A Lengyel Rally utoljára 2017-ben kapott helyet a WRC-naptárban, majd ezt követően kikerült onnan a folyamatos nézői problémák miatt. Az idei versenyen változik a biztonsági protokoll, hogy még időben kezelni lehessen az esetleg rossz helyen álló nézőket.
A múltban többször is probléma volt a nézőkkel a Lengyel Rallyn, akik veszélyes helyen próbálták nézni a versenyt. Ez volt annak is az oka, hogy a murvás rendezvény kikerült a WRC-naptárból 2017 után.
Az idei évre azonban ismét vb-futam lett a nagy múlttal rendelkező verseny, ami az utóbbi években az Európa-bajnokság naptárában kapott helyet.
Mivel idén is fennáll a veszélye, hogy néhány néző rossz helyen próbálja majd nézni a versenyzőket, a szervezők változtatnak a biztonsági protokollon, ami szerint 20 perccel az első éles autó előtt kellene az FIA biztonsági delegáltjának végig menni a pályákon, azonban ez az idő 30 percre változik.
„Ms. Michéle Mouton legkésőbb 30 perccel a gyorsasági szakasz kezdete előtt ellenőrzi, hogy a nézők biztonságban vannak-e a szurkolói zónákban, és hogy készen áll-e a versenyre a pálya – áll a rendezők közleményében. – Éppen ezért a 30 perces szabály betartása döntő fontosságú a rendezvény zökkenőmentes lebonyolításához. Kétség esetén az FIA biztonsági delegáltja elhalaszthatja az első autó rajtját, vagy akár meg is szakíthatja a versenyt, ha a szurkolók veszélyesen viselkednek.”
A Lengyel Rally csütörtök délelőtt a hivatalos teszttel kezdődik.
Max Verstappen és Lewis Hamilton is csak nevetni tudott azon, amikor Lando Norris elkezdte bizonygatni, hogy elég helyet hagyott a Red Bull pilótájának a Spanyol Nagydíj rajtja után. A címvédő azért utólag elmondta, ő is ráhagyott egy kicsit, és azért kellett lemennie a fűre.
A Spanyol Nagydíj megnyeréséről nem sokkal lecsúszó, Max Verstappentől vereséget szenvedő Lando Norris már a barcelonai futam rajtjánál lépéshátrányba került, hiszen nem tudta megtartani a pole pozíciót, miután riválisa az első kanyar féktávján bebújt mellé és megelőzte, eközben pedig kívülről George Russell mindkettejüket átugrotta. Ám nem sokon múlt, hogy a Norris és Verstappen már a célegyenesben összeakadjon, előbbi ugyanis agresszívan leterelte a rajtot jobban elkapó hollandot, akinek jobb oldali kerekei megcsípték a fűsávot.
A rajt:
Everybody: "Will it be Max or Lando leading into T1?"
A futam utáni sajtótájékoztatón természetesen szóba került az eset – amire Verstappen már közvetlenül a rajt után felhívta a csapata figyelmét és közölte, hogy Norris a fűre szorította őt –, mire a McLaren pilótája elmondta: „Nehéz megítélni ezt az ilyen helyzetekben, nem vehetek elő egy mérőszalagot, hogy pontosan kimérjem a távolságot. Nem fogom megkönnyíteni a dolgát, de szerintem volt elég hely…”
Norris ezen a ponton viszont nem tudta folytatni a mondandóját, mert mellette Verstappen és Hamilton is elkezdett nevetni. „Mi az?” – kérdezte vigyorogva ezután a Miami Nagydíj győztese, majd hozzátette, hogy „akkor inkább nem beszélek többet”, mire Verstappen és Hamilton ismét nevetett. Aztán persze folytatta: „Szerintem csak versenyeztünk, elég helyet hagytam neki, szerintem egyetlen ponton sem volt kevés helye ahhoz, hogy a pályán maradjon.”
Verstappenéket azonban ez sem győzte meg, mire Norris a barátjához fordult azzal, hogy „Akarsz te válaszolni?”. Verstappen pedig akart, és eleinte viccesre vette a figurát. „Szerintem már tudom is, hogy mit kap tőlem a születésnapjára. Vagy egy nagy tükröt, vagy szemüveget, és akkor minden rendben lesz – nevetett a holland, majd komolyra fordítva elmondta, hogy „persze keményen versenyeztünk, és valószínűleg én is ugyanezt tettem volna a helyében. Az ember mindig próbál elmenni a határig. Én el akartam kerülni, hogy összeérjünk, ezért ilyenkor mindig ráhagyok néhány extra centimétert, ez pedig azt jelentette, hogy rá kellett mennem a fűre. Szerencsére semmi nem történt, jót versenyeztünk az első kanyarig, úgyhogy minden rendben.”
