back to top
2025. november 12. 20:20
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1308

    Krózser Menya visszatért

    0

    Közel két hónap és három verseny kihagyása után végre újra élesben mérkőzhetett meg Krózser Menya a Champions of the Future Euro Series harmadik futamán a svédországi Kristianstadban. A visszarázódást egy privát teszttel, illetve egy héttel a verseny előtt egy helyszíni teszttel próbálta segíteni az MHH Kart Team, az igazi megmérettetés azonban mindig az éles verseny. Menyán érződött a kihagyás, de az is látszott, hogy bemenetről bemenetre javul a teljesítménye.

    Egy könnyednek indult influenza szakította meg közel két hónapra Krózser Menyhért versenyszezonját, aki éppen az FIA gokart Európa-bajnokság portimaoi futamára készült, amikor megbetegedett. Azt a versenyt ki kellett hagynia, és mivel egy hét elteltével, terhelésre még mindig köhögött, a zuerai Champions  of the Future (CF) futamon sem tudott rajthoz állni.

    Két héttel később szintén ezen a pályán rendezték az FIA Európa-bajnokság (Eb) második futamát, amire Menya már egészséges lett volna, az MHH Kart Team azonban úgy döntött, hogy inkább a CF és az Eb következő helyszínére, a svédországi Kristianstadra koncentrálnak. 

    Fotó: MHH Kart Team

    Mivel azonban így több hét kimaradt Menyának a versenyzésből, előbb egy kétnapos privát teszten vett rész az ausztriai Bruckban, ami kizárólag a visszarázódást szolgálta. 

    Ezt követően Kristianstadban is két napot tesztelt, itt már a technikai hátteret biztosító Ward Racinggel. Ennek célja a pálya megismerése volt – amelyen korábban még nem versenyzett Menya –, illetve különböző beállításokat próbált ki a csapat. Egy héttel később pedig már az éles verseny következett. 

    Itt a szabadedzéseken tovább finomították a beállításokat, Menya újabb tapasztalatokat szerezhetett az igen nehezen kezelhető MG gumikról, amelyekkel eddig csak Portimaoban, egyetlen versenyen indult az OK kategóriában. 

    Fotó: MHH Kart Team

    Az időmérőn, csoportjában 11., míg összesítettben a 67 fős OK mezőnyben 32. lett. Az előfutamok újabb megpróbáltatásokat tartogattak, itt lehetett érezni, hogy mennyit számít a test-test elleni küzdelemben szerzett friss tapasztalat. Menyának szüksége volt pár futamra, hogy ebbe is visszarázódjon. 

    Szombaton az eső is megnehezítette a dolgát, hiszen akkor versenyzett másodszorra az MG esős gumijaival. Összességében az öt előfutam után a 45. helyen állt. Ezen az elődöntőnek is beillő szuper futamon tudott javítani és a döntő előtti sorrendben a 42. helyre lépett előre. 

    Igen komoly munkát végzett a privát teszttől a helyszíni teszten át a versenyig. Folyamatosan gyorsult, de ezúttal nem jutott döntőbe. 

    Fotó: MHH Kart Team

    „Nagyon örülök, hogy közel két hónap kihagyás után végre versenyezhettem – mondta Menya. – A kihagyás utáni első tesztre nagy szükség volt, hogy visszarázódjak. Hasznos volt a verseny előtti teszt is, ahol a pályát sikerült jól feldolgoznom. 

    A versenyhétvégén sokat dolgoztunk a beállításokkal és én is futamról futamra lettem gyorsabb. Nagyon szeretném ezt a lendületet fokozni és két hét múlva az Eb-n döntőbe jutni és ott egy jó eredményt elérni.“

    A csapatok maradtak Kristianstadban, ahol június 3–5-e között rendezik az FIA gokart Európa-bajnokság harmadik futamát. A versenyzők pedig kaptak másfél hét szabadságot, ugyanis a CF és az Eb-futamok között teszt tilalom van a pályán. 

    Fotó: MHH Kart Team

    Krózser Menya, MHH Kart Team, OK (Senior) eredmények
    Champions of the Future, Euro Series, 3. futam, Kristianstad (Svédország) 2022. május 20–22.

