Kezdőlap Blog Oldal 11

Fourmaux is véleményt alkotott a WRC-ről és utalt a Hyundai jövőjére is

0

Sébastien Ogier és Thierry Neuville után Adrien Fourmaux is elmondta véleményét a WRC jövőbeni irányáról, és közben utalást tett a Hyundaira is.

Sébastien Ogier és Thierry Neuville is kritizálta korábban a WRC jövőjét, ehhez pedig Adrien Fourmaux is csatlakozott.

“Jelenleg úgy tűnik, hogy csak egy gyártó igazán elkötelezett a WRC új szabályrendszere mellett – mondta a Hyundai francia versenyzője a belga RTBF oldalnak. – Tisztáznunk kell, hogy mit is fogunk látni 2027-ben. Ha az új szabályrendszer nem fog új gyártókat vonzani, akkor új dolgot kell kitalálni.
Szerintem fejleszteni kell a sportág marketingjét is, mert e téren megragadtunk a XXI. Században.”

Jövőre a WRC27-es autók technikai szinten közelebb kerülnek a Rally2-es autókhoz és a két kategória össze lesz vonva, ezáltal egyértelmű, hogy az új autók lassabbak lesznek a mostani Rally1-es járműveknél.

“Vezettünk már Rally2-es autót és azonnal észrevehető, hogy mekkora a teljesítménykülönbség a Rally1-es autóhoz képest. Nagyszerűen vezethető a Rally2-es autó is, de versenyzőként mindig a erősebb autóra vágysz.”

Fourmaux szerint nem biztos, hogy 2027-ben még a tapasztalt pilóták a WRC-mezőnyben lesznek.

“Még nem tudni, hogy a tapasztalt versenyzőket érdekli-e a WRC a jövőben. Lehetséges, hogy nem, ami talán egy új kezdetet is jelenthet a rallysport korszakát illetően. A helyzet a Hyundai számára is nehéz, már tudnunk kellene, hogy mik a tervek. Azt hiszem, ha a Hyundai jövőre még a WRC-ben lesz, akkor inkább Rally2-es autóval fog szerepelni. Nem feltétlenül szeretném, ha a jövőben a Rally2-es kategória válna erősebbé.”

Antonelli a Ferrariban? – az alapító fia szerint nem tilos erről álmodni

0

El tudjuk képzelni a Forma–1 következő egy-két évtizedét úgy, hogy a Ferrari nem környékezi meg a Mercedesszel nagyon hamar csúcsra jutó olasz pilótát, Kimi Antonellit? A márka alelnöke, Piero Ferrari sem igazán.

Antonellinek 26 versenyre, alig több mint egy szezonra volt szüksége, hogy a legutóbbi Kínai Nagydíjon megszerezze első futamgyőzelmét a Forma–1-ben. Ezzel két évtized után az első olasz versenyző lett, aki a dobogó tetejére állhatott, és mivel a 2026-os szezont legerősebb formában kezdő csapatnál versenyez, olyan sikerek elérésére van lehetősége, amit versenyzői fronton hazája csak nagyon ritkán élt meg a sportág története során.

A sztori persze akkor lenne igazán érzelmes és meseszerű, ha az olasz versenyző az olasz csapat, a Ferrari színeiben érne el sikereket, hiszen a Scuderiának szintén nem igazán jött ki a lépés a hazai versenyzőinek felfuttatásával az utóbbi évtizedekben. A legutóbbi olaszok, akik megfordultak a Ferrari pilótafülkéjében, csak alkalmi beugrók, helyettesek voltak: 2009-ben Luca Badoer és Giancarlo Fisichella, a 90-es években pedig Nicola Larini. Legutóbb 1992-ben kapott tőlük teljes szezonos versenyzési lehetőséget egy olasz pilóta, Ivan Capellinek azonban a dobogó sem jött össze. Michele Alboreto volt a Ferrari utolsó nagy olasz dobása, aki 1984 és 1988 között versenyzett vörösben, 80 verseny alatt 19 dobogóig, ebből 3 győzelemig jutva, a bajnoki tabellán pedig 1985-ben második helyet ért el.

