Kezdőlap Blog Oldal 567

Riporterhölgy tette meg a Forma–1-ben azt, amit nő előtte még soha

0

Miközben manapság egyre megszokottabb, hogy nemcsak a vendéglátó-egységekben, vagy PR-os szerepkörben találkozunk nőkkel a Forma–1-es versenyeken, és a mérnökök, de akár szerelők között is feltűnnek hölgyek, 18 évvel ezelőtt ez még korántsem volt így. Ezért aztán különösen nagy szenzációnak számított, hogy a Brit Nagydíjon egy nő, ráadásul egy ismert televíziós riporter cserélt kereket a sereghajtó Midlandnél. Hogy miért pont ott, és hogyan maradhatott volna hoppon, ha az eredeti terv szerint a Jenson Buttont és Rubens Barrichellót foglalkoztató Hondához áll be, arról alábbi cikkünkben olvashat.

Női tévériporter cserélt kereket az F1-es futamon, miközben Alonso leigázta Schumachert és Raikkönent

Kovalainen felépülése jó úton halad a szívműtét után

0

Heikki Kovalainen jó híreket osztott meg követőivel a márciusi nyitott szívműtétje utáni felépüléssel kapcsolatban, a finn versenyző előtt még hosszú út áll a gyógyulás során. 

Mint arról korábban beszámoltunk, Heikki Kovalainen egy örökletes szívprobléma miatt műtéten esett át 10 héttel ezelőtt. 

A nyitott szívműtét komoly kockázatok mellett hajtották végre, de a beavatkozás sikeres volt. 

Az F1-es Magyar Nagydíj korábbi győztese, és a kétszeres japán rally bajnok most ismét jelentkezett az X-en. 

„Gyors frissítés a 10 héttel ezelőtti nyitott szívműtétem utáni felépülésemről. Összességében most jól érzem magam, apránként tudtam növelni az edzésintenzitásomat, de még hosszú az út. A bordaívem jól gyógyult és a szívem is jól működik. Következő ellenőrzés néhány hét múlva lesz.” 

Mutatjuk, miért nem Verstappennek kellett volna nyernie a Kanadai Nagydíjat

0

Noha az érdemeit nem kisebbíti, hiszen szinte hibátlan teljesítményt nyújtott, a Kanadai Nagydíjon nem a Max Verstappen–Red Bull kettős volt a legerősebb. A McLaren azonban hagyta kicsúszni a győzelmet a kezei közül.

A Lando Norris–McLaren kettős bizonyult a Kanadai Nagydíj legerősebb kombinációjának, ami már a verseny nyitó etapjában nyilvánvalóvá vált. Az MCL38-as kezelte a legjobban a gumikat, majd amikor a kezdeti óvatosabb tempó után Norris elkezdhette kihasználni az ezt segítő beállítás előnyeit, George Russellt és Max Verstappent is megelőzve az élre tört, majd 8 másodperces előnyt autózott ki a hollanddal szemben.

Csakhogy a 25. körben beküldték a biztonsági autót Logan Sargeant balesete miatt, a McLaren pedig a második helyen haladó Red Bull-lal és harmadik helyen érkező Mercedesszel szemben nem állt ki, így mire Norris egy körrel később letudta a kerékcseréjét, már csak a 3. helyre tudott visszatérni. Elsőre úgy tűnt, hogy ugyanaz történt most a wokingiakkal, ami Miamiban Verstappennel, és az ő szemszögükből egyszerűen a lehető legrosszabbkor küldték be a biztonsági autót. Kezdetben Norris is így volt vele, amit a futam utáni nyilatkozata is jelez.

Forma-1, Kanadai Nagydíj, rajt, Russell, Verstappen, Mercedes, Red Bull
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

„Remek volt a tempóm, de aztán a biztonsági autó kitolt velem. Miként Miamiban segített, most az ellenkezőjét tette. Őszintén úgy gondolom, hogy ez egy eléggé tökéletes verseny volt a részemről, csak egy kicsit szerencsétlen” – összegzett, ám nagyjából fél órával később, az FIA sajtótájékoztatóján már másképp látta a történteket.

