Kezdőlap Blog Oldal 200

Csomós Mixiék fának ütköztek, Kopecky vette át a vezetést szombaton a Barum Rallyn

0

Nem sokáig tartott sajnos Csomós Mixiék versenye a Barum Rallyn, miután az első szombati szakaszon fának ütköztek. A gyorsaságin addig Jan Kopecky és Erik Cais voltak a leggyorsabbak, Mixiék balesete után azonban etap lett a szakasz.

Csomós Mixi és Kertész Krisztián egy bal kanyarban lecsúszott az útmenti fák közé a Barum Rally első szombati szakaszán, és miután a Skoda kereke is kitört, véget ért mai versenyük.

Barum Rally 2025 – Minden infó egy helyen

A Fabia RS ráadásul az út közepén állt meg, ami miatt meg kellett állítani a rajtoltatást. Mixiék nem sérültek. Defekt okozta Csomós Mixiék kicsúszását.

Az MRF színeiben induló magyar páros előtt 11-en értek célba közülük, Jan Kopecky és Erik Cais azonos időt teljesítve voltak a leggyorsabbak.

Az indiai gumigyártó számára nem indult jól a nap, mivel Chris Ingram defektes kereket kényszerült cserélni, Simone Tempestini pedig csak később rajtolt volna.

Összetettben Kopecky 1 másodperc előnnyel átvette a vezetést Andrea Mabellinitől, míg Adam Brezik 2.3 másodperc hátránnyal a harmadik.

Később a gyorsasági folytatódott, azonban több versenyző is megállapított eredményt fog kapni.

Megjelent a RallyCafe magazin online különszáma a MotoGP Magyar Nagydíja elé

A délelőtt során még két gyorsaságit kell a mezőnynek teljesíteni.

Finnországban is lehet magyar versenyzőknek szurkolni! – A finn WRX és ERX-futam nevezési listája

0

Megjelent a következő Rallycross Világ – és Európa-bajnoki futam nevezési listája, a KymiRingen rendezendő versenyen két magyar versenyző is rajthoz áll.

Augusztus 23-24. között a finn KymiRingen folytatódik a WRC és ERX-szezon, immáron a negyedik fordulóval.

A TRP Hungary tulajdonában lévő pályán megrendezésre kerülő futamon összesen 5-en indulnak a WRX-mezőnyben: Johan Kristoffersson, Klara Andersson, Juha Rytkönen, Niclas Grönholm, valamint Ole Christian Veiby.

Az ERX1-mezőnyben összesen 14-en állnak rajthoz, míg az ERX3 nyolc fős mezőnyében elindul Kovács Sámuel és Körmöczi Balázs is, így magyar versenyzőknek is lehet szurkolni.

Így aratta Schumacher és a Ferrari közös története egyik legnagyobb győzelmét a Hungaroringen

0

Michael Schumacher és a Ferrari a napra pontosan 27 évvel ezelőtt, 1998. augusztus 16-án rendezett 13. Magyar Nagydíjon elképesztő tettet hajtott végre azzal, ahogyan megnyerte a versenyt. Hogy a német klasszis miként ugrotta át a két McLarent, és a saját tempóján kívül még mi kellett ahhoz, hogy összejöjjön a győzelem a Hungaroringen, arról alábbi, a verseny 25. évfordulójára írt cikkünkben emlékeztünk vissza részeletesen.

25 éves lett Schumacher egyik legnagyobb győzelme, amit ezen a napon aratott a Hungaroringen

Mabellini kezdett a legjobban, Csomós Ingram előtt a Barum Rallyn

0

Andrea Mabellini nyerte a Barum Rally szuperspeciál szakaszát Jan Kopecky és Adam Brezik előtt, Csomós Mixi a 14. helyen, Chris Ingramot megelőzve.

