Kezdőlap Blog Oldal 593

„Lewis úgyis megelőzte volna” – ezért nem adta vissza a Mercedes Russell 6. helyét

0

Mindkét Mercedes-pilóta azon a véleményen volt az Emilia-romagnai Nagydíj után, hogy a 6. és 7. hellyel csapatként kihozták a legtöbbet a hétvégéjükből, Toto Wolff viszont úgy véli, egyáltalán nem lehetnek büszkék erre az eredményre. A Mercedes csapatfőnöke azt is elmondta, miért hívták ki George Russellt extra kerékcserére, majd miért nem adták vissza neki az ezzel elbukott pozíciót.

Miután Lewis Hamilton a rajtnál sikeresen megelőzte Cunoda Júkit és feljött a hetedik helyre, a két Mercedes a 6. és a 7. pozícióban haladt az Emilia-romagnai Nagydíj első etapjában. A kiállásokat George Russell kezdte a 21. körben, és megkapta a kemény keverékű gumikat, majd 6 körrel később érkezett Hamilton is. A hétszeres világbajnok a frissebb abroncsoknak köszönhetően a második etapban utolérte csapattársát, akinek a csapat végül beiktatott egy extra kerékcserét. Russell így egy pozíciót vesztett, viszont megfutotta a friss gumikon a leggyorsabb kört, és végül Hamilton mögött, a 7. helyen ért be.

„Egyre lassabb és lassabb köröket ment, az előrejelzéseink pedig azt mutatták, hogy nem fog eljutni a verseny végéig, mi pedig nem akartunk pozíciót veszíteni [Sergio] Pérezzel szemben – indokolta meg a döntést Toto Wolff a Sky Sports-nak. – Lewis valószínűleg úgyis megelőzte volna. A lényeg, hogy a hatodik és hetedik helyen haladtunk, és magunk mögött akartuk tartani a Red Bullt. Biztonsági hívás volt.”

„Az ember soha nem lesz boldog a hatodik és hetedik hellyel, de végső soron csapatként így szereztünk egy extra pontot. Lewis-zal szemben pozíciót vesztettem, de nem fogok duzzogni azon, hogy nem lettem hatodik” – mondta Russell, aki úgy vélte, ezzel az eredménnyel maximalizálták a lehetőségeiket.

George Russell, Mercedes, Imola
Fotó: LAT Images / Mercedes

„Itt tartunk jelenleg – ismerte be. – Kicsit a senki földjén vagyunk a Ferrarik és McLarenek mögött, de a középmezőny előtt. Továbbra is mindenki nagyon motivált, a morál egyáltalán nem esett vissza, amit eléggé inspiráló kimondani. Mindenki azon van, hogy működjön a dolog és fejlődjünk. Brackley-ben és Brixworth-ben mindenki teljes gázzal dolgozik, amit nagyszerű látni. Tovább kell nyomnunk, végső soron a mai futamból pedig kihoztuk a legtöbbet.”

Hasonlóan gondolta Lewis Hamilton is. „Pontokat szereztünk, ami pozitívum – értékelt a hétszeres világbajnok. – Kicsit a senki földjén vagyunk, de összességében ez szerintem erős eredmény nekünk. Nem gondolom, hogy sokkal több lett volna ebben.”

Persze a nagy képet nézve a Mercedes nem lehet elégedett, hiszen hét verseny után mindössze 79 ponttal áll, és már 189 a lemaradása az éllovas Red Bull mögött. Toto Wolff ezért nem is próbált meg úgy tenni, mintha szuper eredményt értek volna el, pláne azok után, hogy Miamiba és Imolába is fejlesztésekkel érkeztek.

„Az eredményeken nem látszik, hogy előrelépéseket teszünk. Több mint fél perccel vagyunk lemaradva a leggyorsabbaktól, ami sok, a hatodik és a hetedik hely pedig nem olyasmi, amire büszkék lehetünk. Hallani a frusztráltságot a hangomban, de jön még előrelépés. Az apró nyereségeket kell megtennünk, mert ez a sport erről szól” – jelentette ki.

Ogier szerint jól szerepelhet a Toyota Szardínián

0

A Portugál Rallyn elsősorban csak Sébastien Ogier győzelmének örülhetett a Toyota, azonban a nyolcszoros világbajnok szerint Szardínián több oka lehet csapatának az örömre. 

