Kezdőlap Blog Oldal 232

Véget ért egy korszak a Red Bullnál, kirúgták a csapatfőnököt

0

A Red Bull meneszti a csapatfőnöki pozícióból Christian Hornert, aki a kezdetek, a csapat 2005-ös debütálása óta betöltötte a tisztséget. Az utódja Laurent Mekies lett, aki a bikások kisebbik csapatát vezette eddig.

Ezúttal tényleg véget ért a dal Horner számára, akit tavaly még a zaklatási ügye fenyegetett ilyen következménnyel. De nem az lett a veszte, hanem a Red Bull idei visszaesése, mert Max Verstappen gyakorlatilag elvesztette az esélyét a címvédésre a jóval erősebb autót csatasorba állító McLaren versenyzőivel szemben. Noha még csak a szezon fele ment le, az istálló nem tudott tartósan azon a szinten teljesíteni, amivel 2021 óta sorra nyerték a világbajnokságokat, és úgy néz ki, már nem is készülnek komolyabb fejlesztéssel a közeljövőben.

Verstappen idei-óráig, néhány futamon, bizonyos körülmények között tudta ellensúlyozni a McLaren technikai fölényét, de már több mint 60 pont a lemaradása Lando Norristól és Oscar Piastritól. Emellett a fejlesztésekkel már 2023-ban félresiklott valami, ami miatt nagyon szeszélyesen viselkedik a Red Bull autója, amelyre lassan két éve nem tudnak ráérezni a holland csapattársai, utóbbi is csak páratlan képességei révén tudta megszelídíteni azt és sikereket elérni vele. A konstruktőri rangsorban a Red Bull már csak a negyedik helyet foglalja el.

Horner pótlását házon belül oldják meg: Laurent Mekies korábban Baumgartner Zsolt versenymérnöke is volt a Minardinál, amelyet a Red Bull megvásárolt és 2006-tól az utánpótlásának képzésére használt, a most 48 éves francia szakember itt vált ismertté az F1 világában, majd az FIA-nál és a Ferrarinál dolgozott évekig, mielőtt tavaly visszatért a Racing Bullshoz csapatfőnökként. Ebben a pozícióban az eddigi versenyigazgató, Alan Permane váltja őt.

A Red Bull döntése miatt rezeg a léc, hogy mi lesz Verstappen sorsa, hiszen róla is hosszabb ideje állandó jelleggel suttognak, hogy átigazol másik csapathoz. Tekintve, hogy az elmúlt évek törzsgárdája egyre jobban széthullik, a négyszeres világbajnok eligazolása is egyre hihetőbbnek tűnik.

A bikások a sajtóközleményükben megköszönték Horner munkáját és elismeréssel nyilatkoztak a két évtized alatt elért eredményeiről, és úgy beszéltek róla, hogy örökké fontos része lesz a csapat történelmének.

Nagyon kínos hiba okozta az egyik kiesést a Brit Nagydíjon

0

A pletykák szerint Franco Colapinto saját hibájából okozott műszaki meghibásodást Alpine-jában még a silverstone-i F1-es verseny rajtja előtt.

A futam kaotikus kezdése, a vizes pálya és a már a felvezető kör végén kerékcserére érkező autók forgatagában könnyű volt nem is foglalkozni azzal a ténnyel, hogy valójában csak 19 autó részvételével indult el a Brit Nagydíj. Colapinto ugyanis, aki az időmérős balesetét követően új erőforrást kapott és bokszutcai rajtra készült, nem tudott kihajtani onnan, amikor kialudtak a piros lámpák és a mezőny túljutott az 1-es kanyaron.

Colapinto még teljesíteni tudta a felvezető kört a többiekkel együtt, majd visszahajtott a bokszutcába, és ha már neki mindenképp ott kellett lennie, akkor néhány más versenyzőhöz hasonlóan ő is bevállalta a rizikót, és a még mindig vizes pályára slick gumikat vételezett: megállt az Alpine garázsa előtt, a szerelők az intermediate-jeit kemény keverékekre cserélték, majd megadták a jelzést az argentin pilótának az indulásra, aki viszont ekkor már képtelen volt elmozdulni. Visszatolták az autóját a garázsba, de nem találta meg a módját a csapat, hogyan tudnák akár több kör hátránnyal is a mezőny után küldeni Colapintót.

