Kezdőlap Blog Oldal 538

Neuville csatlakozott Lappihoz és a litván bajnokin fog tesztelni

0

A Hyundai Motorsport szeretne megfelelő felkészülést biztosítani versenyzőinek a Lett Rally előtt, így Thierry Neuville és Esapekka Lappi is litván tesztversenyen indulhat, míg Ott Tanak az Észt Rally készülhetett volna, ha nem szenved hatalmas balesetet már az első szombati gyorsaságin. 

Az már korábban kiderült, hogy Esapekka Lappi indulhat a Lietuva Rallyn, melyet jövő héten rendeznek a litván bajnokság futamaként. Azonban a Hyundai finn versenyzőjéhez most csatlakozott Thierry Neuville is, így ő is ezen a versenyen, a lett pályákhoz hasonló gyorsasági szakaszokon készülhet a WRC új versenyére. 

10 év után ismét WRC-t láthatnak a szurkolók Litvániában 

Ott Tanak hazai környezetben tesztelhetett volna, azonban mint arról beszámoltunk az Észt Rally első szombati gyorsaságiján hatalmas balesetet szenvedett, ami során szerencsére személyi sérülés nem történt, a Rally1-es Hyundai azonban igen komoly károkat szenvedett. 

Ott Tanak hatalmasat esett az Észt Rallyn (videó)

Mivel Tanak tesztje igen rövidre sikerült, akár az sincs kizárva, hogy még az észt versenyzőt is elindítja a koreai gyártó a litván versenyen, melyre még lehet nevezni. 

A Hyundai jó szereplése nagyon fontos lenne a Lett Rallyn, mivel a Lengyel Rally után csökkent az előnye a Toyotával szemben a gyártók világbajnokságában. 

A világbajnok már tengeralattjárót is csinált az autójából (videó)

0

Nem ezek Ott Tänäk pályafutásának legjobb napjai, hiszen a Lengyel Rallyn és az Észt Rallyn is összetört az autója – ennek apropóján összegyűjtöttük a legnagyobb eséseit.

Kettőből kettő – Ott Tänäk nyilván lemondott volna erről a mérlegről, ez ugyanis az ütközéseinek a mérlege az elmúlt két versenyéről. A világbajnoki sorozat részeként megrendezett múlt heti Lengyel Rallyn szarvast gázolt, ami egyébként teljesen kivédhetetlen volt, az Európa-bajnokság negyedik futamán, az Észt Rallyn pedig hatalmasat esett. Egy bukkanó után két kerékre billent, a mentés nem sikerült, az autót az út menti fák fogták meg – legalább ezúttal is megúszták sérülés nélkül a versenyzők.

Ennek apropóján összeszedtük a 2019-es világbajnok észt pilóta három eddigi legnagyobb esését – volt miből válogatni, de tizenöt éves pályafutás alatt ez már nyilván szakmai ártalom.

Időrendi sorrendben kezdjük a 2015-ös Mexikó Rallyval, amikor Ott Tänäk tengeralattjárót csinált az auótjából. Nem gondolta volna, hogy a versenyen még úszni is fog, de az esés után az autó egy tóban kötött ki, majd annak rendje és módja szerint el is süllyedt. A versenyzők kiúsztak a partra (a navigátor, Raigo Mölder az itinerrel nehezítette a mellúszást), később a kocsit is kiemelték, mi több, be is tudták fejezni vele a versenyt!

A 2016-os Portugál Rallyn kifejezetten ijesztő jelenetek követték egymást. Ott Tänäk a fák közé esett az útról, majd a tűzoltók közreműködésével saját maga oltotta el a közben kigyulladó autóját. A baleset pillanatokkal azután történt, hogy Haydon Paddon is ugyanott csúszott ki, és az ő autója is ugyanúgy kigyulladt… Mindenki megúszta sérülés nélkül az esetet, csak a leégett fák nem.

Tänäk legcsúnyább bukása egyértelműen a 2020-as Monte-Carlo Rallyn történt, amikor nagy sebességnél letért az útról, megpördül a levegőben, majd a fáknak csapódott. Hihetetlen, de a versenyzők ezt is megúszták sérülés nélkül, pedig hatalmas volt a bukfenc, az autó eleje pedig gyakorlatilag eltűnt.

 

Egymást érték a problémák az Észt Rally szombati utolsó hagyományos gyorsaságiján

0

Alaposan átalakult az Észt Rally sorrendje a szombati utolsó hagyományos szakaszán, ahol Jon Armstrong fának ütközött, Martins Sesks defektet szedett össze, de változott az éllovas személye is.

Bár Hayden Paddon nyerte az Észt Rally péntek esti szuperspeciál szakaszát, az Eb-címvédő már az első szombati szakaszon bajba került, ahol megütötte egy bukkanó után autója elejét és megsérült a hűtő is, amivel sok időt vesztett.

Az élre így két észt versenyző, Georg Linnamae és a 2022-es JWRC-bajnok Robert Virves állt, és bár a nap során jórészt Linnamae tudott vezetni, az Ott Tanak által is támogatott Virves könyörtelenül kihasználta honfitársa hibáit, így a skodás versenyző vezet a szombati utolsó, szuperspeciál szakasz előtt 9 tizedmásodperc előnnyel.

