back to top
2025. december 28. 14:53
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1110

    Marklund azon dolgozik, hogy visszatérjen a World RX mezőnybe

    0

    A rallycross Európa-bajnok Anton Marklund teljesített küldetésként jellemezte a FIA rallycross világbajnokságra visszatérését Németországban, és minden erejével azon dolgozik, hogy 2023-ban teljes programmal versenyezzen a World RX-ben.

    Az Euro RX1-es kategóriájában elért harmadik Európa-bajnoki címének megszerzése után Marklund csatlakozott a Muennich Motorsporthoz a nürburgringi szezonzárón, hogy René Münnichet helyettesítse a SEAT Ibiza RX1e-ben.

    A svéd már a kezdetektől fogva hangsúlyozta, hogy számára ez egy tanulási lehetőség lesz, mivel korábban soha nem versenyzett elektromos autóval. A hétvégéje elég rosszul indult – egy pályaelhagyással a SuperPole-on és a második előfutamban egy összecsapás Gustav Bergströmmel, ami eltiltással járt – ám vasárnap már sokkal erősebb napon volt túl.

    A negyedik leggyorsabb időt futotta a reggeli edzésen, mindössze egy tizedmásodperccel maradt el a Hansen fivérektől. Később a progression race-en és az elődöntőben is a kilátással akadt gondja, de mint magyarázta, soha nem az eredmény volt az elsődleges szempont.

    „Őszintén szólva, ez egy kihívásokkal teli hétvége volt, ugyanakkor nagyon érdekes és nagyon szórakoztató is. Tudtuk, hogy nem leszünk az élmezőnyben, de ez nem az eredményeken múlott. Mindenekelőtt tapasztalatszerzési lehetőség volt, mert rengeteg tanulnivalóm volt, és a rallycross hétvége pörgős ritmusa mellett soha nincs sok idő a megfelelő elemzésre” – mondta Marklund.

    Marklund, Bergström, Cicherit, Hansen
    foto: @World / Red Bull Content Pool

    „Sok különbség van az elektromos és a belsőégésű motoros autók között is, amit korábban megszoktam a versenyzésben. A gyorsulás és kanyarkijárati sebesség teljesen más volt, és nem lehet egyszerűen másolni és beilleszteni a beállításokat, hanem új megközelítést kell alkalmazni. Ez bizonyos szempontból majdnem olyan, mintha a nulláról indulnánk, ami nagyon izgalmas.”

    „Dolgoznunk kellett az egész hétvége alatt, és az ALL-INKL srácok örömmel fedezték fel az autó változásait – minden alkalommal, amikor kimentünk a pályára, újabb beállításokat használtunk.”

    „Szombatról vasárnapra mindent fenekestül felforgattunk, hogy meglássuk, hogyan reagál a SEAT egy másik filozófiára, és nagyon tetszett, amilyennek vasárnap reggel éreztem az autót. Ez a warmup negyedik leggyorsabb idejében is megmutatkozott – erre nagyon büszke voltam, mert bebizonyította, hogy mit tudunk elérni, és igazolta a mindenki által végzett kemény munkát” – magyarázta Marklund.

    Anton Marklund
    Anton Marklund – foto: @World / Red Bull Content Pool

    „Egyértelmű, hogy a sebességünk nem volt a legjobb a versenyeken, de ennek nagyrészt az volt az oka, hogy nem volt tartalék szélvédőnk, és a forgalomban folyamatosan telszórták kaviccsal. A progression race és az elődöntők idején már a nap is nagyon alacsonyan járt, ami még jobban megnehezítette a kilátást, így úgy döntöttünk, hogy inkább biztonságosra játszunk, mintsem felesleges kockázatot vállalunk.”

