Kezdőlap Blog Oldal 554

Ogier szeretne harmadik győzelméért harcolni a Lengyel Rallyn

0

Sébastien Ogier bár a gyors versenyeket kevésbé szereti, Lengyelországban már kétszer is nyerni tudott, idén pedig szeretné tovább növelni sikereinek számát. 

A WRC legerősebb kategóriájában jelenleg Sébastien Ogier tudott nyerni a legtöbbször a Lengyel Rallyn, miután 2014-ben és 2015-ben is az első helyen zárt VW Polo WRC-vel. 

A nyolcszoros világbajnok bár kevésbé szereti a gyors versenyeket, az idei Lengyel Rallyt már nagyon várja. 

Ogier megcélozhatja harmadik győzelmét a Lengyel Rallyn – Nevezési lista

„Alig várom, hogy visszatérjek a Lengyel Rallyra – mondta Sébastien Ogier. – Ez egy olyan rally volt régen, amelyet nagyon élveztem, és jó emlékeket hagyott bennem. Rendkívül gyors versenyről van szó, bár az utak nem feltétlenül túl szélesek, és vannak puha, homokos részek is, ahol a második teljesítés során meglepetések érhetik a versenyzőket. Most, hogy hét év után visszatérek erre a versenyre, olyan mintha egy új versenyre készülnék. Nagy változások lesznek az útvonalon, mivel korábban nem volt olyan sok szakasz, szóval érdekes lesz. Igaz, hogy nem vezettem sok gyors rallyt az elmúlt szezonokban, de jelenleg jól érzem magam az autóban, és a cél ugyanaz, mint a közelmúlt versenyein: harcolni a győzelemért.” 

Ogier korábban ötször indult már Lengyelországban, ahol két győzelme mellett egy harmadik helyezése is van 2017-ből. 

A Lengyel Rallyn 19 gyorsasági szakaszt és 303.16 km versenytávot kell a mezőnynek teljesíteni. A hétvége során néhány zápor könnyítheti meg elviselni a nyári kánikulát.   

19 gyorsasági szakasz vár a Lengyel Rally mezőnyére

„Mi a f*szt csinált Lewis?” – ezért akadhatott ki Hamiltonra a csapattársa

0

George Russell nem volt boldog a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén, és idegesen érdeklődött arról, hogy mit művelt előtte Lewis Hamilton. Megnéztük, min akadhatott ki.

Mielőtt a Mercedes kibérelte a második rajtsort a mai Spanyol Nagydíjra, érdekes üzenetváltást hallhattunk George Russell és mérnöke között az első Q3-as próbálkozások után az időmérőn. Russell ugyanis köre után megkérdezte a rádióban, hogy „Mi a f*szt csinált Lewis a köre előkészítése közben?”. Mérnöke, Marcus Dudley azonban nem magyarázta el neki, hogy mi történt, csak annyit mondott, hogy majd „utólag megbeszéljük”, és most koncentráljon az előtte álló feladatra.

A két Mercedes Hamilton–Russell sorrendben hagyta el a bokszutcát az első Q3-as körök előtt, utóbbi fedélzeti kamerás felvételeinek tanulmányozása során pedig semmi kirívót nem lehet látni egészen az utolsó kanyarig. Ekkor ugyanis Russell hirtelen Hamilton mögött találta magát, mivel a hétszeres világbajnoknak is el kellett engednie a Russell által az utolsó előtti kanyar előtt elengedett, gyorskörön érkező Esteban Ocont.

Verstappen, Norris, Hamilton, Red Bull, McLaren, Mercedes, Spanyol Nagydíj
Végül Hamilton ért oda a top 3-ba / Fotó: LAT Images / Mercedes

Hamilton ezután a gázra lépett és még az érkező Carlos Sainz előtt elindult a gyorskörére, Russellnek erre azonban nem volt lehetősége, és neki még az utolsó kanyar előtt félre kellett állnia a Ferrari elől is, hogy utána rögtön gyorsítani kezdjen. Hogy mi lehetett Russell problémája? Valószínűleg az, hogy Hamilton az utolsó szektorban már az elengedések előtt is lassabb tempót autózott, mint előtte, ezáltal csökkent a távolság a két Mercedes között. Így amikor Hamilton elengedte Ocont, a hátrébb már lendületből érkező Russellnek nem volt más választása, mint a fékbe taposni, különben túl közel került volna a csapattársához. A fékezés következménye pedig az volt, hogy Russell kénytelen volt elengedni még Sainzot is, és nem tudott ideálisan kigyorsítani a célegyenesre.