„Ma nyernünk kellett volna, ennyire egyszerű – jelentette ki. – Csapatként nem végeztünk elég jó munkát, és nem álltunk ki kerékcserére, amikor ezt kellett volna tennünk ahelyett, hogy beragadunk a Safety Car mögé. Nem gondolom, hogy ez a szerencsén múlt, és hogy ugyanaz lett volna a helyzet, mint Miamiban. Ez egyszerűen egy rossz döntés volt, amiről én és a csapat tehet, és később megbeszéljük. Ma nyernünk kellett volna. Már olyan szinten állunk, ahol nem vagyunk elégedettek a második hellyel. A cél a győzelem, és most ez nem jött össze, ami frusztráló. Elég időm lett volna kiállni, de nem álltam, úgyhogy ez a mi hibánk csapatként. Nem végeztünk elég jó munkát.”

A Verstappen, majd a Russell elleni előzés:

Valóban kiállhatott volna?

Norris a pálya 5-ös kanyarjában járt, amikor a nem sokkal mögötte autózó Sargeant odacsapta a Williams-t a négyesben. A biztonsági autót azonban még nagyjából 45 másodpercig nem küldték be. Ez idő alatt a 4-es rajtszámú McLaren az utolsó sikán előtti egyenes végéig jutott, és nagyjából 150 méterre járt a kanyartól, amikor elkezdett villogni a LED-paneleken az SC-felirat.

Váratlanul nyilván nem érhette a McLarent a biztonsági autó megjelenése, hiszen Sargeant autójának pozíciója miatt addig is erősen valószínű volt, hogy érkezni fog az utcai Mercedes, ám a csapat nem készült fel arra az eshetőségre, ha az utolsó pillanatban kell dönteni. Ezt mutatja, hogy amikor aktiválták az SC jelzést, Norris mérnöke, Will Joseph azonnal jelezte ezt, mire Norris visszakérdezett, hogy „a bokszba hajtsak vagy ne”. Egyértelmű utasítás helyett Joseph azonban elkezdett hebegni: „Ha az eső… ha úgy gondolod… maradj kint…”. Mivel a rádióadást az F1 TV is késleltetve játssza le, pontosan nem lehet rekonstruálni, hogy mi, mikor hangzott el, de Norris visszakérdezéséből nyilvánvaló, hogy még lett volna ideje kiállni (különben nyilván nem kérdez rá), Joseph „maradj kint” utasítása pedig valószínűleg már azért jött, mert közben látta, hogy Norris utasítás hiányában kint maradt.

Itt járt Norris, amikor megérkezett a biztonsági autós jelzés:

Forrás: F1 TV

Természetesen gyorsan kellett dönteni és egyáltalán nem volt könnyű helyzetben a McLaren, de innen is látszik, hogy nem az történt, mint Miamiban a Red Bull-lal, ott ugyanis Verstappen már elhaladt a bokszbejárat mellett a biztonsági autó megjelenéséig, és a Red Bullnak esélyes sem volt kihívni őt. A McLarennek itt lett volna, hiszen Sargeant balesetétől addig, hogy Norris a bokszbejárathoz ért, nagyjából 50 másodperc telt el, ez idő alatt pedig fel lehet készülni arra az igen valószínű forgatókönyvre, hogy SC-fázis lép életbe. Nem könnyű, és gyors gondolkodást igényel, de ez a Forma–1, és az a csapat nyer, amelyik képes erre.

Talán még így is lett volna esélye

Norris ezután utolérte a biztonsági autót, és mivel az lassabban megy, mint a mögötte kereket cserélők által a kivezető körön betartandó limitidő, nagyjából 10 másodpercet veszített, és csak Verstappen és Russell mögé, éppen, hogy Piastri elé tudott visszajönni a kerékcseréről. Ezután a McLaren megpróbálta helyrehozni a dolgot, és a slick gumira váltásnál visszajátszani Norrist az élre azzal, hogy mindenkinél tovább tartják kint. Ez azonban csak néhány pillanatra sikerült, hiszen a bokszutcából slickeken csúszkáló britet az érkező Verstappen azonnal visszaelőzte. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint a McLaren egy körrel tovább várt a kelleténél, és amennyiben hamarabb hozták volna Norrist, több esélyük lett volna Verstappen ellen. Norris szerint azonban jól döntött a csapata, mert „ez segített, hogy legyen esélyem George [Russel] ellen”.

