Kezdőlap Blog Oldal 602

31 éve Senna becsípve rátámadt, most a brazil legenda autóját vezette Monacóban (videó)

0

A 30 éve elhunyt Ayrton Sennáról emlékeztek meg a történelmi Monacói Nagydíj szervezői, és a brazil legenda korábbi versenyautói közül négy, illetve egy gokart bemutatózott az F1-es pályán.

Ezen a hétvégén zajlik Monacóban a Monaco Historic Grand Prix, és miként az lenni szokott, számtalan korábbi legendás F1-es, Grand Prix- és sportautó teszi tiszteletét rajta, hogy ugyanazon a pályán versenyezzen, amelyen nemsokára a Forma–1-es nagydíjat is rendezik. A szervezők azonban az idei kiírásra készültek egy kis extrával, Ayrton Senna halálának 30. évfordulója miatt ugyanis a háromszoros világbajnok korábbi autói is bemutatóznak.

Így az érdeklődők megcsodálhatják azt a Van Diemen RF82-est, amellyel Senna 1982-ben a brit és az európai Formula Ford 2000-es bajnoki címet is megnyerte; valamint az 1983-as makaói győzelmekor és brit F3-as bajnoki címekor vezetett Ralt RT3-ast; az 1990-es világbajnok McLaren MP4/5B-t; első F1-es autóját, az 1984-es Toleman TG184-est; és azt az 1985-ös Lotus 97T-t, amellyel Senna első két F1-es győzelmét aratta, illetve hét rajtelsőséget is szerzett.

Videón a bemutató:

Senna egykori autóit ráadásul nem akárkik vezették, hiszen három korábbi Forma–1-es pilóta is a bemutatózók között volt. A HRT-vel, a Lotusszal és a Williamsszel 46 futamon rajthoz álló Bruno Senna (aki egyben Ayrton unokaöccse) az 1990-es McLarenbe pattant be, míg a Lotust az 1990-es Magyar Nagydíj győztese, Thierry Boutsen, a Ralt Toyotát pedig egy bizonyos Eddie Irvine vezette (egykori jaguaros overáljában).

A Ferrarival 1999-ben kis híján vb-címig jutó ír jelenléte azért is érdekes, mert élete első F1-es futamán, az 1993-as Japán Nagydíjon úgy felbosszantotta Sennát, hogy a McLaren versenyzője a verseny után, kissé ittas állapotban szó szerint rátámadt.

Az esetről bővebben az alábbi cikkben olvashat:

Senna: Te nem autóversenyző vagy, hanem egy kiba..ott idióta!

Irvine akkor azt mondta, egyáltalán nem tiszteli a brazilt, és már korábban sem tisztelte. Ennek némileg ellentmond, hogy az utánpótlás kategóriákban az ír fenegyerek még gyakorlatilag Senna sisakfestésével megegyező dizájnnal ment. A mostani bemutatón sem Senna egyik korábbi bukóját húzta fel, hanem a sajátját, de így is úgy festett, mint ahogyan egykor a brazil.

Bruno Senna és az 1990-es McLaren fedélzeti kamerából:

Az F1-es pilóták mellett még a történelem második női Dakar-kategóriagyőztese, a spanyol Cristina Gutierrez vezethetett versenyautót (a Van Diement), míg a 19 esztendős, jelenleg az FIA F2-es bajnokágában versenyző brazil Gabriel Bortoleto Senna 1977-es, dél-amerikai bajnokságban első helyet szerző gokartját hajthatta meg, ami F1-es pályán – ráadásul pont Monacóban –  nem mindennapi lehetőség.

Óriási dráma Portugáliában a Power Stage előtt

0

Hatalmas dráma játszódott le a Portugál Rally utolsó előtti szakaszán, ahol Elfyn Evans műszaki hibával ért célba, míg Grégoire Munster kiesett. A verseny első helyén azonban továbbra is Sébastien Ogier áll, míg a vasárnapi értékelést már Ott Tanak vezeti. 

Nem várt drámát tartogatott a Portugál Rally utolsó előtti szakasza, ahol Ott Tanak volt a leggyorsabb, és a Szuper Vasárnap értékelésében átvette a vezetést Sébastien Ogier-tól. 

A nyolcszoros világbajnok azonban a versenyt továbbra is viszonylag magabiztosan vezeti 2019 világbajnoka előtt. 

Elfyn Evans komoly időt vesztett, miután a Toyota motorja túlmelegedett, és bár a vasárnapi értékelésben már nem valószínű, hogy pontot tud szerezni, azonban, ha sikerül folytatnia a versenyt, akkor a szombati pontokat még megkaphatja. 

Sébastien Ogier nyerte a Portugál Rally első, drámai részét a Hyundai versenyzői előtt

Grégoire Munster azonban az utolsó előtti szakaszon végleg kiesett. 

