Kezdőlap Blog Oldal 603

Közel négy éve volt olyan utoljára a WRC-ben, ami az idei Portugál Rally után

0

A Portugál Rallyt bár a toyotás Sébastien Ogier nyerte, azonban a Hyundai Motorsport így is 11 ponttal többet szerzett a gyártók bajnokságában, mint a japán gyártó. A koreai márka pedig közel négy év után ismét a gyártók bajnokságának élén áll. 

A Hyundai Motorsport 2019-ben és 2020-ban is világbajnoki címet tudott szerezni a gyártók között, a koreai gyártó pedig valószínűleg nem igazán számított arra, hogy a 2020-as vb cím után csaknem négy évnek el kell telnie ahhoz, hogy újra vezessék a gyártók bajnokságát. 

A 2020-as év során a Hyundai kezdett jobban a gyártók között, hiszen a Monte-Carlo Rally után két ponttal vezette a gyárók bajnokságát a Toyota előtt, mely a Svéd Rallyn már a maga oldalára fordította a bajnokságot. A szezon harmadik versenyén pedig ismét a Toyota tudott több pontot szerezni Mexikóban, ahol az utolsó versenynapot már nem lehetett megtartani a kitört világjárvány miatt sorra törölt repülőjáratok miatt. A féléves kényszerszünetre pedig a Toyota 21 pontos előnnyel mehetett, és vezető helyét sikerült megtartania Észtország és Törökország után is. A Szardínia Rally után azonban újra a Hyundai vette át a vezetést hét pont előnnyel, amiből a szezonzáró Monza Rallyn már csak két pontot veszített, így a koreai gyártó sorozatban másodszor lett világbajnok. 

Fotó: Hyundai Motorsport

2021-ben aztán a teljes 12 futamos szezonban a Toyota állt az élen és végül a japán gyártó szerezte meg a vb címet. 

A következő évben Sébastien Loeb győzelmének is köszönhetően az M-Sport vezette a Monte után a gyártók bajnokságát, a Svéd Rallytól azonban ismét a Toyota állt az élre és végül biztosan szerezték meg újra a vb címet. 

A japán gyártó első helyét pedig meg is tartotta egészen az idei Portugál Rallyig, amikor közel négy év után ismét a Hyundai állt a bajnokság élére hét pont előnnyel. 

Evans jobban járt volna a tavalyi pontrendszerrel az idei Portugál Rallyn

0

Elfyn Evans komoly hátrányba került a Portugál Rallyt követően Thierry Neuville mögött a bajnokságban, és bár a régi pontrendszer alapján is nőtt volna a belga versenyző előnye, korántsem annyira, mint az idei rendszer alapján. 

Thierry Neuville és Elfyn Evans között a Portugál Rally előtt a régi pontrendszer alapján csupán 4 pont lett volna a különbség, ami a walesi versenyző számára nem igazán jól sikerült idei versenyt követően 16 pontra nőtt volna. 

A 2024-es pontrendszer alapján azonban eleve hat pont a két versenyző között a különbség a belga pilóta számára, ami 24 pontra nőtt. 

A régi pont számítás alapján pedig Sébastien Ogier szerezte volna a legtöbb pontot Portugáliában, összesen 27-et, míg Ott Tanak 22-t, Thierry Neuville pedig 20-at. 

