Kezdőlap Blog Oldal 539

Ott Tanak hatalmasat esett az Észt Rallyn (videó)

0

Ott Tanak tesztelni érkezett az Észt Rallyra, ahol már az első szombati szakaszon hatalmasat esett egy bukkanó után. 

Ott Tanak az Észt Rally nemzeti bajnoki mezőnyében állt rajthoz a hibrid Rally1-es Hyundaijal, azzal a céllal, hogy a Lett Rallyra készüljön. A tesztelés azonban nem sikerült jól, egy bukkanó után két kerékre billent a Hyundai, ahonnan már nem tudott menteni a 2019-es világbajnok és nagy sebességgel a fák közé esett.

Szerencsére a versenyzők nem sérültek meg, azonban az autó alaposan összetörhetett, így kérdéses a holnapi visszatérés is. 

21 éve: Montoya végigdühöngött egy fél versenyt, majd a Williams írásban rótta meg

0

Napra pontosan 21 évvel ezelőtt, július 6-án rendezték a 2003-as Francia Nagydíjat, amelyet Ralf Schumacher nyert meg, de utólag mégis inkább arról marad emlékezetes, hogy ez a futam vezetett Juan Pablo Montoya csapatváltásához. A kolumbiai fenegyerek ugyanis úgy érezte, hogy a Williams csapattársát favorizálja, ebből adódó frusztrációját pedig már a futam közben sem rejtette el, aminek 10 perces dühroham lett a vége a csapatrádióban. Montoya utólag írásos megrovást kapott, a grove-iak akkori technikai igazgatója egy későbbi interjúban pedig úgy vélte, emiatt írt alá 2005-től a McLarenhez. A 2003-as Francia Nagydíj hátterét és Montoya dühbe gurulásának részleteit alábbi, a verseny tavalyi évfordulójára írt cikkünkben olvashatja.

Montoya 10 perces dührohamot kapott, majd a Williams írásos megrovásban részesítette érte

Tempestini balesetet szenvedett, Paddon bajba került, kettős hazai vezetés az Észt Rallyn

0

Három gyorsasági után Georg Linnamae vezet az Észt Rallyn Robert Virves előtt, míg Hayden Paddon komoly időt vesztett, Simone Tempestini pedig borult a változékony időjárás mellett zajló versenyen. 

Az Észt Rallyt péntek este még Hayden Paddon kezdte a legjobban, miután megnyerte a szuperspeciál szakaszt, azonban az Eb-címvédő rögtön az első szombati pályán komolynak mondható hátrányba került, miután egy ugrató után megütötte autójának elejét és megsérült a Hyundai hűtője. Az új-zélandi versenyző azonban a következő gyorsaságira megtudta javítani a problémát és az időjárásnak is köszönhetően megnyerte a második szombati gyorsaságit.  

A nap nyitó szakaszt követően Georg Linnamae állt a verseny élére 3.7 másodperccel megelőzve Robert Virvest, míg a két észt versenyzőt az orosz-bolgár Nikolay Gryazin követte 4.9 másodperc hátránnyal. 

A Lengyel Rallyn komoly meglepetést okozó Martins Sesks a hetedik helyen állt Mikko Heikkila, Jon Armstrong és Miko Marczyk után. 

Nem látta meg az első szombati szakasz célját már a Rally Hungaryt nyerő Simone Tempestini, aki egy bal kanyarban kisodródott és borult Skodájával. A versenyzők nem sérültek, ellenben az autóval. 

A verseny harmadik szakaszán aztán az elsőként indulók még egy komoly zápor előtt tudtak célba érni, majd néhány versenyzőnek komolyan megnehezítették az égiek a vezetésüket, azonban pár versenyző után elvonult az eső, és a később rajtolóknak már “csak” a sár jelentett problémát. 

A szakaszt végül Hayden Paddon nyerte Robert Virves és Mikko Heikkila előtt. 

Összetettben Linnamae 1 másodperc előnnyel az élen tudott maradni Virves előtt, míg Heikkila megelőzte Gryazint és 4.6 másodperc hátránnyal a harmadik helyre lépett, 1.7 másodperccel megelőzve a citroenes versenyzőt, aki elsősorban a Lett Rallyra tesztel. 