Hogy mi lehetett Hamilton felvezető kör végi lassabb tempójának oka, arra több magyarázat is van. Egyrészt a gumik előkészítése kiemelten fontos volt, azokat a megfelelő működési tartományba kellett hozni, de nem szabadott túlmelegíteni, különben a gyorskör végére nem lesznek megfelelőek. Így elképzelhető, hogy Hamilton azért lassított vissza, mert azt látta, hogy gyorsabb tempóval nem lesz ideális a gumihőmérséklete a gyorskör kezdetére.

Russell itt már látta, hogy lassítania kell, hiszen ott volt előtte az éppen Ocont (külső íven) elengedő csapattársa / Forrás: F1 TV

A másik lehetséges forgatókönyv az, hogy Hamilton szélárnyékot szeretett volna fogni. Az időmérő során ugyanis több versenyzőnél is láttuk, hogy megpróbálnak némi időhöz jutni azzal, hogy a gyorskörük kezdeténél az éppen mért körön érkező pilótát elengedve, majd mögötte gyorsítva szélárnyékba kerülnek – amit persze az elengedett versenyző a célvonalon áthaladva rögtön megtört azzal, hogy gyorsan lassított és félrehúzódott –, és legalább a célvonalig húzatják magukat. Elképzelhető, hogy Hamiltonnak is ez volt a terve, és ezért várta be Ocont, a mérnöke ugyanis szólt a közte és az Alpine közötti különbségről, így Hamilton azt is tudta, hogy simán elkezdhetné a körét még a francia pilóta érkezése előtt.

Mivel végül mindkét Mercedes-pilóta javított az utolsó Q3-as körén, ez az epizód nem befolyásolta a végeredményt, ám jól mutatja, hogy bár ezt sokszor nem ismerik be, minden versenyző elsősorban a csapattársát akarja legyőzni, és amikor úgy érzi, hogy hátrány éri, azonnal szóvá teszi ezt a csapatnak.

Hivatalos! Megvan a 2025-ös WRC-szezon második dél-amerikai versenye!

0

Magyar idő szerint szombatról vasárnapra virradó éjszaka bejelentették a 2025-ös WRC-szezon második dél-amerikai versenyét, melyet Paraguayban rendeznek meg Chile mellett. 

Chile helye évekre biztosítva volt már korábban is a WRC-naptárban, azonban a WRC Promóter egy második dél-amerikai versenyt is szeretett volna, Argentína és Paraguay közül pedig végül a teljesen új helyszínre esett a választás. 

WRC Promóter: A Kanári-szigetek Rally megérdemelten lett a WRC-naptár része

Paraguay helye a szintén új versenyként jövőre megrendezésre kerülő Szaúd-Arábiához hasonlóan évekre biztosítva lett. A Kanári-szigetek Rally ugyancsak új verseny lesz jövőre a WRC-menetrendben. 

“Paraguay eddig is igen nagy volt, és most a WRC-naptárba kerüléssel a világ felfedezheti országunkat – jelentette be helyi idő szerint szombat este a paraguayi elnök, Santiago Pena. – Ez a rendezvény ismét egy olyan dolog, melynek köszönhetően megmutathatja Paraguay a nagyságát.” 

Simon Larkin örül, hogy sikerült Paraguay-jal megegyezni. 

“Már több éve tárgyaltunk Paraguayjal, így nagyon örülök, hogy sikerült megegyeznünk minden részletben.” – mondta a WRC Promóter versenyekért felelős igazgatója 

A 2025-ös új verseny helyszíne a Panama-folyó menti Encarnacion lesz. A szervezők igen sok szurkoló érkezésére számítanak Argentínából, a két országot éppen ez a folyó választja el egymástól. A verseny murvás gyorsasági szakaszai Itapua tartományban lesznek kijelölve, ahol az igen nagymúltú Rally Trans Itapúa CODASUR-versenyt is rendezik. 

