Kezdőlap Blog Oldal 540

Tanak számára jól jön az Észt Rallyn való tesztelési lehetőség

0

Ott Tanak idén is jelen lesz az Észt Rallyn, ahol a nemzeti bajnokságban indulva teszteli majd a Rally1-es Hyundait a Lett rally előtt. 

Ott Tanak szerette volna megmutatni tempóját a Lengyel Rallyn, ez azonban saját bevallása szerint nem igazán sikerült azt követően, hogy a pénteki első szakaszon egy szarvassal ütközött, majd az autó sérülése miatt kiállni kényszerült. 

“Pénteken csak 9-10 km-t tudtunk jó tempóban megtenni Lengyelországban a szarvas miatt – mondta Ott Tanak a Rallit.fi oldalnak. – A kiállás után már az utak takarítását kellett végeznünk, így nehéz volt megmutatni az igazi sebességünket. Vasárnap lehet, hogy jónak tűnt a gyorsaságunk, de ez nem jelent semmit.” 

Tanak a Lengyel Rally vasárnapi értékelését megnyerte. Az észt versenyző örül annak, hogy el tud indulni az Észt Rally nemzeti mezőnyében is, így az ERC-távval megegyező hosszon tud tesztelni a Rally1-es Hyundaijal. 

“Észtországban is szeretnénk jó munkát végezni, mert készen kell állnunk a Lett Rallyra. Nagy munka vár ránk.” 

Mivel az ERC-mezőny nagy része számára új verseny lesz az Észt Rally, néhány tanácsot is adott a 2019-es világbajnok. 

“Ez a verseny tapasztalat nélkül igen nehéz lehet. A pályák első teljesítésénél puha utakra lehet számítani, ami miatt a második menetre sok lehet a mély nyom. Egyes pályák között is igen nagy a különbség. Rajthely szempontjából jobb a később való rajtolás, mert sokat kell takarítani. Ezen az időjárás is sokat változtathat és az év nyári időszakában Észtországban bármikor megváltozhat az időjárás.” 

Norris feljegyezte a leggyorsabb időt, majd valahogy megúszott egy ráfutásos balesetet

0

Lando Norris zárta az élen a Brit Nagydíj első szabadedzését, de a McLaren így is zűrös pillanatoknak volt részese, hiszen a hazai pilóta kis híján felöklelte a Red Bullba ideiglenesen beült Isack Hadjart, Oscar Piastri pedig egy időre eltorlaszolta a bokszbejáratot. 

Barcelona és Spielberg után szünet nélkül ugrott bele a mezőny sorozatban a harmadik versenyhétvégébe, de az első silverstone-i szabadedzésre négy versenyző még pihenőt kapott, mivel csapataik a tartalékpilótát ültették be tapasztalatszerzés céljából. A csapattól 2025-re frissen versenyzői szerződést kapott Oliver Bearman be is ülhetett a Haasba, a Williams argentin újoncának, Franco Colapintónak, a Red Bull Isack Hadjarnak, az Alpine pedig Mick Doohannek adott lehetőséget az első órára. Előbbi háromnak ráadásul röviddel az F2-es szabadedzés után kellett átöltöznie és egy gyorsabb autóba beleülnie.

Miattuk Kevin Magnussen, Logan Sargeant, Sergio Pérez és Pierre Gasly kezdi a kevesebb gyakorlás miatt némi hátránnyal a versenyhétvégét, ráadásul az edzés 9. percében Cunoda Juki is csatlakozott hozzájuk, miután kicsúszott és elásta RB-jét a Luffield kavicságyában, rövid piros zászlós időszakot előidézve ezzel.

A mezőny látványosan gyorsult egy év alatt, csak pár perc kellett, hogy a legjobb idő túlszárnyalja a tavalyi nyitóedzés első helyéhez elég 1:28,600-at, végül pedig több mint egy másodperccel jobb lett a kora délutáni etalon. A tabella tetején az élcsapatok autói közül több is megfordult a kemény gumikon teljesített körök során, majd amikor az utolsó negyed órára a többségnél előkerültek a lágyak, Norris ugrott az élre. Nagyjából ekkoriban enyhe szitáló esőt is jelentettek a Sky Sports helyszíni kollégái, de ennek nem volt látható hatása a történésekre.

