back to top
2026. március 17. 16:22
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 293

    Érthetetlen módon szállt ki a lángoló autóból a több nagy balesetet is túlélő F1-es pilóta

    0

    Pedro Diniz 29 évvel ezelőtt a mai napon élte át pályafutása legijesztőbb balesetét.

    1996. április 7-én, azaz pontosan 29 évvel ezelőtt vált tűzgolyóvá Pedro Diniz Ligier-Mugen-Hondája az Argentin Nagydíjon. Az F1-ben második szezonját töltő brazil versenyző szerencsére időben ki tudott ugrani a lángoló autóból, és ezután még éveken át tagja volt a mezőnynek, pályafutásából sokaknak viszont csak ez a baleset maradt meg (noha több nagy bukást is túlélt). Pedig Diniz – noha fizetős pilótának mondhatjuk, hiszen apja révén a Parmalat milliói kísérték végig az útját – ugyanakkor egyáltalán nem volt annyira gyenge versenyző, mint amennyire annak tartották.

    Argentínai balesetének korábbi évfordulójára írt cikkünkben azt is leírtuk, hogy miért nem, illetve Diniz visszaemlékezéséből kiderül, miként szállt ki úgy a Ligierből, ahogy utána egyszer sem tudott:

    „Azt hittem, meg fogok halni” – 27 éve vált tűzgolyóvá az F1 egyik legjobb fizetős pilótája (videó)

    Csak részben valósult meg Paddon és Meeke csatája Új-Zélandon, azonban a záró show nem maradt el

    0

    Különleges csatára kerülhetett volna sor az Óceánia Kupa új-zélandi versenyén, az Otago Rallyn ugyanis Hayden Paddon és Kris Meeke egy-egy Ford Escort MkII-vel állt rajthoz. 

    Hayden Paddon és Kris Meeke is komolyan készült a hétvégi új-zélandi Otago Rallyra, ahol mindketten egy-egy Ford Escort MkII-vel szerették volna összemérni gyorsaságukat.  

    A 15 szakaszból álló verseny első napján meghiúsult azonban a csata, miután Paddon már a nyitó szakaszon kicsúszott és szuperrallyzni kényszerült. 

    A korábbi WRC-futamgyőztes és kétszeres Európa-bajnok azonban a második napon vissza tudott térni, így legalább néhány szakaszon összemérhették Meeke-kel eredményeiket. 

    A második napon azonban az északír versenyző került bajba rögtön a nyitó gyorsaságin, ahol több, mint hat percet vesztett. 

    A maradék öt szakaszból aztán 3-szor Meeke tudott jobb eredményt elérni, míg kétszer Paddon. 

    Összességében Meeke a verseny 10. helyén ért célba. 

    A versenyt végül a 283.7 km versenytáv után Ben Hunt 2.7 másodperc előnnyel nyerte Skoda fabia Rally2 evóval márkatársa, Robbie Stokes előtt, a harmadik helyen 2 perc hátránnyal Jack Haskeswood ért célba Toyota Yaris AP4-gyel. 

    Hayden Paddon azonban egy extra show-t is bemutatott a versenyen. Ugyanis az Otago Rally befejezése után a szervezők külön engedélyével elment a Kuri Bush gyorsaságira, ahol beült abba a Hyundai i20 WRC-be, melyet 2016-ban az Argentin Rallyn az első helyig repített és az Mk2-es Ford után a Hyundaijal is teljesítette a gyorsaságit. 

    Nem egyforma a két Ferrari, Hamiltoné a szezon eleje óta lassabb, állítja a hétszeres világbajnok

    0

    Lewis Hamilton meglepő kijelentést tett a Japán Nagydíj után, amikor arról beszélt, nem egyforma a két Ferrari, a csapat pedig nem érti az ő autóján jelentkező problémát.

    Lewis Hamilton a 8. helyről rajtolva 7.-ként fejezte be a Japán Nagydíjat, miközben Charles Leclerc a 4. pozícióban zárt. Noha a monacói is elmondta, hogy mindent tökéletesen csináltak, és egyszerűen nincs meg a tempójuk, Hamiltont egy további probléma is hátráltatta, ami mint kiderült, már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj óta jelen van.