    Résztvevők: 67
    Időmérő csoport: 11.
    Időmérő összesített: 32.
    AB előfutam: 16.
    BD előfutam: 16.
    BF előfutam: 18.
    BE előfutam: 12.
    BC előfutam: 11.
    Előfutamok összesítve: 45.
    1-es szuper futam: 20.
    Összesített a döntő előtt: 42.

    Jövőre is lesz Eb Nyirádon – mérleget vontunk a Rallycross Eb futamról

    0

    Két nappal a Rallycross Eb zárása után gyors értékelést kértünk a versenyről Gyuris Orsolyától és Kárai Tamástól.

    Szezonnyitóhoz méltó izgalmas versenyeket hozott a Rallycross Európa-bajnokság Nyirádon. Rengeteg néző jött el a versenyre, ahol a megújult pályára kilenc év után úgy tért vissza a nemzetközi mezőny, hogy a versenyzők egyöntetűen kimondták, ez Európa egyik legjobb rallycross helyszíne.

    Szombattól már nem foglalkoztam a rendezéssel, kizárólag versenyzőként éltem meg a hétvégét. Ebben a szerepben élvezetes futam volt. Nyilvánvaló, hogy a szervezést így is másképp figyeltem, tudtam már a verseny közben, hogy hol lehet előre lépni 2023-ban. Nagyon sokat tanultunk ezen a hétvégén, de összességében sikeres volt a verseny, nem voltak nagy hibák. Pár apróságot észrevettem, ezeket biztosan javítjuk.” – mondta Kárai Tamás, aki legjobb magyarként nyolcadik lett az RX1 kategóriában.

    „Még mindig nagyon fáradt vagyok. Azt, hogy kifizetődő volt e, majd a jövő eldönti” – kezdte a választ az orosházi pilóta, aki egyben a pálya tulajdonosa is, arra a kérdésre, hogy kifizetődött e a befektetett munka. „Anyagilag biztosan nem érte meg, mert rengeteg pénzt fektettünk a pályába és az eseménybe, ami közel sem jött vissza, de bízunk benne, hogy a jövőben üzletileg is legalább nullszaldós lesz a mérleg. Az viszont jó érzéssel töltött el, hogy mindenki jól érezte magát. Most kezdek információkat szerezni, sorra beszélek a szereplőkkel. Ez a folyamat még egy-két hétig tart, sőt talán a következő versenyen érkezik majd be minden visszajelzés, ami alapján részletesen is tudunk értékelni. Akivel eddig beszéltem versenyzői és promóteri oldalról, annak pozitív élményei voltak ezen a hétvégén. A pálya ismét bebizonyította, hogy Európa egyik legjobbja, jó volt rajta versenyezni, még akkor is, ha az eredmény nem az volt, amit vártunk.”

    ERX Nyirád
    foto: @WORLD/Red Bull Content Pool

    Versenytitkár a hivatalos pozíciója, de valójában a szervezés központi szereplője volt Gyuris Orsolya. Nála futottak össze a szálak, és folyamatosan mozogva igyekezett mindenkinek mindenre válaszolni, az összes apró részletre figyelni. Nem csoda, hogy két nap után is érezhető volt a fáradság a hangjában.

    Nem sikerült még kipihenni magam. A díjkiosztón, amikor megkérdeztem az MNASZ elnökét Oláh Gyárfást, hogy ez most ob vagy Eb volt, akkor ő csak felnevetett, hogy Eb-t rendeztünk. Valójában ott abban a pillanatban még fel sem fogtam, hogy európa-bajnoki futamot rendeztünk. Mivel azóta is folyamatosan érkeznek a gratulációk, azt gondolom, hogy sikerült helytállnunk.”

    A kérdés itt is adódott: megérte a befektetett energia, és az, hogy a kisfiát szinte nem is látta az utolsó héten?

    „Megérte. Két oldalról közelíteném meg. Az egyik a sportszakmai rész, amit a promótertől és az FIA-tól kapott visszajelzésekből szűrök le, a másik a versenyzők és a nézők visszacsatolása, ami egybehangzóan az, hogy jól érezték magukat és nagyon jó versenyen vettek részt” – mondta Gyuris Orsolya, majd azt is elárulta mi volt a legnehezebb feladat. „A rengeteg elvárásnak való megfelelés. Egészen apró részletekre, momentumokra kellett odafigyelni, ami nagyon sok energiát felemésztett.”

