Kezdőlap Blog Oldal 167

Nyolc magyar induló a szlovén Mitropa Kupa versenyen, ami jó felkészülés a Horvát Rally előtt

0

Hétvégén rendezik a Mitropa Kupa szlovén futamát, a Nova Gorica Rallyt, melyn több mint százan, köztük nyolc magyar páros áll rajthoz.

A Mitropa Kupa utolsó előtti futamára kerül sor hétvégén a szlovén Nova Gorica Rally keretein belül, ahol a versenyzőkre 13 gyorsasági szakasz és 151.25 km versenytáv vár.

Az aszfaltos rendezvény természetesen része a szlovén bajnokságnak, valamint a Mitropa Kupa mellett az ERT-sorozatnak is. Emellett jó felkészülési lehetőséget jelenthet a Horvát Rally előtt is.

Talán ezen tényezők is szerepet játszottak abban, hogy 107-en neveztek a futamra, köztük nyolc magyar párossal.

A nevezők között van László Martin, akinek navigátora egyelőre nem ismert, valamint Herczig Norbert és Ferencz Ramón, továbbá László Zoltán és Balázs Zsolt is, akik egyaránt Skoda Fabia RS Rally2-vel indulnak.

A 2WD mezőnyben áll rajthoz Zagyva Dorka és Zagyva Lajos Rally4-es Peugeot-val, Kovács Zsolt és Szántai János Citroen C2 R2-vel, Mang Huba és Béres “Unicum” Attila Fiat Ritmóval, Papp Arnold és Szabó Árpád, valamint Zsolna József és Zsolna Mercédesz Ladával.

Az abszolút győzelemre esélyesként vághat neki a versenynek Rok Turk Rally2-es Hyundaijal, Albert von Thurn und Taxis, RRally2-es Skodával, Mark Skulj és Marko Grossi pedig Rally2-es Citroennel.

A verseny szombaton kezdődik és vasárnap délutánig fog tartani.

Russell betegen is a dobogóig jutott, de bizonyos szempontból nem sokon múlt az indulása

0

George Russell elárulta, ha Szingapúrban érezte volna ennyire rosszul magát, akkor nem indul el a futamon. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nem zárta ki, hogy pilótája jobb időmérővel akár Max Verstappent is megszorongathatta volna az Azeri Nagydíjon.

George Russell az ötödik helyet szerezte meg az Azeri Nagydíj időmérőjén, majd a futam elején egy pozíciót rontott. Ezután Yuki Tsunodát visszaelőzte, majd a rendkívül hosszúra nyújtott első etapjának köszönhetően Andrea Kimi Antonellit, Liam Lawsont és Carlos Sainzot is átugrotta. Innentől kezdve pedig könnyedén megtartotta a második pozíciót.

Pedig a teljes hétvégéjéről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy könnyűnek bizonyult. A brit versenyző ugyanis kihagyta a csütörtöki sajtónapot, annyira rosszul volt, és a későbbiekben is küzdött a szervezetét megtámadó vírussal. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, éjszakánként rendre romlott az állapota, és az is kiderült, hogy bizonyos szempontból nem sokon múlt, hogy az érintett részt vett a hétvégén: ha például a soron következő helyszínen kapta volna el a betegséget, akkor ez nem történt volna meg.

Szerencsére Baku volt – nyilatkozta. – Annak ellenére, hogy ez az egyik legnehezebb pálya, mentálisan és fizikailag talán az egyik legkönnyebb. Most már sokkal jobban vagyok. Pénteken és szombaton nagyon rosszul voltam, és ha például Szingapúrban lett volna, akkor pénteken valószínűleg [idő előtt] befejezem a napot, és vélhetően nem indulok a futamon. Ez amolyan szerencsés időzítés volt. Pár éve nem voltam beteg, mostanában egyszerre jött ki minden, de már javul az állapotom.”

Drámaian indult, Verstappen dominanciával folytatódott és zárult a bakui F1-es futam

Ehhez képest az, hogy csak Max Verstappentől kapott ki, kifejezetten jól néz ki. Persze a képet valamelyest árnyalja, hogy a kvalifikáción a McLarenek és a Ferrarik is mögötte végeztek, és mivel a wokingiak, illetve a maranellóiak pilótái sem tudtak lényegesen előrébb jönni, velük nem kellett számolni. Russell emiatt nem is értékeli túl hétvégi szereplését.

