back to top
2025. november 10. 20:18

Hund Gábor

6651 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
http://rallycafe.hu

Suninen menedzsere teljesen kiakadt a Hyundai döntése után

Teemu Suninen hiába nyújtott fantasztikus teljesítményt idén a Rally1-es Hyundaijal, nem kapott lehetőséget 2024-ben a harmadik autóval. A döntés után teljesen kiakadt menedzsere, Timo Jouhki. 

Németországba került Ollé Sasa egykori S2000-es Fordja

Ollé Sasa csupán 2016 végén köszönt el korábbi S2000-es Fordjától, annak ellenére, hogy addigra egyértelművé vált, hogy az R5-ös autók ellen nem sok esélye van a S2000-esnek. Sasától egy dán csapat vette meg az autót, majd 2023-ban Németországba került. 

Hétközben teszt, hétvégén verseny vár a Rally2-es Toyotára

Az utolsó teszteket hajtja végre a Toyota a Rally2-es Yaris-szal a héten, míg hétvégén előfutóként az első versenyén is részt vesz Franciaországban. 

Tragikus baleset egy amerikai rally versenyen

Egy versenyző halálával járó baleset történt az amerikai Nemadji Trail Winter Rallyn, a baleset után a rendezvényt félbeszakították. 

Sajtó: Loubet vissza, Lindholm és Mikkelsen előre lép?

A WRC buta szezonja, vagyis az átigazolások időszaka még nem ért véget, hiszen az M-Sport versenyzőit még nem ismerjük, ahogy a Hyundai teljes csapatát sem. A belga média pedig kapott az alkalmon és fura pletykát indított el. 

Bútor, Cais, Ranga, Csucsu, Zapletal – 97 nevező a Mikulás Rallyn

Megjelent a Mikulás Rally nevezési listája, melyen összesen csaknem száz páros szerepel a licenszes, amatőr és tereprally kategóriákban. 

Magyar rally versenyzők leghíresebb bukásai (1997-2001)

A rallysporthoz a versenyzői hibák is hozzátartoznak, néhány hiba azonban évtizedekig emlékezetes marad. Íme néhány ilyen az 1997-2001 közötti magyar versenyekről.

Amikor a versenyzők elvesztik türelmüket (videó)

Általában a rally versenyzők csak visszafolytva mutatják ki dühüket, azonban van olyan, amikor felszínre tör a méreg. Az alábbi videóban erre lehet látni példát.

Nem látták értelmét a folytatásnak, sorban álltak ki a versenyzők a Monza Rallyn

A legendás Monzai versenypályán és annak szervizútjain idén is megrendezésre került a Monza Rally, mely korábban volt WRC futam is, idén azonban az időjárás teljesen tönkretette a rendezvényt. 

Rovanpera és Halttunen komoly díjat kapott Finnországban

Szombat este a Finn Motorsport Szövetség ünnepi gála keretében díjazta az idei szezon legjobb versenyzőit, Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen pedig az Év Autóversenyzője címet érdemelte ki. 

SZERZŐINK

2 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
0 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
9 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
310 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
116 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
155 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
6651 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
57 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
773 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3250 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
317 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
64 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1250 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1072 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
32 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisment -
Google search engine

Legolvasottabb cikkjeink