Kezdőlap Blog Oldal 9

Két pole egymás után: Antonelli a Japán Nagydíjon is az élről rajtolhat a Mercedesszel

0

Kimi Antonelli Sanghaj után Szuzukában is rajtelsőséget szerzett, a Mercedes pedig ismét kisajátította az első sort. A második sorban Oscar Piastri és Charles Leclerc leselkedik majd mögöttük.

Az időmérőn lépett életbe az a szabálymódosítás, amiről a versenyhétvége előtt döntött az FIA: az autók az előre lefektetett 9 MJ helyett most csak 8 MJ energiát tölthettek vissza autójukba körönént, ami azt a célt szolgálta, hogy csökkentse az energiavisszanyerési igényt, ne öltsön drasztikus méreteket az akkumulátor padlógázon való töltése (super clipping), ami látványos tempócsökkenést okozna az egyenesekben – mint az az edzéseken is nyilvánvalóvá vált.

Bár lehetett volna rá számítani, a változtatás nem járt a köridők romlásával, az időmérő kezdetén ugyanúgy 1:29-es körökre voltak képesek a leggyorsabbak, mint a harmadik szabadedzésen.

A Q1-ben pedig először zárta az élen a hétvége egy szakaszát a Ferrari, hiszen Charles Leclerc jegyezte a legjobb időt a két Mercedes előtt. A McLarenek is a mezőny első harmadában voltak, a Red Bullok viszont a középmezőnye szorultak, és a két Audi is előttük végzett.

A tabella legalján a két Aston Martin, Lance Stroll és Fernando Alonso zárt, előttük a két Cadillackel, Valtteri Bottasszal és Sergio Pérezzel. A papírformát az jelentette volna, ha a két Williams csatlakozik még az első kiesők közé, ám Carlos Sainz ki tudta verekedni magát ebből a zónából, így Alexander Albon mellett a 18. helyen ragadt Oliver Bearman búcsúzott az időmérő első meglepetéseként – a Haas brit pilótája eddig idén minden lehetőséget megragadott a pontszerzésre és a tabella 5. helyén tanyázik.

A Q2-ben Leclerc továbbra is szárnyalt, noha az utolsó pillanatokban átvette a vezetést Kimi Antonelli. A másik Mercedes viszont küszködött, a hat tizedes hátránnyal ötödikként továbbjutó George Russell a rádión kérte csapatát, hogy nézzenek utána, mi lehet a gond az autójával, hiszen érzése szerint természetes módon nem veszíthetett volna ennyi időt.

A szakasz végének fontos mozzanata volt, hogy Arvid Lindblad a 10. helyre felugorva kiszorította a továbbjutók közül az előző négy Japán Nagydíj pole-pozíciósát, Max Verstappent – a holland vezethetetlennek nevezte az autóját erre magyarázatul. A kiesők között Esteban Ocon, Nico Hülkenberg, Liam Lawson, Franco Colapinto és Sainz csatlakozott még hozzá.

A Q3 első gyorskörei után azonban eléggé más erőviszonyok rajzolódtak ki az élmezőnyben, mint az időmérő korábbi szakaszán: Antonelli állt az élre, három tizeddel Russell előtt, a Mercedeseket pedig a két McLaren, és tisztes távolságból a két Ferrari követte. Különös módon a második kísérletek során a hat pilótából öten nem tudtak javítani, Leclerc azonban ígéretes köridővel érkezett – ám miután időt veszített a középső szektorban, ő is csak egy helyet tudott javítani, átvéve a negyedik pozíciót Norristól. A hatodikként záró Hamiltont Pierre Gasly, Isack Hadjar, Gabriel Bortoleto és Lindblad követi.

Antonelli így végül fölényesen zárt az élen, és a Kínai Nagydíjon szerzett első után most rögtön második F1-es rajtelsőségét is megszerezte.

Az időmérő végeredménye:

Forrás: F1

Nagyon közel a világbajnoki visszatéréshez az Argentin Rally

0

A klasszikus dél-amerikai verseny, az Argentin Rally hétéves kihagyás után jövőre visszkerülhet a WRC versenynaptárába.

A Skót Rally után az Argentin Rally is visszakerülhet a WRC versenynaptárába 2027-től. A klasszikus dél-amerikai futam 2020 óta hiányzik a világbajnokságból. A szervezők az idén kandidáló futamot rendeznének, ezután következhet a végső döntés. Bár hivatalosan még senki sem nyilatkozott a futamról, a DirtFish argentin forrásai megerősítették az előkészületeket.

