Kezdőlap Blog Oldal 553

Alonso: Kevesebb duma és jobb teljesítmény kell az Aston Martintól

0

Fernando Alonso félreérthetetlen üzenetet küldött az Aston Martinnak a Spanyol Nagydíj után, amelyen a csapat ismét nagyon gyengén szerepelt.

Az Aston Martin nemhogy nem képes visszatalálni arra az útra, amelyen a tavalyi szezon első felében járt, hanem a silverstone-i istálló egyre rosszabb helyzetbe kerül, mert nem tud minden fejlesztéssel javulni egy kicsit. Fernando Alonso a 11. helyről rajtolva a 12. pozícióban zárta a hétvégi Spanyol Nagydíjat, és az utóbbi négy futamából csak egyszer szerzett pontot, ami igen karcsú mérleg. A kétszeres világbajnok ezért aztán nem is finomkodott Barcelonában, és közölte, hogy most már duma helyett a tettek mezejére kellene lépnie a csapatának.

Alonso, Aston Martin, Spanyol Nagydíj
Fotó: Aston Martin F1 Team

„Kissé csalódott vagyok, amiért nem szereztünk pontot, de nem is érdemeltünk pontszerzést, mert az egész hétvégén nem volt meg a tempónk. A verseny extrém nehéz volt. Amikor ennyit csúszkálsz a kanyarokban, kinyírod a gumikat, így két problémával is szembesülsz: nincs meg a tempód, és nagyon kopnak a gumik. Mindent egybevetve ez egy nagyon hosszú verseny volt a számunkra, és ennél jobbnak kell lennünk” – idézi a jövő hónapban a 43-at töltő veteránt az Autosport.

Alonso ráadásul a folytatást illetően sem volt túl optimista, és szerinte a soron következő két futamon sem fognak jól szerepelni, mert az autónak egyszerűen nincs elég leszorítóereje. „Frusztráló, de most semmit sem tehetünk, ezért azonnal elkezdünk Ausztrián agyalni, amint meglátjuk a kockás zászlót, és azon gondolkozni, hogy mit csinálhatunk másként. De szerintem az is fájdalmas lesz, mert az elnyújtott kanyarokkal vannak hasonlóságok Barcelonával. Úgyhogy az is nehéz hétvége lesz, és valószínűleg Silverstone is. Nem válhatunk túlságosan frusztrálttá, de itt az ideje keményebben dolgozni, kevesebbet dumálni és jobban teljesíteni. Ezt is akarjuk tenni.”

Alonso, Aston Martin, Spanyol Nagydíj
Fotó: Aston Martin F1 Team

Alonso szerint mostantól az lesz a legfontosabb, hogy minden egyes fejlesztéssel előrelépjenek, mert ezt eddig nem tudták megtenni. „Várom ezeket a fejlesztéseket, de rengeteget fejlesztjük az autót, az eredmények azonban nem jönnek. Arra kell koncentrálnunk, hogy amit elhozunk a pályára, az hozza, amit várunk tőle, és elkezdjünk egyre jobbak és jobbak lenni. Mint mondtam, keményen kell dolgoznunk, versenyről versenyre kell javulnunk, de anélkül, hogy túl sokat beszélnénk vagy ígérgetnénk.”

Amikor a spanyol pilótától megkérdezték, hogy az eddig elhozott fejlesztések miért nem működnek a fejlesztések, csak annyit felelt: „Versenyző vagyok, nem mérnök.”

Brandon Semenuk a Lett Rallyn debütál a WRC-ben

0

A kétszeres amerikai rally bajnok, a kanadai Brandon Semenuk rajthoz áll a Lett Rallyn, ahol első WRC-futamán fog indulni.

Brandon Semenuk az Amerikai Rally Bajnokság kiemelkedően leggyorsabb versenyzője új kihívást keres és ezért úgy döntött, Lettországban elindul első WRC-futamán.

A 33 éves kanadai versenyző Amerikában a Subaru Motorsport USA csapatát erősíti, azonban Lettországban egy Rally2-es Toyotával fog indulni.

“Már régóta gondolkoztam azon, hogy Európában is kipróbálom a gyorsaságomat – mondta Semenuk a Dirtfishnek. – Az európai versenyzés nyilván más lesz, mint amit Amerikában megszoktam. A Lett Rally pedig egy kiváló lehetőséget kínál, mivel egy teljesen új verseny a WRC-ben. Ugyanakkor jól tudom, hogy sok versenyző nagyon gyors a WRC2-ben, és a helyi versenyzők között is vannak igen nagy tempóra képes párosok. Azt is tudom, hogy a WRC2 mezőnyéből már vannak, akik szereztek némi tapasztalatot a lett pályákon.”