Miko Marczík az ötödik helyen áll miután megelőzte Jon Armstrongot, Sesks pedig a hetedik Mads Ostberg, Mathieu Franceschi és Andrea Mabellini előtt. Paddon 34.1 másodperccel lemaradva Linnametól a 14. Helyről várja az első két szombati szakasz ismétlését. 

Észt Rally, állás SS3 után 
1 #12 Georg Linnamae – James Morgan (EST – GBR) Toyota GR Yaris Rally2 18:50.8
2 #15 Robert Virves – Craig Drew (EST – GBR) Skoda Fabia RS Rally2 +1.0
3 #5 Mikko Heikkila – Kristian Temonen (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 +4.6
4 #14 Nikolay Gryazin – Andris Malnieks (RUS – LVA) Citroen C3 Rally2 +6.3
5 #6 Miko Marczyk – Szymon Gospodarczyk (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +10.5
6 #7 Jon Armstrong – Eoin Treacy (IRL) Ford Fiesta Rally2 +12.6
7 #10 Martins Sesks – Renars Francis (LVA) Toyota GR Yaris Rally2 +17.3
8 #4 Mads Ostberg – Patrik Barth (NOR – SWE) Citroen C3 Rally2 +19.9
9 #2 Mathieu Franceschi – Andy Malfoy (FRA) Skoda Fabia RS Rally2 +22.1
10 #8 Andrea Mabellini – Virginia Lenzi (ITA) Skoda Fabia RS Rally2 +22.5
14 #1 Hayden Paddon – John Kennard (NZL) Hyundai i20 N Rally2 +34.1

Észt Rally 2024 – Minden infó egy helyen

Észt Rally időterv (gyorsasági szakaszok, magyar idő szerint)  
Július 5., péntek  
18:35 SS1 Tartu vald 1 1.48 km Paddon 1:31.1 / 1. PADDON, 2. Armstrong, 3. Tempestini

Július 6., szombat  
06:49 SS2 Raanitsa 1 21.45 km Linnamae 10:48.6 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Gryazin
07:47 SS3 Karaski 1 11.97 km Paddon 6:24.2 / 1. LINNAMAE, 2. Virves, 3. Heikkila
10:05 SS4 Raanitsa 2 21.45 km
11:03 SS5 Karaski 2 11.97 km
13:23 SS6 Kanepi 1 10.04 km
14:46 SS7 Mäeküla 1 14.68 km
16:34 SS8 Kanepi 2 10.04 km
17:57 SS9 Mäeküla 2 14.68 km
19:20 SS10 Elva linn 1.56 km  

Július 7., vasárnap  
08:34 SS11 Otepää 1 12.85 km
09:35 SS12 Kambja 1 21.31 km
11:56 SS13 Otepää 2 12.85 km
14:05 SS14 Kambja 2 (Power Stage) 21.31 km 

Teljes nevezési lista 
Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények 
Az Európa-bajnokság állása 

A Citroen fejlesztése után Ostberg győzelemért harcolna az Észt Rallyn

0

Mads Ostberg a svéd Skandináv Rallyn az ötödik helyen zárt, azonban bízik benne, hogy az Észt Rallyn jobb tempóban tud majd vezetni, miután néhány fejlesztést végzett a Citroen a Rally2-es autón. 

Mads Ostberg a Kanári-szigeteken elért nyolcadik hely után a svéd Skandináv Rallyn már az ötödik helyen tudott célba érni, azonban ennél is jobb tempóban bízik az Észt Rallyn, ahol már ötödik alkalommal fog versenyezni és 2011-ben, valamint 2012-ben nyerni tudott Ford Fiesta WRC-vel. 