    ERX Nyirád
    foto: @WORLD

    Nincs olyan rendezvény, amelynek végén a rendező hátradől, és azt mondja, készen van. Mindig van új ötlet, amellyel a következő esemény még jobb lehet. Az már a vasárnapi elődöntők előtt is tudható volt, hogy Nyirád most jól vizsgázott.

    „Úgy indultam ennek a versenynek, hogy olyan első projekt lesz, amiből csak jobbat lehet majd csinálni. Tudtam, tudtuk, hogy lesznek hiányosságok, sőt legtöbbször azt is tudtuk, hogy mik lesznek azok, sőt a rendezés alatt is jöttek elő olyan elemek, amiről már akkor láttuk, hogy legközelebb másképp csináljuk majd.  Percről percre jöttek a gondolatok, hogy hol tudunk léphetnénk előre, de ezekre egyszerűen most vagy  nem volt idő, vagy nem volt lehetőség. Van egy egészen hosszú listánk, amiről tudjuk, hogy a következőkben más formában, szervezzük, vagy új elemként emeljük a programba. Ebbe a munkába a promótert is bevontuk, készségesen és örömmel segítettek ezen a téren is. Nagyon régóta vagyok az autósportban, és nem is titkolom, hogy nekem nagyon fontos a sportszakma visszajelzése. Nagyon jó reakciókat kaptunk ezen a téren. Az pedig már a pályán kiderült, hogy a promóter és az FIA is elégedett a rendezéssel, és támogatják a folytatást. Úgy köszöntünk el egymástól, hogy jövőre találkozunk” – mondta Gyuris Orsolya, majd megköszönte a munkát azoknak, akik nélkül nem térhetett volna vissza a nemzetközi rallycross elitje a Nyirád Racing Centerbe.

    „Azt mindenképp kiemelném, hogy egy hatalmas csapat dolgozott azon, hogy Nyirádon Eb futamot tudjunk rendezni. Fontos volt az is, hogy mellénk állt a Szerencsejáték Zrt. is. Felismerték, hogy ez a rendezvény mit jelent Magyarországnak, mit jelent a magyar autósportnak, és már az első éveben támogattak minket, amiért hálásak vagyunk. Hálásak vagyunk annak a rengeteg embernek is, akik tevékenyen részt vettek abban, hogy az Eb ide jöhessen hozzánk. A sportbírók, a biztonsági szolgálat, a rendezésben közreműködő segítők mellett nagyon sok olyan ember állt mellénk, akik az utolsó napokig segítették a munkánkat. Ők nem egy esetben a háttérben maradva tettek hatalmas erőfeszítéseket azért, hogy ez a hétvége létrejöjjön. Valamint köszönöm, hogy a családunk is mellettünk állt ebben az időszakban.”

    ERX Nyirád
    foto: @WORLD

    Tapasztalathiány miatt szenvedett Breen 

    0

    Craig Breen igen küzdős verseny végén zárt a nyolcadik helyen Portugáliában. Az M-Sport ír versenyzője szerint a gumikkal kapcsolatos tapasztalathiány okozta a gyengébb formát. 

    Craig Breen rengeteg problémával küzdött a Portugál Rallyn, ahol a világbajnokság harmadik helyén állva indulhatott a Ford Puma Rally1-gyel. 

    Az ír versenyző számára komoly problémát okozott az autóba bejutó por, majd két defekt és a vasárnapi fékprobléma is, ami miatt csupán a nyolcadik helyet tudta megszerezni. 

    Breen azonban úgy véli, hogy a legnagyobb problémát a gumikkal való kevés tapasztalat, valamint a kevés technikás versenyen szerzett tapasztalat okozta. 

    “Nem a legjobb döntéseket hoztam a gumiválasztás során – mondta az M-Sport ír versenyzője a Dirtfishnek. – Az utóbbi négy évben csak lágy gumikon versenyeztem, gyors és puha talajú versenyeken. Éppen ezért csak lágy gumit használtam a hétvégén a kemény gumival gyűjtött kevés tapasztalatom miatt. Nagyon sokat vártam a versenytől, ami azonban nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. A pénteki nap végén még nagyon örültem, hogy minden rendben zajlott. Szombaton azonban, amikor nagyot hibáztam a gumiválasztással. Ezt a tapasztalatlanságom okozta a hasonló versenyeken.” 

