Kalle Rovanpera a leggyorsabb volt a Közép-Európa Rally első cseh szakaszán szombaton, míg Sébastien Ogier nagy sebességgel csúszott fának, így véget ért a csata a győzelemért.
Egészen a Közép-Európa Rally tizedik szakaszáig tartott Sébastien Ogier és Kalle Rovanpera győzelemért vívott hatalmas csatája, miután a korábbi eső miatt vizes úton a nyolcszoros világbajnok lecsúszott az útról és nagy sebességgel fának csapódott. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a Toyota Yaris komoly sérülés szenvedett a bal elején, és kitört kereke is.
Ogier kiesésével Kalle Rovanpera kényelmes előnybe került az élen állva, míg mögé Elfyn Evans és Ott Tanak lépett.
A nyolcszoros világbajnok jelen állás szerint 15 pont hátránnyal állna a bajnokságban Elfyn Evans mögött, akitől 11 pontra lenne Rovanpera.
A délelőtt során még egy cseh pálya vár a mezőnyre, majd gumit tudnak cserélni a versenyzők, de szervizelési lehetőség nem lesz.
Közép-Európa Rally, állás SS10 után
1 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 1:22:04.9
2 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +38.4 (0:05)
3 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +41.7
4 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +57.1
5 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +1:20.2
6 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1:29.9
7 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +2:20.7
8 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +3:37.7
9 #20 Oliver Solberg – Elliott Edmondson (SWE – GBR) Toyota GR Yaris Rally2 +4:43.6
Időterv Október 16., csütörtök
14:30 SS1 Golf und Therme 1 12.83 km Ogier 6:24.5 / 1. OGIER, 2. Rovanpera/Fourmaux
18:05 SS2 Golf und Therme 2 12.83 km Rovanpera 6:23.8 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Fourmaux
Október 17., péntek
08:30 SS3 Granit und Wald 1 10.86 km Neuville 5:30.9 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Fourmaux
09:20 SS4 Böhmerwald 1 15.27 km Rovanpera 7:36.3 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Fourmaux
11:25 SS5 Col de Jan 1 23.37 km Ogier 12:12.1 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Tanak
14:45 SS6 Col de Jan 2 23.37 km Rovanpera 12:10.5 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Tanak
17:20 SS7 Böhmerwald 2 15.27 km Rovanpera 7:33.2 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Evans
18:15 SS8 Granit und Wald 2 10.86 km Evans 5:30.9 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Tanak
Október 18., szombat
08:15 SS9 Made in FRG 1 14.30 km Rovanpera 7:17.1 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Evans
10:35 SS10 Keply 1 21.95 km Rovanpera 11:17.4 / 1. ROVANPERA, 2. Evans, 3. Tanak
11:35 SS11 Klatovy 1 15.57 km
14:05 SS12 Keply 2 21.95 km
15:05 SS13 Klatovy 2 15.57 km
18:25 SS14 Made in FRG 2 14.30 km
Október 19., vasárnap
08:25 SS15 Beyond Borders 1 12.37 km
10:05 SS16 Mühltal 1 26.52 km
11:10 SS17 Beyond Borders 2 12.37 km
13:15 SS18 Mühltal 2 (Power Stage) 26.52 km
Mint arról mi is beszámoltunk, a McLaren kitárgyalta a Szingapúrban a pilótái között történt ütközést, majd Lando Norrist tette felelőssé azért. A brit pilóta raádásul elmondta, következményekkel jár rá nézve csapaton belül, hogy nekiment Oscar Piastrinak, de arról nem beszélt, hogy mik ezek a következmények. Az USA Nagydíj sprintidőmérője azonban jó eséllyel megmutatta, mivel szankcionálhatta a csapat Norrist.
Mark Hughes a The-Race.com hasábjain fejtegette, hogy amennyiben az ütközés következménye Norrisra nézve az volt, hogy a sprintidőmérő végén mikor hajthatott ki a pályára Piastrihoz képest, akkor ez a pole-jába is kerülhetett Max Verstappennel szemben.
A Red Bull a szingapúri időmérőhöz hasonlóan megvárta az utolsó pillanatot a holland pályára küldésével, hogy a címvédő a lehető legjobb körülmények között teljesíthesse a körét. Így Verstappen volt az utolsó a pályán, míg az utolsó előtti Piastri, Norris viszont több mint 40 másodperccel Verstappen és 20 másodperccel a csapattársa előtt hagyta el a bokszutcát.