    „Szerintem ma minden tőlem telhetőt megtettem, de hiányzott a teljesítmény az előttem levő autókhoz képest, különösen, ami a Mercedest és a McLarent, meg nyilván a Red Bullt illeti. Találtunk valamit az autón, ami alulteljesített az elmúlt három versenyen. Igazán remélem, hogy amikor ez rendbe lesz hozva, elkezdek kicsit jobb eredményeket elérni. Ezzel a problémával valamivel több mint egy tizedmásodpercet veszítek körönként, úgyhogy remélem, hogy a következő versenyre rendben lesz hozva” – nyilatkozta Hamilton a Sky Sports-nak.

    A hétszeres világbajnok nem ment bele a részletekbe, de azt elárulta, hogy a Ferrarinál nem teljesen értik a problémát, viszont azt reméli, hogy egy érkező új alkatrésszel megoldódik a helyzet. „Tisztában vannak vele és nem tudják, hogy miért [történik]. Amint mondtam, amikor az új elem megérkezik, remélhetőleg [a probléma] eltűnik és ugyanolyan lesz mindkét autó. Ezt figyelembe véve viszonylag boldog vagyok a versenytempómmal, azt nézve, hogy mivel küzdöttem. Egyébként a csapat jó teljesítményt nyújtott, szerintem én és Riccardo [Adami, Hamilton versenymérnöke] igazán jó munkát végeztünk, és a mérnökök és szerelők szintén.”

    Az autó problémájának ecsetelése mellett Hamilton elismerte, hogy neki is van még hová fejlődni, különösen az időmérőn. „Világos, hogy nagyon fontos a jó időmérő, és nem hozom ki a legjobbat a gumikból, úgyhogy ez olyasmi, amin dolgozni fogok.”

    Alonso egyik legnagyobb balesete és egy Räikkönentől elvett győzelem története

    Gryazin magabiztosan nyerte az ERC-szezonnyitót, Hadik kategória második lett

    0

    Nikolay Gryazin szinte a teljes spanyol Sierra Morena Rallyn domináns teljesítményt bemutatva szerezte meg a győzelmet Yoann Bonato és José Antonio Suárez előtt. A magyar versenyzők között Hadik András volt a leggyorsabb.

    A bolgár-orosz nemzetiségű Nikolay Gryazin és Konstantin Aleksandrov rajt-cél győzelmét hozta az ERC-szezonnyitó spanyol Sierra Morena Rally, ahol igen magabiztos teljesítménnyel, és a problémákat elkerülve zárt az első helyen.

    Gryazin növelte előnyét az ERC-szezonnyitó drámai vasárnap délelőtti szakaszain, Hadik már pontszerző helyen

    A verseny második helyét a francia Yoann Bonato – Benjamin Boulloud kettős szerezte meg Citroen C3 Rally2-vel, míg a harmadik helyet a hazaiak nagy örömére José Antonio Suárez és Alberto Iglesias Pin Skodával. Suárez vasárnap délelőtt vesztette el a második helyet egy defekt után, amivel a negyedik helyre csúszott, végül azonban sikerült vissza küzdenie magát a dobogóra.

    Az olasz Andrea Mabellini is jó eredménnyel, negyedik helyezéssel zárt a Topp-Cars Rally Team autójával induló Miko Marczykot, valamint Pepe Lópezt, Mille Johanssont megelőzve.

    Mads Ostberg azonban csak komoly problémák, főként fékhibák után ért célba a nyolcadik helyen. A korábbi WRC2-es és magyar bajnok a záró szakaszon féltengely problémával ért célba, ami miatt két helyet vesztett a Tagai Racing autójával.

    A legjobb tíz versenyző között még Stéphane Lefebvre és Simon Wagner tudott beférni Hyundaijal.

    A magyar versenyzők közül Hadik András és Juhász István szerepelt a legjobban, a fordos páros az abszolút 15., pontszerző hely mellett Jos Verstappen mögött a második helyet is megszerezte a Master Cup mezőnyében. László Martin és Bán Viktor pedig a 16. helyen ért célba egy szombati beesés után. Herczig Norbert és Ferencz Ramón fékhiba miatt kiállni kényszerült szombaton.

    Az ERC-szezon május 9-11. között a veszprémi Rally Hungary murvás pályáin folytatódik.