Így nézne ki az idei vb-pontverseny a 2023 végéig használt pontrendszer alapján 5 verseny után (csak a pontszerzéseket tüntettük fel) 
1 Thierry Neuville Hyundai 30(25+5)+15(12+3)+15(10+5)+15(15)+20(15+5)=95 
2 Elfyn Evans Toyota 17(15+2)+22(18+4)+13(12+1)+19(18+1)+8 (8)=79 
3 Sébastien Ogier Toyota 22(18+4)+28(25+3)+27(25+2)=77
4 Ott Tanak Hyundai 13(12+1)+2(2)+8(4+4)+16(12+4)+22(18+4)=61
5 Adrien Fourmaux Ford 10(10)+15(15)+15(15)+5(5)+12(12)=57
6 Takamoto Katsuta Toyota 9(6+3)+1(1)+18(18)+12(10+2)+1(1)=41 
7 Kalle Rovanpera Toyota 5(5)+27(25+2)+3(3)=35 
8 Esapekka Lappi Hyundai 25(25)+3(3)=28 
9 Oliver Solberg Skoda 10(10)+6(6)=16 
10 Andreas Mikkelsen Hyundai 8(8)+8(8)=16 
11 Nikolay Gryazin Citroen 1(1)+4(4)+6(6)=11
12 Dani Sordo Hyundai 10(10)=10
13 Sami Pajari Toyota 8(8)+1(1)=9 
14 Gus Greensmith Skoda 8(8)=8
15 Georg Linnamae Toyota 6(6)=6 
16 Grégoire Munster Ford 6(6)=6 
17 Yohan Rossel Citroen 4(4)+2(2)=6  
18 Roope Korhonen Toyota 4(4)=4 
19 Jan Solans Toyota 4(4)=4
20 Mikka Heikkila Toyota 2(2)=2 
21 Pepe López Skoda 2(2)=2
22 Jourdan Serderidis Ford 2(2)=2
23 Josh McErlean Skoda 2(2)=2
24 Lorenzo Bertelli Toyota 1(1)=1
25 Kajetan Kajetanowicz Skoda 1(1)=1
26 Lauri Joona Skoda 1(1)=1 

Kibertámadás miatt elhalasztották az árverést, végül óriási összeget fizettek Schumacher karóráiért

0

Kibertámadás miatt hétfő helyett kedden rendezték meg azt az aukciót, melynek során Michael Schumacher karóragyűjteményének egy részét is árverésre bocsátották. A nyolc darab óra végül összesen több mint másfél milliárd forintnak megfelelő összegért kelt el.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Forma–1-es Emilia-romagnai Nagydíj hetének elején rendezték meg azt az árverést, melynek során Michael Schumacher privát karóragyűjteményének egy része is gazdára talált, egészen pontosan nyolc darab. Az eseményt azonban hétfőről keddre kellett halasztani, ugyanis az eredeti időpontban kibertámadás történt.

1,5 milliárd forintot kaszálhat Michael Schumacher karóráival a családja

Másnap azonban a Christie’s aukciósház szervezésében gond nélkül lezajlott az aukció Genfben, és a hétszeres világbajnok karórái összesen 4 millió svájci frankért, vagyis több mint másfél milliárd forintnak megfelelő összegért keltek el. A pénzt természetesen a család kapta meg, amely a síbalesete óta ápolja a német legendát, és óvja őt a nyilvánosságtól.

A nyolc karóra közül a legékesebb darab a Platinum Vagabondage 1 volt, amelyet még Schumacher akkori főnöke, a Ferrari csapatát irányító Jean Todt ajándékozott neki 2004 karácsonyán, és a német pilóta világbajnoki címeinek szimbólumait, a sisakdizájnját és a Ferrari ikonikus ágaskodó lovát is megjelenítette. Az óráért végül 1,497 frankot, azaz közel 600 millió forintot fizettek.

Egy másik, szintén személyre szabott darab egy Audemars Piguet karóra volt, amelyet Schumacher egy évvel korábban kapott a francia szakembertől. Ez végül 415 800 frankért, vagyis több mint 150 millió forintért kelt el. „A gyűjtők nagy örömmel fedezték fel ezeket a történelemmel teli karórákat” – nyilatkozta Rémi Guillemin, a Christie’s európai karórarészlegének vezetője.

Mintha Michael Schumacher vezette volna – V10-es Ferrari tűnt fel a hockenheimi pályán (videó)

Áruházi parkolóban indul a Skandináv Rally

0

Június közepén a BAUHAUS Royal Rally of Scandinavia egy látványos szuperspeciál szakasszal kezdődik, amely a névadó szponzor egyik áruházának parkolójában lesz.

A barkácsáruházairól ismert vállalat Välsviken bevásárlóközpontban levő áruháza előtt rendezik június 13-án, csütörtökön az első szakaszt a Skandináv Rallyn. A szervezők szerint a Karlstadban található BAUHAUS áruház körüli szakaszról szóló ötlet tavaly merült fel, és azóta folyik a munka a projekt megvalósításán.