Szerintem ez csak azon múlt, hogy nem kerültünk bajba – utalt a második helyére. – Nem hiszem, hogy annyira nagyszerű hétvégénk volt. Carlos fantasztikus munkát végzett, és Liam is remekül teljesített szombaton, amikor előttünk végzett az időmérőn. Azonban az összes olyan autó hibázott vagy alulteljesített, amellyel általában küzdünk, mi pedig úgymond összeszedtük a lepattanót. Szóval a körülményeket figyelembe véve nyilvánvalóan örülök, hogy másodikként végeztem. Szerintem ugyanakkor kicsit a hűvös időjárás is segített nekünk, úgyhogy jó, hogy ezeket mind ki tudtuk használni.”

Wolff elmondásából az is kiderült, hogy a Mercedes teszt- és tartalékpilótája, a jövőre a Cadillacnél versenyző Valtteri Bottas készenlétben állt az esetleges beugrásra, erre azonban végül nem volt szükség. Az osztrák üzletember méltatta Russellt, és azt sem tartja kizártnak, hogy a tempója alapján Verstappennel is felvehette volna a harcot.

Igazán lenyűgöző volt, figyelembe véve, hogy péntek reggel még bizonytalan volt, hogy Valtteri ül-e be a kocsiba, és George maga is mondta, hogy »nem biztos, hogy meg tudom csinálni« – idézte fel a nyitónapot. – Aztán délelőtt kicsit javult az állapota, és úgy döntött, hogy autóba ül, majd minden nap erős teljesítményt nyújtott. Aztán egyik gumin sem követett el hibát itt Bakuban, egy másfél órás futamon, amiért megérdemelten szerezte meg a második helyet. Kissé optimista lenne azt mondani, hogy [jobb időmérővel] megnehezíthette volna Max dolgát, de az első elemzésünk alapján nyers tempóban [körönként] egy tizeddel maradtunk el Maxtól. Szóval szerintem legalábbis a [közvetlen] élmezőnyben versenyzett volna. Hogy ez elég lett volna-e egy győzelemre, azt nem tudom. Az autó mindenesetre mindkét abroncson jól ment, a tempója pedig lenyűgöző volt.”

Mabellini is versennyel melegített a Horvát Rally előtt

0

A két hét múlva rendezendő Horvát Rally előtt Andrea Mabellini az olasz Rally 100 Miglia futammal hangolt, ahol végül második helyen zárt.

Az idei Rally Európa-bajnokság két legnagyobb favoritja, Miko Marczyk és Andrea Mabellini is versenyautóba ült a hétvégén a Horvát Rally előtt.

Mint arról már beszámoltunk, Marczyk a Szilézia Rallyt tudta megnyerni, ahol Jakub Matulka első nemzeti bajnoki címét szerezte.

Andrea Mabellini pedig az olasz Rally 1000 Miglia futamon indult, ahol Andrea Crugnola mögött a második helyen zárt.

Az idei Eb-szezonzáró horvát versenyt Miko Marczyk a minuszolást is figyelembe véve 2 pont előnnyel várhatja Mabellini előtt, de Jon Armstrong walesi győzelmével is csupán 20 pontos hátrányban van.

Hatalmas csatában, óriási özönvízben 23 éve nyerte hatodik bajnoki címét ifj. Tóth János

0

Érdi Tibor és ifj. Tóth János sikerétől volt hangos 2002-ben a Mecsek, ahol a subarus versenyző a futamot, míg a Peugeot 206 WRC-vel induló Janika hatodik bajnoki címét tudta megszerezni.

A 2002-es ORB-szezon során nyolc futamot kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Ifj. Tóth János és Tóth Imre azonban kimagaslott a mezőnyből, Peugeot 206 WRC-jükkel hat futam után a bajnoki cím kapujába léptek, miután bár csak öt versenyen indultak, mindannyiszor nyerni tudtak.