A várakozások szerint egy sikeres verseny lezárultával az Argentin Rally visszatérne Córdoba tartományba, ahonnan valószínűleg a rendezvény finanszírozása is származna. Córdoba 1985 óta volt az argentin futam központja. A murvás verseny útvonala egyelőre még nem ismert, de az biztos, hogy nem minden klasszikus szakasz térhet vissza, mert azóta több utat is leaszfaltoztak.

A 2027-es versenynaptárban jelentős változások várhatóak, hiszen az Egyesült Államok is futamot rendezne, továbbá nemrég erősítették meg a Skót Rally visszatérését. A dél-amerikai futamok közül a Paraguay Rallynak 2027-ig érvényes a szerződése, míg a Chile Rally kontraktusa az idei futam után jár le. A WRC Promoter képviselője egyelőre csak annyit mondott Argentínával kapcsolatban, hogy nincs megállapodásuk sem WRC-futamról, sem kandidáló versenyről.

Élő közvetítéssel rajtol az idei ORB-szezon Veszprémben

0

A 32. Veszprém Rallyval megkezdődik az idei ORB-szezon, a versenyt a Telekom Youtube-csatornáján élőben lehet nézni.

A 32. Veszprém Rallyval megkezdődik az idei ORB-szezon, a murvás futamon 42 páros indul, lesz három előfutó és négy terepralis kettős is. A verseny szombaton délben rajtol, a nézőknek a királyszentistváni és a várpalotai szakaszokat ajánlják a szervezők. A szervízpark a Veszprém Arénánál lesz, szombaton este pedig Veszprémben, az Óváros téren látványos rajtceremóniát is megrendeznek. Vasárnap a nézőknek a Márkó-Jutaspuszta szakasz Gyulafirátót felől látogatható, valamint Királyszentistvánnál is megtekinthető a verseny, a célceremóniát pedig délután a Veszprém Arénánál tartják meg. A részletes program ITT olvasható.

A mezőnyben tucatnyi Rally2-es autó szerepel, az 1-es rajtszámot a 127 WRC-futamon induló, 2000-ben N-csoportos világbajnoki címet nyerő osztrák Manfred Stohl kapta meg a Citroën C3 Rally2-vel. Ugyanezzel a típussal indul László Martin és Zsiros Gábor, valamint Viszló Csaba és Maricsek Miklós is, jelentős különbség, hogy az előbbi páros a teljes szezonban ezzel az autóval fut, az uttóbi pedig csak a szezonnyitón megy Citroënnel.

Viszló Csaba
Fotó: Pál Bence

A Škodás társaságban ott van Tóth Tibor és Szabó József, a márkával legutóbb 2020-ban versenyző és a WRC-t ezúttal pihentető Bútor Róbert, akinek ezúttal is Tagai Róbert diktálja az itinert. Škodával indul Trencsényi Jószef és Verba Gábor, Osváth Péter és Májer Dávid, Bujdos Miklós és Csontos Tamás, László Zoltán és Balázs Zsolt, valamint Módos Zoltán és Szenner Zsolt. Bodolai László és Deák Attila, valamint Kovács Antal és Csáki Richárd Ford Fiestával indul.

A Peugeot Kupa kilencedik szezonja indul, a mezőny pedig az utolsó pillanatban bővült, miután Bertalan Márton és Paizs Róbert is benevezett a sorozatba. Hibján Jószef és Szurovcsák István, Zagyva Dorka és Gubrán Filadelfia, Tellér Antal és Tellér Antónia, Herczig Patrik és Varga Kristóf, továbbá az ORB2-es bajnok Faltusz Dávid, Balai Róbert kettős indul a szezonnyitón a Peugeot Kupában. Érdekesség, hogy Zagyva Dorka édesapja, Zagyva Lajos is ott lesz a mezőnyben Spitzer Frida navigálásával a Ford Fiesta Rally3-assal. Az ORB-ben 21, az ORC-ben 14 páros indul, a teljes nevezési lista ITT olvasható. Az ORB2 és a Historic mezőnye kihagyja a versenyt.

Bertalan Márton
Fotó: Pál Bence

A Telekom az idén öt rali- és három terepraliversenyt közvetít élőben, ezek közül az első futam a Veszprém Rally lesz, vagyis a teljes futamot látni lehet a Telekom Youtube-csatornáján. Az eredményeket ITT lehet majd nyomon követni.

Stadionban rendezik meg a Kanári-szigetek Rally szuperspeciálját

0

Egy hónnapal a Kanári-szigetek Rally rajtja előtt változott meg a szuperspeciál helyszíne, két korábban tervezett szakaszt töröltek.

