Három nagy sorozat bajnoki címét is megnyerte Juho Hanninen S2000-es Skodával, az IRC-ben 2010-ben, az SWRC-ben 2011-ben, míg az ERC-ben 2012-ben ért a csúcsra.
Thierry Neuville 2013-ban még a második helyen ért célba Finnországban, azonban azóta sem sikerült ezt az eredményt megismételnie ezen a versenyen. A belga versenyző ugyanakkor 2021-ben a harmadik helyen zárt Észtországban.
A Toyota Gazoo Racing eddig sem panaszkodhatott az idei WRC szezon eredményeire, azonban a jó szereplés folytatása érdekében egy fejlesztett motorral látja el autóit az Észt Rallytól kezdve.
Hatalmas élményben volt része a Goodwood-ba látogató szurkolóknak, ahol mások mellett a WRC csapatok igyekeztek minél jobb hangulatot teremteni. Michelisz Norbert pedig Esapekka Lappi mellé ülhetett be a Rally1-es autóba.
Andreas Mikkelsen csak Portugáliában tudta elkezdeni az idei WRC2-es programját, melyben csupán két verseny szerepelt. A norvég versenyző idei menetrendje azonban most két újabb futammal bővült, és bízik benne, hogy legalább hat versenyen tud indulni.
A Toyota és az M-Sport is a finn Hyacenter Rallyn készül a Finn Rallyra, a japán gyártó Kalle Rovanperaával, és Elfyn Evans-szel, míg a fordos csapat Ott Tanakkal áll rajthoz.
Nincs még egy olyan verseny, mint az Észt Rally, melyet jobban várna Ott Tanak, hiszen hazai környezetben harcolhat a világ legjobb rally versenyzőivel, ezért kész mindent beleadni a hétvégi rendezvényen.
Az ORB2 bajnokság negyedik, egri versenye után változott a pontverseny állása, és a Salgó Rallyn nyerő, ezúttal pedig nyolcadik helyen záró Zoltán Kevin vette át a vezetést.
Lenkey Ákos nagyszerűen kezdett az Eger Rally ORB3-as mezőnyében, azonban végül nem sikerült célba érnie. Ennek ellenére továbbra is vezeti a pontversenyt, de előnye csak néhány pont a riválisok előtt.