    Eredmények

    Már kaphatóak a jegyek a májusi Rally Hungaryre

    Alonso egyik legnagyobb balesete és egy Räikkönentől elvett győzelem története

    0

    22 évvel ezelőtt is rendeztek a mai napon, április 6-án Forma–1-es futamot, és túlzás nélkül kijelenthető, hogy összehasonlíthatatlanul eseménydúsabb és fordulatosabb volt, mint az idei Japán Nagydíj. Hogy az legyen, arról az interlagosi eső gondoskodott, amely számos pilótát megtréfált a 2003-as Brazil Nagydíj rajrácsára felsorakozók közül. Michael Schumacher és Juan Pablo Montoya ugyanott esett ki, Mark Webber és Fernando Alonso – különösen utóbbi – pedig brutálisat bukott. Végül Kimi Räikkönent hozták ki győztesnek, de később elvették tőle az első helyet, így az ezzel az élete első F1-es sikerét elkönyvelő Giancarlo Fisichelláé lett.

    A 2003-as Brazil Nagydíj történéseire annak 20. évfordulóján tekintettünk vissza az alábbi cikkben:

    20 éve: Räikkönen bánhatta, hogy Alonso horrorbalesete után hatalmasat hibázott az FIA (videó)

    Ifj. Érdi Tibor magabiztosan győzött Historicban a Diósgyőr Rallyn

    0

    A Diósgyőr Rally második gyorsasági szakasza után kialakult a végső dobogósok sorrendje, ifj. Érdi Tibor nyerte meg a szezonnyitót.

    A dobogósok kiléte már a második gyorsaságin eldőlt, amikor Nagy István és Tóth Tibor párosa fellépett a harmadik helye a Volkswagen Golf I GTI-vel a szokásos zöld BMW E30 M3-assal versenyző Varga „Cigány” Zoltán és Endrész István, valamint a Historic Európa-bajnoki címvédő, Ford Sierra Cosworth 4×4 Gr.A-val versenyző ifj. Érdi Tibor és Kerék István mögé.

    A következő nyolc szakaszon már nem is változott az első három sorrendje, a csehországi Európa-bajnoki futamra készülő Érdiék nagyon magabiztosan győztek, mind a tíz diósgyőri szakaszt megnyerték, ráadásul élvezték is versenyzést, az autó pedig saját bevallásuk szerint „ég és föld a tavalyihoz képest”, ami szép Európa-bajnoki szezont vetít előre.

    Varga Zoltán
    Fotó: Sári Péter

    Varga „Cigány” Zoltán az autóra is vigyázva jött be abszolút másodiknak, a 3:50.4-es hátrányban az is közrejátszott, hogy az utolsó gyorson hármasban jött végig, mert beragadt a váltója. Nagy István pedig nagyon örült az abszolút harmadik helynek, legutóbb még 2022-ben Ózdon állt dobogón a Historicban a Golffal.

    Nagy István
    Fotó: Sári Péter

    A Diósgyőr Rally a Historic-mezőnynek tartott a legtovább, szombaton az ORB2-ben Faltusz Dávid győzött, vasárnap az ORB-ben pedig Turán Frigyes győzelmével ért véget a verseny. Az ORC-ben Hevesi Norbert, a Peugeot-kupában Rónavölgyi Endre győzött.

    A részletes eredmények ITT olvashatóak.

    Turán Frici nyerte meg a Diósgyőr Rallyt, Német Gábor lecsúszott a dobogóról

    Turán Frici nyerte meg a Diósgyőr Rallyt, Német Gábor lecsúszott a dobogóról

    0

    Turán Frici az első szakaszon az élre állt Diósgyőrben, és az utolsóig ott is maradt, a rá egyedül veszélyes Német Gábor defektet kapott.

    Vasárnap délután rögtön a Power Stage következett a Diósgyőr Rallyn, amely ezúttal nem a verseny utolsó szakasza volt, hanem az utolsó előtti. A mezőny másodszor ment végig Mályinkán, a 18.4 kilométer hosszú szakasznak pedig nem csak az ott megszerezhető pontok, hanem a végső győzelem szempontjából is nagy jelentősége volt.

    Az első gyorsasági szakasztól kezdve vezető Turán Frigyes és Zsiros Gábor 5.1 másodperces előnnyel várta az utolsó két gyorsot, és ha meg tudta volna őrizni vagy esetleg növelni is tudta volna a különbséget, akkor az üldöző Német Gábor, Németh Gergely kettős a mindössze 6.4 km-es utolsó szakaszon aligha tudott volna annyit hozni, hogy előzni tudjon.