„A javaslat eredeti változatában közvetlenül a főbejárat előtt volt egy nézőtér. Ezt a a verziót azonban félre kellett tenni, mivel nehéz volt megoldást találni az aréna építésével járó összes logisztikai feladatra, az áruház látogatóival és áruszállításával együtt” – magyarázta Johan Saxne, a BAUHAUS marketingigazgatója, és azt is hozzátette, hogy végül sikerült megoldani, hogy közvetlenül a főbejárat előtt legyen a szuperspeciál.

Fotó: V-Híd Rally Hungary/MGR Images

„Számunkra, mint szervezők számára fontos volt, hogy Karlstadban egy igazán jó rallyszínpadot és arénát hozzunk létre, ahol a közönség könnyen és közelről megtapasztalhatja a rallyt és a bulit. Ugyanakkor szinte lehetetlennek tűnt, hogy a névadó szponzorunkkal való partnerségünket ilyen módon köthetjük össze, és az üzletet a verseny részévé tehetjük” – mondta Glenn Olsson, a BAUHAUS Royal Rally of Scandinavia vezérigazgatója.

Az ötletelésnek itt nem szakadt vége, a szervezők egészen őrült verziókat is számításban vettek:  „A televízió számára valószínűleg az üzleten való áthaladás is izgalmas dolog lett volna. De a közönség és a helyszíni látogatók számára a bejárat előtti fő arénával való felállás teljesen egyértelmű; most lehetőségünk van arra, hogy azt tegyük, amit a kezdetektől fogva szerettünk volna” – árulta el Olsson, hogy az is eszükbe jutott, hogy a szakaszt átvezessék az áruházon (valószínúleg a nyitott kertészeti részre gondoltak).

A szuperspeciál június 13-án, csütörtökön 20:05-kor kezdődik. De már előtte is rengeteg programot szerveztek. A versenyautók felsorakoztatása, a versenyzői interjúk, autogramosztás, élő előadások és a hivatalos megnyitó ünnepség is a show része lesz, az arénában étel- és frissítőstandok, kiállítók és a rajongók számára kipróbálható aktivitások állnak majd rendelkezésre.

 

Kijelölték, mikor térhet vissza a Forma-1-be a libabőröztető motorhang

0

A versenyzők és a közönség részéről a két leggyakrabban felmerülő kritika a jelenlegi Forma-1-es autók kapcsán az, hogy túl nehezek és túl halkak. Mindkettő fő okozója a hibrid erőforrás, a sport pedig immár hajlandóságot mutat a technológia száműzésére.

Vitathatatlan, hogy az F1-be immár tíz éve megérkezett hibrid erőforrások összetettségük és energiahatékonyságuk terén csúcstechnológiát képviselnek a világban – ebben pedig mindig is igyekezett élen járni a sport –, ugyanakkor megjelenésük olyan kellemetlenségekkel is járt, amelyek megváltoztatták az F1 megítélését és a versenyzés milyenségét is az elmúlt évtizedben.

A korábbi 2,4 literes V8-asoknál jóval nehezebb, 1,6 literes V6-os hajtásláncok az autók tömegének növekedéséhez is hozzájárultak, amelyen a sport apró lefaragásokkal igyekszik most javítani 2026-ra. A két év múlva érkező új szabályrendszer továbbra is a hibrid erőforrások köré épül, s bár a hőenergia-visszanyerő egységet száműzik, a motorok karaktere alapvetően nem változik.

Változás viszont, hogy a jelenleg még csak 10%-ban megújuló erőforrásból származó üzemanyagok 2026-tól még zöldebbek lesznek, előállításuk és használatuk pedig teljesen karbonsemleges lesz, vagyis az általuk a környezetbe kibocsátott szén-dioxidot a gyártók más módokon ellensúlyozzák. Következő lépésként pedig 2030-ra az F1 egésze megcélozta már a karbonsemlegességet. Nem most vetődik fel először, hogy ebben az esetben már nem lenne szükség a környezettudatosabbnak számító elektromos hajtásra is nagy hangsúlyt helyező hibrid motorokra a sportban, de most az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali is belengette, hogy 2030-ra teljesen újragondolhatják a motorformulát.

