Kezdőlap Blog Oldal 166

Hivatalossá vált az Olasz Rally Rómába költözése

0

A Rally Világbajnokság Szardíniáról Rómába fog költözni 2027-től, míg az olasz sziget az Európa-bajnokság naptárában kap helyet.

A WRC Promóter hivatalosan is bejelentette, hogy 2027.től Rómában rendezik meg az olasz versenyt, míg Szardínia 2027 és 2030 között az Európa-bajnokság naptárába kerül.

Jövőre a Róma Rallyt a WRC-futam tesztversenyeként rendezik meg, így jó eséllyel az eddiginél is erősebb mezőny áll rajthoz az aszfaltos futamon, hogy a következő évre teszteljenek a versenyzők.

Szardínia pedig 2004 után búcsúszik a WRC-mezőnytől október 1-4. között.

Az Olasz Autósport Szövetség (ACI) és a WRC Promóter öt évre szóló szerződést írt alá, aminek egyik feltétele a Rómába költözés volt.

“Biztosak vagyunk benne, hogy ez a megállapodás a lehető legjobb megoldást jelenti a legmagasabb olasz rally verseny számára – mondta Simon Larkin, a WRC Promóter versenyekért felelős igazgatója. – Azzal, hogy Róma csak 2027-ben kap helyet a WRC-ben elegendő idő lesz a felkészülésre, és így már az első alkalomtól sikeres rendezvény lehet.”

A római központtal a verseny sokkal inkább elérhetővé válik a versenyzők és szurkolók számára is.

Megjelent az utolsó Közép-Európa Rally nevezési listája

0

Csaknem félszáz nevezés érkezett az idén utoljára megrendezésre kerülő Közép-Európa Rallyra, melyen 10 Rally1-es autó indul, a WRC2-ben pedig kilencen állnak rajthoz.

Október 16-19. között rendezik meg a Közép-Európa Rallyt a WRC-szezon idei utolsó európai futamaként.

Az idei 12. vb-futamra 47 páros nevezett, a 10 fős Rally1-es mezőnyben a jól megszokott párosok indulnak.

A WRC2 kilenc indulója között valószínűleg Nikolay Gryazin és Léo Rossel harcolhat majd a győzelemért.

Ezen a versenyen rendezik a duplaszorzós Junior WRC-szezonzárót is, ahol nyolcan állnak rajthoz, öten pedig a bajnoki címre is esélyesek.

A Németországban, Csehországban és Ausztriában megrendezésre kerülő versenyen 18 gyorsaságit kell a mezőnynek teljesíteni.

24 éve szerezte utolsó, vb-címhez vezető győzelmét Richard Burns

0

Richard Burns 2001-ben ért karrierje csúcsára, amikor a WRC-történetének második brit világbajnoka tudott lenni. A fiatalon, súlyos betegségben elhunyt legenda a mai napon 24 éve szerezte utolsó futamgyőzelmét a vb-n, mely nagyon fontosnak bizonyult abban a szezonban a világbajnoki címhez vezető úton.

2001-ben még nagyon más korszakát láthattuk a WRC-nek, mint ma hiszen a mezőny hat gyártó (Peugeot, Ford, Mitsubishi, Subaru, Skoda és Hyundai) versenyzőiből állt.

A pontszerző szabályok is teljesen mások voltak, csak az abszolút első hat helyezett tudott pontot szerezni, 10-6-4-3-2-1 elosztásban.

A 24 évvel ezelőtti bajnokság pedig a legszorosabb szezonnak bizonyult, hiszen sokáig hatan voltak csatában a bajnoki címért, a brit Richard Burns, Colin McRae, a finn Tommi Makinen, Marcus Grönholm, Harri Rovanpera, valamint a spanyol Carlos Sainz.

A szezon során 14 futamot rendeztek, kilenc futam után azonban még úgy tűnt, nem lesz ennyire szoros a szezon hajrá. A Finn Rally után Tommi Makinen 6 ponttal előzte meg Colin McRae-t, míg Carlos Sainz már 13, Harri Rovanpera 17, Richard Burns 19, a vb címvédő Marcus Grönholm pedig 26 pontos hátránnyal állt.

