Kezdőlap Blog Oldal 525

Kezdődik a 39. F1-es Magyar Nagydíj, úgyhogy nézzük, milyen volt az első 1986-ban (galéria)

0

A mai napon a pénteki szabadedzésekkel elindul az idei Forma–1-es Magyar Nagydíj érdemi része. Hazánk immár 39. alkalommal látja vendégül a száguldó cirkusz mezőnyét, és lassan 38 éve, hogy 1986. augusztusában először felbőgtek az F1-es motorok a mogyoródi dombok között. Az idei verseny ráadásul az utolsó, amelyen az 1986-ra felhúzott, azóta is álló főépület magasodik a célegyenes mellett, hiszen a 2026-ra befejeződő felújítás részeként az idei futam után elbontják, és újat építenek a helyére. 

Alább a főépület, az Ikarusszal érkező rajtrácslányok, az első versenyre a poros domboldalakra érkező százezrek és az 1986-os mezőny sztárjai Sennától, Piquet-en és Proston át Mansellig egyaránt megelevenednek:

„Ki vagy te?” – kérdezte a riporter a 2. szakaszát nyerő Seskstől, aki Rovanpera sarkában van a Lett Rallyn

0

Kalle Rovanpera kis különbséggel vezet a Lett Rallyn négy gyorsasági után a hazai versenyén induló Martins Sesks és csapattársa, Sébastien Ogier előtt. 

Négy gyorsaságit már teljesített a Lett Rally élmezőnye, és azt követően, hogy Kalle Rovanpera megnyerte az első két szakaszt, következtek Martins Sesks nagy pillanatai, és megnyerte a következő két gyorsaságit. 

A péntek déli gumicsere előtt így Rovanpera csupán 3.2 másodperccel vezet a a pályákat ugyan kívülről ismerő, de teljes értékű Rally1-s autót először vezető Martins Sesks előtt, míg Sébastien Ogier a harmadik 7.5 másodperc hátránnyal. 

A negyedik gyorsasági céljában Martins Seskstől a Rally TV riportere megkérdezte, Ki is ő? Erre a lett versenyző másodpercekig kereste a választ ledöbbenve attól, hogy sorozatban második gyorsaságiját nyerte.

„Ugyanolyan időket érek el, mint a világbajnokok. Erre nem tudok mit mondani.” – felelte picivel később a riporternek.

Martins Sesks bár először vezet hibrid autót, biztosra lehet venni, hogy ezt nem utoljára teszi! 

Ott Tanak 6.2 másodperccel követi Ogier-t, így az első négy helyen mindhárom gyártó autójából és párosából legalább egy található. 

Takamoto Katsuta az ötödik, aki  Elfyn Evanst 3.3, míg Adrien Fourmaux-t 3.6 másodperccel előzi meg. 

Esapekka Lappi nagyon alacsonynak érezte a tapadást délelőtt, így csupán a nyolcadik, míg már Grégoire Munster is megelőzte a takarítás miatt nagyon sok időt vesztő Thierry Neuville-t. 

WRC2-ben igazi domináns teljesítményt mutat be eddig Oliver Solberg, aki 23.8 másodperccel vezet Mikko Heikkila, és további 2.9 másodperccel Josh McErlean előtt, míg Sami Pajari a negyedik további 6.8 másodperc lemaradással. 

A versenyzők a délutáni folytatás előtt gumicserét végezhetnek, de szervizelésre csak este kerül sor.

Lett Rally, állás SS4 után 
1 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 32:54.5
2 #22 Martins Sesks – Renars Francis (LAT) Ford Puma Rally1 +3.2
3 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +7.5
4 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +13.7
5 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +18.7
6 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +22.0
7 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +22.3
8 #4 Esapekka Lappi – Janne Ferm (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +32.6
9 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +41.6
10 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +41.8 

Gyorsasági szakaszok Időterve, magyar idő szerint
Július 18., csütörtök
19:05 SS1 Biķernieki Track 11.13 km Rovanpera 7:28.5 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier/Neuville

Július 19., péntek
09:00 SS2 Milzkalne 1 4.99 km Rovanpera 2:31.8 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Sesks
09:45 SS3 Tukums 1 27.56 km Sesks 13:40.0 / 1. ROVANPERA, 2. Sesks, 3. Ogier
11:00 SS4 Andumi 17.86 km Sesks 9:12.5 / 1. ROVANPERA, 2. Sesks, 3. Ogier
13:30 SS5 Milzkalne 2 4.99 km
14:15 SS6 Tukums 2 27.56 km
15:30 SS7 Strazde 17.44 km
16:20 SS8 Talsi 20.52 km