    A nyolcadik eredmény miatt a bajnokságban is a hatodik helyre csúszott Breen, aki Szardínián szeretne javítani. 

    “Sokat tanultam Portugáliában technikás versenyekkel kapcsolatban és most nagyon várom, hogy Szardínián javíthassak.” 

    Akio Toyoda: Köszönöm Kalle és Jonne! 

    0

    Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen elképesztő portugál sikere után Akio Toyoda, a Toyota vezérigazgatója is gratulált a finn párosnak. 

    A 21 éves Kalle Rovanpera és 36 éves navigátora, Jonne Halttunen az első napi takarítás ellenére is megtudta nyerni a Portugál Rallyt, így már havon, aszfalton és murván is győzelemre tudta vezetni a Rally1-es Yaris-t. 

    A győzelem után Akio Toyoda is gratulált a finn párosnak. 

    “Gratulálok Kalle és Jonne! – mondta a Toyota vezérigazgatója. – Elképesztő teljesítmény a sorozatban elért három győzelem, főként úgy, hogy ezt hóban, aszfalton és murván sikerült elérni. Köszönöm, hogy bizonyították a GR Yaris Rally1 versenyképességét minden felületen. Nagyszerű volt látni a kettős sikert is. Köszönöm mindenkinek!” 

    Toyoda nem feledkezett meg a walesi Elfyn Evans és honfitársa, Takamoto Katsuta teljesítményéről sem. 

    “Elfyn is fantasztikusan vezetett, és nagy megkönnyebbülés ez mindannyiunknak a nehéz versenyek után. Örömmel látom, hogy Taka is folyamatosan fejlődik. Nem szeretném nyomás alá helyezni, de már alig várom, hogy a japán WRC futamon láthassam.” 

    A Toyota Kalle Rovanpera révén az idei négy futamból hármat megnyert, és amíg a finn versenyző 46 pontos előnyre tett szert a pilóták bajnokságában, addig a Toyota 59 ponttal vezet a gyártók között. 

    A világbajnokság jövő héten a Szardínia Rallyval folytatódik, ahol csupán Sébastien Ogier tudott korábban nyerni a Toyota idei versenyzői közül, a nyolcszorosd rally világbajnok azonban idén nem gyarapítja eddigi négy sikerét az olasz futamon.

    Kenya lesz az újabb nagy csata helyszíne? Ogier ott lesz! 

    0

    A Toyota Gazoo Racing megerősítette, hogy a kenyai Szafari Rally lesz a következő versenye Sébastien Ogier-nak, aki így megvédheti tavalyi győzelmét. 

    A nyolcszoros rally világbajnok, Sébastien Ogier különleges győzelmet aratott a tavalyi Szafari Rallyn. 

    Történt ugyanis, hogy már a harmadik szakaszon megsérült Toyota Yaris WRC-jének felfüggesztése, ami miatt már a péntek délelőtti szakaszok után 2:11,9 perces hátránnyal állt az élen álló Thierry Neuville mögött. 

    Később azonban a többiek hibáit és problémáit is kihasználva ezt a hátrányt behozta és végül 21,8 másodperc előnnyel Takamoto Katsutával szemben megnyerte a versenyt. 

    Az idei év a rallysport két legeredményesebb versenyzőjének, Sébastien Loebnek és Sébastien Ogier-nak a csatájáról is szól, aminek első felvonását, a Monte-Carlo Rallyn a kilencszeres rally világbajnok nyerte, majd a második alkalommal gyakorlatilag elmaradt a csata, hiszen Portugáliában mindketten korán bajba kerültek már. 

    A csata folytatása a június Szafari Rallyn lehet, ahol a Toyota megerősítette a nyolcszoros rally világbajnok, Ogier indulását, aki így a tavalyi győzelmét igyekezhet megvédeni. 

    Elképzelhető azonban Sébastien Loeb indulása is a versenyen, melyen 2002-ben már indult a Citroen pilótájaként, és az ötödik helyet szerezte meg. 

    A Rally Világbajnokság jövő heti, Szardíniai versenyén Esapekka Lappi vezetheti a negyedik Toyota Yaris Rally1-et Kalle Rovanpera, Elfyn Evans és Takamoto Katsuta mellett. 