Nemrég volt ugyan egy, a Ferrari akadémiájáról érkező olasz versenyző, aki eljutott az F1-ig. Antonio Giovinazzi az Alfa Romeónál versenyzett három szezonon át, de a Ferrari színeiben sohasem mutathatta meg, hogy mit tud, noha a Scuderia a WEC-programjába áthelyezte őt, ahol tavaly világbajnoki címet nyert.

Születésnapos az olasz, aki Schumacher helyett ugrott be a Ferrarihoz, majd nevetség tárgyává vált

 

Antonelli a Mercedes neveltjeként érkezett meg az F1-be, és mivel gyors fejlődést és erős formát mutat, a csapat alighanem hosszú időre igyekszik majd őt magához láncolni, de a Piero Ferrarival interjút készítő Corriere dello Sport máris eljátszott a gondolattal: megtörténhet egy napon a nagy összeállás, ami nyomán Antonelli magára ölti a vörös overallt?

„Nem tilos erről álmodni. Korábban is versenyeztek olaszok a Ferrarinál, de az utolsó, aki komolyan próbálkozott, egykori kedves barátom, Michele Alboreto, nem járt sikerrel. Antonelli már bizonyította, hogy élcsapatok autóiban van a helye, további tapasztalatszerzéssel pedig biztosan kiváló versenyző válik belőle” – fogalmazott Ferrari.

Enzo Ferrari híresen büszke volt versenyautóinak motorjára, a legenda szerint a motor teljesítményét tartotta a siker legfontosabb tényezőjének. Vajon tetszenének az alapítónak a mai, az elektromos hajtás szerepét előtérbe helyező, amiatt mindenféle nem várt problémákkal szembesülő F1-es autók?

„Úgy gondolom, hogy igen – mondta Piero Ferrari. – Új fejezetet nyitottunk: a Ferrarinak sem szabad vallásosan ragaszkodnia a hagyományokhoz, hanem lépést kell tartania az új technológiákkal. Szükségessé vált, hogy elektromos Ferrarit is gyártsunk, ezzel az új ügyfelek igényeit is kielégítve. Egyúttal viszont a belső égésű és a hibrid motorok élete tovább folytatódik.”

Így is lehet! A junior világbajnok nem mindennapi megoldást talált

0

A svéd Mille Johansson tavaly megnyerte a Junior WRC bajnokságot, idén pedig úgy döntött, egyszerre két csapattal is indul a WRC2-ben.

A svéd Mille Johansson tavaly szoros csatában legyőzte Gill Taylort és megnyerte a Junior WRC-t, Ennek köszönhetően WRC2-es indulási lehetőséget kapott az M-Sport Ford Fiestájával, amivel a Svéd Rallyn már debütált, de indulni fog Horvátországban, Portugáliában és Finnországban is.

Johansson azonban úgy döntött, hogy idén az MS Munaretto csapattal is versenyezni fog, így a csapat Skodájával elindul a Kanári-szigeteken, Görögországban, valamint Észtországban is. A hét futam pedig már teljes WRC2-es szezont jelent.

Az olasz csapat ráadásul érthető döntés volt, hiszen tavaly az ERC-ben és az olasz murva bajnokságban az MS Munarettoval indult.

Johansson a WRC mellett biztosan indulni fog a Róma Rallyn is, de további versenyeken való indulás is lehetséges.

“Nagyon izgalmas és motiváló, hogy lehetőségem van egy teljes WRC2-es szezon teljesítésére – mondta a svéd pilóta. – Régóta ez volt a célom, és igazán érdekes lesz két csapattal indulni. Szeretnénk idén előrelépni és szeretnénk minél jobb eredményekért harcolni a vb-n.”

