back to top
2026. március 22. 06:56
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 359

    Különleges helyen lesz a Svéd Rally shakedown szakasza

    0

    A Svéd Rally szervezői bejelentették, hogy egy igazán különleges helyen lesz a havas futam hivatalos tesztje. A szervezők úthasználati engedélyét tavaly ősszel még elutasították. 

    A Svéd Rallyn tavaly ősszel komoly elutasítást eredményezett az a kérés, hogy a hivatalos teszt Umea városa közvetlen közelében az Umajanjoki vízparti sétányon legyen kijelölve. Mostanra azonban a városi önkormányzat és a földtulajdonosok is engedélyt adtak az úthasználatra. 

    A sétányt eddig csak járókelők és kerékpárosok használhatták. 

    “Most már minden engedélyünk megvan.” – árulta el Erik Aström, a Svéd Rally rendezvényigazgatója a Folkbladet újságnak. 

    Továbbra sem garantált a Svéd Rally már bejelentett útvonala

    A szervezők ugyan még várnak a rendezvény teljes útvonalának jóváhagyására a tartományi kormányzat részéről, azonban ez helyi információk szerint csupáén formalitás lesz. 

    “Nagyon örülök, hogy használhatjuk a teszt során a vízparti sétányt is – mondta Anna Nordkvist, a Svéd Rally vezérigazgatója. – Nagyszerű élmény lesz mindenki számára az idei verseny, melynek mindenki részese lehet.” 

    A Svéd Rallyra nő a Rally1-es, de csökken a WRC2-es indulók száma – Nevezési lista

    A Svéd Rally februárt 13-16. között kerül megrendezésre. 

    CTRL+C, CTRL+V – A Hyundai is bemutatta Rally1-es autóinak ruháját

    0

    Thierry Neuville a tavalyihoz hasonló festésű Rally1-es autóval próbálhatja meg a címvédést a 2025-ös WRC-szezon során, miután a Hyundai csak a gumibeszállító matricáját változtatta meg az idei autók ruháján. 

    A Toyotához hasonlóan gyakorlatilag a Hyundai sem változtatott Rally1-es autóinak festésén 2024-ről 2025-re. 

    A Toyota bemutatta idei Rally1-es autóinak festését

    Az egyetlen változást csupán a Pirelli matricák Hankook matricára cserélése jelenti. 

    A Hyundai Motorsport idén a tavalyi világbajnok Thierry Neuville, a 2019-es világbajnok Ott Tanak és a tavalyi szezon meglepetés versenyzője, Adrien Fourmaux vezetésétől reméli a sikereket. 

    A WRC-szezon csütörtökön kezdődik a Montéval, az új szezon során csupán az M-Sport autói kapnak új festést. 

    Fél szemmel nyerve vert át mindenkit és írt történelmet a legjobb nem világbajnok F1-es pilóta

    0

    67 évvel ezelőtt a mai napon, január 19-én történelmi tettet hajtott végre a vb-címet nem nyerő F1-es pilóták közül a legjobbnak tartott Stirling Moss, miután győzött a sportág történetének legkevesebb indulót számláló futamán, az 1958-as Argentin Nagydíjon. Az orrmotoros Maseratiknál és Ferrariknál gyengébb Coopert sikerre vezető brit pilóta ráadásul fél szemmel versenyzett, és így kellett végrehajtania az előre kitalált, az utolsó pillanatig titkolt stratégiát, amellyel végül történelmet írtak.

    Hogy mi történt Moss szemével, és miért volt történelmi ez a verseny, arról alábbi cikkünkben írtunk bővebben:

    Hogyan nyerjünk F1-es futamot, miután kinyomta a szemünket az asszony? – mindenkit átverve!

    A WRC2-es versenyzők is teszteltek a Monte előtt (videó)

    0

    A Monte-Carlo Rally előtt természetesen nemcsak a gyári csapatok gyakoroltak, hanem a WRC2-ben induló párosok is, most róluk hoztunk egy csokor videót. 

    A gyári csapatok után a Rally2-es autóval induló versenyzők is teszteltek a Monte előtt, így Oliver Solberg, Hikaru Kogure és Yuki Yamamoto a Rally2-es Toyotával, a Rossel-testvérek a Citroennel, míg Olivier Burri Skodával készült a WRC-szezonnyitóra. 

    Francois Delecour fia, Elliott ugyancsak megmozgatta izmait a Rally4-es Opel Corsával. 

    Az M-Sport bemutatta idei autóinak festését, Millener szerint a fő célt már elérte a csapat az életben maradással

    0

    Az M-Sport felfedte idei Rally1-es autóinak ruháját, mely hasonlít a 2023-ban használt festéshez. Richard Millener csapatfőnök elárulta, az idei télen az életben maradás volt a fő cél, amit elért a fordos csapat. 

    Az M-Sport Ford Pumái idén ismét kék színben fognak pompázni Grégoire Munster és Josh McErlean vezetésével, a festés a 2023-as színekre emlékeztet, amikor Ott Tanak volt a csapat fő pilótája. 

