Jos Verstappen a Sezoensrally utolsó szakaszán esett ki a harmadik helyről, Niels Reynvoet pedig sorozatban második győzelmét aratta a Belga Rally Bajnokság ide harmadik futamán.
A Belga Rally Bajnokság harmadik versenyén 12 gyorsasági és 139.38 km verseny táv várt a 80 nevezőre.
Az aszfaltos futam első szakaszát azonnal Niels Reynvoet és Kris D’alleine nyerte meg Citroen C3 Rally2-vel a bajnoki címvédő, ugyancsak C3-mal induló Maxime Potty és Renaud Herman előtt, míg a harmadik idővel Jos Verstappen és Renaud Jamoul zárt Skoda Fabia RS Rally2-vel.
A belga bajnokság legfiatalabb bajnoka, a 24 éves Potty azonban már a második szakaszon az élre állt, Reynvoet pedig csak az ötödik gyorsaságin tudta visszaelőzni, onnantól viszont bár előnye sosem volt pár másodpercnél nagyobb, meg is tartotta helyét és sorozatban második győzelmét szerezte 3.6 másodperc előnnyel.
Potty bajnoki címvédő szezonját pedig három második helyezéssel kezdte.
A verseny harmadik helyét egészen az utolsó szakaszig tartotta Jos Verstappen, akkor azonban kicsúszott, és kiesett, így a harmadik helyet a Hyundaijal induló Bastien Rouard és Félicien Poncelet szerezte meg 1:08.6 perc hátránnyal.
A belga bajnokság a 60. Ypres Rallyval folytatódik június 21-22. között.
Az X-en (korábbi nevén Twitter) elkezdtek keringeni az imolai F1-es hétvégén készült képek egy pink színű Audiról. Az RS 6 Avant ilyen fényezésben már önmagában is feltűnő jelenség, de úgy különösen az, ha a sofőrülésre pillantva egy Forma–1-es világbajnok néz vissza ránk.
Hogy kicsoda a nem mindennapi sportautó tulajdonosa, arra a guideautoweb.com áprilisi cikke adja meg a választ, a lap ugyanis ekkor számolt be róla, hogy egy 53 esztendős korábbi Forma–1-es pilóta készhez vehette vadonat új pink Audiját. A kocsit több mint két évvel ezelőtt rendelte meg, és az olaszországi Varesében található Audi Zentrum végezte el rajta a módosításokat.
A tulajdonos pedig nem más, mint az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve, akitől F1-es pilótaként sem állt távol a polgárpukkasztás, és egyszer még a haját is pinkre festette. Egy Instagramon közzétett videóban a kanadai elmondta, hogy 2002-es megjelentése óta az RS 6 Avant az álomautója, és mivel a pink a kedvenc színe (a sisakfestésében is megjelent), az autót is ilyenre fényeztette.
Egyébként pedig Villeneuve tarka sisakdizájnjának összes színe megjelenik valamilyen módon a kocsin: a féknyereg kék, számos betét fekete, az ülések varrása sárga, a fejtámlába varrt JV-logo zöld, a biztonsági övek pedig pirosak. A hátsó ablakon pedig „egyedileg készítve JV-nek” felirat olvasható.
A cikk megemlíti, hogy mivel a pink szín nem szerepel az Audi Neckarsulmban levő összeszerelő bázisán választható színek között, a varesei műhelynek jóvá kellett hagyatnia a festést, ami nem volt egyszerű.
Ami a kocsi műszaki adatait illeti, az RS 6 Avant az A6-os paletta csúcsmodellje, ikerturbós 4 literes V8-as motorja 621 lóerős, és 3,4 másodperc alatt gyorsítja fel a kombit 0-ról 100 km/órás sebességre.
Villeneuve szokásához híven televíziós szakértőként van jelen az Emilia-romagnai Nagydíjon.
Hétvégén rendezték a Cseh Rally Bajnokság második futamát, a Rally Cesky Krumlov versenyt, mely nagy csatában dölt el a tavalyi bajnokság második helyezettje, Dominik Stritesky javára.
Az április közepén rendezett, de tragikus baleset miatt félbeszakadt Rally Sumava Klatovy verseny után a Rally Cesky Krumlov futammal folytatódott a Cseh Rally Bajnokság.