„Kezdetben nem volt egyértelmű a probléma mibenléte, és beletelt egy kis időbe a verseny alatt, mire kiderítettük. Én csak annyit tudok, hogy nem voltam képes elindulni a bokszomból. Megpróbáltunk néhány dolgot az újraindítás érdekében, de végül fel kellett adnunk” – fogalmazott utólag a versenyző.

Az Alpine-tól csak másfél órával a leintést követően érkezett egy rövid üzenet arról, hogy az autó hajtásláncával adódott probléma, ám a paddock egy veterán F1-es újságírója, Ian Parkes a RacingNews365 podcastjában kifejtette, hogy tudomása szerint ennél több van a történtek mögött, ugyanis maga Colapinto fullasztotta le az autót.

„Amikor az Alpine megszólalt az ügyben, annyit mondott, hogy a hajtáslánc problémája okozta Franco nagyon korai kiesését. Én hallottam híreket a paddockban arról, hogy valójában leégette a kuplungot, ami már a második alkalommal történt meg vele ebben a szezonban. Ha pedig hihetünk ennek, akkor ez egy nagyon amatőr hibának számít egy versenyzőtől. Már egyszer is, kétszer pedig végképp. Alighanem hamarosan egy másik versenyzőt fogunk látni abban az autóban. Tényleg meglepne, ha még Belgiumban is Franco Colapinto vezetné azt” – fogalmazott Parkes.

Colapinto lecserélésének kérdése pedig egyáltalán nem légből kapott, és már a Silverstone-ban történtektől függetlenül is napirenden volt a csapatot irányító Flavio Briatorénál – a hétvége során a csapata pilótaügyeit mostanság előszeretettel kiteregető Toto Wolff el is ismerte, hogy kollégája többször is megkereste őt, hogy a Mercedes tesztpilótájának, Valtteri Bottasnak a szolgálatai felől érdeklődjön. A brackley-iek csapatfőnöke pedig azt mondja, semmilyen akadályt nem fog a finn útjába görgetni, ha versenyzési lehetőséget kap egy másik istállótól.

Dani Sordo a hétvégén újra beül a Rally1-es Hyundaiba

0

A veterán Dani Sordo újabb WRC-futamára – ha lesz egyáltalán – még várni kell, de jó jel, hogy bemutatón visszaül a Rally1-es Hyundaiba.

Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg a motorsport egyik ikonikus rendezvényét, a Goodwood Festival of Speedre pedig teljes pompájában felvonul a WRC is, ugyanis a sorozat összes autóját és versenyzőjét felvonultatják.

A Toyota GR Yaris Rally1-es autóját csütörtökön és pénteken a kétszeres világbajnok Kalle Rovanperä és az idei éllovas, Elfyn Evans vezeti, a hétvégén Takamoto Katsuta és a korábbi gyári pilóta, Juho Hänninen veszi át a volánt. A csapatfőnök Jari-Matti Latvala a Finn Rallyra való felkészülés jegyében a GR Yaris Rally2-vel is szerepel, valamint elviszi a saját építésű Toyota Celicáját is, amellyel a Historic Európa-bajnokságban versenyez.

A Hyundai i20 N Rally1-esét az első két napon a világbajnoki címvédő Thierray Neuville és a 2019-es világbajnok Ott Tänak vezeti, majd a következő két napban Dani Sordo és Martijn Whydaeghe váltja őket. Már önmagában az is érdekes, mit tud majd mutatni Neuville navigátora, de annál is nagyobb látványosság Dani Sordo visszatérése.

A veterán pilóta szerződése tavaly év végén járt le, és a csapatfőnök Cyril Abuteboul nem zárkózott el tőle, hogy megkapja a hattyúdalát egy utolsó WRC-futammal, erre azonban még várni kell – ha megtörténik egyáltalán. Felvetődött, hogy a Szardínia Rallyn és az Akropolisz Rallyn negyedik autót indíthat a Hyundai, és Sordo lehet a pilóta, de ebből sem lett semmi. Sordo a Portugál ralibajnokságban versenyez, nemrég rajthoz állt az Ypres Rallyn is, most pedig visszaül a Rally1-es Hyundaiba, ami mindenképpen jó jel, még ha bemutatóról is van szó.