Új győztest avattak a CODASUR-bajnokság brazil szezonnyitóján

0

Hétvégén megkezdődött a dél-amerikai bajnokság Brazíliában, ahol a bolíviai Sebastian Franco révén új győztest avattak.

Az Erechim Brazil Rally versennyel megkezdődött a dél-amerikai bajnokság (CODASUR), a 61 nevezőnek eredetileg 13 gyorsaságit és 153.34 km-es versenytávot kellett volna teljesíteni, azonban végül a futamzáró 4 km-es szuperspeciált törölték.

A versenyt a paraguayi Miguel Zaldivar kezdte a legjobban, azonban a harmadik szakaszon a skodás versenyzőt a bolíviai Sebastian Franco és az argentin Miguel-Angel Baldoni is megelőzte.

Franco később pedig már nem is engedte át másnak a vezetést, a citroenes versenyző végül 55.1 másodperccel előzte meg a skodás Baldonit, míg a harmadik helyen a paraguayi Tiago Weiler ért célba Toyotával 1:17.5 perc hátránnyal. Miguel Zaldivar sok időt vesztve nyolcadik lett.

Franco karrierje első győzelmét szerezte a kontinentális bajnokságban.

A CODASUR-bajnokság három hét múlva az argentin Cordoba Rallyval folytatódik.

Erre volt kíváncsi a Toyota a WRC27-es autó legutóbbi tesztjén

0

A Toyota a Szafari Rally után azonnal tesztelte Portugáliában a WRC27-es autót Oliver Solberg és Sami Pajari vezetésével. A tesztről Tom Fowler osztott meg információkat.

A Toyota két nappal a Szafari Rally után már Portugáliában tesztelte a WRC27-es autóját, előbb Oliver Solberg, majd Sami Pajari vezetésével, a rendezvény után Tom Fowler, technikai igazgató adott magyarázatot a teszt fontosságára.

„Még mindig az eredeti prototípus autónkkal tesztelünk, ez egy terepszínű Toyota, melynek a murvás úton fantasztikus hanggal és nagy sebességgel repül – mondta Tom Fowler a DirtFisnek. – Ez az az autó, amit már tavaly év vége óta használunk. Portugáliában ezúttal durvább, keményebb kavicsos utakon dolgoztunk, a teszt a megbízhatóságról és az autó specifikációjáról szólt.”

A Toyota számára minden versenyzői visszajelzés fontos az új autóról.

„Most újabb visszajelzéseket kaptunk a gyári pilótáktól az autóról. Nehéz lehet a versenyzőknek és a mérnököknek megérteni a visszajelzéseket, ha a versenyzők éppen egy Rally1-es autóból ülnek 2027-es autóba, ami nagymértékben a Rally2-es autóhoz hasonlít. Nagy a két autó közötti teljesítmény különbség, még akkor is, ha a specifikációjuk a legmodernebbnek számít.”

Nem véletlen, hogy a Rally1-es autóval kevesebb tapasztalattal rendelkező versenyzők teszteltek a WRC27-es járművel.

„Bár nem volt a legjobb Szafari Rallynk, mégis voltak olyan időszakok, amikor a versenyzőink hosszú ideig teljes gázzal haladtak hihetetlenül zord körülmények között. A Rally1-es autó ezt bírja, és hihetetlenül jól vezethető nehéz körülmények között. Ez öt év fejlesztésének, a nagyobb költségplafonnak, a mögötte álló technikai részleteknek, a rendkívül erős motornak és hasonló dolgoknak az eredménye. Aztán beülsz a WRC27-es autóba, és érthető, ha elkezdesz valamit hiányolni. Lényegében azt próbáljuk megtudni, hogy milyen visszajelzések érkeznek a 2027-es autóról, és mik a különbségek a Rally1-es és a 2027-es autó között. Ez nem olyan könnyű. És ezért a tesztprogramunkban nem a nagyobb Rally1-es tapasztalattal rendelkező versenyzők vesznek részt, mert a semleges visszajelzés fontos.”