A sajtótájékoztatón lejátszódott vicces jelenetet IDE KATTINTVA nézheted meg.
A Junior WRC regnáló bajnoka, William Creighton a hétvégén helyet cserélt állandó navigátorával Liam Regan, és részt vettek a Historic Donegal International Rallyn.
Az ötlet az év elején a Portugál Rallyra felé vezető kétórás repülőút során körvonalazódott. A 26 éves Creighton, aki idén már kilenc versenyen vett részt a Rally 2-es Fiestával, vállalta, hogy navigátora mellé ül a Historic futamon. A duó Regan Škoda Estelle 130L-jével indult a háromnapos aszfaltos versenyen.
„Ez az első alkalom, hogy itinert olvasok. Ez olyasmi, amit már régóta szerettem volna csinálni, így amikor Liam azt mondta, hogy szüksége van egy navigátorra, ez megfelelő lehetőségnek tűnt. Egy kétórás repülőút egy rali-világbajnoki futamra, és máris megterveztük az egészet” – mondta Creighton.
„A Donegal egy ikonikus rali, elképesztő hangulattal, így örülök, hogy részese lehetek és egy szórakoztató hétvégét tölthetek Liammel és csapatával” – beszélt várakozásairól Creighton a 193 kilométernyi gyorsaságit tartalmazó futam előtt, amelyet idén 35. alkalommal rendeztek meg.
A debütálás sikeres volt, a páros élba ért. A Skodával 21. helyen végeztek, ami nem rossz eredmény, mivel a mezőnyben javarészt Ford Escortok indultak.
A navigátori szerep folytatásáról nem beszélt Creighton, viszont a hétvégével elégedett volt. „Nagyon jókat nevettünk ezen a hétvégén! Világklasszis vezetés és átlagon felüli navigálás (remélem)” – írta a célba érkezés után.
Liam Regan viszont biztosan folytatja a versenyzést az öreg Skodával, amibe 2022-ben ült bele és ez volt a hatodik versenye az autóval. Regan korábban modern raliautókkal versenyzett, 2006 óta nem csak navigátor, hanem aktív pilóta is a 36 éves ír.
Érdekes részletre hívta fel a figyelmet Lewis Hamilton és Carlos Sainz barcelonai csatájával kapcsolatban egy korábbi F1-es pilóta. Lehet, hogy a hétszeres világbajnokot emiatt nem büntették meg?
Lewis Hamilton megúszta a Spanyol Nagydíjon, hogy megbüntessék a Carlos Sainz elleni előzéséért. A Ferrari spanyol pilótája már a futam közben is szabálytalannak vélte a Mercedes veteránjának első kanyarban végrehajtott manőverét, majd utólag is kitartott a véleménye mellett, míg a hétszeres világbajnok szerint ő hagyott elég helyet.
„Szerintem leterelt a pályáról. Megfontolhatjuk, hogy ez csak kemény versenyzés vagy szabálytalan is. Ha a szabálykönyv szövegét nézzük, akkor nem gondolom, hogy szabályos volt, de ha versenyzőként kérdeznek, akkor úgy vélem, kemény manőver volt. Ugyanakkor én csak a szabálykönyvet nézem, tekintve, hogy Miamiban ilyesmiért én büntetést kaptam. Próbálok következetességet találni abban, ahogyan a szabályokat alkalmazzák, és továbbítani azt az FIA-nak” – nyilatkozta a Sky Sportsnak a Piastrival történt miami összekoccanását felemlegető Sainz, aki akkor szintén a belső íven próbálkozott, de megcsúszott, amivel annyira megrongálta a McLaren első szárnyát, hogy Piastrinak a bokszba kellett hajtania cserére.