Semenuk szeretné a Lett Rallyval finomítani tudását, és tapasztalatát felhasználni az Amerikai Rally Bajnokságban, ahol harmadik bajnoki címe kapujában áll.

“Elsősorban tanulni és tapasztalatot gyűjteni megyek Lettországba. Nincsenek nagy elvárásaim a versennyel kapcsolatban, de ez a verseny segít megérteni, hogy miben kell még fejlődnöm.”

A kanadai versenyző az elmúlt két évben gyakorlatilag oktatta az ARA-sorozatban induló riválisait az elmúlt években, Lettországban pedig az a Keaton Williams fog navigálni a Toyotában, aki már Takamoto Katsutával is versenyzett WRC-ben.

15 gyorsasági, köztük a leghíresebb pálya is szerepel a Barum Rallyn

0

Megjelent a Barum Rally részletes programja, ami alapján 15 gyorsaságit kell majd teljesíteni a cseh ERC-futamon, köztük a híres Semetint is. 

A Barum Rallyt az ERC-szezon hatodik futamaként augusztus 16-18. között rendezik. 

Az aszfaltos verseny péntek este hagyományosan a Zlíni szuperspeciállal indul, majd szombaton négy pályát kell kétszer teljesíteni. 

Vasárnap három pálya szerepel a programban kétszer, ekkor teljesíti a mezőny a leghíresebb, Semetin gyorsaságit is. 

A 15 gyorsaságival a versenytáv 201.79 km lesz, amivel jó eséllyel a leghosszabb Eb futam lesz idén.

Barum Rally 2024, gyorsasági szakaszok időterve 
Augusztus 16., péntek 
08:00 Shakedown (Oldřichovice) 2.77 km
21:15 SS1 SSS Zlín 9.57 km 

Augusztus 17., szombat 
08:58 SS2 Březová 1 12.73 km
10:06 SS3 Kateřinice 1 7.49 km
10:59 SS4 Rajnochovice 1 13.19 km
12:42 SS5 Bunč 1 18.04 km
15:35 SS6 Březová 2 12.73 km
16:43 SS7 Kateřinice 2 7.49 km
17:36 SS8 Rajnochovice 2 13.19 km
19:19 SS9 Bunč 2 18.04 km 

Augusztus 18., vasárnap 
08:23 SS10 Semetín 11.51 km
09:16 SS11 Pindula 1 16.57 km
10:35 SS12 Halenkovice 1 16.58 km
13:08 SS13 Semetín 2 11.51 km
14:01 SS14 Pindula 2 16.57 km
16:05 SS15 Halenkovice 2 (Power Stage) 16.58 km 

Az FIA ajándéka volt Hamilton dobogója, vagy tényleg nem érdemelt büntetést a Sainz elleni manőver?

0

Lewis Hamilton megúszta a büntetést a Spanyol Nagydíjon a Carlos Sainz elleni előzés után, de vajon tényleg nem kellett volna szankcionálni a hétszeres világbajnokot?

Noha nem rajtolt jól és a 3. helyről visszaesett a 4.-re, Lewis Hamilton végül dobogón zárta a Spanyol Nagydíjat. Azt a Spanyol Nagydíjat, amelynek 19. körében kis híján minden esélyét elveszítette a pódiumra, hiszen amikor Carlos Sainzot előzte az egyes kanyarban, a két autó enyhén összeért, a felügyelők pedig nem sokkal később vizsgálni kezdték, hogy a hétszeres világbajnok nem követett-e el szabálytalanságot. Végül úgy határoztak, hogy nem büntetik a 39 esztendős versenyzőt.

A büntetés elmaradásával természetesen Sainz nem értett egyet, és már menet közben megjegyezte, hogy minek a szabálykönyv, ha a felügyelők nem követik azt. De nézzük, mit mondanak a szabályok: belső íven történő előzésnél az alábbi esetekben kell helyet hagyni az előzött autónak, ez esetben Sainznak.

  • ha az előző autó (Hamilton) első tengelye legalább az előzött autó tükre mellé ér legkésőbb a kanyarcsúcspontig
  • az előző autót biztonságos, kontrollált módon vezetik a teljes manőver során (bejárat, csúcspont, kijárat)
  • az előző autó nem szorítja le (szándékosan) az előzött autót a kanyarkijáraton, amibe beletartozik, hogy igazságos, elfogadható helyet hagy az előzött autónak a kanyarcsúcsponttól a kijáratig
  • az előző autó a pálya határain belül képes teljesíteni a kanyart.

