Kezdőlap Blog Oldal 158

Az F1-es mezőny többi tagjának még csak lehetősége sincs lemásolni Verstappen tettét?

0

Napjainkban ritkaságszámba megy, hogy egy aktív F1-es versenyzőnek ideje és lehetősége legyen valamely más versenysorozatban is rajthoz állni. Max Verstappen a múlt hétvégén ezt megtette, sőt, meg is nyert egy hosszútávú versenyt a Nordschleifén – George Russell és Fernando Alonso azt mondják, ők más-más okokból képtelenek lennének erre.

Verstappen és váltótársa, Chris Lulham az NLS múlt hétvégi fordulóját, egy négyórás versenyt nyertek meg a Zöld Pokolban egy GT3-as Ferrarival, a sikerben pedig nagy szerepe volt annak, hogy a négyszeres világbajnok az első két órában egyperces előnyt autózott ki legközelebbi üldözőjével szemben.

A holland már további sportautós kiruccanásokat tervez, ilyen a nürburgringi 24 óráson való jövő évi részvétel, miután a Red Bull nem korlátozza őt abban, hogy szabadidejében más kedvteléseinek éljen az autósportban – hasonló rendhagyó engedmény volt már az is, amikor pár F1-es nagydíjhétvégén éjszakába nyúlóan, vasárnap reggelig egy virtuális versenyen vett részt a szimulátorán.

Ezt látni kell: Verstappen a füvön is előzött a Nordschleifén (videó)

George Russell szerint a mezőny többi tagjának a csapatuk nem engedne meg ilyen F1-en kívüli kiruccanásokat, Verstappen pedig az elmúlt években elért sikereivel vívta ki magának ezt a jogot a Red Bullnál.

„Azt hiszem, mindannyian egy kicsit irigykedünk rá ez a szabadság miatt, hogy a Forma–1 mellett még más versenyeken is részt vehet a saját szórakozására. Szerintem mások számára nem lenne olyan egyszerű ilyesmit csinálni, de élhet ezzel a joggal olyasvalaki, aki már négy világbajnoki címet szerzett – miközben mi többiek mind még az elsőért harcolunk. Talán négy bajnoki cím után már majd mi is dönthetünk úgy, hogy ilyet csinálunk. De tényleg, tisztelem érte, és remélem, egy napon majd nekem is lesz ilyenre lehetőségem” – idézi Russellt a Motorsport.

Fernando Alonsónak az F1-es mezőny többi tagjához képest már kiterjedt tapasztalata van a más sorozatokban való versenyzésben – a királykategóriától távol töltött 2019-2020-as években a világ több csúcsszériájában kipróbálta magát, de már a McLaren versenyzőjeként is igazi kétlaki életet folytatott: 2017-ben rajthoz állt az Indy 500-on, 2018-ban pedig már belevágott a teljes WEC-szezonba a Toyotával. Ehhez képest most mégis azt mondja, jelenleg már nem tudná összeegyeztetni az F1-et más sorozatokban való versenyzéssel.

„Nagy rajongója vagyok az F1-en kívüli autósportnak, ami szerintem egy tisztább formája a versenyzésnek, és szórakoztatóbb is. Két éven át már csináltam, és a jövőben is fogom még. Nem tudom még, hogy milyen intenzitással, de biztosan visszatérek hozzá. Jelenleg az egész napomat, az egész életemet a Forma–1-nek kell szentelnem, és nehéz lenne, ha meg kellene osztanom a figyelmemet ez és egy másik projekt között” – fogalmazott az Aston Martinnal gőzerővel a 2026-os új korszakra való előkészületeken dolgozó Alonso, akit a Racefans idéz.

Nézd élőben a Horvát Rally kvalifikációját!

0

Pénteken délelőtt a kvalifikációval megkezdődik a Horvát Rally, az ERC-szezon utolsó idei kvalifikációját élőben lehet követni.

Pénteken egy 6.12 km-es szakaszon megkezdődik a kvalifikációval az idei Horvát Rally, amely az idei ERC-szezon utolsó futama. A 11:16-kor induló programot az alábbi videóban lehet élőben követni.

Horvát Rally 2025 – Minden infó egy helyen

A kvalifikáció eredménye alapján alakul ki a szombati rajtsorrend, mely során az elől indulók lehetnek jobb helyzetben, mivel a pályák gyorsan felhordásosak lehetnek.

Fantasztikus látvány, kiváló hangulat az idei Rally Legend hivatalos tesztjén (videó)

0

Csütörtökön megkezdődött a hivatalos teszttel a Rally Legend, melyet már ezen a napon rengetegen követtek a pálya széléről, a versenyzők pedig már ekkor odatették magukat.

Csütörtökön kezdetét vette az idei Rally Legend, melyen ismét nagyon sokan kíváncsiak a 200 versenyző, köztük sok legenda és magyar páros látványos autózására.

Az első nap a shakedown-ról, vagyis a hivatalos tesztről szólt, ahol a versenyzők egy 2.73 km-es pályán vehették fel a ritmus szebbnél szebb autóikkal.