A WRC-történelem egyik legfontosabb szerződése került aláírásra szombaton

Paraguayjal egy rallysportban igen nagy hagyományokkal rendelkező ország került a vb-menetrendbe, a helyi versenyzők évek óta uralják a Dél-Amerikai Rally Bajnokságot (CODASUR) és tempójukkal a WRC2-es mezőny tagjainak futamát is megtudják nehezíteni.

Senna sokakat feldühített, majd másnap győzelemmel kárpótolta szomorkodó honfitársait

0

38 éve rendezték az 1986-os Detroiti Nagydíjat, amely a lassú defektje ellenére Ayrton Senna győzelmével zárult. A brazil pilóta diadala vélhetően sok millió honfitársának jelentett némi gyógyírt, miután labdarúgó-válogatottjuk az előző napon búcsúzott a világbajnokságtól, aminek kapcsán a későbbi háromszoros világbajnok nem szerzett jó pontot az újságíróknál.

1986. június 22-én, vagyis napra pontosan 38 esztendővel ezelőtt rendezték meg a Detroiti Nagydíjat. A hétvége minden szempontból Ayrton Senna sikerével zárult, hiszen a pole pozíció után a futamgyőzelmet is megszerezte, így pályafutása során harmadszor duplázott. Mindezt azonban a legkevésbé sem sima körülmények között érte el.

Már szombaton is szerencséje volt, hiszen Nigel Mansell megfoszthatta volna őt a rajtelsőségtől, de Alain Prost balesete miatt a brit pilóta nem fejezhette be gyorskörét. Ezután a későbbi háromszoros világbajnok igencsak magára haragította a sajtó munkatársait, amikor ahelyett, hogy nyilatkozott volna, bezárkózott a hotelszobájába, hogy megnézze hazája válogatottjának Franciaország elleni negyeddöntőjét a labdarúgó-világbajnokságról. Bár a brazilok a rendes játékidőben, majd a tizenegyespárbaj első köre után is vezettek, végül 1–1 után büntetőkkel 4–3-ra kikaptak.

Másnap tehát Sennán volt a sor, hogy legalább egy kis gyógyírt nyújtson a híresen futballszerető honfitársai sebére. Bár a futam elején félreváltott, így Mansell megelőzte, a brit versenyzőt nem sokkal később fékhiba sújtotta. Utána viszont a Lotus pilótájának kellett kiállnia lassú defekt miatt, és bár egészen a nyolcadik helyig esett vissza, végül részben a kieséseknek, részben saját remek teljesítményének köszönhetően több mint fél perccel nyert Jacques Laffite előtt. A részletekről korábbi cikkünkben lehet olvasni.

Senna megszerezte a pole-t, majd magára haragított mindenkit, mert elment focimeccset nézni

Sesks: Leírthatatlan élmény vezetni egy Rally1-es autót

0

Martins Sesks a Lengyel Rallyn mutatkozhat be a WRC legerősebb kategóriájában, ahol az M-Sport egy hibrid rendszer nélküli Ford Pumájával áll rajthoz. A lett versenyző szája már a teszten is a füléig ért. 

Martins Sesks versenye bárhogy is alakul Lengyelországban, biztosan történelmet fog írni, mivel a lett versenyző fog először hibrid rendszer nélküli Rally1-es autót vezetni. 

Sesks már a teszten is nagyon élvezte a Ford Puma vezetését, így a versenyt is nagyon várja. 

Ogier megcélozhatja harmadik győzelmét a Lengyel Rallyn – Nevezési lista

“„Nagyon izgatott vagyok, hogy újra Lengyelországban versenyezhetek! – mondta Martins Sesks. – Nagyon szép emlékeink vannak erről a versenyről a tavalyi ERC-futam megnyerése után! Idén azonban egy teljesen más verseny lesz, mivel ez lesz az első versenyünk egy Rally1-es autóban. A múlt héten elvégzett tesztelés valami hihetetlen élmény volt, és teljesen más, mint bármi, amit korábban csináltam! Az autó nagyon gyorsan reagál, és az, hogy milyen gyorsan megy be a kanyarokban, olyan egyedi és leírhatatlan bárki számára, aki még nem vezette az autót. Nagy kihívás lesz felvenni a jó tempót a gyors lengyel pályákon, de ez lesz a cél. Azért, hogy hozzászokjunk az autó aerodinamikájához nem lesz az autóban hibrid rendszer, azonban szeretnénk jól felkészülni a Lett Rallyra is. A cél az, hogy minél több versenykilométert szerezzünk, befejezzük a rallyt, és minél többet tanuljunk.” 

