back to top
2026. március 19. 04:50
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 314

    Az Eb-címet veszi célba a szezonját Orfűn kezdő Miko Marczyk

    0

    Miko Marczyk az Eb tavalyi harmadik helye után a bajnoki címet célozza meg, a lengyel versenyző Orfűn készül az ERC-szezonnyitóra.

    A 29 éves Mikolaj Marczyk és navigátora, Szymon Gospodarczyk idén az ERC mind a nyolc versenyén rajthoz áll Skoda Fabia RS Rally2-es autójával.

    “Nagyon örülök, hogy bejelenthetem, hogy Szymonnal ismét teljes Európa-bajnoki programot tudunk lebonyolítani – mondta Miko Marczyk az ERC hivatalos oldalának. – Szeretném, ha sokan szurkolnának nekünk az idei évben. A szezont április elején a spanyol Sierra Morena Rallyval kezdjük, mely egy új verseny az Eb-naptárban. A szezon ezután murvás versenyekkel folytatódik Magyarországon, Svédországban és hazai, lengyel versenyünkön. A szezon második felében visszatérünk Rómába, a cseh Barum Rallyra, a brit fordulóra, majd a Horvát Rallyra.”

    A lengyel versenyző a tavalyi Eb harmadik hely után a bajnoki címet célozza meg.

    “A tavalyi harmadik hely után nagyon motiváltak vagyunk és tele vagyunk optimizmussal. Magabiztosan és pozitív hangulatban várjuk a szezont. Célunk, már a szezon elején erős teljesítménnyel kezdeni, majd ezt a szintet fenntartani a további versenyekre is.”

    Az ERC-szezonnyitó Sierra Morena Rallyt április 3-6. Között rendezik, majd az Eb-mezőny a veszprémi Rally Hungaryn áll rajthoz májusban.

    Miko Marczyk a spanyol versenyre a hétvégi Orfű Rallyn kezdi meg a felkészülést.

    Nyirádon kezdődik a Rallycross Országos Bajnokság

    0

    A hétvégén elkezdődik a Rallycross Országos Bajnokság, a hétfutamosra tervezett szezon első versenyét Nyirádon rendezik meg.

    A hétvégén elkezdődik a Rallycross Országos Bajnokság, természetesen a szakág fellegvárának számító Nyirádon. A versenynaptárban hét futam szerepel, a résztvevőknek háromszor kell külföldre utazniuk. A nyirádi szezonnyitó után húsvétkor szokás szerint Máriapócson ünnepelnek a rallycrossok, majd májusban az ausztriai Fuglauban folytatódik a sorozat.

    Augusztusban visszatér a mezőny Máriapócsra, ahol különleges, éjszakai versenyt rendeznek. Ebben hónapban még egy futam szerepel a programban, az ausztriai Greinbachban. Szeptemberben jön a szokásos második nyirádi verseny, a szezon pedig októberben a Slovakiaringen zárul.

    Fotó: Nyirád Racing

    A nevezési listán ezúttal 86 résztvevő szerepel, vagyis kereken ötvennel kevesebben lesznek ott a szezonnyitón, mint a tavaly szeptemberi nyirádi versenyen, ami akkor az ob ötödik futama volt. Ezúttal 9 Supercart láthatnak a nézők, a magyar versenyzők közül Antal István Audi A1-gyel, Kárai Tamás és Koncseg Zoltán Audi S1-gyel, Mózer Márk Peugeot 208-cal, Trepák Andor pedig Renault Megane RS-el indul a legmagasabb osztályban.

    Amint arról korábban beszámoltunk, Benyó Máté a tavalyi Eb-3. hely és második magyar bajnoki címe után kényszerű szünetet tart a pályafutásában, így az idén nem láthatjuk sem a hazai, sem a nemzetközi mezőnyben. Kárai Tamás viszont azután, hogy eredetileg visszafogottabb évet tervezett, mégis ott lesz minden magyar bajnoki futamon, és nemzetközi versenyeket is tervez, ha végre összeáll a versenynaptár.