A harmincezer néző befogadására alkalmas Gran Canaria Stadionba helyezték át a szervezők az április 23–26-ai Kanári-szigetek Rally szuperspeciálját. A létesítményt a jelenleg a spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Las Palmas használja. A kifejezetten erre a célra kialakított pálya teljes mértékben kihasználja a stadion belső terét, és egymás mellett zajló versenyt tesz lehetővé, ami fokozza az izgalmakat, és megkönnyíti a szurkolóknak, hogy a verseny minden másodpercét nyomon kövessék.

A Las Palmas de Gran Canaria névre keresztelt szakaszt kétszer teljesíti a mezőny, csütörtökön 18.05-kor és pénteken 19.45-kor berregnek fel a motorok a futballstadionban. A változás azt jelenti, hogy az eredetileg az Islas Canarias Circuitre tervezett szakaszt törölték, míg a korábban szombatra tervezett Las Palmas városi szakaszt is eltávolították a programból. A korábban ezekre a szakaszokra megváltott jegyek érvényesek lesznek a szuperspeciál mindkét napjára.

A Kanári-szigetek Rally a világbajnokság ötödik futama lesz, a szervezők már nyilvánosságra hozták, hogy összesen hatvan páros nevezett a versenyre, és a címvédő Sébastien Ogier is indul.

Németország visszatérne a WRC-be, de kevés a hely a naptárban

0

Németország továbbra is készül a visszatérésre, de a WRC-versenynaptárban egyre kevesebb a hely, így továbbra is komplikált a helyzet.

Németország visszatérése a WRC-be nagyjából azóta szolgáltat folyamatos témát, hogy a három országot érintő Közép-Európa Rally kikerült a versenynaptárból (a versenyt közösen rendezte meg Ausztria, Csehország és Németország). Miután bejelentették Nagy-Britannia régóta várt visszatérését, feléledtek a remények, hogy hamarosan Németország is követheti a példáját.

A Nürburgring környékére tervezett esemény terveiről már egy ideje tárgyalnak a háttérben, de még nem született megállapodás. Korábban arról is szó volt, hogy a Német Autóklub (ADAC) a potenciális WRC-versenyt párosítaná a DTM egyik fordulójával. Az ADAC azonban nem számíthat különleges elbánásra a kiválasztási folyamat során.

„Több érdeklődő van, mint amennyi hely rendelkezésre áll a WRC naptárában. Komoly tárgyalásokat folytatunk erről – többek között az ADAC-kal is – nyilatkozta Simon Larkin, a WRC Promoter naptártervezési igazgatója. – Németország az első számú jelöltek között van, de rájuk is ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint az összes többi pályázóra. Ugyanakkor örömmel térnénk vissza oda középtávon.”

A lehetséges helyek egyre szűkülnek, az európai aszfaltos versenyek közül a Kanári-szigetek Rally szervezőivel nemrég hosszabbítottak, és az Olasz Rally is aszfaltra vált 2027-től. Németország 2002-ben került be a WRC versenynaptárába, és 2009 kivételével 2019-ig a világbajnokság része maradt. A német aszfaltos verseny rekodere Sébastien Loeb kilenc győzelemmel.

Az Alpok-Adria Kupában indul ifj. Érd Tibor és Kerék István

0

Ifj. Érdi Tibor és Kerék István Horvátországban versenyez az idén először, mellettük még négy magyar páros szerepel a Quattro River Rallyn.

A viszontagságos tavalyi év után az idén is láthatjuk versenyezni a Historic Európa-bajnok ifj. Érd Tibor, Kerék István kettőst a Ford Sierra RS Cosworth 4×4-gyel, vagy ahogyan ők nevezik, a Múmiával. Azonban nem a három részre osztott Historic Eb vonatkozó sorozatában (ez az 1992 előtti autóké lenne), mivel a versenyek átlagban 1500 km-re kerültek Magyarországtól, ez pedig nem fért volna bele a büdzsébe.

Így aztán Érdiék az Alpok-Adria Kupában indulnak az idén, amelynek első futamát a hét végén rendezik meg Horvátországban. Az autó elkészült, ráadásul aszfaltstabilizátort kapott, így minden készen áll a futamra. A Quattro River Rallyn pénteken pályabejárás, szombaton délelőtt gépátvétel és shakedown, délután pedig öt gyorsasági vár a mezőnyre. Vasárnap újabb öt szakaszt kell teljesíteni, az összesített versenytáv csaknem száz kilométer lesz.