Az első feltétel teljesült, Hamilton első tengelye ugyanis már a kanyarkijárat előtt elérte a Ferrari tükreinek tengelyét. A második, azaz az autó kontrollált módon történő vezetése már nehezebb dió, hiszen Sainzot a Miami Nagydíjon megbüntették, amikor megcsúszott, és megrongálta Oscar Piastri első szárnyát. Hamilton ebben az esetben egy pillanatra szintén ellenkormányzásra kényszerült, és a felvételek alapján úgy tűnt, enyhe kontakt is volt a két autó között, ám egyik sem sérült meg. A felügyelők ezért alighanem úgy érezték, hogy ez még pont belefért, és a megcsúszás nem változtatott Sainz helyzetén.

A harmadik pont megint csak megítélés kérdése. Hamilton alighanem nem hagyott Sainznak egy teljes autónyi helyet a külső íven, viszont azt sem lehet mondani, hogy leszorította volna a Ferrarit, miközben a négyes pontnak eleget téve egyértelműen a pálya határain belül maradt. Az pedig, hogy utána a kettes kanyarba befordult, már más megítélés alá esik, és ha az első kanyarban teljesítette a szabályos előzés feltételeit – amit a felügyelők szerint megtett –, akkor Sainz ott már nem várhatta el a helyet, hiszen a belső ívre kerülve az ő első tengelye nem ért legalább a Mercedes tükreinek tengelyébe.

Azért nem büntették meg Hamiltont Miamiban, mert Alonsónak túl jók a képességei?

Russell és Norris is ráijesztett a Red Bullra, de Verstappen elfutott a Spanyol Nagydíj győzelmével

0

Max Verstappen nyerte a Spanyol Nagydíjat, de a hollandot ismét megdolgoztatták a 25 pontért: a startnál a 4. helyről induló pilóta lőtt ki az élre, Lando Norris pedig a taktikája révén tartotta végig nyomás alatt a Red Bullt. Lewis Hamilton idén először a dobogón.

Miután szombaton megszerezte F1-es karrierje második pole-ját, Lando Norris állhatott fel a rajtrács élére a Spanyol Nagydíjon, mögötte Max Verstappennel, Lewis Hamiltonnal és George Russell-lel. Az első kanyar utáni vezetés megtartását előzetesen Norris is kulcsfontosságúnak gondolta, s a Mercedesek is bízhattak a szélrányék hatásában a start utáni hosszú sprinten.

És valóban bőven hoztak kavarodást és eseményt a rajt első pillanatai az élmezőnyben. Norris azonnal jobbra húzta az autót, hogy rázárjon Verstappenre, a holland pedig olyannyira a pálya belső szélére szorult, hogy jobb oldali kerekeivel egy rövid időre még a fűre is lekényszerült. A tempója viszont ezt nem igazán sínylette meg, a célegyenes végéig ott tartotta magát Norris mellett, a belső íven – végül azonban Russell kívülről mindkettőjük elé bevágott!

A második sorból induló két Mercedes közül ugyanis a fiatalabb brit tudta megvalósítani a remélt taktikát. Azonnal faképnél hagyta Hamiltont, majd az előtte csatázó kettős szélárnyékát is kihasználva a legjobb helyre pozícionálta magát az egyenes végére, s a 4. rajthelyről indulva tudott elsőként befordulni. Hamilton elrugaszkodása ehhez képest egészen szörnyen sikerült, métereken belül mindkét Ferrari is előtte volt már. Az első kanyarkombináció végére a jobb helyezkedés révén tudta visszavenni a negyedik helyét, miközben a Ferrarikat akadályozták az előttük állók.

Russell mögött Verstappen következett, Norris a pole-ból a harmadik helyre esett vissza. Két kör elteltével azonban ismét változás történt az élen. „Talán ez lehet a legjobb esélyünk” – hallhattuk mérnöke sugalmazását a csapatrádióban a harmadik kör megkezdésekor, Verstappen pedig ezzel összhangban akcióba is lépett. A DRS segítségével megérkezett Russell nyakára, a brit befelé húzódva védekezett, a holland pedig kívül maradva átvette a vezetést.

Az élmezőnyből a 15. körben Russell kezdte meg az első kerékcserék sorát, az elévágás reménye azonban meghiúsult, amikor öt másodperc fölé nyúlt a bokszkiállás időtartama a lassan felkerülő jobb hátsó kerék miatt – a brit így Sainzcal a nyakán tért vissza a pályára. Sainz az első körökben csapattársával, Leclerc-rel is enyhén összeért, miközben megelőzte őt a célegyenes végén, majd érintkezett Hamiltonnal is, amikor a maga kiállása után a brit elment a spanyol mellett.

Ezen alkalommal Sainz a kerékvetőn túlra szorult a 2-es kanyarban, és a pozíció visszaadását remélte Hamiltontól, ám a felügyelők szerint szabályos volt a manőver, Hamilton már a Ferrari mellett volt, amikor a spanyol az elkerülő manőverre kényszerült. „Nem értem, miért van a szabálykönyv, ha nem követjük” – morgolódott Sainz, amikor tudatták vele a döntést.