A folyamatosan csökkenő hőmérsékletek és egyre jobban felgumizódó aszfalt miatt ez az időkülönbség jelentős hátrányt jelenthetett Norrisnak, aki végül csak 0,071 másodperccel maradt el Verstapen idejétől. Persze biztosan kijelenteni nem lehet, hogy ez mind a körülmények számlájára írható, de Hughes szerint abszolút lehetséges.
Amennyiben a McLaren így büntette Norrist, az ugyanakkor Piastrinak nem jött a legjobbkor, az ausztrál ugyanis szenvedett a tempóval és a jobb pályapozíció ellenére csak a 3. helyet szerezte meg, 3 tizeddel elmaradva Norristól. Ez hasonló hátrány ahhoz, amit az SQ2-ben láttunk a két McLaren között, míg az SQ1-ben még fél másodperc volt Piastri lemaradása.
Ami Verstappen körét illeti, Hughes kiemelte, hogy miután az első két szakaszban a közepes gumikon csak 1 tizedmásodperc volt Verstappen hátránya Norisszal szemben, várható volt, hogy lágy gumikon a holland rá fog menni a pole-ra, a csapat pedig kockázatos taktikát alkalmazva fogja segíteni ebben. Verstappen az első és az utolsó szektorban is gyorsabb volt Norrisnál, amivel ellensúlyozni tudta a McLaren középső szektorban meglévő előnyét.
Az első kanyar kijáratán a holland még 0,15 másodperccel le volt maradva Norristól, de a gyors 3-as, 4-es, 5-ös kombinációban ledolgozta a hátrányát, majd a 6-os és 7-es kanyarban előnybe került. A második szektorban Norris ezután csak 0,03 másodperces előnybe tudott kerülni, majd a harmadik szektor eleji lassú kanyarokban tovább növelt ezen, de a 16-os, 17-es és 18-as kanyarban Verstappen visszajött, hogy a két pilóta szinte teljesen egálban legyen az utolsó kanyar előtt, onnan azonban a Red Bull jobban gyorsított ki, megszerezve ezzel a pole-t.
Kalle Rovanpera nyerte az első szombati szakaszt a Közép-Európa Rallyn, amivel összetettben is megelőzte Sébastien Ogier-t. Elfyn Evans tartja harmadik helyét Ott Tanak előtt.
A Közép-Európa Rallyn csütörtök óta nagy csata dúl Sébastien Ogier és Kalle Rovanpera között, azonban egészen a szombati első szakaszig a nyolcszoros világbajnok tudott a verseny élén állni.
A szombati nyitó pályán Kalle Rovanpera azonban 1.3 másodperccel gyorsabb tudott lenni csapattársánál, így összetettben 7 tizeddel a kétszeres világbajnok vette át a vezetést.
Elfyn Evans bár 2.3 másodperccel lassabban kezdte a napot, mint Ott Tanak, a walesi toyotás 1 másodperc előnnyel még az észt versenyző előtt tudott maradni.
A jelenlegi állás alapján Sébastien Ogier 4 pontra növelné bajnoki előnyét Elfyn Evans előtt, míg Rovanpera 13 pont hátrányban lenne.
A német nyitó szakaszt követően a nap cseh pályákon folytatódik egészen az utolsó szombati gyorsaságiig. A következő szakaszról esőről érkeztek hírek.