A 2022-es junior világbajnok hatalmas csatában vezet az Észt Rallyn

A harmadik helyen szinte folyamatosan Mikko Heikkila állt, míg a legjobb nem skandináv és balti versenyzőként az orosz-bolgár nemzetiségű Nikolay Gryazin a negyedik Miko Marczykot megelőzve.

Ahogy az várható volt a puha pályák második teljesítésénél sok szikla és mély nyom nehezítette a versenyzők dolgát, ez azonban főként az utolsó szakaszon okozott problémákat, ahol Jon Armstrong a hetedik helyen állva fának csapódott, majd lapos kerékkel ért célba, míg a nap során sok műszaki hibával küzdő Martins Sesks meg is állt kicserélni defektes kerekét ezen a pályán.

Így a szombat esti szuperspeciált Mads Ostberg várhatja a hatodik helyről, aki reggel küzdött fék problémával.

Hayden Paddon a hetedik, Mathieu Franceschi, akivel az Eb pontversenyét holtversenyben vezeti, a kilencedik helyen áll kilenc gyorsasági után.

Az Eb harmadik helyén álló Simone Tempestini pedig a nap első szakaszán borult és kényszerült kiállni.

Az Eb-mezőnyben induló két versenyző közül Herczig Patrik és Varga Kristóf az ERC4 és Junior ERC hatodik helyén áll az szombati utolsó előtti gyorsasági után, míg Bertalan Márton és Paizs Róbert nyolc gyorsasági után az ERC4 14. helyét foglalta el, azonban a következő szakaszon baleset miatt kiestek.

Amilyen jó napja volt eddig Robert Virvesnek annyira nem volt jó támogatójának, Ott Tanaknak, aki tesztelési céllal az észt nemzeti mezőnyben indult a Rally1-es Hyundaijal, azonban a verseny második szakaszán egy ugrató után nagy sebességgel a fák közé csapódott. Szerencsére sem neki, sem pedig navigátorának, Martin Jarveojának nem esett baja, azonban az autó gyakorlatilag megsemmisült.

Ott Tanak hatalmasat esett az Észt Rallyn (videó)

Vasárnap négy gyorsasági után zárul az ERC-szezon negyedik futama.

Észt Rally, állás SS9 után
1 #15 Robert Virves – Craig Drew (EST – GBR) Skoda Fabia RS Rally2 1:02:20.3
2 #12 Georg Linnamae – James Morgan (EST – GBR) Toyota GR Yaris Rally2 +0.9
3 #5 Mikko Heikkila – Kristian Temonen (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 +24.4
4 #14 Nikolay Gryazin – Andris Malnieks (RUS – LVA) Citroen C3 Rally2 +25.6
5 #6 Miko Marczyk – Szymon Gospodarczyk (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +36.0
6 #4 Mads Ostberg – Patrik Barth (NOR – SWE) Citroen C3 Rally2 +43.6
7 #1 Hayden Paddon – John Kennard (NZL) Hyundai i20 N Rally2 +1:04.1
8 #8 Andrea Mabellini – Virginia Lenzi (ITA) Skoda Fabia RS Rally2 +1:15.0
9 #2 Mathieu Franceschi – Andy Malfoy (FRA) Skoda Fabia RS Rally2 +1:27.2
10 #18 Gregor Jeets – Timo Taniel (EST) Toyota GR Yaris Rally2 +1:28.5

Észt Rally időterv (gyorsasági szakaszok, magyar idő szerint)  
Július 5., péntek  
18:35 SS1 Tartu vald 1 1.48 km Paddon 1:31.1 / 1. PADDON, 2. Armstrong, 3. Tempestini

Július 6., szombat  
06:49 SS2 Raanitsa 1 21.45 km Linnamae 10:48.6 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Gryazin
07:47 SS3 Karaski 1 11.97 km Paddon 6:24.2 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Heikkila
10:05 SS4 Raanitsa 2 21.45 km Virves 10:46.3 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Heikkila
11:03 SS5 Karaski 2 11.97 km Virves 6:14.9 / 1. VIRVES, 2. Linnamae, 3. Heikkila
13:23 SS6 Kanepi 1 10.04 km Heikkila 5:19.7 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Heikkila
14:46 SS7 Mäeküla 1 14.68 km Linnamae 7:56.9 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Heikkila
16:34 SS8 Kanepi 2 10.04 km Linnamae 5:14.6 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Heikkila
17:57 SS9 Mäeküla 2 14.68 km Virves 7:49.7 / 1. VIRVES, 2. Linnamae, 3. Heikkila
19:20 SS10 Elva linn 1.56 km  

Július 7., vasárnap  
08:34 SS11 Otepää 1 12.85 km
09:35 SS12 Kambja 1 21.31 km
11:56 SS13 Otepää 2 12.85 km
14:05 SS14 Kambja 2 (Power Stage) 21.31 km 

Teljes nevezési lista 
Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények 
Az Európa-bajnokság állása 

Kristoffersson nyert, Benyó jól kezdett Svédországban

0

A Technológiák Csatájának első versenyét a belsőégésű motoros autó nyerte a svédországi Höljesben. A rallycross vb idei első döntőjén a címvédő Johan Kristoffersson didalmaskodott, az Eb-n három kvalifikációs futam után Benyó Máté a harmadik helyen áll.