A versenyzők pedig komoly show-t szolgáltattak már ezen a rövid pályán a kilátogatóknak.

A 23. alkalommal megrendezésre kerülő verseny vasárnap délutánig tart.

38 éve szerezte első abszolút bajnoki címét Ranga László

0

1987 október elején a Mecsek Rallyval zárult a Magyar Rally Bajnokság, ahol végül Ranga László megszerezte első abszolút bajnoki címét és elindult a legendává válás útján.

Az 1987-es ORB-szezon során öt versenyt rendeztek, és Ranga László Dudás Mihály navigálásával a szezonnyitó Salgó Rallyn, valamint a nagykanizsai ÁFÉMSZ Rallyn is nyerni tudott, így két verseny után a ladás páros veretlenül állt a bajnokság élén.

Rangáék a BBK-naptárában is helyt kapó Salgó Rallyn ugyan még az abszolút második helyen értek célba a Skoda 130 LR-rel induló csehszlovák Pavel Sibera és Petr Gross páros mögött, azonban a magyar értékelést így is nyerni tudták.

A nagykanizsai versenyen pedig az 1986-os magyar bajnokságot nyerő Németh “Pempő” László és Jójárt András Renault 5 Turbóját tudta megelőzni a Lada VFTS-sel induló páros.

A szezon harmadik futamán Veszprémben aztán Budai Béla Bán Attilával, míg a negyedik versenyen, Miskolcon az 1983-as és 1984-es bajnok Hideg János és navigátora, Fekete József tudott nyerni ugyancsak Lada VFTS-sel.

A szezonzáró Mecsek Rallyn azonban újra Rangáék tudtak az első helyen végezni, így október 3-án első abszolút bajnoki címüket szerezték. Ranga László az 1994-es bajnokság végéig összesen hat bajnoki címig jutott, ami Ferjáncz Attila 11 bajnoki címe után a második legtöbb volt akkor.

Később ifj. Tóth János 1995 és 2005 között hét bajnoki címmel megelőzte Rangát az örökrangsorban, azonban Ferjáncz Attila mind a mai napig a legeredményesebb versenyző az ORB-ben.

Legendás pályán búcsúzik a brit F4-től Molnár Martin

0

Brands Hatch-ben zárja le pályafutásának Forma–4-es időszakát Molnár Martin, aki amellett, hogy élvezni akarja az utolsó hétvégét, a pontversenyben elérhető maximumot is teljesítené.

A tavalyi szezonnal ellentétben az idén csak egy alkalommal látogat el a Londontól nem messze, Kent megyében fekvő Brands Hatch-be a brit Forma–4 mezőnye, így Molnár Martin is először versenyez 2025-ben az egykor Forma–1-es futamoknak is otthont adó pályán. A Virtuosi Racing magyar versenyzőjének pedig már csak azért is kiemelten fontos ez a hétvége, mert most fog utoljára rajthoz állni az F4-es kategóriában, így a brit sorozatban is.

„Ez lesz az utolsó F4-es versenyem, mivel jövőre feljebb lépünk, és másik kategóriában szerepelek majd. Természetesen szeretném jó eredménnyel zárni a pályafutásomnak ezt a fejezetét és élvezni az utolsó hétvégét, de őszintén szólva még nem volt időm azon gondolkozni, hogy többet nem fogok ebben a bajnokságban és ilyen autóval rajthoz állni, úgyhogy a visszatekintés időszaka majd a szezon vége után jön el. De annyit már így is elmondhatunk, hogy nem volt rossz évünk. Persze alakulhattak volna ennél jobban is a dolgok, és tudjuk, hogy hol teljesíthettünk volna jobban, de most nem ezzel foglalkozunk, hanem előre tekintünk.”

Molnár Martin 2025
Fotó: Jakob Ebrey Photography

Martin pontegyenlőséggel (neki és James Piszcyknek egyaránt 257 pontja van), az összetett 3. helyéről várja a hétvégét, miközben az éllovas Fionn McLaughlin 51,5 pontos előnnyel vezet. A bajnoki címre így az üldözőknek jóformán már csak matematikai esélyük van, ezzel együtt a Hungarian Motorsport Academy (HMA) pilótája mindent megtesz, hogy a második helyen végezzen.

„Ahhoz, hogy jól szerepeljünk Brands Hatch-ben, természetesen fontos lesz nem elkövetni ugyanazokat a hibákat, amiket az elmúlt hétvégéken, és nyilván kelleni fog a jó tempó és a szerencse is. Hacsak nem történik valami óriási fordulat, a bajnoki címre nem lesz esélyünk, és őszintén szólva az már számomra majdhogynem mindegy, hogy a második vagy a harmadik helyen zárok az összetettben, mert engem a győzelem motivál. Ugyanakkor már csak a csapat miatt is mindent meg fogok tenni azért, hogy bebiztosítsam a második helyet” – szögezte le a magyar versenyző.