    A verseny időterve

    Március 15., szombat
    8:00: I. Hivatalos edzés (4 kör)
    9:30: II. Hivatalos edzés (4 kör)
    11:25: I. Kvalifikációs futam (5 kör)
    14:30: II. Kvalifikációs futam (5 kör)

    Március 16., vasárnap
    8:00: Warm-up (2 kör)
    9:00: III. Kvalifikációs futam (5 kör)
    11:50: Versenyzői felvonulás
    12:16: IV. Kvalifikációs futam (5 kör)
    13:15: Elődöntő és döntő futamok (5 kör)
    17:00: Díjátadó ünnepség

    Fotó: MNASZ

    Újoncbaleset, lassú Verstappen, McLareneket verő Leclerc – így indult az F1-es Ausztrál Nagydíj

    0

    Az F1-es Ausztrál Nagydíj első edzésnapján nem az előzetesen favoritnak várt McLaren diktálta a legjobb tempót, míg az újonc Oliver Bearman összetörte a Haast.

    Egyelőre napsütéses az idő Melbourne-ben, de vasárnapra már esőt vár a meteorológia. A csapatok különösebb akadályok nélkül tudták megkezdeni a felkészülést, sokáig nyugodt mederben csordogált az edzés, ám ahogy a második felébe léptünk, egy nagy baleset félbeszakította: az újonc Oliver Bearman csúnyán összetörte a Haast.

    A brit pilóta a gyors 9/10-es kombináció kijáratánál lefutott a kavicságyra, a vad rodeó végén pedig pechére úgy forgott meg az autója, hogy beleállt a palánkba. Emiatt közel negyedórára be kellett rekeszteni a gyakorlást. Bearman napja ekkor véget ért, talán el is vesztette az egyik motorját az egész szezonra a keretéből.

    Ez már a második piros zászlós megszakítás volt az idei első F1-es edzésen, mert korábban szintén volt egy rövid ideig a pályára szórt kavicsok miatt.

    Az edzés végén még történt egy furcsa baleset, károk nélkül, George Russell a 4-es kanyarra fordulva tette rá a jobbhátsó kerekét a fűre, de a megpördülése után szerencséjére még pont meg tudott állni a fal előtt. A tréninget Lando Norris zárta az élen, megelőzve Carlos Sainzot és Charles Leclerc-t.

    Melbourne-ben késő délután, a fontosabbnak számító gyakorláson viszont már a ferraris Leclerc futotta meg a legjobb időt (1:16,439), vagyis gyorsabbnak bizonyult az előzetesen favoritnak tartott McLaren párosánál, bár természetesen nem tudjuk, kiben mennyi tartalék maradt, mennyit fog még fejlődni az időmérőre és a futamra. A szombati napon ráadásul jóval melegebb idő, míg vasárnap csapadék várható, szóval a szokásosnál nagyobb lehet a fluktuáció a sorrendben egyik napról a másikra.

    Lewis Hamilton az 5. helyre hozta be a másik Ferrarit, négy tizedet kapott Leclerc-től, a Red Bull és a Mercedes pedig visszafogottan kezdett, és különösen Liam Lawson 17. helye nem mutat jól. Ezzel szemben a Racing Bulls kifejezetten jól nyitott, Yuki Tsunoda és Isack Hadjar 4. és 6. lett.

    Az előző edzéshez hasonlóan is voltak elszórtan vezetői hibák, de olyan nem, ami Bearman-éhez hasonló következménnyel járt volna. Az első negyedórában Norris egy megcsúszással, Nico Hülkenberg egy kicsúszással vétette észre magát, utóbbitól pedig egy olyan ritka problémát is láthattunk, hogy a tűzoltókészüléke majdnem működésbe lépett az autóban. Később Pierre Gasly, majd Russell rontott el egy féktávot és sodródott ki a pályáról.

    A második edzés végeredménye

    Sordo szerint autófejlesztéssel le lehetne győzni a Toyotát és Meeke-et Portugáliában

    0

    A portugál ralibajnokság szezonnyitó versenyén Dani Sordo nem nagyon tudott harcolni a Rally2-es Hyundaijal a toyotás Kris Meeke-kel, azonban a spanyol versenyző még lát reményt a javulásra.

    A portugál szezonnyitó Fafe Rallyt viszonylag könnyedén nyerte Kris Meeke, ráadásul az északír versenyző lábműtét után tudott magabiztos sikert aratni a Hyundaijal induló Dani Sordo előtt.

    A koreai gyártóportugál csapatában Meeke helyét átvevő spanyol versenyző szerint fejlesztésre lenne szükség ahhoz, hogy versenyképesebb legyen autója.

    “A Toyotát nehéz legyőzni, ráadásul Kris Meeke is igen gyors versenyző – mondta Dani Sordo az AutSport.pt oldalnak. – Jelenleg Kris Meeke az idei bajnoki cím fő esélyese, mivel ő maga is gyors, ráadásul autója is fantasztikus, míg nekünk dolgozni kell az autón, hogy versenyképesebbé tegyük. Új dolgokat kell kipróbálnunk az autóval, és fejlesztésre is szükség lesz.”

