back to top
2026. február 25. 05:48
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 37

    Sorsdöntő lehet a Dakar hétfői, leghosszabb szakasza

    0

    A Dakar leghosszabb szelektív szakasza vár a mezőnyre hétfőn, ahol sok kérdőjel eltűnhet, persze az sincs kizárva, hogy teljesen nyitott marad a küzdelem.

    A motorosoknál képes lesz-e Tosha Schareina csökkenteni hátrányát, vagy a Daniel Sanders, Ricky Brabec és Luciano Benavides között fog eldőlni a győzelem?

    Az autósoknál képes lesz-e továbbra is életben tartani győzelmi esélyét Henk Lategannak a Toyotával, vagy a Dacia és a Ford versenyzői közül kerül ki az idei győztes?

    Mind erre választ kaphatunk a Dakar hétfői szakaszán, amikor 236 km összekötő mellett a rendezvény leghosszabb, 481 km-es szelektív távja vár a mezőnyre Wadi Ad-Dawasir környékén.

    Ezen a pályán szinte csak a legsokoldalúbb versenyzők lesznek képesek jól teljesíteni, hiszen nagyon gyors részek, kanyonok és növényzettel borított területek is lesznek ma. A Dakar szervezői szerint ez lesz a legösszetettebb nap az idei versenyen.

    Suninen Svédországban térhet vissza, Európa-bajnok navigátora lehet

    0

    Teemu Suninen a tavalyi év kihagyása után úgy tűnik, keményen dolgozik, hogy visszatérjen a versenyzéshez, ez pedig hamarosan be is következhet.

    Teemu Suninen a Hyundaijal rosszul sikerült 2024-es WRC2-szezon után tavaly nem versenyzett, idén azonban szeretne ismét visszatérni és olyan eredményekért harcolna a WRC2-ben, amivel felhívja magára a figyelmet 2027-re.

    A finn UrheiluUutiset.com oldalnak a 31 éves versenyző elárulta, hogy szeretne már a svéd WRC-futamon rajthoz állni.

    Suninen ismét felhívná magára a figyelmet a WRC2-ben

    “A célom, hogy sikeresen összerakjam a hátteret egy Svéd Rallyn való induláshoz – mondta Suninen. – A helyzet még nem oldódtak meg, de keményen dolgozunk ezen.”

    A finn versenyző a pletykák szerint egy Rally2-es Toyotával állna rajthoz Svédországban, majd még legalább két futamon indulna a WRC2-ben. A hírek szerint navigátora pedig az a Janni Hussi lehet, aki tavaly historic Eb-címet szerzett Jari-Matti Latvalával.

    A svéd versenyre január 13-áig lehet nevezni.

    Orosz zsoldosokat haragíthatott magára a korábbi F1-es pilóta

    0

    Elképesztő részletek kerültek nyilvánosságra a nemrég csalás és sikkasztás vádjával előzetes letartóztatásba helyezett korábbi F1-es pilóta, Adrian Sutil piszkos ügyletei kapcsán. Elvis Presley egykori Mercedesének is lába kélt.

    November végén testvéroldalunk számolt be róla, hogy a 2007 és 2014 között a Spykerrel, a Force Indiával és a Sauberrel hét F1-es szezont végigversenyző Sutilt a német hatóságok kézre kerítették, és jelenleg is egy stuttgarti börtönben tölti napjait.

    Most az Auto Motor und Sport beszélt az expilóta ügyvédjével és derített ki további információkat arról, hogy milyen veszélyes ügyletekbe keveredhetett Sutil, akinek még családja is zsarolás és életveszélyes fenyegetések célpontja lett, miután ő maga már börtönbe került.

    Sutil az utóbbi években luxusautókkal kereskedett, és ennek során követhette el a fent említett bűntetteket, noha a német tagadja a vádakat. A lap szerint a hatóságok a bűntény felderítése során húsz autót foglaltak le Sutil monacói garázsából, kilencet azonban a helyükön hagytak.