A vasárnapi értékelést tehát Tanak vezeti Ogier előtt, majd Thierry Neuville, Adrien Fourmaux, Takamoto Katsuta, Kalle Rovanpera és Dani Sordo következik. 

Az összetett versenyt Ogier továbbra is 10.1 másodperc előnnyel vezeti Tanak előtt, míg a harmadik helyen Thierry Neuville áll. 

A belga versenyző komolyan növelheti előnyét a bajnoki pontversenyben Elfyn Evans problémája után, ha sikerül célba érnie a Power Stage-en.  

Portugál Rally, állás 21 gyorsasági szakasz után 
1 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 3:35:06.3
2 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +10.1
3 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1:12.1
4 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +1:44.0
5 #6 Dani Sordo – Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +2:44.2
6 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +5:00.5
7 #25 Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov (RUS) Citroen C3 Rally2 +11:19.8
8 #28 Jan Solans – Rodrigo Sanjuan (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +11:25.1
9 #38 Josh McErlean – James Fulton (IRL) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +11:31.5
10 #29 Lauri Joona – Janni Hussi (FIN) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +13:07.4 

Időterv, magyar idő szerint 
Május 9., csütörtök
20:05 SS1 SSS Figueira da Foz 2.94 km Neuville 2:24.2 / 1. NEUVILLE, 2. Ogier, 3. Tanak

Május 10., péntek  
09:05 SS2 Mortágua 1 18.15 km Katsuta 11:30.4 / 1. NEUVILLE, 2. Katsuta, 3. Tanak
10:35 SS3 Lousã 1 12.28 km Sordo 8:59.4 / 1. KATSUTA, 2. Tanak, 3. Neuville
11:35 SS4 Góis 1 14.30 km Sordo 9:07.2 / 1. KATSUTA, 2. Tanak, 3. Rovanpera
12:35 SS5 Arganil 1 18.72 km Neuville 11:40.5 / 1. KATSUTA, 2. Neuville, 3. Rovanpera
15:05 SS6 Lousã 2 12.28 km Ogier 8:53.3 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Ogier
16:05 SS7 Góis 2 14.30 km Sordo 9:03.1 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Ogier
17:05 SS8 Arganil 2 18.72 km Rovanpera 11:36.0 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Tanak
18:35 SS9 Mortágua 2 18.15 km Ogier 11:24.2 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Katsuta

Május 11., szombat  
09:05 SS10 Felgueiras 1 8.81 km Rovanpera 5:44.3 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Tanak
10:05 SS11 Montim 1 8.69 km Ogier 5:32.7 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Katsuta
11:05 SS12 Amarante 1 37.24 km Tanak 24:06.4 / 1. TANAK, 2. Ogier, 3. Neuville
12:35 SS13 Paredes 1 16.09 km Ogier 11:43.0 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
15:35 SS14 Felgueiras 2 8.81 km Tanak 5:45.9 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
16:35 SS15 Montim 2 8.69 km Tanak 5:28.7 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
17:35 SS16 Amarante 2 37.24 km Ogier 24:09.6 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
19:05 SS17 Paredes 2 16.09 km Ogier 11:36.0 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
20:05 SS18 SSS Lousada 3.36 km Fourmaux 2:30.8 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville

Május 12., vasárnap  
08:05 SS19 Cabeceiras de Basto 1 19.91 km Ogier 13:18.5 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
09:35 SS20 Fafe 1 11.18 km Tanak 6:35.3 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
10:35 SS21 Cabeceiras de Basto 2 19.91 km Tanak 13:08.7 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
13:15 SS22 Fafe 2 (Power Stage) 11.18 km  

Teljes nevezési lista 
Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények 
A világbajnokság állása 

Megvan Molnár Martin első dobogója a brit F4-ben – harmadik lett az újoncok között

0

Szezonja második hétvégéjét teljesíti Molnár Martin a brit Forma-4-ben, és Brands Hatch-ben már az első futam után trófeát vehetett át.

A Virtuosi Racing pilótájára szombaton egy időmérő és a három közül az első futam várt, s elmondása szerint már a kvalifikáción is hajszálra volt egy olyan eredménytől, amely alaposan átalakíthatta volna hétvégi céljait.

Az utolsó vb-n kívüli F1-es futam helyszínén versenyez Molnár Martin

„Az időmérőn nagyon közel voltunk, szóval ha 12 ezredet javulok, azzal egy hellyel előrébb kerültem volna, ami a fordított rajtrács pole-pozícióját jelentené. Így sem volt rossz, a 13. lettem” – mondta el Martin a napja végén.

Az első futamon a 11. pozícióból startolhatott, mivel itt az időmérőn elért második leggyorsabb köreik alapján állították fel a pilótákat a rajtrácsra. Két helyezést javulva a 9. helyen ért célba a 20 körös versenyen, ami az eddigi legjobb eredménye a sorozatban, de ennél is fontosabb, hogy az újoncok értékelésében ezzel a nap harmadik legjobb pilótája lett a brit Rowan Campbell-Pilling és a kínai Csuj Juanpu mögött, vagyis jelenése volt a kategória díjátadóján.