19 gyorsasági szakasz vár a Lengyel Rally mezőnyére

Martins Sesks korábban három alkalommal indult már Lengyelországban, tavaly pedig kimagasló teljesítményt nyerni tudott az ERC-futamon. 

A Lengyel Rallyn 19 gyorsasági szakaszt és 303.16 km versenytávot kell a mezőnynek teljesíteni. A hétvége során néhány zápor könnyítheti meg elviselni a nyári kánikulát.   

A kigyulladt motorhome után ünnepelhetett a McLaren, Norris pole-t szerzett Barcelonában

0

Pár órával korábban még a tűzoltóknak kellett a McLaren segítségére sietniük a barcelonai paddockban, ám Lando Norris az időmérőn feledtette a csapattal a nap kellemetlenségeit, amikor két századdal legyőzte Max Verstappent a Spanyol Nagydíj időmérőjén.

A harmadik szabadedzés utolsó pillanatai két furcsa koccanást hoztak, az egyikben Charles Leclerc Lando Norrisszal, a másikban Lance Stroll Lewis Hamiltonnal ért össze a pályán. A két ügyben még lezajlott a meghallgatás és megszületett a döntés az időmérő előtt, s mindkét esetben a gyorskörön lévő pilótát, Leclerc-t és Strollt találták vétkesnek, ám figyelmeztetéssel megúszták.

A helyi idő szerint 16 órakor startoló kvalifikáció első 18 perce aztán már incidensek nélkül lezajlott a teljes mezőny részvételével. Hamilton jegyezte a leggyorsabb időt 1:12,143-mal, különösebb meglepetés pedig a kiesők között sem történt, hiszen Kevin Magnussen, Cunoda Juki, Daniel Ricciardo, Alexander Albon és Logan Sargeant került az utolsó öt rajthelyre. Az RB számára mindenesetre okozhat némi fejvakarást az idei első kettős Q1-es kiesés, hiszen az egyik legtöbb fejlesztéssel felvértezett autóval érkeztek Barcelonába, amiből viszont egyelőre nem tudták kihozni a legtöbbet.

A Q2-ben Verstappen fél másodperccel tovább javította a hétvégi etalont, 1:11,653-as körét már viszonylag korán feljegyezte, így a hajrában már nem is kellett kihajtania. A két Mercedes a végén feljött két tizeden belülre a 2. és a 3. helyre, de a Ferrari és a McLaren is lőtávolon belül maradt. Idén először került mindkét autójával a Q3-ba a feljavult tempóját már az edzéseken is meg-megvillantó Alpine, kiszorult viszont onnan Fernando Alonso, aki csak a 11. rajthelyet szerezte meg – a spanyol így az utóbbi öt hétvégéből már negyedszer maradt le az időmérő utolsó fordulójáról. Az Alonso mögötti rajthelyekre Valtteri Bottas, Nico Hülkenberg, Stroll és Csou Kuan-jü kerültek.

A Q3-ban öt csapat, a Red Bull, a Mercedes, a McLaren, a Ferrari és az Alpine volt ott mindkét autójával. Az első gyorskörök után 1:11,673-mal Verstappen állította az élre a Red Bullt, de három tizeden belül követte őt sorrendben Norris, Hamilton, Russell, Sainz és Leclerc. A folytatásban jött a várt tűzijáték: először a Ferrarik pár századra megközelítették Verstappent, a holland viszont hamarosan további két tizeddel el tudott lépni, Hamilton és Russell is csak mögé besorolt be. Az utolsóként érkező Norris azonban két századdal felülmúlta még a holland idejét is, 1:11,383-mal megszerezte második rajtelsőségét a 2021-es Orosz Nagydíj után.

A másik McLarennek nem alakult jól a végjáték, Piastri egyetlen körre hajtott ki az időmérő végén, de lecsúszott a pályáról, így a 10. helyen zárt. A csapatnál így is van ok az örömre, különösen azok után, hogy pár órával korábban a motorhome-jukban keletkezett tűz zavarta meg a felkészülésüket.