Péntek késő este a Zlíni szuperspeciál szakasszal megkezdődött a Barum Rally. A hagyományoknak megfelelően a versenyzőknek három kört kellett teljesíteni a kijelölt nyomvonalon, így a szakasz hossza 9.57 km-t ért el.

Fotóü: Danyik Bence Photography

A legjobb eredményt Andrea Mabellini érte el, aki 2.5 másodperccel előzte meg Jan Kopeckyt és további négy tizeddel Adam Breziket.

Az Eb-t vezető Miko Marczyk Dominik Striteskyt követve az ötödik idővel zárt Simon Wagnert és Simone Tempestinit megelőzve.

Megjelent a RallyCafe magazin online különszáma a MotoGP Magyar Nagydíja elé

A cseh bajnoki éllovas Filip Mares 7.4 másodperc hátránnyal a nyolcadik időt érte el, míg a legjobb 10-be még Mille Johansson és a szlovák Jan Kundlák tudott beférni.

Csomós Mixi és Kertész Krisztián voltak a leggyorsabb magyar versenyzők, akik a 14. idővel kezdték a cseh futamot és 1.3 másodperccel előzték meg a 2019-es Európa-bajnok Chris Ingramat.

A további magyar versenyző közül László Zoltán és és Cséki Richárd a 27. Időt érte el Fabia RS-sel, míg az EB értékelésén kívül induló Viszló Csaba és Maricsek Miklós páros az abszolút 63. És RC4-es kategória 12. jelyen kezdett a Rally4-es Peugeot-val, Gyuriczky Zsolt és Fridrik Gergő pedig az abszolút 81. És RN8-kategória 3. helyéről várhatja a folytatást a S1600-os Citroennel.

Szombaton már a hagyományos cseh pályákon zajlik a futam.

Barum Rally, állás SS1 után
1 #2 Andrea Mabellini – Virginia Lenzi (ITA) Skoda Fabia RS Rally2 7:01.8
2 #16 Jan Kopecky – Jiri Hovorka (CZE) Skoda Fabia RS Rally2 +2.5
3 #18 Adam Brezik – Ondrej Krajca (CZE) Skoda Fabia RS Rally2 +2.9
4 #9 Dominik Stritesky – Ladislav Kucera (CZE) Skoda Fabia RS Rally2 +3.7
5 #1 Miko Marczyk – Szymon Gospodarczyk (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +3.9
6 #10 Simon Wagner – Hanna Ostlender (AUT – GER) Hyundai i20 N Rally2 +4.1
7 #6 Simone Tempestini – Sergiu Itu (ROU) Skoda Fabia RS Rally2 +7.3
8 #15 Filip Mares – Radovan Bucha (CZE) Toyota GR Yaris Rally2 +7.4
9 #5 Mille Johansson – Johan Grönvall (SWE) Skoda Fabia RS Rally2 +8.5
10 #20 Ján Kundlák – Peter Baran (SVK) Skoda Fabia RS Rally2 +8.9
14 #8 Csomós Miklós – Kertész Krisztián Skoda Fabia RS Rally2 +10.9

Barum Rally 2025, gyorsasági szakaszok időterve
Augusztus 15., péntek
21:15 SS1 SSS Zlín 9.57 km Mabellini 7:01.8 / 1. MABELLINI, 2. Kopecky, 3. Brezik

Augusztus 16., szombat
09:03 SS2 Březová 1 12.73 km
10:21 SS3 Halenkovice 1 17.67 km
11:54 SS4 Bunč 1 18.11 km
14:52 SS5 Březová 2 12.73 km
16:10 SS6 Halenkovice 2 17.67 km
17:38 SS7 Bunč 2 18.11 km

Augusztus 17., vasárnap
08:03 SS8 Pindula 1 17.22 km
08:56 SS9 Podhoran 1 20.61 km
10:05 SS10 Kateřinice 1 12.62 km
13:29 SS11 Pindula 2 17.22 km
14:22 SS12 Podhoran 2 20.61 km
16:05 SS13 Kateřinice 2 12.62 km