Az edzés utolsó perceiben Oscar Piastrit érte utol a baj, aki hidraulikai problémát jelentett, és bár megpróbált visszatérni a csapatához, a bokszutcába bevezető úton megállt az autója. Bár félrehúzódott a keskeny aszfaltszakaszon, az FIA így is elrendelte a bokszbejárat bezárását, vagyis a pályán tartózkodók közül senki nem hajthatott oda vissza egy pár percig. Végül a McLaren bokszcsapata betolta az autót a garázsba.

A leintés környékén nem sokon múlt, hogy a végül élen záró Norris autóján is keletkezzen némi javítanivaló, ugyanis a pályán előtte haladó Hadjar figyelmetlenül a brit elé kormányozta lassabb tempóban haladó Red Bullját, de Norrisnak egy nagy fékezéssel valahogy sikerült elkerülnie az ütközést és a megpördülést is. A francia újonc egy intéssel azonnal elnézést kért Norristól, amint a McLaren elhaladt mellette.

A második helyen az Aston Martinnal Lance Stroll, a harmadikon pedig Piastri végzett az edzésen. A tesztpilóták közül Bearman lett a legjobb a 14. helyen, 1,1 másodperces hátránnyal.

A Brit Nagydíj hétvégéje közép-európai idő szerint 17 órakor folytatódik a második gyakorlással.

Az első szabadedzés végeredménye:

 

„Szakítás” helyett békülés – így változott Norris és Verstappen viszonya egyik napról a másikra

0

Gyökeres fordulatot vett Lando Norris hozzáállása Max Verstappen Osztrák Nagydíjon bemutatott manővereihez ahhoz képest, amilyen közvetlenül a múlt vasárnapi futam után volt. A McLaren pilótája és a háromszoros világbajnok most már szinte mindenben egyetért, noha Norris szerint egy dolgot szigorúbban kellene elbírálnia a felügyelőknek.

Max Verstappen és Lando Norris ausztriai ütközése a két pilóta barátságának végét is jelenthette volna, hiszen a McLaren versenyzője a múlt heti futam után az olasz Sky-nak kijelentette, hogy amennyiben a holland nem ismeri be, hogy hibázott, a barátságuknak lőttek. Ám mint az a hétvégi Brit Nagydíj csütörtöki sajtónapján kiderült, a Verstappent „vakmerőnek”, „hülyének” és „kétségbeesettnek” tituláló Norris szavait nagyrészt a frusztráció szülte, és Silverstone-ban már egészen más hangot ütött meg.

„Őszintén úgy gondolom, hogy [Verstappennek] nem kellett bocsánatot kérnie. Néhány dolog, amit a verseny után mondtam, leginkább a frusztráltságomból fakadt. Rengeteg ilyenkor az emberben az adrenalin és túláradnak az érzelmek, ezért valószínűleg mondtam néhány dolgot, amit nem gondoltam úgy, különösen a rákövetkező héten. Eléggé szánalmas baleset volt abból a szempontból, hogy mindkettőnk versenyének véget vetett, és nyilván nem volt komoly kontakt. Alighanem a lehető legkisebb összeérés volt, ami megtörténhet, de borzasztó következményekkel mindkettőnkre nézve, és különösen az én esetemben. Összességében jó verseny volt, időnként közel a határhoz, de beszéltünk róla, és mindketten örömmel vágunk neki ismét a versenyzésnek” – idézi Norrist az Autosport.

Verstappen a Sky Sports-nak elárulta, hogy már a futam utáni hétfőn tisztázták a történteket, és hogy Norris volt az, aki először kezdeményezett. „Ezért is mondtam azt a verseny után, hogy nincs értelme ott és akkor megbeszélni a történteket. Ilyenkor mindenki felfokozott érzelmi állapotban van meg ilyenek. Másnap elég korán felébredtem, mert beszélni akartam Landóval, de ő már írt nekem hétfőn reggel. Másnap az érzelmeid már csillapodtak. Ezt nagyon tisztelem benne. Remek barátok vagyunk, nagyon kedves fickó. Természetesen én is nagyon dühös és csalódott voltam amiatt, hogy összeértünk, mert bár a pályán természetesen keményen versenyeztek, barátként nagyon csalódott vagy, hogy ilyesmi történt” – mondta a háromszoros világbajnok.