“Az Észt Rally egy nagyon jó verseny, melyet mindig nagyon élveztem a múltban – mondta a 2022-es magyar bajnok norvég versenyző az ERC hivatalos oldalának. – Gyönyörűek a pályák és a verseny szervezettsége tényleg kiváló. A múltban már sikerült Észtországban nyerni és ez lesz a cél idén is. A svéd ERC-futam szintén jól sikerült, még ha az eredmény nem is feltétlenül ezt mutatta. Most van némi újdonság az autóban, ezért bízunk benne, hogy jobb lesz a sebességünk.” 

Észt Rally 2024 – Minden infó egy helyen

Ostberg szeretné kihasználni korábbi Észtországban szerzett tapasztalatait is. 

“A verseny előtti felkészülésünk jól sikerült, ismerjük a pályák nagy részét, így olyan lesz, mintha egy régi versenyre térnénk ismét vissza. A győzelmet célozzuk meg, ami sosem könnyű, de jelenleg minden adott ahhoz, hogy ismét győzelemért tudjunk harcolni.” 

Ostberg utoljára tavaly a zempléni Rally Hungaryn tudott ERC-futamot nyerni a Tagai Racing által felkészített C3 Rally2-vel.

Itt a meglepetés: Csomós Miklós és Nagy Attila mégis indul a Székesfehérvár Rallyn!

0

A költségvetés lassan kisimul, és a páros az Európa-bajnokságba is tervezi a visszatérést.

Nagy volt a csend mostanában az ORB összetett versenyét vezető Csomós Miklós és Nagy Attila háza táján, a Mecsek Rallyt megnyerő páros nem nevezett a pénteken elkezdődött Észt Rallyra (az ERC harmadik futama után a negyedik is kimaradt), és nem szerepeltek a jövő heti Székesfehérvár Rally nevezési listáján sem. Így aztán megkérdeztük Nagy Attilát, mi a helyzet velük.

„Már az is nagyon nehezen jött össze, hogy elinduljunk a Mecsek Rallyn, de azt gondoltuk, hogy a Székesfehérvár Rally-ig kisimul a helyzet – mondta a Rallycafe.hu-nak Nagy Attila navigátor. – Teljesen mégsem oldódtak meg az anyagi nehézségeink, úgyhogy az utolsó utáni pillanatban tudtunk benevezni a székesfehérvári versenyre.”

Így bár az előzetesen nyilvánosságra hozott nevezési listán nem szerepelt Csomós Miklós és Nagy Attila, a Mecsek Rallyt megnyerő páros mégis ott lesz a július 12–14-ei ORB-futamon – ez a nézőknek jó hír, a riválisoknak minden bizonnyal kevésbé.

Nagy Attila elmondta, hogy a Kanári-szigeteken összetört Škoda Fabia Rally2 EVO újjáépítésével jól haladnak, már kilencven százalékos állapotban van, csak a motor megérkezésére várnak, és viheti is a következő tulajdonosa – érdeklődő mindenesetre már van az autó iránt. Az új fejlesztésű Skoda Fabia Rally RS Rally2-vel pedig mennek tovább.

foto: Csomós Miklós – Nagy Attila

„A Győr Rallytól azt várjuk, hogy addigra a pénzügyi rész és minden más is teljesen kisimul, és nyugodtan tudunk versenyezni – folytatta Nagy Attila. – Az Európa-bajnoksággal kapcsolatban most még nehéz megmondani, mit kell elengedni. A július végi római verseny még nagyon közel van, azon még biztosan nem tudunk menni, aztán meglátjuk, hogy a csehországi Barum Rallyval mi lesz a helyzet. A walesi versennyel eleve nem terveztünk, egyelőre arról beszéltünk Mixivel, hogy vagy Csehországban vagy Lengyelországban indulunk. Első körben azt szeretném, hogy az ORB-ben tisztességes eredményeket érjünk el, ezalatt dobogós helyezéseket értek. Emellett egy Eb-futamot reálisnak tartok, jó lenne visszatérni, és keretet adni ennek az évnek.”

Nagy Attila hozzátette, hogy Csomós Miklóssal együtt dolgoznak magukon, kisebb fájdalmaik még vannak a Kanári-szigeteki esés után, de készen állnak a versenyzésre – köszönhetően többek között a Fit4 Race és a HRT Racing segítségének is.