A 35. Mecsek Rally előtt azonban még nagy csata folyt Érdi Tibor és Varga István, valamint Benik Balázs és Somogyi Pál között is a bajnokság dobogós helyeiért.

A szeptember 19-22. között megrendezett pécsi viadalon hatalmas csata alakult ki a három versenyző között. A győzelmet pedig a második nap esős körülményei között Érdiék szerezték meg Subaru Impreza WRC-vel, akik mindössze 7.5 másodperccel előzték meg ifj. Tóthékat, míg a harmadik helyen Benikék zártak Ford Focus WRC-vel.

Ifj. Tóth Jánosnak és Tóth Imrének azonban a második hely is elég volt a bajnoki cím bebiztosításához, így 23 évvel ezelőtt hatodik bajnoki címét szerezte a peugeot-os pilóta.

A második helyért vívott csata azonban csak a Zemplén Rallyn dőlt el, ami után Benikék lettek az ezüstérmesek Érdiék előtt.

Most már tényleg itt a vége, Horner elköszönt a Red Bulltól és Verstappennek is üzent

0

A mai napon hivatalosan is lezárult Christian Horner és a Red Bull 20 éves kapcsolata.

Noha már a júliusi Brit Nagydíj után felmentették a vezetői feladatai alól, majd még a múlt hónapig a Red Bull különböző brit érdekeltségeinek igazgatója maradt, Christian Horner csak ma, azaz szeptember 22-én, hétfőn távozott hivatalosan a Red Bulltól, miután sikerült megegyeznie az anyagiakról. Az Autosport szerint ez valahol 70 és 100 millió dollár közötti összeget jelent a bikásokkal nyolc egyéni és hat konstruktőri világbajnoki címet nyerő, eredetileg 2030-ig szóló szerződéssel rendelkező szakembernek.

„A Red Bull Racing vezetése megtiszteltetés és kiváltság volt számomra” – nyilatkozta Horner a Red Bull által közzétett búcsúüzenetében. – Amikor 2005-ben elindultunk, egyikünk sem sejthette, milyen utazás vár ránk – a bajnoki címek, a futamgyőzelmek, az emberek, az emlékek. Rendkívül büszke vagyok arra, amit csapatként elértünk: rekordokat döntöttünk, és olyan magasságokat értünk el, amiket senki nem hitt volna lehetségesnek – ezt örökké magammal viszem.”

„Számomra azonban a legnagyobb elégedettséget az jelentette, hogy összerakhattam és vezethettem egy elképesztően tehetséges és motivált csapatot. Azt láthattam, ahogy egy energiaital-gyártó leányvállalataként kinőtték magukat, és legyőzték a világ legnagyobb autómárkáit.”

„Minden jót kívánok Laurent-nak, Maxnak, Yukinak és az egész Red Bull Technology Groupnak a jövőre nézve – folyttata a korábbi csapatfőnök. – Biztos vagyok benne, hogy továbbra is sikert hoznak a pályán a szurkolóknak, és a maximumot nyújtják. Alig várom, hogy lássam a Red Bull/Ford első motorját az RB22 hátuljában jövőre, valamint az izgalmas RB17-et is” – utalt a Red Bull első saját F1-es motorjára, valamint a még Adrian Newey vezetésével készült Hypercarra Horner.

Volt kollégája két hónappal a kirúgása után is odaszúrt Christian Hornernek

Oliver Mintzlaff, a Red Bull vállalati projektekért és befektetésekért felelős vezérigazgatója is búcsúzott.

„Köszönettel tartozunk Christiannak az elmúlt 20 évben végzett kivételes munkájáért. Kitartása, tapasztalata, szakértelme és innovatív gondolkodásmódja kulcsszerepet játszott abban, hogy a Red Bull Racing az F1 egyik legsikeresebb és legvonzóbb csapatává vált” – mondta.

Hogy mit hoz Horner számára a jövő, azt egyelőre nem tudni, a Red Bull arról ugyanis nem adot tájékoztatást, hogy a végkielégítési tárgyalások lezárultával a szakember mikortól vállalhat munkát másik csapatnál, amennyiebn szeretne. Korábban olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy Horner az Alpine-ban vásárolhat tulajdonrészt, míg Dan Towriss, a Cadillac F1 vezérigazgatója kizárta Horner esetleges szerepvállalását a jövőre bemutatkozó istállónál.