A második futamon 15 gyorsasági szakasz és 167.06 km versenytáv várt a 108 nevezőre.
Az aszfaltos verseny első szakaszát Filip Mares és Radovan Bucha nyerte Rally2-es Toyotájával, azonban a következő gyorsaságin már Jan Kopecky és Jan Hlousek állt az élre Skoda Fabia RS Rally2-vel, és a bajnokság címvédője szoros csatában, de egészen az első nap utolsó előtti szakaszáig az élen tudott maradni. Ekkor azonban előbb utolérte, majd a nap utolsó szakaszán 8 tizeddel meg is előzte Kopeckyt a tavaly bajnokság második helyezettje, a Kopeckynél 18 évvel fiatalabb, 24 éves Dominik Stritesky és Jiri Hovorka ugyancsak Fabia RS-sel.
Az első nap igen szoros eredménnyel zárult, hiszen a harmadik helyen Erik Cais és Petr Tesinsky 4.7 másodperc hátránnyal állt, míg a három skodás párost Mares követte a negyediken, aki szintén csak 9.3 másodperc hátránnyal követte Striteskyt.
A második napon pedig Stritesky már folyamatosan az élen autózott, végül pedig csupán 3.6 másodperc előnnyel tudott nyerni Kopecky előtt.
Kevésbé sikerült a tempót tartania a második napon Filip Maresnek, aki végül 40.2 másodperc hátránnyal fejezte be a versenyt a harmadik helyen, miután Erik Cais az utolsó szakaszon defektet szedett össze, így pedig a nemzeti értékelés negyedik helyen ért célba.
A cseh Rally Challenge bajnokság élén záró Václav Pech és Petr Uhel ugyancsak nagyon gyors tudott lenni 2006-os Ford Focus WRC-jével, összességében 8 tizeddel maradtak csak el Stritesky eredményétől, míg a cseh ORC-t csaknem 11 és fél perc előnnyel nyerték.
Max Verstappen két pilótától is nagy segítséget kapott az Emilia-romagnai Nagydíj rajtelsőségének megszerzéséhez.
Miként arról testvéroldalunkon beszámoltunk, Max Verstappen egyszerre Ayrton Senna és Alain Prost rekordját is beállító imolai pole-jában kulcsszerepet játszott Nico Hülkenberg, a Haas versenyzője, aki a Q3-ban visszaadta a korábbi segítséget a hollandnak, aki enélkül nem biztos, hogy megfutotta volna a legjobb időt. Ám mint arra a The-Race.com hasábjain Mark Hughes rávilágított, nem a német versenyző az egyedüli pilóta, akinek segítsége elengedhetetlen volt Verstappen rajtelsőségéhez.
A Red Bull ugyanis a pénteki szabadedzéseken olyannyira messze volt az ideális működési tartományától – amúgy sem fekszenek neki az olyan pályák, amelyeken az első tengely tapadása határozza meg a teljesítményt, de most ezzel együtt is nagyon rosszul viselkedett az RB20-as –, hogy Verstappen és mérnöke, Gianpiero Lambiase sem tudott zöld ágra vergődni vele. Az első gyakorláson Verstappen a Tosában és az Acque Mineraliban sem tudta megfelelően rotálni az autót, amire válaszul a második tréningre növeltek az első szárnyának meredekségén. Ez a közepes gumikon javított a helyzeten, viszont a lágyakon szinte vezethetetlenné tette az autót, amelynek ideges hátulja folyton a kicsúszás határára sodorta a hollandot.
A megoldás megtalálása így szokás szerint a Milton Keynes-i gyárban a hétvégével párhuzamosan dolgozó csapatra és a szimulátorpilótára hárult, aki ezen a hétvégén az F1-ben korábban a Toro Rossóval versenyző, négyszeres Le Mans-i 24 órás-győztes és endurance-világbajnok, illetve egyszeres Formula E-bajnok Sébastien Buemi volt.
A 35 esztendős versenyző Christian Horner csapatfőnök elmondása szerint gigahosszú műszakot teljesített, hogy segítsen gatyába rázni az RB20-ast. „Az első edzéstől kezdve Buemi 10-11 órát vezetett a szimulátorban Milton Keynes-ben. Mindannyian hajnalig dolgoztak. A szimulátorpilóta szerepkörén Jake Dennisszel osztoznak, de ezúttal Buemi volt szolgálatban. Ők a meg nem énekelt hősök a csapatban, akik a forró sötétségben dolgoznak Milton Keynes-ben, és a maihoz hasonló napokon ez kulcsfontosságú.”