Féltávig tartott egyetlen F1-es futama, mégis dobogós lett a Ferrarival – de hogyan csinálta?

0

24 éve ezen a napon hunyt el Dorino Serafini, aki olyan megdönthetetlen rekordot tart a Forma–1-ben, amelyet vélhetően beállítani sem fognak, ráadásul ezt is különleges módon érte el. Legnagyobb eredményét azonban nem az F1-ben érte el az olasz pilóta, aki többször is súlyosan megsérült, egy másik balesete pedig egy halálos áldozatot követelt.

Vannak megdönthetetlennek hitt rekordok a Forma–1-ben, de ezek közül akad, amelyiket aztán mégis megjavítják, gondoljunk csak Max Verstappen tavalyi győzelmi arányára. Azonban vannak olyan csúcsok, amelyek ténylegesen megdönthetetlenek, legfeljebb beállítani lehet őket, de a 2004. július 5-én, vagyis napra pontosan 24 évvel ezelőtt elhunyt Dorino Serafini esetében ez sem túl valószínű.

A néhai olasz pilóta 1909. július 22-én született az Adriai-tenger partján lévő, San Pietro nevű településen. Hivatalosan Teodoro Serafiniként anyakönyvezték, és egy négy fiúgyermekes család elsőszülöttje volt. Édesapja a méhészet mellett autógyártással foglalkozott, ahogyan a környéken még sokan mások is, és a termékük eladásának eszközeként gyakran versenyeztek is. Nem véletlen tehát, hogy Dorino Serafinit megfertőzte a sebesség.

Kezdetben azonban nem négy, hanem két keréken indult. Első motorversenyén 1928-ban vett részt, és Riminiben máris megfutotta a leggyorsabb kört egy 175 köbcentiméteres Benellin ülve. A márkához a következő négy évben hűséges maradt, utána viszont MM-re váltott, amellyel 1935-ben megnyerte az olasz bajnokságot.

Ennek köszöngetően 1935-ben már az 500-asok között szerepelt a Bianchi csapatával. Sikereinek köszönhetően pedig nem telt el sok idő, és a Moto Guzzi, valamint a Gilera is gyári szerződést ajánlott neki havi 2 ezer líráért. Végül utóbbit választotta, és 1939-ben megnyerte az Európa-bajnokságot, amivel felért motoros pályafutása csúcsára.

Aztán jött a második világháború, amelyet követően viszont már autókra váltott. Először sportautókkal versenyzett, első futamát Szicíliában, egy Healey 2400 Elliott volánja mögött teljesítette. A következő évben ugyanakkor az együléses versenyzést is kipróbálta, és egy Cisitalia D46-ossal hetedik lett egy kairói megmérettetésen.

A következő három viadalán kiesett, majd jött pályafutása első komoly balesete a franciaországi Saint-Gaudensben. A Scuderia Milan színeiben egy Maseratival a rajttól kezdve az élen autózott, ráadásul a leggyorsabb kört is megfutotta, ám egyszer csak kezében maradt a kormánykerék, amely a kormányrúddal együtt kiszakadt. Ennek következtében frontálisan belehajtott egy fának, és a borda-, kar-, valamint lábtörést szenvedett, ráadásul súlyos égési sérülései voltak.

Kezdetben nem sok esélyt adtak neki a túlélésre, de Serafini sikeresen felépült, és 1948-ban visszatért a volán mögé, bár a visszaemlékezések alapján már nem volt benne akkora potenciál, mint korábban. Egy OSCA 1100-assal azonban így is megnyert egy sportautóversenyt a Garda-tó mellett található aszfaltcsíkon.

Embed from Getty Images

Dorino Serafini (középen)

1949-ben szintén diadalmaskodott néhány futamon, ám az év fő eseményén, a Mille Miglián hiába vezetett féltávnál, miután eltalált egy járdaszegélyt, tönkrement a kormánya, ezért fel kellett adnia a futamot. Madridban pedig egy tragédiának is részese volt, amikor a tömegbe csapódott, egy néző pedig életét vesztette a balesetben.