Leclerc és Sainz az 5. és a 6. helyről rajtolhat, a két Alpine által közrefogott Pérez pedig csak a 8. – ehhez jön hozzá a Kanadai Nagydíjról áthozott öt rajthelyes büntetése, így a mexikóinak ismét a mezőny sűrűjéből kell majd megpróbálnia előrejuttatni a Red Bullt.

Az időmérő végeredménye:

 

687 lóerős autóval indul a Pikes Peak-en Dani Sordo – magyar indulóval is meg kell küzdenie

0

A 2024-es Pikes Peak 61 résztvevője között ott van Dani Sordo is. A Hyundai versenyzője egy elektromos Ioniq 5 N TA Spec modellel indul az Exhibition kategóriában.

Sébastien Loeb, Ari Vatanen, Michèle Mouton, Marcus Grönholm után Dani Sordo is nekivág az 1916-ban Spencer Penrose által életre hívott Pikes Peak hegyi felfutóversenynek.

A 156 kanyart tartalmazó pálya 2862 méteres tengerszint feletti magasságról indul és a 4300 méteren fekvő csúcsig tart. A rekorder Romain Dumas, ő 2018-ban futotta a legjobb időt, áttörve a 8 perces álomhatárt. Dumas most is ott van a mezőnyben egy 1400 lóerős Ford F150 Lightning Supertruck-kal, az eddigi edzéseken ő volt a leggyorsabb. A versenyautó érdekessége, hogy a fejlesztésben részt vett Manfred Stohl és STRAD nevű csapata is.

Dani Sordo egy tisztán elektromos hajtású Ioniq 5 N TA Spec modellel indul az átalakított szériaautók Time Attack osztályában. Bár az Ioniq 687 lóereje nem lesz elegendő az összesített győzelemhez, a kategória első helye elérhető közelségben van Sordo számára; a háromszoros WRC-győztes már az első két edzésnap során is legjobb volt az osztályában.

A Bryan Herta Autosport által vezetett Hyundai csapat felkészülése azonban nem volt zökkenőmentes. Az eredetileg négyautós felállás háromra csökkent, miután Paul Dallenbach tesztelés közben balesetet szenvedett az egyik széria közeli autóval. A versenyzőnek eltörött a lába és a háta. Dallenbach sikeres műtéten esett át, és várhatóan nem versenyzőként, de ott lesz a futamon. A Hoonigan csapat korábbi tagja, Ron Zaras vezeti a megmaradt Ioniq 5 N-t.

A másik Time Attack-ra épített Ioniq 5 N-ben is volt egy késői pilótacsere, mivel a négyszeres Pikes Peak-győztes Robin Shute-ot Randy Pobst váltotta a második edzésnapon.

Az Ioniq 5 NA TA Spec, amelyet Sordo vezet majd, szintén a szériaautó 84 kWh-s akkumulátorával, töltőrendszerével és villanymotorjaival rendelkezik, de néhány szoftveres fejlesztésnek köszönhetően a teljesítménye 37 lóerővel, 678 lóerőre nőtt. A legnagyobb különbség azonban a külsejében van – az aerocsomag a hagyományos hatalmas szárnyakat tartalmazza, amelyek uralják a Pikes Peak autók külsejét.

A 61 fős mezőnyben egy magyar színekben induló versenyző is ott van. A Bostonhoz közeli Waltham-ben élő Keskeny László egy 1986-os Audi 4000-rel nevezett.

Sordo Pikes Peak
foto: Hyundai

Mintha nem akarnának tudomást venni a visszatérő Briatore legsötétebb tettéről a csapatvezetők

0

Az Alpine a Spanyol Nagydíj péntekjén bejelentette: az istállót korábban vezető Flavio Briatore újra munkába áll Enstone-ban. A Renault-hoz hasonlóan a Mercedes és a Ferrari vezetői is csak a jóra emlékeznek a 2009-ben az F1 egyik legnagyobb botrányát kirobbantó olaszról.