Martin egyúttal két csapattársát is legyőzte, Maxwell Dodds és Fu Juhao a 17. és a 18. helyen értek célba.

A két vasárnapi futam magyar idő szerint 12:00-kor és 16:45-kor kezdődik.

Molnár Martin, Brands Hatch, Virtuosi
Fotó: Jakob Ebrey Photography

Alonso egy dologban nagyon más lett a botrányos 2007-es mclarenes éve óta

0

Fernando Alonso nagyrészt ugyanolyan, mint 17 évvel ezelőtt, ám egy dologban rengeteget változott Pedro de la Rosa szerint.

Fernando Alonso és honfitársa, az 1999 és 2012 között 104 F1-es futamon induló, tesztpilótaként többek között a McLarennél és a Ferrarinál is megforduló Pedro de la Rosa kapcsolata 17 évre tekint vissza, hiszen 2007-ben, a wokingiaknál dolgoztak először együtt. Alonso ekkorra már kétszeres világbajnok volt, 25 évesen ugyanakkor még mindig nagyon fiatalnak számított. De la Rosa szerint ezért aztán van egy fontos dolog, amiben barátja nagyot fejlődött 2007 óta, minden másban viszont szerinte ugyanolyan.

Pedro de la Rosa, Mark Webber, Fernando Alonso, Magyar Nagydíj, 2014
Alonso és de la Rosa a Ferrarinál is együtt dolgozott / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

„Az emberek azt kérdezik tőlem, hogy mi a különbség a 2024-es és a 2007-es Alonso – a pilóta, akit a McLarennél ismertem meg – között. És semmi. Abszolút nincs semmi különbség” – nyilatkozta a most az Aston Martin márkanagyköveteként dolgozó expilóta a RacingNews365.comnak.

„Az egyetlen dolog, amit mégis hozzátennék, az az, hogy nagyszerű vezetővé vált abban az értelemben, hogy tudja, miként fejezze ki nagyon jól az érzéseit, amit 2007-ben még nem tudott. Főként azért, mert az angolja nem volt valami jó. Most minden üzenet, amit közvetít, minden alkalommal, amikor a mérnökökkel beszél a belső rendszeren, mindig példával vezet, mindig a helyes üzenetet küldi a részlegeknek.”

„Amikor egy versenyhétvége során a zárt láncú rendszeren beszélünk, nem csak az a 20 mérnök hallja őt, aki ott ül a szobában a pályán, hanem 100 másik is a gyárban. Megtanulta, miként motiválja ezeket az embereket, akik éppen olyan fontosak a győzelemhez, mint azok, akik a pályán vannak. Az angoljának fejlődése lenyűgözött. Nincs jó akcentusa, ahogyan nekem sincs, borzasztó az akcentusunk, de mindig a megfelelő szavakat mondja, és nagyon gyorsan jár az agya.”

„Alig emlékszem valamire” – Alonso megnyílt és elárulta, mi szomorítja el a karrierjével kapcsolatban

De la Rosa emellett arról is beszélt, mi az, amitől Alonso 42 évesen is olyan elképesztően magas szinten teljesít, ahogyan azt versenyhétvégéről versenyhétvégére látjuk.

„Tulajdonképpen a szenvedélye. A győzelem iránti vágya, hogy soha ne adja fel, hogy mindig tanuljon, ami ebben a korban, mindazzal, amit elért, mesterkurzussal ér fel. Én azt imádom Fernandóban, hogy mennyire keményen dolgozik a versenyhétvégéken és azokon kívül, mennyire hajtja magát és hogyan él a versenyzésnek” – ecsetelte az 53 éves versenyző, majd példát is mondott arra, hogy Alonsónak tényleg minden erről szól.

„Olykor elmegyünk együtt gokartozni, néha részt veszünk a dubaji 24 órás gokartversenyen, tudja, csak hogy szórakozzunk, de neki ez nem szórakozás. Ahogy felkészül, vezeti a csapatot, ott van a stratégiai megbeszéléseken. Ez egy 24 órás verseny, így olykor mondom neki, hogy »Ember, szórakozni jöttünk.« Erre azt feleli, »Igen, de attól még jól fel kell készülnünk.« Ezeket a dolgokat csodálom benne.”

Ez Alonso „titka”, így tudja döbbenetes módon olvasni a futamokat a spanyol veterán

Ogier kezdte a legjobban a Portugál Rally utolsó napját

0

Sébastien Ogier nyerte a Szuper Vasárnap első, ködös gyorsaságiját a Portugál Rallyn, így összetettben is növelte előnyét. 

Egy közel 20 km-es szakasszal kezdődött a Portugál Rally záró napja, melyen Sébastien Ogier érte el a legjobb eredményt, Thierry Neuville, Ott Tanak, Adrien Fourmaux, Elfyn Evans, Takamoto Katsuta és Kalle Rovanpera előtt. 