Teljesítménye mégis felkeltette Enzo Ferrarinak, a Ferrari alapítójának a figyelmét, aki gyári szerződést ajánlott neki. Bár elsősorban a sportautóversenyeken számítottak rá, hiszen a nagydíjakon Alberto Ascari és Luigi Villoresi volt a két állandó pilóta, mellettük pedig Raymond Sommer versenyzett időnként, de tesztpilótaként így is vezethette a Scuderia autóit, amelyeket a következő évben életre hívott F1-es világbajnokságon indítottak.

1950-ben aratta élete legnagyobb sikerét, amikor második lett a Mille Miglián úgy, hogy a nyitott autóban bőrig ázott a szakadó esőben. A Le Mans-i 24 órás versenyen szintén elindult Sommer váltótársaként, de nem értek célba. Két kisebb sportautóversenyt megnyert, a formaautós viadalokon pedig többször is dobogóra állt, ám a győzelem nem jött össze.

Egyedülálló módon állított fel egy megdönthetetlen rekordot

Az 1950-es szezon utolsó futamán, az olasz Nagydíjon aztán a Forma–1-ben is bemutatkozhatott. Igaz, a lehetőség egy szörnyű tragédia miatt hullott az ölébe: öt héttel korábban Villoresi balesetet szenvedett a bajnokságba nem beleszámító Nemzetek Nagydíján Svájcban, aminek következtében három szurkoló meghalt, további huszonegy megsérült, és ő maga is kulcs- és combcsonttörést szenvedett. Ennek következtében a Ferrari Serafinit ültette be Ascari mellé.

Az akkor 41 esztendős versenyző bemutatkozását némileg háttérbe szorította a világbajnoki küzdelem az Alfa Romeo versenyzői között. A tabellát Juan Manuel Fangio vezette, de rajta kívül Luigi Fagiolinak és Giuseppe Farinának is reális esélye volt a végső győzelemre, pláne az megbízhatósági viszonyok mellett.

Kalapáccsal támadt ellenfelére a pilóta, aki még 50 év felett is futamot nyert az F1-ben

Az Alfa Romeo az egész évet dominálta, és esélyt sem hagyott a többieknek a 158-assal. Az addigi öt európai hétvégén (a hatodik az Indy 500 volt) Fangio és Farina az összes pole pozíciót, győzelmet és leggyorsabb kört megszerezték, ráadásul az idényzáróra a már továbbfejlesztett 159-essel készültek. Csakhogy a Ferrari szintén leváltotta a csalódást keltő 275-öst, és a 375-össel próbálta meg felvenni a versenyt az Alfettákkal.

Ez sikerült is, hiszen a rajtelsőséget ugyan az argentin versenyző gyűjtötte be, de Ascari csupán 2 tizeddel maradt el tőle (különböző források mást állítanak). Őket három Alfa Romeo követte, majd 7 másodperces lemaradással jött Serafini, aki így a hatodik helyre kvalifikálta magát, megelőzve a világbajnokságon szintén akkor debütáló, de egyébként rendkívül tapasztalt Piero Taruffit, aki az ötödik Alfát vezette.

Serafini a rajtnál visszaesett honfitársa mögé, de aztán gyorsabb tudott lenni nála. Ami az élmezőnyt illeti, Farina állt az élre, és bár Ascari ideiglenesen a negyedik pozícióba került, az első kört már másodikként fejezte be. Sőt, a 14. körben átvette a vezetést, de két körrel később a 43 esztendős versenyző visszaelőzte.

Ascari azonban nem sokáig küzdhetett a Ferrari történetének első F1-es győzelméért, ugyanis a 21. körben motorhiba miatt kiesett. Akkoriban azonban még volt lehetőség arra, hogy egy autót több pilóta is használjon, és a későbbi kétszeres világbajnok élt is vele: bizonyos források szerint valamivel féltáv előtt, más források alapján kicsivel utána behívatta Serafinit, és átvette tőle a kocsit.