Július 20., szombat
07:20 SS9 Pilskalns 18.87 km
08:35 SS10 Snēpele 17.52 km
10:30 SS11 Īvande 23.04 km
12:05 SS12 Vecpils 1 12.64 km
15:15 SS13 Podnieki 10.09 km
16:05 SS14 Vecpils 2 12.64 km
18:00 SS15 Dinsdurbe 6.64 km
19:15 SS16 Liepāja City Stage 2.56 km

Július 21., vasárnap
07:55 SS17 Krogzemji 1 18.70 km
09:05 SS18 Mazilmāja 1 13.34 km
10:55 SS19 Krogzemji 2 18.70 km
13:15 SS20 Mazilmāja 2 (Power Stage) 13.34 km

Teljes élő közvetítés (fizetős):  Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Bajnokság állása
Élő eredmények

Sesks megszerezte első szakaszgyőzelmét a WRC-ben, Rovanpera vezet a Lett Rallyn

0

Kalle Rovanpera vezet a Lett Rallyn három szakaszt követően, azonban az igazi sztár Martins Sesks, aki a verseny leghosszabb szakaszán megszerezte az első WRC-szakaszgyőzelmét és a második helyre állt Sébastien Ogier-t megelőzve. 

A csütörtök esti szuperspeciál győzelem után Kalle Rovanpera nyerte a pénteki első szakaszt is a Lett Rallyn, majd a verseny leghosszabb szakaszán csupán a hazai versenyén induló Martins Sesks tudta megelőzni, így összetettben 3.3 másodperccel a kétszeres világbajnok vezet a hibrid autóval először induló lett versenyző előtt. 

Sébastien Ogier a második helyről a harmadikra csúszott Martins Sesks első WRC-szakaszgyőzelme után és a nyolcszoros világbajnok 6.7 másodperc hátránnyal áll. 

Ogier a pénteki első szakaszon egy komoly pillanatot is átélt, amikor a szűk pályán egy jobb kanyarban szélesre csúszott. 

Ott Tanak bár nagyon gyorsnak tűnt a verseny harmadik gyorsaságiján, végül Rovanpera és Sesks is megelőzte, így a 2019-es világbajnok 11 másodperc hátránnyal a negyedik. 

Thierry Neuville rendkívül sok időt vesztett a leghosszabb gyorsaságin a takarítás miatt, ahol még Munster eredményétől is 9.2 másodperccel maradt el. 

Délelőtt még egy gyorsasági vár a mezőnyre. 

Lett Rally, állás SS3 után 
1 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 23:41.9
2 #22 Martins Sesks – Renars Francis (LAT) Ford Puma Rally1 +3.3
3 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +6.7
4 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +11.0
5 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +14.6
6 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +17.0
7 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +21.8
8 #4 Esapekka Lappi – Janne Ferm (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +24.4
9 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +29.4
10 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +29.7 

Gyorsasági szakaszok Időterve, magyar idő szerint
Július 18., csütörtök
19:05 SS1 Biķernieki Track 11.13 km Rovanpera 7:28.5 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier/Neuville

Július 19., péntek
09:00 SS2 Milzkalne 1 4.99 km Rovanpera 2:31.8 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Sesks
09:45 SS3 Tukums 1 27.56 km Sesks 13:40.0 / 1. ROVANPERA, 2. Sesks, 3. Ogier
11:00 SS4 Andumi 17.86 km
13:30 SS5 Milzkalne 2 4.99 km
14:15 SS6 Tukums 2 27.56 km
15:30 SS7 Strazde 17.44 km
16:20 SS8 Talsi 20.52 km

Július 20., szombat
07:20 SS9 Pilskalns 18.87 km
08:35 SS10 Snēpele 17.52 km
10:30 SS11 Īvande 23.04 km
12:05 SS12 Vecpils 1 12.64 km
15:15 SS13 Podnieki 10.09 km
16:05 SS14 Vecpils 2 12.64 km
18:00 SS15 Dinsdurbe 6.64 km
19:15 SS16 Liepāja City Stage 2.56 km

Július 21., vasárnap
07:55 SS17 Krogzemji 1 18.70 km
09:05 SS18 Mazilmāja 1 13.34 km
10:55 SS19 Krogzemji 2 18.70 km
13:15 SS20 Mazilmāja 2 (Power Stage) 13.34 km

Teljes élő közvetítés (fizetős):  Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Bajnokság állása
Élő eredmények

Nagyon sikeresen szerepelt Székesfehérváron a PSZA Motorsport népes csapata

0

Sikeresen teljesítette a Székesfehérvár Rallyt a PSZA Motorsport csapata, több nagyszerű eredménnyel térhettek haza.

