back to top
2026. február 26. 20:10
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 60

    Wydaeghe elégedett első versenyével, amit pilótaként teljesített

    0

    A Thierry Neuville mellett 2024-ben világbajnoki címet szerző Martijn Wydaeghe elégedetten zárta első versenyét, ahol pilótaként állt rajthoz és zárt a hatodik helyen.

    Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe 2024-ben együtt ért a csúcsra a WRC-ben, amikor a Japán Rallyn bebiztosították első vb-címűket.

    A belga navigátor azonban a hétvégén belekóstolt abba is, hogy milyen teljesítményt tud nyújtani pilótaként. Végül Rally2-es Hyundaijal a hatodik helyen ért célba a francia Rallye Régional du Pays Vençois futamon.

    „Nagyon jó móka volt! – mondta Wydaeghe a Rallye-sport.fr oldalnak a versenyről. – Nagyon élveztem ezt az eseményt, és ez egy olyan hétvége, amit soha nem fogok elfelejteni. Az ötlet, hogy az összes barátommal együtt csináljuk meg, igazán nagyszerű volt.”

    „A hétvégén nem a versenyképesség volt a cél és soha nem is akartam az lenni. A legfontosabb az volt, hogy mindenféle baleset vagy probléma nélkül befejezzem a ralit. Nagyon élveztem az autó vezetését. Fantasztikus hetünk volt, egész hétvégén sok barátunk és családtagunk volt körülöttünk. Japánban kezdtük el megbeszélni ezt a projektet, és Florian Haut-Labourdette gyorsan fel is ajánlotta, hogy a navigátorom lesz. A Hyundaijal mindössze néhány nap alatt sikerült mindent megszervezni.”

    A 33 éves navigátor gyorsan összebarátkozott a Rally2-es autóval.

    „Ami a vezetést illeti, elég jól ment. A legnagyobb nehézséget az itiner készítés jelentette. Amikor Thierry-vel vagyok, pontosan tudom, mit fog jelenteni egy jegyzet, de pilótaként nem volt könnyű elképzelnem a kanyarszöget és a sebességet, amivel megyünk majd. Összességében jó munkát végeztünk, és elégedett vagyok a Floriannal végzett munkával. Az utolsó körben a körülmények nem voltak ideálisak, mivel sötétedett és a gyorsasági szakaszok meg lettek fordítva. Ezért lassítottunk, hogy elkerüljük a hibákat.”

    Wydaeghe szakaszt is tudott nyerni és sokáig a harmadik helyen állt, majd elkövetett egy kis hibát.

    „10 percet vártunk a rajtnál a hatodik szakaszon, hidegek voltak a gumijaim. A tapasztalat hiánya miatt megforogtunk egy hajtűkanyarban. Ráadásul lefulladt a motor, és nehezen tudtam újra indítani. Körülbelül harminc másodpercet vesztettünk.”

    Martijn arra is válaszolt, tervez-e még folytatást pilótaként.

    „Nagyon szeretem a motorsportot és az autókat, de ez igazából egy baráti ötlet volt. Most már alig várom, hogy újra autóba üljek Thierry-vel egy finnországi tesztnapon. Ez a rali tökéletes alkalom volt arra, hogy kipróbáljak valami olyasmit, amiben még nem volt részem. Talán jövőre visszatérek ide, végül is miért ne! Most azonban kihasználjuk az év végi ünnepeket, hogy a következő szezonra csúcsformában legyünk, azzal a céllal, hogy megszerezzük a második világbajnoki címünket Thierry-vel.”

    Wydaeghe végül azért hozzá tette, hogy elsősorban a gyártó világbajnokság megnyerése lesz jövőre a cél a Hyundaijal.

    „Vannak dolgok, amiken javítanunk kell a csapattal ahhoz, hogy legyőzzük a Toyotákat a WRC-ben. Továbbra is együtt kell dolgoznunk a csapattal, hogy javítsunk a technikai oldalon, és a csapatstruktúra is fejlődni fog. A Toyota nagyon erős öt autóval a mi hármunkkal szemben. Ezért nekik több adatuk van, és ez mindenképpen hátrány számunkra. Szerintem ez a legfontosabb tényező, ami megkülönböztet minket. Tapasztalt pilótáink lesznek a harmadik autóban, és mindent beleadunk majd, hogy megnyerjük a gyártók bajnokságát.”