    Turán Frici és Német Gábor tovább csatázik a győzelemért Diósgyőrben

    Az első mályinkai gyorsot Turán Friciék nyerték meg, 3.3 másodperccel megelőzve Németéket. Nos, az élllovas a Diósgyőr Rally 9. gyorsasági szakaszán is odapörkölt, az első idejéhez képest (9:52.7) 5.1 másodpercet javított (9:47.6). Aztán kiderült, hogy nem is kellett volna ennyire sietni, Németék ugyanis defekt miatt több mint 3 perccel később értek be, így nemcsak a győzelem reményéről mondhattak le, hanem valószínűleg a dobogóról is. Turán Frici fölényesen nyerte meg a Power Stage-et, és az utolsó gyorson már csak be kellett gurulnia a célba a győzelemhez.

    Ifj. Kiss Lászlóék délelőtti, bükkszentkereszti kiesése után még úgy tűnt, hogy a harmadik helyért lett nyílt a küzdelem Tóth Tiborék, Bodolai Lászlóék és Trencsényi Vincéék között, Németék defektje miatt azonban hirtelen már a második helyért zajlott a csata. A Power Stage után is maradt ez a sorrend, a különbség azonban tovább csökkent közöttük. Németék közben az ötödik helyre estek vissza.

    A Diósgyőr Rally utolsó gyorsaságiján Németék voltak a leggyorsabbak, és egy helyet javítottak, Trencsényi Vincééket megelőzve feljöttek negyediknek. Tóth Tiborék megőrizték a második helyüket Bodolaiék előtt, akik harmadikként zártak.

    Turán Friciék pedig legurultak az utolsó gyorson – azért a második helyre ezen a szakaszon is behozták a Škodát – és megnyerték a Diósgyőr Rallyt. „Nagyon örülünk, ugyanakkor sajnáljuk Gabiékat. Most nagyon lassan jöttünk. Nagyon boldogok vagyunk” – értékelt a célban a Diósgyőr Rally győztese.

    A részletes eredmények ITT olvashatóak.

    A Diósgyőr Rally nem hivatalos végeredménye
    1. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Škoda Fabia RS Rally2) 1:09:21.9
    2. Tóth Tibor, Szabó József (Škoda Fabia RS Rally2) +2:57.2
    3. Bodolai László, Deák Attila (Ford Fiesta Rally2) + 3:00.1
    4. Német Gábor, Németh Gergely (Škoda Fabia RS Rally2) +3:08.3
    5. Trencsényi Vince, Adorján Szabolcs (Škoda Fabia RS Rally2 Evo) +3:08.5
    6. Trencsényi József, Verba Gábor (Škoda Fabia RS Rally2) +3:47.0
    7. Ollé Sasa, Ollé Rebeka (Škoda Fabia RS Rally2 Evo) +4:41.4
    8. Vida Szabolcs, Petrovszki Dániel (Škoda Fabia RS Rally2) +5:10.0
    9. ifj. Fogarasi Attila, Toloczkó Péter (Ford Fiesta Rally4) +7:24.2
    10. Hevesi Norbert, Lipóczky Dániel (BMW E36) +8:09.3

    A Diósgyőr Rally időterve
    Szombat
    GY1, 9.50: Bükszentlászló 1 (6.80 km). Turán 4:07.2 / 1. TURÁN, 2. Német, 3. Bodolai
    GY2, 10.38: Garadna 1 (18. 20 km). Turán 9:56.8 / 1. TURÁN, 2. Német, 3. Czékmány
    GY3, 13:28: Bükkszentlászló 2 (6.80 km). Turán 4:03.1 / 1. TURÁN, 2. Német, 3. ifj. Kiss L.
    GY4, 14:16: Garadna 2 (18.20 km). Turán 9:52.6 / 1. TURÁN, 2. Német, 3. ifj. Kiss L.
    GY5, 15:11: Sáta (13.90 km). Turán 6:57.8 / 1. TURÁN, 2. Német, 3. ifj Kiss. L.
    Vasárnap
    GY6, 8:13: Borsodbóta (13.90 km). Német 7:08.6 / 1. TURÁN, 2. Német, 3. ifj Kiss. L.
    GY7, 9:11: Mályinka 1 (18.40 km). Turán 9:52.7 / 1. TURÁN, 2. Német, 3. ifj Kiss. L.
    GY8, 10:06: Bükkszentkereszt 1 (6.40 km). Német 3:42.7 / 1. TURÁN, 2. Német, 3. Tóth T.
    GY9, 12:39: Mályinka 2 (Power Stage) (18.40 km). Turán 9:47.6 / 1. TURÁN, Tóth T., Bodolai
    Gy10, 13:34: Bükkszentkereszt 2 (6.40 km). Német 3:42.6 / 1. TURÁN, Tóth T., Bodolai