Buemi nagy ritkán igazi F1-es Red Bullba is beülhet / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Van egy csapatunk Ben Waterhouse irányítása alatt, amelybe olyan emberek tartoznak, mint Simon Rennie (Mark Webber és Daniel Ricciardo korábbi red bullos versenymérnöke – a szerk.), illetve mérnökök nagyszerű csoportja, akik ezután GP-vel (Lambiase) dolgoznak együtt – folytatta Horner. – Ez teljes mértékben csapatmunka. Az olyan pilótáknak, mint Buemi és Dennis, megvan a képességük és a tapasztalatuk, hogy megváltoztassák a vezetési stílusukat, és azt mondják, hogy »Maxnak tetszeni fog ez«, vagy »Checo nem fogja kedvelni ezt.« Nem pusztán gyors köröket futnak és próbálják magukra állítani az autót, hanem azért dolgoznak, hogy a versenyzőknek a lehető legjobb autót adják.”
„A Tosa és a 12-es kanyar nem volt nagyszerű nekünk, de a srácok a gyárban sokkal jobb állapotban hozták az autót. Elkezdett tapadni az eleje, megváltozott az egyensúlya, minden lenyugodott, aztán hirtelen… bumm. Max különösen nem szereti azt, ha egy autó tolja az elejét. Nagy előrelépést érzett a harmadik szabadedzésen, de még szükség volt további finomhangolásra. Ezzel pedig a Q1-re végre elégedett lett, és ekkor láttuk őt először az első helyen a hétvége folyamán.”
„Ezen a hétvégén aerodinamikai fejlesztések érkeztek az autóra, ezeket pedig fent is hagytuk, mert hozzák azt, amit kell nekik. De össze kellett hangolni az aerodinamikai egyensúlyt a mechanikai tényezőkkel.”
Verstappen utólag azon lelkendezett, mennyire fantasztikus, amikor ennyire nehéz kezdet után tudnak változtatni és megszerezni az első helyet. A címvédő emellett elmondta, péntekről szombatra az autó a másik végletbe került az egyensúly szempontjából, viszont innen már a rendelkezésre álló eszközökkel el tudták érni, hogy olyan legyen, amilyennek szeretnék.
Négy magyar páros is rajthoz állt a Historic Eb hétvégi, Rally de Asturias versenyén, melyen végül nagyszerű eredményeket tudtak elérni.
A Rally de Asturias Historico versenyen 10 gyorsasági várt a mezőnyre, akiknek 130.8 km-es versenytávot kellett teljesíteni,
A spanyol verseny legelőkelőbb eredményét ifj. Érdi Tibor és Kerék István érte el a magyar indulók közül, akik a Ford Sierrával az Eb értékelés abszolút 5. helyét szerezték meg, míg a 4-es kategóriában és az E3-as korcsoportban is a harmadik helyen értek célba.
Magoss Péter és Bán Viktor a 4-es kategóriában és az E4-es korcsoportban is az ötödik helyet szerezte meg Subaru Legacyval.
Mekler László és felesége, Mikó Edit a 2-es kategória negyedik és C1-es korcsoport 2. helyén zárt Alfa Romeoval, míg Dunavölgyi János és Wébel Martin Zsolt Lada Samarával ért célba a 4-es kategória kilencedik és E2-es korcsoport második helyén.
A verseny abszolút győzelmét a BMW E30 M3-mal induló brit Marty McCormack és Barney Mitchell szerezte meg mindössze 1.6 másodperc előnnyel az Audi Quattroval induló olasz Andre “Zippo” Zivian és Nicola Arena előtt. A harmadik helyen a cseh Vojtech Stajf – Veronika Havelková ért célba ST165-ös Toyota Celicával.
A Historic Eb következő versenye a Mecsek Rally lesz június 13-15. között.
Ayrton Senna 1993-as McLarenje már szombaton pályára lépett Imolában.