Martin számára már csak azért is kedves helyszín Brands Hatch, mivel tavaly, első F4-es évében itt nyerte meg az újoncok bajnoki címét. Azon a hétvégén egyik napról a másikra hatalmasat sikerült előrelépnie, azóta pedig még jobban megkedvelte a 3916 méter hosszú, 9 kanyarból álló, dimbes-dombos, a hibákat azonnal durván büntető kört.

„Teszteltünk itt az idén, úgyhogy nem a tavalyi versenyhétvégéről vannak a legutóbbi tapasztalataim. Minden egyes alkalommal egyre inkább megbarátkozok vele, így remélhetőleg most is teszek majd egy lépést előre. A hangulat ezen a helyszínen mindig fantasztikus, akár a rövidebb, akár a hosszabb vonalvezetésen versenyzünk. A nézőknek mondjuk rossz hír, hogy jelen állás szerint nagy esély van az esőre, nekünk azonban ez esélyt kínál egy izgalmas szezonzáróra.”

Molnár Martin 2025
Fotó: Jakob Ebrey Photography

A hétvége érdemi része a pénteki szabadedzéseket követően szokás szerint szombaton, az időmérő edzéssel kezdődik. Élő közvetítés a brit F4 hivatalos YouTube-csatornáján ezúttal mindhárom futamról elérhető lesz ITT.

A Brands Hatch-i versenyhétvége menetrendje magyar idő szerint:

Szombat
11:40 – 12:05: Időmérő edzés
14:55 – 15:15: 1. futam

Vasárnap
11:35 – 11:55: 2. futam
16:20 – 16:45: 3. futam

Horvát Rally 2025 – Minden infó egy helyen

0

Az ERC-szezon idei nyolcadik, szezonzáró versenyét, a Horvát Rallyt október 3-5. között rendezik Zágráb környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a versenyről.

A verseny története
A Horvát Rallyt először 1974-ben rendezték meg, majd 1992-2003 és 2007-2013 között már Eb mezőnynek adott otthont, a WRC naptárban 2021-2024 között szerepelt, azonban az idei évre ismét a kontinensbajnokságban kapott helyet.

Utoljára hat éve volt olyan ERC-szezon, mint amilyen idén lehet

A rally legeredményesebb versenyzője a szlovén Branislav Kuzmic, aki 1983 és 1988 között öt alkalommal tudott nyerni, a verseny történetében magyar győztest is avattak már, Botka Dávid 2017-ben tudott nyerni.

A Horvát Rally utóbbi 10 győztese
2011 (ERC): Luca Rossetti – Matteo Chiarcossi (ITA) Fiat Grande Punto S2000
2012 (ERC): Juho Hanninen – Mikko Markkula (FIN) Skoda Fabia S2000
2013 (ERC): Jan Kopecky – Pavel Dresler (CZE) Skoda Fabia S2000
2014 (ERT): Juraj Sebalj – Toni Klinc (CRO) Mitsubishi Lancer Evo IX
2015 (ERT): Murat Bostanci – Onur Vatansever (TUR) Ford Fiesta R5
2016: Vlastimil Majercák – Michaela Vajecková (SVK) Ford Fiesta R5
2017: Botka Dávid – Mesterházi Márk Skoda Fabia R5
2021 (WRC): Sébastien Ogier – Julien Ingrassia (FRA) Toyota Yaris WRC
2022 (WRC): Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid
2023 (WRC): Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid
2024 (WRC): Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid

Nyolc éve magyar versenyzőnek sikerült nyerni a Horvát Rallyn

A 2025-ös Európa-bajnokság
Az idei szezon hét versenyén hét győztest avattak már, azonban közülük Jon Armstrongnak van csak esélye a bajnoki címre, amire a legnagyobb eséllyel Miko Marczyk és Andrea Mabellini pályázhat.

A lengyel versenyző 15 pont előnnyel vezet az olasz riválisa előtt, míg az ír fordos hátránya 33 pont. A szezon végén azonban a legrosszabb eredményt hozó versenyt nem veszik figyelembe, így Marczyk esetében 13 pont esne ki, így pedig 2, illetve 20 pontra csökkenne előnye.

Mindez igazán kiélezett és izgalmas csatát vetít előre a Horvát Rallyra, ahol ugyancsak nagy csata várható a csapatbajnoki és gumi beszállítói bajnoki címért is.

A horvát szezonzárón összesen hét magyar páros is rajthoz áll.

A 2025-es program
Az idei verseny pénteken a shakedown-nal, majd kvalifikációval kezdődik, szombaton három pályán hat szakasszal folytatódik, vasárnap pedig további két pályán négy szakasszal zárul. A 10 gyorsasági során összesen 172.36 km versenytáv vár a mezőnyre.