Hamilton szintén a Sky Sports-nak nyilatkozva elmondta, hogy „eléggé lenyűgözőnek” tartja az előzést, amiben szerinte semmi kivetnivaló nem volt. „Szerintem tiszta manőver volt. Végső soron [Sainz] nem védte le teljesen a belső ívet, nyitva hagyta az ajtót, én pedig lecsaptam. Késői mozdulat volt, szerintem fej-fej mellett voltunk, ő pedig a pályán maradt, szóval amennyire csak tudtam, elég helyet hagytam neki.”
Sainz miatt volt az összeérés?
A hétszeres világbajnok manőverének szabályosságával kapcsolatban sokakban azért merülhetett fel kétely, mert Hamilton az előzés közben kissé megcsúszott és ellenkormányzott, majd a két autó összeért, végül pedig Sainznak nem maradt egy teljes autónyi hely. Anthony Davidson korábbi F1-es pilóta a Sky Sports levezető műsorában ugyanakkor érdekes részletre hívta fel a figyelmet, ami magyarázata lehet annak, hogy a felügyelők miért úgy ítélték meg az esetet, ahogy.
Az alábbi videóban Davidson lassítva elemzi, hogy miután Sainz a külső ív felé húzódva kinyitotta az ajtót Hamilton előtt, a Mercedes pilótája bement a résbe, ám a Ferrari versenyzője ezután nem hagyott neki elég helyet (egészen pontosan egy autónyit a saját autója és a fehér vonal között), ami miatt a hétszeres világbajnok kénytelen volt a kelleténél jobban felmászni a kerékvetőre, ami megdobta, és ezért csúszott meg.
Innentől pedig a Mercedes már nyilván nem tudta azt az ívet követni, amit a megcsúszás nélkül, ami ahhoz vezetett, hogy Sainznak nem maradt egy teljes autónyi helye kívül.
Should Lewis have been given a penalty for his overtake on Carlos Sainz?
Autóversenyen átmászni a kerítésen a lehető legveszélyesebb tett, amit néző sporteseményen elkövethet, időről időre mégis akadnak olyan őrültek, akik magukat és másokat is életveszélybe sodorva megteszik ezt. A hétvégén az IndyCar aktuális futamán történt a legutóbbi eset.
A jelenleg is zajló labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzésein rendszeresen láthatunk pályára rohanó nézőket (Cristiano Ronaldo különösen kedvelt célpontja a meccs alatti szelfire vágyó drukkereknek), ám azon túl, hogy az ilyesmi szabálytalan, különösebb veszélyt nem hordoz magában. Nem úgy az, ha valaki autóversenyen mászik át a kerítésen, és hirtelen száguldó versenyautók közelében találja magát. A Forma–1-ben is több példát láthattunk már arra, hogy nézők belógnak és magukat, illetve a pilótákat is életveszélybe sodorják, az elmúlt hétvégén azonban nem a Spanyol Nagydíjon, hanem az IndyCar Laguna Secában rendezett fordulóján történt ez meg.
Az idei 8. futam időmérő edzésén ugyanis egyszer csak arra lettek figyelmesek a közelben tartózkodók, hogy egy néző a védőfalon belül guggolva a legnagyobb természetességgel videózza telefonjával a tőle néhány méterre elszáguldó autókat. A 31 éves férfi szerencsére az aszfaltcsíkra nem ment be, és senki nem csúszott ki pont akkor pont oda. A Monterey megyei sheriff hivatal közlése szerint a férfi később megpróbált elrejtőzni a biztonságiak elől, de megtalálták, a tettéért pedig letartóztatták.
A vasárnapi versenyt a spanyol Alex Palou nyerte Colton Herta és Alexander Rossi előtt, amivel a Chip Ganassi Racing pilótája átvette a vezetést a pontversenyben. A korábbi F1-es pilóták közül – a már említett Rossin túl – Romain Grosjean a 4., Marcus Ericsson a 10., Pietro Fittipaldi pedig a 14. helyen végzett.
Eredetileg a júliusi Lett Rallyra tervezték, Sami Pajari első versenyét a Rally1-es versenyautóval, ám a finn tehetségnek még várnia kell, csak augusztusban ülhet a Yarisba, viszont hazai pályán, a Finn Rallyn teljesítheti első versenyét.
A döntést, hogy Pajari Finnországban induljon, a versenyzővel egyeztetve hozta meg a csapat. A futam előtt Pajari tesztelhet a Toyota közép-finnországi bázisa közelében, olyan utakon, amelyek hasonló jellegűek, mint a Finn Rally pályái.