Komoly csatákat hozott a WRX két kavlifikációs futama. Meglepetésre Klara Andersson kétszer is nyert, a második győzelméhez egy hihetetlen rajt segítette hozzá. Johan Kristoffersson szintén elsőként ért célba mindkét versenyén, de a második kvalifikáción egy ugratónál meglökte az élen álló Grönholmot, és ezért visszasorolták a harmadik helyre.

Kevin Hansen
foto: @World / Red Bull Content Pool

Az elődöntőket is Andersson és Kristoffersson nyerte, a CE Dealer Team versenyzője a Hansen testvéreket győzte le, a világbajnok pedig két csapattársát Veibyt és Bergströmöt verte meg.

A döntőben így Klara Andersson rajtolt a poleból, de Kristoffersson nem vett róla tudomást, hogy elvileg az elektromos autók vannak előnyben a rajtnál. A piros lámpák kialvásakor az élre állt és sima rajt cél győzelemmel megnyerte a vb idei első futamát.

Höljes WRX
foto: @World / Red Bull Content Pool

Az Európa-bajnokságon három kvalifikációs futamot rendeztek, és szinte mindegyikben volt magyar induló, hiszen Benyó, Kárai, Koncseg és Mózerék is ott vannak Höljesben. Benyónak jött ki legjobban a lépés, egy negyedik hely mellett két futamgyőzelmet szerzett így a köztes eredménylistán a harmadik helyen várja a vasárnapot Patrick O’Donovan és Peter Hedström mögött.

Koncseg Zoltán a kilencedik, ő két második helyet és egy negyediket gyűjtött, Kárai Tamás pedig kétszer lett harmadik és egyszer második, amivel tizedik. Mózer Márk a 15., Mózer Attila a 16. helyen fejezte be a napot, a nagy vesztes pedig Ulrik Linnemann volt, ő egy hatalmas borulás során törte ripityára az autóját.

Az Euro RX3-ban is remekeltek a magyarok, Kovács Sámuel az első kvalifikációs futamát nyerte, Körmöczi Balázs a másodikat és a harmadikat, ezzel Kovács a harmadik, Körmöczi a negyedik helyen áll. Joao Ribeiro vezet, Nils Volland a második a három kvalifkáció után.

Vasárnap a WRX-ben újabb döntöt rendeznek, az Eb mezőnyökben a negyedk kvalifikáció, az elődöntők és a döntő vár a mezőnyökre.

Hansen
foto: Philip Platzer / Red Bull Content Pool

 

Nem McLaren és nem Red Bull, hanem egy Mercedes a pole-ban a Brit Nagydíjra

0

Meglepetésre a Mercedes bizonyult a leggyorsabbnak a Brit Nagydíj változó időjárás által nehezített időmérő edzésén, míg Max Verstappennek nem volt valós esélye a pole pozícióra. Sergio Pérez megint leszerepelt.

Miután addig a teljes szombati nap esőben zajlott (az F3-as sprintet elhalasztották, majd az F1-es szabadedzés és az F2-es sprintfutam alatt végig vizes volt a pálya), a Brit Nagydíj időmérő edzésén eső már nem, vizes, ám felszáradó pálya viszont fogadta a mezőnyt. A Q1-et még mindenki intermediate gumikon kezdte – kivéve a két Haast, mert ők a bokszban maradtak, várva, hogy mikor jöhetnek ki slickeken –, de már ekkor kezdett kirajzolódni a felszáradó ideális ív, ami a köridőkön is meglátszott.

Az első roham után Max Verstappen állt az élre 1:37.518-cal, de mindössze 0,089 másodperccel előzte a körébe belehibázó Lando Norrist. Az Ausztriában egymásnak eső riválisokat a 3. szabadedzésen leggyorsabb Mercedesek követték ezúttal Hamilton–Russell sorrendben, majd következett Leclerc, Albon, Piastri, Pérez, Sainz és Cunoda. Hamilton aztán 1:37.134-re javított még intereken, majd Russell zárkózott rá 81 ezredre, és Piastri is javított, amivel feljött harmadiknak.

Mindez azonban teljesen jelentéktelen volt a folytatásra nézve, hiszen még 9 perc volt hátra, amikor szép sorban mindenki elkezdte feltenni a lágy abroncsokat, amelyeken értelemszerűen sokkal gyorsabb köröket lehetett futni. Ezt elsőnek Valtteri Bottas demonstrálhatta volna, ám nem tudta befejezni a körét, Sergio Pérez ugyanis hibázott a Copse-kanyarban, és elásta az RB20-ast a kavicságyba, amivel biztosította a Q1-es kiesését.

Nyilván a hiba soha nem jön jókor, ám Pérez nem ronthatott volna ekkorát rosszabb időpontban, hiszen az F1-es sajtó folyamatosan azt találgatja, hogy kire és mikor fogják leváltani a gyenge teljesítménye miatt.