Időterv
Október 3., péntek

11:16 Shakedown 6.12 km

Október 4., szombat
09:23 SS1 Krašić – Sošice 1 22.70 km
10:26 SS2 Hartje – Stojdraga 1 20.93 km
11:19 SS3 Breganica – Smerovišće 1 14.70 km
14:37 SS4 Krašić – Sošice 2 22.70 km
15:40 SS5 Hartje – Stojdraga 2 20.93 km
16:33 SS6 Breganica – Smerovišće 2 14.70 km

Október 5., vasárnap
09:10 SS7 Veliko Trgovišće – Klanjec 1 13.61 km
10:05 SS8 Zagorska Sela – Kumrovec 1 14.24 km
11:18 SS9 Veliko Trgovišće – Klanjec 2 13.61 km
13:05 SS10 Zagorska Sela – Kumrovec 2 (Power Stage) 14.24 km

Időjárás
Zágráb környékén a verseny ideje alatt hamísítatlan őszi időjárás várható 12-15 fokos délutáni hőmérsékletekkel, azonban amíg pénteken és szombaton még nagy eséllyel szárazak lesznek a körülmények, addig vasárnap ugyanilyen nagy eséllyel kiadós csapadék várható.

Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények
A bajnokság állása

Világbajnok lett, majd azonnal otthagyta a toxikus Ferrarit Lauda, de ezt később megbánta

0

Niki Lauda és a Ferrari szakítása finoman fogalmazva sem sikerült szépre, amiben leginkább az osztrákkal nem túl igazságos módon bánó Enzo Ferrari tehetett. A legendás csapat alapítóját még az sem hatotta meg, hogy Lauda a vb-címért küzd, miután bejelentette, hogy távozik, még a szerelőjét is kirúgta.

48 évvel ezelőtt ezen a napon rendezték az 1977-es USA Nagydíjat Watkins Glenben, amely azért vonult be az F1 történetébe, mert Niki Lauda ezen a versenyen biztosította be második világbajnoki címét. Mégsem volt valami örömteli ez az időszak az osztrák pilóta és a Scuderia életében, Lauda ugyanis ekkor versenyzett utoljára Ferrarival, mert a csapaton belül uralkodó légkör és politikai harcok miatt elege lett, és miután már korábban aláírt a Brabhamhez, nem vett részt a szezon utolsó két futamán.

Hogy a gyümölcsöző kapcsolat ilyen véget ért, abban leginkább Enzo Ferrarinak volt szerepe, aki Lauda 1976-os nürburgringi balesete után kételkedni kezdett a versenyzőjében. Köztudott, hogy Ferrari ellenezte, hogy az osztrák már az Olasz Nagydíjon visszatérjen, de miután Lauda egy fioranói teszten bizonyította, hogy elég fitt, engedte őt autóba ülni. Viszont az a húzása, hogy már akkor leigazolta Carlos Reutemannt Lauda helyettesének, amikor még azt sem lehetett tudni, hogy a pontverseny első helyén álló osztrák valaha felépül-e, bántotta az 1975-ös világbajnokot, kettejük kapcsolata pedig már soha nem lett olyan, mint azelőtt.

Folyt a vér az arcán, a kötéseit is átáztatta – 47 éves lett minden idők legnagyobb visszatérése

Lauda végül emlékezetes módon egy ponttal bukta el a 76-os vb-címet, amikor a Japán Nagydíjon kiállt az esőben. Noha Ferrari szemtől szembe nem kritizálta őt ezért a döntésért, valójában rendkívül dühös volt rá, majd az 1977-es szezon előtt kellemetlen meglepetéssel várta Laudát, amikor az osztrák meg akarta kezdeni a felkészülést az új idényre.

„Azt mondta nekem [az 1976-os Japán Nagydíjjal kapcsolatban], hogy »Niki, teljes mértékben egyetértek, teljes mértékben támogatom, amit tettél, semmi probléma.« – nyilatkozta Lauda Graham Bensingernek 2017-ben. – Ezután egy hónapig nem vezethettem, mert a szemem miatt szükség volt egy újabb műtétre, és nem tudtam ott lenni. Egy hónappal később elutaztam Olaszországba, hogy készen állok, teljesen fitt vagyok, vágjunk bele a munkába. Erre [Ferrari] azt mondta, »Ó, munkába akarsz állni? Én viszont közben másként döntöttem, Mr. Reutemann lesz az első számú pilóta, te pedig a második számú.« Erre én közöltem, hogy a szerződésem szerint én vagyok az első számú. »Igen, tudom, de nem érdekel. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy Reutemann jobb választás, mint te, mert nem fogsz olyan hamar felépülni, mint ahogy gondolod, ezért ő lesz az első számú«, válaszolta.”

Lauda ezután némi gondolkodási időt kért, majd rövidesen visszament Ferrari irodájába, és közölte vele, hogy amennyiben nem teljesíti a szerződésben foglaltakat, engedje őt el. „»Te nem akarsz engem első számúnak, én pedig nem fogadom el a második számú pilótai státuszt. Akkor vessünk véget a szerződésnek, ennyire egyszerű. Te választasz valaki mást, én pedig elmegyek«, mondtam neki, de nemet mondott. »Hova akarsz menni?«, kérdezte. »A McLarenhez«, válaszoltam. »A McLarenhez?«. A McLaren volt akkor a legversenyképesebb autó. »Miért gondolod, hogy átmehetsz a McLarenhez?«, kérdezte, mire én azt feleltem, »Mert beszéltem Ron Dennisszel«, majd kimentem az irodából.”