Kár lenne azt gondolni, hogy pusztán a finn pályák ismerete, és a hazai debütálás romantikája játszott szerepet a Toyota döntésében. Sokkal inkább az áll a háttérben, hogy a Hyundai vezeti a gyártói bajnokságot, emiatt a Toyota a legerősebb csapattal akar indulni a Lett Rallyn. Ezért Evans és Katsuta, valamint a korábban is tervezett Rovanpera mellett Ogier ül újra autóba a vb nyolcadik futamán. Az is szerepet játszhatott a döntésben, hogy az eddig két versenyt kihagyó Ogier parádésan szerepel a bajnokságban, negyedik helyen áll, amivel nem csak segíthet Evansnak, hanem akár megis előzheti őt.
Fotó: Toyota Gazoo Racing
„Izgalmas lesz, hogy Sami most debütál velünk a Rally1-ben a saját és a csapatunk hazai versenyén. Azt hiszem, mindig segít, ha egy új autóba olyan utakon ülünk be, amelyeket jól ismerünk, és ha figyelembe vesszük, hogy az autó tesztelésére mindig is finn pályákon volt lehetősége, akkor ez most erős felkészülés lesz a Finn Rallyra. Úgy gondoljuk tehát, hogy ez egy újabb megfelelő lehetőség Sami számára, hogy vezesse a Rally1-es autónkat, és ez egy nagyszerű dolog lesz a rajongói és maga az esemény számára is. Ennek ellenére, ahogy korábban is mondtuk, nem fogunk semmilyen nyomást vagy elvárást helyezni rá az eredményt illetően: csak azt szeretnénk, ha alkalmazkodna az autóhoz, és megpróbálna minél több tapasztalatot szerezni. Határozottan elkötelezettek vagyunk a fiatal versenyzők jövőre való fejlesztése mellett, valamint a jelenben elért eredményeink maximalizálása mellett: ezért hozunk továbbra is négy autót Lettországba, és most megragadjuk a lehetőséget, hogy Sébastien ott legyen Kalle, Elfyn és Takamoto mellett. Séb eddig nagyon erős volt idén, és mivel a bajnokság ilyen szoros, szeretnénk minden erőnket és tapasztalatunkat latba vetni, hogy folytathassuk a küzdelmet” – mondta Jari-Matti Latvala csapatfőnök.
Fotó: Toyota Gazoo Racing
„Eredetileg nem az volt a tervem, hogy Lettországban legyek, de miután a csapattal közösen elemeztük a helyzetet a gyártók és a versenyzők bajnokságában, adódott a lehetőség. A csapat részéről az volt a kívánság, hogy még néhány versenyen részt vegyek, és ezt örömmel elfogadtam. Szeretnék visszaadni a csapatnak, és megköszönni nekik, hogy lehetőséget adtak arra, hogy továbbra is úgy versenyezhessek velük, ahogy az elmúlt három évben tettem. Élvezem az eddigi szezont és az eddigi erős teljesítményt. Továbbra is versenyző vagyok, és mindent meg akarok tenni, hogy segítsem a csapatom, és támogassam őket abban, hogy fenntartsák a nyomást a bajnoki küzdelemben. Emellett mindig izgatottan várom az új ralikfelfedezését, Lettországban pedig mindenkinek új itinerre lesz szüksége. Ez egy olyan helyzet, amelyben általában jól teljesítettem a pályafutásom során, így ez is egy jó ok és motiváció arra, hogy odamenjek” – nyilatkozta Ogier.
Fotó: Sami Pajari
Sami Pajari nem csalódott a döntés miatt – vagy elég okos ahhoz, hogy annak ne adjon hangot…
„Még különlegesebb, hogy itthon debütálhatok a Rally1-ben. Lettország mindenki számára egy új rali lett volna, de Finnországban természetesen nagyon jól ismerem a szakaszokat, és a tesztünk is Finnországban lesz, így az, hogy lehetőségem lesz felkészíteni az autót a versenyen várhatókhoz nagyon hasonló utakon, nagy segítség lesz számomra. Ami pedig az érzelmeket illeti, még szebb, hogy Finnországban van erre lehetőségünk, és rendkívül várom már a versenyt. Az autót vezetni azokon a szakaszokon nagyon klassz és egyben nagyon megterhelő is lesz: ezek nagyon nagy sebességű pályák, és meg kell tanulnom, hogyan működik az aerodinamika. De ez az egész arról szól, hogy megpróbálunk minél többet tanulni. Természetesen megpróbálom majd élvezni is, mert ez olyan, mint egy valóra vált álom, de a fő cél csak a tapasztalatszerzés. Nagyon izgatott vagyok emiatt” – mondta Pajari.