Közép-Európa Rally, állás SS9 után
1 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 1:10:47.5
2 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +0.7
3 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +32.0 (0:05)
4 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +33.0
5 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +38.6
6 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +48.5
7 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +58.5
8 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +2:00.2
9 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +2:59.3
10 #20 Oliver Solberg – Elliott Edmondson (SWE – GBR) Toyota GR Yaris Rally2 +4:02.7
Időterv Október 16., csütörtök
14:30 SS1 Golf und Therme 1 12.83 km Ogier 6:24.5 / 1. OGIER, 2. Rovanpera/Fourmaux
18:05 SS2 Golf und Therme 2 12.83 km Rovanpera 6:23.8 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Fourmaux
Október 17., péntek
08:30 SS3 Granit und Wald 1 10.86 km Neuville 5:30.9 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Fourmaux
09:20 SS4 Böhmerwald 1 15.27 km Rovanpera 7:36.3 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Fourmaux
11:25 SS5 Col de Jan 1 23.37 km Ogier 12:12.1 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Tanak
14:45 SS6 Col de Jan 2 23.37 km Rovanpera 12:10.5 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Tanak
17:20 SS7 Böhmerwald 2 15.27 km Rovanpera 7:33.2 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Evans
18:15 SS8 Granit und Wald 2 10.86 km Evans 5:30.9 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Tanak
Október 18., szombat
08:15 SS9 Made in FRG 1 14.30 km Rovanpera 7:17.1 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Evans
10:35 SS10 Keply 1 21.95 km
11:35 SS11 Klatovy 1 15.57 km
14:05 SS12 Keply 2 21.95 km
15:05 SS13 Klatovy 2 15.57 km
18:25 SS14 Made in FRG 2 14.30 km
Október 19., vasárnap
08:25 SS15 Beyond Borders 1 12.37 km
10:05 SS16 Mühltal 1 26.52 km
11:10 SS17 Beyond Borders 2 12.37 km
13:15 SS18 Mühltal 2 (Power Stage) 26.52 km
Max Verstappen rajtolhat az élről az USA Nagydíj sprintversenyén, miután 71 ezreddel legyőzte a gyorsabbik McLaren-versenyzőt, Lando Norrist, a nap kiugró eredményét azonban Nico Hülkenberg szállította, aki a negyedik helyre kvalifikálta a Saubert.
Éjszakázniuk kellett az európai nézőknek ahhoz, hogy elkapják a szezon negyedik sprintidőmérőjét, hiszen magyar idő szerint fél órával éjfél előtt kezdődött a rövidített kvalifikáció, ami a szombati rövid verseny rajtrácsát volt hivatott meghatározni.
Az egyetlen szabadedzésen Carlos Sainznak és Charles Leclerc-nek is gondja adódott a váltóval, de a Williams és a Ferrari is kijavította a hibát, mindkét pilóta ott lehetett a kezdésnél.
Az SQ1-gyel, ahol közepes keverékű gumikat volt kötelező használni, Leclerc-nek azért kissé meggyűlt a baja, két gyorskör után is csak a 13. helyen jutott tovább. Az utolsó percben elég nagy lett a tolongás a pályán, és nem is mindenkinek sikerült időben elérnie a célvonalat ahhoz, hogy megkezdje második mért körét: Oliver Bearman, Franco Colapinto, Yuki Tsunoda, Esteban Ocon és Gabriel Bortoleto esett ki végül.
Az elsőhöz hasonlóan a második szakaszban is Norris jegyezte a legjobb időt, a nagycsapatok közül pedig ezúttal már mindkét Ferrari küszködött: Hamiltonnak és Leclerc-nek is az utolsó pillanatig kellett küzdenie a továbbjutásért, és végül ezt a 10. és a 8. hellyel teljesítették, kiszorítva Kimi Antonelli Mercedesét a legjobb tízből. Az olasz mellett Isack Hadjar, Pierre Gasly, Lance Stroll és Liam Lawson nem folytathatta tovább az időmérőt.
A csupán nyolcperces végjátékban kerülhettek elő először a lágy keverékű gumik, amelyeken mindenki csak egy gyorskört teljesített. A két Ferrari, a két McLaren és a két Williams mellett Max Verstappen, George Russell, Fernando Alonso és a szabadedzés után ezúttal is remeklő Nico Hülkenberg maradt még versenyben a rajthelyekért.
Hülkenberg ezúttal is szárnyalt, gyorsabb volt ugyanis Russellnél és mindkét Ferrarinál is. Három autó azonban kiemelkedett a mezőnyből, és ők egyaránt a legvégén érkeztek: Norris legyőzte Piastrit, Verstappen azonban idén már nem először ellopta a show-t a két McLaren elől, megszerezve az első helyet és vele a pole-t a sprintversenyre. Norris és Piastri követi tehát őt a rajtrácson, a legmeglepőbb eredmény azonban Hülkenbergé, aki a negyedik helyről indulhat a Sauberrel. A Ferrarik közel egy másodperces lemaradással csak a 8. és a 10. helyre kvalifikáltak.