A Goodwood Festival of Speeden az M-Sportot Josh McErlean és Grégoire Munster képviseli, míg Max McRae és Tom Williams a Citroën, illetve a Škoda Rally2-es autójával indul.

Végre Thierry Neuville is tesztelt Észtországban (videóval)

0

A világbajnoki címvédő Thierry Neuville kivárta a sorát, de végre ő is száguldozhatott egy kicsit Észtroszág gyors murvás útjain.

A Hyundai már a múlt héten megkezdte a felkészülést a következő két WRC-fordulóra, hiszen a július 17–20-ai Észt Rally és a július 31. és augusztus 3. között esedékes Finn Rally sokkal gyorsabb, mint a korábbi murvás versenyek. Az első körben Ott Tänak és Adrien Fourmaux tesztelte az autót Finnországban a múlt héten.

A világbajnoki címvédő Thierry Neuville akkor még nem ült volánhoz, azonban a héten Észtországban már ő is lehetőséget kapott a tesztelésre. A videó alapján a belga versenyző nem fogta vissza magát, és még az ugratókat is bevállalta a murvás teszten. Mivel a helyiek előtt nem volt titok Neuville szereplése, látványos felvételek készültek.

A Hyundai több versenyzője ezzel együtt többet készült az Észt Rallyra, mint Neuville. Fourmaux Észtországban is teszteli az autót, Tänak pedig már túl van az észtországi teszten, ráadásul a hétvégén még versenyen is indult. Neuville-nek nem a kedvencei a gyors murvás versenyek, de az elmúlt években jól szerepelt rajtuk, a Finn Rallyn például kétszer is második lett.

A belga versenyző a szezon felénél nem úgy áll, hogy képes lesz megvédeni a címét, eddig két harmadik hely a legjobb eredménye, és az ötödik pozícióban áll a világbajnokság pontversenyében, a hátránya 54 ponttal az éllovas Elfyn Evanshez képest.

Az extrém elképzelés, amely akár az első magyar F1-es pole pozíciót is meghozhatta volna

0

Napra pontosan 21 évvel ezelőtt állt elő Bernie Ecclestone egy őrült ötlettel a rajtsorrend eldöntésére, miután a csapatok visszakoztak az időmérős formátum megváltoztatása kapcsán. Mivel Baumgartner Zsolt abban az évben futott teljes szezont a Minardival, az elképzelés megvalósulása esetén akár ő is pole pozícióba kerülhetett volna.

Részletek az alábbi cikkre kattintva olvashatóak:

Ha Ecclestone ötlete valóra válik, Baumgartner Zsoltnak is lehetett volna F1-es pole pozíciója

Toni Gardemeister hosszú kihagyás után újra versenyautóba ül

0

A korábbi WRC-pilóta, Toni Gardemeister az 50. születésnapja alkalmából hajtja meg a BMW M3-asát a Finn ralibajnokság hétvégi versenyén.

A hétvégén rendezik meg a Finn ralibajnokság ötödik fordulóját Kouvola környékén. A 19. SM Rallyn meglepetésre az idén ötvenéves Toni Gardemeister is indul a BMW M3-asával, a navigátora Topi Luhtinen lesz.

Gardemeister 1996 és 2010 között szerepelt a WRC-ben, a Seat, a Mistubishi, a Škoda, a Ford és a Suzuki gyári csapatában is versenyzett. Összesen 112 futamon indult, 6 dobogós helyezést ért el, a legjobb szezonja pedig a 2005-ös volt, amikor negyedik lett a világbajnokságban a Ford Focus RS WRC 04 volánjánál.

A finn versenyző legutóbb 2022-ben versenyzett, akkor havon indult egy Renault Clio Rally4-essel, azóta két finn bajnoki futamon tűnt fel előfutóként. A hosszas WRC-pályafutása után a saját csapatát vezeti, amellett a Toyota WRC-csapatának is dolgozik.