Norris nem követte le a többiek bokszkiállását, ehelyett hosszúra nyújtotta első etapját a lágy gumikon, ezzel támadásra rendezkedett be. Csak a 23. körben állt ki az élről a bokszba, és bár ekkorra az ötödik helyre csúszott, frissebb gumijai révén viszonylag könnyen elment Sainz és Hamilton, majd látványos oda-visszaelőzés után Russell mellett is, ezzel visszatért a második helyre.

Norris négy másodpercre csökkentette hátrányát Verstappen mögött, amikor a holland kihajtott második cseréjére. A brit ezúttal nem húzta sokkal tovább, hiszen most fontos volt számára, hogy a Mercedesek előtt térjen vissza a pályára, ami kicsit lassabb cseréje ellenére is éppen sikerült. Az utolsó több mint húsz körre Verstappen, Norris és Hamilton is lágy gumikat kapott, Russellnek azonban kemény keverékeket raktak fel.

Norrisnak immár nem volt komoly gumielőnye, és bár 8 másodperces hátrányát gyorsan lefaragta 5-re, az utolsó tíz-tizenöt körre állandósult a különbség az első két helyezett között. Verstappen, bár ezúttal sem könnyedén, de a Spanyol Nagydíjat is megnyerte Norris előtt – a legutóbbi hat futamból ötször is ők ketten végeztek az első két helyen.

Hamilton megszerezte idei első dobogóját, miután megelőzte a harmadik helyért a kemény gumikon haladó Russellt, és ugyanilyen stratégiai különbség eredményezett helycserét mögöttük Leclerc és Sainz között is. Piastri a hetedik, Gasly és Ocon révén pedig ismét mindkét Alpine pontot szerzett. A két francia Sergio Pérezt követte a célban – a mexikói a 11. helyről nem tudott komoly előrelépést tenni, végül három kerékcserével fejezte be a versenyt, s az utolsó körben vette el a 8. pozíciót Gaslytól.

A Spanyol Nagydíj végeredménye:

Önhibáján kívül szakadt meg Kris Meeke veretlensége Portugáliában

0

Kris Meeke idén mind a négy bajnoki versenyt megtudta nyerni Portugáliában, azonban az ötödik versenyen megszakadt az északír versenyző győzelmi sorozata. 

A Rali de Castelo Branco versenyen 11 gyorsasági és 109.53 km versenytáv várt a 60 fős mezőnyre, melyben 10-en indultak Rally2-es autóval. 

A Portugál Rally Bajnokság idei ötödik versenyén bár a vártnak megfelelően kezdődött Kris Meeke versenye és egészen a kilencedik szakaszig az élen tudott állni, azonban ezen a gyorsaságin gázpedál probléma lépett fel a Rally2-es Hyundaiban, ami miatt 3:26.6 percet vesztett és a kilencedik helyre csúszott vissza. 

A problémát később Meeke megtudta javítani, és végül a hetedik helyen tudott célba érni. Meeke győzelmi sorozata így műszaki hiba miatt szakadt meg. 

A verseny győzelmét végül Armindo Araújo szerezte meg, aki egy versenyt leszámítva eddig mindig a második helyet szerezte meg a bajnokság futamain. 

Meeke a Portugál Rally Bajnokság élén zárhat, de bajnoki címet nem szerezhet

A bajnokságból még három verseny van hátra. 

Az autójukat fegyverként használó közúti suttyókat idézett két F1-es pilóta, de nem kaptak büntetést

0

Égető kérdéseket vet fel, hogy a Spanyol Nagydíj utolsó szabadedzésén keménykedő Charles Leclerc és Lance Stroll is megúszta büntetés nélkül azt, amit tett.

Alighanem mindannyian találkoztunk már a közutakon olyanokkal, akik vélt vagy valós sérelmeiket úgy gondolták megtorolni, hogy az autójukkal félemlítették meg a másik felet. A büntetőfékezéstől a leszorításon át a rálegyezésig ebbe sok minden beletartozik, a lényeg, hogy ezek az emberek saját magukat és másokat veszélyeztetnek azzal, hogy nem bírják kordában tartani az idegeiket. Az egyértelmű, hogy ilyesminek nincs helye a közutakon, de az a jelek szerint már kevésbé, hogy nemcsak ott, hanem a versenypályán sem. Hiszen mindkét helyen elő szokott fordulni ilyesmi, és időről időre még az F1-ben is látunk rá példát. Legutóbb a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzésén történt meg, ráadásul kétszer is, viszont büntetést egyik incidens sem vont maga után.