Lando Norris, Oscar Piastri, McLaren, Kanadai Nagydíj
A McLaren kiváló stratégiával közelítette meg a futamot, és utólag nézve nyernie kellett volna / Fotó: McLaren Racing

Utólag kijelenthető, hogy a McLaren első biztonsági autós fázisnál hozott rossz döntésén ment el Norris győzelme, miközben addig mesteri taktikával rukkolt elő a wokingi csapat. Az volt ugyanis a terv, hogy a versenyt szándékosan lassabban, a többieknél magasabb guminyomással kezdik, ami miatt ugyan nagyon spórolni kellett a vizes pályán az intermediate abroncsokkal (Norris és Piastri 10 kör után már 10 másodperccel volt lemaradva a Russell–Verstappen duótól), de a pálya száradásával és az etap hosszának növekedésével egyre jobb helyzetbe kerültek. Olyannyira, hogy Norris ezután a hátrányt ledolgozva rövid idő alatt Verstappent és Russellt is megelőzte, majd 8 másodpercre elhúzott az élen.

Mivel nem lehetett tudni, hogy mit fog csinálni az időjárás, mindenki kivárásra játszott (ha érkezik az eső, hatalmasat lehetett veszíteni azzal, ha valaki a felszáradó pályára felteszi a slickeket, majd rövidesen vissza kell váltania interre), ami Norrisnak kedvezett, mert miközben ő az autója beállításainak köszönhetően gyorsult, addig Verstappen és Russell nem, helyette a hátsó gumikkal küszködtek.

Az elhibázott biztonsági autós döntés után aztán ugyanaz a helyzet állt elő, mint az első etapban: a McLarenek kezdetben szándékosan visszafogták a tempót az intereken, hogy később kapcsoljanak rá. Norris szerint viszont ezt ő túl későn tette meg, és utólag bánta, hogy nem fokozta a tempót hamarabb, mert szerinte, ha 2 körrel előbb megelőzi Russellt és hamarabb ered Verstappen nyomába, akkor nagyobb esélye lett volna a kerékcsere után a holland előtt maradni.

Lando Norris, McLaren, Kanadai Nagydíj
Be kellett érnie a második helyért járó trófeával / Fotó: McLaren Racing

Persze Verstappenre nemcsak a McLaren, hanem Russell lévén a Mercedes is veszélyes lehetett volna, a brackley-iek egyszeres futamgyőztese azonban hibát hibára halmozott, így ő sem tudta megfuttatni a háromszoros világbajnokot, aki szinte hiba nélkül – de csak szinte, hiszen az első etapban egyszer ő is átvágott a kettes kanyar füves bukóterén – vezetett egy olyan autóban, amely korántsem volt domináns, sőt, ismét verhetőnek tűnt. Verstappen azonban ezúttal nem csinált semmi kiemelkedőt, egyszerűen nagyon következetes teljesítménnyel végigment, így természetesen megérdemelten nyert.

Csomós Mixi és Bútor Róbert is indul a Mecsek Rallyn – Nevezési listák

0

Megjelent a Mecsek Rally minden mezőnyének nevezési listája, melyből kiderült, hogy Svédország helyett Pécsett indul Csomós Mixi, de Bútor Róbert is elhozza Pécsre a Citroen C3 WRC-t. 

Amint azt már közzétettük, a Historic Eb mezőnyében 19 páros áll rajthoz, köztük négy magyar indulóval. 

Azonban most már minden bajnoki mezőny ismertté vált. 

A Historic Ob és Historic Mitropa Kupa mezőnyében összesen 33 páros áll rajthoz, köztük Varga Zoltánnal, Wirtmann Ferenccel. 

Az ORB/ORC és Mitropa Kupa mezőnyét összesen 60 páros alkotja, közülük 16-an indulnak Rally2-es autóval. Ebben a kategóriában az ORB pontversenyét vezető Turán Frigyes mellett Csomós Mixi is rajthoz áll Nagy Attilával, így itt mutatkoznak be az új Skoda Fabia RS Rally2-vel. Pécsi versenyzőként nem hiányozhat a mezőnyből Ranga Péter sem, aki Czakó Janekkel R5-ös Fabiával indul. 