    „Összességében azonban nagyon elégedett vagyok azzal, amit elértünk. Csak tíz pilóta vezette ezeket az új autókat a világbajnokságon. Emiatt ez még mindig egy nagyon exkluzív klub, és közéjük tartozni sokat ér a piacon, és azt jelenti, hogy ha jövőre sikerül megszereznem a World RX ülést, tudni fogom, mire számítsak. Minden erőnket beleadva dolgozunk a  2023-as szezonon, és bár jelenleg nincs igazán nyitva ajtó, továbbra is kopogtatni fogok mindegyiken, és meglátjuk, mi lesz…”

    Anton Marklund
    Anton Marklund – foto: @World / Red Bull Content Pool

    Dühös a Red Bull technikai igazgatója a riválisokra – Newey szerint nincs minden veszve

    0

    A Red Bull technikai igazgatójának nem tetszik, amikor a többiek azt hangoztatják, hogy nem kaptak valódi büntetést a költségplafon-túllépésért, és úgy véli, igenis nehéz dolguk lesz. Adrian Newey ugyanakkor úgy van vele, meg is könnyíthetik a helyzetet.

    A Red Bull a 2021-es költségvetési plafon túllépése miatt kapott büntetésnek köszönhetően jövőre messze a legkevesebb időt fordíthatja majd a mezőnyből aerodinamikai tesztelésre. Mivel ők végeztek a konstruktőri tabella élén, eleve ők tölthették volna a legkevesebb időt szélcsatornás és CFD-tesztekkel 2023-ban, de a túlköltekezés miatt további levonást kaptak, így a 7. helyezett csapat idejének csak 63%-a jut majd nekik. Eredetileg ez az érték 70% lett volna, ami 5%-al kevesebb, mint a konstruktőri második Ferrarié, és 10%-al, mint a harmadik helyezett Mercedesé. A differencia így azonban 12, illetve 17%.

    A riválisok ugyanakkor előszeretettel hangoztatták, hogy a Red Bull olcsón megúszta a szabályszegést, és a valóságban nem lesz valódi hatása a büntetésnek. Pierre Wache, az energiaitalosok technikai igazgatója azonban nem ért egyet ezzel.

    Nagy dobásra készül Red Bull? – ezzel az autógyártóval szövetkezhet az energiaitalos csapat

    „Ez a fő eszközünk az autó fejlesztésére a szezon során. Feldühít, amikor azt hallom, hogy emberek azt mondják, talán nem volt elég súlyos a büntetés. Ha megnézzük, hogy miként épülnek fel a szabályok, látszik, hogy már eleve hátrányból indulunk a teljesítmény-kiegyenlítés miatt. Ez már alapból fájó, hát még akkor, ha rájön egy újabb büntetés” – nyilatkozta a szakember a RacingNews365.com-nak.

    „Az FIA a csapatok hozzájárulásával vezette be ezt a rendszert. Ha ezeknek az intézkedéseknek nem lenne hatása, a szövetség természetesen soha nem vezette volna be. Öt százalékos eltérés van konstruktőri helyezésenként a szélcsatornás tesztekre és szimulációkra fordítható időben. Az öt százalék eleve súlyos büntetés, de mi ennek tetejébe újabb öt százalékot kapunk, így szinte két pozíciónyi fejlesztési időtől esünk el, szóval hatalmas a különbség a többiekhez képest” – magyarázta Wache, majd előállt egy focis példával, mondván, hiába van ott a csapatban Lionel Messi, ha ez a csapat csak 10 emberrel játszhat.

    Newey optimistább

    Eközben Adrian Newey, a Red Bull sztártervezője nem ennyire borúlátó, és úgy van vele, hogy csak rajtuk múlik, hogy hátrányt szenvednek-e. „A szélcsatornás tesztelésre fordítható idő csökkentése azt jelenti, hogy kevesebb alkatrészt és ötletet értékelhetünk ki. Ha igazán okosak vagyunk, és mindig a megfelelő elemeket helyezzük fel a modellre, akkor természetesen nem jelent majd nagy különbséget [a büntetés]” – mondta a csapat által közzétett videóban.