    Sutil ügyvéde, Dirk Schmitz fedte fel a német lap számára, hogy a novemberi letartóztatást követően a most 42 éves korábbi versenyző családja egy ismeretlen személytől kapott telefonhívást, aki Vladimir néven mutatkozott be, és azt állította, hogy az orosz zsoldoshadsereg, a pár éve az orosz-ukrán háború kapcsán gyakran a hírekben szereplő Wagner-csoport tagja. Vladimir fenyegető hangvételben közölte a családdal, hogy el fogják vinni a Sutil monacói garázsában érintetlenül hagyott kilenc luxusautót, nyomatékosításként pedig a fizikai erőszak lehetőségét is belebegtette.

    „Az üzenet egyértelmű volt – vagy elviszik az autókat, vagy valami más fog történni” – fogalmazott most az ügyvéd. Hamarosan az autóknak valóban nyoma veszett a garázsból, jelenlegi hollétük ismeretlen.

    A család december 31-én jelentette az esetet a rendőrségnek, miután további fenyegetéseket kaptak. A monacói és a német hatóságok közösen folytatják a nyomozást, amibe az Interpolt is bevonták.

    A lapnak információja van arról, hogy milyen különleges autócsodák voltak Sutil tulajdonában, amelyek most idegenek kezébe kerültek. Egy igazi ritkaság a Koenigsegg Agera One:1, amiből mindössze hét példány készült, és az ára tízmillió euró körül mozog. Az autók között volt továbbá egy Koenigsegg Regera, egy Rolls-Royce Phantom, egy Ferrari California, több Porsche, valamint az a Mercedes-Benz 600 Saloon, ami az 1970-es években Elvis Presley tulajdona volt.

    Majdnem meghalt a világ lehanyagabb F1-es csapata miatt, majd arc nélküli sztár lett belőle

    0

    22 évvel ezelőtt tudtuk meg, hogy ki a népszerű autós sorozat, a Top Gear első Stig-je. Akit vélhetően sokkal többen ismernek erről a szerepről, mint Forma-1-es kalandjáról, amely során futamon ugyan nem indult, de kis híján így is otthagyta a fogát.

    Perry McCarthy nevének említésekor alighanem az átlagos autószerető embernek a Magyarországon is sugárzott nagysikerű brit Top Gear-sorozat és az abban szereplő, állandóan overált és sisakot viselő tesztpilóta, a Stig ugrik be elsőként, McCarthy volt ugyanis műsor történetének első „Stigje”, személye körül pedig hatalmas kultusz alakult ki.

    Miután Jeremy Clarkson, a műsor házigazdája és Andy Wilman producer az újragondolt szériára kitalálta a műsorban bemutatott autókat a Top Gear házi tesztpályáján meghajtó, valamint a megfizethető árú autóval időmérős kört teljesítő vendégeket instruáló karaktert, a fél világ azt kezdte el találgatni, hogy ki lehet a Stig.

    Noha a stáb igyekezett titokban tartani a kezdetben fekete ruhás autóversenyző (ennyit lehetett csak tudni róla) kilétét, és a Stignek is már sisakban kellett megjelennie a forgatásokon, miután a számára elkülönített öltözőben átöltözött – hiszen a stábból sem ismerhette őt mindenki – 2003. január 11-én a Sunday Mirror leleplezte őt egy belső forrásra hivatkozva.

    McCarthy a fekete overálban és sisakban

    Így derült ki, hogy a korábban a Forma-1-ben is próbálkozó McCarthy-t (nyitóképünkön) rejti a fekete sisak és overál. Az expilóta végül 2003-ban átadta a szerepet Ben Collinsnak, így kezdődhetett újból a találgatás.

    Az F1 történetének legfelkészületlenebb csapatához volt szerencséje

    A most 61 esztendős McCarthy neve a legtöbb F1-rajongónak nem véletlenül nem cseng ismerősen, hiszen mindössze hét nagydíjhétvégén ülhetett autóba, és egyetlen versenyre sem sikerült kvalifikálnia magát, sőt, az időmérő edzésre is csak egyszer jutott be az előkvalifikációból.

    Mindez egyáltalán nem a tehetségén múlott, mert bár nem ő volt az új Senna, nem is volt akkora kutyaütő, mint amekkorának az eredményei alapján gondolnánk. Csakhogy volt szerencséje az 1992-es szezon előtt megalakuló Andrea Moda-istállóval belekóstolni a száguldó cirkuszba.