A McLaren csapatfőnöke elmondta, miben bízhatnak a rajongóik

0

Az új szabálykorszakot a Mercedes és a Ferrari mögött számottevő lemaradásban kezdő McLarennél továbbra is bíznak abban, hogy idővel visszatérhetnek a mezőny élére, ezúttal viszont más módon kell azt elérniük, mint legutóbb.

„Remélem, vannak valami 2023-as féle fejlesztéseink!” – mondta viccelődésbe ágyazott bizakodással Oscar Piastri még Sanghajban, utalva arra, hogy a McLaren a címvédő csapatként egyelőre harmadik erőnek tűnik a mezőnyben – bár ezt egyelőre nem könnyű felmérni, hiszen az eddigi lehetséges négy rajtjukból csupán egyetlen egyet tudtak abszolválni.

Az ausztrál pilóta ezzel a csapat három évvel ezelőtti szenzációs formajavulására célzott: 2023-at még a mezőny hátsó traktusaiban kezdték, ám a szezon közepén érkezett újítások hirtelen rendszeres dobogós esélyessé lőtték előre a McLarent, a lendület pedig nem lankadt, hiszen 2024-ben a konstruktőri címet nyerték el, tavaly pedig domináns kezdés után már mindkét titulus náluk landolt.

A wokingi istálló csapatfőnöke, Andrea Stella azonban rámutatott, az előző szabályciklusban annak köszönhetően voltak képesek ekkora ugrásra, hogy a 2022-es szívóhatású autók érkezésekor rossz irányba indultak el a tervezéssel. Idén azonban már biztosak benne a csapatnál, hogy nem áll fenn ilyen helyzet, ami viszont nem feltétlenül könnyíti meg a győzelemért folytatott harcukat.

„Elhivatottak vagyunk, hogy hasonló fejlesztési ütemet tartsunk, mint 2023-ban. Akkor az a tény, hogy tovább tudtuk vinni a lendületünket a következő szezonra, ahhoz vezetett, hogy a 2023-as dobogós helyezéseinket követően 2025-ben már mindkét bajnoki címet megszereztük” – idézi Stellát a racingnews365.

„Van azonban egy alapvető különbség 2023-hoz képest, mégpedig az, hogy a mostani autónk sokkal biztosabb alapokra épült. Persze még hiányoznak róla fejlesztések, de semmi olyasmi nincs az autón, ami a koncepciót illetően ne lenne rendben. Csak tovább kell fejlesztenünk a már a debütálásakor meghúzott irányelvek mentén.”

„2023-ban viszont ki kellett igazítanunk néhány tervezési irányt, mert a 2022-re létrehozott alappal nem jutottunk volna túl messzire. Alaposan át kellett dolgoznunk a légáramlatok útját és az autó egész geometriáját.”

„A mostani autóval viszont az a feladatunk, hogy felgyorsítsuk a fejlesztéseket az általunk helyesnek vélt vonalak mentén – a fejlesztések terén ugyanis jelenleg még kicsit el vagyunk maradva attól, ahol a Ferrari és a Mercedes tart.”

Piastri frusztrációját fokozza, hogy a kínai sprinten kívül idén még nem is versenyezhetett: Melbourne-ben a kivezető körben történt balesete, Sanghajban pedig műszaki hiba miatt nem tudott elrajtolni a futamon. De legalább képes ironizálni a saját helyzetén a tavalyi szezon harmadik helyezettje, hiszen az Instagramra feltöltött márciusi képválogatása mellé ezt írta: „Két hét, amikor F1-et néztem.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Oscar Piastri (@oscarpiastri) által megosztott bejegyzés

Takamoto Katsuta kiállt Kalle Rovanpera mellett

0

Takamoto Katsuta üzenetet küldött Kalle Rovanpera bírálóinak, miután a finn versenyző egészségügyi probléma miatt kénytelen volt visszalépni a japán Szuper Formula bajnokságtól.