    Mostantól (a büntetés már életbe lépett) a Red Bullnál tehát még inkább fontos lesz, hogy milyen gyorsan lesznek képesek a CFD-szimulációk során tesztel elemeket a szélcsatornába, majd onnan az autóra vinni, és mennyire pontosak a számításaik. Lévén a riválisok szerint eddig is a gyorsaság volt a fejlesztések terén a Red Bull egyik erőssége, bizakodhatnak, hogy ki tudják használni ezt a képességüket.

    Újabb házon belüli konfliktus a Red Bullnál? – bármikor távozhat a kulcsember

    Abban viszont a Ferrari és a Mercedes is reménykedhet, hogy még ha nem is köti meg teljesen a Red Bull kezét a büntetés, szorosabbá teheti a versenyt.

    „A Ferrari nem fog pihenni, ki fogják küszöbölni a gyengeségeiket – mondta Newey. – Volt néhány megbízhatósági gondjuk, és elkövettek hibákat a bokszfalon is. Úgyhogy vissza fognak vágni. Emellett láttuk, hogy a Mercedes olyan autóval kezdett, amelynek a tempója messze volt az élmezőnyétől, majd addig fejlesztették, hogy megnyerték vele az utolsó előtti versenyt. Tudjuk, hogy ők is ott lesznek, szóval biztosan kemény év lesz.”

    Delecour Skoda Fabia RS Rally2-vel indul a Montén

    0

    Reggel még arról írtunk, hogy Francois Delecour nem tud elindulni a Monte-Carlo Rallyn egy Ford Pumával, hiába gyűjtötte össze a költségvetést. A megoldás máris megvan, egy kategóriával lejjebb, de ütőképes autóval áll rajthoz a rally-legenda.

    A SKoda Fabia RS Rally2-re esett Delecour választása, így egyre komolyabb új Fabia flotta lesz ott a szezonnyitón.

    A navigátor Sabrina de Castelli lesz, akivel eddig tíz alaklommal indult együtt a négyszeres WRC futamgyőztes, és egyik sikerét épp a Montén érte el 1994-ben.

    A duó háromnapos tesztel készül az eseményre, az autót pedig a Toksport WRT adja majd.

    Fabia, Skoda, Toksport
    foto: Toksport WRT

    Érdekes módon Delecournak frisebb tapasztalata van a Rally1-es autóval mint a Rally2-vel. Márciusban egy PR eseményen vezette a Hyundai i20 Rally1-et, mígy Rally2-es versenyautóval hat évvel ezelőtt indult utoljára. A Rallye du Chablais-n egy Citroen DS3 R5-tel állt rajthoz, a navigátor pedig akkor is Sabrina de Castelli volt.

    Az, hogy Delecour ennyire kiemelt figyelmet fordít a Montéra nem véletlen. A WRC győzelmen kívül is voltak emlékezetes versenyei. 2011-ben egy Peugeot 207 S2000-ben versenyzett amikor leesett a hó, és tökéletesen választott gumit. 1996-ban pedig egy Peugeot 306 Maxival szerzett második helyet, amikor A8-as autókat vert meg.

    Természetesen emlékezetes az 1991-ben elért második helye is, amikor – fiatal versenyzőként – az utolsó előtti szakaszig az élen állt, mielőtt megrongálta Ford Sierra RS Cosworth hátsó felfüggesztését, és meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

    Csomós Mixiék Citroennel indulnak a Szilveszter Rallyn

    0

    Csomós Miklós és Nagy Attila megvált az idei évben használt Sokda Fabia Rally2-től. A jövő évi programjuk még nem végleges, de talán árulkodik a tervekről, hogy a páros egy Citroen C3 Rally2-vel indul a Szilveszter Rallyn.

    A bejelentést egy videóüzenet formájában tette meg a páros a közösségi oldalukon.