    Már az alapján sejthető volt, hogy a női cipőket tervező Andrea Sassetti által Enzo Colonitól megvásárolt, Coloniról Andrea Modára keresztelt csapat nem fogja megváltani a világot, hogy a Coloni már 1991-ben is annyira nincstelen volt, hogy hat főből állt az istálló, amely egyetemisták bevonásával fejlesztette tovább az 1990-es modellt. Az eredmény: az összes versenyről már péntek reggel indulhattak haza, mert egyszer sem jutottak tovább az előkvalifikációról.

    Embed from Getty Images

    A Coloninak is sikerült teljesen lejáratnia magát

    Na, az olasz maffiával is kapcsolatba hozott Sassetti úgy gondolta, hogy neki jó lesz a már 1990-ben is pokolian lassú, 1991-re némileg továbbfejlesztett modell 1992-re. Csakhogy az FIA nem engedte őket elindulni a dél-afrikai szezonnyitón, mondván nem rendelkeznek saját tervezésű kocsival, hiszen az autójuk egy előző évi Coloni. A második futamon, Mexikóban már meg sem próbáltak részt venni, így végül csak Brazíliában indulhattak először, akkorra készült el ugyanis a Nick Wirth által tervezett saját autó (amit eredetileg a már akkor is az F1-es részvételt gyári csapattal fontolgató BMW-nek alkotott meg a tervező).

    Interlagosban viszont már nem a csapattal végül egyetlen kört sem teljesítő Alex Caffi-Enrico Bertaggia duó volt a két pilóta, Sassetti ugyanis kirúgta őket, miután kritizálták a felkészületlen istállót. Így kezdődhetett el Perry McCarthy kálváriája. A későbbi Stig hiába utazott el Brazíliába, az előkvalifikáción sem ülhetett autóba (a másik szerzemény, Roberto Moreno igen, de nem jutott tovább), mert nem kapta meg az FIA-tól a superlicenc-t.

    A britnek nagyjából itt kellett volna szépen megköszönnie a lehetőséget, és továbbállnia, de persze nem tette, hiszen ő is az F1-es álmot hajszolta. De végül csak F1-es rémálom jutott neki: Barcelonában a boxutcából sem gurulhatott ki, mert az autója már a boxkijáratban lerobbant, és mivel Moreno autója is rakoncátlankodott, a csapat a brit versenygépét odaadta a brazilnak, McCarthy hétvégéje pedig ezzel véget is ért.

    Embed from Getty Images

    A barcelonai bokszkijáratban

    És, ha Sassettin múlt volna, McCarthy-nak a csapattal közös karrierje is véget ért volna, a tulajdonos ugyanis vissza akarta ültetni a helyére az időközben egymillió dollárnyi szponzorpénzt összekalapozó Bertaggiát, de az FIA megtiltotta a további pilótacseréket, mert a szabályok értelmében nyomós indok nélkül csak két változtatás volt engedélyezett az adott idényben.

    A történtek azonban végleg ellehetetlenítették McCarthy-t, Sassetti innentől kezdve ugyanis magasról tett rá, az autóját a csapat pedig leginkább Moreno tartalék gépének tekintette, amit jobb, ha pályára sem küldenek, mert szükség van az alkatrészeire. Az olasz „üzletember” taktikája az volt, hogy hátha ettől McCarthy önként továbbáll, és akkor jöhet Bertaggia.

    A brit azonban maradt, és Kanadában a garázsból nézte végig, ahogy egy versennyel korábban, Monacóban a futamra történő bejutással az Andrea Moda fennállásának legjobb eredményét elérő Moreno a Brabham kölcsönmotorjával próbál bejutni a montreali versenyhétvégére, de 15 másodperccel elmarad az ehhez szükséges időtől. Hogy miért kellett kölcsön motort? Azért, mert Sassetti nem fizette ki a Judd-erőforrásokat, a beszállító így nem adott motort neki.