A Portugál Rally első napján minden toyotás versenyző panaszkodott az autója beállítására, és bár szombattól több ok volt az elégedettségre, a komoly problémák csak ekkor jelentkeztek a csapatban, hiszen Kalle Rovanpera és Takamoto Katsuta is kiesett, míg Elfyn Evans szombaton defektet szedett össze, vasárnap pedig műszaki hiba miatt küzdött. 

A verseny győzelmét végül Sébastien Ogier szerezte meg, de a legtöbb pontot a második helyen célba érő Ott Tanak szerezte, a Toyota pedig 11 ponttal kevesebb gyári pontot gyüjtött, mint a Hyundai, így a koreai csapat vette át a vezetést a gyártók között. 

“Amikor teljesen meg tudtam bízni az autóban elég gyors voltam Portugáliában – mondta Sébastien Ogier. – Amikor nehezebbek voltak a körülmények, belefért, hogy kis időt veszítsek. A következetes vezetésnek köszönhettem a győzelmet, ebben azt hiszem, a miénk volt a legjobb teljesítmény.” 

Ogier beállíthatja Sébastien Loeb rekordját Olaszországban

A nyolcszoros világbajnok Portugáliában a legeredményesebb versenyző lett hatodik sikerével, ami egyben 100. dobogós és 60. futamgyőzelmét is jelentette a 40 éves francia versenyzőnek. Ogier azonban jó esélyt lát arra, hogy Szardínián jobban fognak csapattársai is teljesíteni. 

“Szardínián teszteltünk Portugália előtt, így ott jobb versenyben bízhatunk. A portugál verseny első napján nem működött jól az autót, azonban a folytatás már homokosabb pályákon zajlott, és a teljesítmény is javult. Ez inkább Szardíniához volt hasonló, így szerintem ott jobb eredményeket tudunk elérni.” 

8 Rally1-es, 40 WRC2-es páros áll rajthoz a Szardínia Rallyn

A Szardínia Rallyt jövő héten rendezik. 

Az F1-es csapat megerősítette: Mick Schumacher ott van a jelöltjeik között

0

Valóban lehet esélye Mick Schumachernek arra, hogy 2025-ben ismét ott legyen a Forma–1-es rajtrácson.

Mint arról korábban beszámoltunk, sajtóhírek szerint az Alpine jelentheti a visszautat Mick Schumachernek a Forma–1-be. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia jelenleg a francia gyártó WEC-csapatában versenyez, miközben továbbra is teszt- és tartalékpilótai feladatokat lát el a Mercedesnél, ám Toto Wolff, utóbbi csapatfőnöke közölte vele, hogy nem szerepel a jövőbeli terveikben az, hogy versenyzői ülést adjanak neki.

Mick Schumacher ennél a csapatnál térhet vissza a Forma–1-be

A Haastól a 2022-es szezon végén elküldött pilóta eközben mély benyomást tett Bruno Faminre, az Alpine Motorsport alelnökére, egyben az F1-es istálló csapatfőnökére, aki az Emilia-romagnai Nagydíjon megerősítette, hogy valóban esélyt adhatnak Schumachernek. „Ő az egyik lehetőség a sok közül” – idézi a RacingNews365.com a francia szakembert, aki tehát nem zárkózik el attól, hogy az egyaránt 2024 végégig szerződéssel rendelkező Esteban Ocon-Pierre Gasly páros valamelyikének ülésébe ültesse Mick Schumachert.

Famin ezután a 25 esztendős versenyzőt méltatta. „Mick elképesztő munkát végez a hosszú távú versenyzésben, és ami nagyon lenyűgöző, az a hozzáállása. Természetesen gyors, de szerintem ezt mindenki tudta. Viszont nem mindig hasznos nagyon gyors kört futni, mert ott van a teljesítmény-kiegyenlítés (BoP), ezért óvatosnak kell lenni a teljesítménnyel.”