„Igazi nyári hőség fogadott minket Székesfehérvár környéken, de ez sem tudta meggátolni csapatunkat a jó szerepléstől. Pedig az elején nagyon féltettük versenyzőinket és szervizeseinket, hogyan fogják bírni ezt a nagy hőséget, de azt gondolom mindenki nagyon tisztességesen helyt állt” – kezdte hétvégi futam értékelését Szabó Árpád, majd rátért az eredményekre. „ORB3-ban két párosunk indult, amiből sajnos Kosztolányi Laciék nem lehettek ott a célban, váltó probléma miatt kellett kiállniuk. Faragó Istvánék viszont ott voltak és kategória ötödik helyen végeztek.

Fotó: Sári Péter

ORB2-ben minden párosunk célba ért, Tellér Antiék negyedikek lettek az RC4-ben, Furák Ádiék nyertek, bár az ellenfeleik sajnos kiestek, míg Endrődi Laci a P12 hatodik helyén zárta a futamot. Mellettük Baksai Laciék számára a csapatunk biztosította a szervizhátteret. Laci nagyszerűen ment, bár egyszer lenyúltak értük fentről, de ez sem vesz el a teljesítményükből, hiszen az abszolút második helyen végeztek, amivel átvették a pontverseny vezető helyét, ezért is nagyon várjuk a győri versenyt, ami, ha jól sikerül a fiúk közel kerülnek az abszolút bajnoki címhez.

Fotó: Sári Péter

A Historic mezőnyében három párosunk indult és mindhárman ott voltak a Historic abszolút első öt helyén. Az abszolút harmadik helytől, Szombathelyi, Csukovics, Zsolna sorrendben a PSZA csapata töltötte ki a dobogót. Ez nagyszerű látvány volt, rég nem emlékszünk hasonlóra. Büszkék vagyunk mindhárom párosra, főleg azért is, mert ebben a melegben a Zsigulikat féltettük a legjobban.

ORB-ben két Peugeot-os párosunk volt, Zagyva Lajos és Dorka, akik ezúttal külön kocsival mentek. Lajos célja az volt, hogy megleckéztesse a fiatalokat a hazai versenyen, ám 2.3 másodperccel lecsúszott a győzelemről. Végig nagyon keményen küzdött, ám Czékmány Norbinak jobban jött ki a lépés. A Power Stage is nagyon mutatja, hogy ha az élmezőnyben szeretnél autózni nagyon keményen kell nyomni a gázt. Dorkáék is nagyon jól mentek, több gyorsaságin sikerült megvernie férfi társait és kimondhatjuk, versenyről versenyre egyre előrébb jár az úton. Bízom benne, hogy a következő versenyen is hasonlóan jól fognak szerepelni.

Fotó: Sári Péter

ORC-ben Tóth Barnabás és Kiscsatári Imre mentek és sikeresen célba is értek. Imi bácsi régen ült versenyautóban, de ez semmit nem von le a teljesítményéből, hiszen a P13 második helyén zárt a Honda motoros Zsigulival, míg Barnabásék egyedül voltak a kategóriában, ezért őket az ORC abszolútban értékelték, ahol ötödik helyen zártak.

Fotó: Sári Péter

Nagyon nehéz versenyen vagyunk túl, szeretnék gratulálni minden párosunknak. Mind a csapat, mind pedig a szervizes fiúk kiemelkedő munkát végeztek, azt láttam mindenki arcán, hogy maximálisan elégedett volt.”

Nem sokon múlt, hogy a Magyar Nagydíjon váratlan pilótacsere szemtanúi lehessünk

0

Az olasz Motorsport értesülései szerint közeli lehetőség volt, hogy Esteban Ocon akár már a Magyar Nagydíjra csapatot váltson, az Alpine azonban csütörtökön megálljt parancsolt a terveknek.