A bajnokság 10. futamán, a szeptember 20-23. között rendezett Új-Zéland Rallyn azonban fordulat következett be.

Erre azonban még az első nap végén nem utaltak a jelek. A pénteket Kenneth Eriksson nyerte meg Hyundaijal, aki 16.5 másodperccel vezetett a peugeot-os Marcus Gronholm előtt, míg a fordos Carlos Sainz további 4, csapattársa Colin McRae 13.9, a mitsubishis Freddy Loix 28,1 a fordos Francois Delecour 30.9, a Hyundai-os Alister McRae, valamint a subarus Richard Burns 31.2 másodperccel követte a második helyezettet.

A szombati első gyorsasági azonban egy 59 km-es szakasz volt, mely komoly fordulatot eredményezett.

Richard Burns 47 másodperc hátrányból az élre repült, míg őt Colin McRae 2.7, Carlos Sainz 17.6 másodperc hátránnyal követte. Kenneth Eriksson az élről 1 percnél is nagyobb hátrányba került.

Innentől kezdve azonban Burns nem engedte ki kezéből a vezető helyet és végül szezonbeli első, karrierje utolsó, 10. WRC-futamgyőzelmét szerezte.

A fordulatos hétvége után pedig a sikerrel visszatért Burns a vb-címért vívott csatába, hiszen Új-Zéland után McRae és Makinen holtversenyben vezette a bajnokságot, míg Burns 9 pontra csökkentette hátrányát.

A szezon utolsó futamain pedig sikerült kiharcolnia első és egyetlen vb-címét, így Colin McRae 1995-ös címe után a második és eddig utolsó brit világbajnok lett.

Burns két évvel később súlyos beteg lett, 32 éves korában agytumort állapítottak meg nála, ami miatt 2005. november 25-én elhunyt.

Sajnos, 39 éves korában, 2007. szeptember 15-én, a WRC-történelem másik brit világbajnoka, Colin McRae is elhunyt, amikor többek között fiával a fedélzeten helikopter balesetet szenvedett.

Hatalmas káoszt hozott a történelmi F1-es futam, avagy így lesznek az elsőkből hatodikak

0

Napra pontosan 52 éve rendezték az 1973-as Kanadai Nagydíjat, amelyen a sorozat történetében először – és húsz évig utoljára – pályára gurult a biztonsági autó. Részben emiatt óriási felfordulás alakult ki, és egy ideig senki nem tudta, ki nyerte a futamot.

Részletek az alábbi cikkben olvashatóak:

Óriási káoszt hozott az F1 első biztonsági autója, senki nem tudta, ki nyert

Miért csökkent a magyar rallybajnokság futamainak száma, és miként jön létre egy verseny?

0

A Győr Rallyt követően kiderült, hogy az elmaradt Székesfehérvár Rallyt nem lehet megrendezni, ami befolyással volt az idei bajnokságokra is. A verseny elmaradásról dr. Varga Attila szakágvezető nyilatkozott, míg Őry Tamástól, az MNASZ alelnöke elárulta, miként is jön létre egy rallyverseny.

A III. WHB Győr Rally után több fontos része is megjelent Dudás “DuEn” Endre Fotel huszár című YouTube-os sorozatának.

A megjelent részek közül kettőt szeretnénk kiemelni. Az első dr. Varga Attilával, a rallyszakág vezetőjével készült, aki több fontos téma mellett elárulta annak részleteit, hogy miért is maradt el a Székesfehérvár Rally, valamint, hogy mit lehet tudni a Zemplén Rallyról.

A másik interjút DuEn Őry Tamással, az MNASZ alelnökével készítette, arról, hogy miként is jön létre egy magyar bajnoki rallyverseny.

Mivel mindkét videóból sok fontos dolgot lehet megtudni, ezért mindkettőt érdemes megnézni!