    Visszatér a Forma–1-be a pálya, ahol eddig csak Hamilton tudott nyerni

    0

    A Forma–1 bejelentette, hogy a portimãói versenypálya visszatér a versenynaptárba. A Portugál Nagydíjat 2027-ben és 2028-ban fogják megrendezni.

    Miután a COVID-járvány alatt kétszer már vendégül látta az F1 mezőnyét, a dél-portugáliai Portimão közelében található Algarve International Circuit 2027-ben ismét Forma–1-es futamnak adhat otthont, ez a pálya veszi át ugyanis a versenynaptárból mindössze hat szezon után kikerülő hollandiai Zandvoort helyét. Maga a Portugál Nagydíj ugyanakkor ennél régebbi múltra tekint vissza, hiszen a 2027-es verseny már a 19. futama lesz az országnak. 1958 és 1960 között kétszer Porto, egyszer pedig Lisszabon utcáin csaptak össze a pilóták, majd 1984 és 1996 között az utóbbi város közelében található Estoril adott otthont a versenyeknek.

    „Örömmel látom, hogy Portimão visszatér a Forma–1 versenynaptárába, és hogy a sport továbbra is lángra lobbantja elképesztő portugál rajongótáborunk szenvedélyét. A pálya az első kanyartól a kockás zászlóig izgalmas versenyzést kínál, energiája pedig szó szerint felugrasztja a szurkolókat a helyükről. A Forma–1-es nagydíj megrendezése iránti érdeklődés és kereslet soha nem volt még ilyen magas” – nyilatkozta Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója.

    „Óriási örömmel üdvözöljük újra a Forma–1-et Portugáliában, illetve az Autódromo Internacional do Algarve-on. A Portugál Nagydíj megmutatja pályánk kiválóságát és szurkolóink szenvedélyét, miközben jelentős lendületet ad a turizmusnak, a régiónak és a helyi közösségnek. Ez az eredmény csak a portugál kormány kezdetektől fogva nyújtott folyamatos támogatásával válhatott lehetővé. Portimão egyedi, hullámvasútszerű nyomvonala komoly kihívás elé állítja a világ legjobb versenyzőit, és olyan látványt teremt, amelyet a rajongók imádni fognak. Alig várjuk, hogy felejthetetlen pillanatokat teremtsünk, és a pályán, valamint azon kívül is új mércét állítsunk fel a kiválóság terén” – tette hozzá Jaime Costa, a pálya vezérigazgatója.

    Az elmúlt két versenyt ezen a pályán egyaránt Lewis Hamilton nyerte, akkor még a Mercedes pilótájaként.

    Léo Rossel csatába száll testvérével is a WRC2-ben jövőre

    0

    Léo Rossel felfedte jövő évi terveit, mely szerint teljes szezont fog menni a WRC2-ben és szeretne harcolni a bajnoki címért, a mezőnyben testvérével is csatáznia kell.

    2025-ben még Yohan Rossel mellett testvére, Léo alkotta a Citroen WRC2-es csapatát, jövőre azonban változnak a dolgok.

    A Stellantis a Citroent a Formula E-ben indítja, míg a WRC2-ben a Lancia áll rajthoz, ahol Yohan Rossel és Nikolay Gryazin fogja alkotni a csapatot.

    WRC2-es toppilótákkal támad a visszatérő Lancia 2026-ban

    A Citroen C3 Rally2 azonban továbbra is elérhető lesz az ügyfeleknek, ráadásul a 2026-os szezont ezzel az autóval kezdi Léo Rossel is a 2C Competition csapat színeiben a Montén.

    A fiatalabbik Rossel-testvér a Rallye-sport.fr oldalnak árulta el a terveket.

    „A célunk, hogy megismételjük az idei teljesítményünket, a 3. helyet a Montén – mondta Léo Rossel. – Ez kiváló eredmény lenne. Újra ott leszünk, hogy tapasztalatot szerezzünk. Idén nagyon jól teljesítettünk, amikor a szakaszokon a körülmények állandóak voltak. Amint változott a tapadás, hiányzott egy kis tapasztalatunk, és kevesebb volt a sebességünk. Még sokat kell tanulnunk. Ezen a héten találkozunk új csapatunkkal, a 2C Competition-nal, és teszteket is fogunk végezni, mivel még nem ismerik a C3-at. Elég későn tudtuk meg, hogy velük fogunk versenyezni, de teljes mértékben megbízom az egész csapatban, amely régóta mércének számít Franciaországban és világszerte.”

