világtanács tagjaiból való kiválasztására vonatkozó előírások nem újak – ezek korábbi választások során is érvényben voltak. Ahogy az elvárható, az elnöki lista vagy a világtanácsok tagságára való jelölés előkészítése bizonyos lépések megtételét igényli. A leendő jelölteknek 2025. június 13. óta – amikor a részletes információk közzétételre kerültek – állt rendelkezésükre az idő, hogy előkészítsék jelentkezésüket.”

Arról az FIA szóvivóje sem beszélt, hogy miként fordulhatott elő, hogy az egyik feltételt eleve csak egyetlen jelölt teljesíthette, hiszen aki Fabiana Ecclestone támogatását maga mögött tudhatta – jelen esetben Ben Sulayem –, annak nem maradt ellenfele.

Rovanpera magabiztos előnybe került szombat délelőtt, csata a 2. helyért a Közép-Európa Rallyn

0

Sébastien Ogier kiesése után Kalle Rovanpera kényelmes előnybe került szombat délelőtt a Közép-Európa Rallyn, ugyanakkor még mindig nagy csata zajlik Elfyn Evans és Ott Tanak között a második helyért.

Kalle Rovanpera bírta tovább az idegek csatáját a Közép-Európa Rallyn, ahol már szombat reggel átvette a vezetést Sébastien Ogier-tól, majd a nyolcszoros világbajnok a nap második, vizes cseh szakaszán elvesztette uralmát autója felett, ami miatt fának csapódott és kiesett.

Ogier később elmondta, hogy defektet szedett össze, ezért csúszott meg autója, ami előbb árokba, majd fának csapódott. Személyi sérülés nem történt.

Ogier ötödikben csapódott fának, Rovanpera magabiztos előnyben a Közép-Európa Rallyn

Rovanpera közel negyven másodperces előnnyel zárta így a délelőtti programot, míg mögé Elfyn Evans és Ott Tanak lépett.

A Toyota walesi és a Hyundai észt versenyzője között azonban továbbra is nagy a csata, Evans csupán 1.3 másodperccel előzi meg riválisát.

Takamoto Katsuta a negyedik, aki délelőtt szintén jó tempóval vezetett és növelte előnyét Adrien Fourmaux előtt, a francia versernyző pedig Sami Pajari elől lépett meg.

Thierry Neuville a hetedik, míg Josh McErlean a nyolcadik.

A Rally2-es autók között nincs változás, a már WRC2-ben bajnok Oliver Solberg vezet, míg a bajnoki értékelés élén Alejandro Cachón áll.

Ogier kiesésével jelen állás szerint Elfyn Evans vezetné a bajnokságot Rovanpera előtt, de Ogier hátránya is csupán 15 pont lenne. Ezen azonban még komolyan változtathatnak a vasárnap megszerezhető pontok, és hogy Ogier képes lesz-e visszatérni.

Délután ismét teljesíti a mezőny a mai két cseh és egy német pályát.

Közép-Európa Rally, állás SS11 után
1 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 1:30:03.2
2 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +39.2 (0:05)
3 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +40.5
4 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +54.5
5 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +1:22.9
6 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1:36.8
7 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +2:27.6
8 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +3:46.7
9 #20 Oliver Solberg – Elliott Edmondson (SWE – GBR) Toyota GR Yaris Rally2 +5:07.5
10 #23 Alejandro Cachón – Borja Rozada (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +5:58.9

Időterv
Október 16., csütörtök
14:30 SS1 Golf und Therme 1 12.83 km Ogier 6:24.5 / 1. OGIER, 2. Rovanpera/Fourmaux
18:05 SS2 Golf und Therme 2 12.83 km Rovanpera 6:23.8 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Fourmaux

Október 17., péntek
08:30 SS3 Granit und Wald 1 10.86 km Neuville 5:30.9 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Fourmaux
09:20 SS4 Böhmerwald 1 15.27 km Rovanpera 7:36.3 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Fourmaux
11:25 SS5 Col de Jan 1 23.37 km Ogier 12:12.1 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Tanak
14:45 SS6 Col de Jan 2 23.37 km Rovanpera 12:10.5 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Tanak
17:20 SS7 Böhmerwald 2 15.27 km Rovanpera 7:33.2 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Evans
18:15 SS8 Granit und Wald 2 10.86 km Evans 5:30.9 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Tanak

Október 18., szombat
08:15 SS9 Made in FRG 1 14.30 km Rovanpera 7:17.1 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Evans
10:35 SS10 Keply 1 21.95 km Rovanpera 11:17.4 / 1. ROVANPERA, 2. Evans, 3. Tanak
11:35 SS11 Klatovy 1 15.57 km Katsuta 7:55.7 / 1. ROVANPERA, 2. Evans, 3. Tanak
14:05 SS12 Keply 2 21.95 km
15:05 SS13 Klatovy 2 15.57 km
18:25 SS14 Made in FRG 2 14.30 km

Október 19., vasárnap
08:25 SS15 Beyond Borders 1 12.37 km
10:05 SS16 Mühltal 1 26.52 km
11:10 SS17 Beyond Borders 2 12.37 km
13:15 SS18 Mühltal 2 (Power Stage) 26.52 km

Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények
A világbajnokság állása