Előbb Charles Leclerc húzta rá a kormányt Lando Norrisra a hetes kanyar előtt, amitől a két autó egy kicsit össze is ért. A monacói pilóta látszólag azt torolta meg, hogy Norris az ötös kanyarban feltartotta, majd az összeérés után rövid káromkodást eresztett el a rádióban, míg a McLaren versenyzője annyit mondott a mérnökének, hogy „egyszerűen csak nekem jött, szerintem sérült az autóm.”

Leclerc és Norris esete:

A másik eset az ötös kanyarban történt, amikor Lance Stroll ment neki Lewis Hamiltonnak, amiért a hétszeres világbajnok korábban feltartotta. A kontakt itt is minimális volt, de a szándék hasonlóan egyértelmű. Mégis, a mindkét esetet vizsgáló felügyelőknek utólag csak Stroll ismerte be, hogy idegességében cselekedett, és „ki akarta fejezni a nemtetszését a másik pilótának azzal, hogy félrehúzódott mellé a kanyarkijáraton.” A felügyelők szerint Leclerc ezzel szemben azt a magyarázatot adta, hogy egyszerűen csak igyekezett lejönni az ideális ívről a hetes kanyar előtt, és rosszul mérte fel az autója pozícióját, emiatt ért össze Norrisszal. Ezt a magyarázatot a monacói pilóta aztán a sajtó képviselőinek is megerősítette.

Hamilton és Stroll kontaktja:

„Nagyon egyszerű, hogy mi történt. Lando kijött a bokszból, én érkeztem mögötte gyorskörön, aztán amikor félbehagyta a körét (itt Leclerc nyilván arra gondolt, hogy amikor Norris félreállt, hiszen nem mért körön volt – a szerk.), én is félbehagytam a sajátomat, majd fékeztem, hogy mellé érjek, és rosszul mértem fel a helyzetet. A jobb oldalon voltam, és nem akartam feltartani a mögöttem érkezőket. Kicsit az út közepén voltam, frusztrálttá váltam, közben néztem a tükröt, és igyekeztem nem feltartani senkit, majd összeértünk. De ez leginkább félreértés volt, mint bármi más.”

Leclerc szavai az alább látható fedélzeti kamerás felvételek alapján ugyanakkor nehezen hihetőek (ráadásul a kontakt után a gázra lépett és otthagyta Norrist anélkül, hogy tovább autózott volna lehúzódva, várva a gyorskörön érkezőket), és az autó mozgása, valamint a fékezés dinamikája is inkább arra utal, hogy a Ferrari versenyzőjén egyszerűen úrrá lett a frusztráció, és Strollhoz hasonlóan csak jelezni akarta ezt Norrisnak. Azt ugyanakkor feltételezhetjük, hogy sem a kanadai, sem a monacói nem akart összeérni a riválisával, és mindketten elmérték egy kicsit a helyzetet, miközben az is tény, hogy felfokozott idegállapotban az embernek nem feltétlenül a következmények jutnak eszébe, így bár utólag nekik is logikus, hogy nem éri meg kárt okozni a saját autójukban, a pillanat hevében ez nem mindig ugrik be, mint ahogyan azt Sebastian Vettel esetében is láttuk a 2017-es Azeri Nagydíjon, amelyen dühében direkt nekiment Lewis Hamiltonnak.

Vettel és Hamilton 7 évvel ezelőtti incidense:

Büntetni kellett volna

A felügyelők a sportszabályzat 33.4-es pontja alapján vizsgálták a történteket, amely kimondja, hogy egy autót semmikor sem lehet szükségtelenül lassan, kiszámíthatatlanul kapkodva, vagy olyan módon vezetni, amely potenciálisan veszélyes a többi pilótára vagy bárki másra nézve. Ezen pont alapján büntették meg például Fernando Alonsót az idei Ausztrál Nagydíjon, ám most elmaradt a szankció, és Leclerc, illetve Stroll is csak megrovásban részesült, mondván a tettük szabálytalan volt, de nem veszélyes. Mindkettejüknek ez volt az idén az első megrovása (négy után jár automatikus hátrasorolás a rajtrácson), így nem kerülnek hátrébb a mai futamra az időmérőn elért eredményükhöz képest.

A felügyelők ráadásul megjegyezték az indoklásban, hogy a két manőver „a szándéktól függetlenül” nem volt veszélyes, ami arra enged következtetni, hogy nem változtat az esetek megítélésén az, ha valaki versenyzői hibát vét, esetleg figyelmetlen, azzal szemben, amikor szándékosan akarja megleckéztetni az ellenfelet. Miközben teljesen más az, ha valaki hirtelen felindulásból megtorol, és direkt nekimegy, esetleg csak rálegyez a másikra, de rosszul méri fel a távolságot, és azért történik kontakt, azzal szemben, ha csak simán hibázik. Mert lehet a közúton figyelmetlenül sávot váltva balesetet okozni (nyilván oda kell figyelni, de az ilyesmi bárkivel megeshet), de nem megbocsátható, ha szándékosan rántjuk bele valakibe a kormányt, mert valami miatt idegesek lettünk rá.