12 gyorsaságin zajlik majd a júniusi Mecsek Rally

Az ORC mezőnyében Bútor Róbert és Tagai Róbert is elindul a Citroen C3 WRC-vel, azonban szokásához híven vélhetően ezúttal is leadja majd a menetlevelét az utolsó szakasz után, hogy ne raboljon bajnoki pontokat az ORC bajnokság állandó indulóitól. 

A csak péntek délelőtt versenyző ORB2-es mezőnyben 11-en, míg az ORB3-ban 24-en állnak rajthoz. 

A verseny szurkolóit továbbá a 7 fős Zwei Takt Memory mezőny fogja szórakoztatni, ahol Trabantokkal állnak rajthoz a versenyzők. 

A verseny pénteken kezdődik és szombat késő délutánig tart.

Nevezési listák

Háromból három újoncdobogó és az eddigi legjobb eredmény Molnár Martin mérlege Thruxtonban

0

Küzdelmes hétvégét teljesített Molnár Martin a brit Forma–4-es bajnokság idei negyedik fordulójában, azonban az eredmények szempontjából kedvezően alakult számára a thruxtoni hétvége.

Három futam, három újoncdobogó Molnár Martin mérlege a brit Forma–4 idei negyedik hétvégéjén, Thruxtonban. A Virtuosi Racing magyar versenyzője ráadásul pályafutása során első alkalommal ízlelhette meg, milyen a dobogó második fokára állni, a hétvége utolsó futamán ugyanis eddigi legjobb összetett eredményét elérve a második legjobb újonc lett. A 15 esztendős sportoló ennek köszönhetően feljött az újonc értékelésben a 3. helyre.

Az ultragyors aszfaltcsíkon Martin idei legjobb időmérős szereplésével kezdte a hétvégét és a 9. időt autózta, aminek köszönhetően a fordított rajtrácsos második futamon a 4. rajtkockát foglalhatta el. Az első versenyen a 13. helyről indulva – itt az időmérőn elért második leggyorsabb körök számítanak – eddigi legjobb rajtját produkálta, amivel javított három helyet, ám messzire nem jutott, mert az egyik versenytársa kivágta a gumiját.

Molnár Martin, Virtuosi Racing, Thruxton
Martin 24-es rajtszámmal / Fotó: Jakob Ebrey Photography

„Kicsit szerencsétlenül alakult az első futam. Miután az egyik versenyző fejtetőre állt, nem szakították félbe azonnal a versenyt, hanem csak beküldték a biztonsági autót. Én ekkor már defektes gumival haladtam, és a piros zászló megjelenésével esélyem nyílt volna büntetlenül kereket cserélni, de a pályabírók tévesen betereltek a bokszutcába, miközben a rajtrácsra kellett volna felsorakoznom. Egy pilótának ilyenkor nincs választási lehetősége, követni kell az instrukciókat, úgyhogy én is így tettem, viszont emiatt az újraindításnál csak a bokszutcából eredhettem a többiek után, majd az élmezőny tempóját autózva öt kör alatt utolértem az előttem levő bolyt, végül pedig előznöm is sikerült egyet. Utólag a versenyigazgató elismerte, hogy a pályabírók rosszul döntöttek, de már nem volt mit tenni” – összegzett a két vetélytársa utólagos kizárása miatt így is újoncdobogón és az újoncok között leggyorsabb körrel záró Martin.

A második futamon a negyedik rajtkockából rajtolva esély kínálkozott arra, hogy a Virtuosi magyarja az élmezőnyben végezzen. Baleset miatt ezen a versenyen is kétszer rajtolt el a mezőny, Martin pedig hatalmas csatákat folytatott a riválisokkal, de a tempója nem volt az igazi, így hátraesett. Az újoncdobogó azonban ez alkalommal is összejött.

„Én is hibáztam, a beállítás sem volt tökéletes, így nem tudtam azt a tempót autózni, amit vártam, úgyhogy minden összejött. Biztos, hogy lesz még olyan, hogy ennyire elölről fogok tudni rajtolni, akkor majd kihasználjuk a lehetőséget” – tekintett előre a magyar versenyző, aki a hétvége záró futamán idei eddigi legjobb eredményét elérve a 8. helyen végzett, ami az újoncok között a második pozíciót jelentette.

