Damon Hill saját bevallása szerint is élete versenyét futotta 31 éve a szuzukai esőben, de arra talán kevesen emlékeznek, hogy a Williams pilótája a fél évvel azelőtt meghalt Ayrton Senna szellemét is segítségül hívta a sikerhez. Ahhoz a sikerhez, amelyet kis híján egy újabb tragédia árnyékolt be.
Noha csak 1987-ben rendeztek rajta először Forma–1-es futamot, a versenynaptárban elfoglalt helyéből adódóan egyetlen más pályán sem dőlt el annyiszor a világbajnoki cím, mint Szuzukában.
Az arcátlan csalástól a bosszún át a katarzisig – 12 alkalom, amikor Szuzukában dőlt el az F1-es vb
Ez a szám azonban lehetne ennél több is, mondjuk akkor, ha 1994-ben Michael Schumacher itt nyeri meg pályafutása első vb-címét. A Benetton színeiben versenyző, a szezon utolsó előtti, 15. állomására 5 pontos előnnyel érkező német ehelyett némileg váratlan módon – amikor esett, nagyon nehéz volt legyőzni őt – kikapott riválisától, aki nemcsak nyert, de egyúttal élete versenyét is futotta, miközben olyan élményben volt része, amelyben sem előtte, sem utána soha.
Az időmérő edzést még száraz pályán rendezték, a pole-t pedig a kétfutamos eltiltásából az előző versenyen, Jerezben győzelemmel visszatérő Schumacher szerezte meg Hill, Heinz-Harald Frentzen és a Williamshez abban az évben David Coulthard helyén már a harmadik futamra beugró Nigel Mansell előtt. De nemcsak Schumacher rajtelsősége miatt nem volt minden kerek a zsinórban harmadik egyéni és konstruktőri vb-címére hajtó istállónál, hanem azért sem, mert Hill egyre inkább úgy érezte, hogy a Williams semmibe veszi őt.
„Olyan volt, mintha a pápához mennék” – ezért nem örült Hill, amikor Senna lett a csapattársa
Ennek legutóbbi bizonyítéka az volt, hogy Frank Williams csapatfőnök és a társtulajdonos, egyben technikai igazgató Patrick Head igencsak gorombán bánt az 1993-as idény előtt tesztpilótából előléptetett versenyzővel a jerezi vereség után, noha utólag kiderült, hogy a Williamsnek rosszul működtek a szenzorai, és tévesen azt mutatták, hogy Hill nem kapott elég benzint az első tankolásakor. Ennek az lett az eredménye, hogy a második kiállását előbbre hozták, végül pedig kétszer annyi benzinnel teljesítette az utolsó etapot, mint kellett volna, ami körönként fél másodperces hátrányba hozta Schumacherrel szemben, nem beszélve az extra súly által a gumikra rótt nagyobb terhelésről.
Hill szenzációs, 2016-ban megjelent önéletrajzi könyvében írt arról, hogy Szuzuka előtt hogyan próbálta meg erre felhívni a főnökei figyelmét, és hogyan nem kapott semmiféle bocsánatkérést a leszúrásért, majd azt is hosszasan ecsetelte, hogy az 1993-as és ’94-es idényt a CART-sorozatban töltő Mansell reaktiválása mennyire negatívan hatott az önbizalmára. „A Williams akarva sem tudta volna jobban éreztetni velem, hogy statiszta vagyok Nigel mellett. Bármennyire is jó volt, akárcsak David, ő sem volt abban a helyzetben, hogy harcba szálljon Michaellel az 1994-es világbajnoki címért. És mégis itták minden szavát, miközben pontosan azokat a dolgokat mondta az autó szükséges fejlesztéseiről, amiket én egész évben. Egyszerűen csak nem értettem, hogy mit akarnak tőlem, de az időmérő után végül fény derült az igazságra.”