    Fotó: Dani Sordo / Facebook

    A bajnokság legközelebb az Algarve Rallyval folytatódik, ahol szeretne Sordo már közelebb kerülni riválisához.

    “Bízom benne, hogy a következő versenyen már jobb csatát tudunk vívni, és remélem, hogy kemény küzdelem vár ránk a későbbiekben. Igyekszünk harcolni a bajnoki címért ammennyire csak lehetséges ez.”

    Kris Meeke tavaly a portugál Hyundai csapattal nyerte meg a bajnoki címet, akkor azonban kimagaslott a bajnoki mezőnyből.

    Idősebb Carlos Sainz csalódott fia döntésében

    0

    Carlos Sainz az idei szezont már a Williams színeiben kezdi a hétvégén, apja azonban másik csapatban látta volna a Ferraritól történt távozás után.

    A tavalyi szezon közbeni pilótakeringő kulcsfigurája volt a Ferrarinál Lewis Hamilton érkezése miatt létszám felettivé váló Carlos Sainz, akinek a szolgálataira több csapat is igényt tartott az idei évtől. Csakhogy pont azok nem, amelyekhez a négyszeres futamgyőztes a legszívesebben csatlakozott volna, így végül három ajánlat közül kellett döntenie. Sokáig úgy tűnt, hogy az F1-be a Sauber megvásárlásával 2026-tól beszálló Audi mellett fogja letenni a voksát, ám végül a Williamsre szavazott. Most pedig a svájci Blicknek nyilatkozva elárulta, kétszeres ralivilágbajnok apja egyáltalán nem örült ennek, idősebb Carlos Sainz ugyanis azt az Audit preferálta, amelynek színeiben tavaly Dakar Rallyt nyert.

    „Az apám, Carlos még mindig csalódott, hogy nem az Audi nagyszerű ajánlatát választottam néhány hónappal ezelőtt. Miután az álmom, hogy a Red Bullhoz vagy a Mercedeshez menjek, szertefoszlott, döntenem kellett az Audi, az Alpine és a Williams között. Miután meglátogattam a gyárakat és beszélgetéseket folytattam, az ösztönöm rögtön azt súgta, hogy menjek a Williamshez. Szebb jövőt akarnak, és amikor a szívem is igent mondott, meghoztam a döntést. Remélem, hogy az apám, aki nagyszerű időket élt át az Audival, hamarosan boldog lesz, hogy a Williams-t választottam” – mondta fiatalabb Sainz, aki egyszer még a Williams-t is felültette, de végül kötélnek állt.

    Ami a grove-i istálló idei reményeit illeti, Bahreinben pozitív tesztet zártak, de ettől még persze nem váltak élcsapattá. Sainz ezért úgy közelíti meg a 2025-ös évet, hogy nem eredményekben, hanem fejlődésben gondolkodik.

    „Amint tavaly beültem az autóba és elkezdtem a közös munkát azokkal az emberekkel, akikkel az idén dolgozni fogok, úgy éreztem, hogy egy olyan csapathoz csatlakoztam, amely tele van motivációval, tele olyan emberekkel, akik vissza akarják juttatni ezt a csapatot az élre. Emellett az autó sem okozott csalódást, összességében jó volt az első teszt Abu-Dzabiban, aztán erős telünk volt a fejlesztésekkel, majd megpróbáltunk erősen kezdeni és a bahreini teszt is pozitívan alakult. Hogy fél vagy egy másodperccel leszünk a leggyorsabbak mögött, azt nem tudom, de remélhetőleg képesek leszünk fejlődni. Szerintem ez az alapvető számunkra az idén, hogy folyamatosan fejlődjünk csapatként, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég” – mondta a szezonrajt előtt.

    „Idegesebb vagyok, mint a Dakaron” – szenzációs videón idősebb Sainz Ferrari-tesztje

    Fourmaux büntetése miatt alakult meg a WRC-versenyzők szervezete

    0

    Adrien Fourmaux svédországi büntetése után a WRC-versenyzők úgy érezték, egy szervezetet kell létrehozniuk saját véleményük kifejezésére.

    Adrien Fourmaux a Svéd Rally utolsó napján egy káromkodás miatt súlyos pénzbüntetést kapott, ez a káromkodás azonban nem szándékosan, valakit megbántva történt, hanem a helyzet hevében.