„A hangsúly nem a versenyző nyers teljesítményének értékelésén van, de amiben Mick igazán elképesztőnek bizonyult, az az alkalmazkodás a hosszú távú versenyzés hozzáállásához. Mindig azt mondjuk, hogy a formaautós pilóták önzők, de Mick az első perctől nagyon-nagyon együttműködő volt, és igazán sokat segített a csapattársainak. Kész rá, hogy mindent megtanuljon, nagyon szuper a hozzáállása és a csapatszelleme.”

Néha visszanézi apja versenyeit – exkluzív interjú Mick Schumacherrel

Fontos megállapodást kötöttek a Svéd Rally szervezői a WRC Promóterrel

0

Biztossá vált, hogy egészen 2027-ig a svéd Umea adhat helyet a WRC egyetlen havas futamának, ahova 2022-ben költözött a verseny. 

A Svéd Rallynak 2020-ban még Torsby adott otthont, azonban a globális felmelegedés miatt északabbra fekvő helyet kellett keresni a WRC egyetlen havas futamának. 

2021-ben a világjárvány miatt nem került megrendezésre a svéd verseny, helyette pedig a finn Lappföld Rally került a WRC-naptárba, 2022-ben pedig már Umeába költözött a verseny, amivel úgy tűnik, hogy mindenki elégedett, hiszen 2027-ig biztosan az északi sarkkör közelében lévő település lesz a WRC futam központja. 

“A Svéd Rally sokkal több, mint egy havas verseny – mondta Jona Siebel, a WRC Promóter ügyvezető igazgatója. – A versenyek között az egyik legnagyobb élményt nyújtja a szurkolóknak. Promóterként nagyon örülünk, hogy még évekig visszatérhetünk Umea városába.” 

“Már a negyedik verseny előtt állunk, melyet 2025 februárjában rendezünk meg – mondta Anna Nordkvist, a Svéd Rally vezérigazgatója. – Úgy gondolom, Umea városával és a régióval minden évben pozitív előrelépést tudtunk eddig tenni, amit jól bizonyít, hogy 2027-ig ebben a városban fogadhatjuk a világbajnokságot.” 

Antal István meglepte Benyó Mátét a Rabócsiringen

0

A rallycross ob harmadik versenyhétvégéje két kvalifikációs futammal kezdődött a Rabócsiringen. A Supercars kategóriában némi meglepetésre Antal István vezet.

Már a hivatalos edzéseken látszott, hogy nem a favorit Benyó Máté lesz a leggyorsabb ezen a hétvégén: az első gyakorláson az Audival induló Antal István is megelőzte őt, a Renault Megane-nal visszatérő Wieszt Jankó pedig mindkét edzésen a legjobb időt futotta. A magyarázat az Eb szereplésben keresendő, Benyó Máté az ott használt Hoosier gumikat teszteli a pünkösdi hétvégén, emiatt ér körbe lassabban a Peugeot a megszokottnál.

A kvalifikációs futamokat Antal nyerte, az elsőt Wieszt és Benyó előtt, a másodikat pedig Benyó és Pál Krisztián előtt. A második futamon Wieszt csak három kört fejezett be. A kategória negyedik és ötödik helyén Pál Krisztián és a mindkét kvalifikáción negyedik Kotán Péter áll holtversenyben 80-80 ponttal.

foto: Kotán Kristóf

A négyautós összevont STC+2000 és Super1600 kategóriában Kaczor Levente fejezte be az élen a napot, Papp Lajos, Kovács Sámuel és Nagy Benjámin a további sorrend a két futam után. Itt Kovács az, aki szintén az Eb-re készül és Hossier abroncsokkal versenyez. STC-2000-ben szokás szerint Roman Castoral vezet.

A CrossCar kupában Csuti Kristóf és Néveri Konrád osztozott az első és második helyeken, így holtversenyben várják a vasárnapot. A Magyar Kupában Szabó Bulcsú nyerte az első két kvalifikációt, a hibrid Suzukik mezőnylben pedig Held Zoltán és Turán Lotti áll az élen pontegyenlőséggel.

foto: Kotán Kristóf

AZ MX5 Kupában Gáspár Csaba, az Astra Kupában Kisharsányi nyerte a vasárnapi kvalifikációkat, a junioroknál Kaldenekker Norbert egy első és egy második hellyel előzi meg az első futamon győztes, de a másodikon csak harmadikként célba érő Szabó Bencét.