Az SM Rallyra összesen több mint százan neveztek, indul többek között Esapekka Lappi, Tuukka Kauppinen, Teemu Asunmaa, Anssi Rytkönen vagy a múlt héten még a WRX-ben versenyző Niclas Grönholm is. Ott lesz a versenyen a legutóbbi három Amerikai ralibajnokság (ARA) győztese, a kanadai Brendon Semenyuk is, mint ahogyan a kilencszeres finn bajnok Juha Salo is autóba ül.

Oliver Solberg már javában teszteli a Rally1-es Toyotát (videóval)

0

Oliver Solberg már Finnországban készül a Rally1-es visszatérése, alaposan meg is hajtotta a Toyota GR Yaris Rally1-est.

Oliver Solberg három évet várt arra, hogy újra Rally1-es autóba üljön, de végre eljött a várva várt pillanat, és a Toyota WRC-csapatától megkapta az esélyt. A WRC2 éllovasa a jövő heti Észt Rallyn a Toyota GR Yaris Rally1-essel indulhat, kihasználva, hogy a részmunkaidőben vezető Sébastien Ogier kihagyja a versenyt.

Solberg nem tétlenkedett, a bejelentés után öt nappal már Finnországban tesztelte a Rally1-es autót, hogy készen álljon a jövő heti versenyre. A 23 éves svéd versenyző az idén váltott Toyotára a WRC2-ben, és azzal a reménnyel írt alá az autót üzemeltető Printsporthoz, hogy újra lehetőséget kaphat a legmagasabb osztályban is.

Korábban a Hyundai csapatában szerepelt a WRC-ben, ám az a történet dicstelen véget ért, 2022-ben nem hosszabbított vele a dél-koreai gyártó. A kirúgása annak ellenére váratlanul érte Solberget, hogy egyszer sem sikerült dobogóra állnia. Azóta várta a lehetőséget a visszatérésre, ami a június 17–20-ai Észt Rallyn történik meg.

Az Észt Rallyn három nap alatt húsz gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, amely összesen 308.35 km versenytávot tesz meg. Az előző futamokon tapasztalt hőség után enyhébb időjárás vár a versenyzőkre, 24 fok körüli hőmérséklettel, de mindegyik napon eső nehezítheti a helyzetet.

Az FIA elnöke komolyan gondolja a V8-as vagy V10-es motorokat – a csapatoknak is ez az érdekük?

0

Mohammed Ben Sulayem ismét elmondta, hogy szeretné visszahozni a Forma–1-be a V8-as vagy a V10-es szívómotorokat, és kijelentette, a csapatoknak is ez az érdekük. Az időpont tekintetében pedig az FIA elnöke lényegében megerősítette a korábbi feltételezéseket.

Jövőre jelentősen megváltozik a Forma–1, már ami az autók jellemzőit illeti. Ennek oka, hogy a hajtáslánc nagyban átalakul, hiszen az erőforrást immáron 50-50 százalékban teszi ki a belső égésű motor, illetve az elektromos rész. Mindez pedig bevonzotta az Audit, visszatérésre késztette a Hondát, valamint technikai partnerként a Fordot, és később a jövőre bemutatkozó Cadillacnek is saját motorja lesz.

Azonban annak ellenére, hogy még az új motorszabályok életbe sem léptek, Mohammed Ben Sulayem az elmúlt időszakban többször is arról beszélt, hogy a formulát hamarosan ismét meg kell változtatni. A szurkolók körében egyébként nem igazán közkedvelt FIA-elnök ráadásul sokak szívének kedves megoldással rukkolt elő, ugyanis szerinte vissza kellene hozni a V8-as vagy a V10-es szívómotorokat. Ezzel nemrégiben is előhozakodott, hozzátéve, hogy a változtatás a csapatok érdekét is szolgálja.