Nevezési lista 
Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Bajnokság állása 
Élő eredmények 

Megjelent a RallyCafe magazin online különszáma a MotoGP Magyar Nagydíja elé

0

Három héttel az F1-é után a MotoGP Magyar Nagydíját is megrendezik. A Balaton Park Circuiten esedékes hétvége felvezetéseként nyomtatott kiadványunk, a RallyCafe magazin egy online különszámmal készült, amelyben a szerzők többek között bemutatják a pálya megépülésének és átalakításának történetét, a gyorsaságimotoros-vb történelmét és jelenét, illetve a közelmúlt legnagyobb alakjait, valamint elolvasható a Talmácsi Gáborral, a sportág egyetlen magyar világbajnokával készített interjúnk. A kiadvány testvéroldalunkon, az alábbi linkre kattintva érhető el.

Minden, amit a MotoGP Magyar Nagydíjáról tudni kell – megjelent online felvezető magazinunk

Dupla fordulóval zárul Törökországban a Rallycross Vb

0

A WRX-naptárban eddig kérdőjellel szerepelt az utolsó futam helyszíne, azonban bejelentették, hogy végül az ötödik és hatodik fordulót is ugyanott, Törökországban rendezik meg.

A Rallycross Vb-naptár tavasszal a hatodik forduló helyén kérdőjellel lett kiadva, azonban most bejelentették, hogy a portugál, svéd, magyar, finn és török futamok után nem lesz újabb helyszín, hanem Törökországban dupla fordulót rendeznek szeptember 20-21-én.

“Számos lehetőség közül választhattunk volna az szezon utolsó futamát illetően, azonban végül a versenyzőkkel és partnerekkel együttműködve úgy döntöttünk, hogy a bajnokságot egy dupla fordulós rendezvénnyel zárjuk – mondta Emilia Abel, az FIA közúti sportigazgatója. – Ez lehetőséget biztosít arra, hogy erősebb alapokra építsük a 2026-os és későbbi szezonokat.”

Abel elégedett az idei szezon eddigi alakulásával.

“A 2025-ös szezon izgalmas futamokat hozott, ami jól mutatja, hogy mennyire erős ez a sorozat. Szeretnénk erre a lendületre építeni és szeretnénk stílusos befejezést az Isztambul Parkban, ahol korábban nagyszerű versenyeket láthattunk. Ezt követően szeretnénk egy nagyszerű naptárt kialakítani 2026-ra.”

A WRX-szezon jövő héten a finn, de a magyar TRP Hungary tulajdonában lévő KymiRingen folytatódik.

Régen sokkal kevesebb volt belőle az F1-ben, mint most, de több nem lesz, mi az?

0

Egy friss felmérés szerint az F1-es rajongók többsége túl soknak tartja a versenynaptár jelenlegi hosszát, és csak ötödük örülne, ha 24-nél is több versenyt rendeznének egy szezonban. Stefano Domenicalinak, a sportág vezérigazgatójának több tábor számára is van rossz híre: nincs kilátásban, hogy ennél is több futam legyen, de azt sem, hogy kevesebb.

A nemzetközi olvasótáborral rendelkező The Race kérdezte meg követőit, hogy négy lehetőség közül milyen sűrű versenynaptárat tartanának ideálisnak az F1-ben. Az 55 ezer válaszoló 12%-a elégedne meg már 16-18 évenkénti futammal is, legtöbben, 44% a 19-21 közötti futamra voksolt, 25% szerint megfelelő az utóbbi években bevett szokássá vált 22-24, míg 19% szerint ennél is több nagydíjhétvége kellene.