Ferrari némi gondolkodás után visszahívta őt, és közölte, hogy Laudának igaza van, hibát követett el, és nem kérheti tőle, hogy második számú pilóta legyen, úgyhogy nem lesz az, de mostantól Reutemann felel az autó fejlesztéséért.

Embed from Getty Images

Forghieri, Ferrari és Lauda 1976 februárjában, Fioranóban 

Azért így is világbajnok lett

A Ferrari úgy döntött, hogy 1977-re nem épít teljesen új autót, hanem a 312T2 továbbfejlesztett változatát használja. Az 1976-os modell azonban a nyers tempó terén nem volt képes felvenni a versenyt a Lotusokkal, McLarenekkel vagy Wolfokkal, viszont jóval megbízhatóbb volt náluk, amit Lauda igyekezett kihasználni. Hogy a 312T2B-nek olykor mennyire hiányzott a sebessége, jól mutatja, hogy az osztrák három versenyen sem tudta magát a legjobb 10-be kvalifikálni, viszont három győzelme mellett hatszor ért célba a második helyen, szorgosan gyűjtögette tehát a pontokat akkor is, amikor nem nyerhetett.

Az augusztus végi Holland Nagydíj megnyerésével 26 pontos előnyre tett szert Jody Scheckter előtt, egyre beláthatóbb távolságra került tőle tehát a bajnoki cím, de ekkorra már eldöntötte, hogy az év végén elhagyja a Ferrarit, és miután a Lotusszal, a Wolffal és a Renault-val is tárgyalt, végül az akkor még Bernie Ecclestone által irányított Brabhamet választotta, és titokban alá is írt velük még Hollandiában. A zandvoorti győzelem után pedig volt egy találkozója Enzo Ferrarival, a Commendatore addigra ugyanis megbizonyosodott róla, hogy ez még mindig a régi Lauda, és új szerződést kínált neki.

Embed from Getty Images

A Holland Nagydíjon már tudta, hogy nem folytatja a Ferrarival 

„Amikor otthagytam őket, úgy éreztem, hogy nem kezelnek megfelelően – tekintett vissza az 1977-es búcsújára szintén a Graham Bensingernek adott interjúban. – Kaptam egy ajánlatot Ecclestone-tól, hogy versenyezzek a Brabhamnek nagyon sok pénzért. Aláírtam Bernie-vel, majd Ferrari felhívott, hogy menjek el a gyárba, üljünk le, beszéljünk a jövőről. Normális esetben ezt négyszemközt tetted meg vele, de akkor ott volt [Mauro] Forghieri [technikai igazgató]; [Ermanno] della Casa [pénzügyi igazgat] és Franco Gozzi [Ferrari személyi asszisztense], valamint Ferrari és én. Ferrari megkérdezte, »Mennyit akarsz, hogy velünk folytasd?«. »Semennyit«, feleltem. »Hogy érted?«, kérdezte. »Elmegyek«, mondtam. »Elmész? Megőrültél?«.”

Ezután Ferrari már sokkal agresszívabban tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy bármennyit megad Laudának. „Uram, meghoztam a döntést, Ecclestone-nak és a Brabhamnek fogok vezetni, sajnos már alá is írtam a szerződést, akkor ez volt számomra a megfelelő döntés, úgyhogy elmegyek – közölte Lauda. – [Ferrari] ezután nem volt boldog, üvöltözött, majd beszélt a többiekkel olaszul, de nem volt mit tenni. Amikor eljöttem erről a megbeszélésről, soha nem felejtem el, olyan könnyűnek éreztem magam, mint egy tollpihe. Ez a nyomás, ami napról napra rajtam volt és észre sem vettem, hirtelen eltűnt. A nyomás, amit a Ferrarinál érez az ember, hogy teljesítsen. Meg kell mondanom, nagyon boldog voltam.”

Dicstelen búcsú

Lauda 10 nappal az Olasz Nagydíj előtt be is jelentette, hogy az év végén távozik a Ferraritól, Monzában tehát nem éppen a legbarátságosabb légkör várta, de ezzel mit sem törődve az 5. helyről rajtolva 2. lett Mario Andretti Lotusa mögött. Ekkorra a kapcsolat közte és Ferrari között már gyakorlatilag nemlétezőnek volt mondható, Lauda többé nem tesztelhetett Fioranóban, ezért a következő versenyen, Watkins Glenben az edzéseken igyekezett kipróbálni a különböző gumikat és új alkatrészeket, de idő hiányában végül nem tudott letesztelni mindent.

Embed from Getty Images

Az 1977-es Ferrari nem volt a leggyorsabb, de megbízhatósága ellensúlyozta ezt 

Az időmérő edzésen motorhiba miatt idő előtt befejezte a körözést, és a 7. helyet szerezte meg, majd másnap hatodikként jött el a rajtnál, de szélesre szorult, és többen is megelőzték. De felzárkózott, megküzdött Reutemann-nal (csapatutasításról természetesen szó sem lehetett), amivel fellépett a 4. helyre, innentől pedig már nem kockáztatott, és taktikusan vezetve, az esőgumikat az egyre száradó pályán óvva begyűjtötte a második vb-címéhez kellő három pontot.

