71 éves lett Philippe Alliot, aki jó néhány negatív vagy negatív ízű rekordot megdöntött Forma–1-es pályafutása során. Nem véletlen, hogy James Hunt egyszer a legrosszabb F1-es versenyzőnek nevezte.
1953. július 27-én, vagyis éppen 71 esztendővel ezelőtt született Philippe Alliot, aki több mint száz futamon vett részt a Forma–1-ben, és a Dakar-ralin is többször elindult, de legnagyobb sikereit nem ezekben a kategóriákban aratta. Sőt, ami az F1-et illeti, sokkal inkább látványos baleseteivel és negatív rekordjaival hívta fel magára a figyelmet, mintsem a jó teljesítményével.
A francia versenyző már gyerekkorában érdeklődött a versenyzés iránt, hősei Graham Hill és Chris Amon voltak. Azonban pályafutását meglehetősen későn kezdte, hiszen csak azok után iratkozott be egy nogarói gokarttanfolyamra, hogy teljesítette a katonai szolgálatot, majd megkezdte tanulmányait a politika témakörében. Első együléses idényét 1976-ban teljesítette, ugyanakkor, amikor egy bizonyos Alain Prost is.
A francia Formule Renault sorozatának első hétvégéjén mindketten nyertek egy-egy előfutamot, ám aztán hamar kiderült, hogy tehetségük messze nincs egy szinten. Az ifjabbik versenyző a tizenhárom fordulóból tizenkettőt megnyerve megszerezte a végső győzelmet, majd 1980-ban már a Forma–1-ben versenyzett, ahonnan akkor rekordnak számító 51 diadallal és négy vb-címmel vonult vissza.
Embed from Getty Images
Lényegében egyszerre kezdett Prosttal
Honfitársára ennél jóval hosszabb út várt, amíg eljutott az autósport legmagasabb szintjére. A Formule Renault-ban további két idényt töltött el, és csak 1978-ban tudta megnyerni a szériát. 1979-ben ismét együtt versenyzett Prosttal a francia Forma–3-ban, és harmadik lett a későbbi négyszeres világbajnok, valamint a kétszeres Dakar-rali-győztes, Jean-Louis Schlesser mögött.
Ezután jött az európai F3, ahol sorrendben az ötödik, a harmadik, majd ismét az ötödik pozícióban zárt. 1983-ban már az európai Forma–2-ben indult, ám tizennegyedik helye finoman szólva nem volt figyelemfelkeltő. Ellentétben a Le Mans-i 24 órás versenyével, ahol Mario és Michael Andretti váltótársaként a harmadik helyet szerezte meg. Alliot-nak ez már a második dobogója volt a legendás viadalon, igaz, két évvel korábban „csak” kategóriáján belül lett harmadik.
1984-ben aztán ő is odaért a Forma–1 mezőnyébe, ám első két idényében semmi köszönet nem volt. Harminc hétvégén mindössze négyszer ért célba, négyszer el sem tudott indulni, a maradék huszonkét alkalommal pedig egyszerűen nem ért célba az RAM színeiben. Mentségére szóljon, hogy csapattársai szintén nem szereztek pontot ezzel az autóval.
1986-ra kikerült a mezőnyből, de az utolsó hét fordulóban ő helyettesítette a sérülése miatt visszavonuló Jacques Laffite-ot a Ligier-nél. Bár honfitársa eredményeit meg sem tudta közelíteni, a mexikói hatodik helyével megszerezte első pontját. Mindez a harminckettedik F1-es futamán történt, amivel megdöntötte a vonatkozó rekordot. Igaz, nem sokáig maradt csúcstartó, hiszen a következő idényben korábbi csapattársa, Jonathan Palmer megelőzte, míg Alessandro Nannini utolérte őt ebben a kategóriában, de azóta csak Nicola Larini és George Russell múlták felül ezt a számot.
1987-től 1989-ig a Larrousse-nál versenyzett, ahol ugyan szerzett négy hatodik helyet, de továbbra is többször esett ki, mint ahányszor célba ért, ráadásul többször szenvedett látványos balesetet. 1990-re visszatért a Ligier-hez, pontot nem szerzett, de legalább javított a futamok befejezésének arányán. Teljesítménye viszont összességében annyira gyenge volt, az akkoriban már szakkommentátorként dolgozó James Hunt kijelentette, Alliot „az egyik legrosszabb nagydíjpilóta, aki valaha Grand Prix-autót vezetett”.
30 éve halt meg Räikkönen bálványa, akiről mindenkinek a szex, a drogok és az alkohol jut eszébe
A következő két idényben egyik istálló sem tartott igényt a szolgálataira, viszont bekerült a Peugeot sportautóprogramjába, amelyet a későbbi Ferrari-csapatfőnök és FIA-elnök, Jean Todt felügyelt. Le Mans-ban szép eredményeket ért el, 1992-ben, majd 1993-ban is megismételte korábbi összesített harmadik helyét. Mindkét alkalommal Mauro Baldi, valamint a kétszeres F1-es futamgyőztes, Jean-Pierre Jabouille volt a váltótársa.
Meghalt az F1 egyik úttörője, aki duplán írt történelmet, majd Jean Todtot váltotta
Időközben a Forma–1-be is visszatért, és újabb teljes idényt futott a Larrousse-szal. Mindössze egyszer szerzett pontot, de a San Marinó-i Nagydíjon elért ötödik pozíciójával saját maga legjobb eredményét érte el. 1994-ben a Peugeot révén a McLaren tesztpilótája lett, és a Magyar Nagydíjon ő pótolta az eltiltott Mika Häkkinent, míg a következő, spa-francorchamps-i hétvégén ismét a Larrousse-t vezette a pénzhiány miatt kirúgott Olivier Beretta helyett.
Végül ez bizonyult az utolsó F1-es futamának, és ekkor több negatív rekordot is ő tartott. A legtöbb dobogó nélküli futamra vonatkozó csúcsát azóta Pierluigi Marini, Adrian Sutil és Nico Hülkenberg is túlszárnyalta, és immáron az olasz versenyző az, aki a legtöbb versenyt teljesítette pole pozíció, dobogó és leggyorsabb kör nélkül. Arra viszont a mai napig elég Alliot 109 viadala, hogy ő legyen az első azon pilóták között, akik egyszer sem zártak az első négyben.
A francia versenyző 41 évesen, 1995 elején jelentette be a visszavonulását a Forma–1-től. Ebben az évben visszatért a Dakar-ralira, ahol 1988-ban már elindult, de akkor kiesett. Azonban a történetben volt egy csavar, hiszen Laffite-hoz hasonlóan motoron versenyzett, ám nem ért el számottevő eredményt. A későbbiekben belekóstolt a politikába és a szakkommentátori szerepbe, és egészen 2004-ig versenyzett nemzetközi szinten. Hazájában viszont jóval tovább rajthoz állt, utolsó futamát a Driver Database adatai szerint 2013-ban teljesítette.