Norris és Verstappen is hitelenkedett egy sort az időmérő után azon, hogy Leclerc csak megrovást kapott:

Persze nem akarjuk azt mondani, hogy a közúti közlekedést mindenben egy kalap alá lehet venni az autóversenyzéssel, de ezek a pilóták mégiscsak milliók bálványai, és ha számos más esetben kínosan odafigyel mindenki arra, hogy példaképként is viselkedjenek, akkor az ilyen szituációkban is figyelembe kellene venni ezt. Mert teljesen mindegy, hogy valaki közúton teszi ezt vagy a versenypályán, az autót egyik helyen sem lehet fegyverként használni, és ha valaki mégis megteszi, annak komoly büntetés kell, nem pedig megrovás.

Sebastian Vettel nem is úszta meg, amikor szintén lassú sebességnél, a biztonsági autó mögött haladva nekiment Lewis Hamiltonnak, és 10 másodperces stop and go büntetést kapott, az idei Ausztrál Nagydíj alatt a Forma–3-ban versenyző Nikola Colov pedig 3 helyes hátrasorolással bűnhődött – jóllehet, a legtöbben legalább egyversenyes eltiltását követelték – amiért a szabadedzésen (!) megtorlás gyanánt a falba lökte Alex Dunne-t. Leclerc-t és Strollt azonban futni hagyták, ami nagyon rossz üzenet nemcsak a fiatal rajongóknak, hanem az utánpótlás-kategóriákban versenyzőknek is, hiszen azt közvetíti, hogy amíg kis sebességnél csinálják és nem veszélyeztetnek azzal másokat, nyugodtan levezethetik a frusztrációjukat a pályán, és megfélemlíthetik az ellenfelet.

Persze ettől még sem Leclerc, sem Stroll nem említhető egy lapon a közúton másokat veszélyeztető sofőrökkel, és az is lehet enyhítő körülmény, hogy egy Forma–1-es autóban még szabadedzésen is sokkal felfokozottabb idegállapotban van az ember, mint amilyenben a közúton bármikor is lennie szabad. Emellett egyik pilóta sem tartozik a piszkos trükköket alkalmazó versenyzők közé, de az ilyen esetekben ennek sem lenne szabad számítania.

A bosszú napja: Prost meg akarta ütni, de undorodott a védhetetlent húzó Sennától

Francia győzelem a jubileumi Ypres Rallyn

0

A 60 éves Ypres Rally történelme során új győztest jegyezhettek fel idén, miután a francia Stéphane Lefebvre szerezte meg a győzelmet az autót váltót belga címvédő előtt. 

A nagy múltú és méltán híres belga Ypres Rallyn idén pénteken és szombaton 18 gyorsasági szakasz, valamint 222.57 km versenytáv várt a 91 fős mezőnyre, melyben 20-as indultak Rally2-es autóval. 

A belga bajnokságban idén ez a verseny volt a negyedik és a tavalyi bajnok, Maxime Potty ezen a versenyen már új autóra, egy Toyotára cserélte korábbi Citroenjét. Ugyancsak a japán gyártó Rally2-es autójával állt rajthoz az Ypres Rally legeredményesebb versenyzője, Freddy Loix, aki korábban 11-szer tudott ezen az aszfaltos futamon nyerni. 

A 2021-ben és 2022-ben WRC-naptárban is szereplő versenyen a francia Stéphane Lefebvre éppen Toyotával kezdte idei szezonját még a Montén, az Ypres Rally pedig idei ötödik versenye volt és minden rallyn más és más versenyautóval állt rajthoz. Belgiumban egy Rally2-es Hyundaijal indult. 

A 32 éves versenyző pedig ezzel az autóval is diktálta a tempót, hat szakaszt tudott nyerni és rajt-cél győzelmet ünnepelhetett szombat este, így első alkalommal tudta a leghíresebb belga versenyt megnyerni. 

A második helyen a Maxime Potty ért célba az új Toyotával, aki tavaly a belga bajnokság legfiatalabb bajnoka lett, ezúttal 40.4 másodperc hátránnyal ért célba a második helyen, így minden idei belga bajnokin ezt az eredményt tudta elérni. 

A dobogó legalsó fokát Cédric Chérain Lefebre-hez hasonlóan Hyundaijal tudta megszerezni, 1:17.9 perc hátránnyal. 