Senna–Prost, Hamilton–Rosberg: újabb viharos rivalizálást indít el Verstappen és Norris ütközése?

Azzal kapcsolatban, hogy a hétvégén ismét kifütyülheti-e a brit közönség, a Red Bull klasszisa közölte, nem is érdekelhetné kevésbé mások véleménye, és csak az a fontos, hogy jól kijöjjön Norrisszal, akivel tehát mindent tisztáztak. Azt is, hogy nemcsak Norris, hanem Verstappen is vádolt, hiszen a rádióban közölte, hogy barátja folyton bevetődik vagy az egyik, vagy a másik oldalról, és nem érti, ilyenkor mit kellene tennie.

„99%-ban mindenben egyetértünk, ami szerintem már alapból elég sok – árulta el Verstappen. – Mindig is azt mondtam Landónak, hogy bármelyik oldalról is támad, bízhat bennem, hogy nem azért vagyok ott, hogy kiüssem őt a versenyből. Ez pedig fordítva is ugyanígy van, mert erről is beszéltünk. Amikor valaki kívül vagy belül bevetődik, természetes az emberi reakció. Én úgy éreztem, hogy semmivel sem léptem át túlságosan a határt abból, amit csináltam. Természetesen akárcsak az autótervezésben, az ember itt is igyekszik feszegetni a határokat. Itt-ott találhat szürke zónát az autótervezésben, és versenyezni is így versenyez, máskülönben sosem lesz toppilóta, soha nem lesz sikeres az életben.”

Verstappen úgy látja, Norris heves reakcióját részben az szülte, hogy eddig csupán egyszer nyert versenyt, ezért nagyon akarja az újabb győzelmet. „A személyiségedtől függ. Természetesen tudom, hogy nagyszerű srác, igazán kedves fickó, aki imádja a Forma–1-et és a versenyzést, és természetesen nagyon szenvedélyes ez iránt a verseny után. Azt is látni kell, hogy ő a második győzelméért küzd, én pedig a 62.-ért, így az érzelmeink kicsit mások. Ezt tudom, mert emlékszem, milyen volt az első győzelmeimért küzdeni az F1-ben. De ez rendben van, ezért is mondtam a verseny után, hogy hagyjuk kicsit lehiggadni a dolgokat, és másnap beszéljünk.”

„Természetesen visszanéztük az ütközést, ami egy olyan kis buta összeérés volt, aminek mindkettőnkre nézve komoly következménye lett. Landóra nézve egy kicsit még komolyabb amiatt, ahogyan a defektje alakult. De mi szeretünk keményen versenyezni, sok éven át csináltuk ezt, nem csak a Forma–1-ben, hanem az online versenyeken is, amelyeken rengeteget szórakoztunk együtt. Ezeknek a dolgoknak pedig folytatódnia kell, mert mi ezt szeretjük csinálni, és szerintem ez a Forma–1-nek is nagyszerű.”

Van azonban egy dolog, amit Norris szerint a felügyelőknek szigorúbban kell figyelniük. Ez természetesen nem más, mint a fékezés alatti irányváltás, ami Verstappen előszeretettel alkalmazott trükkje, és Ausztriában is bevetette.

Lando Norris, Max Verstappen, McLaren, Red Bull
Nem akarják tönkretenni a barátságukat / Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

„Ez nehéz kérdés. Max nem akar ütközni, nem akarja tönkretenni a saját versenyét és a saját esélyeit. Különböző dolgokat kell némileg másképp csinálnom, de végső soron nem hiszem, hogy ő túl sokat változtatna, és nem gondolom, hogy nekem sokat kell változtatnom. Egyértelműen elkerülhettük volna az ütközést, mert én is használhattam volna jobban a kerékvetőt, és biztos vagyok benne, hogy mindkettőnk részéről vannak dolgok, amiket jobban, kicsit másképp akartunk csinálni. De az egészet nézve szerintem a legnehezebb elkerülni egy balesetet akkor, amikor valaki féktáv alatt változtat irányt. Nagyon könnyen származhat baleset az ilyesmiből, és nagyon óvatosnak kell lennünk ezzel. A felügyelőknek tisztában kell lenniük azzal a jövőre nézve, hogy valami könnyen balul üthet ki. Egy bizonyos pontig védekezel, agresszív vagy, és ez rendben is van. De eljön egy pont, ahol van egy határ, ezt pedig némileg jobban meg kell határozni” – szögezte le Norris.