Főnöke Schumacherrel példálózva védte meg a Bakuban hibát hibára halmozó F1-es listavezetőt

0

Andrea Stella megvédte az Azeri Nagydíj hétvégéjén többször is hibázó Oscar Piastrit, mondván, a legnagyobbaknak is voltak ilyen teljesítményei. Juan Pablo Montoya viszont elkerülhetetlennek tartja, hogy az ausztrál pilóta mentális hozzáállása megváltozzon az eddig tapasztaltakhoz képest.

Oscar Piastri nemhogy idei, de pályafutása egyik legrosszabb Forma–1-es hétvégéjét produkálta Bakuban. A 24 éves pilóta már a második szabadedzésen falazott a 15-ös kanyarban, de azt még viszonylag olcsón megúszta. Másnap aztán a Q3-ban nagy tempóval törte össze az autóját a 3-as kanyarban, vasárnap pedig előbb kiugrott a rajtnál, majd visszaesett a mezőny végére, hogy aztán még az 1. körben az 5-ös kanyar falában kössön ki.

A listavezető szerencséje, hogy Lando Norris sem élete teljesítményét rakta le az asztalra, és hetedik helyével csak 6 pontot hozott rajta, így a különbség továbbra is viszonylag nagy, egészen pontosan 25 egység. Ennek ellenére felmerül a kérdés, hogy a továbbiakban láthatunk-e hasonló hibákat tőle, pláne annak tudatában, hogy a bajnoki harc élesedésével a nyomás is nő. Andrea Stella azonban megvédte versenyzőjét.

Dolgoztam többszörös bajnok pilótákkal, és még a legdominánsabbaknál, még a Forma–1 történetének egyik legjobb versenyzőjénél, Michael Schumachernél is láttam ilyen eseteket – nyilatkozta a McLaren csapatfőnöke. – A legtöbb, amit az ember magával vihet, a tanulás, mert a dolgok valamilyen okból kifolyólag nehézzé válnak, és amint rosszul ítéli meg a tapadást, súlyosan megbűnhődik. Szóval ez egy egyszeri eset volt az idény valószínűleg legstabilabb pilótájánál. Egy egyszeri hétvége, amikor a dolgok nem a tervek szerint alakulnak, és végül veszteséget kell elkönyvelni. Ez nem meglepő, nem kivételes eset, ami miatt aggódnunk kellene, mert ez szinte minden bajnokkal megesett. Még azokkal is, akik a legjobb mérleggel rendelkeznek.”

Drámaian indult, Verstappen dominanciával folytatódott és zárult a bakui F1-es futam

Piastri idén ez idáig csak egyszer, még az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon követett el hasonlóan sokba kerülő hibát, de azt sokkal inkább lehet a balszerencse számlájára is írni, mint a mostaniakat. Ezt leszámítva viszont kiegyensúlyozottan versenyzett, és sokak szerint emiatt sikerült Norris fölé nőnie, legalábbis eddig.

Az Oscartól látott hibák egyértelműen nem jellemzőek rá – folytatta Stella. – Úgy vélem, eddig ő volt a 2025-ös idény legstabilabb versenyzője, és amennyire én láttam, még a többszörös bajnok pilótáknál is vannak olyan hétvégék, amikor minden a tanulásról szól. Szerintem Oscar akaratán kívül is néhány tanulási lehetőségre összpontosított ezen a hétvégén. Úgy gondolom, a rajtnál csak túlbuzgóságról volt szó. Ezt most láttuk, és biztos vagyok benne, hogy többé nem fogjuk. Ami a blokkolást illeti, a szombatihoz hasonlóan egyszerűen rosszul ítélte meg a tapadási szintet. Ezt talán még tovább súlyosbította a rossz rajt a kiugrással. Még nem tudjuk, vagy nem is fogjuk megtudni, ez tényleg nem releváns. Azonban úgy vélem, Oscar egyik legnagyobb erőssége, hogy mennyire gyorsan tanul, mennyire gyorsan fejlődik, és hogy képes erősebben visszatérni. Ezért volt olyan sikeres minden kategóriában, és szerintem a Forma–1-es karrierjében is pontosan ez fog történni, amit az idény hátralévő részében láthatunk is majd.”