    Léo jövőre hét futamot tervez a WRC2-ben.

    „A teljes bajnokságot szeretnénk teljesíteni a WRC2-ben, tehát legalább hét versenyt. Meg kell néznünk, mit tudunk megbeszélni a Stellantis-csoporttal, valamint a francia szövetséggel, amely tavaly sokat segített nekünk. Egyelőre a Citroen C3-mal kezdjük a szezont. A cél, hogy visszatérjünk azokra a ralikra, ahol idén már versenyeztünk. Horvátországban is lesz tapasztalatunk, és mindenképpen az aszfaltos versenyeket helyezem előtérbe, Japánba azonban túl drága elmenni.”

    Kulcsfontosságú lesz visszatérni Finnországba egy olyan ralira, ahol a tapasztalat óriási mértékben számít. A szezon során szeretnénk minél több dobogós eredményt elérni, ugyanakkor azt már látom, hogy az abszolút WRC2-es címre kevés az esélyünk. Ha WRC2-es bajnok akarsz lenni, legalább 4 versenyt meg kell nyerned 7-ből, és tudom, hogy ez nem lesz lehetséges. Szóval megpróbálunk minél több dobogós helyezést elérni, és versenyezni a Challenger bajnoki címért.”

     

    Szenzációs bejelentést tehet a Red Bull a volt F1-es pilóta szerint

    0

    Helmut Markóval a régi vezetőség utolsó tagja is távozik Red Bull F1-es csapatától, de ezzel még nem került minden építőelem a helyére – most az a kérdés, ki veszi át az osztrák szakember feladatait, főleg a pilótaprogram igazgatását.

    A 82 éves Marko huszonegy éve jelentős szerepet játszott a Red Bull Forma–1-es csapatának megalapításában, jövőre azonban már nem tér vissza az istállóhoz, miután az idei szezonzárót követően bejelentette távozását, majd egy búcsúinterjúban még felfedett néhány szaftos részletet a közte és a korábbi csapatvezető, Christian Horner között zajló belháborúból.

    Piszkos játszmákról rántotta le a leplet Helmut Marko és belerúgott Christian Hornerbe

    Markónak, bár a versenycsapat napi szintű irányításában nem vett részt, feladatai szerteágazóak voltak, többek között Max Verstappen maradásának egyik biztosítékaként is funkcionált a hatalmi harcok során, de amivel leginkább összeforrt a neve az évek alatt, az a Red Bull juniorprogramjának irányítása, amelyben számos fiatal tehetségnek adta meg az F1-es debütálás lehetőségét, ám a hibákat nem tolerálva nem egyszer szélsebesen, hidegvérrel véget is vetett karriereknek.

    Bár olyan sejtést is hallani, miszerint nem jelölnek ki közvetlen utódot Marko helyére, hanem a feladatkörök csapaton belüli átszervezésével hidalják majd át az üresedést, Ralf Schumacher máshogyan értesült, amit meg is osztott a német Sky Sportson, ahol korábbi F1-es pilótakét szakértői szerepkörben ténykedik.

    „Egy korszak ezzel véget ér, különösen a juniorprogram számára. Hallottam, hogy ki fogja szinte bizonyosan átvenni a helyét. A megfelelő ember lesz a feladatra” – mondta, majd arra a kérdésre, hogy ki lesz ez a személy, a kötelező választ adta.

    „Sajnos ezt nem mondhatom el. De ha minden a tervek szerint alakul, biztosan nagy durranás lesz.”

    Egyetlen név van viszont, akinek a Red Bull pilótaprogramjának élére való kinevezése már pár éve időről időre felmerül az F1-es paddockban: Sebastian Vettelé, aki négyszeres világbajnokként három évvel ezelőtt vonult vissza a versenyzéstől, maga is a Red Bull juniorjaként jutott el a királykategóriáig, és nem szakította meg teljesen a kapcsolatot az F1-gyel, hiszen különféle környezetvédő projektjeivel évről évre ellátogat pár nagydíjhétvégére.