    Sordo: Próbáltam egy magasabb szintre lépni 

    0

    Dani Sordo első versenyén indult a Portugál Rally alkalmával a Rally1-es autóval, azonban nagy küzdelmet követően elsőre is dobogón tudott zárni. 

    Dani Sordo a portugál Power Stage előtt 2,2 másodperccel volt Takamoto Katsuta mögött, azonban az utolsó szakaszon 4,3 másodperccel gyorsabb tudott lenni japán riválisánál, így 2,1 másodperc előnnyel megszerezte a harmadik helyet. Mindezt első versenyén a Rally1-es autóval. 

    “Dani a szokásos módon végezte munkáját – mondta Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatvezető-helyettese a Dirtfishnek.  Egyértelműen jóval kevesebb tapasztalata van, mint riválisainak a Rally1-es autóval. Nagyon következetes és kitartó, sohasem mond nagy dolgokat, mégis szinte minden versenyét komoly eredménnyel tudja befejezni.” 

    A Hyundai a vasárnapi szakaszokra úgy engedte el spanyol versenyzőjét, hogy utol kell érnie Takamoto Katsutát. 

    “Egyértelmű volt a cél az utolsó napon: utol kell érni Katsutát. Ehhez minden tőlünk telhetőt megadtunk a számára. Az utolsó szakasz előtt pedig felhívtam és elmondtam Daninak, hogy nem érdekel, hogy mekkora kárt csinál, de meg kell szereznie a harmadik helyet. Ezt is tette.” 

    Sordo elárulta a hétvégi csapatutasítás nagyon egyszerű volt számára. 

    “Julien annyit kért tőlem, hogy élvezzem a versenyzést és vezessek legjobb tudásom szerint – mondta a spanyol versenyző. – Azt mondta, ha hibázok is, van még két autónk. Azonban én olyan versenyző vagyok, aki nem töri az autókat, lehet, hogy néha kitörik az autóm kereke, de a bukóketrec nyújtotta biztonságot nem szoktam tesztelni. Vasárnap az utolsó szakasz előtt azt mondtam, hogy eddig élveztem a versenyt, de most megpróbálok egy magasabb szintre lépni.” 

    Sordo szerint a Power Stage-nek helyet adó Fafe szakaszon minden apró részletnek a helyére kell kerülnie, ahhoz, hogy igazán gyors legyen valaki. 

    “A Fafe szakasz egy egyszerű szakasz, melyen gyorsan lehet vezetni. Azonban mindig lehet egy picivel jobb teljesítményt nyújtani rajta. Ahhoz, hogy igazán gyors legyél, minden részletnek a helyén kell lennie.” 

    A magyar versenyzők nyilatkozatai Nyirádról

    0

    A Rallycross Eb nyirádi hétvégéje után összegyűjtöttük a magyar versenyzők nyilatkozatait. Sajnos a döntőbe nem jutottak be, de büszkék lehetünk a teljesítményükre!

    Kárai Tamás
    „A szerencse nem állt annyira mellénk, ötös rajtkockából kellett majdnem mindig rajtolnunk. Amikor pedig a kettesből rajtoltunk, akkor meg lefulladt az autó, miután elindult egy kicsikét. Minden egyes futamban volt apró problémánk, amikor volt egy kontaktunk, akkor 1 centi összetartással mentünk. Eltört a leömlőnk, az utolsó futamon pedig egy kavics valószínűleg megütötte a fékcsövet, és az első fékünk elment, úgyhogy az utolsó két kört elég nehezen tudtam megtenni. Ha a Fucikot meg tudtam volna előzni, akkor szerintem bejutottunk volna a döntőbe.”

    ERX Nyirád
    foto: @WORLD/Red Bull Content Pool

    Kiss László
    „Szerintem a hétvége legjobb rajtja volt az utolsó, olyat rajtoltam, hogy én se hittem el, de a többiek se. Mindig törekszek az intelligens versenyzésre, nagyon sajnálom, hogy O’Donovan nem mutatta ennek minimális jelét sem. Az hogy a rajt után kilökött, az benne van, de amikor már defektje van, és direkt kiszaggatja a kerekem, és utána még a következő versenyzőnek is nekimegy, azt már büntetni kell, mert nem roncsderbin vagyunk. Arról nem beszélve, hogy nagyon veszélyes szituáció volt, mert majdnem felkenődtem a szalagkorlátra. Amúgy élveztem a hétvégét. 13 éve mentem itt utoljára Európa-bajnoki futamon, egész jól visszajött a feeling, azért csak legjobb magyarként mentem a progression futamban és jó taktikán húzattam magam Baumanis-szal. Nem lehetek csalódott, a csapat fantasztikus autót adott, és nagyon-nagy segítség volt az öcsém, Kiss Pál Tamás spotterként, hiszen sokszor hajtott, a legjobb spotterem szerintem nekem volt.”