A sprintfutam rajtrácsa:
Let's take a look at our #F1Sprint grid for tomorrow! 😮💨
Sébastien Loeb győzelmével ért véget a Marokkó Rally, a világbajnoki címet Lucas Moraes szerezte meg Nasser Al-Attiyah hibája után.
Azok után, hogy Lucas Moraes állása veszélye került a Toyotánál, mert tereprali-világbajnokság portugáliai versenyén nem adta át az első helyet a világbajnoki csatában akkor jobban álló csapattársának, Henk Lategannek, ennél biztosabb nem is lehetne a helye jövőre a csapatban.
Lucas Moraes ugyanis Marokkóban megnyerte a világbajnoki címet.
A szezonzáró Marokkó Rally előtt három versenyzőnek volt esélye a világbajnokság megnyerésére, a címvédő Nasser Al-Attiyah kilenc ponttal vezetett Lategan és tíz ponttal Moraes előtt. A csatából Lategan lényegében már a második szakaszon kiszállt, műszaki probléma miatt visszaesett a 30. helyre, ahonnan esélye sem volt felzárkózni az élmezőnyhöz.
Fotó: Pawel Starzyk / Red Bull Content Pool
Az utolsó nap végén egy 31 kilométeres szelektív szakasz várt a mezőnyre, ami a WRC-ből ismert Power Stage-nek felelt meg, az első három helyezett 3-2-1 pontot kaphatott érte. A Power Selective Section előtt úgy állt a virtuális tabella, hogy Al-Attiyah 169 pontnál tartott, Moraes pedig 164 pontnál járt, elképesztően izgalmasan alakult a hajrá.
Végül Nani Roma volt a leggyorsabb ezen a 31 km-es szakaszon, a napot a szuperralizó Seth Quintero vitte el, a Marokkó Rallyt pedig Sébastien Loeb nyerte meg, mögötte Moraes és Al-Attiyah fért fel a dobogóra. Ez Al-Attiyah címvédését jelentette volna, csakhogy a katari versenyző elnézte a stopot a Power Selective Section végén, így jókora büntetést kapott (1:00:00), amivel a harmadikról a 13. helyre esett vissza, Moraes pedig világbajnoki címet ünnepelhetett. A dobogó harmadik fokára Nani Roma lépett fel, aki négy másodperccel előzte meg Joao Ferreirát. A világbajnokságban Moraes, Al-Attiyah, Lategan volt a dobogósok sorrendje.
Fotó: Kin Marcin / Red Bull Content Pool
Essen szó a versenyt megnyerő Sébastien Loebről is, aki három év után, a 2022-es Andalúz Rallyt követően nyert ismét futamot a tereprali-világbajnokságban, az volt eddig az egyetlen sikere a sorozatban. Ő lett a hatodik francia versenyző, aki megnyerte a Marokkó Rallyt, korábban Jean-Louis Schlesser (2000, 2001, 2002, 2008), Stéphane Peterhansel (2004, 2009, 2010), Bruno Saby (2005), Éric Vigouroux (2012) és Guerlain Chicherit (2022) győzött itt. Loeb navigátora, Édouard Boulanger duplán ünnepelhetett, ugyanis a navigátorok között megvédte a világbajnoki címét.
A Challenger-kategóriában Pau Navarro, az SSV-kategóriában pedig a rengeteg büntetés kiosztása után Francisco „Chaleco” Lopez győzött Marokkóban. A kamionok mezőnyében Martin Macik, az Experimental-kategóriában Akira Miura diadalmaskodott.
Lónyai Pál és Alexey Kuzmich beért a célba, a páros a Challenger-kategória 14. helyén zárta a Marokkó Rally utolsó szakaszát, abszolútban öt helyet javítva az 53. lett, a kategóriában pedig két helyet előrelépve a 10. helyen zárta a versenyt.