Ugyanakkor nem mindenki ért egyet az olasz szakemberrel. Juan Pablo Montoya például úgy gondolja, hogy a hajrá közeledtével Piastri óhatatlanul másképp fog megközelíteni bizonyos szituációkat, mint korábban. A Williams és a McLaren egykori versenyzőjének van némi tapasztalata ilyen téren, hiszen 2003-ban viszonylag sokáig csatázhatott a bajnoki címért.

Kezdjük megismerni Oscarnak azt az oldalát, amelyet eddig nem láttunk, és szerintem ő sem – fogalmazott az F1 TV műsorában. – Elment Monzába, és azt mondta, hogy »kényelmes helyzetben vagyok, de nem fogok változtatni a hozzáállásomon. Ott én ki is jelentettem, hogy »akár tetszik, akár nem, az ember mentálisan változtat a hozzáállásán, mert elkezd kételkedni magában«. Az egyik fele úgy van vele, hogy »nem nyomom eléggé, mert nem kell«, aztán megpróbálja bebizonyítani magának, hogy eléggé nyomja, majd a falnak csapja az autót.”

WRC2 sztárokkal teli mezőny a Horvát Rallyn, öt magyar, köztük három abszolút bajnok is indul

0

Megjelent a Rally Európa-bajnokság záró versenyének a nevezési listája, melyen sok WRC2-es versenyző, valamint öt magyar induló is lesz. Horvátországban tér vissza Vincze Ferenc.

Összesen 59 páros adta le nevezését a Horvát Rallyra, melyen eldől az idei Eb-cím Miko Marczyk, Andrea Mabellini és Jon Armstrong között.

Az október 3-5. között sorra kerülő Eb-szezonzárón öt magyar egység is rajthoz áll. Herczig Norbert és Ferencz Ramón mellett, Hadik András és Juhász István, valamint a nagy visszatérő Vincze Ferenc Németh Gergely navigálásával képviseli a korábbi magyar bajnokokat Rally2-es Skodával és Forddal.

Kovács Antal és Csáki Richárd Rally2-es Hyundaijal, míg László Zoltánnak Kocsis György fogja diktálni az itinert a Rally2-es Skodában.

A magyar versenyzőknek azonban igen nehéz dolguk lesz, ha sikeresen szeretnének szerepelni, miután a WRC2-ből Lauri Joona, Nikolay Gryazin, Robert Virves, Yuki Yamamoto, Pablo Sarrazin is rajthoz áll.

Mellettük Mads Ostberg, Mille Johansson, Simone Tempestini, Erik Cais, Norbert Maior egyaránt képes lehet az élmezőnyben autózni.

Izgalmas versenynek ígérkezik az Eb-szezonzáró!

Akár balhé is lehetett volna a bakui hajrából, ha Verstappen nem veri agyon a mezőnyt

0

Max Verstappen több mint 1 másodpercet veszített, amikor az Azeri Nagydíj hajrájában lekörözte az Alpine-okat. Rögtön ezután pedig Pierre Gasly megelőzte Franco Colapintót az utolsó előtti helyért.

Max Verstappen végig magabiztosan vezette az Azeri Nagydíjat, és győzelme egyetlen pillanatig sem forgott igazán veszélyben. Mivel a pole pozícióból indult, az összes kört az élen fejezte be, ráadásul a leggyorsabb kört is megfutotta, aminek köszönhetően elérte a Grand Slamet. Ez pályafutása során hatodszor sikerült neki, amivel utolérte Lewis Hamiltont, és már csak Jim Clark van előtte 8-cal.

Mivel a holland pilóta ekkor már jóval több mint 10 másodperccel vezetett, nem kapott nagy visszhangot mindaz, ami a futam hajrájában történt. Pedig ha szorosabb a győzelemért folytatott csata, akkor alighanem lett volna némi botrány abból, ahogyan a két Alpine, különösen Pierre Gasly elengedte a négyszeres világbajnokot.