    Amennyiben nem úgy tekintünk a csapat teljes létezésére, mint egy masszív lejtmenetre, akkor mondhatjuk, hogy ekkor indultak el igazán a lejtőn. A Francia Nagydíjat kihagyták, mert az országban zajló kamionossztrájk miatt nem jutottak el a verseny helyszínére (a többieknek ez valahogy így is sikerült), ezután pedig minden szponzoruk otthagyta őket. Silverstone-ban pedig csúcsra járatták saját maguk megszégyenítését, amikor gumihiányra hivatkozva (a Goodyear-nak sem fizettek) hazai közönsége előtt esőgumikon küldték ki McCarthy-t az előkvalifikációra. Száraz pályán, verőfényes napsütésben…

    Embed from Getty Images

    Morenónak sem ez volt pályafutása legvidámabb időszaka

    Ezután jött a Német Nagydíj, amelynek előkvalifikációján McCarthy egyetlen mért kört tett meg, de így is sikerült kizáratnia magát, mert a bokszutcába visszatérve nem állt ki a kötelező mérlegelésre. Ami mondjuk nem csoda, mert nem is figyelte a jelet, hiszen azt sem tudta, hogy van ilyen, annyira keveset vezetett.

    A csapat a Magyar Nagydíjon már figyelmeztetésben részesült az FIA részéről, hogy amennyiben nem biztosítanak egyenlő feltételeket mindkét pilótájuknak, kizárják őket. Erre azért volt szükség, mert a Hungaroringen szándékosan olyan későn küldték pályára McCarthy-t, hogy ne tudjon mért kört teljesíteni. Sassettit ez azonban olyannyira nem hatotta meg, hogy Spában ennél is tovább ment, ami kis híján pilótája életébe került.

    Mivel a Brabham a belgiumi verseny előtt kiszállt, nem volt szükség előkvalifikációra. A 30 nevezőből azonban csak 26 vehetett részt a versenyen, úgyhogy az Andrea Modáknak nem lett számottevően könnyebb dolga. És mivel McCarthy számított rá, hogy Spában is csak egy kört kap, eldöntötte, hogy megpróbálja magát ezzel az egy körrel kvalifikálni.

    A versenyzők által a mai napig közkedvelt aszfaltcsík akkoriban viszont még egészen másként festett, és több pontján is valódi bátorságpróbát jelentett padlógázzal áthaladni. Így aztán a híres Eau Rouge-on is csak a legjobb autóban ülő legjobb pilóták voltak képesek erre, a többiek pedig igyekeztek belőni, hogy meddig mehetnek el, majd a tapadáshatáron egyensúlyozva bevenni a kanyart.

    A kamikaze-körre készülő McCarthy is hatalmas tempóval száguldott be a lejtő alján levő balosba, majd ahogy elindult felfelé az emelkedőn, rémisztő pillanatokat élt át. „Abban a pillanatban, ahogy jobbra akartam fordítani a kormányt, az elakadt, én pedig nyílegyenesen a fal felé robogtam – emlékezett vissza évtizedekkel később a Motorsportmagazine.com-nak. – Olyan keményen beletapostam a fékbe, amilyen keményen csak tudtam, és éreztem, ahogy az egyik vállamban elszakad az izom, miközben próbáltam megmozdítani a kormányt. Egy kicsit végül sikerült elmozdítanom, az autó átvágtatott a füvön, a kerekek pedig csak súrolták a falat.”

    Embed from Getty Images

    McCarthy az Eau Rouge-ban

    Mint kiderült, az Eau Rouge-ban fellépő hatalmas erőhatások miatt elhajlott a kormányrúd, McCarthy pedig csak lélekjelenlétének és hatalmas erőfeszítésének köszönhette, hogy nem rohant frontálisan a falnak. A legdöbbenetesebb tény azonban nem ez, hanem az, hogy a csapat tudott a hibáról.

    „Amikor visszatértem a boxba, mondtam nekik, hogy elhajlik a kormányrúd. Erre közölték,hogy »igen, tudjuk«. Mint kiderült, korábban Moreno autóján tesztelték, rájöttek a hibára, utána pedig egyszerűen berakták az én kocsimba.”