Sebastian Vettel már csütörtökön főszerepet vállalt abban, hogy a száguldó cirkusz méltón emlékezzen a valamivel több mint 30 évvel ezelőtt az Emilia-romagnai Nagydíj helyszínén, Imolában elhunyt Ayrton Sennára és Roland Ratzenbergerre. Szombaton pedig aztán először tette meg azt, amiért tulajdonképpen az idei hetedik versenyhétvégére utazott: vezette a háromszoros világbajnok 1993-as McLarenjét, az MP4/8-ast.
Az autó, amellyel a legenda utolsó futamgyőzelmét aratta (egyben ezzel a kocsival ért célba utoljára F1-es versenyen), nem mellesleg Vettel tulajdonában van. „Édesapám nagy Senna-rajongó volt, és volt egy kis modellem a ’93-as McLarenről. Az már nagyon régóta a szobámban van. Mindig is úgy gondoltam, hogy ez az egyik legszebb autó, amit valaha építettek, a méretét, a kinézetét és a tervezését tekintve. Szóval nyilván nagyon jó volt, amikor lehetőségem nyílt ajánlatot tenni, és még inkább, amikor lehetőségem volt bemutatni, mint most” – nyilatkozta még a tavalyi goodwoodi bemutatón.
A V8-as Ford motor által hajtott, elektronikai szempontból rendkívül kifinomult autót Vettel ezúttal az 1993-as mclarenes overálhoz hasonló piros overálban vezette, de miként az autón, természetesen ezen sem voltak ott a Marlboro logói. A kocsi motorborítására viszont felkerült a csütörtöki megemlékezés pólóin is szereplő #forever Senna (mindörökké Senna) felirat, Vettel pedig most sem finomkodott, így nem csak végiggurult az imolai pályán.
Videók a bemutatóról:
Vettel behind the wheel of Senna's McLaren MP4/8 in Imola 😍
A bemutatóra több F1-es szereplő is kilátogatott, így például Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is elcsevegett Vettellel a rajtrácson, de Paul Monaghan, a Red Bull főmérnöke is tiszteletét tette. A négyszeres világbajnok egyébként nem együtt körözött, hanem több korábbi F1-es autó társaságában, amelyek között volt például egy 1998-as Benetton, egy 1974-es Hesketh, és egy 1987-es Arrows is.
Hétvégén rendezték a Közel-Kelet Rally Bajnokság idei második versenyét, a Jordán Rallyt, melyen Nasser Al-Attiyah először indult új autójával, amivel azonnal nyerni is tudott.
A korábban WRC-naptárban is szereplő Jordán Rallyn idén 15 gyorsasági várt volna a 24 fős mezőnyre, akiknek így 195 km-es versenytávot kellett volna teljesíteni, azonban az első nap utolsó előtti szakaszát végül törölni kellett.
A murvás verseny első szakaszától azonnal az élre állt Nasser Al-Attiyah és Giovanni Bernacchini, akik ezen a versenyen indultak először új autójukkal, Skoda Fabia RS Rally2-vel.
A katari pilóta korábban már versenyzett Skodával, második WRC2-es bajnoki címét Fabia R5-tel szerezte 2015-ben. 2019 óta Volkswagen Polo R5-tel versenyzett, idén azonban lehetősége volt tesztelni az új Skodát, mely azonnal meggyőzte, így lecserélte a Polot.
“A Skoda Fabia R5 egy nagyszerű autó volt, és sikerült vele megszereznem a második világbajnoki címemet – mondta Nasser Al-Attiyah. – Most azonban lehetőségem volt kipróbálni egy Fabia RS-t, ami megdöbbentett. Hatalmas a különbség a korábbi R5-ös Skodához képest, de még a Volkswagennel összehasonlítva is. Ezért úgy döntöttem, hogy a Fabia RS-sel folytatom a versenyzést. Látom, hogy a Skoda Motorsport milyen komoly munkát végzett ezzel az autóval és megjelenése óta is folyamatosan fejleszti. A Skodával is jó a kapcsolatom, így sikerült elintézni, hogy ezzel az autóval folytatom a szezont, és jó esélyt látok a Közel-Kelet Rally Bajnokság megnyerésére.”