Briatore 1988 óta vezette a Benettont, ami 2002-től a Renault gyári csapata lett, ám 2009 őszén távoznia kellett az istállótól Pat Symonds technikai igazgatóval együtt, miután fény derült arra, hogy kitervelői voltak a 2008-as Szingapúri Nagydíj ütközésbotrányának – szándékosan az autó összetörésére kérték Nelson Piquet Jr.-t egy előre kijelölt pillanatban, hogy az előidézett biztonsági autó stratégiai előnyt adjon Fernando Alonsónak, aki ennek köszönhetően a 15. rajthelyről meg is nyerte a versenyt.

Az olaszt hamarosan életre szólóan eltiltották attól, hogy újra a Forma-1-ben dolgozzon, egy évvel később azonban a bíróságon elérte, hogy visszavonják ezt az ítéletet. Briatore különféle üzleti érdekeltségei révén azóta is az F1 közelében maradt, Alonso karrierjének egyengetésében például máig szerepet vállal, de 15 év után most először kapott ismét megbízatást egy csapattól. Történetesen pont attól, amelynek hírnevét a 2009-es botránnyal besározta, azt követően ugyanis fokozatosan csökkentette F1-es érdekeltségeit a Renault – öt éven át a Lotus neve alatt futott a csapat –, s 2016-ban tért vissza ismét gyári istállóként. 2021-ben Alpine névre keresztelkedett át, ám ez továbbra is ugyanaz a márka és csapat, amelynek legnagyobb csúcs- és mélypontjai egyaránt Briatoréhoz kötődnek.

A most 74 éves üzletember Michael Schumacher és Alonso vezényletével négy egyéni és három konstruktőri bajnoki címet szerzett – 2009-es távozása óta azonban az enstone-i istálló csak hárommal növelte győzelmei számát, ebből kettőt Lotusként Kimi Räikkönennel szereztek, egyet pedig Esteban Ocon a 2021-es Magyar Nagydíjon már az Alpine-nak.

Teljesen elgurult a gyógyszer? – visszatért az F1 egyik legnagyobb csalásának főszereplője

Briatore újbóli leigazolása jelzi, hogy a Renault-nál fátylat borítottak a múltra, és a csapatvezető Bruno Famin szemei előtt is csak az lebeg, hogy az olasz szakember tapasztalatával előrelendítsék az idén mélypontra süllyedt istállót.

„40 évnyi tapasztalata van a Forma-1-ben, tudja, hogyan kell működtetni egy győztes csapatot. Jó eredményekre és számos világbajnoki címre tekinthet vissza. Ennek a tapasztalatát, a küzdőszellemet hozza a csapatba. A vezérigazgató tanácsadója lesz, de össze fogunk dolgozni, és rendszeresen beszélgetünk majd” – mondta a csapatfőnökök pénteki sajtótájékoztatóján Famin, akit nem érdekel Briatore és a Renault múltbeli botrányos elválása.

„Csak a jövőbe tekintek, és azon gondolkodok, hogyan tehetnénk a csapatot jobbá. Flavio tanácsadói szerepkörében lehetőséget látok. Mindent tud a Forma-1-ről, rengeteg embert ismer, így biztos vagyok benne, hogy segíteni tudja majd a csapatot a gyorsabb fejlődésben.”

Faminnek semmilyen kapcsolata nem volt az F1-gyel 2009-ben, akkoriban még a Renault riválisánál, a Peugeot sportrészlegénél dolgozott. A sajtótájékoztatón jelen lévő Mercedes, Ferrari és Sauber vezetőinek szintén nem sok közük volt még akkoriban a királykategóriához. Briatore viszont jó barátságot ápol Stefano Domenicalival, az F1 vezérigazgatójával, aki akkoriban a Ferrari csapatfőnöke volt, mostanság pedig sűrűn jelennek meg közös fotóik az Instagramon.

Toto Wolff éppen 2009-ben csöppent bele az F1-be, amikor részvényeket vásárolt a Williamsben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

„Szerintem meg kell adnunk az esélyt a jóvátételre – fogalmazott az osztrák Briatore visszatérése kapcsán. – Én rendkívül leleményes üzletemberként ismertem meg Flaviót. Rengeteget tud a Forma-1-ről. Az elmúlt több mint tíz évben közelebbi kapcsolatot, barátságot alakítottam ki vele, és eddig minden, amit tőle kaptam, a hasznomra vált. Ahogy Bruno is mondta, 40 évnyi Forma-1 rendkívüli szakértelemmel ruházta fel őt. És szerintem mindenki megérdemli az esélyt a visszatérésre. Mindenképp hasznosnak gondolom, hogy egy újabb kiváló elme érkezik az Alpine-hoz, aki képes leegyszerűsíteni bizonyos dolgokat és a józan ész mentén döntéseket hozni.”