Kalle Rovanpera szombaton bejelentette, hogy visszalép az idei japán Szuper Formula bajnokságtól egészségügyi probléma miatt. A 25 éves finn versenyző pozícionális szédülést tapasztalt már ősszel is, amikor először tesztelte a Szuper Formula autót, ezért kénytelen volt felfüggeszteni a tesztet. Januárban azonban rajthoz állt az új-zélandi regionális Formula bajnokságban, ahol egy dobogós eredményt is elért, de a záró futamon már nem tudott részt venni ugyancsak egészségügyi probléma miatt. Ezt követte a szombati bejelentés.

Takamoto Katsuta a rally karrierje előtt ugyancsak pályaversenyző volt, így átérzi jó barátja helyzetét. A Szafari Rallyn első győzelmét szerző japán versenyző az X-en állt ki a támadásokat kapó Rovanpera mellett.

„Kalle közeli barátjaként írom ezt” – mondta Katsuta az X-en. – Kétségtelenül mindenféle találgatás felmerülhet a helyzettel kapcsolatban, de nem azért döntött így Kalle, mert a testalkata nem alkalmas a formula-versenyzésre, vagy mert hiányzik belőle a szükséges erő. Ahogy Kalle saját nyilatkozatában is említette, a probléma egyszerűen az, hogy egy régóta fennálló krónikus betegsége a puszta balszerencse miatt ebben a pillanatban rosszabbra fordult, és a kérdés az, hogy minek kell most elsőbbséget élveznie.

Biztos nem vette félvállról a versenyzést, a legnagyobb tisztelettel hozta meg a döntést, hogy beszáll a pályaversenyzés világába. És hajlandó volt sok mindent feláldozni ezért. Most biztosan ő a legcsalódottabb, és én, miután szintén pályaversenyeztem, pontosan ugyanígy érzek.

Nem tudom eléggé megköszönni Morizo-sannak (Akio Toyoda, a Toyota igazgatótanácsának elnöke) és a csapat minden tagjának a rendíthetetlen támogatásukat. Biztos vagyok benne, hogy Kalle teljesen felépül, és erősebben tér vissza, mint valaha. Egyelőre csak azt szeretném, hogy a lehető legteljesebben felépüljön! Kitartás, Kalle!”

Taka szerint Rovanpera jól teljesített F2-es autóval teljesített tesztjén is és elitéli a finn versenyzőt támadókat.

„Még egy utolsó dolog, amit szeretnék írni. Meglepődne bárki, ha látná Kalle teljesítményét az F2-es teszteken és a szimulátoron. Nagyon utálom, amikor az emberek mindenféle találgatáson alapuló dolgokat írnak vagy mondanak, ezért muszáj volt ezt leírnom.”

A Szuper Formula autók gyakorlatilag az F1-es és F2-es autók közötti szinten állnak, így vezetésük során extrém terhelésnek van kitéve a versenyzők szervezete. Ennél sokkal kisebb terhelés éri a szervezetet a rally versenyzés, vagy más pályaautók vezetése során.

Frissült a nevezési lista, megérkezett a műsorfüzet a Veszprém Rally előtt

0

Tovább frissült az ORB-szezonnyitó Veszprém Rally nevezésilistája, így már eléri a 42 fős létszámot a mezőny, de megérkezett a műsorfüzet is.

Hétvégén rendezik az ORB-szezonnyitó Veszprém Rallyt, melyen összesen 42 páros áll rajthoz. A frissített nevezési lista alapján a Peugeot Kupa tavalyi győztese, Viszló Csaba és Maricsek Miklós Rally2-es Citroennel áll rajthoz, valamint lesz három előfutó és négy tereprally kategóriában induló kettős is.

Megjelent a műsorfüzet is, ami azonban még a nem frissített nevezési listát tartalmazza, viszont Porga Gyula Veszprém polgármesterének, és Szujó Zoltán, az MNASZ-elnökének beharangozó gondolatai is megismerhetőek. A 16 oldalas dokumentumból fontos nézői és versenyinformációk is megtudhatók, ideértve a szakaszok térképeit is.