Nem volt nagy a hiba, kisebb megcsúszás után Pérez egyenesen kiszaladt a bukótérbe, majd ott csúszott meg a vizes aszfalton és pördült a kavicságyba:

Az újraindítás után nagy volt a sietség, mert az előrejelzés szerint újabb eső volt várható a pályára, így hiába volt még 7 és fél perc az órán, ennyi várhatóan nem állt a versenyzők rendelkezésére a száraz pályán körözéshez. Végül a lehető legnehezebb körülmények között zajlott a Q1 hajrája, mert az eső elérte a pályát, de nem az egészet, és nem annyira, hogy ne lehessen rajta slick gumin menni.

A Red Bull ráadásul kis híján mindkét autójával kiesett, Max Verstappen ugyanis az első mért körén belefutott a Copse-kanyarban szakadó esőbe, amitől megcsúszott, átszánkázott a kavicságyon, és nem sokon múlt, hogy a falban végezze. Mögötte hasonló mutatványt mutatott be Kevin Magnussen is. A hollandnak ezután azon kellett izgulnia, hogy a többi javító pilóta ne pöckölje ki. Egészen a 15. helyig csúszott vissza, ám időközben az eső alábbhagyott, így a folytatásban neki ás másoknak is sikerült javítania.

Verstappen átvág a kavicságyon:

A két Mercedes és a kiesés szele által szintén meglegyintett Ferrarik is érkeztek, és végül Hamilton, Russell, Leclerc, Sainz sorrendben az első négy helyen végeztek, míg Verstappen a 11., Norris pedig a 13. helyen jutott tovább. Összejött a továbbjutás mindkét Williamsnek is, míg ebben a sorrendben Bottas, Magnussen, Ocon, Pérez és Gasly esett ki.

A Q1 végeredménye:

Q2

A második szakasz elején még egy kicsit a nap is kisütött, úgyhogy slick gumikon folytatták a versenyzők, de senki sem tétlenkedett, nehogy megint megérkezzen a csapadék. Hogy mennyivel jobbak voltak a körülmények, remekül szemléltette, hogy Albon kezdésnek 1:27.9-et ment, azaz 1,6 másodperccel jobbat, mint Hamilton Q1-es ideje. Ebben természetesen az is szerepet játszott, hogy a Q2-re engedélyezték a DRS használatát.

Az első körök után a használt gumikon kezdő Norris állt az élen 1:27.432-vel, míg mögötte a szintén használt abroncsokon levő Sainz, Hamilton és Piastri következett, míg az új gumikat használó Verstappen 0,367 másodperces lemaradásban csak a 6. helyet foglalta el. A címvédő ezután egészen a 10. helyig csúszott hátra, de a következő körével javított a 2. helyre Alonso mögé, amiből 3. lett, amikor Sainz vette át a vezetést, majd 4., amikor Piastri állt az élre.

A hajrára fordulva a topcsapatok versenyzői közül Russell volt a legnagyobb veszélyben, lévén csak a 12. helyen állt, de Leclerc sem lehetett nyugodt a 9. pozícióban, főleg annak tükrében, hogy milyen rohamosan javult a pálya – 3 perccel a vége előtt Hülkenberg állt az élre a Haasszal. Verstappen és a Red Bull igencsak a végére hagyta, a holland ugyanis 2 perccel a leintés előtt hagyta el a bokszutcát, hogy jöjjön egyet új gumin, amire szüksége is volt, hiszen folyamatosan csúszott hátrébb, akárcsak Leclerc, aki a 12. helyen kezdte meg az utolsó mért körét (Russell közben javított és feljött másodiknak).

A monacói végül hiába javított, Lance Stroll az utolsó utáni pillanatban megelőzte, így csak a 11. lett és kiesett. Verstappen továbbment, de csak a 6. helyen, 0,237 másodperces hátrányban. Rajta kívül a két McLaren, a két Mercedes, a két Aston Martin, valamint Hülkenberg és Albon biztosította be a helyét a legjobb tízben, míg Leclerc után Sargeant, Cunoda, Csou és Ricciardo voltak a további kiesők. Az RB ausztrálja közel 7 tizeddel maradt el a csapattársától…

A Q2 végeredménye:

Q3

A harmadik szakaszban elsőként Verstappen fejezett be mért kört és 1:26.350-nél állította meg a stoppert, de rögtön utána jött Piastri és Norris, hogy mindketten megelőzzék. Norris 1:26.030-cal több mint 3 tizedet adott neki. De csak addig érezhette nyeregben magát, amíg nem jött meg George Russell, mert miután Hamilton kettéválasztotta a két McLarent, Russell 6 ezreddel megelőzve Norrist átvette az első helyet.

Az első mért körök után tehát Russell, Norris, Hamilton, Piastri, Verstappen, Hülkenberg, Sainz, Stroll, Alonso, Albon volt a sorrend.

A mindent eldöntő körök során Verstappen ezután már a kör elején hibázott és látszólag kicsekkolt a pole-ért folyó küzdelemből, miközben Hamilton és Norris sem kezdte jól a körét. Verstappen ezután javított és egy tizeden belülre került Russell korábbi idejéhez képest, de a harmadik szektora szintén nem lett jó. Nem úgy Hamiltonnak, aki átvette az első helyet, de csak addig, amíg nem érkezett Russell és nem javított ő is. Mivel a két McLaren nem javított, maradt a Mercedes 1-2, azaz a brackley-i istálló kibérelte az első rajtsort a holnapi versenyre.