„Domenicali helyében visszahoznám a V10-es motorokat, és e-benzinnel hajtanám azokat”

„Amint véglegessé válnak a 2026-os szabályok, máris elkezdünk gondolkodni a következő lépéseken, például a 2030-as motoron” – idézi az Autosport Domenicalit, aki szerint az átfogó új szabályrendszer június 1-jére végre a csapatok elé kerül.

„Van egy saját elgondolásom, amiről az FIA-val már beszéltünk, de a csapatokkal még nem osztottunk meg, miszerint ha a fenntartható üzemanyagok beválnak, fontolóra kell vennünk, hogy vannak-e jobb opcióink a hibrid motorok használatánál.”

Domenicali tart attól, hogy a 2026-os szabályrendszer szerint épülő autók, amelyek várhatóan négy éven át lesznek velünk, még a jelenlegi 798 kg-osoknál is nehezebbek lesznek, ám azt ezt követő ciklusra a tömeg és a hang problematikájának megoldása is prioritást kaphat.

„Azzal, hogy 2026-ra is megtartjuk a hibrid hajtást, elkerülhetetlen az autók tömegének jelentős növekedése. Minden versenyző könnyebb autókat szeretne, én pedig személy szerint egy kicsit erősebb hangnak is örülnék. Ezért most is dolgozunk azon, hogy feljavítsuk néhány decibellel.”

Korábbi F1-es pilóta: erről lecsúsztak, vissza a V10-es motorokat!

„A kutatásainkban kiütközik, hogy minden piaci szegmens és minden korcsoport jobb motorhangot szeretne, és vágyik arra az energiára és vibrációra, amit csak egy bizonyos motortípus képes adni, amikor a közelében vagyunk a pályán” – fogalmazott Domenicali, akinek ígéretében amiatt mindenképpen bízhatunk, mert a sport korábbi fontos szabályváltozásai, a naptár bővítésének és a sprintversenyek bevezetésének szükségét is ilyen nem publikus kutatások eredményeivel indokolta.

Fourmaux elégedett a Portugál Rallyn mutatott tempójával

0

Adrien Fourmaux elégedett a Portugál Rallyn mutatott tempójával, aminek köszönhetően folyamatosan az élmezőnyben tudott lenni. 

Adrien Fourmaux-nak nem volt sokkal könnyebb dolga a Portugál Rally pénteki napján, mint az előtte rajtoló Thierry Neuville-nek és Elfyn Evansnek, hiszen még így is sokat kellett az utakat takarítania. Ennek ellenére az M-Sport francia versenyzője folyamatosan közel tudott az élmezőnyhöz maradni és végül a verseny negyedik helyét szerezte meg és a negyedik legtöbb pontot is tudta gyűjteni. 

“Azt hiszem elégedettek lehetünk a Portugál Rallyn mutatott teljesítménnyel – mondta Fourmaux. – Nem volt könnyű gyorsnak lenni harmadikként indulva pénteken, azonban akkor is sikerült a győzelemért harcolók közelében lenni. Az autó tökéletesen működött egész hétvégén, semmi problémánk nem volt vele. Ez komoly önbizalmat ad a Szardínia Rally előtt.” 

Fourmaux végül 12 pontot szerzett Portugáliában, amivel ugyan elveszítette a bajnoki harmadik pozícióját, de ez még előnyére is válhat a Szardínia Rallyn. 

Toyoda csak Ogier győzelmének tud igazán örülni a Portugál Rally után

0

Akio Toyoda, a Toyota elnök-vezérigazgatója gratulált a Portugál Rally megnyeréséhez Sébastien Ogier-nak, és bízik benne, hogy a japán gyártó többi versenyzője is jobb teljesítményt nyújt majd legközelebb. 