Freddy Loix végül a hatodik helyen ért célba. 

Jos Verstappen rossz sorozata pedig ezen a versenyen is folytatódott, az egykori holland F1-es pilóta, Max Verstappen édesapja bár még a belga szezonnyitón az ötödik helyen ért célba, a következő három versenyen egyaránt kiesett. 

A modern F1-ben is nyerhet valaki azért, mert tökösen a padlóig nyomja a gázt

0

Lando Norris a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén megmutatta, hogy napjaink sokszor sterilnek és a versenyzők szerepét háttérbe szorítónak bélyegzett Forma–1-ében is lehet első valaki azért, mert tökösen a padlóig nyomja a gázpedált.

Gyakran éri az a vád napjaink Forma–1-ét, hogy nem elég hangsúlyos a versenyző szerepe, vagy amikor mégis, nem úgy, ahogyan régen. Hiszen romantikus szemlélettel nézve mi sem heroikusabb annál, mint amikor valaki úgy futja meg a leggyorsabb kört, mint Keke Rosberg az 1985-ös Brit Nagydíj időmérőjén (részletesen az alábbi cikkben), saját magát is megrémisztve ezzel. Manapság ezzel szemben kevésbé látványos a pilóták küzdelme, hiszen eleve „könnyebb” vezetni az autókat, illetve mindenki összehasonlíthatatlanul felkészültebb, így sokkal nehezebb megtalálni azokat az apró előnyöket, amelyeken a helyezések múlnak.

Elragadtatta magát az F1-es világbajnok 1200 lóerővel a háta mögött, de soha többet nem vetemedett erre

A Spanyol Nagydíj időmérő edzésén Max Verstappent mindössze 0,020 másodperccel legyőző Lando Norris sem halált megvető bátorságával szerezte meg tegnap az első helyet, hanem azzal, hogy az utolsó századokat is kifacsarta magából és az autójából. Hogy ez könnyű lett volna? Egyáltalán nem. Hogy ennek ellenére szüksége volt-e tökösségre hozzá? Abszolút!

Miután a Q2-ben kiderült, hogy maximumra tekert motorral a Red Bull és a McLaren is előnybe kerül a Ferrarihoz és a Mercedeshez képest (nem azért, mert nekik erősebb lenne az erőforrásuk – a McLaren és a Mercedes között nyilván nem is lehet eltérés –, hanem azért, mert a feltekert motor által megnőtt kanyarbemeneti tempók mellett ez a két autó kevésbé kitett a nagyobb aerdinamikai terhelés által előidézett pattogásnak, amit a péntekinél és szombat kora délutáninál hűvösebb körülmények és ezáltal jobban működő gumik csak még jobban kidomborítottak), már sejthető volt, hogy legfeljebb a wokingiak szorongathatják meg Verstappent. Norris végül nemcsak megszorongatta, hanem le is győzte, amihez az utolsó Q3-as körében meg kellett tegye, amit előtte egyszer sem tett meg.

A McLaren ugyanis, legyen bármennyire is jó, a gyors kanyarokban továbbra is elmarad a Red Bulltól. Így míg Verstappen a 9-es és a 14-es kanyart is simán padlógázzal vette, addig a többiekhez hasonlóan Norrisnak is enyhén bele kellett emelni a gázba, miközben a lassabb kanyarokban hozott a hollandon. Ám ahhoz, hogy elkapja az utolsó körével jelentőset javító címvédőt, a gyors kanyarokban kellett javulnia. Ott, ahol a legtöbb önbizalomra van szükség.

Verstappen, Red Bull, Spanyol Nagydíj
A gyors kanyarokban továbbra is a Red Bull az úr / Fotó: Chris Graythen/Getty Images/Red Bull Content Pool

„Az utóbbi hetekben már beszéltem arról, hogy nem tudok még többet kihozni az autóból az időmérőhöz érkezve, és a határhoz érve kicsit beragadok. Nehéznek találtam innen tovább fejlődni és jó ritmusba kerülni – nyilatkozott a korábbi nehézségeiről Norris az időmérő utáni FIA-sajtótájékoztatón. – Így elég keményen dolgoztunk a szimulátorban azon, hogy próbáljunk javítani ezeken a dolgokon, mert másokkal, illetve Oscar [Piastrival] összehasonlítva egyes területeken nem voltam elég magabiztos ahhoz, hogy fogjam és megtegyem, amit kell. Ezen a hétvégén viszont más megközelítést alkalmaztam, újrakalibráltam néhány dolgot, és egyértelműen azt érzem, hogy most sokkal jobb helyzetben vagyok.”