    Csomós Mixi elmondta, hogy gőzerővel dolgoznak azon, hogy 2023-ban az ERC-ben folytassák. Nagy Attila pedig azt is elárulta, hogy az üléspróba után egy teszttel készülnek az év utolsó versenyére.

    Verstappen olyasmit csinált, aminek láttán főnökeiben valószínűleg megállt az ütő

    0

    Profi bringással mérte össze magát Max Verstappen a Red Bull üzemanyagpartnerének kihívásában, ami nem volt éppen kockázatoktól mentes.

    Négy keréken a világ egyik legjobbja, de Max Verstappen két keréken is jól elboldogul, derült ki a Red Bull üzemanyagpartnere, az Esso által készített videóból. A holland pilóta az Esso üzemanyag-hatékonysági kihívásának keretein belül pattant fel egy mountai bike-ra, hogy megmérkőzzön Matt Jones profi mountain bike-ossal.

    A kihívás több részből állt, először autóval kellett szállítaniuk a kerékpárokat a sportolóknak. Azaz pontosabban Verstappennek, ő veszített ugyanis a pénzfeldobásnál, így mindkét bringa az ő autójának tetejére került, növelve ezzel a légellenállást, a súlyt, és a fogyasztást. A kétszeres világbajnok az autópályán, Jones pedig országúton közelített a célállomás felé egy Honda Civic-el, utóbbiba pedig még beültettek súlynak egy embert, miután a benzinkúton tartott tankolós kihívásban (két töltésre kellett a lehető legközelebb jutni 10 literhez) a profi bringás alulmaradt.

    Miután odaértek a szlalompályára, kerékpárra váltottak, Verstappen pedig kapott egy kis előnyt, és hiába tekert becsülettel, végül kikapott, így a visszaútra már őt sújtották súlybüntetéssel. A Red Bullnál ugyanakkor vélhetően már annak is nagyon örültek, hogy bajnokuk épségben végigért a pályán, és most nem kell azon aggódniuk, hogy összeforrnak-e a csontjai a 2023-as szezon kezdetére.

    Végül pedig jött az eredményhirdetés, amikor is kiderült, hogy Matt Jones volt a hatékonyabb az autóban is, így ő nyerte a kihívást, jutalma pedig az lett, hogy végignézhette, amint a Red Bull versenyzője lemossa mindkét biciklit.

    39 éves lett Sebastien Ogier

    0

    Vitathatatlanul uralta a WRC korszak utolsó évtizedét a francia versenyző, aki bizonyos tekintetben már visszavonult, annak ellenére, hogy még mindig nincs 40 éves. Sebastien Ogier 2022 december 17-én ünnepli 39. születésnapját.

    55 WRC győzelem, nyolc világbajnoki cím, egy junior világbajnoki cím. Mellette 94 dobogó, és még lehetne masszírozni a statsztikákat, hogy újabb meghökkentő eredményekre bukkanjon az, aki Ogier sikerein és rekordjain szeretne hüledezni. Mindezt 174 futamon gyűjtötte össze a versenyző, akinek pályafutása elején egy ikont, Sebastien Loeb-öt kellett felülmúlnia, aztán pedig az ő árnyékából kibújva, és azzal a mai napig megküzdve, ért fel a csúcsra.

    Sebastien Ogier 1983. december 17-én született a franciaországi Gap városában. A szülőváros már a sport felé orientálhatta a fiatal Ogiert, kérdés az volt, hogy síelő, kerékpáros vagy a Monte-Carlo Rally által megfertőződve autóversenyző legyen. Az ellenfelek bánatára utóbbit választotta. Kellett ehhez egy Senna rajongó édesapa, és egy autocross versenyző nagybácsi, és a francia szövetség tehetségkutató programja. Pályafutása elején a gokartos korszak után Ogier benevezett és megnyerte a FFSA’s Rallye Jeunes nevű eseményt aminek fődíja egy ülés volt a Peugeot 206 kupában. Itt már Julien Ingrassia volt a navigátora, és ezzel kezdődött kettejük hihetetlen, 2021-ig tartó közös pályafutása.