Martins Sesks hétvégén először vezethet Rally1-es, de hibrid rendszer nélküli autót a Lengyel Rallyn, Ford Pumája színeivel pedig köszönetét fejezi ki a fiatal versenyző hazájának.
Martins Sesks hétvégén a Lengyel Rallyn fog debütálni az M-Sport Rally1-es autójával, melyet most még hibrid rendszer nélkül, majd a Lett Rallyn már teljes felszereléssel vezethet.
A lett versenyző hazája zászlójának színeibe öltöztette a Ford Pumát, amivel köszönetet szeretne mondani hazai támogatóinak.
“Karrierem során mindig sok piros autóm volt, de már a gokart is ilyen színű volt – mondta Martins Sesks. – Ezúttal azonban szeretném kifejezni a hálámat is Lettországnak, és azon lett embereknek, akik támogattam abban, hogy eljussak egy Rally1-es autó vezetéséig, ezért hazám színeire lett festve a Ford Puma. Szerintem nagyon jól néz ki az autó ezekkel a színekkel.”
A 24 éves pilótát már a teszten lenyűgözte a Rally1-es autó.
“Életem leggyorsabb hétfője volt a teszt napja. A Rally1-es autóéhoz hasonló leszorítóerőt azt hiszem, csak a Forma 1-ben lehet tapasztalni. Ha gyorsan vezetsz akkor lehet igazán érezni a leszorítóerőt, és ekkor vezethető a legjobban is az autó. Meg kell tanulni a versenyen a Puma viselkedését és maximálisan hinni kell benne. Nem lesz könnyű a lengyel és lett verseny, de nagyon várom, hogy az autót tanulhassam.”
Verbálisan estek egymásnak a Spanyol Nagydíj után a Ferrari versenyzői, és bár a csapatfőnök szerint ebbe nem szabad sokat belelátni, eddig ilyen nem történt.
A Spanyol Nagydíj érdekes mellékszála volt a két Ferrari-pilóta koccanása, ami után Charles Leclerc dühe a futam végéig sem múlt el. A Scuderia versenyzői a rajt után megtartották az 5. és 6. helyet, ám Carlos Sainz nem sokáig bámulta csapattársa hátsó szárnyát, és a célegyenes végén megtámadta Leclerc-t. A jövőre másik csapathoz igazoló spanyol a külső íven próbált elmenni a monacói mellett, aminek az lett a vége, hogy a két autó összeért, Leclerc első szárnyáról letört egy darab, Sainz pedig a bukótéren átrongyolva megtartotta az 5. helyet. A felügyelők végül nem is vizsgálták az esetet, ami Leclerc-t már menet közben feldühítette, ez a düh pedig kitartott a futam utáni nyilatkozatokra is.
„Világosan megbeszéltük a csapattal, hogy a verseny elején az a stratégia, hogy mindketten gumit spórolunk, hogy később támadhassunk – mutatott rá Leclerc arra, hogy az ő olvasatában Sainz nem tartotta be a megbeszélteket. – Abban a körben Carlos egyáltalán nem spórolt az utolsó kanyarban, így természetesen lehetősége nyílt az előzésre az első kanyarban, ami kissé sajnálatos, mert időt veszítettünk, nekem pedig megsérült az első szárnyam, mert Carlos bekanyarodott és nem látta, hogy belül vagyok. Ez nehezebbé tette a versenyünket, de nem változtatott jelentősen a végeredményen.”
A végül így is közvetlenül csapattársa előtt, az 5. helyen záró pilótától megkérdezték, arra számított-e, hogy Sainz több helyet hagy neki, mire elmondta, hogy nyilván igen, de elsősorban azt várta, hogy csapattársa nem is támadja meg őt. „Önmagában azt nem értettem, mi értelme [előzni], amikor a verseny előtt egyértelműen lefektettük, hogy a futamnak abban a szakaszában spórolnunk kell. Kissé szükségtelen volt, de azt is megértem, hogy ez a hazai versenye, fontos szakaszában jár a karrierjének, úgyhogy gondolom valami látványos dolgot akart csinálni. Ugyanakkor valószínűleg nem én voltam a megfelelő alany ehhez.”