A Marokkó Rally nem hivatalos végeredménye (autósok)
1. Sébastien Loeb, Édouard Boulanger (franciák), Dacia Sandrider, 15:05:40
2. Lucas Moraes, Armand Moleon (brazil, spanyol), Toyota GR DKR Hilux EVO, +7:43
3. Nani Roma, Álex Haro (spanyolok), Ford Raptor T1+, +12:15
4. Joao Ferreira, Filipe Palmeiro (portugálok), Toyota Hilux IMT Evo, +12:19
5. Mattias Ekström, Emil Bergkvist (svédek), Ford Raptor T1+, +13:29
6. Saood Variawa, Francois Cazalet (dél-afrikai, francia), Toyota Hilux IMT Evo, +32:43
7. Mitchell Guthrie, Kellon Walch (amerikaiak), Ford Raptor T1+, +33:20
8. Erik Goczal, Szymon Gospodraczyk (lengyelek), Toyota Hilux IMT Evo, +33.33
9. Cristina Gutiérrez, Pablo Moreno (spanyolok), Dacia Sandrider, +50:46
10. Marek Goczal, Maciej Marton (lengyele), Toyota Hilux IMT Evo, +57:29
…13. Nasser Al-Attiyah, Fabian Lurquin (katari, francia), Dacia Sandrider, +1:02:56 (1:00:00)
…14. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikaiak), Toyota GR DKR Hilux EVO, +1:07:21 (4:00)
…54. Lónyai Pál, Alexey Kuzmich (magyar, semleges), GRally Team G-Ecko, +9:20:26 (+4:00:00)
Az útvonal Október 12. Prológ (Fez, 19 km). Al-Attiyah, 11:56.8 Október 13. SS1 (Fez–Erfud, 298 km). Loeb, 2:49:43 / 1. LOEB, 2. Ekström, 3. Moraes Október 14. SS2 (Erfud, 307 km). Al-Attiyah, 3:19:17. / 1. ROMA, 2. Moraes, 3. Ferreira Október 15. SS3 (Erfud, 323 km). Lategan 3:29.48 / 1. LOEB, 2. Moraes, 3. Ekström Október 16. SS4 (Erfud, 284 km). Roma, 2:40:15 / 1. LOEB, 2. Moraes, 3. Roma Október 17. SS5 (Erfud, 216 km). Quintero 2:37:17 / 1. LOEB, 2. Moraes, 3. Roma
Fotó: W2RC
A motorosok versenyében az volt a kérdés, hogy a vezetést csütörtökön átvevő Tosha Schareina marad az élen, vagy a második helyre visszacsúszó, Marokkóban már világbajnokként versenyző Daniel Sanders visszavág neki a verseny utolsó napján. Nos, Schareina esélyt sem adott Sandersnek, végig az élen haladt, és végül nemcsak megtartotta az előnyét, hanem még növelte is. Ezúttal 42 másodpercet adott Sandersnek, összességében pedig 3 perc 12 másodperccel előzte meg.
Schareina lett a harmadik spanyol motoros, aki győzni tudott Marokkóban, korábban Isidere Esteve (2004, 2005) és Marc Coma (2006, 2009 és 2014) volt a leggyorsabb az észak-afrikai országban. Schareina szezonbeli első győzelmét ünnepelhette, ezzel megtörte Sanders nagy sorozatát, aki az első négy idei versenyt egyaránt megnyerte, ezúttal azonban be kellett érnie a második hellyel. Az utolsó szakaszon és a versenyben is Ricky Brabec lett a harmadik.
A Rally2-es kategóriában az újonc spanyol versenyző, Edgar Canet, a Rally3-ban pedig a francia Thomas Zoldos lett futamgyőztes és egyben világbajnok. A napot beárnyékolta Jorge Brandao hatalmas bukása a dűnék között, a portugál versenyzőt hiába szállította mentőhelikopter a kórházba, sajnos pénteken délután Erfudban életét veszítette.
„Nagyon jó érzés, hogy megnyertem a versenyt, a csapat miatt is örülök ennek a sikernek. Az volt a feladatom, hogy végig teljes gázzal menjek, és végül sikerült megszereznem a szezonbeli első győzelmemet. Mostantól kezdve viszont már a Dakarra koncentrálok” – nyilatkozta a célban a Marokkó Rally győztese, Tosha Schareina.
A 2026-os tereprali-világbajnokság nyitóversenyét, a Dakar Rallyt január 3–17-én rendezik meg Szaúd-Arábiában, egy nagyjából 8000 kilométeres körpályán.
Lando Norris zárta az első helyen az USA Nagydíj egyetlen szabadedzését, hozzá legközelebb pedig meglepetésre Nico Hülkenberg Sauberje végzett.