    A WRC-versenyzők úgy érezték, hogy ez a büntetés egyáltalán nem volt megérdemelt, különösen a pénzbüntetés nagysága nem elfogadható, ezért létrehozták saját szervezetüket, a WoRDA-t, amin keresztül később az FIA elnököt arra próbálták kérni, hogy gondolja át az ilyen jellegű büntetéseket.

    A WRC versenyzői beálltak a Forma–1-es pilóták mellé az FIA elnökével szemben

    Ez a kérés azonban nem hozott változást.

    A WoRDA-ról csak a nyíltlevél kapcsán lehetett először találkozni, ez pedig nem is csoda, hiszen éppen Fourmaux büntetése után hozták azt létre.

    Az FIA kitart álláspontja mellett a WRC-versenyzők nyílt levele után is

    “Adrien Fourmaux büntetése után úgy döntöttünk, hogy szövetségre lépünk, hasonlóan, mint ahogy a F1-ben is működik hasonló – mondta Jonne Halttunen, Kalle Rovanpera kétszeres világbajnok navigátora a Rallit.fi oldalnak. – Ezen a szervezeten keresztül próbáljuk meg befolyásolni a minket érintő dolgokat. Azzal teljes mértékben egyetértünk, hogy a biztonság a legfontosabb, azonban úgy tűnik, az FIA részéről megpróbálják megmondani azt is, hogy miként viselkedjünk.”

    Halttunen szerint megoldható, hogy ne legyen káromkodás a raliversenyzőktől, ehhez azonban változásra van szükség.

    “Ha biztosan azt szeretnénk, hogy ne forduljon elő káromkodás, akkor nem az adott gyorsasági végén kérdezzék meg a pilótákat. Ez az interjú a médiazónában, vagy jóval a gyorsasági szakasz után is lehetne. A gyorsaságikon az életünket kockáztatva versenyzünk, maximális teljesítményre törekszünk. Majd a pálya végén az orrunk alá dugják a mikrofont, amikor még a gyorsaságin történtek közevetlen hatása alatt vagyunk. Adjanak egy kis időt a megnyugvásra és akkor nyugodtan tudunk nyilatkozni. Ezt a sportot pont az érzelmek színesítik. Még ma is megtalálhatóak a videócsatornákon a 20-30 éve történt érzelem kitörések. Szerintem butaság korlátozni, hogy mit tehetünk és miként viselkedjünk.”

    Hámor Iván Peugeot helyett Hondával indul ajándék versenyén

    0

    Hámor Iván születésnapi ajándékként kapta a lehetőséget, hogy induljon az Orfű Rallyn, végül azonban nem R2-es Peugeot-val, hanem R3-as Hondával fog előfutni.

    A Rallye Rádió főszerkesztője, Hámor Iván a RallyCafénak árulta el, hogy az Orfű Rallyn való előfutás születésnapi meglepetés volt feleségétől, Nagy Edittől.

    Az orfűi versennyel lepte meg születésnapján felesége Hámor Ivánt

    A tervek szerint a Bakó Rally Team Peugeot 208 R2-es autójával indultak volna az idei ralisprint bajnokság első futamán, azonban ez a terv változott, és végül egy R3-as Honda Civic-kel valósul meg a rajthoz állás.

    A MUG-001-es rendszámú Hondával korábban többek között Neukirchner András, Rónavölgyi Endre, Hering Gyula, ASI és Vizin László is versenyzett.

    Az Orfű Rallyt vasárnap rendezik.

    Az ERC tavalyi bronzérmese is az Orfű Rallyn kezdi a szezont – Nevezési lista

    Millener kategóriagyőzelemmel hangolt a Szafari Rally előtt

    0

    Az M-Sport csapatfőnöke, Richard Millener hatalmas küzdelemben megtudta nyerni kategóriáját a Malcolm Wilson Rallyn.

    Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke maga is évente egyszer indul raliversenyen, ez a pillanat pedig tavaly után idén is a Malcolm Wilson Rallyn érkezett el, ahol Sebastian Scott navigálásával egy Ford Fiesta R2T autóval állt rajthoz.