Az Alpine-tól a szezon végén már biztosan távozó Ocont az utóbbi hetekben a Haasszal hozták szóba, és valószínű, hogy hamarosan be is jelentik a 2025-től kezdődő együttműködésüket a felek. Igen ám, de ez a mostani lehetőség Ocont a Williamsbe ültette volna be valószínűleg azonnali hatállyal az idei szezon hátralévő részére. A Motorsport ugyan nem említi konkrétan a Magyar Nagydíjat, azt viszont igen, hogy a versenyhétvége csütörtökjén, az Alpine-tól érkezett döntés akasztotta meg végül a már küszöbön lévő pilótacserét.

A lap szerint a Williams csapatfőnöke, James Vowles a két héttel ezelőtti Brit Nagydíjon kereste meg Ocont és az Alpine-t annak lehetőségével, hogy a francia pilóta szezon közben csapatot váltva a grove-i istálló színeiben folytassa a 2024-es pontgyűjtést. A csere első ránézésre minden félnek jól jött volna: a konstruktőri 9. helyen tanyázó Williams egy ideje már mérlegeli Logan Sargeant leváltását, mivel az amerikai idénre sem tudott javítani teljesítményén, így továbbra is elsősorban Alexander Albonba helyezheti pontszerzési reményeit a csapat. Az Alpine vezetősége és Ocon között pedig a Monacói Nagydíj során romlott meg végévényesen a viszony, aminek gyors folyománya lett az év végi szakítás bejelentése, vagyis nyilvánvaló, hogy a felek nem ragaszkodnak feltétlenül egymás társaságához decemberig. Egy felszabaduló ülés pedig lehetőséget adna az enstone-i csapatnak arra, hogy bevesse tesztpilótáját, Jack Doohant, aki egyébként is az egyik esélyese egy teljes szezonra szóló szerződésnek 2025-ben.

A Magyar Nagydíjon jelentette be az F1-es csapat, hogy távozik a legrutinosabb versenyzője

A Motorsport szerint a javaslatba eleinte az Alpine is belement, és Ocon is nyitott volt a váltásra, így az elmúlt tíz nap során már meg is ejtette az üléspróbát a Williams idei autójában, az FW46-ban. A helycserére akár már ezen a hétvégén sor kerülhetett volna, ám Ocon csütörtökön is az Alpine szerelésében jelent meg a hungaroringi paddockban, bejelentés helyett pedig csak egy újabb sajtóértesülésben folytatódott a történet: állítólag az Alpine csapatfőnöke, Bruno Famin meggondolta magát és megtiltotta Oconnak a csapatváltást.

Ennek legfőbb indoka lehet, hogy a négypontos Williams éppen a kilencpontos Alpine-t próbálja befogni a konstruktőri tabella nyolcadik helyéért, ebben a versenyfutásban pedig a francia csapat komoly hátrányba kerülhetne, ha biztoskezű versenyzője a riválishoz kerülne, miközben neki egy újonccal kellene folytatnia a szezont. A két konstruktőri helyezésért járó pénzdíjban nagyjából 17 millió dollár a különbség, az Alpine pedig annyira a jelek szerint azért nem neheztel Oconra, hogy ekkora pénzösszeget kockára tegyen a korai elengedésével.

Bútor Róbertnek megvolt az idei három verseny – jöhet a bónusz?

0

Bútor Róbert Székesfehérvárra is elvitte a Citroën C3 WRC-t, ahol a nehézkés kezdés után annyira belejött, hogy három gyorsot is megnyert – aztán a végén szokás szerint kiállt a versenyből.

„Ugyanúgy ki fogunk állni a végén, mint eddig, nincs az eredményt illetően célkitűzésünk. Jóízűt szeretnénk versenyezni, élvezni a száguldozást és azt, hogy ilyen autóban ülhetünk. Ahogy a többi futamon is, csak szeretnénk részt venni, és jót autózni.”

Így érkezett meg Bútor Róbert és Tagai Róbert a Székesfehérvár Rallyra, ahol olyan jót autózott a páros, hogy három gyorsot is megnyert, és az abszuolút második helyén zárt volna, ha szokás szerint nem adja le a menetlevelét, hogy ne raboljon pontokat az ORB rendszeres résztvevőitől.