Molnár Martin, Virtuosi, Thruxton
Fotó: Jakob Ebrey Photography

„Sajnos az utolsó futam igencsak rövidre sikerült, mert eleve 15 percesre kurtították a sok csúszás miatt, ráadásul biztonsági autó mögül rajtoltunk, mert még szállították el a BTCC-futamon balesetet szenvedett autókat. Ezután jókat csatáztam, de aztán a versenyben vezető Deagen Fairclough kiesése miatt ismét beküldték a Safety Cart, és többet már nem is indították újra a versenyt.”

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője 117,5 pontjával az újoncok értékelésében a negyedikről előrelépett a harmadik helyre, és mindössze 2,5 pont a hátránya a második, 18,5 pont pedig az első helyezettel szemben.

A brit F4 következő fordulóját június 14-től 16-ig rendezik Silverstone-ban.

Történelmi tettet hajtottak végre a Schumacher-testvérek, de a kisebbik alig emlékszik rá

0

Michael Schumacher és Ralf Schumacher 23 évvel ezelőtt hatalmas csatát vívott a győzelemért a Kanadai Nagydíjon, amelyet Williams-BMW pilótája nyert meg a Ferrarit vezető bátyja előtt. Azzal pedig, hogy az első és a második helyen is egy Schumachert intettek le, Michael és Ralf történelmet írt, ugyanis ők lettek az első, és máig egyetlen testvérpár, amelynek tagjai első és második helyen végeztek ugyanazon a versenyen. 

Hogy korábban milyen rekordot állítottak be a Schumacher-testvérek, és Ralf miért nem emlékszik ezekből szinte semmire, az alábbi cikkünkből kiderül.

Történelmet írtak a Schumacher-testvérek, de Ralf az egészből nem emlékszik szinte semmire

Lemondott Hoffer Zsolt rally szakágvezető

0

Az MNASZ elnöksége elfogadta Hoffer Zsolt rally szakágvezető lemondását, és 90 napra dr. Varga Attilát bízta meg az Rally Szakági Bizottság vezetésével. A döntésről elnökségi határozat formájában adott tájékoztatást az MNASZ. 

Elérhetetlennek tűnik Ferjáncz Attila Mecsek Rallyn elért rekordja

0

A Mecsek Rally hazánk egyik legnagyobb múltú, még ma is létező versenye, a pécsi versenyen pedig olyan rekorddal rendelkezik Ferjáncz Attila, ami szinte megdönthetetlen.

A Mecsek Rallyt 1967-ben rendezték meg először és idén 57. alkalommal kerül lebonyolításra június 13-15. között.

A pécsi rally legeredményesebb versenyzője pedig a 2016-ban 69 évesen elhunyt Ferjáncz Attila, aki összesen 14–szer tudott az első helyen zárni.

A magyar rallysport legeredményesebb versenyzője 23 évesen, 1969-ben tudta megszerezni első győzelmét a Mecsekben, majd 1976-ig folyamatosan nyerni tudott, ezt követően pedig 1978-ban, 1980-ban, 1981-ben, 1985-ben, 1988-ban és 1995-ben tudott még az első helyen zárni.

Ez a rekord pedig egészen biztosan még nagyon sokáig fenn fog állni, de az is előfordulhat, hogy sohasem fogja senki megdönteni.

Hogy miért?

Ferjáncz Attilát a 2001-ben elhunyt idősebb Ranga László követi nyolc győzelemmel, míg a győzelmi ranglista harmadik helyén idősebb Érdi Tibor, továbbá Hadik András, Herczig Norbert és ifj. Tóth János áll egyaránt 3 sikerrel.

A legnagyobb esélye tehát a 14 győzelem elérésére a 49 éves Hadik Andrásnak lenne, azonban neki is 11 éven át kellene folyamatosan nyernie Pécsett, erre pedig igen kis esély van.

A jelenleg aktív ORB mezőny tagjai közül Turán Frigyes tudott még kétszer nyerni a Mecsekben.