Mint nem sokkal később kiderült, ez volt az utolsó versenye a Ferrarinál, Kanadában és a szezonzáró Japán Nagydíjon ugyanis már nem állt rajthoz. Montrealban a csapat a pénteki edzések kezdete előtt jelentette be, hogy Lauda egészségügyi okok miatt nem vesz részt a hétvégén, valójában azonban az immár kétszeres világbajnoknak egyszerűen elege lett. Ami az előzmények ismeretében nem csoda, hiszen nem elég, hogy saját csapata hátráltatta őt úgy, hogy ő volt az, aki megnyerhette nekik a világbajnoki címet, de az USA Nagydíj napján Enzo Ferrari azonnali hatállyal kirúgta Lauda első számú szerelőjét, az osztrákkal évek óta együtt dolgozó, már-már testvéri kapcsolatba kerülő Ermanno Cuoghit.

Mindezt azért, mert a Commendatore megtudta, hogy Cuoghi követni fogja Laudát a Brabhamhez 1978-ban. Emiatt közölték vele, hogy már a futamot sem várhatja meg, és azonnal hagyja el a pályát, Lauda azonban ragaszkodott hozzá, hogy maradnia kell, a Ferrari így végül kompromisszumos megoldás mellett döntött. Ami azt jelentette, hogy Cuoghi maradhat, viszont nem viselhet csapatruházatot, a szerelő ezért kifordítva vette fel a ferraris kabátját, és úgy segítette Laudát…

Embed from Getty Images

Lauda és Cuoghi (szemben, kék kezeslábasban) nagyon szoros kapcsolatot alakítottak ki 

Utólag hibának tartotta

Ez a bánásmód is szerepet játszott abban, hogy a vb-cím birtokában Lauda már ne akarjon többé a Ferrarinál versenyezni, és még az sem tántoríthatta el, hogy leendő főnöke – aki ekkor már úton volt afelé, hogy az F1 mindenható ura legyen – megpróbálta meggyőzni, hogy gondolja meg magát, mert tudta, hogy árt az üzletnek, ha a szurkolók nem láthatják az aktuális világbajnokot. Lauda ehelyett letudta a kanadai futam előtti PR-kötelezettségeit, majd inkább elment repülőt vásárolni, Japánba pedig már nem is nevezték.

Miközben kétségtelen, hogy saját lelki egészsége miatt el kellett jönnie a toxikus Ferraritól, a 2017-es interjúban nagy hibának nevezte ezt a lépést, mert szerinte sikeresebb lehetett volna, ha marad (1978-ban nyert még két futamot a Brabhammel, de 1979-ben nem volt jó az autója, és még a szezon vége előtt hátat fordított az F1-nek).

„Visszatekintve nagy hiba volt, maradnom kellett volna. Ugyanannyit kellett volna kérnem, amennyit Bernie fizetett, mert akkor sikeresebb lettem volna – mondta. – De akkor számomra ez volt a helyes döntés, még ha hiba is volt, mindazon tapasztalatok miatt, amit a baleset után átéltem, hogy vissza kellett szereznem [Ferrari] támogatását, hogy második számúvá akart tenni, aztán ismét világbajnok lettem. Ezeket a dolgokat nem akartam elfelejteni, ott motoszkált bennem. De visszatekintve hiba volt otthagynom őt.”

A Ferrarival ugyanakkor nem szakított meg minden kapcsolatot, hiszen miután 1982-ben visszatért, és lehúzott még négy évet a McLarennel, hogy harmadszor is világbajnok legyen, Luca di Montezemolo 1993-ban tanácsadói állást ajánlott neki Maranellóban, amit elfogadott, és éveken át a Ferrari tanácsadójaként tűnt fel a versenyeken.

Ez a cikk eredetileg 2023. október 2-án jelent meg a Rallycafe.hu-n.

„Nem tűnnek helyesnek” – nem mindig tesz eleget csapata kérésének az F1-es újonc

0

Isack Hadjar nem tartja eredménynek, hogy olykor méltatják a Racing Bulls közösségi tartalmaiban történő szerepléséért. Sőt, a francia újonc olykor meg is tagadja ezeket a megjelenéseket.

Aki gyerekként elkezd versenyszerűen gokartozni, annak jó eséllyel az az álma, hogy egy napon bekerüljön a Forma–1-be. Ez a sorozat számít az autósport, vagy legalábbis a pályaversenyzés csúcsának, az itteni versenyzőket ismerik a legjobban a világon, itt lehet a legjobban keresni, és persze az itteni győzelmek és világbajnoki címek járnak a legnagyobb presztízzsel.

Ugyanakkor ennek megvan a maga árnyoldala, különösen a mai világban. Egy pilótának ugyanis most már nem csak a pályán kell jól szerepelnie, illetve egyáltalán szerepelnie. A versenyzésen és az ahhoz kapcsolódó tevékenységeken túl ugyanis szintén vannak kötelezettségei, mint például a csapat által forgatott tartalmakban történő megjelenés.