    Rendőri intézkedés után kizártak egy párost a Diósgyőr Rallyról

    0

    Egy párost kizártak a Diósgyőr Rallyról, velük szemben eljárást indított a hatóság, az RSB a jogerős ítéletig visszavonta a licencüket.

    Az MNASZ RSB a 2025. évi 3. Diósgyőr Rally szervezőjével egyetértésben az alábbi közleményt adta ki:

    A 2025. évi 3. Diósgyőr Rally első gyorsasági szakaszát megelőzően a Miskolci Rendőrkapitányság a teljes versenyzői mezőnyt gyorsteszt alá vonva megállapította, hogy az egyik versenyzőpáros az előzetes teszteredmény szerint kábítószer fogyasztását követően, vezetési képességet befolyásoló anyag hatása alatt ült versenyautóba. A gyorsteszt pozitív eredményére figyelemmel a páros mindkét tagját, vezetőt és navigátort egyaránt, előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra további intézkedés végett.

    A hatóság tájékoztatása szerint a gépjármű vezetőjét és navigátorát kábítószerrel összefüggő bűncselekmények miatt vonták eljárás alá és folytatják velük szemben az ügyeket.

    A versenyzőpáros a rendezvényről kizárásra került, a hatóság tájékoztatása alapján pedig a Rallysport Bizottság azonnali hatállyal intézkedik versenyzői jogosultságuk (licencük) visszavonásáról az eljárások jogerős befejezéséig. A vezető versenyző vezetői engedélyét hatósági tájékoztatás alapján a rendőrség a helyszínen elvette, az visszavonásra került.

    Az MNASZ, az RSB és a verseny szervezője közösen nyilatkoznak arról, hogy az autóversenyzés közege a leghatározottabban elhatárolódik az üggyel érintett felelőtlen magatartástól, megtisztelve a versenyzők döntő többségét, akik igyekeznek a legtökéletesebb fizikai és mentális állapotban rajthoz állni, felelősségteljes magatartásukkal erősíteni a sportág iránti tiszteletet és bizalmat.

    Az RSB a verseny szervezők képviseletében is nyilatkozik, hogy együttműködésével maradéktalanul támogatja azon törekvéseket, melyek sportágunk tiszta körülmények közötti, sportszerű szervezésének és működtetésének kereteit biztosíthatják.

    Verstappen kijelentette: Ha McLarenben ülne, nem is látták volna őt az ellenfelek a Japán Nagydíjon

    0

    Max Verstappen a tavalyi nagy port kavart kijelentése után a Japán Nagydíj után is megjegyezte, hogy a McLarennel sokkal könnyebb dolga lenne.

    Valószínűleg sokan emlékeznek még Max Verstappen tavalyi, a negyedik világbajnoki címének bebiztosítása után, a Las Vegas-i Nagydíjon tett kijelentésére, amivel a holland nagy port kavart a drukkerek körében. A Red Bull versenyzője ugyanis közölte, hogy egy McLarenben ülve sokkal hamarabb megnyerte volna a 2024-es vb-címet, amit aztán Lando Norris cáfolt, de nyilván soha nem fog kiderülni, hogy tényleg így lett volna-e. Miként az sem, hogy a Japán Nagydíjon Verstappen nagyobb előnnyel nyert-e volna egy McLarennel. A holland szerint ugyanakkor igen.

    „Minden rajtad múlik, a te tehetségeden, a te tudásodon?” – tette fel a kérdés a Viaplay riportere a szuzukai futamot a pole-ból élen záró, de a két McLaren által végig árnyékként követett hollandnak, aki erre így válaszolt:„Nyilván nagyon elégedett vagyok azzal, amit csinálok. Nem is akarok belegondolni, mi lenne, ha a másik autóban (McLaren) ülnék. Akkor nem is láttatok volna” – mondta mosolyogva, mire a riporter azzal viccelődött, hogy akkor Verstappen már Tokióban lenne. „Talán. A Shinkansenen (nagysebességű vasúthálózat Japánban) ülnék hazafelé” – reagált a címvédő.