„Az első nap azért kicsi nehézkésen indult, azt gondoltam, hogy a tempónk elegendő lesz ahhoz, hogy ott legyünk az első háromban. Az első gyorson kiderült, hogy ez nagyon nem elég – mondta a RallyCafénak Bútor Róbert, akinek a Citroën C3 WRC-je most is lenyűgözte a nézőket. – A másodikon rá kellett tenni egy lapáttal, ami sikerült is, de már kicsivel túl volt a pillanatnyi komfortzónámon.”

A vasárnap viszont már kifejezetten jól sikerült, mindhárom győzelmét akkor érte el Bútor Róbert.

„Négyet tréningeztünk erre a versenyre, majdnem minden pálya ismeretlen volt a számomra – mondta a fokozatos gyorsulásról a rutinos pilóta. – Ugye a tréningen hatvannal lehetett menni, és mivel mi ezt annak ellenére is szigorúan betartjuk, hogy ez már nem jellemző a magyar ralira, nem mertem a hatvanas, nagyon lassú tempóról azonnal százötven-százhatvanra váltani. Egyszerűen hozzá kellett szoktatni a szervezetemet, gyorsról gyorsra igyekeztem előrelépni, és vasárnapra tudtunk annyira felgyorsulni, ami az élmezőny szintjéhez kell. Természetesen ezzel az autóval – ez mindenképpen komolyabb, mint az R5-ösök, de azt hiszem, hogy nem sokkal gyorsabb, nüansznyi különbségek vannak már csak. Nagyon kellett feszülnöm, a fiatalok iszonyatosan gyorsak. Örülök, hogy vannak – Mixi, Német Gabi, Velenczei Ádi is egyre gyorsabban és megbízhatóbban megy, minden elismerésem az övék.”

Fotó: Sári Péter

Bútor Róbert bevallottan jobban szeret murván versenyezni, de az idei Székesfehérvár Rallyt betonon rendezték – ennek a Citroën C3 WRC minden bizonnyal jobban örült, mint a pilótája.

„Az autó szempontjából pozitív volt ez a verseny, szinte hozzá sem kellett nyúlni, egy hátsó féktárcsa repedt el, de az mindig elreped aszfalton, egyedül azt cseréltük ki – vont mérleget Bútor Róbert. – Egyébként semmi nem lazult, nem lógott, nagyon jól bírja az autó az aszfaltot. Én jobban szeretek murván menni, improvizatívabb, élvezhetőbb, látványosabb a nézőknek is, de ez a verseny most aszfaltossá vált, remélem, hogy jövőre visszatér a murvára, és azon tudunk menni.”

No de hogyan tovább a közeljövőben?

„Igazából három versenyt terveztünk erre az évre, és az megvolt – válaszolta zárásként Bútor Róbert. – Most már csak a bónusz jöhet, ha jön. Megpróbáljuk összrakni a Nyíregyháza Rallyt, meglátjuk, hogy a támogatók és a saját pénztárcáink hogyan engedik – na meg a kedv, a csapat és a szabadidő… Azért próbálunk egy záró futamot menni az idén Nyíregyházán, de ha nem jön össze, akkor jövőre folytatjuk!”

Rovanpera vezet elsőként a Lett Rallyn, Sesks negyedik

0

Kalle Rovanpera nyerte a Lett Rally csütörtök esti, fantasztikus szuperspeciál szakaszát az azonos időt autózó Sébastien Ogier és Thierry Neuville, valamint a helyi sztár, Martins Sesks előtt. 

Igazán élvezetes szuperspeciál szakasszal kezdődött csütörtök este az első lett WRC-futam, melyen technikás és gyorsabb részeket is tartalmazó nagyjából 5.5 km hosszú pálya volt, és összesen két kört kellett a versenyzőknek megtenni. 

A jórészt aszfaltos és csak helyenként murvás pályán Kalle Rovanpera autózta a legjobb időt, amivel 2.4 másodperccel volt gyorsabb Sébastien Ogier-nál és Thierry Neuville-nélis. 

Lett Rally 2024 – Minden infó egy helyen

A Rally1-es kategóriában induló Martins Sesks nagyon jól kezdett és az első részidőnél csak pár tizedmásodperces hátránnyal állt, azonban a szakasz második felében a lágy gumik elfogytak, így 2.9 másodperc hátránnyal a negyedik időt autózta. 

A verseny érdemi része péntek reggel kezdődik, az első napon nyolc gyorsasági vár a mezőnyre. 