A tavalyi után az idei a második szezon, amelyben 24 futamot rendeznek, amit Domenicali is felső plafonnak jelölt ki. A felmérés szerint tehát a válaszadók negyede nem változtatna a naptár hosszán, ötödük ennél is többet szeretne, 56%-uk azonban a csökkentést pártolja. A The Race podcastjában nemrég Domenicali vendégeskedett, akit szembesítettek is ezekkel az adatokkal, az olasz üzletember pedig a soha meg nem álló tartalomszolgáltatás igényével, a más sportágakkal szembeni „meccshátrányukkal” indokolta, hogy miért nem lenne előremutató döntés, ha visszatérnénk mondjuk a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz, amikor még 19 versenyből állt egy szezon.

„A termékünk értékét jelzi, hogy mi és a csapatok is mennyi partnerrel dolgozunk együtt. Értékesnek lenni azt jelenti, hogy a megfelelő üzleti ajánlatot tudjuk nyújtani. Ha nem így lenne, akkor nem is lennénk ilyen népszerűek” – fogalmazott Domenicali.

„Emiatt érzem azt, hogy ennek a szavazásnak a 25%-os csoportjába írhatom be magam, hiszen kereskedelmileg a mostani a fenntartható mennyiségű nagydíj. Ne felejtsünk el egy lényeges szempontot: olyan világban élünk, amelyben a tartalomgyártás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy érdekesek maradjunk. Ehhez nekünk csak 24 versenyünk van. Egy futaballcsapat 70 mérkőzést játszik egy évben, egy baseballcsapat 165-öt – a bajnokság minden egyes nap ott van a tévében. 24 versenyből pedig annyi tartalmat gyártani, hogy vonzóak tudjunk maradni, komoly feladat.”

Domenicali végül üzent a futamszám csökkentését óhajtó 56%-nak: „Igazán remélem, hogy mindazok, akik kevesebb nagydíjat szeretnének, hamarosan átlátják majd a teljes képet. Ami nem csak a pénzről szól.”

A korábbi Ferrari-csapatfőnök szerint az amerikai piachódítás miatt is indokolt a minél több futam: mint fogalmazott, ahhoz, hogy az F1 tartósan népszerű maradjon az USA-ban, a sportágnak be kell építenie magát a lakosság kultúrájába, vagyis olyan frissnek és relevánsnak kell maradnia, hogy minden reggel érdeklődést váltson ki egy átlagos amerikaiból, ahogy a tradicionális amerikai sportligák, az NBA, az NFL vagy a baseball-bajnokság, az MLB teszik.

Butór Róberttől Verstappenen át Montezemolóig – online is elérhető a Rallycafe Magazin

0

Online is elérhető a Rallycafe Magazin idei harmadik száma, benne számos érdekességgel és exkluzív interjúval.

A RallyCafe Magazin idei harmadik számában belevetjük magunkat az idei szezon eddigi történéseibe és visszatekintünk többek között arra, hogy mi történt a VI. Rally Hungaryn – ennek apropóján a lapban exkluzív interjú olvasható a versenyen részt vevő Jos Verstappennel. De nemcsak a korábbi holland F1-es pilóta (akit a mai generáció már főként Max Verstappen apukájaként ismer) szólalt meg lapunknak, hanem a civil életében új fejezetet nyitó, az ORB-t vezető Bútor Róbert; a korábbi WRC-pilóta Alister McRae; a magyar ralisport legendás alakja, Varga Zoltán; illetve az egyik legígéretesebb feltörekvő fiatal, Faltusz Dávid is.

A fiataloknál maradva: részletesen foglalkoztunk a brit Forma–4-ben első győzelmét megszerző, a Forma–1-es álom felé robogó Molnár Martinnal is, miközben nemcsak a 16 esztendős magyar versenyzőn keresztül tekintettünk ki a formaautózásra, hiszen külön mellékletet szenteltünk a 40. Magyar Nagydíjnak, amelyben számos, még az idei futam után is érdekes dolgot tudhat meg a Kedves Olvasó a megújult Hungaroring történelméről.