A Quattro River Rallyn nem Érdiéké lesz az egyetlen magyar páros, az Alpok-Adria Kupában rajthoz áll Varga „Cigány” Zoltán és Endrész István a BMW M3 E30-cal valamint Szilágyi János és Molnár Fanni a Peugeot 208 Rally4-gyel. A horvát nemzetközi bajnokságban szerepel Páhi Csaba és Rezgő Erik a Ford Fiesta Protóval, továbbá Belső Lajos és Belső Kristóf a Suzuki Swift GTi MK2-vel.

Az Alpok-Adria Kupa kilenc versenyből áll, a horvátországi futam mellett két versenyt rendeznek Szlovéniában és Olaszországban, négyet pedig Ausztriában. A sorozat az október 23–24-ei Herbst Rallyval zárul.

Új raliautót fejleszt a legendás márka, még az idén bemutatkozhat

0

A három gyártói és egyéni világbajnoki címet nyerő Subaru bejelentette, hogy új raliautót fejleszt, ami még az idén bemutatkozhat Japánban.

A Subaru új raliautót fejleszt, a japán gyártó már be is mutatta a készülő kocsi látványtervét. A BRZ modellre épülő autó négykerék-meghajtással és turbófeltöltésű boxermotorral lesz felszerelve. A további részleteket később hozzák nyilvánosságra, de a képeken már jól láthatóak a jelentősen kiszélesített első és hátsó sárvédők. Az új autó várhatóan még az idén bemutatkozik a Japán ralibajnokságban.

A Subaru a kilencvenes és a kétezres években meghatározó szereplője volt a WRC-nek, 1995 és 1997 között sorozatban háromszor nyerte meg a gyártók világbajnokságát, a Subaru pilótái pedig emellett három világbajnoki címet is nyertek: Colin McRae 1995-ben, Richard Burns 2001-ben és Petter Solberg 2003-ban. Bár a Subaru a 2008-as szezon végén kivonult a WRC-ből, a márka továbbra is aktív maradt a raliban. Az elmúlt években sikereket ért el mind az Amerikai ralibajnokságban, mind a japán sorozatban.

A McLaren hozta a reményt, hogy Japánban nehezebb lesz a Mercedes dolga

0

Az F1-es Japán Nagydíj második edzésén Oscar Piastri jobb időt futott a Mercedeseknél, de a McLaren öröme nem lehetett felhőtlen.

Az ausztrál pilóta 1:30,133-mal végzett az élen, kicsit több mint három másodperccel maradt el a tavalyi itteni pole pozíciós eredménytől. Nyilván ez még csak gyakorlás, de egyelőre az körvonalazódik, hogy tempós gyors kanyarokból álló pályán a Mercedest talán jobban megszorongatják, mint az előző két helyszínen, hiszen Piastri a közepes keverékű gumival is gyorsabb volt az első tréninget még az első két helyen záró George Russellnél és Kimi Antonellinél.

Utóbbiak közül az olasz bizonyult gyorsabbnak, 1 tizedet kapott Piastritól, Russell 2-t, mögöttük pedig Lando Norris, illetve a Ferrarik végeztek. Norris hidraulikai hiba miatt fél órán keresztül a garázsban vesztegelt, a lépéshátrányának is betudható a fél másodperces hátránya.

A műszaki hibák végig kísérték a délutánt, többek életét megkeserítették: a legrosszabbul Arvid Lindblad járt, az installációs köre után nem tért vissza a pályára a hajtáslánc valamilyen problémája miatt. Gabriel Bortoletót autóját hosszasan szerelték, ő az utolsó 10 percben bukkant fel újra, és Sergio Pérez sem ment sokat.

Ez egyébként eltérő képet mutatott az első tréninghez képest, amikor mindenki megúszta a komolyabb bajokat, már ami a megbízhatóságot illeti, egy ütközés ugyanis bekövetkezett: Pérez nem vette észre, hogy Alexander Albon előzni készül őt a sikánban, így ráfordult a Williamsre, ami a koccanás nyomán megpördült – de szétszóródó törmelékeken kívül nem lett komoly következménye az incidensnek.

Délután Albon Williamse egyszer megállt a pályán, de tovább tudott haladni, és egyébként egész jó pozícióban, a 8.-ban zárt, a változatlanul meglepően jó Audi versenyzője, Nico Hülkenberg mögött. Oliver Bearman-nel együtt mindhárman megelőzték Max Verstappent (10.) és Isack Hadjart (15.), vagyis a Red Bull továbbra is küszködik.