    Konkrétumok viszont ezzel kapcsolatban azóta sincsenek, és a német a legutóbbi, interlagosi felbukkanása idején sem adott túl sok fogódzót, amikor az F1-be való lehetséges visszatérésről kérdezték, noha nem is zárkózott el tőle teljesen.

    „Olvastam, hogy sokat beszélnek erről. Beszéltem Helmuttal egy kicsit, de nem jutottunk semmire. Elégedett vagyok azzal, ahol most tartok az életben” – idézi most Vettelt a gpblog.com.

    Lappinak lemondással is járt a Hyundai szerződése

    0

    Esapekka Lappi 2026-ban a WRC-ben Hyundaijal, míg a finn bajnokságban Skodával fog versenyezni. A finn versenyző elárulta, a két márkával való versenyzés nem zárja ki egymást.

    Esapekka Lappi különleges helyzetben lesz 2026-ban, hiszen amíg a WRC-ben Rally1-es Hyundait vezethet, addig a finn bajnokságban Skoda Fabia RS Rally2-vel fog indulni.

    A két márkával pedig külön szerződése is van, amik nem zárják ki egymást.

    “A két megállapodás nem zárja ki egymást – mondta Esapekka Lappi a Rallit.fi oldalnak. – A Rally1-es és a Rally2-es autó között nagyon nagy a különbség.”

    Miután a Hyundai bejelentette, hogy 2027-re fejleszti Rally2-es autóját, adódik a kérdés, hogy Lappi a dél-koreai és a cseh márka Rally2-es autóját is fejleszti-e?

    “A tesztelés sok időt vesz igénybe, ezért a Skoda autójának fejlesztését le kellett mondanom, a Hyundai pedig fel sem kért, hogy segítsek a Rally2-es autó fejlesztésében. Számomra továbbra is a család élvez elsőbbséget, ezért is mondtam le a Skoda fejlesztését.”

    A Ferrari mérnöke szerint Hamilton és a csapat kapcsolata nem olyan rossz, mint amilyennek tűnik

    0

    Lewis Hamilton első ferraris szezonját nehéz diadalmenetként jellemezni, de az istálló egyik vezető mérnöke, Matteo Togninalli szerint egyáltalán nem olyan rossz a viszony a felek között, amint az a nyilatkozatokból átjön.

    A brittől számos frusztrált, csalódott, ingerült nyilatkozatot elő lehet ásni a 2025-ös szezonból, amelyeket gyenge eredményei, rosszul sikerült időmérői vagy versenyei után adott. Bár a nyári szünet után Hamilton általános érzésvilága egy időre optimistává vált, amint úgy tűnt, végre sikerült elég jól összehangolódnia a Ferrarival, ám a szezon végének rossz eredménysorozata után a hétszeres bajnok nem jó hangulatban intett búcsút karrierje legnehezebb évének – és a paddockban többen is azt kezdték találgatni, visszatér-e még egyáltalán a csapathoz a jövő évben.

    A Ferrari garázsának egyik magasrangú szakembere, a pályamenti feladatokért felelős mérnökként dolgozó Togninalli szerint a külvilág téves képet kapott a csapat és Hamilton közötti kapcsolat alakulásáról, ami valójában kiválóan alakul.

    „Mindkét oldal, a versenyző és a csapat számára is nehéz helyzetet teremt, hogy minden csapat egy kicsit más módszerekkel dolgozik. Megszokunk bizonyos embereket, bizonyos módszereket. Emellett Lewis korábban világbajnoki címekért harcolt, mi viszont idén nem tudtuk teljesíteni a célunkat, hogy ezért harcoljunk, és az ezzel járó frusztrációnak is van hatása” – fogalmazott a mérnök, akit a planetf1 idéz.

    „De szerintem kívülről sokkal rosszabbnak látszik a helyzet, mint amilyen valójában. A Lewisszal való kapcsolatunk és a közös építkezésünk rendkívül jól halad. Tíz hónap alatt máris egy nagyon erős csapatot raktunk össze.”

    „Az eredmények és a velük járó frusztráció azonban olyan képet festenek a Ferrariról, ami messze van a valós helyzettől. Elismerjük, hogy időbe telik, amíg teljesen összehangolódunk, noha a viszonyunk egyáltalán nem olyan rossz, mint azt a külvilág gondolja. Idővel fejlődni fogunk, a legnagyobb segítséget pedig az fogja jelenteni, amikor elkezdenek jönni az eredmények.”