Frédéric Vasseur másfél évtizeddel ezelőtt még a juniorszériákban volt érdekelt az ART csapatvezetőjeként – az F1-be 2016-ban érkezett, éppen a visszatérő Renault nevezte ki csapatfőnökének.

„Először is, nem szeretném kommentálni, hogy mi történik más csapatoknál, van elég dolgom a sajátommal is – mondta a Ferrariról a francia. – De összességében úgy gondolom, hogy ez egy előrelépés az Alpine számára. Az F1 számára is jót tesz, ha ennek eredményeként az Alpine ismét versenyképes lesz majd. Mind tudjuk, hogy mi történt, de megfizette az árát. Immár lehetséges számára a visszatérés, így hát visszatérhet.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

Kollégáihoz hasonlóan nincs ellenvetése Briatore visszatérésével kapcsolatban a Saubert irányító Alessandro Alunni Bravinak sem – az olasz még viszonylag friss arc az F1 nagyjai között, s bár maga is eltöltött már pár évtizedet az autósportban, elmondása szerint Briatorét nem is ismeri személyesen.

„Csak azt látom, hogy milyen eredményeket ért el a Forma-1-ben, illetve hogy mit tett kereskedelmi ügyekben az elmúlt évek során, az általa hozott új szponzorok és helyszínek pedig fontos lépcsőfokok voltak a Forma-1 fejlődésében. Nagytudású emberekre van szükségünk a Forma-1-ben, Flavióról pedig elmondhatjuk, hogy nagytudású.”

Amíg nem töltött be aktív szerepet a sportban, Briatore átesett egy az arcát érintő plasztikai műtéten, valamint néhány hónapja egy szívműtéten is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

Nyolc év után ismét dobogóra állna Lengyelországban Evans

0

Elfyn Evans némi tapasztalatot már tudott gyűjteni a Lengyel Rallyról a múltban, nyolc éve már dobogóra is tudott állni a WRC2-ben, ezt pedig idén a Rally1-es Toyotával ismételné meg. 

Az idei Lengyel Rally 2017 után tér vissza a WRC-naptárba, azonban Elfyn Evans egyike azoknak a versenyzőknek, akik már a múltban is tudtak tapasztalatot szerezni erről a gyors versenyről. 

A walesi toyotás 2016-ban Ford Fiesta R5-tel a WRC2 második helyén zárt Teemu Suninen és Esapekka Lappi előtt, hasonló dobogós eredményt pedig idén is szeretne elérni, de már a Rally1-es autóval. 

Ogier megcélozhatja harmadik győzelmét a Lengyel Rallyn – Nevezési lista

„Néhány nehéz verseny után reméljük, hogy jobb formát tudunk nyújtani a következő gyorsabb rallykon – mondta Elfyn Evans. – Annak ellenére, hogy a következő három verseny karaktere nagyon hasonló, mindegyiküknek megvan a maga kihívása. A Lengyel Rallyval kapcsolatban például arra emlékszem, hogy ez egy elég gyors rally, így minden bizonnyal más lesz a szardíniai versenyhez képest. Az utak általában nagyon leromlanak délelőtt, így a második menet kihívást jelenthet. Lesznek olyan szakaszok, amelyeket már vezettünk a múltban, de ez inkább egy új rally számunkra. Ennek ellenére szeretnénk egy dobogós eredményt elérni.” 

Evans korábban négy alkalommal indult a Lengyel Rallyn. 

19 gyorsasági szakasz vár a Lengyel Rally mezőnyére

A Lengyel Rallyn 19 gyorsasági szakaszt és 303.16 km versenytávot kell a mezőnynek teljesíteni. A hétvége során néhány zápor könnyítheti meg elviselni a nyári kánikulát.   