Norris végzett a 3., Verstappen a 4. helyen, mögöttük pedig Piastri, Hülkenberg, Sainz, Stroll, Albon, Alonso volt a további sorrend.

A Brit Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

Folytatódott a hazai versenyzők csatája, Paddon már legfőbb riválisa előtt az Észt Rallyn

0

A szombat délutáni első kért pályán is folytatódott az észt versenyzők csatája, amiben ismét Georg Linnamae áll jobban. Hayden Paddonnak sikerült megelőznie legfőbb bajnoki riválisát, Mathieu Franceschit. 

A délelőtti csatát követően Robert Virves 1.5 másodperc előnnyel várhatta az Észt Rally éléről a délutáni folytatást Georg Linnamae előtt, míg az észt versenyzők kissé el is léptek üldözőiktől, hiszen a harmadik helyen Mikko Heikkila már 14.8 másodperc hátránnyal állt, őt azonban négyen is lőtávolban követték. 

A 2022-es junior világbajnok hatalmas csatában vezet az Észt Rallyn

A délutáni első két szakaszon aztán előbb Mikko Heikkila, majd Georg Linnamae tudott szakaszt nyerni, így a toyotás észt versenyző előbb ismét az élre állt Virvest megelőzve, majd előnyét 4 másodpercre tudta növelni, ugyanakkor a harmadik helyen Heikkila hátránya tovább nőt 20.1 másodpercre. 

Az első délutáni szakaszon néhány versenyzőnek ismét esőben kellett vezetnie, majd a második gyorsaságin extrém módon nem volt több versenyzőnek sem tapadása. 

Ilyen körülmények között Nikolay Gryazin a negyedik helyre lépett és csupán 4.9 másodperccel követi Heikkilát, és 2.9 másodperccel előzi meg Miko Marczykot, aki az első délutáni szakasz után a negyedik volt. 

Martins Sesks autója azonban műszaki hibás lett, ami miatt vezethetetlen a Toyota, így kissé nagyobb hátrányba került a harmadik helyért folytatott csatában. 

Hayden Paddon azt követően, hogy reggel időt vesztett, később már megkezdte hátrányának csökkentését Mathieu Franceschi mögött, amit a második délutáni szakaszon már előnyre is váltott, miután a francia versenyzőnek a gyors pályákon elveszett az önbizalma. 

A magyar versenyzők közül Herczig Patrik és Varga Kristóf az ERC4 és Junior ERC hetedik helyén áll, míg Bertalan Márton és Paizs Róbert az ERC4 14. helyén, miután reggel komoly időt vesztettek. 

Az észt verseny nemzeti mezőnyében tesztelési céllal induló, de már az első szombati szakaszon hatalmasat eső Ott Tanak közösségi oldalán jelezte, hogy orvvosi viszgálaton esett átt Martin Jarveojával együtt, ahol kiderült, hogy nem sérültek meg a baleset során, azonban a Rally1-es Hyundaijal már nem tudnak visszatérni vasárnap, mivel arra komoly javítás vár.

Ott Tanak hatalmasat esett az Észt Rallyn (videó)

Észt Rally, állás SS7 után 
1 #12 Georg Linnamae – James Morgan (EST – GBR) Toyota GR Yaris Rally2 49:11.2
2 #15 Robert Virves – Craig Drew (EST – GBR) Skoda Fabia RS Rally2 +4.0
3 #5 Mikko Heikkila – Kristian Temonen (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 +20.1
4 #14 Nikolay Gryazin – Andris Malnieks (RUS – LVA) Citroen C3 Rally2 +25.0
5 #6 Miko Marczyk – Szymon Gospodarczyk (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +27.8
6 #10 Martins Sesks – Renars Francis (LVA) Toyota GR Yaris Rally2 +40.3
7 #4 Mads Ostberg – Patrik Barth (NOR – SWE) Citroen C3 Rally2 +40.8
8 #7 Jon Armstrong – Eoin Treacy (IRL) Ford Fiesta Rally2 +41.1
9 #1 Hayden Paddon – John Kennard (NZL) Hyundai i20 N Rally2 +58.8
10 #8 Andrea Mabellini – Virginia Lenzi (ITA) Skoda Fabia RS Rally2 +1:05.6
11 #2 Mathieu Franceschi – Andy Malfoy (FRA) Skoda Fabia RS Rally2 +1:08.9

Észt Rally időterv (gyorsasági szakaszok, magyar idő szerint)  
Július 5., péntek  
18:35 SS1 Tartu vald 1 1.48 km Paddon 1:31.1 / 1. PADDON, 2. Armstrong, 3. Tempestini