Ennek előzménye, hogy a francia versenyző a 36. körben állt ki egyetlen kerékcseréjére, majd 3 másodperccel érkezett meg csapattársa, Franco Colapinto mögé. Bár hamar utolérte, és tíz körön át DRS-távolságon belül üldözte őt, megelőzni még úgy sem tudta, hogy közepes keverékű gumijai tizenkilenc körrel frissebbek voltak az argentin pilóta kemény abroncsainál. Mindez persze nem feltétlenül meglepő, hiszen előrébb is láthattunk hasonlót.

Drámaian indult, Verstappen dominanciával folytatódott és zárult a bakui F1-es futam

Verstappen a 49. körben érte utol az enstone-i istálló párosát, akiknél körönként mintegy 3 másodperccel volt gyorsabb. Josh Peckett, Gasly versenymérnöke annak rendje és módja szerint figyelmeztette is pilótáját, hogy hamarosan el kell engednie egykori csapattársát. „Amikor megkapjuk a kék zászlót, tisztán engedd el, kérlek, ő vezeti a versenyt – hangzott az utasítás a rádión keresztül. – Senki sem támadja őt mögötte.”

A szabályok szerint egy lekörözöttnek az első lehetséges alkalommal el kell engednie a mögötte érkezőt. Gasly a 7-es kanyarban kapta meg a kék zászlót, amit mérnöke is jelzett neki, ám ekkor nem állt félre. Ezután jött az óvárosi szekció, amely finoman szólva sem ideális az ilyesmire, így végül a 12-es kanyar utáni egyenes elején hajtotta végre ezt a feladatot.

Nagyjából ekkor Colapinto is megkapta a szükséges információt. „Pierre kék zászlót kapott Verstappen miatt, most ő lesz mögötted, ő vezeti a versenyt – jelentette ki Stuart Barlow, a 22 esztendős pilóta versenymérnöke. – Oké, kék zászló, Verstappen, legyünk okosak, próbáljunk meg DRS-t elcsípni.”

Colapinto a 15-ös kanyar előtt engedte el a Red Bullt, ám aztán az 1-es kanyarig tartó vágtában még tudta nyitni a DRS-t. Azonban ez nem bizonyult hatékonynak, Gasly ellenben közeledni tudott rá, majd az 1-es kanyarban be is ment mellé, így elhappolta előle a tizennyolcadik, vagyis az utolsó előtti helyet. Ez volt egyébként a futam utolsó előzése.

Ami Verstappent illeti, a célegyenes előtt panaszkodott mérnökének, Gianpiero Lambiasénak, aki figyelmeztette, hogy Colapinto a DRS-ét akarja használni. A 27 éves versenyző bele is nézett a tükörbe, ám az Alpine-ok immáron nem jelentettek veszélyt rá. Ahogyan az időveszteség sem volt nagy érvágás, más kérdés, hogy szorosabb küzdelem esetén akár döntő tényezőnek is bizonyulhatott volna.

Egykori és mai világsztárok, öt magyar versenyző az idei Rally Legenden

0

Megjelent az októberi Rally Legend nevezési listája, melyen ismét nagyszerű külföldi versenyzők és öt magyar páros is szerepel. A show már most garantált az idei rendezvényen is.

A Rally Legendet idén október 2-5. között rendezik, a méltán híres rendezvényen a Historic mezőnyben 19, a Classicban 50, a WRC-ben 49, míg a Star kategóriában 53 páros áll rajthoz, így összesen 171 páros lesz látható a san marinói show-futamon.

A rendezvényen ismét egykori és mai világsztárok sora áll rajthoz legendásnál legendásabb autókkal.

Folytatódik az a hagyomány is, hogy magyar versenyzők is ellátogatnak a Legendre, így Kazár Miklós és Begala Tamás Mitsubishivel, Dudás István Márton és Gabulya Pál, Szombathelyi Péter és Heffner Gergő, Tóth Attila és Tóth István, Schneer László és Róma Gábor Ladával igyekszik majd minél látványosabban közlekedni.

A teljes nevezési listák alább találhatóak meg.