Utóbbi számára így véget ért a futam, ám érdemes volt szurkolnia csapattársának, hiszen a kocsi helyezéséért járó pontokat a szabályok szerint mindenképpen felezték, függetlenül attól, hogy milyen arányban oszlott meg köztük a versenytáv. A kiállás persze jelentős időveszteséggel járt, de Ascari nekiveselkedett annak, hogy ledolgozza a hátrányt.

Ebben kezére játszott, hogy Fangio időközben előbb a saját, majd Taruffi autójával is kiesett, a debütáló Consalvo Sanesi pedig már régóta nem volt versenyben az ötödik Alfettával. Fagioli a kiállása után szintén a versenyben maradt gyári Ferrari mögé került. Ascari végül csak a győzelmével a sportág történetének első vb-címét megszerző Farinát nem tudta elkapni, de a második helyet megkaparintotta.

Ezzel pedig amellett, hogy odaért a tabella ötödik helyére, „történelmet íratott” Serafinivel. A dobogó ugyanis ilyenkor mindkét, az adott autót vezető pilóta statisztikájába bekerült, és mint kiderült, ez volt az egyetlen F1-es futama. Mindez azt jelenti, hogy 100 százalékos dobogós aránnyal zárta pályafutását, amit megdönteni nyilvánvalóan nem lehet, és egyelőre beállítani sem sikerült. Persze ez utóbbi is óriási bravúr lenne, és minden valószínűség szerint a jövőben sem lesz rá példa.

Ami Serafini további pályafutását illeti, az 1951-es Mille Miglián újabb súlyos balesetet szenvedett, amikor autójával előbb szaltózott, majd szakadékba zuhant. Emiatt éveken át műtéteken kellett átesnie, és nem meglepő módon alig néhány versenyen vett részt. 1954-ben azért még megnyerte a GT kategóriát a Bresciától Rómáig, majd onnan visszafelé tartó viadalon, mielőtt végleg visszavonult. Később rendszeresen vendége volt különböző megemlékezéseknek, a Ferrari debütálásának negyvenedik évfordulója alkalmából tartott eseményen is ott volt. Hosszú élete volt, hiszen 17 nappal a 91. születésnapja előtt érte a halál egy kórházban.

A McLaren előnye fél másodperc, az eső is megérkezett Silverstone-ba

0

Lando Norris ott folytatta a Brit Nagydíj második edzését, ahol az elsőt befejezte: a mezőny élén. Oscar Piastri a második, a Red Bull-lal Sergio Pérez a harmadik. Az utolsó percekre az eső is megérkezett Silverstone-ba.

Az első edzésen megúszta az esőt a mezőny, a második kezdetén azonban az előrejelzések esélyt adtak arra, hogy az utolsó húsz percre megérkezik a csapadék.

A versenyzők nem vesztegették az időt a bokszban, mindenki hamar munkához látott, köztük Sergio Pérezzel, Pierre Gaslyval, Kevin Magnussennel és Logan Sargeanttal, akik az első gyakorláson kénytelenek voltak átadni helyüket egy fiatal pilótának.

Kezdésként egyedül Max Verstappen hajtott ki lágy keverékű gumikkal, majd annak rendje szerint az élre is állt, ám miután a többiek is megérkeztek lágyakon, a holland már lecsúszott a prominens helyről.

Ezen az edzésen a csapatok hagyományosan az első fél órát töltik az időmérős körökre, a másodikat pedig a versenytempóra való felkészüléssel, 30 perc elteltével pedig már a két McLaren-pilóta neve állt a tabella élén. Az első gyakorláson is leggyorsabb Norris 1:26,549-es kört futott és több mint három tizeddel gyorsabb volt Oscar Piastrinál – pozícióikat pedig meg is őrizték a leintésig, így a péntek a McLaren fölényét hozta Silverstone-ban.

Sergio Pérez a 35. percben még felugrott a 3. helyre, csapattársának, az ekkorra a 7. pozícióba csúszó Verstappennek is több mint két tizedet adva, noha a holland jóval korábban teljesítette utolsó gyorskörét. Nico Hülkenberg neve szokatlanul hat közvetlenül Pérez mögött, őt pedig a rádióproblémákkal küszködő Charles Leclerc, valamint Lewis Hamilton követi az eredménylistán.