Wirtmann többet fogyasztott, mint a Ford Escort a Székesfehérvár Rallyn

0

Idei első abszolút győzelmét aratta Wirtmann Ferenc és Kerekes József az Országos Historic Rallybajnokságban, a Székesfehérvár Rallyn. Az első helyért folyó nagyon kiélezett csata csak az utolsó gyorsaságin dőlt el. Az ellenfelek mellett azonban a nagy meleggel is meg kellett küzdeni. Wirtmann állítása szerint Jotival többet fogyasztottak, mint az Escort.

„Embertelen volt a meleg. Ez volt pályafutásom legmelegebb versenye – mondta Wirtmann Ferenc. – A pénteki pályabejáráson majdnem hőgutát kaptunk. Szombaton kicsit fújdogált a szél, vasárnap pedig lehűlt az idő, de még akkor is nagyon meleg volt.

Bármihez nyúltam az autóban, tapadt hozzá a kesztyű, annyira fel volt forrósodva. Jotival külön-külön kilenc liter folyadékot ittunk csak vasárnap, ebből öt liter izotóniás italt, de előfordult, hogy a két literes ásványvizet a fejemre öntöttem, folyt be a ruhámba, mindenhová, de mire a következő gyorsaságira értünk, csont száraz volt minden. Simán többet fogyasztottunk, mint az Escort. A verseny jó volt, egyszer álltunk húsz percet egy baleset miatt, ami mondanom sem kell, mennyire jól esett a melegben, de ezt leszámítva flottul zajlott minden.

Ezek a poros fehér aszfaltok nekem annyira nem jönnek be, de mindig ott kell menni, ahol a versenyt rendezik. Az Escorttal ezúttal volt egy kis műszaki hibánk, az indítómotor adta fel a szolgálatot, de nagyon kedves volt a historic mezőny, mindig betoltak. Biztos jól kifárasztottam őket a melegben. Ezúton is hálásan köszönöm nekik.

Fotó: Sári Péter

Kicseréltük az indítómotort, de akkor sem nagyon akart működni. Végül Papp Arni találta meg a biztosíték hibát. Onnantól kezdve rendben volt minden. Az indítómotor egyébként is az Escort gyenge pontja. Ebből van a legtöbb tartalék alkatrészünk, de így is két versenyenként cserélni kell őket. Az élmezőnyből most nem volt itt Érdi Tibike és Varga Zoli, viszont Rónay Lacival és a Toyota Celicájával jót csatáztunk. Az utolsó gyorsasági előtt 9.7 másodperccel vezettünk előtte, úgyhogy még ott is le kellett küldeni. Lacinak volt valami problémája ezen a szakaszon, így tudtuk végül 44 másodperccel megverni. De a zsigulisok is jól mentek, mellettük sem lehet lazsálni, mert elég egy kis hiba, egy defekt és máris megelőznek.

Fotó: Sári Péter

A verseny után itt maradt még Benító főmérnök úr, aki előbb a saját utcai autóját rakta rendbe, aztán a versenyautónkat és utána még az új Escortunkon is dolgozik, de hogy mikor lesz kész vele, azt még nem tudom megmondani. Most kicsit szusszanunk, aztán szeptemberben találkozunk a Győr Rallyn!“

Ledöbbent az újságíró, amikor az ablakon belesve meglátta, mit csinál Michael Schumacher

0

Michael Schumacher forradalmasította a fizikai felkészülést a Forma–1-ben, aminek most két neves újságíró teljes podcastadást szentelt. Egyikük pedig megosztott egy elképesztő történetet a hétszeres világbajnokról.

Lassan 20 éve, hogy Michael Schumacher utoljára nyert a Hungaroringen, és annak is 12, hogy utoljára rajthoz állt a Magyar Nagydíjon. A 2013. decemberében súlyos síbalesetet szenvedett, azóta a nyilvánosságtól elzártan élő hétszeres világbajnokról azonban még mindig sokat beszélünk, neve pedig annak kapcsán is rendszeresen felmerül, hogy ő volt az, aki forradalmasította és új szintre emelte a fizikai felkészülést a Forma–1-ben.

Amikor Schumacher versenyzett, kiemelkedett a mezőnyből a fizikai felkészültségével, ami olyan magas volt, hogy egy-egy kimerítő verseny után a német klasszison általában nem látszottak a fáradtság jelei, menet közben pedig Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatójának elmondása szerint olyan volt beszélgetni vele a rádióban, mintha egy szobában ücsörögne F1-es autó vezetése helyett, és éppen semmit nem csinálna komoly fizikai munka helyett.