A szezon negyedik sprintfutamos hétvégéjére érkezett az F1-es mezőny Austinba, ami fokozott fontosságúvá tette az első és egyetlen szabadedzést: csupán ez az egy hatvan perces gyakorlás állt a csapatok rendelkezésére, hogy elvégezzék mindazt a felkészülési munkát, amire normál hétvégénen háromszor ennyi idejük van.
Így persze minden időveszteség is fokozottan fájdalmas, és valószínűleg többen is túlzásnak érezték a piros zászló belengetését az edzés negyedénél pusztán amiatt, mert Lance Stroll Aston Martinjáról leszakadt egy elem, ami a 19-es kanyar kerékvetőjére esett – különösen úgy, hogy szabadedzésen is van lehetőség virtuális biztonsági autós jelzés mellett lelassítani a tempót.
Ez a leállás öt perccel rövidítette le a munkát mindenki számára, egy versenyző azonban ennél is sokkal többet veszített: Carlos Sainz váltóhibával szembesült, emiatt a Williams pilótája számára kilenc megtett kör után véget ért az edzés.
📻 "Box, box… We are looking at a potential issue with the gearbox" 🔧
Az egy óra nagy részében Lewis Hamilton Ferrarija állt az élen a legjobb idővel. A versenyzők a kemény keverékű gumin egy 8-10 körös hosszabb etapot is abszolváltak, az utolsó percekre azonban mindenkinél előkerült egy lágyabb keverék, hogy még egy időmérős szimulációt is bezsúfoljanak a programba.
Ekkor alakult át alaposan a tabella: úgy tűnt, a McLaren kettős elsőségével érhet véget az edzés, miután Norris és Piastri az első két helyre ugrottak, ám az utolsó pillanatokban csattanóként megérkezett Nico Hülkenberg Sauberje, aki Norristól két és fél tizeddel lemaradva meglepetésre bejött a második helyre. Piastri mögött Alonso, Verstappen, Albon, Russell és Hamilton zártak az első nyolc helyen.
A végjátékról a tavalyi győztes Charles Leclerc is lemaradt, miután a pályán körözve a csapatrádióban jelezte, hogy olajszagot érez a pilótafülkében – ezt követően pedig visszatért a garázsba és kiszállt a Ferrariból.
Sébastien Ogier és Kalle Rovanpera hihetetlenül szoros csatát vívott egész pénteken a Közép-Európa Rallyn, amiben a nap végén a nyolcszoros világbajnok áll jobban. Elfyn Evans megelőzte délután Ott Tanakot és dobogós helyre lépett.
A péntek délelőtti drámák után elsősorban a tizedekért folyó csatáról szólt a délutáni verseny a Közép-Európa Rallyn.
Kalle Rovanpera előbb a cseh, majd az osztrák pályán is a leggyorsabb tudott délután lenni, így 3 tizedre megközelítette Sébastien Ogier-t, azonban a francia toyotás végül a naőzáró német pályán megduplázta előnyét.
Szombaton még folytatódhat a nagy csata a győzelemért a Toyota két világbajnoka között.
Elfyn Evans a középső szakaszon megtudta előzni Ott Tanakot, majd a nyolcadik szakaszt megnyerve 3.3 másodperccel el is lépett észt riválisától, így három toyotás áll péntek este az élen, azonban a délelőtti kicsúszás és a tegnapi lassító érintésért kapott 5 másodperces büntetéssel már a walesi versenyző 29.5 másodperc hátránnyal áll a harmadik helyen.
Takamoto Katsuta is csatában maradt a dobogóért, hátránya mindössze 6.2 másodperc Evans mögött, míg Adrien Fourmaux-t 10.4 másodperccel előzi meg.
Sami Pajari a hetedik, míg a délelőtti incidensek után sérült autóval induló Thierry Neuville a nyolcadik Josh McErleant megelőzve.
A Rally2-es autók között a már világbajnok Oliver Solberg áll az élen, míg a bajnoki értékelést Alejandro Cachón vezeti.
Az első napi eredmények alapján Ogier 12 pontra növelné előnyét a bajnokságban Evans előtt, míg Kalle Rovanpera 29 pontos hátránnyal állna. Ott Tanak lemaradásra 56 pontra nőne. Ez azonban még alaposan változhat.
Szombaton Németországban kezdődik és zárul a verseny, míg napközben Csehországban folytatódnak a csaták.