Sébastien Ogier nyerte a Portugál Rally első, drámai részét a Hyundai versenyzői előtt

Grégoire Munster folytatta kaotikus vezetését és a pálya új, szűk részén saját bevallása szerint is sokat hibázott. 

A WRC2-ben Jan Solans mögött Josh McErlean 3 másodpercre csökkentette hátrányát, míg Yohan Rossel korai érkezés miatt még szombat este 2 perc büntetést kapott, így a bajnoki értékelés harmadik helyére Lauri Joona lépett közel másfél perc hátránnyal. 

A verseny összetettjének az idei szabályok szerint csak a WRC2-ben van jelentősége, azonban Ogier közelebb került a ködös szakasz után karrierje hatodik sikeréhez, miután előnyét 18.1 másodpercre növelte Ott Tanak előtt. 

Portugál Rally, állás 19 gyorsasági szakasz után 
1 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 3:15:14.3
2 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +18.1
3 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1:14.7
4 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +1:41.3
5 #6 Dani Sordo – Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +2:06.3
6 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +3:32.3
7 #25 Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov (RUS) Citroen C3 Rally2 +10:15.4
8 #28 Jan Solans – Rodrigo Sanjuan (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +10:24.9
9 #38 Josh McErlean – James Fulton (IRL) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +10:27.9
10 #29 Lauri Joona – Janni Hussi (FIN) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +11:48.7

Időterv, magyar idő szerint 
Május 9., csütörtök
20:05 SS1 SSS Figueira da Foz 2.94 km Neuville 2:24.2 / 1. NEUVILLE, 2. Ogier, 3. Tanak

Május 10., péntek  
09:05 SS2 Mortágua 1 18.15 km Katsuta 11:30.4 / 1. NEUVILLE, 2. Katsuta, 3. Tanak
10:35 SS3 Lousã 1 12.28 km Sordo 8:59.4 / 1. KATSUTA, 2. Tanak, 3. Neuville
11:35 SS4 Góis 1 14.30 km Sordo 9:07.2 / 1. KATSUTA, 2. Tanak, 3. Rovanpera
12:35 SS5 Arganil 1 18.72 km Neuville 11:40.5 / 1. KATSUTA, 2. Neuville, 3. Rovanpera
15:05 SS6 Lousã 2 12.28 km Ogier 8:53.3 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Ogier
16:05 SS7 Góis 2 14.30 km Sordo 9:03.1 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Ogier
17:05 SS8 Arganil 2 18.72 km Rovanpera 11:36.0 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Tanak
18:35 SS9 Mortágua 2 18.15 km Ogier 11:24.2 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Katsuta

Május 11., szombat  
09:05 SS10 Felgueiras 1 8.81 km Rovanpera 5:44.3 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Tanak
10:05 SS11 Montim 1 8.69 km Ogier 5:32.7 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Katsuta
11:05 SS12 Amarante 1 37.24 km Tanak 24:06.4 / 1. TANAK, 2. Ogier, 3. Neuville
12:35 SS13 Paredes 1 16.09 km Ogier 11:43.0 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
15:35 SS14 Felgueiras 2 8.81 km Tanak 5:45.9 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
16:35 SS15 Montim 2 8.69 km Tanak 5:28.7 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
17:35 SS16 Amarante 2 37.24 km Ogier 24:09.6 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
19:05 SS17 Paredes 2 16.09 km Ogier 11:36.0 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
20:05 SS18 SSS Lousada 3.36 km Fourmaux 2:30.8 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville

Május 12., vasárnap  
08:05 SS19 Cabeceiras de Basto 1 19.91 km Ogier 13:18.5 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
09:35 SS20 Fafe 1 11.18 km
10:35 SS21 Cabeceiras de Basto 2 19.91 km
13:15 SS22 Fafe 2 (Power Stage) 11.18 km  

Teljes nevezési lista 
Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények 
A világbajnokság állása 

Schumachert is összezavarta, de Barrichello is felelős a Ferrari és az F1 egyik legnagyobb botrányáért

0

22 évvel ezelőtt a mai napon, május 12-én rendezték a 2002-es Osztrák Nagydíjat, amely a modern F1 történetének egyik legnagyobb botrányát hozó versenyként vonult be a történelembe, hiszen a Ferrari itt állította félre Rubens Barrichellót az első helyről azért, hogy Michael Schumacher megnyerhesse a futamot.

Noha a Mercedes is vett el győzelmet Valtteri Bottastól 2018-ban, a 2002-es eset jóval nagyobb port kavart, aminek persze több oka van. Egyrészt a Ferrari már a szezon elején, a 6. futamon csapatutasítást alkalmazott, míg a Mercedes ezt az idény hajrájában tette meg, másrészt Rubens Barrichello a lehető leglátványosabb módon, az utolsó kör utolsó kanyarja után, a célvonal előtti métereken állt félre, noha már hosszú körök óta kérlelték erre a rádióban. És persze alighanem az is közrejátszott, hogy az addigra már két hatalmas botrányban (94 Adelaide, 97 Jerez) érintett Schumacher profitált az abszolút legális, ám utólag nézve teljesen szükségtelen döntésből.

