Elfyn Evans számára már az is pozitívum volt a Szardínia Rally végén a hatalmas portugál esés után, hogy sikerült a negyedik helyen célba érnie, pláne úgy, hogy Szardínián már korán ki szállt a győzelemért folytatott csatából.
A Portugál Rally előtt csak annyi volt biztos, hogy Andreas Mikkelsen ott és a Szardínia Rallyn is indul a WRC2-ben, majd leül partnereivel, hogy beszéljenek a folytatásról. A norvég versenyző pedig azt követően, hogy nyert Olaszországban, bízik benne, hogy folytatni tudja a programot.
Kalle Rovanpera hétvégén a Drift Európa-bajnokság svéd futamán állt rajthoz, azonban már szombaton véget ért versenye, amikor csaknem porig égett autója.
Takamoto Katsuta eddigi két Szafari Rallyján egyaránt dobogón zárt, és ezt a tendenciát idén is folytatná, annak ellenére, hogy a murvás versenyek idén nem sikerülnek elég jól számára.
Csomós Miklós és Nagy Attila csapata hamarosan elkészül a Skoda Fabia Rally2 evo újjáépítésével a Kanári-szigeteken elszenvedett baleset után és a páros visszatér az ERC futamokra, valamint a szurkolóktól kapott támogatást egy ORB futamon indulva köszönik meg.
A 2018-as Szardínia Rallyn egészen elképesztő csaták és drámák játszódtak le, a verseny végén pedig csak tizedek döntöttek Thierry Neuville javára Sébastien Ogier előtt.