Az „And Colossally That’s History!” podcast legutóbbi részében Matt Bishop és Richard Williams újságírók annak jártak utána, hogy miként forradalmasította a sportágat Schumacher, eközben pedig eddig nem, vagy kevéssé ismert történeteket osztottak meg a hétszeres világbajnokról. Az F1-ben újságíróként, majd a McLaren és az Aston Martin kommunikációs igazgatójaként is dolgozó Bishop például felidézte, hogy milyen méreteket öltött Schumacher elhivatottsága még akkor is, amikor a Ferrarival sorra nyerte a világbajnoki címeket.

michael schumacher
Schumacher kigurul a fioranói pálya garázsából 2001-ben / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

„Michael másképp állt hozzá az edzésprogramjához. Amikor még szerkesztőként dolgoztam az F1 Racingnél, elmentünk Fioranóba, a Ferrari házi tesztpályájára, hogy csináljunk egy anyagot arról, hogy Michael tesztel. Emlékeim szerint nagyjából 20, vagy kicsit több mint 20 évvel ezelőtt volt. Jean Todt volt a csapatfőnök, Ross Brawn is ott volt, stb. [Schumacher] nagyjából 200 kört tett meg, vagy valami hasonló. Ne feledjük, Fiorano nem egy hosszú pálya, a Ferrarik pedig nagyon megbízhatók voltak, úgyhogy valószínűleg jól emlékszem a 200 körre. Utána pedig nagyon sokáig tartott a megbeszélés a mérnökökkel.”

„Reggel 7 órára érkeztünk a pályára, este pedig nagyjából fél 11-kor hagytuk el azt. Tudjátok, van az a kis ház, amit Enzo Ferrari építtetett a fioranói pálya mellé. Michael Schumachert ilyenkor abban szállásolták el, és amint elsétáltam mellette, nem tudtam megállni, hogy ne nézzek be az ablakon, mert pislákoló fényt láttam. Lábujjhegyen odaosontam az ablakhoz, majd átlestem a függönyök közötti résen, és azt láttam, hogy megy a TV, Michael pedig azok után, hogy 200 kört vezetett, ott ült a speciálisan súlyozott sisakjában, és folyamatosan jobbról balra billegteti a fejét, miközben a műsorát nézi. Ez éjjel fél 11-kor volt, és amikor eljöttem, még mindig csinálta. Elhivatottság.”

A teljes adás ITT hallgatható meg.

Michael Schumacher, Fiorano, Ferrari, 2002
Enzo Ferrari háza a fioranói pálya mellett, előtte Schumacher az F2002-essel / Fotó: Ferrari

Striderék nagy csatában álltak dobogóra a Székesfehérvár Rallyn.

0

Az abszolút harmadik és a kategória második helyén zárta a Székesfehérvár Rally ORB2-es versenyét a Gulf Racing Hungary versenyzőpárosa Strider Zoltán és Borsfai Dávid

„Nem bántuk meg, hogy eljöttünk a Székesfehérvár Rallye-ra” – kezdte mosolyogva beszámolóját Strider Zoltán. „Kíváncsi voltam, hogyan tudok építkezni a kihagyott versenyek után. Az elején bealudtunk, tizenkettedik idővel kezdtünk, bár belülről nem éreztem rossznak. A második szakaszra összeszedtük magunkat és folyamatosan javítottunk a pozíciónkon. A végére sikerült feljönni. Az abszolút harmadik és kategória második helyezéssel teljes mértékben elégedett vagyok.

Fotó: Sári Péter

A kategóriánkban tudtunk szakaszt nyerni és többször is ott voltunk a dobogón. Nagyon jókat meccseltünk Szetei Norbiékkal, folyamatosan ment az adok – kapok, majd végül mi jöttünk ki jobban 1.8 másodperccel. Korábban is volt erre példa, de akkor mindig Norbi jobb volt, szerencsére ez most a mi javunkra döntött. Jól éreztem magam a versenypályán, az autó és a navigátorom, Dávid is szuperül tette a dolgát, rendben volt minden. A folytatást még nem tudom, ami biztos, hogy a fiam versenyzésére szeretnék koncentrálni, de elképzelhető, hogy ott leszünk a győri futamon.”