    Hamilton még a szezon elején a Kínai Nagydíj sprintversenyét tudta megnyerni, ám dobogóra az egész év során nem állt – korábbi mind a 18 szezonjában szerzett legalább ötöt –, és a hatodik helyen zárta a bajnokságot, 86 ponttal csapattársa, Charles Leclerc mögött.

    Latvala szerint különleges szezont zárt a Toyota

    0

    A Toyota WRC-csapata idén kimagaslóan eredményes évet zárt a WRC-ben, hiszen 12 futamot nyert, ráadásul a vb-n is rekordot döntött.

    Idén 14 futamból 12 versenyt nyert a Toyota versenyzőivel a WRC-ben, így sikerült a Citroen 2019 óta fennálló rekordját megdöntenie a futamgyőzelmek terén, amit a japán gyártó már 105 sikerrel vezet.

    Ez ugyan csak hárommal több a Citroen győzelmeinél, azonban azt figyelembe véve, hogy a francia gyártó 2019 végén kiszállt a WRC-ből, a Ford pedig 11 futammal nyert kevesebbet, ezt a rekordot a Toyota valószínűleg nagyon sokáig megtarthatja.

    Az idei szezon végén ráadásul három toyotás versenyző zárt a vb élén, Sébastien Ogier kilencedszer lett világbajnok, míg Elfyn Evans hatodszor zárt vb másodikként. Kalle Rovanpera pedig harmadik helyezéssel intett búcsút a ralisportnak, hiszen karrierjét már pályaversenyzőként folytatja.

    Fotó: FIA

    Jari-Matti Latvala szerint a csapatmélységben és a jó csapatszellemben rejlik a Toyota sikere.

    “Fantasztikus szezont volt az idei – mondta a Toyota csapatvezetője az FIA év végi díjátadó gáláján az üzbég Taskentben. – Nagyon különleges, hogy ennyi versenyt tudtunk idén nyerni és hogy a bajnokságot hármas győzelemmel zártuk. Továbbra is hiszünk a szabad küzdelemben, a csatáknak a szakaszokon kell eldőlniük és nem a szervizparkban. A versenyzőink úriemberek, tudják, hogy hol a határ, mi fér még bele a csatába, ez pedig nagyon könnyűvé teszi a csapat vezetését.”

    A Toyota jövőre is csak minimálisan változtat csapatán, hiszen csak Kalle Rovanpera helyére igazolták le Oliver Solberget.

    Rovanpera menedzsere elárulta, nagyon nehéz helyzetbe került a finn pilóta

    0

    Kalle Rovanpera első Szuper Formula tesztje csupán egy délelőtt erejéig tartott, majd a finn versenyző rosszul lett, így ki kellett hagynia a további tesztnapokat.

    A Szuper Formula első tesztje szerdán volt, ami jó lehetőség volt az 2026-os újonc versenyzőknek és a tapasztalt pilótáknak is készülni az új szezonra.

    Kalle Rovanpera azonban csupán szerda délelőtt tudott 32 kört megtenni, majd rosszul lett, az orvos pedig jóindulati helyzeti szédülést állapított meg, ami miatt eltiltotta a csütörtöki és pénteki tesztnapoktól.

    Ez a rosszullét nem ritka, és különösen azon személyeknél jelentkezik, akik nagy erőhatásoknak vannak kitéve. A rosszullét sok esetben csak egyszer jelentkezik, pihenéssel, kezeléssel orvosolható, így egyelőre Kalle Rovanpera bízhat abban, hogy folytathatja formula autós karrierjét.

    Menedzsere azonban elárulta, Rovanpera nagy hátrányba került a teszt kihagyásával.

    “A teszthét nagyon fontos dolog minden versenyzőnek, mert ezen kívül nincs lehetőség ezekbe az autókba ülni – mondta Timo Jouhki a Helsingin Sanomat oldalnak. – Ez a háromnapos teszt a tapasztalt pilótáknak is fontos, nem beszélve az újoncokról. Hogy mennyire sokat jelent a kihagyása, azt megbecsülni is igen nehéz. Szerencsére ez a betegség pihenéssel gyorsan elmúlik.”

    Amennyiben esetleg Rovanpera esetében továbbra is fennállna a rosszullét lehetősége, úgy a ralisporthoz még mindig képes lenne visszatérni, mivel ott közel sem akkora erők hatnak a versenyzőkre, mint egy formula autóban.