Közép-Európa Rally, állás SS8 után
1 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 1:03:29.8
2 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +0.6
3 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +29.5 (0:05)
4 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +32.6
5 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +35.7
6 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +46.1
7 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +56.0
8 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1:55.8
9 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +2:50.2
10 #20 Oliver Solberg – Elliott Edmondson (SWE – GBR) Toyota GR Yaris Rally2 +3:37.8
Időterv Október 16., csütörtök
14:30 SS1 Golf und Therme 1 12.83 km Ogier 6:24.5 / 1. OGIER, 2. Rovanpera/Fourmaux
18:05 SS2 Golf und Therme 2 12.83 km Rovanpera 6:23.8 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Fourmaux
Október 17., péntek
08:30 SS3 Granit und Wald 1 10.86 km Neuville 5:30.9 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Fourmaux
09:20 SS4 Böhmerwald 1 15.27 km Rovanpera 7:36.3 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Fourmaux
11:25 SS5 Col de Jan 1 23.37 km Ogier 12:12.1 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Tanak
14:45 SS6 Col de Jan 2 23.37 km Rovanpera 12:10.5 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Tanak
17:20 SS7 Böhmerwald 2 15.27 km Rovanpera 7:33.2 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Evans
18:15 SS8 Granit und Wald 2 10.86 km Evans 5:30.9 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Tanak
Október 18., szombat
08:15 SS9 Made in FRG 1 14.30 km
10:35 SS10 Keply 1 21.95 km
11:35 SS11 Klatovy 1 15.57 km
14:05 SS12 Keply 2 21.95 km
15:05 SS13 Klatovy 2 15.57 km
18:25 SS14 Made in FRG 2 14.30 km
Október 19., vasárnap
08:25 SS15 Beyond Borders 1 12.37 km
10:05 SS16 Mühltal 1 26.52 km
11:10 SS17 Beyond Borders 2 12.37 km
13:15 SS18 Mühltal 2 (Power Stage) 26.52 km
A tereprali-világbajnokság utolsó futamán, a Marokkó Rallyn hatalmasat bukott a motoros Jorge Brandao, aki a kórházba szállítás után elhunyt.
Szomorú hírt tett közzé a Marokkó Rally hivatalos honlapja, a tereprali-világbajnokság utolsó futamának utolsó szakaszán életét veszítette egy motorversenyző.
„Ma, október 17-én a Marokkó Rally 5. szakaszán Erfud környékén a versenyen második alkalommal résztvevő motoros, Jorge Brandao a 214. kilométernél balesetet szenvedett a dűnékben. A mentőhelikopter személyzete azonnal gyors ellátást biztosított neki, és Erfud kórházába szállította. Sajnos ott tragikus módon pénteken délután elhunyt. A Marokkó Rally őszinte részvétét fejezi ki a családjának és a szeretteinek.”
A portugál motorversenyző KTM 450 Rally-val versenyzett Marokkóban, és a Rally2-ben, valamint a veterán kategóriában indult. Az utóbbiban a második helyen haladt, amikor a végzetes baleset érte.
Mohammed Ben Sulayem egyetlen potens kihívója, Tim Mayer elismerte, hogy nem fog tudni kiállni az év végi FIA-elnökválasztásra, így közel két hónappal a szavazás előtt biztossá vált, hogy a jelenlegi elnök második négyéves ciklusát is megkezdheti.
Már a múlt héten beszámoltunk arról, hogy nagyon valószínűtlen, hogy bárki is ki tud majd állni az ismétlésre készülő jelenlegi elnök ellen a december 12-i elnökválasztáson, miután nyilvánosságra került, hogy a dél-amerikai régióból csak egyetlen személy jelölhető alelnöknek – ő Fabiana Ecclestone, aki már korábban kifejezte a támogatását az emirátusokbeli szakvezető felé.
Mivel az elnökjelölti pályázathoz a hat kijelölt földrajzi régió mindegyikéből meg kell neveznie egy alelnökjelöltet az új elnökaspiránsnak, Dél-Amerikában viszont különös módon Bernie Ecclestone felesége az egyetlen lehetőség, ezzel tulajdonképpen eldőlt, hogy senki más nem is állíthat listát Ben Sulayem ellen.