5 Rally1-es Toyota szerepel a Finn Rally nevezési listáján, Latvala mégsem ilyen autóval indul

0

80 nevezés érkezett az idei Finn Rallyra, melyen 10 Rally1-es autót találunk – a hibrid autók felét a Toyoták teszik ki. Jari-Matti Latvala ismét indul hazai WRC-futamán, de nem Rally1-es autóval. 

10 Rally1-es autó áll rajthoz a Finn Rallyn, és a Toyota nem bízza a véletlenre az esetleges hazai sikert, hiszen Elfyn Evans és Takamoto Katsuta mellett a nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier és a kétszeres világbajnok Kalle Rovanpera is a csapatban lesz, akikhez Sami Pajari csatlakozik az ötödik hibrid Yaris-szal. Pajari itt fog bemutatkozni a WRC-csúcskategóriájában. 

A tavalyi versenyt követően Jari-Matti Latvala is elindul hazai WRC-futamán, ezúttal azonban a WRC2-ben, Rally2-es Toyotával. 

A leghíresebb szakasz is bekerült a Finn Rally programjába

A Hyundai Rally1-es autóival Ott Tanak és Thierry Neuville mellett Esapekka Lappi fog versenyezni, míg az M-Sport csapatát Adrien Fourmaux és Grégoire Munster erősíti. 

A Rally2-es mezőnyben ott lesz Yohan Rossel is, azonban a WRC2-es értékelésbe nem nevezett, csakúgy, mint Nikolay Gryazin és Jan Solans. 

A WRC2-es győzelemre így Oliver Solberg és Gus Greensmith lehet a legesélyesebb. 

A Finn Rallyt augusztus első hétvégéjén rendezik. 

Kieshet a 2025-ös WRC-naptárból a szezon egyik legnépszerűbb versenye

0

Egyre több részlet derül ki a jövő évi WRC-szezon versenyeiről. Jövőre 14-re bővül a versenyek száma, azonban jelen állás szerint Horvátország nem fog szerepelni a programban. 

Még júliusban bejelenthetik a 2025-ös WRC-menetrendet, mely 14 futamból áll majd. 

A szezon a Monte-Carlo Rallyval kezdődik januárban, amit Svédország fog követni februárban, Kenya márciusban. Mindez nem jelent változást az idei szezonhoz képest, a szezon negyedik versenye azonban már változás lehet, mivel pletykák szerint Horvátország kiesik a naptárból. 

A közel félmillió szurkolórt vonzó horvát verseny az egyik legnépszerűbb rendezvény a magyar szurkolók körében.

Az igen népszerű horvát verseny helyére pedig több jelentkező esemény is van, hiszen Paraguay és a Kanári-szigetek Rally is új WRC-futam rendező lesz. A Lengyel Rally csak az idei évben szerepelt a naptárban, míg Lettország helyet cserél az Észt Rallyval, így WRC-mezőny érkezik ismét Tartu környékére. Portugália, Szardínia, Finnország, Görögország és a Közép-Európa Rally helye biztos a naptárban. A szezonzáró versenyre pedig már biztosan Szaúd-Arábiában kerül sor. 

Horvát Rally: Ogier nyerte Neuville és Evans kiélezett csatáját, veretlen maradt a Toyota

“A 2025-ös naptár alapvetően készen van, 14 futam szerepel benne – mondta Simon Larkin a WRC Promóter versenyekért felelős igazgatója a Motorsport.com oldalnak. – Előzetesen úgy terveztük, hogy június végén beterjesztjük a Motorsport Világtanács elé a naptárt és ettől nem is vagyunk messze.” 

Paraguay és Chile három héten belül egymást követve lesz megrendezve. 

“Elsőként Paraguay lesz a naptárban, majd onnan Chilébe visszük a felszerelésünket és csak ezt követően térünk vissza Európába.” 

2019-ben hasonlóképpen volt lebonyolítva az argentin és chilei verseny. 

Nézd élőben az Észt Rally kvalifikációját!