Az új autóval végül 14 megtartott szakaszból 12-t nyert meg a katari-olasz kettős, és bár péntek délelőtt még megtudták szorongatni riválisai, az első napot végül 1:05.7 perc előnnyel zárta Al-Attiyah az élen, majd a második napon folyamatosan növelve előnyét végül 5:31.5 perc előnnyel tudta idei első győzelmét megszerezni.
A második helyen honfitársa, az ugyancsak Fabia RS-sel induló Abdulaziz Al-Kuwari zárt brit navigátorával, Marshall Clarke-kal, aki egy 10 másodperces büntetést is begyűjtött, az ezüstös pozíciót azonban így is magabiztosan, 6:43.3 perc előnnyel szerezte meg a Mitsubishivel induló jordán Shaker Jweihan és libanoni navigátora, Carlos Hanna előtt.
Nasser Al-Attiyah 16., míg Bernacchini ötödször tudta megnyerni a Jordán Rallyt, ez a győzelem pedig nagyon fontos volt azt követően, hogy a Közel-Kelet Rally Bajnokság szezonnyitó Katar Rallyn kiestek a Volkswagennel.
„Nagyon jó érzés újra győzelemmel befejezni egy versenyt – mondta Nasser Al-Attiyah a verseny után. – Sokat tanultunk ezen a hétvégén az autóról és folyamatosan tudtuk javítani az autó beállítását. Most úgy érzem, hogy minden összeállt a jó folytatáshoz.”
Oscar Piastrit három hellyel hátrasorolták az Emilia-romagnai Nagydíj rajtrácsán Kevin Magnussen feltartása miatt. Az ausztrál versenyző így a második helyett az ötödik pozícióból indul, míg csapattársa, Lando Norris, valamint a két Ferrari eggyel előrébb lép.
Max Verstappent ezúttal sem lehetett legyőzni normál időmérőn (a sanghaji sprintkvalifikáción kikapott), amivel Ayrton Senna és Alain Prost rekordját is beállította. A két McLaren azonban nagyon közel volt a címvédőhöz, Oscar Piastri csupán 74 ezredet kapott tőle. Később azonban kiderült, hogy akkor is a holland pilóta indulna a pole-ból, ha a 23 éves versenyző megverte volna.
Piastri ugyanis három rajthelyes büntetést kapott, ami nem is annyira meglepő annak, aki látta a Q1 hajráját. A kétszeres F1-es dobogós ugyanis a Tamburello-sikánban látványosan feltartotta Kevin Magnussent a dán pilóta utolsónak szánt gyorskörén, akinek kicsit korrigálnia is kellett, majd kénytelen volt elvenni a gázt, és beletörődni abba, hogy a tizennyolcadik helyen kiesett. (Az esetet erre a linkre kattintva lehet megtekinteni.)
Mindez persze nem volt releváns Piastri elbírálása során, ahogyan az sem menthette fel, hogy a hibát valójában nem ő, hanem versenymérnöke követte el. Tom Stallard ugyanis arról magyarázott pilótájának, hogy milyen deltaidőre van szükség, amikor észbe kapott, és szólt neki, hogy figyeljen Magnussenre. Ekkor azonban már késő volt, és mindkét versenyző szempontjából megtörtént a baj.
A sportfelügyelők szintén ezt a körülményt emelik ki az FIA által közzétett dokumentumban, és hozzátették, hogy más versenyzők esetében a mérnök időben szólt, és el tudták kerülni a feltartást. Éppen ezért ugyan elfogadták azt az érvelést, hogy a pálya kialakítsa miatt Piastri csak az utolsó pillanatban vette észre Magnussent, utána pedig próbált gyorsítani, hogy elmenjen az útból, ez nem jelentett felmentést számára.
Kevin Magnussen nampak tak senang dengan Oscar Piastri yang terlambat memberikan jalan dan mengganggu hot lapnya.
Piastri így a második helyett az ötödik helyről fogja megkezdeni az imolai futamot. A McLaren viszont csapatként csak két pozíciót bukott, hiszen eredeti pozícióját csapattársa, Lando Norris örökölte meg, vagyis ő fog Verstappen mellől, az első sorból nekivágni a viadalnak. A Ferrari szintén örülhet, hiszen így Charles Leclerc a harmadik helyre jön előre, míg a második sort Carlos Sainz egészíti ki.