„Az FIA elnökválasztása véget ért. Csak egy jelölt lesz, a jelenlegi elnök. Egész egyszerűen esélytelen. Nem lehet majd szavazni az ötletekre, nem csapnak össze az elképzelések, nem teszik próbára a vezetési képességeket. Ez nem demokrácia, csak a demokrácia illúziója” – idézi Mayert a planetf1, hozzátéve, hogy a korábbi F1-es sportfelügyelő a versenyt ugyan lefutottnak kiáltotta ki, ám elnökjelölti kampányával ennek ellenére sem áll le.
Szokatlan módon két hölgy, Laura Villars és Virginie Philippot is exponálták magukat elnökjelöltként az elmúlt hetekben, de az ő ténykedésükről azóta sem derültek ki érdemi részletek, s nyilvánvalóan ők is ugyanazzal a problémával szembesülnek, mint Mayer, vagyis nem tudnának dél-amerikai elnökjelöltet állítani.
Kalle Rovanpera nyerte a péntek délutáni első szakaszt a Közép-Európa Rallyn, így közelebb került az éllovas Sébastien Ogier-hoz, ahogy Elfyn Evans is Ott Tanakhoz.
A Közép-Európa Rally első péntek délutáni szakaszán ismét az a cseh gyorsasági várt a mezőnyre, ahol délelőtt drámai pillantok érték egymást.
Másodjára azonban elmaradtak a nagy drámák, azonban szorosabbá váltak a csaták.
Kalle Rovanpera szakaszgyőzelmével 2.4 másodpercre megközelítette az éllovas Sébastien Ogier-t, míg Ott Tanakhoz Elfyn Evans tudott közeledni 5 tizedmásodpercre, de Takamoto Katsuta is csak 5.2 másodpercre van az észt versenyzőtől.
Adrien Fourmaux bár reggel még dobogós helyen állt, a cseh szakasz első teljesítésénél sok időt vesztett és csak hatodik, ráadásul Sami Pajari is 5.6 másodpercre megközelítette.
Thierry Neuville ugyancsak Csehországban került bajba délelőtt, a folytatásban pedig sérült autóval kénytelen versenyezni, így a nyolcadik helyen áll Josh McErleant megelőzve.
A Rally2-es mezőnyben a már WRC2-es bajnok Oliver Solberg a leggyorsabb, míg a WRC2-ben Alejandro Cachón vezet.
Csehország után a mezőny Ausztriába megy, majd a napot már Németországban zárja.
Közép-Európa Rally, állás SS6 után
1 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 50:22.5
2 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +2.4
3 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +30.2
4 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +30.7 (0:05)
5 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +35.4
6 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +46.9
7 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +52.5
8 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1:50.7
9 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +2:27.1
10 #20 Oliver Solberg – Elliott Edmondson (SWE – GBR) Toyota GR Yaris Rally2 +2:56.1
Időterv Október 16., csütörtök
14:30 SS1 Golf und Therme 1 12.83 km Ogier 6:24.5 / 1. OGIER, 2. Rovanpera/Fourmaux
18:05 SS2 Golf und Therme 2 12.83 km Rovanpera 6:23.8 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Fourmaux
Október 17., péntek
08:30 SS3 Granit und Wald 1 10.86 km Neuville 5:30.9 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Fourmaux
09:20 SS4 Böhmerwald 1 15.27 km Rovanpera 7:36.3 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Fourmaux
11:25 SS5 Col de Jan 1 23.37 km Ogier 12:12.1 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Tanak
14:45 SS6 Col de Jan 2 23.37 km Rovanpera 12:10.5 / 1. OGIER, 2. Rovanpera, 3. Tanak
17:20 SS7 Böhmerwald 2 15.27 km
18:15 SS8 Granit und Wald 2 10.86 km
Október 18., szombat
08:15 SS9 Made in FRG 1 14.30 km
10:35 SS10 Keply 1 21.95 km
11:35 SS11 Klatovy 1 15.57 km
14:05 SS12 Keply 2 21.95 km
15:05 SS13 Klatovy 2 15.57 km
18:25 SS14 Made in FRG 2 14.30 km
Október 19., vasárnap
08:25 SS15 Beyond Borders 1 12.37 km
10:05 SS16 Mühltal 1 26.52 km
11:10 SS17 Beyond Borders 2 12.37 km
13:15 SS18 Mühltal 2 (Power Stage) 26.52 km