A mezőny végén változatlanul az Aston Martin és a Cadillac maradt, a pilótáik 2,5–4 másodperc hátrányt szedtek össze.

A második edzés végeredménye:

A 63 éves Francois Delecour a Historic Európa-bajnokságban indul

0

A négyszeres világbajnoki futamgyőztes Francois Delecour 63 évesen sem tud leállni, az idén a Historic Európa-bajnokságban versenyez.

A 107 világbajnoki futamon induló és ezek közül négyet is megnyerő Francois Delecour bejelentette, hogy az idén rajthoz áll a Historic Európa-bajnokságban. A legendás francia versenyző az 1992 és 2000 között épült autóknak kiírt sorozatban indul egy olyan Peugeot 306 Maxival, amilyet a WRC-ben 1997-ben és 1998-ban vezetett. A navigátora Fabrice Gordon lesz, az autót az Ike Racing szervizeli, az abroncsokat pedig a Michelin biztosítja.

„Nagyon örülök az új kihívásnak, fantasztikus látni, hogy már olyan autók is versenyezhetnek a Historic Európa-bajnokságban, mint a Peugeot 306 Maxi, ami még különlegesebbé teszi ezt a lehetőséget – mondta Delecour. – Ez nekem nagyon különleges autó, mivel a kilencvenes években a Peugeot gyári pilótája voltam, ezzel az autóval lettem francia bajnok, így sokat jelent a visszatérés. Nemcsak a teljesítménye teszi igazán egyedivé ezt az autót, hanem a karaktere és a motor hangja is, ami egyszerűe felejthetetlen. Az IKE csapata fantasztikus munkát végzett az autó felkészítésében, és úgy gondolom, minden megvan ahhoz, hogy versenyképesek legyünk. Nem csak azért jöttem ide, hogy élvezzem a versenyzést – az élmezőnyben akarok harcolni! Alig várom, hogy elkezdődjön a verseny, és meglássuk, mit tudunk együtt elérni.”

Delecour folyamatosan versenyzett az elmúlt években is, a Peugeot 306 Maxit például a tavalyi és a tavalyelőtti RallyLegenden is meghajtotta. Tavaly egyébként indult Škoda Fabia RS Rally2-vel, Toyota GR Yaris Rally2-vel és Subaru Legacy 4WD Turbóval is különböző futamokon. Az 1992 és 2000 között épült autóknak kiírt Historic Eb-sorozat április 22–24-én a csehországi Vlatava Rallyval folytatódik.

Brit bajnoki cím és WRC-bemutatkozás Max McRae idei célja

0

Max McRae egy Škoda Fabia RS Rally2-vel indul a Brit ralibajnokságban, amelyben a győzelmre tör, amellett a WRC-ben is bemutatkozna.

Max McRae tavaly év végén egy Škoda Fabia RS Rally2-vel nyerte meg az első versenyét a Brit ralibajnokságban, ez pedig arra ösztönözte, hogy folytassa az együttműködést a Dom Buckley RSC csapatával. Max McRae és Cameron Fair a hétvégi Észak-Wales Rallyn indul, a páros ezen a futamon készül fel a brit bajnokság április 11-ei rajtára.

„Nagyon izgatott vagyok, ez igazán jó év lehet számunkra – mondta a McRae dinasztia legfiatalabb tagja a DirtFishnek. – Tavaly az utolsó fordulón, a Cambrian Rallyn kipróbáltuk a Škodát, és végül megnyertük a versenyt. Ha ezt a lendületet átvisszük az idei évre a Škodával és a Pirelli abroncsaival, akkor gyakorlatilag a legjobb csomagot kapjuk, amit csak kaphatunk. Nincs okom azt gondolni, hogy az idén ne nyerhetnénk meg a bajnokságot, főleg miután tavaly végig tanulhattunk. Nem minden ment a terv szerint, voltak kieséseink, de ez a rali. Elég magabiztos vagyok.”

Alister McRae fia az elmúlt három szezonban az ERC-ben is versenyzett, de az idén másik sorozatot célzott meg, szeretne végre bemutatkozni a WRC-ben.

„Remélem, hogy a Škodával bejutunk a WRC2-be – monda Max McRae. – Még nagyon keményen kell dolgoznunk a költségvetés előteremtésén, de szerintem az idén biztosan részt veszünk néhány WRC-futamon. Még nem tudom pontosan, melyiken, de szeretnék részt venni néhány nehéz, majd néhány gyors versenyen is, hogy tapasztalatot szerezzek. Hihetetlen élmény lenne részt venni egy WRC-versenyen, ezért továbbra is minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ez megvalósuljon.”