Embed from Getty Images
Damon Hill (középen) és Patrick Head (jobbra) 1994-ben
„A második helyet szereztem meg a kvalifikáción, míg Nigel a negyediket. Patrick odajött hozzám egy grafikonnal, hogy »Nézd, Nigel 20 km/órával gyorsabb nálad a 130R-ben.« »Tudom, de előtte vagyok a rajtrácson«, feleltem. Forrt a vérem. A kockázat/nyereség tényező abban a kanyarban nagyon rossz volt, mert ha ott kicsúszol, már akkor is szerencséd van, ha a következő szezonra felépülsz, nemhogy másnapra. Már elveszettünk egy pilótát abban az évben, én pedig az ösztöneimre hallgatva vezettem – utalt Senna imolai tragédiájára. – Ez pedig elegendő volt ahhoz, hogy az első sorba kerüljek Michael mellé, Patricknak viszont nem volt elég, a csapaton belüli légkör pedig egyre romlott. Úgy éreztem, hogy az életemet kockáztatom értük, de nem kapok ezért semmilyen elismerést.”
„Aztán Patrick azt mondta nekem: »Az a helyzet, Damon, hogy csalódott ábrázattal mászkálsz, rosszkedvű vagy, soha nem vagy boldog. Ez hatással van a csapatra.« Meghallgattam a személyes támadását és a nyelvembe haraptam. Szerintem Patrick azt gondolta, hogy ezzel feltüzel, de valójában azt gondoltam, hogy »Oké, akkor cseszd meg!«. Olyan volt, mintha Patrick erre hirtelen békén hagyott volna. Próbáltam én lenni a jó versenyző, aki mindent megtesz, hogy elégedetté tegye őket. Mindent odaadtam nekik, amit oda kellett adni, szinte bármit megtettem volna, hogy elfogadjanak, de zárt ajtókat döngettem. Nem a teljesítményemről volt szó, hanem a stílusomról és a karizmámról, vagy annak hiányáról. Olyan embert akartak, mint Mansell. Bennem azonban nem volt meg az a »dolog«, az a mindent felülíró magabiztosság, ami átjár egy csoportot, és megadja nekik a reményt arra, hogy minden rendben lesz” – ismerte be önkritikusan az 1996-os világbajnok.
Változtatott a hozzáállásán
Hill elmondása szerint ekkor telt be a pohár, és döntött úgy, hogy a Japán Nagydíjtól kezdve magáért versenyez, nem pedig minden percben aszerint próbál meg cselekedni, hogy mivel tenné elégedetté a főnökeit. „Ez az én autóm, az én pályám, az én versenyem, és azt teszek, amit akarok. Olyan lesz, mintha aznap ismét nekivágnék Brands-nak, egyedül, csak én és a motorom a világ ellen” – utalt vissza a két keréken töltött éveire az 1994-es szuzukai futam kapcsán.
Ez történt a verseny rajtja előtt:
„A legmegindítóbb, amit az autósportban láttam” – az elfeledett emlékezés Ayrton Sennára
A verseny napjára aztán megérkezett az eső. Schumacher rosszul kapta el a rajtot, de sikerült bevágnia Hill elé, így maga mögött tartotta a Williamst. Az eső hamarosan egyre jobban rákezdett, aminek eredményeként a 3. körben Johnny Herbert nekicsapódott a célegyenesben a bokszutca falának, majd őt Ukyo Katayama és Taki Inoue, azaz a két hazai versenyző is követte, ráadásul mindketten megsérültek a balesetben. A romeltakarítás idejére beküldték a biztonsági autót, majd a 7. körben folytatódott a futam, de sokáig ezúttal sem jutottak versenytempóban a pilóták, Gianni Morbidelli a 13. körben ugyanis hatalmasat bukott a Dunlop-kanyarban. Az olasz szerencsére sértetlenül megúszta az esetet, ami nem mondható el az ő autóját menteni igyekvő egyik pályabíróról, akit az ugyanott kicsúszó Martin Brundle elütött. Szerencsére tragédia nem történt, viszont piros zászlóval félbeszakították a futamot.
Hill a könyvében így emlékezett vissza az addig lefutott körökre:
„Úgy tapadtam Michaelre, mint a ragasztó. Ahogy ömlött az eső, a Benetton annyi vizet vert fel, hogy semmit sem láttam. Olyan volt, mintha feléd fordították volna a kerti locsolót. Egyedül azt tudtam, hogy ha eltűnik előlem a Benetton pirosan világító hátsó lámpája, akkor [Schumacher] elvész a távolban. Kitartottam, és az első néhány körben szemtanúja voltam a legelképesztőbb vezetési bemutatónak, amit valaha versenyautóban ülve láttam. Már nem tudtam számon tartani, hogy Michael hány alkalommal ment le az útról, és mégsem tévesztett egyszer sem ütemet, miközben én a komfortzónámon kívül vezettem.”