    Mózer Márk
    „Nem gondoltam volna, hogy második helyen is leszek az elődöntőben, meg is lepődtem. Sajnos csináltam egy pici hibát, odaért az első kerék a szalagkorláthoz, és onnantól elment az egész, a lengőkar is kitört. Összességében nagyon jó volt, hibáztam, a végén egy kicsit elrontottam, de ez volt a reális, hogy eljutok az elődöntőig.”

    Mózer Attila
    „Folytattuk ugyanott, ahol tegnap abbahagytuk. Gagacki most már lassan két éve – tavaly is, idén is – ellenállhatatlan vágyat érez, hogy megtámassza az autóm hátulját. Vagy nagyon tetszik neki, vagy ebben éli ki a lengyel-magyar barátságot, de kezd elegem lenni, mert elrontotta a harmadik előfutamunkat. Annak ellenére 46-os időt mentem, noha már el volt állítva a futómű. Jó volt az autó, jól éreztem magam benne. Nekem már múltam van, a fiamnak jövője, nagyon jó volt nézni. Nagyon örültem volna, ha második helyen jön be, az egy ajándék lett volna, egy apának ez így is büszkeség.”

    Koncseg Zoltán
    „A bemelegítésre raktunk fel új gumikat, hogy bekoptassuk, hogy a futamokban jó abroncsaink legyenek. A harmadik előfutamban túl szűk lett, ott benéztem, pedig az időn és a Joker-taktikánk jó volt, gyorsak is voltunk, de egyszerűen megakadt a jobb eleje a gumifalban a visszafordítónál, leállt a kocsi, és egyszerűen nem tudtam újra indítani, leesett a turbócső is. A fiúk összerakták, és egy amatőr hibát követtünk el. Szerintem a progression futamra időben mentünk a rajtelőkészítőbe, de előbb kellett volna odaérni. Mire odaálltam, piros lett, és mondták, hogy viszlát. Nem esett túl jól, de a szabály az szabály. A jövőre nézve kell mindig egy ember, aki követi a történéseket, figyeli az időkorlátokat.”

    ERX Nyirád
    foto: @WORLD/Red Bull Content Pool

    Szíjj Zsolt
    „A tegnapi kizárás miatt mélypontról indultunk. Nem számítottam arra, hogy bejutunk az elődöntőbe, mivel az új pontozási és besorolási rendszer meglehetősen megnehezítette a helyzetünket. Kemény csatában sikerült kvalifikálnunk az elődöntőbe, és csak fél másodpercen múlt a döntő. Ha nem lett volna tegnap a kizárás, akkor lett volna most magyar a döntőben is, talán még a dobogón is, mert a tempóm az megvolt hozzá.”

    Répási Róbert
    „Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettem, egy hete még nem úgy tűnt, hogy rajthoz tudunk állni. Elégedett vagyok, életemben először egy Eb-futamon tudtunk elődöntőbe kerülni, tudtunk egy előfutamot nyerni. Tehát ami a mi nagyságrendünkben elvárható volt, azt maximálisan teljesítettük. A döntő elérhetetlen álom lett volna, de összességében elégedett vagyok autóval, technikával, ment, működött minden, és egy nagyon jó pályán, kiváló közönség előtt menni igazi öröm és boldogság volt.”

    Ferjáncz András
    „Este összedugtuk a fejünket, és jó irányba ment el a gátló mizéria. A szabadedzésen és a harmadik előfutamban is jól éreztem a kocsit, a progression futamban pedig vétettem egy buta hibát, így lecsúsztam az elődöntőkről. Az utolsó kanyarban szűkre vettem az ívet, és 5 centin múlott, de kiesett a futóművem. Csalódott vagyok a magam butasága miatt, de a csapat mindent megtett. Hálás vagyok a csapatnak, a szurkolóknak, mert életem egyik legnagyobb élményét kaptam a pálya szélén állóktól, úgyhogy nem adjuk fel, folytatjuk.