Hétfőn a fennmaradó kvalifikációs futamokat, az elődöntőket és a döntőket rendezik a Rabócsiringen.

foto: Kotán Kristóf

 

 

Bemutatták a 2025-ös Dakar úvonalát

0

2025 január 3. és 17. között hatodik alkalommal versenyez a Dakar Rally Szaúd-Arábiában. A kéthetes kihíváson 12 speciálszakaszt rendeznek, a rajt Bisha városban lesz, a cél pedig a Perzsa-öböltől délre fekvő Shubaytahba került.

A 47. Dakar eseményei január első napján a gépátvételekkel kezdődnek, majd január 3-án a Bisha mellett felállított táborban a prológgal indul a sivatagi száguldás. A cél ezúttal is a tábor területén belül lesz, sőt, a stop vonalat közvetlenül a pódium mellett jelölik ki.

A tavaly bevezetett és nagy sikert aratott 48H Chrono szakasz természetesen marad a programban, de tovább finomítottak rajta. 2025-ben 950 km hosszú lesz (a 2024-es 540 km-ről), és változatosabb terepen, gyors és technikás szakaszok váltakozásával zajlik. A versenyzők és a csapatok már a nyitó héten szembesülnek ezzel a kihívással.

Moraes
foto: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool

Jövőre több olyan napot tartanak – a terveks zerint ötöt-, amelyen az autósok és a motorosok külön pályán versenyeznek, így kevesebb lehetőségük lesz az autósoknak a motorosok nyomait követni, még fontosabbá válik a navigáció. Az Empty Quarterben az egyik versenynapon még a kamionosok is saját pályát kapnak. A navigációs kihívás mellett a biztonságot is szolgálja ez a lépés, hiszen nem kell előzgetni a motorosokat. A rajtot igyekeznek közvetlenül a napfelkelte utánra időzíteni, hogy a mezőny vége is sötétedés előtt beérjen a táborba.

A résztevők feladatát nehezíti, hogy a két hét során két alkalommal is szerviz nélkül maradnak, a 48H Chrono szakasz mellett egy maratoni távot is kijelölnek, ahol több mint 800 kilométeren át kell kitartania a technikának.

A nagyon sikeres Dakar Classic mezőnyben már a 2000 és 2005 között regisztrált autók és teherautók is részt vehetnek. A 2025-ben debütálók között lehet az a Mitsubishi Pajero, amellyel Stéphane Peterhansel 2004-ben első diadalát aratta az autók kategóriájában, vagy az a Bowler, amellyel Guerlain Chicherit és Mathieu Baumel 2005-ben mutatkozott be először. Emellett jövőre is megrendezik a Mission 1000 versenyt, amely verseny közbeni laboratóriumként szolgál az alternatív hajtású járművek fejlesztéséhez.

Attiyah
foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool

Csak néhány körön múlt, hogy Norris veszélybe sodorja Verstappen győzelmét Imolában

0

Max Verstappen nyerte az Emilia-romagnai Nagydíjat, az utolsó tizenöt kör azonban nem volt olyan nyugodalmas számára, mint a megelőzőek, hiszen Lando Norris veszélyes tempóban zárkózott fel mögé. A Ferrari 2006 óta először dobogós Imolában.

Az első tíz helyen mindenki a közepes keverékeket választotta az egy kerékcserével teljesíthető versenyre, de a 11. helyről induló Sergio Pérez kemények, a bokszutcából rajtoló Fernando Alonso pedig a lágyak mellett döntött.

A rajt első méretein látszólag Norris valamivel jobban elrugaszkodott a második helyről, mint Verstappen, ám a holland már egyértelmű éllovasként fordulhatott be az első kanyarba. Norris mögött Carlos Sainz fogott jó szélárnyékot, de nem maradt helye a brit támadására, így vissza kellett sorolnia Charles Leclerc mögé a negyedik helyre. Oscar Piastrit George Russell és a Cunoda Jukit lerajtoló Lewis Hamilton követte.

A Miamiban látottakkal ellentétben ezúttal nem volt jobb a McLaren tempója a Red Bullénál, Verstappen apró, de biztos lépésekkel elkezdett kiépíteni egy biztonságos előnyt Norrisszal szemben. A sorrend mögöttük sem változott az élmezőnyben, noha Piastri szorongatni kezdte Sainzt.