Az eset hátterére és arra, hogy miként lepődött meg Schumacher az autóból kiszállva a nézők reakcióján, az alábbi cikkünkben írtunk bővebben:

Hiába próbálta, Schumacher nem tudta jóvátenni „szégyenletes” győzelmét

Miként azt a fentebbi cikkben is említettük, Schumacher a szezon későbbi részében igyekezett visszaadni a kölcsönt Barrichellónak, és több alkalommal is bekísérte a célba a második helyen a brazilt. Így tett két futammal az Osztrák Nagydíj után, a Nürbugringen is, ahol a Ferrari először került Spielberg után olyan helyzetbe, hogy Barrichello–Schumacher 1-2-ben haladtak az élen.

Erről a futamról alábbi cikkünkben olvashat:

Egy világ várta feszülten, hogy a botrányos jelenetek után a Ferrari megint kedvez-e Schumachernek

Noha a Nürburgringen, a Hungaroringen és Monzában is Barrichellót segítve lett második, a legtöbben a 2002-es indianapolisi futamot tekintik a „kölcsön visszaadásának”, hiszen az élen álló Schumacher itt húzódott félre az utolsó kanyarban a mögötte érkező csapattársa elől, aki végül 0,011 másodperccel a német előtt szelte át a célvonalat.

Ugyanakkor Schumacher alighanem nem szándékozott elengedni Barrichellót, csupán az lehetett a terve, hogy egymás mellett futnak be, és őt is meglephette, hogy a brazil kicsit előbbre került. Utólag igyekezett azzal a viccel elütni az egész helyzetet, hogy holtversenyt akart kreálni, ami már a 2002-es időmérés mellett is gyakorlatilag lehetetlen volt, így a legjobb feltételezés az, hogy csak bevárta Barrichellót az egymás melletti befutóért.

Különösképpen azok tükrében valószínű mindez, hogy Schumacher korábban már legalább egyszer visszaadta a kölcsönt, hiszen miként azt Mark Hughes elmondta a 2002-es Osztrák Nagydíjról megosztott cikkünkben, a német klasszis a Hungaroringen látványosan visszavett, amikor a bokszkiállások során egy gyors kivezető körrel megelőzhette volna Barrichellót, és inkább maradt a második helyen. Indianapolisra a brazil versenyző tehát már „kapott” egy győzelmet, amivel ekkorra egál volt az állás.

A 2002-es USA Nagydíjról írt korábbi cikkünkből többek között az is kiderül, milyen dilemmával szembesült a Ferrari az Osztrák Nagydíj közben, és ezek után miért nem volt előtte más út, minthogy félreparancsolja Barrichellót Schumacher elől:

Visszaadta a kölcsönt, vagy elszámolta magát Schumacher a 2002-es USA Nagydíjon?

Sébastien Ogier nyerte a Portugál Rally első, drámai részét a Hyundai versenyzői előtt

0

Sébastien Ogier vezet szombat este a Portugál Rallyn, miután sikerült visszavernie Ott Tanak támadását a nap utolsó szakaszain, így a legjobb helyről várhatja a folytatást. 

A szoros pénteki versenyt követően 

Hatalmas csata és hármas Toyota vezetés a Portugál Rally első napjának végén

szombat reggel komoly drámáknak lehettünk tanúi a Portugál Rallyt figyelemmel követve. 

Ogier tartja életben a Toyota győzelmi reményeit Portugáliában a drámai szombat délelőtt után

Szombat délután Ott Tanak megpróbálta csökkenteni hátrányát Sébastien Ogier mögött, ami az első két szakaszon még sikerült is és 7.8 másodpercre megközelítette a toyotás versenyzőt. 

A Portugál Rally ötszörös győztese azonban a nap utolsó két szakaszán válaszolni tudott észt riválisának és 11.9 másodperc előnnyel a nyolcszoros világbajnok várhatja az élről a vasárnapi folytatást a 2019-es világbajnok előtt. 

Miután szombat délelőtt a toyotás Kalle Rovanpera és Takamoto Katsuta is kiesett Thierry Neuville állt a harmadik helyre és végül itt is fejezte be a szombatot Dani Sordo, Adrien Fourmaux és a vb címért vívott csatában legfőbb riválisa, Elfyn Evans előtt. 

A verseny szombat esti állása alapján Neuville 13 pontra növelné előnyét a bajnokságban Evans előtt, azonban erre még a walesi toyotásnak is lehet válasza a Szuper vasárnap során megrendezésre kerülő négy szakaszon, valamint a Power Stage-en is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szombati pontokra csak akkor esélyesek a versenyzők, ha sikerül vasárnap is célba érniük. 