Van remény? – akár már a vártnál hamarabb is hangosabbá válhatnak az F1-es motorok

A hibrid egy dolog, de a belső égésű motor terén is nézelődnünk kell – nyilatkozta egy sajtóbeszélgetésen. – Vajon az egyik csapat el fog lépni [a következő szezonban]? Az FIA-nak ezen a ponton kell igazságosnak lennie, mert fel kell karolnunk és meg kell óvnunk az újonnan érkezőket, mielőtt más új csatlakozókra gondolnánk. Ha pedig ezt meglépjük, a kulcs az olcsóbbá tétel, és nagyon sok területen olcsóbbá lehet tenni, például az üzemanyag terén, és sok mindenben [elég] egyetlen beszállító. Ezt meg kell vizsgálnunk, mert a csapatok mostanában jönnek rá, hogy [az F1] nagyon drágul. Amikor felvetettem a V6-os, a V8-as, a V10-es vagy a V12-es motort, az egy ötlet volt, és az volt a válasz, hogy »nem fogják tisztességesen megcsinálni«, illetve »mi van, ha nem hagyják jóvá?«. Az FIA tönkre fog menni? Nem.”

[A csapatok] számára viszont az üzlet fenntartása a helyes – folytatta. – Az embernek fogalma sincs, hogy a jelenlegi motor mennyire bonyolult és költséges. A kutatás és fejlesztés eléri a 200 millió [dollárt], a motor pedig körülbelül 1-8-2-1-be kerül, szóval esetleg V8-as szívómotorral is próbálkozhatunk, meglátjuk. Sok gyártó V8-asokat tesz az autójába, tehát üzletileg ez így rendben van. Hogy mennyibe kerül? Minden ötven százalékkal csökken. Így lehet fenntartani mindazt, amink van, a csapatok pedig megengedhetik maguknak. Sokkal olcsóbb lesz, kilencven-száz kilogrammal könnyebb, ami azt jelenti, hogy biztonságosabbá tehetnénk. A versenyző számára a legrosszabb a súly, így az autó kisebb és jobb lesz, aztán a hang és minden más is megoldódik. Szóval ez a helyes út. Ami minket illet, érkezhet a V8-as. A csapatok kapcsán nagyon optimista vagyok, aminek örülök. A FOM támogatja, az istállók pedig felismerik, hogy ez a helyes út. Az egyetlen, amin még finomítanunk kell… kit érdekel, hogy 2,5 literes, 2,6 vagy 3? V8-as vagy V10-es, a csapatoktól függően. Konzultálunk velük, aztán hallgatunk rájuk.”

Ben Sulayemnek arra is van válasza, hogy mikor térhetnek vissza a szívómotorok. Ahogyan arról anno mi is beszámoltunk, a Cadillac saját erőforrása az előzetes tervekkel ellentétben nem 2028-ban, hanem 2029-ben érkezik, aminek kapcsán többen úgy vélekedtek, hogy ez egy jel is lehet. Az egyesült arab emírségekbeli exversenyző pedig valóban ezt az esztendőt jelölte meg.

Fontos utalást kaptunk arra, mikor jöhet vissza a V8-as vagy V10-es motor az F1-be

Hamarosan meg kell lépnünk, és amikor azt mondom, hogy hamarosan, akkor [látni kell, hogy] 2026 mindjárt itt van – jelentette ki. – Három évre van szükség, így remélhetőleg 2029-re már lesz valami, de az üzemanyag is rendkívül drága, és ezzel nagyon óvatosnak kell lennünk. A sebességváltók szintén kifejezetten drágák. Tárgyalunk róla, és ha nem fog megvalósulni, akkor az FIA nem fogja megtenni.”

Bár a jelenlegi, illetve a következő motorszabályzat épp részben a fenntarthatóságot szem előtt tartva született meg, Ben Sulayemnek meggyőződése, hogy a környezetvédelmi célokat más, olcsóbb módon is el lehet érni. Éppen ezért úgy gondolja, hogy a szívómotorok visszahozásával megkoronázná saját regnálását elnökként.