„Az utóbbi hónapokban az autó jobban olyanná vált, amilyennek akarom, ami még egyértelműen nem az, amire szükségem van, vagy amivel a legmagabiztosabb lennék, de dolgozunk rajta, és minden elismerés megilleti a csapatot, mert az autó nélkül ma nem szereztem volna meg a pole-t. Volt néhány hely, amelyről tudtam, hogy ott javulnom kell. Ezek mind a nagy sebességű kanyarokban voltak. Tudtam, hogy tökösnek kell lennem és csak meg kell tennem. A 9-es és 14-es kanyarban volt ideges az autó és kicsit pattogott is. Nem éppen tölt el magabiztossággal, amikor az autó ekkora tempónál így mozog alattad. Eléggé kiszámíthatlan, ami ilyen sebességnél kissé idegőrlő.”

„Hogy elkötelezd magad és tudd, mikor kockáztass… a hétvége során feszegettem a határokat, de talán nem a nagyon gyors kanyarokban, amelyekben komolyabb következményekkel kell számolni [ha az ember eldobja]. Ezekben a kanyarokban voltam kevésbé magabiztos, az utolsó Q3-as körben azonban elköteleztem magam és reméltem, hogy egy darabban jövök ki a túloldalon. Ezt kellett tennem az utolsó mért körben, és pontosan ezt is tettem. Nagyjából tökéletes kört hoztam össze, ami valószínűleg a legjobb, amit valaha futottam.”

Norris, McLaren, Spanyol Nagydíj
Norris pályafutása második pole pozícóját szerezte / Fotó: Zak Mauger / LAT Images / Pirelli

A telemetria alapján Norris igazat mondott: a 9-es kanyarban az utolsó előtti gyorskörében ugyanis 92%-os gázállásig beleemelt, az utolsóban viszont 100%-on hagyta a pedált, azaz padlógázzal ment át a kanyaron. A utolsó előtti, 14-es kanyarban eközben 80%-os minimum gázállásról javult fel 91%-ra. Verstappen mindkét kanyaron padlógázzal ment át, az utolsóban tehát nem sikerült hozni azt, amit a holland, a McLaren ugyanakkor kisebb leszorítóerős beállítással ment, mint az időmérőre a 3. szabadedzéshez képest nagyobb leszorítóerőre szavazó Red Bull, így Norrisnak tényleg kockáztatnia kellett. Ha pedig nem jön be, és túlfeszíti a húrt, hatalmas tempóval csapódott volna a védőfalnak.

A McLaren versenyzője tehát megmutatta, hogy napjaink Forma–1-ében sem csak az előre kitalált tervet robotszerű pontossággal végrehajtó versenyzők ülnek az autókban, és igenis továbbra is szükség van arra a pluszra, amit csak a legjobbak tudnak hozzátenni.

Ogier szeretne harmadik győzelméért harcolni a Lengyel Rallyn

0

Sébastien Ogier bár a gyors versenyeket kevésbé szereti, Lengyelországban már kétszer is nyerni tudott, idén pedig szeretné tovább növelni sikereinek számát. 

A WRC legerősebb kategóriájában jelenleg Sébastien Ogier tudott nyerni a legtöbbször a Lengyel Rallyn, miután 2014-ben és 2015-ben is az első helyen zárt VW Polo WRC-vel. 

A nyolcszoros világbajnok bár kevésbé szereti a gyors versenyeket, az idei Lengyel Rallyt már nagyon várja. 

Ogier megcélozhatja harmadik győzelmét a Lengyel Rallyn – Nevezési lista

„Alig várom, hogy visszatérjek a Lengyel Rallyra – mondta Sébastien Ogier. – Ez egy olyan rally volt régen, amelyet nagyon élveztem, és jó emlékeket hagyott bennem. Rendkívül gyors versenyről van szó, bár az utak nem feltétlenül túl szélesek, és vannak puha, homokos részek is, ahol a második teljesítés során meglepetések érhetik a versenyzőket. Most, hogy hét év után visszatérek erre a versenyre, olyan mintha egy új versenyre készülnék. Nagy változások lesznek az útvonalon, mivel korábban nem volt olyan sok szakasz, szóval érdekes lesz. Igaz, hogy nem vezettem sok gyors rallyt az elmúlt szezonokban, de jelenleg jól érzem magam az autóban, és a cél ugyanaz, mint a közelmúlt versenyein: harcolni a győzelemért.” 

Ogier korábban ötször indult már Lengyelországban, ahol két győzelme mellett egy harmadik helyezése is van 2017-ből. 

A Lengyel Rallyn 19 gyorsasági szakaszt és 303.16 km versenytávot kell a mezőnynek teljesíteni. A hétvége során néhány zápor könnyítheti meg elviselni a nyári kánikulát.   

19 gyorsasági szakasz vár a Lengyel Rally mezőnyére