    Ogier
    Fotó: Toyota Gazoo Racing

    Az eredmények sorolása helyett egy fontos momentumot idézünk fel a filmből, ami a nyolcszoros bajnokról készült. 2011-ben miután az akkor már világsztár Sebastien Loeb mellé állandó versenyzőként bekerült a Citroën gyári csapatába, a szerződésében követelte az egyenlőséget. Nem kapta meg, amit viszont nem volt hajlandó elfogadni. A csapat vezetői meglepődtek, ugyanis elődje, Dani Sordo zokszó nélkül elfogadta a hasonló feltételeket, de Ogier számára elfogadhatatlan volt a megalkuvás – még akkor sem, ha ez derékba törhette volna karrierjét.

    „Bátorkodtam szembemenni Loeb ikonjával” – mondja Ogier a filmben. „Gyakran azt mondták nekem az emberek, hogy 2011 nem az én évem volt. Mindenki negatív dolgokat próbált rámvetíteni, de én csak a pozitívumokra emlékszem. Sokat formálódtam abban az időszakban, sőt mondhatni ez a szezon tett igazi versenyzővé.”
    A harciassága és a makacskodása miatt a Citroen csapatból kikerült, de ez meghozta a lehetőséget a Volkswagennel. A többi pedig már történelem.
    A végére még egy rekord: Sebasitien Ogier és Juha Kankkunen tudott csak három különböző márkával világbajnoki címet szerezni.
    Boldog születésnapot kívánunk!
    McRae
    Fotó: Toyota Gazoo Racing

     

    Ez mindenkit sokkolna – visszatérne a Forma-1-be a botrányhős versenyigazgató?

    0

    Michael Masi, az F1 korábbi, a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon hatalmasat hibázó versenyigazgatója állítólag nem zárkózna el attól, hogy ismét versenyigazgató legyen az F1-ben.

    Peter Windsor, a Ferrari és a Williams korábbi csapatmenedzsere, egyben ismert és elismert Forma-1-es újságíró azt állítja, hogy a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjon elkövetett hibája miatt kirúgott Michael Masi nyitott lenne a Forma-1-es visszatérésre. A 44 esztendős szakembert az FIA az idei év elején váltotta le a tavalyi szezonzárón kirobbant botrányban játszott szerepe miatt, és a pozíciójának átstrukturálása után két versenyigazgatót, Niels Wittichet és Eduardo Freitast nevezte ki a helyére.

    Masi eközben az FIA-tól is távozott és hazaköltözött Ausztráliába, ahol a Supercars-bajnokságban ismét munkába állt, nemrég pedig az ausztrál gokart-szövetség elnökségébe is bekerült. Windsor szerint ugyanakkor annyira azért nem orrolt meg az FIA-ra és az F1-re, hogy ne vállalná el ismét a versenyigazgatói szerepkört, ha felkérnék erre.

    „Masi ismét a motorsportban dolgozik Ausztráliában, és ismét versenyigazgatói feladatokat vállal. Az egyik barátom azt mondta, hogy amennyiben a Forma-1 ajánlatot tenne neki, valószínűleg visszatérne, és minden bizonnyal nagyon-nagyon jó munkát végezne ahhoz képest, amit jelenleg látunk” – idézi Windsort az Express.

    Hamilton tovább ment: szerinte Verstappent akarták világbajnoknak, azért csalták el a tavalyi vb-t

    „Nyilvánvaló, hogy nagy hibát követett el Abu-Dzabiban, és mindenki hibázik, de vajon rosszabb lenne annál, ahol most vagyunk? Ha másban nem is lenne jobb, de ő tényleg döntéseket hoz és nagyon szervezett” – állította szembe a versenyigazgatói pozíciót Charlie Whiting 2019 márciusi halálakor elfoglaló, azt három szezonon át betöltő Masit a jelenlegi versenyigazgatókkal.