Itt még Leclerc volt előrébb / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Leclerc természetesen arra célzott, hogy Sainz minél jobb benyomást akar kelteni, hiszen csapatváltás előtt áll, ami értelmezhető kis odaszúrásként is. A Ferrarinál hosszú távú szerződéssel rendelkező versenyző ezután a Sky Sports-nak arról beszélt, szerinte utólag Sainz is belátja majd, hogy nem hagyott neki elég helyet. „Szerintem majd ha megnézi a felvételeket, megérti, hogy belül voltam, és nem kanyarodhatott volna be akkor, amikor bekanyarodott” – jelentette ki.
Sainz azonban nem tűnt olyannak, mint aki utólag bocsánatot kér, helyette ő is beszólt a csapattársnak. „Túl sokszor panaszkodik a verseny után valami miatt. Támadásban voltam, új lágy gumikon haladtunk, míg a Mercedes használt lágyakon volt. Támadnunk kellett az első körökben, amíg új a gumink, hogy megelőzzük őket. Ezt a verseny előtt megbeszéltük. Azért előztem meg Charles-t, mert… Nem tudom, hogy hibázott-e, vagy egy kicsit túlságosan spórolt. Aztán majdnem megelőztem Lewis-t is, majd elévágtam, és a kerékcseréknél kis híján Russellt is elkaptam. Azt próbáltam, amit versenyzőként meg kell próbálni, amit elvárnak tőlem. Neki (Leclerc-nek) jobban kellett spórolnia, ami a végén kifizetődött a számára, mert végül legyőzött a lágy-közepes-lágy stratégiával. Én azt választottam, hogy agresszív leszek és lágy-közepes-kemény stratégiával megyek, ami végül nem fizetődött ki, de ez van.”
Sainz tehát máshogy emlékszik arra, hogy miben maradtak a csapattal, és azzal védekezett, hogy mivel ő eleve más taktikát követett, mint Leclerc, neki nem kellet annyira spórolnia a verseny elején.
Hogy mi az igazság, az egyelőre nem derült ki, Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke ugyanis erre nem tért ki, helyette igyekezett elvenni az élét a történteknek. „Szerintem 10 eltérő körülmény közül 10 példát találhatunk arra, ahol veszítettünk fél másodpercet a verseny során. Később Carlos simán elengedte őt (Sainzot Leclerc elengedésére utasították az eltérő stratégia miatt, amit Sainz minden akadékoskodás nélkül megtette – a szerk.). Két-három körben veszítettünk néhány tizedet, de hadd beszéljük ezt meg, és ne vonjunk le következtetéseket a versenyzők azutáni első szavaiból, hogy kiszálltak az autóból” – mondta a francia szakember.
Általában jól kijönnek egymással, de a pályán köztük sincs barátság / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Következtetéseket nem levonni ugyanakkor nehéz, hiszen bár ilyenkor még dolgozik az adrenalin a versenyzőkben, sok esetben pont, hogy kimondanak olyan dolgokat, amiket más körülmények között nem. És az is figyelemreméltó, hogy Sainz és Leclerc eddigi, egymás elleni csatáktól és keménykedésektől korántsem mentes több mint 3 közös szezonjuk alatt még egyszer sem kritizálták ennyire nyíltan egymást. Még azután sem, hogy Sainz tavaly nagyon keményen védte a monzai 3. helyét. Az pedig, hogy a spanyol pilóta múltbeli esetekre is utalva jelentette ki, hogy Leclerc túl sokat panaszkodik, egyértelműen eddig a felszín alatt megbújó frusztrációra utal, és elárulja, hogy Sainz már korábbi alkalmakkor is volt ugyanezen a véleményen.
Hogy nem fogják tudni civilizáltan rendezni a történeteket, egyelőre nem tűnik valószínűnek, és könnyen lehet, hogy a hátralevő 14 közös versenyükön nem történik újabb összetűzés, de mivel Sainz az év végén elhagyja a Ferrarit, egyre többször fordulhat elő akár az is, hogy a saját érdekeit helyezi előtérbe, ami további feszültségeket szülhet, miközben Leclerc-t az teheti frusztrálttá, ha a csapat ahelyett, hogy felzárkózna a Red Bullra, a Mercedes feljavulásával negyedik erővé esik vissza.