    Szerencsére ez az eset volt az utolsó szög az Andrea Moda koporsójába, Sassettit még Spában letartóztatták áfacsalás miatt, az Olasz Nagydíj paddockjába pedig már nem engedték be az Andrea Moda kamionjait, így ez az istálló lett az első, és mai napig utolsó csapat, amelyet kitiltottak az F1-ből, hogy ne rontsa tovább annak hírnevét.

    Ez a cikk először 2023. január 11-én jelent meg a Rallycafe.hu-n.

    Lategan a szakasz végén vesztett időt, Al-Attiyah növelte előnyét a Dakar hetedik szakaszán

    0

    Henk Lategan egészen az utolsó kilométerekig vezette a Dakar hetedik szakaszát az autósok között, azonban ott lelassult, így a napot Mattias Ekström nyerte, míg összetettben Nasser Al-Attiyah növelte előnyét a második helyre lépő svéd versenyző előtt.

    Vasárnap 459 km szelektív és 418 km összekötő várt főként dűnék között a Dakar mezőnyére. Az autósok mezőnyében ugyan 1:46 perccel Henk Lategan vezetett 417 km-nél, azonban az utolsó részen a dél-afrikai versenyző lassult, így a legjobb eredményt Mattias Ekström érte el Joao Ferreirát 4:27, Mitch Guthriét pedig 4:55 perccel megelőzve.

    Az összetett élén továbbra is Nasser Al-Attiyah áll, aki ma csaknem 7 és fél perc hátránnyal ért célba, ugyanakkor előnyét 4:47 percre növelte a második helyre lépő Ekström előtt.

    A harmadik helyre csúszott Henk Lategan, aki végül 8 és fél percet vesztett az utolsó kilométereken, így összetettben 7:21 perc hátránnyal áll.

    A dél-afrikai toyotás holnap sokkal jobb helyzetben lehet mint riválisai, hiszen a Dakar leghosszabb szelektívjén nem kell elsők között indulnia.

    A negyedik helyen Nani Roma 1 perccel követi Lategant és 2 perccel előzi meg Carlos Sainzot.

    Az első 10 versenyző között továbbra is csupán 25 perc a különbség, így továbbra is igen sok esélyes a viadal.

    Állás 7 szakasz után, autósok
    1 #299 Nasser Al-Attiyah – Fabian Lurquin (QAT – BEL) Dacia Sandrider 28:10:15
    2 #226 Mattias Ekström – Emil Bergkvist (SWE) Ford Raptor T1+ +4:47
    3 #202 Henk Lategan – Brett Cummings (RSA) Toyota GR DKR Hilux Evo’26 +7:21
    4 #227 Nani Roma – Álex Haro (SPA) Ford Raptor T1+ +8:25
    5 #225 Carlos Sainz sr – Lucas Cruz (SPA) Ford Raptor T1+ +10:26
    6 #219 Sébastien Loeb – Édouard Boulanger (FRA) Dacia Sandrider +15:39
    7 #228 Mitchell Guthrie – Kellon Walch (USA) Ford Raptor T1+ +19:20
    8 #214 Mathieu Serradori – Loic Minaudier (FRA) Century CR07 +21:55
    9 #223 Lucas Moraes – Dennis Zenz (BRA – GER) Dacia Sandrider +24:39
    10 #205 Eryk Goczal – Maciej Marton (POL) Toyota Hilux Overdrive Evo +25:25
    11 #240 Joao Ferreira – Filipe Palmeiro (POR) Toyota Hilux IMT Evo +28:59
    12 #204 Toby Price – Armand Monleón (AUS – SPA) Toyota GR DKR Hilux Evo’26 +36:39
    13 #221 Martin Prokop – Viktor Chytka (CZE) Ford Raptor T1+ +37:08
    14 #212 Cristina Gutierrez – Pablo Moreno (SPA) Dacia Sandrider +39:34
    15 #206 Marek Goczal – Maciej Marton (POL) Toyota Hilux Overdrive Evo +59:18