0

Péntek délelőtt rendezik a ERC idei negyedik versenyének, az Észt Rallynak a kvalifikációját, mely az alábbi videóban élőben követhető.

Magyar idő szerint 11:01-től rendezik az Észt Rally kvalifikációját a 3.89 km-es Rábi szakaszon, melynek eredménye alapján kialakul a szombati rajtsorrend.

A kvalifikáció itt nézhető élőben

Észt Rally 2024 – Minden infó egy helyen

Amíg kezdődik a kvalifikáció, tekintsünk vissza a tavaly még WRC-mezőny számára rendezett hivatalos tesztre.

Hayden Paddon nyerni szeretne az Észt Rallyn

0

Hayden Paddon 2018-ban már egyszer közel volt ahhoz, hogy nyerni tudjon az Észt Rallyn, akkor azonban Ott Tanak még gyorsabb tudott lenni nála. Idén, az ERC-mezőnyben azonban szeretne az első helyen zárni az Eb-címvédő. 

Hayden Paddon 2018-ban indult először az Észt Rallyn, amikor még a Hyundai versenyzőjeként a közelgő Finn Rallyra készült. Az új-zélandi versenyző pedig majdnem azonnal győzelemmel tudott debütálni, hiszen csak Ott Tanak tudta megelőzni Toyota Yaris WRC-vel, míg a harmadik helyen a néhai Craig Breen zárt Citroen C3 WRC-vel. 

Paddon 2022-ben már a WRC2 mezőnyében tért vissza az észt versenyre, azonban végül egészségügyi okok miatt nem tudott célba érni, öt gyorsasági után kiállt. 

A 37 éves versenyző idén, már ERC-mezőnyben szeretne ismét győzelemért harcolni Észtországban. 

“Nagyon örülök, hogy ismét Észtországban versenyezhetek – mondta Hayden Paddon. – Idén az ERC-mezőny is igen gyors, de ezen a versenyen sok igen gyors helyi versenyző is rajthoz áll, ráadásul ők is ismerik az észt pályákat. Szeretnénk győzelemért harcolni, azonban mivel a bajnokságra koncentrálunk, ezért elsősorban Mathieu Franceschi előtt szeretnénk lenni, akivel holtversenyben vezetjük az idei ERC-pontversenyt. Ez azonban nem lesz könnyű feladat, mert Mathieu nagyon gyors az idei versenyeken. Azt hiszem Svédországgal ellentétben ezen a versenyen sok problémát okozhatnak majd a nagyon puha pályák a második teljesítés során, amikorra sok mély nyom alakul ki a szakaszokon.” 

Áradások miatt rövidebb lesz az Italian Baja

0

A hétvégén a tereprally ob mezőnye is részt vesz az Italian Baján, az olasz verseny először számít bele a magyar bajnoki értékelésbe. A megállapodás részeként az évadzáró Raid of the Championsra pedig mi várunk majd olasz versenyzőket.

Ma a 7 kilométeres shakedownnal kezdődik a verseny, majd délután a 19 kilométeres prológ vár a 15 magyar indulóra is. A szelektív szakaszokat szombatra sűrítették, amikor az eredeti tervek szerint a résztvevők két szakaszt teljesítettek volna egymás után, 265 kilométeren. Az áradások miatt azonban le kellett rövidíteni a pályákat, így a versenytáv 188.26 km ami azt jelenti, hogy hibázni nem lehet, mert nincs idő ledolgozni az esetleges hátrányt.

A korábbi évekhez képest jelentősen megváltozott a nyomvonal, a Tagliamento folyó magas vízszintje nem teszi lehetővé a hagyományos pályák használatát. A patakmederbe csak korlátozottan lehet behajtani és az ártérben húzódó utak, ösvények nagyrészét is elmosta a víz.

Riverside Baja
foto: Riverside Baja

„Én a szokásosnál több, „rallys” murva útra számítok, amik fák közt húzódó szűk, technikás részekkel váltják egymást, de nincsenek konkrét információim. A tapasztalatom, hogy az itinerek pontosak, a pálya kijelölése színvonalas. Szerintem a magyar mezőny jól fogja venni az akadályokat.” – vázolta Trébitsch Miklós a magyar és olasz bajnokság együttműködésének szervezője.