„Ez volt a legmagasabb szintű vezetés, amit addigi életemben tapasztaltam. Tudtam, hogy a képességeim határán vagyok, a valaha volt egyik legjobb pilóta ellen. Lépésről lépésre Michael kezdett elszakadni. Kétségem sincs afelől, hogy Senna tartotta volna vele a lépést vagy legyőzte volna, talán a legjobb napjain Mansell is, de Michael pontosan abban a tartományban működött, ahová a legtöbben nem merészkednek el.”
Embed from Getty Images
Schumacher elöl tudott maradni a rajtnál, de Hill tapadt rá
A hosszas megszakítás után a verseny repülőrajttal folytatódott, ám az akkori szabályoknak megfelelően a piros zászló megjelenésekor fennálló különbségek megmaradtak, ami a továbbiakban rendkívül nehézzé tette a futam követését. Hill így hiába volt ott ismét Schumacher sarkában, a valóságban 6,8 másodperc volt a hátránya, és ahhoz, hogy nyerjen, legalább ennyivel kellett Schumacher előtt célba érnie.
A dolgát valamelyest megkönnyítette, hogy a Benetton ezúttal nem a jó stratégiát választotta, és nem sokkal a verseny újraindítását követően kihívta a németet tankolásra és kerékcserére. Ezzel szemben Hill és a Williams továbbment, és csak egyszer állt ki, míg Schumachernek jönnie kellett még egyszer, amivel akkora hátrányt szedett össze, hogy bár a futam végére 2,5 másodpercen belülre került a 6,8 másodperces határ elérésétől – neki értelemszerűen ennél közelebb kellett maradnia Hillhez, hogy megtarthassa az első helyet – ez nem végül nem jött össze neki.
Hill Sennától merített erőt
„Ismét rajta voltam Michael hátsó szárnyán, aztán meglepetésemre a boksz felé vette az irányt – idézte fel a piros zászlós újraindítás után történteket a Williams versenyzője. – Ő két kiálláson volt, míg én egyen, ami megmagyarázta, hogy miért tudott elszakadni. Hasonló volt a szituáció, mint Sennával Imolában (1993-ban). Az volt a benyomásom, hogy tartanom kell vele a lépést, míg valójában nem feltétlenül kellett. De ezúttal a Williams óvatossága a kezünkre játszott, mert amikor Michael visszatért, beragadt a középmezőnyben haladók mögé a vízfüggönybe. Előttem tiszta volt a pálya, és jól láttam, szóval minden olyan jól ment, amennyire csak remélhettem. Aztán eljött az első és egyetlen bokszkiállásom ideje.”
Itt csúszott egy kisebb hiba Hill addig tökéletes futamába, a Williams szerelői ugyanis nem tudták levenni a jobb hátsó kereket, így végül csak három új esőgumit tettek fel az autóra, míg a jobb hátsó maradt a régi. Hill erről azonban mit sem tudott, mert a csapat nem szólt neki, ő pedig nem azt figyelte a tükörben, hogy rendben lecserélik-e az összes kerekét. Persze így sem volt rossz helyzetben, hiszen bár a második helyre állt vissza, Schumacher a második kerékcseréje után 14,5 másodperccel Hill mögé került. Ebből ugyebár „csak” 7,7 másodpercet kellett lefaragnia, amihez a segítségére voltak a frissebb gumik.
Embed from Getty Images
Útban a győzelem felé
„Tíz kör volt hátra, és emlékszem, hogy nem kaptam valami sok információt a rádióban, így a pálya melletti egyik nagy kivetítőt lestem, hogy megtudjam az egymáshoz viszonyított relatív pozíciónkat – ecsetelte Hill. – Láttam, hogy Nigel közvetlenül [Jean] Alesi mögött halad, és a harmadik helyért csatáznak. Noha életem versenyét futottam, emlékszem, hogy arra gondoltam, »Azta, ez jó csatának tűnik! Jól szórakoznak.« Végül egy pillanatra megláttam Michaelt a képernyőn, ebből pedig tudtam, hogy hol van a pályán, arról viszont fogalmam sem volt, hogy az idők összesítésében mi a helyzet. Egyszerűen csak olyan keményen kellett nyomnom kopott gumikon, amennyire csak tudtam. Egyre mélyebbre és mélyebbre ástam, míg az utolsó körökhöz érve már tudtam, hogy Michael el fog kapni, hacsak nem találok valami extrát valahonnan.”