    Verstappen azonban nem McLarenben, hanem a Red Bullban ül, amely a szuzukai pole és győzelem ellenére továbbra is nehezen beállítható autó. „Tisztában vagyunk a korlátainkkal, úgyhogy meg kell próbálnunk a lehető legjobban együtt élni ezzel, de igen, továbbra sincs ez megoldva, és remélhetőleg hamarosan meg lesz, de nem tudom megmondani, hogy mikorra. Meg kell találni azt a bizonyos határt, ami számunkra jelenleg igazán érzékeny” – válaszolta Verstappen az FIA sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy egy lépéssel közelebb érzi-e azt, hogy mindent ki tudjanak hozni az autóból.

    Ez alapján nem volt meglepő arra a kérdésre adott válasza sem, hogy mostantól minden versenyen kihívói lehetnek-e a McLarennek a győzelemért zajló csatában. „Nem hiszem, de elfogadjuk ezt a mai eredményt. Nagyon nehéz volt az előzés, Bahrein viszont teljesen más pálya, nagyon keményen bánik a gumikkal, amelyek túlmelegednek. Továbbra is van min dolgoznunk. De ez az eredmény megmutatja, hogy ha mindent jól csinálunk, ott lehetünk az élen. De ami minket illet, jobbak akarunk lenni annál, hogy csak néha odaérünk. Folytatjuk a kemény munkát és meglátjuk, hol lehetünk Bahrienben. Remélhetőleg folytatjuk az autó fejlesztését és a kanyar közbeni egyensúly javítását, ami remélhetőleg általánosságban elérhetővé tesz egy kicsit több tempót.”

    Gryazin növelte előnyét az ERC-szezonnyitó drámai vasárnap délelőtti szakaszain, Hadik már pontszerző helyen

    0

    Nikolay Gryazin megszilárdította vezető helyét a spanyol Sierra Morena Rally drámai vasárnap délelőtti szakaszain, amiken többen is kiestek, vagy bajba kerültek, míg Hadik András pontszerző helyre lépett.

    Nikolay Gryazin már a spanyol ERC-szezonnyitó első napját is magabiztos előnnyel zárta,

    Gryazin hátát nézte a mezőny az ERC-szezonnyitó első napján, Hadik kategória második

    azonban vasárnap délelőtt újabb két szakaszgyőzelemmel még tovább növelte előnyét, miközben a szombat este még második José Antonió Suárez defekt miatt komoly másodperceket vesztett, így a második helyre Yoann Bonato lépett. A vasárnap délutáni esőt Gryazin közel negyven másodperc előnnyel várhatja francia riválisa előtt, de Bonatonak sem kell kapkodnia, hiszen fél perccel előzi meg a harmadik helyet a defekt után visszaszerző Suárezt.

    A spanyol versenyző ugyanakkor még csatázhat a dobogóért Andrea Mabellinivel, akit csak 3.1 másodperccel előz meg.

    Miko Marczyk az ötödik helyre lépett délelőtt, miután Mads Ostberg az első két pályán fékhibával küzdött, majd sikerült megjavítania a problémát, ami saját bevallása szerint egy buta probléma volt, azonban emiatt a nap eleji negyedik helyről a nyolcadikra csúszott.

    A hatodik helyen Pepe López áll, aki a délelőtt utolsó szakasza előtt még a negyedik helyet foglalta el, azonban a nap harmadik pályáján defektet szedett össze, így Marczyk megelőzte 7.3 másodperccel. A spanyol versenyzőt Mille Johansson követi 10 másodperccel, majd Ostberg következik a svéd versenyző sarkában Stéphane Lefebvre-t és Simon Wagnert megelőzve.

    A délelőtti verseny során előbb Jon Armstrong, majd Dominik Stritesky, végül Simone Tempestini is kiesett az élmezőnyből, míg Robert Virves defekt, majd műszaki hiba miatt komoly időt vesztett.

    Jól sikerült azonban a délelőtt Hadik Andrásnak és Juhász Istvánnak, akik a pontszerző 15. helyre léptek, míg László Martin és Bán Viktor a 18. helyen állva mehetek szervizelni.