„Az olasz baja érdekes színfoltja sorozatnak, a nagy széles és brutális folyómeder nagyon egyedi, máshol nincs ilyen. Sajnos az utóbbi években egyre inkább kiszorult a verseny a mederből a környező ártérre, reméljük idén nem ez lesz. A verseny technikás, a pályának sok beláthatatlan része van, amihez bátorság is kell” – mondta Lónyai Pál, aki a Riverside Baja-n harmadik helyezett lett Ultimate kategóriában.

Az Európa Kupában nagy nevek is indulnak, Joao Ferreira és Benediktas Vanagas is rajthoz áll a hétvégén. Az Italian Baja nevezési listája itt elérhető.

Riverside Baja
foto: Riverside Baja

 

 

Dráma és őrülten szoros befutó – ilyen volt a legutóbbi aszfaltos Székesfehérvár Rally

0

Amikor legutóbb aszfalton rendezték meg a Székesfehérvár Rallyt, az utolsó métereken dőlt el az abszolút győzelem – hasonló izgalmakkal most is kiegyeznénk.

Öt év után újra aszfalton rendezik meg a Székesfehérvár Rallyt, a verseny pedig már itt van a nyakunkon, hiszen július 12–14-én következik az ORB negyedik futama. És hogy mire számíthatunk ettől a versenytől? Elsősorban sebességre.

Az elmúlt tíz év tíz leggyorsabb ORB-futamát tartalmazó listán négyszer is szerepel az aszfalton futott székesfehérvári verseny. A 2018-as megméretés egyenesen a második leggyorsabb volt a 133.1 km/h-s átlagsebességével, a harmadik a 2016-os kiadás (132.4 km/h), az ötödik a 2017-es verseny (131.6 km/h), de a 2019-es futamnak sincs szégyenkeznivalója a hetedik helyezése és a tempója miatt (129.6 km/h).

A legutóbbi, aszfalton megrendezett Székesfehérvár Rally ráadásul az utolsó métereken dőlt el, hasonló izgalmakkal most is kiegyeznénk. Öt évvel ezelőtt Vincze Ferenc és Hadik András küzdött egymással a győzelemért, végül 4.8 másodperc választotta el őket a célban…

Az ob eredetileg az áprilisi Miskolc Rally után Szombathelyen és környékén folytatódott volna, de a szervezők visszaléptek a viadal megrendezésétől, így hosszabb szünet után a Székesfehérváron és környékén kialakított aszfaltos pályákon gyűlt össze újra a mezőny június első hétvégéjén.

Vincze Ferenc és Bacigál Igor úgy érkezett meg a versenyre, hogy a szezon első két futamát megnyerte a párosuk a Skoda Fabia R5-össel, (ráadásul egy éve is a leggyorsabb volt ugyanitt), Hadik András és Kertész Krisztián pedig az ob címvédőjeként a győzelemért szállt harcba a Ford Fiesta R5-össel a finoman szólva is döcögős egri és miskolci kezdés után.

Fotó: Szabó-Jilek Ádám

Nos, Hadikék alaposan összeszedték magukat a kissé szokatlan menetrend szerint lebonyolított megméretésre. Nagyjából másfél versenynapot foglalt magába a rendezvény, ugyanis szombaton kora délután kezdődhetett meg az első nagy menet Kőhányás és Pusztavám között, ezt a szakaszt kétszer teljesítették a versenyzők, majd következett a belvárosi szuperspeciál. Vasárnap kilenc (!) szakasz szerepelt a programban, úgyhogy a valódi izgalmak az utolsó napra maradtak.

Hadikék szombaton az élre álltak, de az 1.8 másodperces előny minden volt, csak jelentős nem. Ezzel együtt vasárnap is folyamatosan vezettek Vinczéék előtt, de a legnagyobb különbség valamivel több, mint hat másodperc volt kettejük között. Az menet közben egyértelművé vált, hogy az első hely a két páros között dől el, a többiek legfeljebb a harmadik pozícióért csatáznak – szoros összefüggésben azzal, hogy az ötödik gyorsaságin szervóhiba miatt Turán Frigyes minden reménye elszállt.

A tizenegyedik szakaszon aztán jött a dráma.