Július 6., szombat  
06:49 SS2 Raanitsa 1 21.45 km Linnamae 10:48.6 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Gryazin
07:47 SS3 Karaski 1 11.97 km Paddon 6:24.2 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Heikkila
10:05 SS4 Raanitsa 2 21.45 km Virves 10:46.3 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Heikkila
11:03 SS5 Karaski 2 11.97 km Virves 6:14.9 / 1. VIRVES, 2. Linnamae, 3. Heikkila
13:23 SS6 Kanepi 1 10.04 km Heikkila 5:19.7 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Heikkila
14:46 SS7 Mäeküla 1 14.68 km Linnamae 7:56.9 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Heikkila
16:34 SS8 Kanepi 2 10.04 km
17:57 SS9 Mäeküla 2 14.68 km
19:20 SS10 Elva linn 1.56 km  

Július 7., vasárnap  
08:34 SS11 Otepää 1 12.85 km
09:35 SS12 Kambja 1 21.31 km
11:56 SS13 Otepää 2 12.85 km
14:05 SS14 Kambja 2 (Power Stage) 21.31 km 

Teljes nevezési lista 
Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények 
Az Európa-bajnokság állása 

Megérkezett az eső az F1-es Brit Nagydíjra, borult a tegnapi sorrend

0

George Rusell zárta az első helyen a teljes egészében esős körülmények között rendezett harmadik szabadedzést a Brit Nagydíjon Lewis Hamilton előtt.

Miután délelőtt el kellett halasztani a Forma–3 sprintfutamát, az időjárás szerencsére enyhült annyira, hogy a Forma-1-es szabadedzés időben elkezdődhetett, ám a pálya ettől még csuromvíz volt. Ugyanakkor javultak annyit a körülmények, hogy a versenyzők intermediate gumikon kezdhették meg a körözést. Egyszerűnek azonban korántsem volt mondható a helyzet, amit mutatott, hogy Max Verstappen rögtön megpördült a Brooklands kanyarból kifelé, majd megcsúszott a Copse-ban is.

Verstappen megforgása:

A többiek is csúszkáltak, az első komoly hibát pedig Pierre Gasly vétette, aki a Club kanyarban elsüllyesztette a kavicságyban az Alpine-t, így kevesebb mint 8 perc elteltével jöhetett egy piros zászlós megszakítás. Valamivel több mint 5 perc elteltével megkapták a zöld jelzést a pilóták.

Gasly a kavicságyban:

A körülmények folyamatosan javultak – miközben Bottas is bemutatott egy kisebb piruettet –, így aztán a köridők is. Féltávnál Lewis Hamilton állt az élen 1:38.065-tel Leclerc, Norris és Verstappen előtt, de ennek semmi jelentősége nem volt, hiszen a pálya percenként több mint 2 tizedet gyorsult, így az határozta meg a tempót, hogy éppen ki, mikor teljesítette a körét.

Nem is sokat tanyázott a hétszeres világbajnok az első helyen a második félórába lépve, mert jött a csapattársa, és több mint 5 tizeddel jobb kört futva letaszította őt onnan, hogy aztán Hamilton válaszoljon, és 0,035 másodpercre visszazárkózzon Russellre.

A legnagyobb kérdés a hátralevő időben az volt, hogy visszatér-e az eső, vagy felszárad annyira a pálya, hogy néhány kör erejéig fel lehet tenni a slick gumikat. Végül az előbbi valósult meg, és bár szakadni nem kezdett, pont annyira esett, hogy fokozatosan vált egyre vizesebbé az aszfalt.

Így aztán az élen maradt a Russell–Hamilton sorrend, a hajrában pedig már senki nem tudott javítani. Hamilton mögött még az eső erősödése előtt a harmadik helyre felugró Lando Norris zárt, majd következett Sainz, Verstappen, Leclerc, Piastri, Pérez, Hülkenberg és Alonso az első tízben. Az edzés elején hibázó Pierre Gasly mért idő nélkül fejezte be az utolsó tréninget.

A 3. szabadedzés végeredménye:

Hiába a nagy különbség, ismét jöhet egy Verstappen-Norris csata

0

Noha Lando Norris az Osztrák Nagydíj után visszakozott és inkább elásta a csatabárdot Max Verstappennel, mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a folytatásban a két barát nem fog összecsapni egymással a pályán. A következő ütközetre pedig már a hétvégi Brit Nagydíjon sor kerülhet, ha a pénteki szabadedzésekből indulunk ki (márpedig másból nem is lehet).

Lando Norris zárta az élen a Brit Nagydíj pénteki edzésnapját, miközben Max Verstappen csak a 6. helyen végzett a második tréningen, ez azonban nem a valós erőviszonyokat mutatja, a holland pilóta ugyanis megcsúszott a Becketts-kanyarban a leggyorsabbnak ígérkező körében, így nem fejezte be azt. A képet eközben az is árnyalja, hogy mivel végig lógott az eső lába, a szokásostól nagyobb volt az eltérés a csapatok futástervében. A Red Bull például két lágy szettet használt el a második szabadedzésen, míg a McLaren, Mercedes, Ferrari hármas mindegyik versenyzőjénél csak egyet. Sergio Pérez második szetten elért, Verstappen első próbálkozásánál jelentősen gyorsabb, összességében a harmadik helyre elegendő ideje jó referencia arra, hogy a háromszoros világbajnok ott lett volna a McLarenek környékén.