    Richard Millener szerint reálisan kell megközelíteni az idei évet, a csapatfőnök elárulta az M-Sport a fő célt, az életben maradást már elérte. 

    “A szezon minden bizonnyal kihívásokkal teli lesz, reális célokat kell megfogalmazni – mondta a csapatfőnök az Autosport.com oldalnak. – A fő célunk a WRC-ben maradás volt és ez keményebb munkát követelt, mint korábban bármikor. Adrien Fourmaux elvesztése nagy csapás volt, de el kell fogadni. Amikor ez kiderült, akkor igyekeztünk két olyan versenyzőt találni, akikkel képesek lehetünk a WRC-ben maradni.

    Ha idén szeretnénk felvenni a csatát a másik két csapattal, akkor valószínűleg hülyének néznének minket, ezért olyan célokat kell megfogalmazni a szezonra, amit valóban képesek leszünk elérni. Örülök, hogy van két versenyzőnk, akikkel folytathatjuk a WRC-ben. Kívülről talán nehéz megérteni, de két választási lehetőségünk volt, vagy lehetőséget adunk két tapasztalatlan versenyzőnek, vagy a csapat megszűnik.” 

    A WRC-szezon jövő csütörtökön kezdődik a Montéval. Évközben legalább hat versenyen Martins Sesks is erősíteni fogja a félgyári csapatot. 

    Hátraszaltós befutóval alkotott maradandót az F1-ben Christian Fittipaldi

    0

    Csak pontszerzésre futotta három F1-es idénye során Christian Fittipaldinak, ezért nem véletlen, hogy sokan egy hatalmas hátraszaltóról emlékeznek rá.

    Ma ünnepli 54. születésnapját Christian Fittipaldi, a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi testvérének, a tavaly februárban elhunyt Wilson Fittipaldinak a fia, aki saját jogon is kiérdemelte, hogy foglalkozzunk vele, hiszen 1992 és 1994 között összesen 40 F1-es futamon állt rajthoz, és ezeken 12 pontot szerzett. Christian nemzetközi F3000-es bajnokként debütált a királykategóriában, azaz jóval nagyobb reményeket fűztek a szerepléséhez, mint amit végül összehozott. A Champ Carban aztán már nyert két versenyt, 2004-ben, 2014-ben és 2018-ban pedig a Daytona 24 óráson ünnepelhetett első helyet, míg 2014-ben és 2015-ben IMSA-bajnok lett.

    Az F1-ben is alkotott azért maradandót, de nem úgy, ahogyan szerette volna, az ő nevéhez fűződik ugyanis az egyik legelképesztőbb befutó. Az 1993-as Olasz Nagydíj utolsó méterein ugyanis összeakadt minardis csapattársával, Pierluigi Martinivel, majd a levegőben hátraszaltózott egyet, hogy aztán földet érést követően szelje át a célvonalat. Az esetről később azt állította, hogy Martini meg akarta őt ölni. Hogy mivel indokolta a történteket az olasz, és mi történhetett pontosan, arról alábbi cikkünkben írtunk bővebben:

    300-al hátraszaltózva ért célba Monzában, és a mai napig úgy véli, meg akarták ölni

    Latvala szerint Rovanpera visszatérésével Evans is jobb teljesítményre lesz képes

    0

    Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke úgy véli, Kalle Rovanpera képes lesz levenni a nagy terhet Elfyn Evans válláról, amivel jobb teljesítményre lesz képes a walesi pilóta az idei WRC-szezon során.

    A Toyota a tavalyi WRC-szezon során megpróbált két főmunkaidős versenyzővel harcolni, azonban a szezon utolsó futamaira Elfyn Evans és Takamoto Katsuta mellett Sébastien Ogier-t is meg kellett kérni a versenyeken való indulásra.

    Jari-Matti Latvala belátja, hogy két versenyzővel nem tudtak kellően jól szerepelni tavaly csapatszinten, azonban az idei év jobb lehet.

    “Már a szezon előtt tudtuk, hogy két főállású pilótával nehéz lehet a tavalyi szezon, és ez be is igazolódott, ezért muszáj volt Sébastien Ogier-t is megkérni, hogy több versenyen induljon – mondta Latvala a Motorsport.com oldalnak. – 2025-re három versenyzőt szerettünk volna indítani a teljes szezon során, azonban végül négyet fogunk, így jobb szezonunk lehet.”

    A Toyota tavaly végül megnyerte a gyártók világbajnokságát, míg idén teljes szezonban számíthat a kétszeres világbajnok Kalle Rovanperára, Evansre és Takamoto Katsutára is, míg a nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier fél szezont fog teljesíteni. A Toyota második csapatában ugyancsak minden versenyen indul Sami Pajari is.

    “Azt is gondolom, hogy Evans számára könnyebb lesz idén versenyezni, mivel nem egyedül kell a vb címért harcolnia. Kihívás lehet számára Kalle visszatérése, de erősebbé is teheti a rivalizálás. Szerintem erős csapatunk lesz idén is. Ugyanakkor gyártó szinten is jól kell teljesíteni, és ha erős a csapatod felállása akkor a gyártók bajnokságában is könnyebb lesz harcolni. 2020 óta ezzel a felfogással versenyzünk.”