Mint kiderült, eleve ez volt az utolsó szakasz, mert az aszfaltra került hatalmas olajfolt miatt a tizenkettediket törölte a versenyigazgató. A mindent eldöntő oroszlányi szakaszon aztán Hadikék lassú defektet kaptak a jobb hátsó keréken, és bár nem jöttek rosszul három kerékkel sem, hiszen negyedikként fejezték be a szakaszt, annyit veszítettek az összetettben, hogy a valamivel több mint hat másodperces előnyből valamivel több, mint négy másodperces hátrány vált. A lyukas abroncs így a győzelmükbe került.

A hatalmasat menő Vinczéék így tripláztak, megnyerték az ob első három futamát, és később meg sem álltak a bajnoki címig, amit egy versennyel a vége előtt, a Mecsek Rallyn elért harmadik helyezéssel be is biztosítottak.

Fotó: Vincze Ferenc

„A záró napon kilenc helyett végül nyolc szakasszal kellett számolnunk versenytempóban, melyeket úgy teljesítettünk, ahogy azt elgondoltuk és szerettük volna. Az utolsó gyorsasági azonban meghozta a nem várt fordulatot – nagyjából a szakasz felénél kaphattunk egy lassú defektet, amit rögtön még nem éreztem, az utolsó öt-hat kilométeren nehezítette meg inkább az autó irányítását, a célvonalat átlépve pedig már szinte gumi sem volt a jobb hátsó felnin. Bevallom őszintén, picit csalódott vagyok, hiszen végig eséllyel küzdöttünk a Székesfehérvár Rally első helyéért, azonban bizonyos tekintetben örülök, hiszen végre hazai terepen is meg tudtuk mutatni versenyképességünket, és hasznos bajnoki, illetve powerstage pontokkal gazdagodhattunk a bajnokság harmadik futamán” – nyilatkozta annak idején Hadik András.

Az idei versenyen nem lesz ott sem Vincze Ferenc, sem Hadik András, akik 2019-ben fejenként 6–6 szakaszgyőzelmet arattak a 11 gyorsaságin (nem elírás, egyszer holtversenyben nyertek). Ott lesz viszont az akkor harmadik helyen célba érő Velenczei Ádám, aki most a győzelemért száll harcba, de ehhez minden bizonnyal lesz néhány szava Német Gábornak és Turán Frigyesnek is.

FEHÉRVÁR RALLY, 2019
1. Vincze Ferenc, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5) 1:03:37.8 óra
2. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) 4.8 mp hátrány
3. Velenczei Ádám, Zsiros Gábor (Citroen C3 R5) 31.7 mp h.

„Te hülye vagy” – közölte a Ferrari pilótája, majd pofon vágta főnökét

0

1959. július 5-én, vagyis napra pontosan 65 éve rendezték a Francia Nagydíjat, amely óriási balhét robbantott ki a Ferrarinál. Jean Behra előbb ócsárolta az autót, majd lehülyézte és arcon csapta az istálló csapatmenedzserét, aztán, mivel nem kért bocsánatot, Enzo Ferrari kirúgta.

Jean Behrát az egyik legjobb versenyzőnek tartják azok közül, akik soha nem nyertek Forma–1-es futamot. A néhai francia pilótáról korábbi cikkünkben mi is megemlékeztünk, és felidéztük a rengeteg hatalmas balesetét, valamint a lobbanékony természetét. Ez utóbbinak csúcspontjáról azonban csak említés szintjén ejtettünk szót, az alábbiakban viszont részletesen felidézzük.

Leszakadt a füle, óriási baleseteket élt túl, de túl sokáig kísértette a sorsot az F1 gladiátora

Behra hét idény plusz egy futam után már kilenc dobogónál járt, de futamgyőzelmet még nem szerzett. Éppen ezért kapva kapott az alkalmon, amikor az előző évi egyéni világbajnokságot Mike Hawthorn révén megnyerő Ferrari szerződtette őt az 1959-es idényre. A Scuderiának több új pilótára is szüksége volt, hiszen 1958-ban Luigi Musso és Peter Collins is életét vesztette versenybalesetben, Hawthorn pedig visszavonult (majd januárban szintén meghalt).