Norris, McLaren, Brit Nagydíj
Norris gyors, de azért előre nem lehet odaadni neki sem a pole-t, sem a győzelmet / Fotó: McLaren Racing

Ami a versenyszimulációkat illeti, noha az eső az utolsó hét percet elvette az erre szánt időből, addig már elegendő kört tudtak megtenni a pilóták ahhoz, hogy értékelhető minta rajzolódjon ki. Norris és Verstappen egyaránt 9 kört tett meg a közepes keveréken, Norris átlaga (1:32.01) pedig közel 2 tizeddel bizonyult jobbnak Verstappen átlagánál (1:32.19), amivel egyben az övé lett a legjobb versenyszimuláció, míg a holland a második legjobb átlagot ért el.

A harmadik helyre ebben az összevetésben Oscar Piastri ért oda, de ő lágyakon és közepeseken is futott versenyszimulációt, utóbbin ezért csak 5 kört ment, amelyek átlaga 1:32.22 lett.

A versenyszimulációk további sorrendje a következőképp alakult:

  • Piastri – 1:32.4 (6 kör, lágy gumi)
  • Russell – 1:32.4 (8 kör, lágy gumi)
  • Sainz – 1:32.5 (3 kör, közepes gumi)
  • Leclerc – 1:32.55 (9 kör, közepes gumi)
  • Sainz – 1:32.76 (5 kör, lágy gumi)
  • Hamilton – 1:32.78 (8 kör, lágy gumi)
  • Stroll – 1:33.41 (5 kör, lágy gumi)
  • Alonso – 1:33.46 (5 kör, közepes gumi)

Mint látható, Piastrin kívül Sainz is kipróbálta mindkét keveréket, és az ausztrálhoz hasonlóan a közepesen volt jobb a tempója. A Ferrarik esetében ugyanakkor a szokásos üzemanyag-mennyiség–motorüzemmód kombó mellett az is árnyalja a képet, hogy Sainz az Imolában bevetett fejlesztésekkel felvértezett autót, míg Leclerc a barcelonai specifikációjú SF-24-est vezetett, szombatra pedig értelemszerűen a csapat eldönti, hogy melyik útra lépjen.

Verstappen, Red Bull, Brit Nagydíj
Az időjárásnak is lehet szerepe / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

Mark Hughes, a The-Race.com hasábjain azt írta, hogy a GPS-adatok alapján a McLarenek valamivel feltekertebb motorral köröztek, mint a Red Bull, így amennyiben Verstappen hozni tudta volna Norris idejét (a Pérezhez viszonyított különbség arra enged következtetni, hogy képes lett volna erre), azt lejjebb csavart motorral érte volna el. A sebességadatokból pedig megfigyelhető volt, hogy Ausztriával ellentétben most nemcsak a DRS nélküli, hanem a DRS-es egyenesek végén is a McLaren volt a leggyorsabb (az aerodinamikai hatékonyságából adódóan itt általában a Red Bull az erősebb), ami szintén arra utal, hogy a McLarenek feljebb tekerték a motort, és/vagy alacsonyabb leszorítóerős beállítást választottak.

Nyilván az időmérőig minden beállítás változhat, és az időjárás is beleszólhat az erőviszonyokba, könnyen lehet ugyanis, hogy ma és holnap is esni fog.

Vissza 2000-be: V10-es hangorgia zengte be a környéket Silverstone-ban (videó)

A 2022-es junior világbajnok hatalmas csatában vezet az Észt Rallyn

0

Robert Virves, a 2022-es világbajnok vette át a vezetést Georg Linnamaetól az Észt Rallyn, így továbbra is a hazai versenyzők diktálják a tempót az ERC idei negyedik versenyén. 

Georg Linnamae 1 másodperc előnnyel várhatta az Észt Rally szombat reggeli pályáinak ismétlését Robert Virves előtt, azonban a 2022-es JWRC-bajnok gyorsabb tudott lenni honfitársánál, így a délutáni folytatást már ő várhatja az élről 1.5 másodperc előnnyel. 

Tempestini balesetet szenvedett, Paddon bajba került, kettős hazai vezetés az Észt Rallyn

A két hazai környezetben szereplő versenyző alaposan ellépett üldözőitől, hiszen Mikko Heikkila már 14.8 másodperc hátránnyal áll a harmadik helyen, ugyanakkor a finn versenyzőt Nikolay Gryazin 5.2, Miko Marczyk 6.2, Martins Sesks 10.3 másodperccel követi. Így gyakorlatilag egy győzelemért és egy harmadik helyért harcoló két csoport alakult ki. 

Jon Armstrong is jól teljesített délelőtt és a hetedik helyen áll 2.5 másodperccel megelőzve Mads Ostberget, aki az első két mai szakaszon fékproblémával küzdött, majd a másik két gyorsaságin az összeszedett hátrányát kezdte el ledolgozni. 

Andrea Mabellini 3.9 másodperccel előzi meg Mathieu Franceschit, míg Hayden Paddon a reggeli probléma után már a 12. Helyig tudott előre lépni. 

Ott Tanak hatalmasat esett az Észt Rallyn (videó)

Délután két másik pályán rendeznek négy gorsaságit, majd a napot egy szuperspeciál fogja zárni. 