Ez az év egyik legjobban teljesítő újoncára, Isack Hadjarra is vonatkozik, akit sokszor méltatnak a Racing Bulls videóiban nyújtott „alakításáért”. Őt azonban ez a legkevésbé sem érdekli. „Ez biztosan nem egy eredmény – nyilatkozta. – Nem ezért jöttem a Forma–1-be. Azonban amíg sikeres vagyok, csak az számít, hogy őszinte legyek, szóval boldog vagyok.”

A francia pilóta azonban itt nem állt meg. A Racing Bulls a testvércsapathoz, vagyis a Red Bullhoz hasonlóan korábban viszonylag gyakran készített olyan videókat, amelyben a versenyzőinek különböző kihívásokat kell teljesíteniük. Ez még most sem kopott ki teljesen, de már nincsenek olyan mennyiségben. Ennek részben az lehet az oka, hogy Hadjar nem is vállal el mindent.

„Őszintén szólva, néha csak bízom a kamerák mögött lévő srácokban, mert fogalmam sincs, mit csinálok – magyarázta az egyszeres F1-es dobogós. – Olykor elég vicces, de máskor azt kérdeztem magamtól, hogy »mi a fene folyik itt, srácok?«. Előfordul, hogy visszautasítok dolgokat, mivel azok túlságosan… egyszerűen nem tűnnek helyesnek.”

Persze nem Hadjar az egyetlen, akinek fenntartásai vannak az ilyesmivel kapcsolatban. Kimi Räikkönen például híresen viszolygott az effajta szerepléstől, de két éve Max Verstappen is úgy fogalmazott, hogy „bárcsak soha nem létezett volna a közösségi média”. A Red Bull idén nem is készített annyi tartalmat a címvédővel, mint korábban.

Öt tehetség folytathatja a Toyota fiatal pilótákat fejlesztő programját

0

A Toyota 2015 óta működteti fiatal versenyzőket fejlesztő programját, melyben nyáron kerestek új jelentkezőket, akik közül szeptemberben öt főre szűkítették a listát.

A Toyota nyáron meghirdette fiatal pilótákat támogató programjának ötödik fejezetét, melyre a maximális, 100 fős jelentkezés érkezett. Közülük a szeptember 16-19. között lebonyolított felmérések után öten folytathatják a programot.

A kiválasztott versenyzők között szerepel a tavaly döntő fázisig jutó Masato Inaba, valamint Yoshiaki Yonebayashi, a drift versenyzésben már tapasztalatot szerző Daiya Minowa, továbbá Takeshi Takaoka és az új-zélandi Zeal Jones.

Közülük Takaoka nem rendelkezik rally tapasztalattal, ez azonban a program negyedik generációjában szereplő Kanta Yanaguida esetében sem volt akadály.

Daiya Minowa korábban driftversenyen már Kalle Rovanperával is csatázott, később pedig Takamoto Katsuta csapatának, a TK Motorsportnak lett támogatottja.

Meglepő hír: dobta az egyik versenyzőjét a Toyota WRC-csapata

A Toyota 2015-ben indított programjából került ki korábban Takamoto Katsuta is, a programban pedig jelenleg az alábbi versenyzők szerepelnek:
1. Generáció: Takamoto Katsuta (2025-ben Toyota GR Yaris Rally1, WRC)
2. Generáció: Yuki Yamamoto (2025-ben Toyota GR Yaris Rally2, WRC2)
3. Generáció: Shotaro Goto, Takumi Matsushita (2025-ben Renault Clio Rally3, WRC3, Finnország)
4. Generáció: Rio Ogata, Kanta Yanaguida (2025-ben Renault Clio Rally4, Finnország)
5. Generáció: Masato Inaba, Yoshiaki Yonebayashi, Diaya Minowa, Takeshi Takaoka, Zeal Jones

A fejlesztési program vezetőedzője továbbra is Mikko Hirvonen.

A frissen kiválasztott versenyzők decemberben Finnországban folytatják a tanulást, ahol jeges és havas körülmények között vezethetnek. A téli program után ismét szűkülni fog a részvevő fiatalok köre.

Az alig látható csatatér, ahol az F1-es csapatok „az életükért küzdenek”, és próbálják átverni egymást

0

Az időmérők mindig is fontos részét képezték a Forma–1-nek, de manapság már a bokszutcában megkezdődik a csata. Ennek során a csapatok próbálják a lehető legjobb helyet megszerezni a sorban, és ennek érdekében olykor a többieket is megpróbálják megtéveszteni.

Gyakori látvány a Forma–1-es időmérőkön, hogy a bokszutcában feltorlódik a sor. Hogy melyik versenyző hol van éppen ezen belül, annak korábban általában csak extrém körülmények esetén, például egyre vizesebb pályán volt igazi jelentősége. Idén viszont ez más, és a csapatok már ekkor valóságos háborút vívnak egymással.