    Az ERC Master Cup mezőnyében Jos Verstappen vezet Hadikék előtt.

    Délután ismét teljesíti a mezőny a mai pályákat, ekkorra azonban némi eső is várható a térségbe.

    Sierra Morena Rally, állás SS10 után
    1 #11 Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov (BUL) Skoda Fabia RS Rally2 1:28:21.6
    2 #7 Yoann Bonato – Benjamin Boulloud (FRA) Citroen C3 Rally2 +39.9
    3 #12 José Antonio Suárez – Alberto Iglesiais Pin (ESP) Skoda Fabia RS Rally2 +1:12.8
    4 #3 Andrea Mabellini – Virginia Lenzi (ITA) Skoda Fabia RS Rally2 +1:18.9
    5 #2 Miko Marczyk – Szymon Gospodarczyk (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +1:47.3
    6 #20 Pepe López – David Vázquez (ESP) Hyundai i20 N Rally2 +1:49.6
    7 #17 Mille Johansson – Johan Grönvall (SWE) Skoda Fabia Rally2 evo +1:59.7
    8 #6 Mads Ostberg – Torstein Eriksen (NOR) Citroen C3 Rally2 +2:00.6
    9 #19 Stéphane Lefebvre – Andy Malfoy (FRA) Hyundai i20 N Rally2 +2:55.8
    10 #8 Simon Wagner – Hanna Ostlender (AUT – GER) Hyundai i20 N Rally2 +3:13.5
    11 #23 Jos Verstappen – Renaud Jamoul (NED – BEL) Skoda Fabia RS Rally2 +4:01.7
    12 #26 Roberto Blach jr – Mauro Barreiro (ESP) Skoda Fabia RS Rally2 +4:12.5
    13 #14 Jakub Matulka – Damian Syty (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +4:14.9
    14 #25 Unai de La Dehesa – Daniel Sosa Ojeda (ESP) Citroen C3 Rally2 +4:53.8
    15 #24 Hadik András – Juhász István Ford Fiesta Rally2 +5:49.5
    #15 László Martin – Bán Viktor Skoda Fabia RS Rally2 +7:47.2

    Sierra Morena Rally 2025, gyorsasági szakaszok időterve
    Április 4., péntek
    20:05 SS1 Córdoba 1.50 km Gryazin 1:39.4 / 1. GRYAZIN, 2. Lefebvre, 3. Ostberg, Virves

    Április 5., szombat
    10:00 SS2 Obejo 1 6.70 km Armstrong 4:16.1 /. 1. GRYAZIN, 2. Ostberg, 3. Virves, Suárez
    11:05 SS3 Villanueva del Rey 1 12.80 km Mabellini 6:21.4 / 1. GRYAZIN, 2. Mabellini, Suárez
    12:10 SS4 Villaviciosa 1 27.19 km Gryazin 16:08.7 / 1. GRYAZIN, 2. Suárez, 3. Bonato
    15:10 SS5 Obejo 2 6.70 km Llarena 4:09.5 / 1. GRYAZIN, 2. Suárez, 3. Bonato
    16:15 SS6 Villanueva del Rey 2 12.80 km Gryazin 6:10.7 / 1. GRYAZIN, 2. Suárez, 3. Bonato
    17:20 SS7 Villaviciosa 2 27.19 km Gryazin 16:01.1 / 1. GRYAZIN, 2. Suárez, 3. Bonato

    Április 6., vasárnap
    08:20 SS8 Cerrobejuelas 1 19.89 km Bonato 12:02.1 / 1. GRYAZIN, 2. Bonato, 3. Mabellini
    09:25 SS9 Pozoblanco – Villaharta 1 25.22 km Gryazin 14:33.3 / 1. GRYAZIN, 2. Bonato, 3. Suárez
    11:05 SS10 Ermitas – Trassierra 1 12.43 km Gryazin 6:45.0 / 1. GRYAZIN, 2. Bonato, 3. Suárez
    13:55 SS11 Cerrobejuelas 2 19.89 km
    15:00 SS12 Pozoblanco – Villaharta 2 25.22 km
    17:05 SS13 Ermitas – Trassierra 2 12.43 km

    Nevezési lista 
    Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
    Bajnokság állása 
    Élő eredmények