A folytatásra mindenki átváltott a hosszú etapokra, a versenyzők pedig egyre több figyelmeztetést kaptak a mérnökeiktől a közelgő esőre, amit az edzés utolsó 5-10 percére, igen erős intenzitással prognosztizáltak.

A Silverstone fölé csoportosult sötét felhők végül hét perccel az edzés vége előtt nyíltak meg, de túl sok eső kezdetben még nem érkezett. Mindenesetre ez már elég volt, hogy valamivel a tervezett program vége előtt a garázsba hessegesse az összes pilótát. A végén többen kihajtottak még egy körre intermediate gumikon, elvégre nem kizárt, hogy nem ez volt az utolsó alkalom a hétvégén, amikor vizes a pálya.

A második szabadedzés végeredménye:

 

Gryazin: Az ERC-mezőny sokkal gyorsabb most, mint régen

0

Nikolay Gryazin elsősorban a Lett Rallyra fog tesztelni az Észt Rallyn, azonban jó eredményben is bízik, miközben tudja, hogy az ERC-mezőnyben jelenleg sok gyors versenyző van. 

Nikolay Gryazin 2018-ban még az ERC Junior bajnoki címét szerezte meg R5-ös Skodával azonban jelenleg már a WRC2-ben versenyez Citroennel. Az orosz-bolgár nemzetiségű, 26 éves pilóta sokkal jobb tempóra képes aszfaltos versenyeken, éppen ezért a Lett Rally előtt fontos, hogy tesztelni tudjon, amire nagyszerű lehetőség az Észt Rally Eb-futam. 

Gryazin bár szeretne jó eredményt elérni Észtországban, de jól tudja, hogy a jelenlegi ERC-mezőny jóval gyorsabb a korábbi évekhez képest. 

Észt Rally 2024 – Minden infó egy helyen

“Az Észt Rally nagy bátorságot és precíz vezetést kíván, merni kell oldal irányba ugratni a pályákon – mondta Gryazin az ERC hivatalos oldalának. – Amikor nagyon gyors versenyzők a riválisaid, az adrenalin foka is jóval magasabb. Szeretnénk nyerni, de jelenleg sokkal több a gyors versenyző az ERC-ben, mint a múltban. Ezen a versenyen egy tartalék navigátorral, Andris Malnieks-szel indulok, kíváncsian vagyok, hogy milyen lesz vele versenyezni. Az biztos, hogy az autónk képes lesz jó eredményre.” 

Az eső megkavarta az Észt Rally kvalifikációját

0

Eső és a nyomvályúkban megálló víz borította fel az erősorrendet az Észt Rally kvalifikációján, ahol hazai siker született.

A délelőtti száraz és napos edzések után a leszakadó eső nehezítette meg az ERC pilóták dolgát a kvalifikáción. Az eső egy pillanatnyi szünetét kihasználva a tizenkettedikként induló Georg Linnamäe 2 perc 00,581 másodperces idővel megnyerte a 3,81 kilométeres, Räbi szakaszt a Toyota GR Yaris Rally2-vel. Mögötte Nikolay Gryazin lett a második 0,783 másodperccel Linnamäe mögött, a győzteshez hasonlóan Michelin gumikkal versenyző Mikko Heikkilä pedig szintén Yaris-szal szerezte meg a harmadik helyet.

„Elég tisztának éreztem. Próbáltam a lehető leginkább pontos lenni, elég trükkös volt odakint, de jó volt” – mondta az észt versenyző.

Gryazin
foto: @World / Red Bull Content Pool

Gryazin elismerte, hogy a Linnamae mögötti rajthely előnyére vált, mivel az élő  közvetítésen keresztül figyelhette az előtte indulókat és így jobban megismerhette az időjárási körülményeket.

„Ez jót tett nekünk” – mondta Gryazin. „Nem mondhatom, hogy szupererősek vagyunk a gyors pályákon, de megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani. Annak is nagyon örülök, hogy itt van Mads Østberg, hogy összehasonlíthassam vele magukat, mert én csak a legjobbal akarom összemérni magam.”