A Dacia már két teszten túl van – jöhet Marokkó, aztán a Dakar

0

Májusban lázas munka folyt a Dacia és a Prodrive közös projektjében, két teszten is részt vettek a Dacia Sandriderrel, amellyel 2025-ben a Dakaron indulnak.

Az Egyesült Királyságban, a Millbrook Proving Groundon végzett rendszerellenőrzést követően a Dacia Sandrider május 6-9. között négy napot töltött a walesi Sweet Lamb tesztkomplexumban. Ezután a csapat a franciaországi Château de Lastours-ba utazott, ahol a hónap végén újabb négy nap intenzív tesztelésre került sor. Ezen mindhárom versenyzőpáros kipróbálta a BF Goodrich gumiabroncsokkal felszerelt Sandridert nehéz, sziklás terepen.

Cristina Gutiérrez két napig ült a Sandrider volánja mögött Walesben, mielőtt Sébastien Loeb, a kilencszeres rally világbajnok átvette a tesztelési és fejlesztési feladatokat.

A többszörös Dakar-győztes Nasser Al-Attiyah Château de Lastours-ban próbálta ki először a Sandridert, majd Sébastien Loeb másfél napra visszatért a pilótafülkébe, Gutiérrez pedig az utolsó nap déutánján kapott ismét lehetőséget.

Dacia
foto: MCH PHOTOGRAPHY S.R.O.

A Dacia Sandrider csapatfőnöke, Tiphanie Isnard megerősítette, hogy a kezdeti tesztek felülmúlták a várakozásokat, mivel nagyon kevés problémát tapasztalt Al-Attiyah, Gutiérrez és Loeb.

A csapat a héttérben folytatja a munkát mielőtt június 28. és július 5. között Marokkóba utaznak az első átfogó tesztjükre. Ekkor a Sandrider olyan terepviszonyok között bizonyíthat, mint amilyenekkel a Dakaron, 2025. január 3-17. között Szaúd-Arábiában  találkozhatnak.

Dacia
foto: MCH PHOTOGRAPHY S.R.O.

„Könnyű volt vezetni, gyorsnak és erősnek bizonyult. Az első napon 270 kilométert tettünk meg, és ugyanennyit a második napon is. Nem volt semmi probléma, és nagyon élveztük. Jó formában vagyunk a következő tesztekre, és már alig várom, hogy Marokkóba érjünk” – mondta Nasser Al-Attyiah, aki a teszt után Argentínába utazott a vb utolsó előtti fordulójára, ahol második lett. A Katarinak így a Marokkó Rallyn már a Daciával kell megvédenie vb címét.

Dacia
foto: MCH PHOTOGRAPHY S.R.O.

„Dolgoztunk a felfüggesztésen és a differenciálművön, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt az autóval, és nagyon elégedett voltam azzal, ahogyan működött. A motor a kezdetektől fogva jó volt, és nem volt semmi problémánk az autóval. A vadonatúj autóval szerzett tapasztalatok alapján nagyon jól néz ki a helyzetünk, és alig várom, hogy Marokkóban folytassuk a tesztelést”  mondta Loeb, aki a tereprally után ralival folytatta idei versenyprogramját.

Sébastien Loeb hibátlan teljesítménnyel nyert első idei rallyversenyén

„Nagyon jól érzem magam az autóban, és közben alkalmazkodom egy új típusú autóhoz és egy számomra új kategóriához. Még sok fontos tesztnap áll előttünk, de általánosságban szuper elégedettek vagyunk a csapat munkájával. Többet nem is kérhetünk. Általános érzés, hogy nagyon büszkék vagyunk az autó teljesítményére ezeken az első teszteken” – erősítette meg csapattársai véleményét Gutiérrez.

Dacia
foto: MCH PHOTOGRAPHY S.R.O.

Mérnöki oldalról is elégedett a csapat, Philip Dunabin technikai igazgató az előttük álló feladatokról is beszélt:

„Most rengeteg munkánk van a részletek tisztázásával, hogy az autót olyan állapotba hozzuk, hogy készen álljon a ralira. Sikerült rávilágítanunk egy-két problémára a versenyzőknek az autó belsejében történő elhelyezésével kapcsolatban, amin szeretnénk javítani, és ezeknek is a helyükre kell kerülniük a marokkói tesztek előtt. Minden nagyon pozitívnak tűnik, csak néhány nagyon apró dolog van, amin elég gyorsan tudtunk dolgozni.Most mindenki gőzerővel dolgozik, hogy mindent előkészítsen Marokkóra, és már nagyon várjuk, hogy ott folytathassuk a Dakar-előkészületeket.”