„A belső hang, amely általában sürgetett, most elismerte, hogy kifogyott az ötletekből. »Teljesen kész vagyok, egyszerűen nem tudok többet tenni«, mondta nekem. Ezért azt mondtam magamnak, hogy »Ayrton, ha ott vagy fent, elkélne egy kis segítség.«”
Ezután pedig olyasmi történt, amit a vallásos emberek vagy a Senna-hívők bizonyára a fél évvel azelőtt elhunyt háromszoros világbajnok tettének tulajdonítanának, és amiről Hill a mai napig nem tudja, hogy pontosan micsoda.
„Csak azt tudom mondani, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy [az utolsó körben] kigyorsítottam az egyes kanyarból, egyáltalán nem a megszokott módon vezettem az autót egészen addig, hogy a kör felénél elértem a hajtűig. Megszállottá váltam. Néztem a kezeimet, ahogyan forgatják a kormányt, és teljesen szabadon csinálnak azt, amit csak akarnak, reagálva arra, ahogyan az autó mozog alattam. Eltávolodtam mindattól, ami körülöttem zajlott, és csak a megfigyelője voltam valami fenomenálisnak. Eléggé hihetetlen volt, gyanítom ezt hívják testen kívüli élménynek, amelyben a jelek szerint teljesen feladtam, hogy én irányítsam az autót. Úgy tűnt, hogy mindent az ösztöneim vezérelnek.”
„Voltak olyan pillanataim a junioréveimben, amikor valami történt előttem, én pedig anélkül reagáltam, hogy gondoltam volna rá. Mint amikor leestem a mászókáról gyerekként Mill Hillben. Ez azonban eltartott az S-kanyarokon át, majd fel a hegyre, át a félelmetes Dunlop-kanyaron majd a két Degneren, egészen a hajtűig. Ott visszatértem a normális, testben levő állapotomhoz és visszavettem az irányítást. Soha többé nem kerültem közel ahhoz, hogy ismét így vezessek. Az összes többi tapasztalásom olcsó utánzat volt csupán. Hogy elég volt-e mindez ahhoz, hogy legyőzzem Michaelt? Amikor áthaladtam a célvonalon, fájdalmasan hosszú várakozás következett, amíg Michael is megtette ezt, és megláttuk, hogy kevesebb mint 6,8 másodpercre csökkent-e a különbség kettőnk között. Végül 3,3 másodpercnyi még maradt is benne, úgyhogy túlteljesítettem, a bajnokságban pedig már csak egy pont választott el minket.”
Embed from Getty Images
Schumacher rögtön gratulált az élete versenyét futó riválisának
„Egyszerűen csak életem körét és futamát teljesítettem, a legnagyobb nyomással és drámával, amit valaha átéltem – folytatta. – Mindezt a legnehezebb körülmények között, az F1 történetének egyik, ha nem a legjobb pilótája ellen. Nem inogtam meg, hanem egy teljesen nyílt és igazságos küzdelemben nyertem. Miután kiszálltam az autóból, el kellett bújnom a lépcső alatt, mielőtt felmentem a dobogóra, mert előtörtek belőlem az érzelmek. Hatalmas nyomás szakadt le rólam a győzelemmel, de ez mindent kivett belőlem, majd történt ez a dolog az utolsó körben, amire nem volt magyarázatom. Éveken át megtartottam magamnak, próbálva megérteni, hogy mi volt ez. Betekintést kaptam egy másik dimenzióba, amelynek a létezéséről sem tudtam.”
A futam utáni interjúk során Schumachert arról kérdezték, hogy a lekörözötteken ment-e el a futama, de ő cáfolta ezt, mondván mindenki nagyon szépen félreállt előle, majd elismerte, hogy noha általában fordítva szokott lenni, ezúttal a Williams túljárt az eszükön, és egyszerűen jobb stratégiát választott.