Sébastien Ogier azt követően, hogy a Portugál Rallyn 100. dobogós eredményével, 60. WRC-futamgyőzelmével a verseny legeredményesebb pilótája lett, Olaszországban beállíthatja Sébastien Loeb rekordját.
Az Olasz Rally jelenlegi legeredményesebb versenyzője Sébastien Loeb, aki 2005-ben, 2006-ban, 2008-ban és 2011-ben a Szardínia Rallyn, míg 2003-ban a Sanremo Rallyn tudott nyerni.
A kilencszeres világbajnokot azonban az idei Szardínia Ralyn beérheti Sébastien Ogier, aki eddig négy alkalommal tudott Olaszországban győzni, 2013 és 2015 között háromszor, valamint 2021-ben tudta megnyerni a Szardínia Rallyt.
Ha pedig csak a Szardínia Rallyt nézzük, akkor Ogier ennek a versenynek a legeredményesebb pilótája is tudna lenni egy esetleges győzelemmel.
Max Verstappen a két McLaren nyomása alatt is meg tudta nyerni az Emilia-romagnai Nagydíj időmérőjét, miközben Sergio Pérez és Fernando Alonso is korán kiesett.
A Sergio Pérez és Fernando Alonso balesetét is hozó utolsó szabadedzés után az időmérőre is maradt a száraz idő Imolában – mint ahogy a helyenként felkavarodott erősorrend és a zűrös események is.
A Q1 hajrájáig a McLarenek álltak a tabella élén, ám az utolsó pillanatokban meglepetésre Nico Hülkenberg mindenkinél jobb időt futott a Haasszal. Utolsó köreikkel aztán Max Verstappen és Charles Leclerc még elé kerültek, de a monacói gyorsaságában is volt valami furcsaság: a két Ferrari a többiekkel ellentétben lágy helyett közepes keverékeken teljesítette a teljes első szakaszt, s így is a 2. és a 7. helyen zárták azt. Ehhez képest Lewis Hamilton 22 ezreddel úszott meg Sanghaj után egy újabb korai kiesést, Fernando Alonso viszont nem volt ennyire szerencsés: a spanyol ismét elkövetett egy hibát, ezúttal a Tamburello kijáratánál csúszott a kavicságyba. Bár a fallal való találkozást ezúttal elkerülte, és a Q1 végén visszatért a pályára, körét megszakítva a bokszba hajtott, így az Aston Martin pilótája korán búcsúzott.
Alonso was off in FP3 and he's in the gravel again in Q1
Kiesett az első szakaszban Valtteri Bottas, Csou Kuan-jü, Kevin Magnussen (akinek feltartása miatt Oscar Piastrit helyezték vizsgálat alá), Alonso és Logan Sargeant.
A Q2 sztárja Cunoda Juki volt, aki a harmadik helyen zárta a középső szakaszt az RB-vel az ismét elöl végző Verstappen és Leclerc mögött, de továbbjutott csapattársa, Daniel Ricciardo is. Ezúttal is elvérzett egyik nagycsapat pilótája, Sergio Pérez nem tudott tiszta kört futni a végén, így csak a 11. helyen zárt, s kiesett Esteban Ocon, Lance Stroll, Alexander Albon és Pierre Gasly társaságában.
A Q3 első gyorskörei során Verstappen 1:14,869-es idővel ismét az élre állt, de ott volt mögötte 73 ezreddel Norris, 147-tel pedig Leclerc. Pénteki látszólagos szenvedés ide vagy oda, de a holland végül megcsinálta a pole-t: második nekifutásra még másfél tizedet javulni tudott, amire szüksége is volt, hiszen a szintén gyorsuló mindkét McLaren-pilóta egy tizeden belül végzett hozzá képest. Piastri – akit vizsgálnak – második lett, Norris harmadik, őt követi Leclerc, Sainz és Russell.
Verstappen az időmérő megnyerésével zsinórban nyolcadik rajtelsőségét szerezte, ezzel beállította Ayrton Senna legjelentősebb fennmaradt rekordját. Különálló rekord a szezon kezdetén sorozatban megszerezett pole-pozíciók száma, amit 1993-ból héttel tart Alain Prost – egy különös egybeesés nyomán a holland Senna rekordjával együtt ezt is beállította most Imolában.