    A nyirádi Rallycross Eb futamot a Szerencsejáték Zrt. támogatta.

    ERX Nyirád
    foto: @WORLD/Red Bull Content Pool

    Hideg Ádám: Kívülről lehetetlen volt

    0

    Nagyon vegyesen alakult Hideg Ádám hétvégéje a Champions of the Future harmadik futamán, a svédországi Kristianstadban. Annak ellenére, hogy még soha sem versenyzett ezen a pályán, nagyon hamar ráérzett a tempóra. Az időmérőn jó eredményt ért el, de az előfutamok során minden alkalommal a külső ívről rajtolt, ami talán a svéd pályán a legnehezebb. Kétszer is ütközésbe keveredett, ezért, bár mindent elkövetett érte, ezúttal nem jutott döntőbe. 

    Nagy reményekkel várta Hideg Ádám és a Sodikart gyári csapata a Champions of the Future harmadik futamát a svédországi Kristianstadban. Ádám még soha sem versenyzett ezen a pályán, de gyorsan megtanulta, az edzéseken pedig biztató időket futott. 

    Az időmérőn csoportjában negyedik lett – az utolsó szektorban vétett egy apró hibát –, amivel összesítettben a 74 fős OKJ mezőnyben a 12. helyen végzett. Ezzel az F csoportba sorolták, így mind az öt előfutamon a külső ívről kellett indulnia. Az első előfutamban megpróbált kívülről elmenni a mezőnynek – ami Portimaóban bejött –, de itt a pálya adottságai miatt ez nem működött és kilökték. Még egy kiesése volt, amikor egy kicsit türelmetlenül akart előzni. 

    Minden rajtnál a negyedikről legalább a tizedik helyre esett vissza, amikor minden rendben volt, akkor az 5., 8. helyre tudott felkapaszkodni. 

    A szuper előfutamon szintén kívülről rajtolt, itt is visszaesett, de végül a 21. helyre sikerült felkapaszkodnia. Ez azonban nem volt elegendő a döntőbe jutáshoz. 

    „Vegyes hétvégénk volt – mondta Hideg Ádám. – A pályát gyorsan megtanultam és a tempóm is jó volt. Az időmérőn elkövettem egy hibát, ha az nincs, még jobb is lehetett volna. 

    Sajnos minden futamban a külső ívről rajtoltam, ami itt, Kristianstadban jelenti a legnagyobb hátrányt. Az első előfutamban megpróbáltam külső íven elmenni, de azonnal kilöktek. Utána arra koncentráltam, hogy a rajtok után minél hamarabb besoroljak, de általában a 10. hely környékére estem vissza. 

    A második kiesés az én hibám volt, egy kicsit türelmesebbnek kellett volna lennem. 

    Összességében pozitívum, hogy gyorsan megtanultam a pályát és a tempóm is jó volt. Remélem, hogy két hét múlva, az Eb-n szerencsésebb leszek és többször indulhatok a belső ívről. Most már egy körön és versenyszituációkban is sikerült kiismernem a pályát, ez is előnyt jelent. Bízom benne, hogy ezt eredményre is tudjuk váltani.“

    A mezőny most két hét pihenőre megy, a következő futam a gokart Európa-bajnokság harmadik állomása lesz, szintén Kristianstadban. 

    Hideg Ádám, OKJ eredményei, Champions of the Future, Kristianstad (Svédország), 2022. május 20–22.

    Résztvevők: 74
    Időmérő csoport: 4.
    Időmérő: 12.
    EF előfutam: 19.
    CF előfutam: 8.
    BF előfutam: 5.
    DF előfutam: 15.
    AF előfutam: 24.
    Előfutamok összesen: 43.
    1-es szuperfutam: 21.
    Összesített eredmény a döntő előtt: 40. 

    Evans: Még mindig hiányzik egy pici 

    0

    Elfyn Evans tavaly nyerni tudott Portugáliában, az idén pedig ez volt az az első verseny, melyen abban a formában versenyzett, mely miatt a bajnokság legnagyobb esélyesének tartották a szezon előtt. 