Hill ezzel a győzelemmel visszaállította a jerezi futam előtti 1 pontos különbséget az összetettben, az egy héttel a Japán Nagydíj utáni Ausztrál Nagydíjon pedig megnyerhette volna a címet, hiszen az élen álló Schumacher hibázott, majd már sérült autóval rácsukta az ajtót az őt egyből előzni próbáló Hillre, aminek következtében a Williams-pilótájának autója is sérült, és feladni kényszerült a küzdelmet. Ha Hill kicsit türelmesebb, akkor bizonyára ő lett volna a győztes.
Az 1994-es Japán Nagydíj összefoglalóját IDE KATTINTVA lehet megnézni.
Most akkor Schumacher csalással lett világbajnok 1994-ben? – itt a magyarázat
Nem sokon múlt a tragédia
Kicsit még érdemes visszakanyarodni az 1994-es Japán Nagydíj piros zászlós megszakítását idéző esetre, hiszen Martin Brundle kicsúszása nagyon könnyen ahhoz hasonló tragédiába torkollhatott volna, amilyen a 2014-es szuzukai futamon Jules Bianchival történt, ráadásul a pályának ugyanazon a részén. A McLaren versenyzője a Morbidelli Footworkjének mentésére a bukótérbe küldött hernyótalpas vontatót szerencsére elkerülte, és „csak” egy pályabírót ütött el, aki nyílt lábtörést szenvedett. Mind Brundle, mind a pályabíró szemszögéből nézve lehetett volna sokkal súlyosabb, akár végzetes a baleset.
A 158 F1-es futamon induló, de győzelemig soha el nem jutó pilóta nem véletlenül fakadt ki három évvel ezelőtt, amikor a 2022-es Japán Nagydíjon Pierre Gasly került nagyon közel ahhoz, hogy egy pályán levő munkagépnek rohanjon. „Elborzadtam, mert volt itt egy balesetem 1994-ben, ami előtt azért sírtam a rádióban, hogy szakítsák félbe a versenyt, mert annyira borzasztóak voltak a körülmények – nyilatkozta akkor a Sky Sports Any Driven Monday című műsorában. – Megcsúsztam egy vízátfolyáson egy olyan helyen, ahol a kormány kijelzőjét sem láttam. Lerepültem a pályáról, és éppen, hogy elkerültem az egyik hernyótalpas járművet, de sajnos egy pályabírót eltaláltam, majd visszaszaladtam segíteni neki. A lábából kiállt a csont, és átszúrta az overálját. Borzasztó volt.”
Az eset felvétele IDE KATTINTVA nézhető meg.
Embed from Getty Images
Brundle-nak (balra) hatalmas mázlija volt, hogy nem vesztette életét
Brundle ezek után többször is felszólalt az ellen, hogy verseny közben munkagépek hajthatnak a bukótérbe úgy, hogy a versenyirányítás csupán sárga zászlókat lenget, hiszen ez még nem gátolja meg, hogy figyelmetlenség vagy műszaki hiba következtében más ne essen ugyanoda. „Az 1994-es élmény után emlékszem, hogy 1998-ban, közvetítés közben elmondtam, hogy »nem lehetnek járművek a pályán akkor, amikor a versenyautók köröznek« Az ember bármikor megcsúszhat a vízen, elromolhat az autója, bármi történhet. Soha nem lenne szabad ilyesminek előfordulnia. És természetesen jött a szörnyű baleset 2014-ben, amelyben elveszítettük Jules Bianchit. Ez egyszerűen megengedhetetlen” – jelentette ki a Sky Sports kommentára.
Az 1998-as kifakadás egyébként a Német Nagydíj időmérőjén, Tora Takagi kicsúszása során történt, és így hangzott: „Mindig a frászt hozza rám, amikor egy John Deere traktor jön be a bukótérbe. Ha egy autó beeshet oda, akkor bármelyikkel megtörténhet ugyanez, és egy napon valaki egy ilyen traktor alatt fogja végezni, ami a frászt hozza rám – jósolta meg 16 évvel előre Bianchi halálát. – A sárga zászlók kint vannak, amit a versenyzőknek tiszteletben kell tartani, és ott van a villogó neonfény is, de történhetnek műszaki problémák, vagy kihagyhat a versenyzők agya. Magyarországon JCB traktorokat használnak, nem tudom, melyik alá esnék be szívesebben.”
Szívszorító szavak az F1-es pilóta haláláról, volt csapattársa felidézte utolsó emlékeit Bianchiról
A cikk eredetileg 2024. november 6-án jelent meg a Rallycafe.hu-n.