Jan Kopecky visszaült trónjára, 11. alkalommal lett bajnok Csehországban

0

Jan Kopecky szoros csatában megnyerte a Rally Pacejov cseh bajnoki szezonzárót, így 21 év alatt 11. bajnoki címét szerezte hazájában.

Hétvégén rendezték Csehországban a szezonzáró Pacejov Rallyt Horazdovice környékén, a versenyen pedig hárman is a bajnoki cím reményében indulhattak.

Öt futam után a Barum Rallyn aratott győzelemmel Jan Kopecky 29 pont előnnyel vezette a bajnokságot Simon Wagner előtt, míg a harmadik helyen Filip Mares 33.5 pont hátránnyal állt.

A bajnokságban 57 pont szerezhető a győzelemért, ami mellett 3 Power Stage pont szerezhető, így összesen 60 pont gyűjthető egy hétvégén. Ez alól kivétel a Barum Rally, ahol másfélszeres pontokat lehet szerezni.

A szezonzáró Pacejov Rallyn két nap alatt 14 gyorsasági és 147.92 km versenytáv várt a 103 nevezőre.

A futam legelején még Simon Wagner tudott vezetni, majd helyét Jan Kopecky vette át, míg az osztrák versenyzőt megelőzve Filip Mares lépett a második pozícióba. Kopecky és Mares innentől kezdve késhegyre menő, szoros csatát vívott egészen a célig, miközben a harmadik helyet Wagner tartotta.

A csatában végül Kopecky 6.4 másodperc előnnyel nyert Mares előtt, míg a harmadik helyet Wagner fél perc hátránnyal szerezte meg.

Ezzel pedig a 43 éves Jan Kopecky 21 év alatt 11. bajnoki címét szerezte hazájában, az idei szezont megelőzően utoljára 2023-ban lett bajnok, és megerősítette rekordját Csehországban.

Kopecky után Václav Pech jr. nyolc, míg Leo Pavlík hat bajnoki címet tudott szerezni.

Marczyk győzelemmel készült a Horvát Rallyra, új bajnokot avattak Lengyelországban

0

Miko Marczyk nyerte idén a Szilézia Rallyt, mely tavaly még Európa-bajnoki futam volt, és melyen Jakub Matulka megszerezte első nemzeti bajnoki címét.

A Szilézia Rally tavaly még az ERC-szezonzáró futam volt, idén pedig az utolsó előtti lengyel bajnokinak adott helyet, de az ERT-mezőny is indulhatott az aszfaltos rendezvényen.

A verseny első helyéért nem engedett nagy csatát kibontakozni Miko Marczyk és Szymon Gospodarczyk, aki rajt-cél győzelmet aratott, így a legjobb eredménnyel készülhetett a két hét múlva megrendezésre kerülő Horvát Rallyra.

A lengyel bajnoki címre Jakub Matulkának nyílt lehetősége, hogy már ezen a futamon bebiztosítsa, és bár eleinte többen is gyorsabbak voltak nála, végül feltudott lépni a második helyre, amivel bebiztosította első nemzeti bajnoki címét a 25 éves versenyző és navigátora, Damian Syty.

Grzegorz Grzyb fejezte be a versenyt a harmadik helyen, aki ezzel az eredménnyel a bajnokság második helyén áll.

Olyasmit tettek Michael Schumacherrel, amit csak nagyon ritkán

0

29 éve a mai napon rendezték az 1996-os Portugál Nagydíjat, amelyen az újonc Jacques Villeneuve lélegzetelállító előzést mutatott be Michael Schumacher ellen.

Michael Schumacher mindig is híres volt arról, hogy a maga idejében az egyik, ha nem a legnehezebben megelőzhető versenyzők közé tartozott. Ezért is különösen emlékezetes az, ami napra pontosan 29 évvel ezelőtt, 1996. szeptember 22-én történt, az újonc Jacques Villeneuve a Portugál Nagydíj megnyerése felé robogva ugyanis úgy autózta körbe a Ferrari német ászát, ahogyan csak nagyon kevesen lettek volna rá képesek.