    Útvonal, autósok
    Január 3. PR Yanbu 23 km Ekström / 1. EKSTRÖM, 2. Guthrie, De Mevius, Al-Attiyah
    Január 4. SS1 Yanbu 305 km De Mevius / 1. DE MEVIUS, 2. Al-Attiyah, 3. Prokop
    Január 5. SS2 Yanbu – Alula 400 km Quintero / 1. AL-ATTIYAH, 2. Quintero, 3. De Mevius
    Január 6. SS3 Alula 422 km Guthrie / 1. GUTHRIE, 2. Prokop, 3. Ekström
    Január 7. SS4 Alula Marathon 451 km Lategan / 1. LATEGAN, 2. Al-Attiyah, 3. Ekström
    Január 8. SS5 Alula Marathon – Hail 372 km Guthrie / 1. LATEGAN, 2. Al-Attiyah, 3. Ekström
    Január 9. SS6 Halil – Riyadh 331 km Al-Attiyah / 1. AL-ATTIYAH, 2. Lategan, 3. Roma
    Január 11. SS7 Riyadh – Wadi Ad-Dawasir 462 km Ekström / 1. AL-ATTIYAH, 2. Ekström, 3. Lategan
    Január 12. SS8 Wadi Ad-Dawasir 481 km
    Január 13. SS9 Wadi Ad-Dawasir Marathon 410 km
    Január 14. SS10 Wadi Ad-Dawasir Marathon – Bisha 421 km
    Január 15. SS11 Bisha – Al Henakiyah 347 km
    Január 16. SS12 Al Henakiyah – Yanbu 310 km
    Január 17. SS13 Yanbu 105 km

    Benavides nyerte a Dakar hetedik szakaszát, Sanders növelte előnyét, szoros lett az élmezőny csatája

    0

    Luciano Benavides nyerte a Dakar vasárnapi szakaszát, míg a KTM sikerét Edgar Canet tette teljessé a második idővel, összetettben Daniel Sanders növelte előnyét, miközben szorosabb is lett a dobogóért küzdők csatája.

    Vasárnap 459 km szelektív és 418 km összekötő várt főként dűnék között a Dakar mezőnyére. Ezt a távot Luciano Benavides teljesítette a leggyorsabban, 4 óra és 56 másodperc alatt, így 4:47 perccel előzte meg a verseny nagyszerűen kezdő, de később bajba kerülő Edgar Canetet, míg a két KTM-es versenyzőt további 10 másodperc hátránnyal Adrien van Beveren követte Hondával.

    Összetettben a ma negyedik idővel célba érő Daniel Sanders 45 másodpercről 4:25 percre növelte előnyét Ricky Brabec előtt, míg Benavides további 15 másodperces hátrányával összességében szorosabbá vált az élmezőny.

    A negyedik helyen Tosha Schareina picivel több, mint 15 perces hátrányával kissé leszakadt a dobogósoktól, ugyanakkor az ötödik Skyler Howest, valamint Ignacio Cornejót 18 perccel előzi meg.

    Az erdélyi Gyenes Emánuel vasárnap a 40. eredménnyel zárt, így összetettben a 27., a Rally2-es kategóriában a 18.