A közepes keveréken rajtolók már a 10. kör környékén megkezdték a bokszkiállások sorát a hátsó traktusokban, itt pedig Alexander Albon versenye vakvágányra is futott, miután a valószínűleg rosszul felhelyezett gumiszettje miatt csak lassú tempóban volt képes megtenni következő körét. Nem parkolt le a pálya szélére, ahogy az ilyen esetekben elvárt, s visszatért újabb cserére, de a csapat hibáját 10 másodperces stop&go büntetéssel szankcionálták a felügyelők.

Pérez tempója nem volt túl erős a kemény gumikon, ráadásul a 18. körben a Rivazzában a kavicságyba is lecsúszott, amivel öt másodpercet eldobott. Az előtte haladók közül kereket cserélők ugyan Norris vezetésével mind mögötte tértek vissza a pályára, de egy-két kör alatt megelőzték a mexikóit, így a mögé való beragadás nem veszélyeztette a többiek pozícióharcát. Piastrinak viszont sikerült átugrania a bokszban Sainzt azáltal, hogy a Ferrari a kelleténél talán néhány körrel későbbre hagyta a spanyol kerékcseréjét.

Perez a 38. körben állt ki végül a bokszba, s friss lágy gumijai által immár ő lehetett elemében a keményeken lévő többiekkel szemben. Néhány kör alatt visszakapaszkodott a 8. helyre – Cunoda és Nico Hülkenberg voltak ekkor mögötte pontszerző helyen –, s 20 köre volt, hogy megpróbálja beérni az ekkor már fél perccel előtte álló Hamiltont, aki korábban egyszer maga is hibázott.

Ekkor, 20 körrel a vége előtt, amikor már senkinek sem maradt hátra tervezett kerékcseréje, Verstappen 7 másodperccel vezetett Norris előtt, akire viszont a kemény gumikon felzárkózott Leclerc, noha a monacói lendületét megakasztotta, amikor egy alkalommal átvágta a Variante Alta sikánt.

Ezután némileg váratlanul Verstappen előnye kezdett csökkenni: a holland a rádión arra kezdett panaszkodni, hogy az autója „nem kanyarodik”, ráadásul a pályahatárok túllépésével is egyetlen vétségre volt már csak a büntetéstől. Hét körrel a vége előtt 2 másodpercre zárkózott fel a címvédő mögött Norris. A remélt gigászi összecsapás azonban elmaradt, a végére Norris is elveszítette a tapadást és egy időre 1,5 másodperc környékén állandósult a lemaradása. Az utolsó körben azért egy másodpercen belülre került, majd a leintés után amiatt sajnálkozott, hogy nem állt rendelkezésére még egy-két kör az előzési kísérlethez.

Verstappen így megszerezte szezonbeli ötödik győzelmét, a Miamiban győztes Norris bár duplázni nem tudott, de ismét dobogós, Leclerc révén pedig a Ferrari először ünnepelhetett a dobogón a négy éve visszatért Imolában Michael Schumacher 2006-os győzelme óta.

Piastri, Sainz, Hamilton, Russell, Pérez, Stroll és Cunoda lett a többi pontszerző. Pérez a lágy gumikon sem tudott a Mercedesek közelébe kerülni, így Russell kényelmesen kihajthatott még egy kerékcserére, amivel bár elveszített két pontot Hamiltonnal szemben, ám szerzett egy extrát magának és a csapatnak a leggyorsabb körrel.

A verseny végeredménye (top10):

Az év felvételei – Vettel is elérzékenyült Senna autójának vezetése után (videó)

0

Alighanem minden idők egyik legnagyszerűbb megemlékezésének lehettek szemtanúi azok, akik élőben látták, ahogyan Sebastian Vettel Ayrton Senna 1993-as McLarenjével köröz Imolában.

Az Emilia-romagnai Nagydíj előtt bő egy órával Sebastian Vettel a tegnapi gyakorlókörök után immár egyedül vágott neki az imolai versenypályának, hogy páratlan módon emlékezzen meg a 30 évvel ezelőtt ugyanitt elhunyt Ayrton Sennáról és Roland Ratzenbergerről.