    És miközben Masi is követett el nem egy hibát, Wittich és a sokak által egyértelműen alkalmatlannak tartott Freitas kinevezése világított rá igazán, hogy milyen hatalmas terhet cipelt az ausztrál, és hogy gyakorlatilag lehetetlen pótolni Whitingot, ezért a szerepkörének átszervezésére volt és van szükség.

    Utólag nézve tehát alighanem jobban járt volna az F1 Masi maradásával, miközben a sportágra és a hibázó szakemberre zúduló kritikák miatt az elküldése is indokolható. Windsor szerint pontosan emiatt nem is valószínű, hogy bár a jelenlegi versenyigazgatóknál jobb lenne, valaha is visszahívják. „Biztos vagyok benne, hogy ez soha nem fog megtörténni, mert Toto Wolff [a Mercedes csapatfőnöke] valószínűleg soha nem hagyná, hogy megtörténjen. Valamint [Masi] akkora hibát követett el, hogy lehet mondani, hogy talán soha nem is szabadna visszajönnie.”

    Eddig nem látott felvétel került elő az abu-dzabi botrányról és Todt, illetve Wolff telefonjáról

    Az egyértelmű, hogy Wolff még mindig nagyon mérges az ausztrálra, amiért gyakorlatilag elvette a világbajnoki címet Lewis Hamiltontól, és korábban kijelentette, hogy Masiban nem lehetne ismét megbízni, mert versenyigazgatóként saját magát helyezte a rivaldafénybe, miközben – akárcsak a futballban a bíróknak – neki is arra kellett volna törekednie, hogy az emberek ne róla beszéljenek. Mindezt pedig úgy érhette volna el, ha jól végzi a munkáját és a szabályok betartásával igazgatja a versenyt, amit Wolff szerint nem tett meg.

    Masi visszatérése tehát igencsak valószínűtlen, de láttunk már csodákat a Forma-1-ben. Ezt a csodát pedig az idézhetné elő, ha a jelenlegi versenyigazgatókat a jövőben is állandó kritika éri majd, és az FIA képtelen lesz olyan embert találni, aki legalábbi Masi szintjén meg tud birkózni azzal a feladattal, amit az F1 versenyigazgatói pozíciója jelent.

    Latvala szerint Evans túl sokat gondolkodik

    0

    Elfyn Evans 2022-ben elszalasztotta a világbajnoki címet. Az előző két évben nagyot harcolt Ogier-vel, és úgy tűnt ebben a szezonban végre ő lehet a bajnok. Nem így lett, és ez nem csak Rovanpera miatt volt így, hanem a csapatvezető szerint a brit versenyző saját magát is okolhatja.

    Elfyn Evans képes a legmagasabb szinten versenyezni. Ez köztudott, az eredmények is igazolják ezt. A probléma az volt, hogy Evans nem teljesített egyenletesen ezen a szinten az egész évben.

    Több rally volt, amelyen a Toyota versenyzője még saját elvárásaitól is elmaradt. Annak ellenére, hogy folyamatosan dolgoztak, a fejlesztések nem mindig mutatták meg a hatásukat az eredményekben.

    „Elfyn, technikailag mindent nagyon jól tud az autóról. Nagyon analitikus. A Japán Rally előtt beszéltünk vele, és ebben az évben nem tudott olyan magabiztossá válni ezzel az autóval, mint a tavalyival, mert a szabályokban rejlő korlátozások miatt kevesebb lehetőség volt a Yaris beállítására” – mondta Jari-Matti Latvala. A csapatfőnök azt is elismerte, hogy Evans sebessége a Yarisszal is megvan, a probléma nem ebben rejlik.