    Ogier: „20 éve nem gondoltam, hogy ennyire sikeres lehetek”

    0

    Sébastien Ogier pénteken átvehette az idei vb-címet a FIA díjátadó gálán Üzbegisztánban, ahol a francia versenyző hangsúlyozta, hogy karrierje elején még nem gondolta volna, hogy ennyire sikeres lesz.

    Pénteken rendezték az üzbég Taskentben az FIA év végi díjátadó gáláját melyen, Sébastien Ogier átvehette kilencedik rali világbajnoki címét, amivel beérte Sébastien Loeb rekordját.

    “Nem igazán a bajnoki cím volt már a cél, de a dolgok nagyon jól alakultak számomra – mondta Ogier a gálán. – A legfontosabb, hogy még mindig örömöt okoz ezeket a raliautókat vezetni, ráadásul egy fantasztikus csapatban. Az, hogy kilencedik alkalommal lehetek ezen a gálán bajnokként kicsit hihetetlennek tűnik. Amikor majdnem 20 éve elkezdtem a karrierem, nem gondoltam volna, hogy ennyire sikeres lehetek.”

    Ogier navigátora, Vincent Landais első alkalommal lett rali világbajnok.

    Fotó: FIA

    “Elég nehéz azt felfognom, hogy ilyen sikert értünk el – mondta a francia navigátor. – Nagyon érzelmes a vb megnyerése példaképemmel. Szeretném ezt a pillanatot élvezni és nagy köszönet a Toyota csapatának.”

    Räikkönen és Verstappen után szabadon: Antonelli is átejtette a versenytársait

    0

    Nem Max Verstappen lett idén az egyetlen Forma–1-es versenyző, aki úgy jelent meg egy más kategóriájú autóversenyen, hogy a feltűnést álnév mögé bújva igyekezett kerülni.

    A Red Bull holland pilótája még tavasszal a Nordschleifén Franz Hermann néven próbált ki egy GT3-as autót, de azóta persze már teljesen publikussá vált ezen érdeklődése, és ősszel versenyt is nyert a pályán, már saját nevét használva.

    Most a Mercedes pilótájáról, Kimi Antonelliről derült ki, hogy úgy nevezett be egy gokartversenyre, hogy a leintésig titokban tartotta identitását. A Milton Keynesben található Daytona gokartpálya – aminek vonalvezetése eredetileg még az F1-es világbajnok James Hunt tervei alapján készült – számolt be az olasz versenyző váratlan látogatásáról.

    És ha már Hunt, ne feledjük, hogy Kimi Räikkönen, Antonelli névrokona egykor az 1976-os világbajnok nevét használva állt rajthoz motoros szán versenyeken, hogy kerülje a feltűnést, Antonelli tehát nem az első Kimi, aki ehhez a taktikához folyamodott.

    A pálya beszámolója szerint Antonellinek a versenyzői eligazításon úgy sikerült észrevétlennek maradnia, hogy a lehúzott sapkával a sarokban ülte azt végig. A SODI SR5-ös bérgokartok 40 perces versenyére nevezett, a nevezési listán azonban nem volt látható a neve – ehelyett Henry Shovlin néven iratkozott fel, a vezetéknevet a Mercedes F1-es mérnökigazgatójától, Andrew Shovlintól kölcsönözve.

    Bár a pálya Instagram-oldala azt konkrétan nem említi, hogy Antonelli nyert, de ez lehetett csak véletlen mulasztás is. Azt ugyanis kiemelik, hogy három másodperces előnnyel jegyezte ő a leggyorsabb kört a második leggyorsabb versenyző előtt, és hogy a mezőny tagjai csak a leintés után realizálták, hogy egy F1-es dobogós ellen versenyeztek, amikor Antonelli levette a sisakját.

    A verseny vizes körülmények között zajlott, így az abszolút leggyorsabb körért nem szállhatott harcba Antonelli a pályán, amelyen több autóversenyző, köztük F1-esek is megfordultak már a múltban. Egyedül Alexander Albonhoz, a Williams pilótájához lehetett valamelyest hasonlítani az idejét az erre fenntartott eredménytáblán, akinek esőben elért legjobb köridejénél az olasz hat másodperccel gyorsabb volt.