    Állás 7 szakasz után, motorosok
    1 #1 Daniel Sanders (AUS) KTM 450 Rally 28:47:31
    2 #9 Ricky Brabec (USA) Honda CRF 450 Rally +4:25
    3 #77 Luciano Benavides (ARG) KTM 450 Rally +4:40
    4 #68 Tosha Schareina (SPA) Honda CRF 450 Rally +15:06
    5 #10 Skyler Howes (USA) Honda CRF 450 Rally +33:14
    6 #11 Ignacio Cornejo (CHI) Hero 450 Rally +33:25
    7 #42 Adrien Van Beveren (FRA) Honda CRF 450 Rally +55:57
    8 #46 Ross Branch (BWA) Hero 450 Rally +1:39:12
    9 #85 Preston Campbell (USA) Honda CRF 450 Rally (Rally2) +1:43:32
    10 #16 Toni Mulec (SVN) KTM 450 Rally (Rally2) +1:54:29
    11 #26 Konrad Dabrowski (POL) KTM 450 Rally (Rally2) +2:04:58 
    12 #98 Mason Klein (USA) Hoto 450 Rally +2:39:39 
    13 #41 Ruy Barbosa (CHI) Honda CFR 450 Rally (Rally2) +3:11:50 
    14 #28 Nerimantas Jucius (LTU) Honda CRF 450 Rally (Rally2) +3:12:33 
    15 #57 Khaliunbold Erdenebileg (ARM) KTM 450 Rally (Rally2) +3:13:19
    16 #84 Martim Ventura (POR) Honda CRF 450 Rally (Rally2) +3:24:12 
    17 #35 Bruno Santos (POR) Husqvarna 450 Rally (Rally2) +3:49:32 
    18 #78 Arnau Lledo (SPA) KTM 450 Rally (Rally2) +4:18:52 
    19 #27 Milan Engel (CZE) Kove 450 Rally (Rally2) +4:29:26 
    20 #32 Tommaso Montanari (ITA) Husqvarna 450 Rally (Rally2) +4:31:32 
    21 1#39 Benjamin Melot (FRA) KTM 450 Rally (Rally2) +4:35:41 
    22 #44 Josep Pedró (SPA) Husqvarna 450 Rally (Rally2) +4:38:31 
    23 #25 Jérome Martiny (BEL) Honda CRF 450 Rally (Rally2) +4:49:32 
    24 #18 Dusan Drdaj (CZE) KTM 450 Rally (Rally2) +5:25:24 
    25 #58 Davydas Karka (LTU) Honda CFR 450 Rally (Rally2) +5:26:14 
    26 #66 Neels Theric (FRA) Kove 450 Rally (Rally2) +5:36:36 
    27 #34 Emanuel Gyenes (ROU) KTM 450 Rally (Rally2) +5:56:16

    Útvonal, motorosok
    Január 3. PR Yanbu 23 km Canet / 1. CANET, 2. Sanders, 3. Brabec
    Január 4. SS1 Yanbu 305 km Canet / 1. CANET, 2. Sanders, 3. Brabec
    Január 5. SS2 Yanbu – Alula 400 km Sanders / 1. SANDERS, 2. Canet, 3. Brabec
    Január 6. SS3 Alula 422 km Schareina / 1. SANDERS, 2. Brabec, 3. Schareina
    Január 7. SS4 Alula Marathon 417 km Schareina / 1. SCHAREINA, BRABEC, 3. Sanders
    Január 8. SS5 Alula Marathon – Hail 356 km L. Benavides / 1. SANDERS, 2. Brabec, 3. L. Benavides
    Január 9. SS6 Halil – Riyadh 331 km Brabec / 1. SANDERS, 2. Brabec, 3. L. Benavides
    Január 11. SS7 Riyadh – Wadi Ad-Dawasir 462 km L. Benavides / 1. SANDERS, 2. Brabec, 3. L. Benavides
    Január 12. SS8 Wadi Ad-Dawasir 481 km
    Január 13. SS9 Wadi Ad-Dawasir Marathon 418 km
    Január 14. SS10 Wadi Ad-Dawasir Marathon – Bisha 371 km
    Január 15. SS11 Bisha – Al Henakiyah 347 km
    Január 16. SS12 Al Henakiyah – Yanbu 310 km
    Január 17. SS13 Yanbu 105 km

    Lategan repül a Dakar hetedik szakaszán, veszélyben Al-Attiyah vezető helye

    0

    Henk Lategan teljesítette a vasárnapi Dakar-szakasz első felét a leggyorsabban, így már nagyon közel került az összetettben vezető Nasser Al-Attiyah-hoz.

    Vasárnap 459 km szelektív és 418 km összekötő vár főként dűnék között a Dakar mezőnyére. Az autósok mezőnyében 233 km-nél Henk Lategan a leggyorsabb a Toyotával, míg őt 54 másodperccel a fordos Mattias Ekström és 3:17 perc lemaradással az ugyancsak toyotás Joao Ferreira követi, míg Carlos Sainz további 5 másodperc hátránnyal negyedik.