    „Csak neki kell lazának kellene lennie. Szerintem ez a fontosabb része. Túl sokat gondolkodik. Szerintem ez a lényeg. És minden megvan ahhoz, hogy jövőre sikeres legyen.”

    Evans is tudja, hogy továbbra is esélye van a világbajnoki címre. Keményen dolgozik Toyota mérnökeivel a télen, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a GR Yaris Rally1-ben teljesen otthon érzi majd magát a következő szezon elején.

    Evans
    Fotó: Toyota Gazoo Racing

    Tom Fowler technikai igazgató rámutatott, hogy a Toyota is nyomást érez abban a tekintetben, hogy Evans áttörést érjen el az autóval, különösen az elmúlt években a csapatnak szerzett sikerei után.

    „Ez nagyon fontos számunkra, nem csak a csapat szempontjából, hanem személyes szempontból is” – mondta Fowler. „Hihetetlen volt az a siker, amit Elfyn hozott nekünk, amikor 2020-ban csatlakozott hozzánk, és a 21-es szezonban, amikor a 2017-es autónkkal versenyzett.”

    „Sébastien Ogiert kétszer is nyomás alatt tartotta a szezon végéig, rengeteg pontot és győzelmet gyűjtött, és ezzel bajnoki címet szerzett nekünk a gyártóknál. Szeretnénk visszakapni azt az Elfynt. Teljes mértékben elfogadjuk, hogy ennek nem csak ő az oka, hanem mondjuk az autó sem illik hozzá. Nagyon jó, ha kimondjuk, hogy ez egy gyors autó, de ez nem számít, ha nem megfelelő neki” – rlszletezte Fowler.

    Evans
    Fotó: Toyota Gazoo Racing

     

    Alonso nevet változtatott, ezen a néven versenyez az idei szezontól

    0

    Fernando Alonso apró változtatást eszközölt a nevében a 2023-as Forma-1-es szezon nevezési listáján. Ettől persze nem lesz több esélye világbajnoki címet nyerni, de a 41 esztendős veterán úgy van vele, hogy amíg minimális sansza van erre, folytatni fogja.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a héten nyilvánosságra hozta a 2023-as Forma-1-es mezőny nevezési listáját, amelyen Fernando Alonso esetében nem teljesen ugyanaz a név volt olvasható, mint eddig. Jövőre ugyanis a kétszeres világbajnok Fernando Alonso Diaz néven lesz az Aston Martin pilótája Fernando Alonso helyett, azaz apjáé mellett az anyja családnevét is felveszi, hogy így erősítse a köteléket a családjával. Hogy ez a közvetítésben látható feliratokban is megjelenik, az ugyanakkor nem valószínű, a menet közben folyamatosan olvasható hárombetűs rövidítés pedig alighanem továbbra is az „ALO” lesz.

    Keserű búcsú, az Alpine tönkretette Alonso több mint 20 éves sorozatát

    Hogy a Diazt nem fogjuk látni más feliratokban sem, arra Sergio Pérez neve utalhat, aki hivatalosan Sergio Pérez Mendozaként van nevezve, de utóbbi vezetéknevet soha nem tüntette fel sem az F1, sem az FIA.

    A 2023-as nevezési listából ezen kívül kiderült, hogy a Honda hivatalosan is visszakerül a Red Bull csapatnevébe, és az energiaitalosoknak és az Alpha Taurinak is a Honda RBPT (Red Bull Powertrains) lesz a hivatalos motorszállítója. Ezen kívül fény derült arra is, hogy Nyck de Vries a 21-es, Logan Sargeant a 2-es, Nico Hülkenberg a legendás 27-es, Oscar Piastri pedig a 81-es rajtszámot választotta 2023-ra.

