Hund Gábor

7044 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
http://rallycafe.hu

Kovalainen nagyon elfoglalt lesz 2023-ban, két bajnokságban is indul

Heikki Kovalainen idén két bajnokságban, Finnország mellett Japánban is szinte teljes szezont megy, de rajthoz áll a Japán Rallyn is. 

Az M-Sport frissíti a Rally3-as Fiestát

A Ford ugyan leállította a Fiesták gyártását, az M-Sport lengyel központjában már elkészült a Rally3-as autó fejlesztési csomagja, mely idén lesz elérhető a JWRC-ben, valamint a privát ügyfelek számára is. 

Llarena új Skodával száll harcba a címvédésért

Efrén Llarena szeretné idén megvédeni tavalyi Eb címét, ezért továbbra is az MRF Team versenyzőjeként fog vezetni, azonban autója már a legújabb Skoda lesz. 

Ferjáncz: Az első gyorsaságin 30-szor váltottam mellé – Salgó Rally 1993 (videó)

1993-ban a Salgó Rallyval indult a Magyar Rally Bajnokság, a több mint 200 km össztávval rendelkező versenyen pedig több versenyző is új autóját tanulta.

Rövidült a Fafe Rally hossza

A tavalyi évhez képest idén 16 km-rel lesz rövidebb az ERC szezonnyitó Fafe Rally, melyen 17 szakasz vár a rajthoz állókra. 

A lett WRC futam hatással lehet az Észt Rallyra is

Jövőre a lett Liepaja Rally WRC futam lesz, ami miatt az Észt Rally kikerülhet a vb naptárból, azonban az észt szervezők nem bánják, hogy szomszédjuk is lehetőséget kap a legmagasabb szintű rally bajnokságban. 

Nyilvános a Horvát Rally útvonala

A horvát rendezők kihirdették WRC futamuk menetrendjét és útvonalát, csak minimális eltérés lesz a 2022-es versenyhez képest. 

Lappi: Mindenki “vakon” megy Mexikóba

A WRC mezőny 2020 után megy ismét Mexikóba, miután két éven át a járvány miatt nem lehetett megrendezni a versenyt. Ezáltal senki sem tudja, hogy a hibrid Rally1-es autók miként fognak viselkedni a nagy tengerszint feletti magasságban. 

Mitikus autók: Mitsubishi Lancer Evo III-VI

A Mitsubishi Tommi Makinen révén érte el legnagyobb sikereit, hiszen mind a finn legenda mind a négy vb címét ezzel a márkával szerezte. 

Mitikus autók: Subaru Impreza 555

1995-ben világbajnoki címet szerzett Colin McRae a Subaru Impreza 555-tel, itthon pedig többek között néhai Ranga László és Bathó Zoltán kezei között csodálhattuk a japán járművet. 

SZERZŐINK

2 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
0 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
9 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
369 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
129 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
158 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
7044 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
57 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
873 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3366 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
317 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
64 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1250 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1101 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
32 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisment -
Google search engine

Legolvasottabb cikkjeink