A WRC2-ben Jan Solans vette át a vezetést Josh McErleantól szombat délután 8 másodperc előnnyel, míg a harmadik helyen Yohan Rossel hátránya 11.6 másodperc. A Rally2-es autók mezőnyében azonban az a Nikolay Gryazin áll a legjobban, aki ezúttal nem regisztrált a WRC2-es bajnokság értékelésébe. 

Vasárnap egy új verseny kezdődik négy gyorsaságival. 

Portugál Rally, állás 19 gyorsasági szakasz után 
1 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 3:01:55.8
2 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +11.9
3 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1:11.4
4 #6 Dani Sordo – Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +1:25.6
5 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +1:32.9
6 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +3:23.8
7 #25 Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov (RUS) Citroen C3 Rally2 +9:25.5
8 #28 Jan Solans – Rodrigo Sanjuan (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +9:35.2
9 #38 Josh McErlean – James Fulton (IRL) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +9:43.2
10 #21 Yohan Rossel – Arnaud Dunand (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +9:46.8

Időterv, magyar idő szerint 
Május 9., csütörtök
20:05 SS1 SSS Figueira da Foz 2.94 km Neuville 2:24.2 / 1. NEUVILLE, 2. Ogier, 3. Tanak

Május 10., péntek  
09:05 SS2 Mortágua 1 18.15 km Katsuta 11:30.4 / 1. NEUVILLE, 2. Katsuta, 3. Tanak
10:35 SS3 Lousã 1 12.28 km Sordo 8:59.4 / 1. KATSUTA, 2. Tanak, 3. Neuville
11:35 SS4 Góis 1 14.30 km Sordo 9:07.2 / 1. KATSUTA, 2. Tanak, 3. Rovanpera
12:35 SS5 Arganil 1 18.72 km Neuville 11:40.5 / 1. KATSUTA, 2. Neuville, 3. Rovanpera
15:05 SS6 Lousã 2 12.28 km Ogier 8:53.3 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Ogier
16:05 SS7 Góis 2 14.30 km Sordo 9:03.1 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Ogier
17:05 SS8 Arganil 2 18.72 km Rovanpera 11:36.0 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Tanak
18:35 SS9 Mortágua 2 18.15 km Ogier 11:24.2 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Katsuta

Május 11., szombat  
09:05 SS10 Felgueiras 1 8.81 km Rovanpera 5:44.3 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Tanak
10:05 SS11 Montim 1 8.69 km Ogier 5:32.7 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Katsuta
11:05 SS12 Amarante 1 37.24 km Tanak 24:06.4 / 1. TANAK, 2. Ogier, 3. Neuville
12:35 SS13 Paredes 1 16.09 km Ogier 11:43.0 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
15:35 SS14 Felgueiras 2 8.81 km Tanak 5:45.9 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
16:35 SS15 Montim 2 8.69 km Tanak 5:28.7 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
17:35 SS16 Amarante 2 37.24 km Ogier 24:09.6 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
19:05 SS17 Paredes 2 16.09 km Ogier 11:36.0 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
20:05 SS18 SSS Lousada 3.36 km Fourmaux 2:30.8 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville

Május 12., vasárnap  
08:05 SS19 Cabeceiras de Basto 1 19.91 km
09:35 SS20 Fafe 1 11.18 km
10:35 SS21 Cabeceiras de Basto 2 19.91 km
13:15 SS22 Fafe 2 (Power Stage) 11.18 km  

Teljes nevezési lista 
Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények 
A világbajnokság állása 

A fergeteges F1-es buli, amelyen Räikkönen szerelője a részeg Schumacher arcába vágta az italát

0

Marc Priestley, a McLaren egykori szerelője felidézett egy németországi bulit, amelyen ő sem szalasztotta el az alkalmat, hogy a már lerészegedett Michael Schumacher arcába vágja az italát. A brit szakember mindig is tisztelte a hétszeres világbajnokot, aki szerinte manapság is meghatározó alakja lehetne a paddocknak.

Marc Priestley 2000 és 2009 között dolgozott a McLaren szerelőjeként, és ez idő alatt számos emlékezetes élményben volt része. Ezek között számos buli is van, amelyek főszereplője általában a csapatnál 2002 és 2006 között versenyző Kimi Räikkönen volt. Ezeket a ’The Mechanic’ című önéletrajzi könyvében elevenítette fel, és jó néhányról mi is beszámoltunk.

Räikkönen szétzúzta saját ajtaját, majd hajvágóval állt bosszút az őt kékre festő szerelőjén

Priestley nemrég az OLBG-nek adott interjút, amelyben újabb fergeteges partit elevenített fel, ekkor azonban nem a finn pilóta volt a középpontban, hanem Michael Schumacher. A pályafutását hét világbajnoki címmel befejező versenyzőről szintén köztudott, hogy a futamhétvégék után szerette kiereszteni a gőzt. Az ilyen alkalmak egyikéről mesélt a brit szakember.