    Amíg lesz 1% esélye a vb-címre, nem fog leállni

    Ami Alonsót illeti, a spanyol veterán 41 évesen pályafutása 20. Forma-1-es idényének vág neki, és ismét egy olyan szezonnak néz elébe, amelyben józan számítások szerint nem lesz harcban a vb-címért. Ezt ő is tudja, de úgy van vele, hogy amíg lát bármennyi esélyt arra, hogy olyan csapatban vezethet, amely belátható időn belül elérheti ezt a célt, nem fog visszavonulni.

    Alonso meglepődött és néhány titkos részletet is elárult, miután tesztelte Vettel autóját

    „Imádom, amit csinálok. Természetesen szeretném, ha olyan autóm lenne, amelyikkel harcolhatok a világbajnoki címért, de ilyen csapatban nincs számomra hely. A piacon elérhető istállók közül az Aston Martin az egyik olyan csapat, amely két-három éven belül elérheti ezt. Az én koromban ez fontos, mert nem érek rá örökre. Amíg van egyetlen százalék esélye, hogy újra világbajnok legyek, folytatni fogom. És ha nem jön össze versenyzőként, akkor talán összejön egy autón kívüli szerepben. Ha úgy leszünk világbajnokok, az is elégedettséggel töltene el, mert elmondhatnám, hogy segítettem elérni ezt. Örömmel vágok bele egy új projektbe és segítek azt sikeressé tenni, amilyen hamar csak lehet” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak.

    Az Aston Martin nagy változásokon megy át, hiszen új gyárat épít, amely 2024-re lesz teljesen kész. A silverstone-i istállóról már tudni, hogy a jövő évi autója nagyban más lesz az ideihez képest, és a csapat azt is elárulta (a mezőnyből elsőként), hogy mikor hull le a lepel Alonso és Lance Stroll 2023-as munkaeszközéről. A dátum 2023. február 13-a, ekkor pillanthatjuk meg először az AMR23-ast.

    Delecour hoppon maradt, pedig már megvolt a pénz a Montéra

    0

    Francois Delecour összegyűjtötte a szükséges költségvetést, hogy egy Rally1-es Ford Pumával induljon a 2023-as Monte Carlo Rallyn. Az autó dizájnjának terve is elkészült, a francia legenda azonban mégsem lesz ott a csúcskategóriában.

    60 éves, de még mindig elképesztő formában van. Egy gramm súlyfelesleg sincs rajta, és ugyanolyan elánnal kergeti végig  a pályákon a jelenleg használt 911-es Porschét, mint 1994-ben a Monte-Caro Rallyn a Ford Escort Cosworth-t.

    Francois Delecour nem tud leállni.

    Azok után, hogy hat alkalommal is a dobogón fejezte be a Montét, a fejébe vette, hogy 2023-ban újra megpróbálja egy topkategóriás rallyautóval. 2012-ben egy Fiesta WRC-vel hatodik lett a versenyen, többek közt Ott Tanakot is megelőzte, és ezt a teljesítményt szerette volna megismételni.

    A projekthez összegyűlt a szükséges büdzsé, a Puma sárga dizájnja is elkészült, de a francia legenda most kapta a rossz hírt, hogy nincs elérhető autó a januári versenyre. A csalódottságuk határtalan, de így is tovább dolgoznak, hogy a lehető legjobb technikával ott tudjanak lenni a rajtnál. Ez minden bizonnyal egy Rally2-es autó lesz, amivel nem marad esély arra, hogy az élmezőnnyel csatázzanak.

    2022-ben Delecour és navigátora Guigonnet Jean-Rodolphe egy Alpine A110-zel versenyzett a Montén. Összetettben a 25., az RGT osztályban a 3. helyen értek célba.

    Francois Delecour
    foto: Francois Delecour

    Delecour számára a Monte emlékekkel teli legendás rally, de az 1993-as nagy csata Auriollal, amikor csak 15 másodperc különbséggel lett második ugyanúgy szép emlék marad, mint az 1994-es győzelem, ahol több mint egy perccel verte meg Juha Kankkunent.

    Delecour Monte
    foto: Francois Delecour/WRC