    Elfyn Evans az utóbbi két szezon év végi második helyeit követően idén sokak szerint a vb legnagyobb esélyese, azonban Portugáliában tudott először bajnokesélyes formát mutatni. A walesi toyotás sokáig vezetett és harcolt csapattársával, Kalle Rovanperával, azonban végül a második helyen zárt. 

    “Összességében nem volt egy rossz hétvége – mondta Elfyn Evans a versenyt követő sajtótájékoztatón. – Talán jobban is alakulhatott volna a mai nap. Elégedett voltam a teljesítménnyel és az autóval, de egy pici még mindig hiányzik, ami a győzelem megszerzéséhez kell. Szükségünk volt erre az erős teljesítményre a rossz szezonkezdés után, de van még mit tenni.” 

    A walesi versenyző szerint Rovanpera megérdemelten szerezte meg a győzelmet. 

    “Sokáig adok-kapok szituáció alakult ki köztünk, de ma Kalle nagyon erős teljesítményt nyújtott és megérdemelten nyert. Legközelebb visszafogunk vágni.” 

    A második helyezéssel a bajnokság ötödik helyére lépett Evans és bár Rovanperától 70 pont a lemaradása, a harmadik helyen álló Takamoto Katsutát csupán két pont hátránnyal követi. 

    “Ez az eredmény valóban jót tett a bajnokságban elfoglalt helyünknek. Ez volt az első murvás futam a szezon során, és a csapatunk bebizonyította, hogy nagyon jó teljesítményre képes ezen a felületen is. Az autó elég gyors és megbízható volt, így probléma nélkül tudtunk versenyezni.” 

    A gyártók sürgős lépést várnak az FIA-tól a melegedés miatt

    0

    A WRC gyártói sürgős lépést remélnek az FIA-tól, azt követően, hogy a Rally1-es autók kipufogója miatt veszélyesen felmelegedett az utastér. 

    A Rally1-es autók esetében a kipufogó nem hátul engedi ki a gázt, hanem a navigátor oldalán, a jobb oldalon. 

    Mindez pedig felmelegíti az utasteret, ami szinte már kibírhatatlan a bent ülő versenyzők számára. 

    Craig Breen elárulta, a szombati 37 km-es Amarante szakaszon, navigátora Paul Nagle néha kénytelen volt felemelni a lábát, mert szinte olvadt a versenycipője. 

    “Fizikailag nem volt zavaró, de nagyon kényelmetlen volt az autóban a meleg – mondta Craig Breen a Dirtfishnek. – Néhányszor már azt gondoltam, hogy az autó kereke ég, pedig csak Paul cipője olvadt az autóban. Az Amarante szakaszon néha a lábát is fel kellett emelnie, annyira forró volt a padló.” 

    Thierry Neuville is egyetért Breennel. 

    “Már az első tesztektől kezdve tudtuk, hogy a kipufogó rendszer problémát okozhat – mondta a Hyundai belga pilótája. – Különösen rossz helyzetben vannak a navigátorok, miután a rendszer az ő oldalukon van kivezetve, ezért azon az oldalon még melegebb van. Péntek délben Ott Tanak, délután pedig a navigátorom, Martijn Wydaeghe küzdött emiatt. Néhány éve már kértük, hogy az ablakokon lévő fóliát hadd lehessen eltávolítani, mert a betűző nap melegét még erősebbé teszi.” 

    Kalle Rovanpera szerint a nagy meleg már az agy működését is befolyásolja. 

    “Valóban nagyon meleg van az autóban – mondta a finn toyotás. – Szerintem a csapatoknak és az FIA-nak külön figyelmet kellene erre fordítani, mert az autóban lévő 50-60 fokos hőség már a biztonságot is befolyásolja. Az agy nem képes normális működésre ilyen melegben, és bár fizikailag jó állapotban vagy, az még nem jelent biztonságot.” 

    Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatvezető-helyettese megerősítette, hogy már folynak a tárgyalások az FIA-vel e kérdésben. 

    “Mióta először használtuk a Rally1-es autókat, tudtuk ezt a problémát. Ez megerősítésre került a meleg portugál időjárásban, és ez aggasztó a szintén nagyon meleg Szardínia Rally előtt. Még azt sem tartom kizártnak, hogy Kenyában akár a szakasz befejezését is veszélyezteti a versenyzők számára az autóban lévő hőség. Szeretnénk, ha az FIA minél hamarabb megoldást találna erre a problémára.”