Észt Rally, állás SS5 után 
1 #15 Robert Virves – Craig Drew (EST – GBR) Skoda Fabia RS Rally2 35:53.0
2 #12 Georg Linnamae – James Morgan (EST – GBR) Toyota GR Yaris Rally2 +1.5
3 #5 Mikko Heikkila – Kristian Temonen (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 +14.8
4 #14 Nikolay Gryazin – Andris Malnieks (RUS – LVA) Citroen C3 Rally2 +20.0
5 #6 Miko Marczyk – Szymon Gospodarczyk (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +21.0
6 #10 Martins Sesks – Renars Francis (LVA) Toyota GR Yaris Rally2 +25.1
7 #7 Jon Armstrong – Eoin Treacy (IRL) Ford Fiesta Rally2 +33.5
8 #4 Mads Ostberg – Patrik Barth (NOR – SWE) Citroen C3 Rally2 +36.0
9 #8 Andrea Mabellini – Virginia Lenzi (ITA) Skoda Fabia RS Rally2 +46.6
10 #2 Mathieu Franceschi – Andy Malfoy (FRA) Skoda Fabia RS Rally2 +50.5
11 #18 Gregor Jeets – Timo Taniel (EST) Toyota GR Yaris Rally2 +53.2
12 #1 Hayden Paddon – John Kennard (NZL) Hyundai i20 N Rally2 +54.4

Észt Rally időterv (gyorsasági szakaszok, magyar idő szerint)  
Július 5., péntek  
18:35 SS1 Tartu vald 1 1.48 km Paddon 1:31.1 / 1. PADDON, 2. Armstrong, 3. Tempestini

Július 6., szombat  
06:49 SS2 Raanitsa 1 21.45 km Linnamae 10:48.6 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Gryazin
07:47 SS3 Karaski 1 11.97 km Paddon 6:24.2 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Heikkila
10:05 SS4 Raanitsa 2 21.45 km Virves 10:46.3 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Heikkila
11:03 SS5 Karaski 2 11.97 km Virves 6:14.9 / 1. VIRVES, 2. Linnamae, 3. Heikkila
13:23 SS6 Kanepi 1 10.04 km
14:46 SS7 Mäeküla 1 14.68 km
16:34 SS8 Kanepi 2 10.04 km
17:57 SS9 Mäeküla 2 14.68 km
19:20 SS10 Elva linn 1.56 km  

Július 7., vasárnap  
08:34 SS11 Otepää 1 12.85 km
09:35 SS12 Kambja 1 21.31 km
11:56 SS13 Otepää 2 12.85 km
14:05 SS14 Kambja 2 (Power Stage) 21.31 km 

Teljes nevezési lista 
Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények 
Az Európa-bajnokság állása 

Vissza 2000-be: V10-es hangorgia zengte be a környéket Silverstone-ban (videó)

0

Silverstone-ban nemcsak a jelen, hanem a múlt Forma–1-es autói is pályára lépnek a hétvégén, a legkülönlegesebb látványt pedig az első F1-es autójával újraegyesülő Jenson Button szereplése nyújtja.

Nem maradtak F1-es autók nélkül pénteken a Silverstone-ba kilátogató nézők azután sem, hogy véget ért a Brit Nagydíj második szabadedzése, hiszen következett egy korábbi autókkal zajló bemutató a legendás aszfaltcsíkon. Ennek pedig volt egy igazán különleges résztvevője is, a 2000-es szezonban használt Williams FW22-es, amelyet ráadásul nem akárki, hanem az az évi Ausztrál Nagydíjon ezzel az autóval debütáló Jenson Button terelgetett.

Button újra első F1-es autójában:

A 2009-es világbajnok 17 futam alatt 12 pontot szerzett az FW22-essel, aminek köszönhetően 8. helyen zárt az összetettben. Először az idény második versenyén, Brazíliában végzett pontszerző helyen (6. lett), majd az abban az évben április végén rendezett, a húsvéti brit időjárás miatt a pályán kívül káoszba fulladó Brit Nagydíjon ismételte meg, amikor az 5. helyen zárt. Noha a futamot száraz pályán rendezték, az edzéseken esőben is köröztek, így Button minden szempontból úgy érezhette, hogy visszarepült az időben.

„Elöntöttek az emlékek, és ismét úgy éreztem magam az autóban, mintha újra 20 éves lennék (Button ennyi idősen debütált a Forma–1-ben – a szerk.). Durva, hogy mennyire kicsi az autó. Amikor beültem, azt mondtam, hogy »Srácok, ez apró«. Minden annyira egyszerű benne, de gyönyörűen néz ki. A hangja pedig elképesztő” – utalt a V10-es BMW-erőforrásra, amely abban az évben hajtotta először a grove-i istálló autóit. A bajorokkal 2001-ben nyertek először, de vb-címig soha nem jutottak el.

Nézői felvételek a bemutatóról:

 

Button egyébként nem először bemutatózik a silverstone-i F1-es hétvégén korábbi autóval, tavaly például Nigel Mansell 1992-es világbajnok Williamsével tett meg néhány kört.

Másként látja Senna és Mansell csatáit a világbajnok, miután vezette a 92-es Williams-t