És ha már Forma–1, exkluzív interjút adott lapunknak a Ferrari legendás egykori elnöke, a maranellóiak F1-es istállóját soha korábban nem látott sikerekre vezető Luca di Montezemolo, de a Forma–1-es motorok jelenéről és jövőjéről beszélgettünk dr. Hanula Barnával, a győri Széchenyi István egyetem docensével is, aki elmondta, visszatérhet-e a rajongók által hiányolt V10-es motor a sportágba.

Az egyedülálló WRC-futam megújulva térhetne vissza

0

Idén harmadszor és nagy valószínűséggel utoljára szerepel a Közép-Európa Rally a WRC-naptárban. A három éven át megrendezett verseny jövőre már nem lesz lebonyolítva, azonban német információk szerint van esély a Német Rally feltámasztására.

A Közép-Európa Rallyt először 2023-ban rendezték meg, a német, osztrák és cseh utakon zajló verseny nagy sikert aratott, azonban meglepetésre a 2026-os WRC-naptárba már nem kapott helyet.

Mint azt később a szervezők elárulták, anyagi problémák miatt nem sikerült a szerződéshosszabbítás a WRC Promóterrel.

A német Motorsport Aktuell magazin információi szerint azonban felmerült, hogy ismét megrendeznék a Német Rallyt. Az információk szerint ez a verseny a legendás Nürburgring pálya körül zajlana, mely csupán félóra autóútra van a Mosel borvidékről, ahol korábban a német vb-futamot rendezték meg 2002 és 2019 között. A rendezvény azonban megtartaná a különleges jellegét, mivel lennének luxemburgi és belga szakaszai is. A Nürburgring versenypálya 50 km-re található Belgiumtól, és 80 km-re Luxemburgtól.

A német média szerint az elképzelés pozitív fogadtatásban részesült a WRC Promótertől, és ha minden jól alakul, akkor 2027-ben rendeznék meg először.

A korábbi junior Európa-bajnok a cseh bajnokság éléről várhatja a Barum Rallyt

0

Filip Mares évekig versenyzett az ERC-ben, ahol junior Európa-bajnoki címig ért fel, idén azonban először indul kontinensbajnoki futamon, ráadásul a cseh bajnokság élén állva.

A 33 éves Filip Mares még 2015-ben indult első ERC-futamán, később pedig egyre többet indult ebben a bajnokságban. 2019-ben, amíg Chris Ingram az abszolút Eb-címet, addig a cseh versenyző éppen a brit pilóta előtt az ERC1-es junior bajnoki címet szerezte meg.

Később azonban a nagyobb áttörés elmaradt, azonban három dobogós eredményt el tudott érni.

Az idei évben azonban csak hazájában, többek között a cseh bajnokságban áll rajthoz, amit két második és két harmadik helyezéssel vezet is egyetlen ponttal Jan Kopecky előtt.

A cseh sorozat élmezőnye igen szoros, mivel négy futam után az osztrák Simon Wagner is csak 12 ponttal követi Marest, így valószínűleg a hétvégi Barum Rallyn, majd az egy hónap múlva esedékes Pacejov Rallyn hármójuk között dőlhet el a bajnoki cím.

Mares ennek megfelelően jó eredményt szeretne elérni a Barum Rallyn.

“Jelenleg vezetjük a cseh bajnokságot, mely nagyon versenyképes idén – mondta Filip Mares az ERC hivatalos oldalának. – A Barum Rally a cseh bajnokság utolsó előtti futama, így minden pont számítani fog. Csak akkor lennénk elégedettek, ha a Barum után nő a bajnoki esélyünk. Örülök, hogy visszatárhetek az ERC-értékelésébe is, ahol mindig szerettem versenyezni, ezért kíváncsi vagyok, az Eb-mezőnyben milyen eredményre lesz esélyem. A Barum Rally az év fénypontja Csehországban, nagyon sok jó helyi versenyzővel, akiket mindig nagy kihívás legyőzni.”

Mares idén is Rally2-es Toyotával és Radovan Bucha navigálásával versenyez.