Dacia
foto: MCH PHOTOGRAPHY S.R.O.

A Mercedes szabotálja Hamiltont? – a hétszeres világbajnok furcsa kijelentést tett

0

Lewis Hamilton pályafutása egyik legrosszabb versenyhétvégéjeként aposztrofálta a kanadait, ami meglepő annak tükrében, hogy a 4. helyen végzett. Ám szombaton délelőtt úgy tűnt, sokkal több is lehet benne, a hétszeres világbajnok ugyanis az első helyen zárta a 3. edzést. Az időmérőn azonban végül csak a 7. helyet szerezte meg, miközben csapattársa, George Russell pályafutása második pole pozíciójának örülhetett.

Ez alapjaiban meghatározta Hamilton versenyét, aki a futam kezdeti szakaszát Fernando Alonso mögé szorulva töltötte. Később azonban sikerült feljebb kapaszkodnia, és a második biztonsági autós fázis után remek tempót autózott. Russell hibája után pedig a 3. helyet is átvette, ám nem tudta maga mögött tartani a csapattársát, aki az utolsó előtti körben visszaelőzte.

„Ez nem volt egy pozitív futam a számomra. Úgy éreztem, ez volt az egyik legrosszabb versenyem valaha. Helyenként jó volt a tempóm, de végső soron ez egy nagyon gyenge hétvége volt tőlem” – nyilatkozta az F1 TV-nek a szemmel láthatóan letört hétszeres világbajnok.

„Nyilván azzal, hogy hetedik lettem az időmérőn, visszavetettem magam, aztán hosszú-hosszú időre beszorultam Fernando mögé, ahogyan arra számítani lehetett. Utána rengeteg időt veszítettem aztán megint, aztán kicsúsztam… Akárhogy is, a pozitívum, hogy az autó fejlődik, és szerintem ha úgy kvalifikálok, ahogyan kellett volna, akkor a győzelemért harcoltam volna, ezért igen frusztráló ez.”

Lewis Hamilton, Mercedes, Kanadai Nagydíj
Fotó: Jiri Krenek/Mercedes

Úgy tűnt tehát, hogy a Kanadában pályafutása során 6 pole-t és 7 győzelmet szerző pilóta leginkább magát okolja, de ekkor jött egy érdekes okfejtés arról, hogy az időmérőn miért nem tudott úgy szerepelni, mint Russell.

„Nos, a gumik az egész hétvége során működtek, aztán eljött az időmérő, és minden alkalommal, amikor elhagytam a garázst, a gumik hőmérséklete valamilyen oknál fogva túl alacsony volt. Mindegyik szett két-három fokkal hidegebb volt, mint kellett volna, ezt pedig nem lehet behozni, úgyhogy nem tudtam üzemi hőfokra hozni a gumikat. Ezt igazán meg kell vizsgálnunk, mert szerintem valami volt a gumimelegítő paplanokkal” – mondta.

Amennyiben tényleg ez volt a helyzet, az vagy az órákkal korábban beüzemelt, a gumikat előre programozott módon melegítő gumipaplanok meghibásodását jelenti, vagy azt, hogy a Mercedes elrontott valamit a beállítással. Arra egyelőre semmi nem utal, hogy a csapat szándékosan tolt volna ki Hamiltonnal, és egyébként sem lenne semmi értelme ezt tennie. A hétszeres világbajnok megjegyzései mindenesetre furcsák, már csak azért is, mert Monacóban kijelentette: arra számít, hogy a hátralevő versenyeken nem fogja tudni megfordítani a jelenleg 8-1-re álló időmérős párharcot Russell-lel szemben.

Hamilton emellett a Hercegségben azt sugallta, a Mercedes Russellnek adta az új első szárnyat, ám utólag kiderült, hogy a hétszeres világbajnok önként mondott le az elemről.

Russell tiszta vizet öntött a pohárba Hamilton félrevezető és vádló nyilatkozata után