Éppen ezért Behra mellett Tony Brooks is csatlakozott az istállóhoz az előző év végén megszűnt Vanwalltól átigazolva. Behrával ellentétben neki már négy győzelme is volt (ebből egyet Stirling Moss-szal közösen szerzett), viszont 11 évvel fiatalabb volt a francia versenyzőnél, így utóbbi bizonyos szempontból joggal gondolhatta, hogy ő lesz az első számú versenyző.

Enzo Ferrari azonban, szakítva a korábbi (és későbbi) hagyományokkal, nem nevezett ki ilyen státuszú pilótát csapaton belül, ami kifejezetten bosszantotta Behrát. Az első két (pontosabban három, de az Indy 500-on természetesen egyikük sem indult) futamon aztán egy-egy kiesés mellett ő egy ötödik, míg Brooks egy második pozíciót szerzett.

Behránál az 1959. július 5-én, vagyis napra pontosan 65 évvel ezelőtt rendezett Francia Nagydíjon telt be a pohár. Miután egy dugattyú meghibásodása és az abból adódó motorleállás véget vetett hazai futamának, Brooks pedig nyert, a L’Équipe tudósítójának arról kezdett el panaszkodni, hogy a Ferrari rossz autót adott neki, mondván, a karosszéria nem volt megfelelő, a motor pedig régi volt.

Embed from Getty Images

Másnap megjelent az újságcikk, és persze eljutott Enzo Ferrarihoz, akinek nyilvánvalóan nem tetszettek pilótájának szavai. A Commendatore a Behránál 5 évvel fiatalabb csapatmenedzserét, Romolo Tavonit kérte meg, hogy rendezze az ügyet, és bírja jobb belátásra a versenyzőt. Ez azonban végül csak olaj volt a tűzre.

„Még Reimsben vártam, hogy felvegyem a versenyzésért járó pénzünket, valamint a pénzdíjunkat, Mr. Ferrari pedig azt mondta nekem, hogy menjek el Jean Behrához, és mondjam meg neki, hogy azonnal kérjen bocsánatot, illetve tegyen helyreigazítást – idézi a 2020-ban, közel 95 évesen elhunyt szakember szavait a VeloceToday.com. – Átadtam Behrának Mr. Ferrari üzenetét, mire Behra azt mondta nekem, hogy »te hülye vagy«, és pofon vágott. Ezután felhívtam Mr. Ferrarit, és elmondtam neki, mi történt, Mr. Ferrari pedig közölte, hogy mondjam meg Behrának, hogy másnap, kedden jelentkezzen nála Maranellóban. Hagytam egy üzenetet Behra szállodájában, és kedden Mr. Ferrari, Behra és én találkoztunk Mr. Ferrari irodájában.”

Bármilyen meglepő is, de Enzo Ferrari ekkor még nem rúgta ki Behrát, hanem még egy esélyt adott neki, hogy bocsánatot kérjen. A találkozón rajtuk kívül ott volt a nyilatkozatát lehozó a francia újságíró, valamint egy olasz kollégája is, és a Commendatore a jelenlétükben már személyesen utasította arra Behrát, hogy kérjen elnézést.

„Behra kijelentette, hogy nem – emlékezett vissza Tavoni. – Szóval Mr. Ferrari meghallgatta, majd azt mondta, hogy »Tavoni az én fiatal emberem, és az én nevemben beszél. Először bocsánatot kérsz Tavonitól, aztán beszélsz az újságírókkal.« Behra másodszor is nemet mondott. Mr. Ferrari ekkor behívta Mr. Della Casát, a könyvelőt, és utasította, hogy nézzen utána a Behrával kapcsolatos számláknak, fizessen ki neki minden hátralékot, és a szerződés véget ért.”

Embed from Getty Images

Romolo Tavoni és Enzo Ferrari

A Ferrari tehát kirúgta Behrát, aki kevesebb mint egy hónap múlva meghalt a Német Nagydíj betétfutamán. Hogy ez akkor is megtörtént volna-e, ha marad a Ferrarinál, és nem egy privát Porschéval akar elindulni az AVUS-on, azt már soha nem tudjuk meg. Mindenesetre özvegyének határozott véleménye volt a kérdésben. „Ha Jean a Ferrarinál marad, talán még élne” – vágta Tavoni fejéhez, amikor már a tragédia után találkoztak.