    Al-Attiyah nyert Loeb előtt, a katari versenyző pihenhet az első helyen a Dakar hatodik szakasza után

    Az összetett élén álló Nasser Al-Attiyah nem kevesebb, mint 5:58 perc hátrányt szedett össze a mai szakasz feléig, így a katari Daciás bár tartaná vezető helyét, az csupán 12 másodpercre olvadna Lategan előtt, míg a harmadik helyre lépő Ekström 7:07 perc hátránnyal állna, akit Nani Roma 11 másodperccel követne.

    Hamarosan már a motorosok szakasz eredményeivel tudunk jelentkezni.

    Még szorosabbá válhat a motorosok csatája a Dakar hetedik szakasza után

    0

    Izgalmasan alakult a Dakar hetedik szakaszának első fele, melyet Luciano Benavides teljesített a leggyorsabban, és bár Daniel Sanders tartaná vezető helyét, összességében szorosabbá válna az élmezőny.

    Vasárnap 459 km szelektív és 418 km összekötő vár főként dűnék között a Dakar mezőnyére. A motorosok élmezőnye már teljesített 233 km szelektív etapot, ezen a szakaszon Luciano Benavides érte el a leggyorsabb időt, 2:24 perccel megelőzve Adrien van Beverent és 3:14 perccel Daniel Sanderst megelőzve.

    Összetettben Sanders tartaná virtuális első helyét, és előnye 1:46 percre nőne Ricky Brabec előtt, azonban Benavides 10 perc feletti hátrányát 7 percre csökkentené, miközben Tosha Schareina is csak 11:56 perc hátrányban lenne a negyedik helyen.

    Sanders büntetése után is megtartotta vezető helyét a Dakar 6. szakaszán, Gyenes is elért Rijádba

    A mai nap felénél a virtuális ötödik helyen Ignacio Cornejo áll, akinek azonban 30 és fél perces hátránya már igen nagynak tűnik.

    Az erdélyi Gyenes Emánuel eddig 178 km-t tett meg vasárnap és 22 perces hátránnyal a 41. idővel halad. Gyenes hat szakasz után az abszolút 27. helyen áll, míg a Rally2-es kategóriában a 17.

    Tömegbalesettel zárult Rovanpera első hétvégéje Új-Zélandon

    0

    Kalle Rovanpera az Óceániai Regionális Formula bajnokság első hétvégéjének vasárnapi programjában gyorsulni tudott, de a napot egy tömeg balesettel zárta.

    Az új-zélandi Óceániai Regionális Formula bajnokság első hétvégéje vasárnap a második időmérővel folytatódott, ahol Kalle Rovanpera a kilencedik helyen zárt 527 ezredes hátránnyal a leggyorsabb amerikai Ugo Ugochukwu mögött.

    A nap első futamán a finn versenyző a 18. helyről indulhatott, majd öt pozíciót javítva a 13. helyen ért célba.

    A vasárnapi második futam lett volna a legígéretesebb Rovanpera számára, hiszen a kilencedik helyről indulhatott. A futam azonban mégsem alakult jól a kétszeres rally világbajnoknak, mivel rögtön az első körben egy négy autót érintő balesetbe keveredett, Rovanpera autója is megsérült, így kiesett.

    Összességében a 25 éves finn versenyző a hétvégén bemutatott gyorsulásával elégedett lehet, de még sokat kell tanulnia.

    A bajnokság a következő hétvégén folytatódik.

    A Dakar egyik leghosszabb szakaszával folytatódik a verseny a szünnap után

    0

    A szombati pihenő után vasárnap ismét csak nem lesz könnyű feladatuk a versenyzőknek, hiszen a rendezvény egyik leghosszabb etapja vár rájuk.

    Vasárnap a hetedik szakasz nyitja az idei Dakar második hetét, amikor már minden hibának komoly jelentősége lehet.

    A Rijádból Wadi Ad-Dawasirba tartó etap során 414 km összekötő mellett 462 km szelektív táv vár a versenyzőkre.

    A szakasz főként homokos talajon vezet majd, de lesznek bokros területek is, ahol nagy szerepet kap a koncentráció. A közel 900 km-es útszakaszon még az összekötőn is fenn kell tartaniuk a figyelmet a versenyzőknek.