A négyszeres világbajnok erre az alkalomra készített sennás overálban, különleges festésű sisakban ült bele a tulajdonában levő 1993-as McLarenbe, a Senna utolsó futamgyőztes F1-es autójaként ismert MP4/8-asba. Vettel sisakjának egyik oldalán Senna ikonikus festését, a másikon Ratzenberger dizájnját láthattuk.

A 36 esztendős versenyző kezdetben ment néhány olyan kört, amiben ésszerű keretek között, de azért odalépett a V8-as Ford-motorral hajtott autónak, majd jött a megemlékezés legmeghatóbb része: előbb egy brazil, majd egy osztrák zászlót vett elő, és végül a kettőt összefogva, lassabb tempóban rótta le tiszteletét az elhunyt versenyzők előtt. Ez különösen annak tudatában megindító, hogy Senna az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon egy osztrák zászlót vitt magával a Williamsében, hogy a futam után azt lobogtatva tisztelegjen Ratzenberger emléke előtt, de ezt már soha nem tudta megtenni.

Amikor az utolsó körben Vettel a célegyenesbe ért, még körzőzött egyet a McLarennek, majd kiszállt, a két zászlót az autó oldalára terítette, ő maga pedig térdre borulva meghajolt előttük. Amikor levette a sisakját, jól látszottak a könnyek a szemében.

„Elképesztő volt – mondta az őt sebtében meginterjúvoló Lawrence Barrettónak, az F1 riporterének. – 30 évvel ezelőtt nagyon sötét időszakot éltünk, amikor ez a borzasztó hétvége történt. Hogy 30 évvel később itt lehetek, Ayrton autóját vezethetem, miközben Ayrtonra és Rolandra is emlékezünk, nagyon érzelmes. Annyira jó látni ezt a sok embert, és hogy mennyire izgatottak és boldogok lettek, amikor látták az autót. Amikor elővettem a zászlót, szerintem felrobbantak a lelátók. Nagyon különleges volt, kiabáltam a nevüket a sisak alatt, és egyértelműen ez az egyik legérzelmesebb pillanat, amit a kormány mögött átéltem.”

„Azon a vasárnapon Ayrton autójában ott volt az osztrák zászló. Mindig azt csinálta, hogy a brazil zászlót lengetve ünnepelt, de az osztrák zászlóval mindkettejükre emlékezni akartam. Csütörtökön futottunk egy jót, amire eljött minden versenyző. Ha felnézünk az égre, szerintem mindkettejüket láthatjuk.”

Barretto az autóról is kérdezte Vettelt, megjegyezve, hogy azért egy kicsit odalépett neki az elején. „Annyira élvezetes vezetni ezt az autót. Azt kívánom, bárcsak visszamehetnék az időben, és versenyezhetnék azok ellen a srácok ellen, ott lehetnék a rajtrácson. Nagyon játékos autó, igazán élveztem a vezetést, az emberek pedig szerintem élvezték a hangját. Jó, hogy életben tudjuk tartani az emlékeket, és emlékeztetni tudjuk az embereket Ayrtonra és Rolandra. Különösen Ayrton az, aki a sportágunk egyik valódi hőse volt több okból kifolyólag.”

„Ez most már az én autóm, de egykor az övé volt. Egyértelműen nagyon különleges pillanat ez. Amikor rá gondolok, látom magam előtt a felvételeket, amiket gyerekként láttam, ahogy a dobogón áll a Brazil Nagydíjon, és visszarepülök a nappalinkba az apukámmal, amikor a baleset történt. A vezetésre is koncentrálnom kellett, miközben élvezni is próbáltam, majd amikor elővettem a zászlót, akkor őrültek meg igazán. Annyira jó volt látni, ahogy ugráltak az emberek. Olyan pillanat volt, amit az ember megállítana, és még jó ideig élvezne. Elképesztő lehetőség volt.”

Vettel nem véletlenül említette az apukáját, Norbertet, aki szintén ott volt a helyszínen. Idősebb Vettel a bemutató után a célegyenesben (sennás pólóban) a könnyeit törölgetve hallgatta fiát Senna két unokahúgának, a szintén elérzékenyült Biancának és Paulának a társaságában.