Michael Schumacher őrült módjára tudott bulizni – ruhákat szaggatott le másokról

„Sokszor beszéltem Michael Schumacherrel – jelentette ki. – Nagyszerű emlék, amikor a Német Nagydíj után a pálya mellett volt egy bár. Vasárnap lehetett, a futam után, mert Schumacher nagyon berúgott, ahogyan mindenki. Egyszer csak felállt a bár tetejére, és pezsgőt öntött a fejére, ami ráment az egész testére, és mindenfelé folyt. A többiek elkezdték italokkal dobálni, kaotikus volt. Emlékszem, hogy egy Bacardi-kóla volt a kezemben, és azt mondtam magamban, hogy »nem hagyom ki a lehetőséget, hogy Michael Schumacher arcába vágjak egy italt«. Odarohantam, és az arcába lőttem a Bacardi-kólámat. Ő ezt azzal viszonozta, hogy megölelt, így engem is beborított az ital. Schumacher tudta, hogyan érezze jól magát, el tudta engedni magát, amikor véget ért a verseny, és senki egy rossz szót sem tud mondani róla.”

Ez a történet is mutatja, hogy akkoriban sokszor csak a pályán volt nagy a rivalizálás a versenyzők, illetve a csapattagok között, a leintés után viszont gond nélkül tudtak együtt bulizni. Persze ettől még a versenyzést nagyon is komolyan vették, Schumacher pedig a maga korában mindenki másnál messzebbre jutott. Priestley szerint még manapság is inkább erről beszélnek, amikor a német legenda szóba kerül, nem pedig az elmúlt bő tíz évről.

Schumacher és Villeneuve kilapátolták a minibárt, majd együtt buliztak a hírhedt jerezi ütközés után

„Senki nem ad tájékoztatást a színfalak mögött Michael Schumacher egészségi állapotáról, mivel ez nagyon is magánügy – szögezte le. – Ezt mindenki tiszteletben tartja. Minden, Schumacherrel kapcsolatos beszélgetés a pályán végzett tevékenységéről szólt, és arról, hogy milyen remek ember volt. Amikor a McLarennél voltam, az ellenségem, a nagy riválisom volt, különösen Kimi Räikkönen évei alatt. Gyakran mentünk kerék a kerék ellen Schumacherrel, és a végéig küzdöttünk a világbajnoki címekért. Nagyon tisztelem Michaelt, és igen, az évek során hozott néhány megkérdőjelezhető döntést, mint például Adelaide-ben vagy Monacóban 2006-ban, de olyan pilóta volt, akit mindenki tisztelt a szakmában.”

Ahogyan arra Priestley is utalt, Schumacher 2013 végén súlyos síbalesetet szenvedett, ami alighanem örökre megváltoztatta az életét. Hogy pontosan milyen állapotban van, azt csak nagyon kevesen tudják, az viszont szinte biztos, hogy többé nem láthatjuk őt a Forma–1-es paddockban. Pedig egykori ellenfele szerint még ma is meghatározó személyisége lenne az ottani körforgásnak.

Michael Schumacher olyan kezelést kap, mint még soha senki – véli volt kollégája

„Kár, hogy már nem látjuk az F1-ben Michael Schumachert, különösen akkor [volt az], amikor Mick versenyzett – fogalmazott. – Nagyszerű alakja lett volna a paddocknak, inspiráló fickó volt a pályán és azon kívül is. Schumacher mindig mindenkinek köszönt, akit látott, emlékezett a mérnökei és más csapattagok születésnapjára. Karizmatikus fickó volt, aki a mai napig nagy alakja lenne az F1-nek.”

Kettős külföldi siker a Riverside Baján

0

Miroslav Zapletal és Marek Sykora nyerte a Riverside Baját. A Ford F150-nel versenyző páros szoros csatában győzte le a Michal Maluszynski – Julia Maluszynska duót.

A zárónapon hatalmasat küzdött egymással Zapletal és Maluszynski, a harmadik és a hatodik szakaszt a lengyel nyerte a Minivel, a harmadikat Zapletal, a negyedik viszont elmaradt, így a végére Zapletal előnye 58 másodperc maradt, ezzel szoros csatában megnyerte a Riverside Baját.

Riverside
foto: Pataky Péter

A magyarok nem tudták megközelíteni a két külföldit, Lónyai Pál a harmadik, Mészáros Lőrinc az negyedik helyen ért célba.

Riverside
foto: Pataky Péter

Az SSV kategóriában Garamvölgyi Zoltán egy perc büntetést kapott és ezt már nem tudta ledolgozni, így 3 másodperccel szorult a második helyre Marek Kubiczek mögött. A dobogóra harmadik fokára a lengyel Maciej Giemza állhatott.