A versenyzők közül Viszló Csaba, Zagyva Dorka, Bujdos Miklós is elárulta várakozásait a futam előtt.

Természeti csapás miatt törölték Dani Sordo tesztversenyét

0

Hétvégén a spanyol Santa Brigida Rallyn tért volna vissza a Rally1-es Hyundai volánja mögé Dani Sordo, azonban a szervezőknek természeti csapás miatt az utolsó pillanatban le kellett mondaniuk a rendezvényt.

Dani Sordo a 2024-es Akropolisz Rally óta már nem ült a Rally1-es Hyundaiban, ezért és plusz teszt információkat remélve a dél-koreai gyártó szerette volna a spanyol versenyzőt indítani a Santa Brigida Rallyn, ami kiváló felkészülési lehetőséget biztosított volna a Kanári-szigetek Rally előtt, melyen Sordo visszatér a WRC-mezőnybe.

A szervezők annak ellenére, hogy a meteorológusok már régóta figyelmeztettek a Thérése viha érkezésére, igyekeztek kitartani a verseny megtartása mellett az utolsó pillanatig. Végül azonban a természet hatalmas károkat okozva, fákat kidöntve és nagy csapadékot hozva haladt át a verseny régióján, ami miatt végül törölni kellett a futamot.

“Sajnos a szervezőknek végül törölni kellett a versenyt – mondta Dani Sordo. – Nagyon sajnáljuk, mert már régóta vártuk, hogy ismét találkozzunk a szurkolókkal, kipróbáljuk a hibrid nélküli Hyundait. Remélhetőleg, hamarosan valóban versenyautóba tudunk ülni még a Kanári-szigetek Rally előtt. Köszönöm a szurkolók érdeklődését és a szervezők erőfeszítését, valamint, hogy a Hyundai csapata elutazott Spanyolországba.”

A Hyundai és Sordo számára április 10-11-én még lehetne egy tesztverseny, Tenerifén. Ezen a hétvégén rendezik hazánkban az Orfű Rallyt is. A spanyol vb-futamot egy héttel később rendezik.

Lappi csak egy dologgal foglalkozik az WRC-szezon során, minden más kevésbé fontos

0

Esapekka Lappi két fantasztikus versenyt futott az idei WRC-szezon során a Hyundaijal, ahol elsősorban a gyártói pontok érdeklik.

Esapekka Lappi idén több, mint egy éves szünet után tért vissza a Hyundai WRC-csapatához, ahol a harmadik autóval indul Thierry Neuville és Adrien Fourmaux mellett részidőben.

A finn versenyző Svédországban sokáig az ötödik helyen állt, azonban végül maga elé engedte Adrien Fourmaux-t, míg Kenyában bár utolsó lett azon Rally1-es autók között, melyek nem szzuperrallyztak, de ez a negyedik helyet jelentette.

Lappit azonban nem érdeklik az egyéni bajnoki pontok, csupán az, hogy a Hyundainak stabilan pontot tudjon szerezni a gyártók bajnokságában.

“Azért vagyunk a Hyundai versenyzői idén, hogy pontot szerezzünk a csapatnak, ezt teljesítettük Kenyában is – mondta Lappi. – Már a verseny előtt volt egy kész tervünk, amihez tartottuk magunkat, semmi mással nem foglalkoztunk. Ez a biztos célba érés volt, amit sikerült is megvalósítani. Igaz, hogy a Rally1-es célba érők között az utolsó voltunk, de ez kit érdekel? A többieknek nem sikerült minden szakaszon célba érni”

A finn versenyző élvezni is tudta a Szafari Rallyt.

“A Szafari Rally mindig egy nagy élmény, amit nehéz elfelejteni. Minden évben sok történet íródik. Akik, ezt a versenyt kívülről figyelik, nem tudják átérezni ennek a versenynek a nehézségeit és nem is értékelik eléggé a versenyzői teljesítményt.”