A teljes bemutatót IDE KATTINTVA lehet visszanézni.

Verstappen dobogós helyről esett ki, szoros csatában dőlt el a Belga Bajnokság 3. futama

0

Jos Verstappen a Sezoensrally utolsó szakaszán esett ki a harmadik helyről, Niels Reynvoet pedig sorozatban második győzelmét aratta a Belga Rally Bajnokság ide harmadik futamán. 

A Belga Rally Bajnokság harmadik versenyén 12 gyorsasági és 139.38 km verseny táv várt a 80 nevezőre. 

Az aszfaltos futam első szakaszát azonnal Niels Reynvoet és Kris D’alleine nyerte meg Citroen C3 Rally2-vel a bajnoki címvédő, ugyancsak C3-mal induló Maxime Potty és Renaud Herman előtt, míg a harmadik idővel Jos Verstappen és Renaud Jamoul zárt Skoda Fabia RS Rally2-vel. 

A belga bajnokság legfiatalabb bajnoka, a 24 éves Potty azonban már a második szakaszon az élre állt, Reynvoet pedig csak az ötödik gyorsaságin tudta visszaelőzni, onnantól viszont bár előnye sosem volt pár másodpercnél nagyobb, meg is tartotta helyét és sorozatban második győzelmét szerezte 3.6 másodperc előnnyel. 

Potty bajnoki címvédő szezonját pedig három második helyezéssel kezdte. 

A verseny harmadik helyét egészen az utolsó szakaszig tartotta Jos Verstappen, akkor azonban kicsúszott, és kiesett, így a harmadik helyet a Hyundaijal induló Bastien Rouard és Félicien Poncelet szerezte meg 1:08.6 perc hátránnyal. 

A belga bajnokság a 60. Ypres Rallyval folytatódik június 21-22. között. 

Pink Audival sokkol az F1-es világbajnok – de vajon ki lehet az?

0

Az X-en (korábbi nevén Twitter) elkezdtek keringeni az imolai F1-es hétvégén készült képek egy pink színű Audiról. Az RS 6 Avant ilyen fényezésben már önmagában is feltűnő jelenség, de úgy különösen az, ha a sofőrülésre pillantva egy Forma–1-es világbajnok néz vissza ránk.

Hogy kicsoda a nem mindennapi sportautó tulajdonosa, arra a guideautoweb.com áprilisi cikke adja meg a választ, a lap ugyanis ekkor számolt be róla, hogy egy 53 esztendős korábbi Forma–1-es pilóta készhez vehette vadonat új pink Audiját. A kocsit több mint két évvel ezelőtt rendelte meg, és az olaszországi Varesében található Audi Zentrum végezte el rajta a módosításokat.

A tulajdonos pedig nem más, mint az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve, akitől F1-es pilótaként sem állt távol a polgárpukkasztás, és egyszer még a haját is pinkre festette. Egy Instagramon közzétett videóban a kanadai elmondta, hogy 2002-es megjelentése óta az RS 6 Avant az álomautója, és mivel a pink a kedvenc színe (a sisakfestésében is megjelent), az autót is ilyenre fényeztette.

Egyébként pedig Villeneuve tarka sisakdizájnjának összes színe megjelenik valamilyen módon a kocsin: a féknyereg kék, számos betét fekete, az ülések varrása sárga, a fejtámlába varrt JV-logo zöld, a biztonsági övek pedig pirosak. A hátsó ablakon pedig „egyedileg készítve JV-nek” felirat olvasható.

Embed from Getty Images

Villeneuve sisakja 1998-ból 

A cikk megemlíti, hogy mivel a pink szín nem szerepel az Audi Neckarsulmban levő összeszerelő bázisán választható színek között, a varesei műhelynek jóvá kellett hagyatnia a festést, ami nem volt egyszerű.

Ami a kocsi műszaki adatait illeti, az RS 6 Avant az A6-os paletta csúcsmodellje, ikerturbós 4 literes V8-as motorja 621 lóerős, és 3,4 másodperc alatt gyorsítja fel a kombit 0-ról 100 km/órás sebességre.

Villeneuve szokásához híven televíziós szakértőként van jelen az Emilia-romagnai Nagydíjon.