Heikkilä mögött, aki a körülményeket „lottóként” jellemezte, Robert Virves lett a negyedik leggyorsabb, őt Gregor Jeets és a feltörekvő finn pilóta, Benjamin Korhola követte, aki az utolsó elágazásban még hibázott is.

A múlt hétvégi Lengyel Rallyn végrehajtott hőstette után Mārtiṇš Sesks a hetedik lett az MRF csapattal, és Simone Tempestini, Miko Marczyk és Jon Armstrong egészítette ki a top 10-et.

Paddon
foto: @World / Red Bull Content Pool

A kvalifikáció nagy vesztese a címvédő Hayden Paddon, aki elsőként indult, és csak a 14. időt futotta. A szombati napon így negyedikként indul majd a szakaszokon.

„Nyilvánvalóan nagyon csúszós, remélem, hogy holnap esni fog. Nagyon idegesítő volt, mert a szabadedzésen kialakult nyomvályúk teljesen tele vannak vízzel, és mindenhol aquaplaning van. Nem jó elsőnek lenni” – kesergett Paddon.

Nem járt jobban az ERC-t Paddonnal holtversenyben vezető Mathieu Franceschi sem, ő is több mint 3 másodperccel elmaradt Linnamae idejétől.

Andrea Mabellini, azt mondta a szakasz végén, hogy hatszor úszott fel a vízen a Skodája, így csak 12. lett, a finn bajnok Teemu Asunmaa pedig sérült bal első gumiabronccsal ért célba, amit az okozott, hogy nekiment egy padkavédő elemnek. Mads Østberg is lecsúszott egy árokba, ezzel csak a 11. időt autózta, így a hetedik a szombati rajtlistán.

Az Észt Rally rajtceremóniája Tartuban következik helyi idő szerint 18:30-tól, a szuperspeciál pedig 19:35-kor rajtol és ennek ideje már beleszámít a végeredménybe.

Armstrong
foto: @World / Red Bull Content Pool

 

Tanak számára jól jön az Észt Rallyn való tesztelési lehetőség

0

Ott Tanak idén is jelen lesz az Észt Rallyn, ahol a nemzeti bajnokságban indulva teszteli majd a Rally1-es Hyundait a Lett rally előtt. 

Ott Tanak szerette volna megmutatni tempóját a Lengyel Rallyn, ez azonban saját bevallása szerint nem igazán sikerült azt követően, hogy a pénteki első szakaszon egy szarvassal ütközött, majd az autó sérülése miatt kiállni kényszerült. 

“Pénteken csak 9-10 km-t tudtunk jó tempóban megtenni Lengyelországban a szarvas miatt – mondta Ott Tanak a Rallit.fi oldalnak. – A kiállás után már az utak takarítását kellett végeznünk, így nehéz volt megmutatni az igazi sebességünket. Vasárnap lehet, hogy jónak tűnt a gyorsaságunk, de ez nem jelent semmit.” 

Tanak a Lengyel Rally vasárnapi értékelését megnyerte. Az észt versenyző örül annak, hogy el tud indulni az Észt Rally nemzeti mezőnyében is, így az ERC-távval megegyező hosszon tud tesztelni a Rally1-es Hyundaijal. 

“Észtországban is szeretnénk jó munkát végezni, mert készen kell állnunk a Lett Rallyra. Nagy munka vár ránk.” 

Mivel az ERC-mezőny nagy része számára új verseny lesz az Észt Rally, néhány tanácsot is adott a 2019-es világbajnok. 

“Ez a verseny tapasztalat nélkül igen nehéz lehet. A pályák első teljesítésénél puha utakra lehet számítani, ami miatt a második menetre sok lehet a mély nyom. Egyes pályák között is igen nagy a különbség. Rajthely szempontjából jobb a később való rajtolás, mert sokat kell takarítani. Ezen az időjárás is sokat változtathat és az év nyári időszakában Észtországban bármikor megváltozhat az időjárás.”