    A verseny igen izgalmasan alakult a D-csoportban, ahol a Rally4-es Peugeot-val Natalie Robinson és Dai Roberts kezdett a leggyorsabban, azonban a második szakaszon kicsúszott, a kategória élére pedig Christina Robinson és Graham Willcock állt ugyancsak Rally4-es Peugeot-val. Millenerék az első szakasz után 12, míg a második után 3 másodperc hátránnyal álltak a második helyen. A harmadik pályán azonban már az M-Sport csapatfőnöke vette át a vezetést 27 másodperc előnnyel Robinson előtt, ezt az előnyt pedig fél percre tudta növelni Millener, a nap első szervizébe azonban mégsem ő mehetett az élen állva, miután meglazult a Fiesta turbócsöve, ami miatt 1:20 perc hátránnyal a harmadik helyre csúszott, míg az élen ismét Robinson állt.

    A verseny utolsó három pályáján azonban Millener volt a leggyorsabb, így végül 1, vagyis egy másodperc előnnyel mégis csak nyerni tudta a kategóriát. A 40 éves csapatvezető így megismételte tavalyi kategóriagyőzelmét.

    “Ismét nagyszerű verseny volt a Malcolm Wilson Rally, mint ahogy mindig az – mondta Richard Millener a WRC hivatalos oldalának. – Ez és az ehhez hasonló versenyek példaértékűek ebben a sportban. Én évente egyszer versenyzek és nagyon szeretem ezt a versenyt. Egyébként kicsit lassan kezdtük a versenyt, az első szakasz nagyon saras, csúszós volt, és még a koncentrációm sem volt a legjobb. Aztán a problémáim egy kisebb műszaki hiba miatt nagyobbak lettek. Később azonban sikerült a fantasztikus pályákon jól vezetni, így az utolsó szakasz után mégis nyerni tudtunk.”

    Richard Millener így győzelemmel hangolt a jövő heti Szafari Rally előtt.

    Idén is másfélszeres szorzójú lesz a Veszprém Rally az ORB-mezőny számára

    0

    A Rally Hungary versenykiírása után nem sokkal megjelent a Veszprém Rally versenykiírása is, az ORB-mezőnynek az Eb-útvonalat kell teljesíteni, így másfélszeres pontokért lehet harcolni.

    A Rally Hungary versenykiírásából kiderült, hogy idén is a Királyszentistváni szuperspeciál szakasszal indul a verseny, majd szombaton Hegyesden, a Kislőtéren és Várpalotán, vasárnap pedig Iszkán, Tésen és a Nagylőtéren zajlik majd a veszprémi ERC-futam.

    Megjelent a Rally Hungary versenykiírása, ikonikus szakaszok várják a mezőnyt

    Megjelentek azonban a Veszprém Rallyra vonatkozó részletek is, amiből kiderült, hogy az ORB/ORC mezőnynek is az ERC-távot kell teljesíteni, ezért azonban másfélszeres pontokat lehet kapni.

    Az ERC-futamot tavaly a román Simone Tempestini és Sergiu Itu nyerte, míg a magyar értékelésben csomós Miklós és Nagy Attila volt a leggyorsabb.

    Betilthatják a Forma–1-et? – a többszörös világbajnok szerint ez is eljöhet

    0

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel szerint a jövőre érkező szintetikus üzemanyagok sem jelentenek csodaszert, és az F1-nek komolyabb környezettudatos lépéseket kell tennie, hogy el ne söpörje a társadalmi nyomás, különben betilthatják. A német korábbi életmódja miatt önmagát is álszentnek tartja, de szerinte az sehova nem vezet, ha szégyelljük magunkat a thaiföldi nyaralások miatt.

    Vettel már 2022-ben lezárt – legalábbis a jelek szerint nem lesz visszatérés – F1-es karrierjének második felében is hangos és tevékeny szószólója volt a környezettudatos életmódnak, de visszavonulás óta úgy érzi, még hitelesebben tolmácsolhatja ezt az üzenetet: olykor még feltűnik F1-es hétvégéken is valamilyen figyelemfelkeltő akcióval, magánéletében pedig kerüli a fényűzést, tömegközlekedést használ, kirándulni pedig lakókocsival mennek a családdal.

    „Én vagyok a legnagyobb álszent, amikor a környezeti károkról beszélek, hiszen én magam óriási ökológiai lábnyomot hagytam magam után. Éveken át repkedtem körbe a világban, és nem is a turistaosztályon, hanem első- és bizniszosztályon – ismerte el Vettel a Tages Anzeigernek adott interjúban. – De vajon rosszul kell éreznem magam emiatt? Szégyenérzettel nem fogjuk megoldani a problémát, azzal viszont igen, ha szembenézünk vele és megoldásokat keresünk. Mindannyian álszentek vagyunk, mert mind élvezzük azokat a dolgokat, amelyekről tudjuk, hogy károsak a környezetre. Muszáj Thaiföldre utaznunk nyaralni? Nem muszáj, de mégis megyünk, mert hihetetlenül szép az a táj. Nem az utazás betiltásával kell ezt kezelnünk, hanem olyan technológiák bemutatásával, amelyek lehetővé teszik, hogy ugyanúgy éljünk, mint korábban, de mégis sokkal fenntarthatóbb módon.”