A quadosok közt szintén lengyel siker született, Ostafin Ireneusz szárnyal ma, mindhárom szakaszt megnyerte és ezzel megelőzte Balogh Lászlót. A harmadik helyen – leggyorsabb motorosként-, Kárpáti Péter ért célba az összevont quad/motor kategóriában.

Riverside
foto: Pataky Péter

Tanak támadásba lendült Portugáliában, ezúttal a WRC2-ben volt dráma

0

Ott Tanak gyorsabb tudott lenni, mint Sébastien Ogier a Portugál Rally első két szombat délutáni szakaszán, így 2019 világbajnoka megközelítette az ötszörös portugál győztes nyolcszoros világbajnokot. 

Azt követően, hogy délelőtt egy defekt miatt vesztette el a vezető helyet Ott Tanak, miután egy szakasz erejéig vezetni tudott Portugáliában, 

Ogier tartja életben a Toyota győzelmi reményeit Portugáliában a drámai szombat délelőtt után

a délutánt két szakaszgyőzelemmel kezdte, így 7.8 másodpercre megközelítette a vezető helyen álló Sébastien Ogier-t. 

A harmadik helyen Thierry Neuville őrzi pozícióját Dani Sordo, Adrien Fourmaux és Elfyn Evans előtt. 

A WRC2-ben azonban újabb dráma történt. Gus Greensmith ugyanis az élről egy igen ritka hiba miatt esett ki az első délutáni pályán, ahol egy elágazásban a két utat elválasztó kisebb domboldalra csúszott, ahol felakadt Skodája. 

Így a Rally2-es autók között már az a Nikolay Gryazin vezet, aki nem regisztrált a WRC2-be, míg a bajnoki értékelés győzelméért Josh McErlean és Jan Solans küzd, ugyanakkor a délelőtt defektet szerző Yohan Rossel még ledolgozhatja hátrányát vasárnap délutánig. 

Portugál Rally, állás 15 gyorsasági szakasz után 
1 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 2:23:37.5
2 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +7.8
3 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +53.2
4 #6 Dani Sordo – Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +59.0
5 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +1:22.8
6 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +2:47.4
7 #25 Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov (RUS) Citroen C3 Rally2 +7:40.2
8 #38 Josh McErlean – James Fulton (IRL) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +7:41.0
9 #28 Jan Solans – Rodrigo Sanjuan (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +7:50.3
10 #21 Yohan Rossel – Arnaud Dunand (FRA) Citroen C3 Rally2 +8:03.5

Időterv, magyar idő szerint 
Május 9., csütörtök
20:05 SS1 SSS Figueira da Foz 2.94 km Neuville 2:24.2 / 1. NEUVILLE, 2. Ogier, 3. Tanak

Május 10., péntek  
09:05 SS2 Mortágua 1 18.15 km Katsuta 11:30.4 / 1. NEUVILLE, 2. Katsuta, 3. Tanak
10:35 SS3 Lousã 1 12.28 km Sordo 8:59.4 / 1. KATSUTA, 2. Tanak, 3. Neuville
11:35 SS4 Góis 1 14.30 km Sordo 9:07.2 / 1. KATSUTA, 2. Tanak, 3. Rovanpera
12:35 SS5 Arganil 1 18.72 km Neuville 11:40.5 / 1. KATSUTA, 2. Neuville, 3. Rovanpera
15:05 SS6 Lousã 2 12.28 km Ogier 8:53.3 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Ogier
16:05 SS7 Góis 2 14.30 km Sordo 9:03.1 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Ogier
17:05 SS8 Arganil 2 18.72 km Rovanpera 11:36.0 / 1. ROVANPERA, 2. Katsuta, 3. Tanak
18:35 SS9 Mortágua 2 18.15 km Ogier 11:24.2 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Katsuta

Május 11., szombat  
09:05 SS10 Felgueiras 1 8.81 km Rovanpera 5:44.3 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Tanak
10:05 SS11 Montim 1 8.69 km Ogier 5:32.7 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Katsuta
11:05 SS12 Amarante 1 37.24 km Tanak 24:06.4 / 1. TANAK, 2. Ogier, 3. Neuville
12:35 SS13 Paredes 1 16.09 km Ogier 11:43.0 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
15:35 SS14 Felgueiras 2 8.81 km Tanak 5:45.9 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
16:35 SS15 Montim 2 8.69 km Tanak 5:28.7 / 1. OGIER, 2. Tanak, 3. Neuville
17:35 SS16 Amarante 2 37.24 km
19:05 SS17 Paredes 2 16.09 km
20:05 SS18 SSS Lousada 3.36 km

Május 12., vasárnap  
08:05 SS19 Cabeceiras de Basto 1 19.91 km
09:35 SS20 Fafe 1 11.18 km
10:35 SS21 Cabeceiras de Basto 2 19.91 km
13:15 SS22 Fafe 2 (Power Stage) 11.18 km  

Teljes nevezési lista 
Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények 
A világbajnokság állása