Persze a kanadai fényévekkel jobb autóban ült, mint az abban a csapnivaló Ferrari F310B, de ez önmagában még nem lenne elegendő egy ilyen mutatvány kivitelezéséhez. Hogy pontosan hogy nézett ki az előzés és mit mondtak róla utólag az érintettek, azt alábbi cikkünkben dolgoztuk fel:

Villeneuve ezen a napon olyat csinált Schumacherrel, amit csak nagyon kevesen (videó)

A tavalyi bajnok nyerte a szezonzárót, de új bajnokot avattak az Afrika Bajnokságban

0

Karan Patel győzelmével zárult az Afrikai Rally Bajnokság (ARC) szezonzáró Tanzániai versenye, ahol a bajnoki címet végül a helyi Yasin Nasser szerezte meg, így első kontinensbajnoki címét szerezte.

Az Afrikai Rally Bajnokság (ARC) idei ötödik, utolsó futamára került sor hétvégén Tanzániában, ahol a helyi sztár Yasin Nasser nyolc pont előnnyel indulhatott a bajnokság éléről a kenyai Samman Singh Vahrát megelőzve. A bajnokság harmadik helyén álló, ugyancsak kenyai Nikhil Sachania már 37 pontos hátránnyal nem volt esélyes a bajnoki címre, csakúgy, mint az előző két évben bajnok kenyai Karan Patel, aki idén mindössze egy futamon ért célba, Ugandában, ott azonban nyert.

A kenyai Szafari Rally, valamint Uganda, Ruanda, Burundi után tehát Tanzániában zárult az idei bajnokság, ahol végül a győzelmet nagy csatában Karan Patel tudott nyerni Skoda Fabia R5-tel, a Skoda Fabia Rally2 evóval versenyző Samman Singh Vahra előtt, míg a harmadik helyen a tanzániai Ahmed Huwel ért célba Rally2-es Toyotával.

A Rally2-es Forddal induló Yasin Nassernek azonban a negyedik hely is elég volt, hogy hazai futamán bebiztosítsa az első ARC-bajnoki címét, így nemcsak ő, de tanzániai versenyző is először zárta a bajnokságot az élen.