A Ferrari szurkolói idén már nem sok mindenben reménykedhetnek, ha Leclerc-nek igaza lesz

0

Charles Leclerc részben magára vállalta a felelősséget az Azeri Nagydíjon elért gyenge eredményért. A Ferrari versenyzője úgy véli, idén nem érdemes tőlük olyan szezonhajrára számítani, mint tavaly.

A Ferrari ismét nem a fényes sikerei miatt került címlapra. Azok után, hogy a maranellóiak biztatóan kezdték az Azeri Nagydíj hétvégéjét, az időmérőn mindkét pilóta betlizett: Charles Leclerc összetörte az autót a Q3 elején, Lewis Hamilton pedig még odáig sem jutott el. Másnap pedig a nyolcadik, illetve a kilencedik helyen értek célba, és az szolgáltatott beszédtémát, hogy a hétszeres világbajnok miért nem engedte el csapattársát.

Bocsánatkérés lett a vége a Leclerc-t feldühítő Hamilton-hibának

Ami a monacói pilótát illeti, az autótörés következtében csak tizedikként rajtolhatott, és bár utána feljött a hetedik helyre, de a Ferrari túlságosan korán hozta őt ki kerékcserére. Mivel ezután beragadt Liam Lawson mögé, a hajrában már nem tudott mit kezdeni a frissebb gumikon lévő Lando Norrisszal, majd Hamiltont is elengedte. A 27 éves versenyző részben az autót, részben saját magát, részben az előzés nehézségét hibáztatja a történtekért.

Hogy őszinte legyek, könnyű az autót okolni, mert nehéz vezetni, és szerintem összességében hátrányban vagyunk a hűvösben, de nem érzem, hogy jó munkát végeztem volna ezen a hétvégén – nyilatkozta önkritikusan. – Eddig ez volt az egyik legerősebb szezonom az F1-ben, ám ezen a hétvégén nem voltam azon a szinten, ahol lennem kellett volna, és ezért vállalom a felelősséget. A Q3-ban elkövetett hiba miatt olyan autók mögül kellett rajtolnunk, amelyek nem rendelkeztek azzal a tempóval, mint a miénk, de az egyenesekben igencsak gyorsak voltak, és nagyon nehéz volt őket megelőzni. Ezért az egész futam alatt valamilyen szinten csak utas voltam a forgalomban, és nem tudtam visszaszerezni az időmérőn elveszített pozíciókat.”

Drámaian indult, Verstappen dominanciával folytatódott és zárult a bakui F1-es futam

Bár az idény első részében öt nagydíjon is az első háromban végzett, majd a Magyar Nagydíjon szerzett pole pozícióval zárta azt le, de a nyári szünet óta Leclerc-nek, illetve a Ferrarinak nem volt esélye a dobogóra önerőből. Persze tény, hogy tavaly is volt egy hullámvölgy, amelyből aztán több diadallal sikerült kilábalni, olyannyira, hogy egészen az utolsó fordulóig volt esély a konstruktőri bajnoki címre, de a nyolcszoros F1-es futamgyőztes szerint ilyesmire ezúttal nem érdemes számítani.

Nehéz lesz – fogalmazott, majd azt is elmondta, hogy miben tartja másnak a 2024-es és a 2025-ös szituációt. – A helyzet nem ugyanolyan, mint tavaly. Az előző évben új fejlesztésű padlólemezünk volt Monzában, ami nagy előrelépést jelentett számunkra. Idén ez nincs meg, ezért nem hiszem, hogy reménykedhetünk a jelentős javulásban.”

Hamilton egy fokkal optimistábban látja a jövőt. Bár fájdalmasnak tartja, hogy a pozitív kezdés után ennyire gyengén sikerült a hétvége, és még a konstruktőri bajnokságban is visszaestek a harmadik helyre, de úgy véli, annak ellenére, hogy nem jönnek az eredmények, van fejlődés. A brit versenyző továbbra sem szerzett dobogót a Ferrarival, és már csak egy futama van arra, hogy anélkül kerüljön le a vonatkozó negatív ranglista első helyéről, hogy egy másikon az élre állna.

„Végleg” negatív rekorder lesz Hamilton a Ferrarinál? – főnöke nem ért egyet az érintettel