    Szinte kilátástalan helyzetbe került Teemu Suninen WRC-karrierje

    0

    Teemu Suninen egy friss interjú során elárulta, idén is szeretne WRC2-ben versenyezni, azonban egyelőre nem tudja, hogy mit hoz ez az év. A finn versenyző menedzser nélkül maradt a tavalyi szezon után, ami nehezíti kilátásait. 

    Teemu Suninen szép eredményeket ért el a múltban teljesített WRC-futamokon, ahol a WRC2-ben és Rally1-es/WRC autóval is bizonyította gyorsaságát, összesen 3 versenyen dobogóra is állhatott a vb-n. 

    A tavalyi szezon azonban katasztrofálisan sikerült, hiszen a Hyundai WRC2-es programját 2024-ben átvevő CHL Auto Sporttal öt WRC2-es futamon nem sikerült még pontot sem szereznie. Tavalyi csapattársa, a 2022-es WRC2-es bajnok Emil Lindholm ugyancsak rossz szezont teljesített, de legalább pontot sikerült gyűjtenie, és számára úgy tűnik lesz is folytatást a WRC2-ben. 

    Szeretne idén felállni a padlóról Emil Lindholm

    Teemu Suninen Lindholmmal ellentétben nem tudja, hogy mit hoz az idei szezon. 

    “A Rally2-es és WRC2-es versenyzés érdekes lenne idén is, mert érdekes futamok vannak és jó mezőny áll rajthoz ebben a kategóriában – mondta Suninen a finn Iltalehte oldalnak. – Egyelőre azonban nem tudom, hogy mit hoz az idei év.” 

    A 30 éves versenyző helyzetét komolyan rontja, hogy bár a korábban 10 évre kötött szerződése még tartott volna, menedzsere Timo Jouhki befejezte Suninen menedzselését. A finn pilóta azonban nem tartja kizártnak, hogy egyszer ez az együttműködés még folytatódni tud. 

    Menedzser nélkül bár nem lehetetlen, de igen nehéz egy komolyabb programot összetenni.

    A Lappföld Rallynak helyet adó város nem szeretne ERC-futamot rendezni

    0

    Tavaly decemberben a WRC Promóter bejelentette, hogy 2026-tól havas futamot is szeretnének látni az ERC-ben, azonban az esélyes Lappföld Rallynak helyet adó Rovaniemi polgármestere nem szeretné, ha a verseny az Eb naptárába kerülne. 

    Az ERC-t is tulajdonló WRC Promóter decemberben arról nyilatkozott, hogy 2026-ban szeretne havas versenyt rendezni az Eb-n, amire a finn Lappföld Rally a legnagyobb esélyes. A Promóter versenyekért felelős igazgatója, Simon Larkin tárgyalt is a havas futamot rendezőkkel és Rovaniemi városvezetésével és az szerződésről hétfőn kellene dönteni. 

    A Rallit.fi oldal azonban megtudta a város polgármestere, Ulla-Kirsikka Vainio azonban nem rajong a szerződés aláríásáért. A polgármester véleménye aszerint az ERC-futam nem hozna nagyobb érdeklődést és hasznot a városnak, mint egy finn bajnoki. A szerződés 2026-28 közötti időszakra szólna, évente 200 ezer euróba kerülne a rendezvény. 

    A Lappföld Rally 2021-ben WRC-futam volt, miután Svédország nem vállalta a rendezést a koronavírus-járvány miatt, előtte és utána pedig finn bajnoki futamoknak ad helyet. Az idei versenyt január és február fordulóján rendezik.  

    A Svéd Rallyra nő a Rally1-es, de csökken a WRC2-es indulók száma – Nevezési lista

    0

    Megjelent a Svéd Rally nevezési listája, melyen összesen 62 páros szerepel, akik közül 12-en indulnak Rally1-es autóval, de csupán 20-an a WRC2-ben. 

    Öt párossal több nevezés érkezett az idei Svéd Rallyra, mint a tavalyira, és a Montéhoz képest 2-vel nő a Rally1-es duók száma, ugyanakkor 3-mal csökken a WRC2-ben indulók létszáma. 

    Az RC1-es kategóriában Martins Sesks, Lorenzo Bertelli és Jourdan Serderidis indulása növeli a létszámot. 

    A WRC2-ben a havas futammal kezdi idei bajnoki idényét Oliver Solberg, aki a Montén még nem nevezett a bajnoki értékelésbe. A toyotás svéd versenyzővel olyan pilóták próbálják felvenni a tempót, mint Georg Linnamae és Roope Korhonen ugyancsak Toyotával, Pontus Tidemand, Mikko Heikkila Lauri Joona, Isak Reiersen Skodával. A Junior WRC tavalyi győztesen Romet Jürgenson is ezen a versenyen kezdi WRC2-es programját Rally2-es Forddal, továbbá a Toyota junior pilótái, Hikaru Kogure és Yuki Yamamoto sem hagyják ki a WRC második versenyét. 

    A Svéd Rallyt február 13-16. között rendezik.