Minimális különbségek az élmezőnyben, újabb hihetetlenül szoros időmérő jöhet az F1-ben

0

Carlos Sainz zárta az első helyen a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzését, de Lando Norris, Charles Leclerc és Max Verstappen is 1 tizeden belül zárt hozzá képest. A Mercedes szintén nem volt messze.

Magyar idő szerint szombaton kora délután, a harmadik szabadedzéssel folytatódott a Spanyol Nagydíj hétvégéje a Forma–1-ben. A pénteki szabadedzések Lando Norris, illetve Lewis Hamilton elsőségével zárultak, és a köridők alapján szoros csata volt kilátásban. Igaz, a körülmények kicsit megváltoztak, hiszen az aszfalt hőmérséklete ezúttal csak 42 fokos volt a tréning elején, ami persze továbbra sem alacsony.

Tényleg vége a Red Bull egyeduralmának? – fontos tanulsággal szolgált az F1-es hétvége első napja

A bokszutca megnyitása után Hamilton volt az első, aki elhagyta a garázsát, a hétszeres világbajnokot lágy gumikon küldték ki. A Mercedes versenyzője 1:14.178 másodperccel kezdett, ami közel 9 tizeddel volt lassabb, mint a pénteki nap általa futott legjobb köre. Nem sokkal később Max Verstappen is megjelent a pályán, ám a holland pilóta a közepes abroncsokon kezdett, Kevin Magnussen pedig a keményeken nyitott.

A címvédő a gumihátrány ellenére csak 59 ezreddel bizonyult lassabbnak korábbi riválisánál, miközben egyre inkább benépesült a pálya. Hamilton aztán 1:13.865-re javította az addigi legjobb időt, míg Sergio Pérez feljött a harmadik helyre, de az ő hátránya már 1 másodpercnél is nagyobb volt.

Bő 10 perc elteltével aztán megérkezett a másik Mercedes, és George RUssell 434 ezreddel felülmúlta csapattársát, szintén a lágyakon. A két Ferrari ugyancsak megelőzte Hamiltont: Carlos Sainz 105, míg Charles Leclerc további 36 ezreddel maradt el az ifjabbik brit versenyzőtől a piros oldalfalú abroncsokon. Utóbbi a rádióban megdicsérte a csapatot, hogy jó munkát végeztek az autóval, és sikerült jelentősen előrelépniük.

Szűk 20 perc után a McLaren is feliratkozott az eredményjelzőre, sőt, Lando Norris rögtön a második helyre ugrott fel, miután mindössze egyetlen ezreddel felülmúlta a spanyol versenyző idejét, ráadásul mindezt közepeseken.Ezután sokáig nem változott az élmezőny sorrendje, egészen a gyakorlás utolsó harmadáig.

Ekkor ugyanis sorban jöttek a friss lágy abroncsokon futott körök, és szűk 20 perccel a leintés előtt Alexander Albon 1:13.753-mal feljött az ötödik pozícióba. Oscar Piastrinak ellenben egy hiba miatt csak a hetedik pozícióig sikerült javítania, megelőzve a szintén gyorsuló Haasokat. Csapattársa viszont nem rontott, és a hétvége addigi legjobb idejével átvette a vezetést, 388 ezreddel megelőzve Russellt.

Hamilton aztán ugyancsak gyorsult, de csapattársát is csak 72 ezreddel tudta megelőzni. Nem sokkal később, ahogyan az várható volt, a 26 esztendős pilóta visszavette a második helyet, és 121 ezredre csökkentette lemaradását másik honfitársa mögött. Ezután viszont jött Sainz, aki mindannyiuknál gyorsabb volt, és 1:13.013-mal állt az élre, míg Verstappen tőle 74 ezreddel lemaradva a harmadik pozícióba ugrott fel.

A címvédő azonban nem sokáig volt harmadik, ugyanis Leclerc hátránya feleannyi volt Sainzhoz képest, mint neki. Ezzel ki is alakult a sorrend, amely elképesztően szoros időmérőt vetít előre: Sainz végzett az élen, 3 századdal megelőzve Norrist, míg Leclerc és Verstappen szintén 1 tizeden belül vannak. Russell 151 ezredes hátránya szintén nem nagy, míg mögötte Hamilton, Pérez, Albon, Fernando Alonso és Piastri lett a sorrend.