Hétvégén a paraguayi elnök jelentette be, hogy Paraguay 2025-től kezdődően több évre a WRC-naptárba került. A helyi sajtó már a szerződés hosszát is közölte.
Magyar idő szerint szombatról vasárnapra virradó éjjel jelentették be, hogy Paraguay 2025-től WRC-futamot rendezhet.
A helyi médiára hivatkozva a Rallit.fi arról számolt be, hogy a dél-amerikai ország hároméves szerződést kötött, így 2025-27 között is WRC-futamot rendezhet Paraguay.
A 2025-ös új verseny helyszíne a Panama-folyó menti Encarnacion lesz. A szervezők igen sok szurkoló érkezésére számítanak Argentínából, a két országot éppen ez a folyó választja el egymástól. A verseny murvás gyorsasági szakaszai Itapua tartományban lesznek kijelölve, ahol az igen nagymúltú Rally Trans Itapúa CODASUR-versenyt is rendezik.
2025-ben a Kanári-szigetek és Szaúd-Arábia is új országként kerül a WRC-naptárba.
Fernando Alonso félreérthetetlen üzenetet küldött az Aston Martinnak a Spanyol Nagydíj után, amelyen a csapat ismét nagyon gyengén szerepelt.
Az Aston Martin nemhogy nem képes visszatalálni arra az útra, amelyen a tavalyi szezon első felében járt, hanem a silverstone-i istálló egyre rosszabb helyzetbe kerül, mert nem tud minden fejlesztéssel javulni egy kicsit. Fernando Alonso a 11. helyről rajtolva a 12. pozícióban zárta a hétvégi Spanyol Nagydíjat, és az utóbbi négy futamából csak egyszer szerzett pontot, ami igen karcsú mérleg. A kétszeres világbajnok ezért aztán nem is finomkodott Barcelonában, és közölte, hogy most már duma helyett a tettek mezejére kellene lépnie a csapatának.
Fotó: Aston Martin F1 Team
„Kissé csalódott vagyok, amiért nem szereztünk pontot, de nem is érdemeltünk pontszerzést, mert az egész hétvégén nem volt meg a tempónk. A verseny extrém nehéz volt. Amikor ennyit csúszkálsz a kanyarokban, kinyírod a gumikat, így két problémával is szembesülsz: nincs meg a tempód, és nagyon kopnak a gumik. Mindent egybevetve ez egy nagyon hosszú verseny volt a számunkra, és ennél jobbnak kell lennünk” – idézi a jövő hónapban a 43-at töltő veteránt az Autosport.
Alonso ráadásul a folytatást illetően sem volt túl optimista, és szerinte a soron következő két futamon sem fognak jól szerepelni, mert az autónak egyszerűen nincs elég leszorítóereje. „Frusztráló, de most semmit sem tehetünk, ezért azonnal elkezdünk Ausztrián agyalni, amint meglátjuk a kockás zászlót, és azon gondolkozni, hogy mit csinálhatunk másként. De szerintem az is fájdalmas lesz, mert az elnyújtott kanyarokkal vannak hasonlóságok Barcelonával. Úgyhogy az is nehéz hétvége lesz, és valószínűleg Silverstone is. Nem válhatunk túlságosan frusztrálttá, de itt az ideje keményebben dolgozni, kevesebbet dumálni és jobban teljesíteni. Ezt is akarjuk tenni.”
Fotó: Aston Martin F1 Team
Alonso szerint mostantól az lesz a legfontosabb, hogy minden egyes fejlesztéssel előrelépjenek, mert ezt eddig nem tudták megtenni. „Várom ezeket a fejlesztéseket, de rengeteget fejlesztjük az autót, az eredmények azonban nem jönnek. Arra kell koncentrálnunk, hogy amit elhozunk a pályára, az hozza, amit várunk tőle, és elkezdjünk egyre jobbak és jobbak lenni. Mint mondtam, keményen kell dolgoznunk, versenyről versenyre kell javulnunk, de anélkül, hogy túl sokat beszélnénk vagy ígérgetnénk.”
Amikor a spanyol pilótától megkérdezték, hogy az eddig elhozott fejlesztések miért nem működnek a fejlesztések, csak annyit felelt: „Versenyző vagyok, nem mérnök.”