Az Afriak Rally Bajnokság győztesei
1981 Shekhar Mehta, Mike Doughty (KEN) Datsun Violet GT
1982 Walter Röhrl, Christian Geistdörfer (GER) Opel Ascona 400
1983 Alain Ambrosino, Daniel Le Saux (CIV, FRA) Peugeot 505 STi
1984 David Horsey, David Williamson (KEN) Peugeot 504 Pick-Up
1985 Jean-Luc Requilé, Martine Deleruelle (BEL) Opel Manta 200
1986 Alain Ambrosino, Daniel Le Saux (CIV, FRA) Nissan 240RS
1987 Alain Ambrosino, Bernard Maurel (CIV, FRA) Nissan 240RS
1988 Satwant Singh, Luc Verhulst (ZAM, BEL) VW Golf GTI
1989 Satwant Singh, Luc Verhulst (ZAM, BEL) VW Golf GTI
1990 Walter Costa, Rudy Cantanhede (RWA, BEL) Peugeot 205 GTI
1991 Satwant Singh, Koziel (ZAM) Mitsubishi Galant VR-4
1992 Aldo Riva, Enrico Roveda (ITA) Audi 90 Quattro
1993 Satwant Singh, Ibrahim Gangat (ZAM) Toyota Celica Turbo 4WD
1994 Abe Smith, Les Wild (ZIM) Audi Coupe S2
1995 Fritz Flachberger, Wicus Bruwer (NAM) Ford Escort RS Cosworth
1996 Satwant Singh, Surinder Thatthi (ZAM, KEN) Subaru Impreza WRX
1997 Satwant Singh, Surinder Thatthi (ZAM, KEN) Subaru Impreza WRX
1998 Satwant Singh, Surinder Thatthi (ZAM, KEN) Subaru Impreza WRX
1999 Charles Muhangi, Steven Byaruhanga (UGA) Subaru Impreza
2000 Satwant Singh, Mutumbi Goma (ZAM) Subaru Impreza
2001 Schalk Burger sr, Piet Swanepoel (RSA) Subaru Impreza WRX
2002 John Gemmell, Robert Paisley (RSA) Subaru Impreza
2003 Fernando Rueda, Martin Botha (ESP, RSA) Mitsubishi Lancer Evo
2004 Muna Singh sr, David Sihoka (ZAM, BWA) Subaru Impreza
2005 Muna Singh sr, David Sihoka (ZAM, BWA) Subaru Impreza
2006 Patrick Emontspool, Alain Robert (BEL) Subaru Impreza N12
2007 Conrad Rautenbach, Peter Marsh (ZIM) Subaru Impreza
2008 Hideaki Miyoshi, Hakaru Ichino (JPN) Mitsubishi Lancer Evo IX
2009 James Whyte, Philip Archenoul (ZIM) Subaru Impreza
2010 James Whyte, Philip Archenoul (ZIM) Subaru Impreza N10
2011 Conrad Rautenbach, Nicolas Klinger (ZIM, FRA) Subaru Impreza N16
2012 Mohammed Essa, Greg Stead (ZAM, ZIM) Subaru Impreza N12
2013 Jassi Singh, David Sihoka (ZAM, BWA) Subaru Impreza N12B
2014 Gary Chaynes, Romain Comas (CIV, FRA) Mitsubishi Lancer Evo X
2015 Jaspreet Singh Chatthe, Craig Thorley (KEN, GBR) Mitsubishi Lancer Evo X
2016 Don Smith, Bob Kaugi (KEN) Subaru Impreza N16
2017 Manveer Singh Baryan, Drew Sturrock (KEN, GBR) Skoda Fabia R5
2018 Manveer Singh Baryan, Drew Sturrock (KEN, GBR) Skoda Fabia R5
2019 Manveer Singh Baryan, Drew Sturrock (KEN, GBR) Skoda Fabia R5
2021 Carl Tundo, Tim Jessop (KEN) VW Polo GTI R5
2022 Leroy Gomes, Urshlla Gomes (ZAM) Ford Fiesta R5
2023 Karan Patel, Tauseef Khan (KEN) Ford Fiesta R5
2024 Karan Patel, Tauseef Khan (KEN) Skoda Fabia R5
2025 Yasin Nasser, Ali Katumba (TAN, ZIM) Ford Fiesta Rally2

Fourmaux elégedett a chilei dobogóval, de szeretne választ kapni a tempóvesztésre

0

Adrien Fourmaux a Chile Rallyn ismét dobogóra tudott állni, amivel nagyon elégedett, de nem érti, hogy a Toyota miért tudott nagyobb tempóra váltani szombaton.

Adrien Fourmaux Chilében a nyár eleji Akropolisz Rally után tudott ismét dobogóra állni. A francia versenyző bár Paraguayban még elvesztette a pódium lehetőségét, azonban elégedett a Dél-Amerikában mutatott teljesítménnyel.

“Nagyon örülök, hogy ismét dobogóra tudtunk állni, Paraguayban ezt még nem tudtuk megtenni – mondta Fourmaux a Chile Rally után. – Úgy gondolom, hogy mindkét dél-amerikai versenyen jó teljesítményt tudtunk nyújtani. Pénteken vezettünk, majd szombaton is egy darabig tudtuk tartani a tempót a Toyotával. Később visszaestünk, elvesztettük a jó tempót, vagy csak a Toyoták kapcsoltak feljebb. Sikerült magunk mögött tartani világbajnok csapattársunkat, amivel elégedett vagyok.”

Fourmaux szerint dolgozni kell azon, hogy a Hyundai autója elég erős legyen minden körülmény között.

“Továbbra is dolgoznunk kell az autó fejlesztésén, különösen a szombati és vasárnapi körülmények között. Meg kell értenünk, hogy miért maradtunk le a Toyotától a hétvége második felében, és fejlesztenünk kell az autót.”

A WRC-szezon októberben a Közép-Európa Rallyval folytatódik.