Ha ugyanis valaki túl korán megy ki a pályára, akkor nem a legjobb körülmények között futja meg saját gyorskörét, amelynek során ráadásul jó eséllyel utoléri a sor végét, hiszen az itt helyet foglaló versenyzők még csak kivezető körön vannak. Ha viszont túlságosan is hátra kerül, akkor azt kockáztatja, hogy nem ér fel időben, vagy ha mégis, a gumimelegítés akkor sem lesz ideális, ráadásul egy esetleges sárga zászlónak is jobban ki van téve. A két szélsőség között pedig olykor mindössze 1 másodperc a különbség.

A témában a The-Race.com-on jelent meg egy cikk, amelyben leírják, hogy milyen folyamatok vezettek el idáig. Az egyik ok, hogy az idei évre különösen szorossá vált a mezőny, főleg annak középső és hátsó része, és mivel nehéz előzni, a rajtpozíció kulcsfontosságú. A másik a különböző szabályváltozások, amelyek megakadályozzák, hogy a versenyzők a bokszban vagy a kivezető körön trükközzenek.

Alighanem sokan emlékeznek a 2019-es Olasz Nagydíj kvalifikációjára, annak is a legvégére: a Q2 hajrájában senki nem akart a sor elejére állni, Nico Hülkenberg még át is vágta a sikánt – ennek az lett az eredménye, hogy csak ketten értek fel. Manapság ilyesmi nem fordulhat elő, ugyanis a 2022-es Emilia-romagnai Nagydíjon Niels Wittich bevezette a maximális köridőt a kivezető körre vonatkozóan, vagyis nem lehet túl lassan menni.

Tavaly pedig a bokszutcai viselkedést is elkezdték szabályozni. A jelenlegi előírások kimondják, hogy a versenyzőknek a lehető leghamarabb át kell menniük a gyors sávba, miután elhagyják a garázst, azt viszont nem tehetik meg, hogy amennyiben áll előttük a sor, csak az első két kerekükkel lépik át a vonalat, amivel blokkolják a mögöttük lévőt, vagyis biztosítják a helyet maguknak a sorban. Ilyesmiből adódott Hülkenberg és Lance Stroll spái ütközése, amelyért a német pilótát megrovásban részesítették.

A fenti okokból a legkedvezőbb pozíció valahol a sor elején van, ám manapság meglehetősen nagy kihívást jelent a csapatoknak, hogy a lehető legjobb időpontban engedjék ki pilótáikat. Esteban Ocon elárulta, hogy ez „rendkívül nehéz és stresszes” a csapat számára, Carlos Sainz pedig odáig ment, hogy szerinte ilyenkor „az ember az életéért küzd”.

Hogy egy istálló pontosan milyen kihívásokkal szembesül ezen a téren, az attól is függ, hogy hol foglal helyet a bokszucában. Akik például a végén vannak, azoknak könnyű dolguk van, ha a sor elejére akarnak állni. Ha viszont kicsit többet kockáztatnak, akkor nagyon ráfizethetnek, és akár 1:40 másodpercig is álldogálhatnak, miközben arra várnak, hogy mindenki más elhagyja a bokszutcát. A Pirelli szerint pedig ennyi idő alatt a gumik 115-ről 80 fokosra hűlnek le.

Merthogy a Forma–1-ben nem kell udvariasnak lenni, és semmi nem írja elő, hogy egy onnan kiszoruló pilótát valaki beengedjen a sorba. Azonban ez sem ennyire egyszerű, mert néhány autónak jó, ha kicsit lehűlnek az abroncsok, és azoknak a pilótái készséggel engedik másoknak, hogy beforduljanak eléjük – akkor pedig pláne, ha tudják, hogy a mögöttük lévő riválisnak árthat az extra várakozás.

Ennélfogva a csapatoknak meg kell tippelniük, hogy mit csinálnak a többiek, aminek kapcsán Ocon elmondta, hogy ilyenkor „a szerelők őrült módon küzdenek”. Azonban itt is van egy csavar, hiszen az istállók próbálják megtéveszteni a többieket, hogy kiugrasszák a nyulat a bokorból. A bokszfalon látható, hogy az egyes autókat mikor indítják be és állítják le, és ilyenkor itt érdekes folyamatok zajlanak.

„Látni, hogy az autók megjelennek, eltűnnek, megjelennek, eltűnnek, a szerelők pedig ki-be rohangálnak – magyarázta Andy Stevenson, az Aston Martin sportigazgatója. – Nekünk azonban van egy tervünk, amelyhez tartjuk magunkat, ezért próbáljuk nem hagyni magunkat megtéveszteni mások cselekedetei által.”

Persze könnyen lehet, hogy jövőre ennek jóval kisebb jelentősége lesz: ez elsősorban attól függ, hogy az új szabályrendszerben mennyire lesz nehéz előzni, illetve mekkora különbségek lesznek az egyes autók között. Az viszont biztos, hogy egy nehezítő tényező meg fog jelenni, hiszen a Cadillac beszállása miatt további két autóval kell majd számolni.