Igen, mert ez a helyes, hogy próbáljuk fenntartani az üzletet – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. – Nem mindenki engedheti meg magának a Forma–1-ben. Nézzék meg a ralit! Fenntartható üzemanyagot hozunk, és megszüntetjük az elektromosságot. Mire van szükségünk? Mi a célunk? Az elektromosítás? Nem, el kell érnünk a számokat a környezetvédelem tekintetében. Ha így tudjuk elérni, akkor így. Kit érdekel? Úgy érezzük, hogy jó úton haladunk.”

Carlos Sainz visszalépése után újabb kihívója lehet az FIA elnökének

Alternatív hajtású versenyautót mutat be a Toyota a Finn Rallyn

0

A Toyota a Finn Rallyn mutatja be az új alternatív hajtású versenyautóját, amit a négyszeres világbajnok Juha Kankkunen vezet majd.

Alternatív hajtású versenyautót mutat be a Finn Rallyn a Toyota Gazoo Racing, azonban ennek rendes hangja lesz, nem csak akkor lehet hallani, amikor kiteszi az indexet. A GR Yaris Rally2 H2 Conceptben hidrogén a hajtóanyag a belsőégésű motorban, vagyis ez durrog és csattog, ahogyan azt kell.

Ahogy arról korábban már írtunk, a Toyota egyik csapatfőnöke, Jari-Matti Latvala maga is versenyez a Finn Rallyn, a 40. születésnapja alkalmából indul a hazai versenyén, az előző évhez hasonlóan Rally2-es Toyotával. Tavaly a második helyen végzett a győztes Oliver Solberg mögött a WRC2-ben. Egy évvel korábban Rally1-es autóval indult, akkor az abszolút ötödik helyen ért célba.

Azonban a másik csapatfőnök, a négyszeres világbajnok Juha Kankkunen is volán mögé ül, ugyanis ő teszteli majd a hidrogénhajtású GR Yaris Rally2 H2 Conceptet, a tervek szerint két gyorsasági szakaszon hajtja meg az új modellt. A csapat szerint a látvány, a hangok és az élmény a megszokott lesz, miközben a kibocsátás szinte nulla.

A világbajnokság 9. futamának számító Finn Rallyt július 31. és augusztus 3. között rendezik meg, a következő verseny a július 17–20-ai Észt Rally lesz.

Az M-Sport csapatfőnöke aggódik az üzemanyag-probléma miatt

0

A WRC-csapatok jelentős üzemanyag-problémával szembesültek az Akropolisz Rallyn, az M-Sport csapatfőnöke egyáltalán nem nyugodt az Észt Rally előtt.

A francia TotalEenergies áprilisban, a Kanári-szigetek Rallyn kezdte meg az üzemanyag-ellátást a WRC-nek, miután a korábbi üzemanyag-beszállító, a P1 Fuels csődbe ment. Eddig nem voltak problémák az üzemanyaggal, de az Akropolisz Rallyn több versenyző is kiesett emiatt.

A WRC új üzemanyag-beszállítót kapott a korábbi cég csődje után

A legnagyobb veszteségeket az M-Sport szenvedte el, Martins Sesks már pénteken kiállt a versenyből, Grégoire Munster pedig azért fejezte be a versenyt szombaton, mert a csapat kifogyott a tartalék üzemanyagtartályokból. Rajtuk kívül Sami Pajari a Toyotával ugyanígy járt.

„Ugyanaz a problémánk volt, mint Sami esetében. Minden csapatnak volt valamilyen gondja – mondta Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke a RallyJournalnak. – Természetesen aggódom a folytatás miatt”

A Toyota csapatfőnöki teendőit Juha Kankkunen látta el az Akropolisz Rallyn, aki nyugodtabbnak tűnt a helyzettel kapcsolatban.

„Az FIA tisztában van ezzel, és szerintem elég gyorsan cselekszik. Amikor az összes csapat érintett, akkor nagyon komoly problémáról beszélünk, de biztos vagyok benne, hogy hamar megoldják – mondta Kankkunen. – Ez nem igazán tartozik a feladatkörömbe, és nem akarok belekeveredni az ügybe. Erre vannak a technikai igazgatóink.”

A WRC következő futam az Észt Rally lesz július 17–20-án, így legkésőbb a jövő héten kiderül, sikerült-e megoldani a problémát.