    „A klímahelyzetet illetően sok tényező nagyon-nagyon rossz irányba mutat, a kilátások pusztítóak, világvége-hangulat van. A gyerekek rendkívül borúsan látják a jövőjüket. Ezért is fontos számomra, hogy a megoldási javaslatokról beszéljek.”

    Bár a Forma–1 népszerűsége összességében nagy ugrásnak indult az elmúlt években, Vettel olyan társadalmi folyamatokba is belelát, amelyek szerinte az autósport csúcskategóriájának fennmaradását is veszélyeztetik a klímaválság nyomán, és akár betilthatják azt.

    „Ez egy nagyon jó kérdés – felelte Vettel Vettel arra, hogy van-e jövője az autóversenyzésnek. – Miközben Amerikában folyamatosan nő az F1 népszerűsége, más országokban, például Németországban megkérdőjelezik, hogy képes-e a sport tartani a lépést korunk változásaival. Ha a Forma–1 nem lép elég gyorsan, hogy választ találjon a fontos kérdésekre, olyan társadalmi nyomás helyeződhet rá, hogy a betiltásának lehetősége is fel fog merülni.”

    A múlt hétvégén Sydney-ben a Bajnokok Tornáján ismét versenyző német nem csak rébuszokban beszélt, részletezte ugyanis, hogy milyen fontos kérdésekre gondol:

    „Mivel tankoljuk meg az autókat? Hogyan jut el az egész cirkusz A-ból B-be? És a százezernyi ember, aki a versenyekre utazik: hogyan mennek oda, mivel mennek haza, mit fogyasztanak a pályán, egyáltalán milyen ételt és italt szolgálnak fel ott nekik? Temérdek probléma van terítéken. Azt gondolom, nagy kár lenne, ha a Forma–1 eltűnne. Nagyon sokan nagyra értékelik ezt a sportot. Része a történelmünknek, a kulturális örökségünknek, Németországban különösen, amelynek hatalmas autóipara hosszú múltra tekint vissza. Nem törölhetjük ki mindezt. A Forma–1-nek joga van létezni, de a járművek és a technológia terén előre kell lépnie.”

    Persze a Forma–1 sem huny szemet korunk környezeti kihívásai felett, és már évekkel ezelőtt megfogalmazott olyan célokat, amelyek a következő években teljesülhetnek is: jövőre, 2026-ban 100%-ban szintetikus üzemanyaggal tankolják meg a versenyautókat, 2030-ra pedig a sport elérné a teljes karbonsemlegességet.

    A szintetikus üzemanyagok kapcsán azonban Vettel figyelmeztet, hogy ez még korántsem jelenti az út végét, és felhozott egy olyan érvet is, amit a környezettudatos gondolkodók gyakran nem említenek: a fosszilis erőforrásokat a közlekedésben egyre inkább felváltó elektromos áram szintén nincs ingyen – de ezen a téren is lehetnénk sokkal gazdaságosabbak.

    „Ennek köszönhetően tényleg lehetségessé vált a széndioxid-kibocsátás nélküli vezetés. De a szintetikus üzemanyagok sem jelentenek csodaszert minden bajra. Nagy hátrányuk, hogy a gyártás rengeteg elektromos áramot vesz igénybe – és ez igaz mindenre, függetlenül attól, hogy benzint, dízelt vagy kerozint állítunk-e elő. A folyamat egyáltalán nem hatékony, miközben elektromos áramra az élet minden területén szükség van, például az épületek fűtésénél is. A szintetikus üzemanyagok csak átmeneti megoldást jelentenek a közlekedés azon formáira, amelyeknél egyelőre nem áll rendelkezésünkre jobb technológia. Ilyen a hajózás és a légi közlekedés – elektromos vagy hidrogénmeghajtású hajók és repülőgépek még nem léteznek” – mutatott rá Vettel.

    Így néz ki belülről, amikor Sebastian Vettel elszáguld melletted Senna autójával (videó)