Akio Toyoda, a Toyota elnök-vezérigazgatója örül, hogy Sébastien Ogier és Vincent Landais sorozatban idei második győzelmét szerezte a Portugál Rally megnyerésével. 

„Seb, Vincent, gratulálok a két egymást követő győzelemhez! – mondta Toyoda a Portugál Rally után. – Bármilyen nehéz volt is a terep, Seb mindig nyugodt tudott lenni. Annak ellenére, hogy a verseny szoros és izgalmas volt, Seb mindig mosolygott a szurkolók előtt. Amikor valami történt, nyugodtan tájékoztatta a mérnököket a helyzetről, majd a következő pillanatban már a gyorsasági szakaszra koncentrált. Aztán gyorsabban ért célba, mint bárki más. Hálás vagyok, hogy egy ilyen profi pilóta van a csapatunkban. Seb, még egyszer köszönöm.” 

Ogier történelmet írt Portugáliában, Neuville jelentősen növelte előnyét a vb-n

A Toyota vezetőjének örömét azonban beárnyékolja a csapat többi versenyzőjének szereplése. 

“Ez a hétvége csalódás és jó is volt. Kiábrándító, hogy a másik három autó nem tudott problémamentesen menni. Tavaly is megnyertük a versenyt, de a másik két autóval problémák voltak. Idén az volt a célunk, hogy mind a négy autó problémamentesen teljesítsen, de ezt ismét nem sikerült elérni. Az viszont örömet okozott, hogy a csapat nyugodtabb volt, mint korábban, függetlenül attól, hogy milyen típusú problémákkal kellett szembenézniük. Sok minden történt a hétvégén, de úgy hallottam, mindenki próbált higgadt maradni és megoldást találni. Jó látni a csapat hozzáállását. A csapat egyre erősebb lesz, ahogy minden egyes tagja erősödik, és ahogy a csapat erősödik, a Rally1-es autó is mindig jobb és erősebb lesz. Ebben a szezonban még sok nehéz kihívás vár ránk, de remélem, hogy mindenki előrelépést fog mutatni a csapatban.” 

A Portugál Rallyt követően a Toyota négy pontos előnyből hét pontos hátrányba került a Hyundaijal szemben a gyártók bajnokságában. 

Több élcsapatnál is felmerült a neve, de most hosszú időre lekerült a listájukról az F1-es pilóta

0

A Williams bejelentette, hogy Alexander Albon több évvel meghosszabbította 2025-ben lejáró szerződését a csapattal. Mindez azt jelenti, hogy a thai pilóta elméletileg az új korszak első két évében biztosan a grove-i alakulatnál fog versenyezni.

A kirakósnak egy újabb darabja került a helyére a Forma–1-es pilótapiacot illetően. Na nem a 2025-ös felállásról van szó, hiszen azzal kapcsolatban semmilyen változás vagy megerősítés nem történt, hanem a 2026-ban induló új korszakról van szó. A Williams ugyanis bejelentette, hogy Alexander Albon több évvel meghosszabbította a jövőre lejáró szerződését.

A thai pilóta 2022-ben igazolt a grove-i istállóhoz, miután a Red Bullnál nem hozta a megfelelő szintet Max Verstappen csapattársaként 2019 második felétől a 2020-as idény végéig. Csupán két dobogóig jutott, ráadásul egyiket sem teljesen önerőből szerezte, így a 2021-es idényt kénytelen volt teszt- és tartalékpilótaként eltölteni.

A Williamsnél viszont valósággal kivirágzott. Bár a 2022-es autó még nem volt versenyképes, három alkalommal így is pontot tudott vele szerezni, és ki tudja, mit ért volna el Monzában, ha nem pont akkor kerül kórházba vakbélgyulladás miatt. Csapattársánál, az istállónál harmadik évét töltő Nicholas Latifinél mindenesetre sokkal jobb teljesítményt nyújtott, még ha ez pontokban nem is annyira tudott megmutatkozni.

Ellentétben a tavalyi idénnyel, amikor Albon lényegében egymaga vezette régen látott magasságokba a Williamst. A jelenleg 28 esztendős versenyző a Kanadai és az Olasz Nagydíjon is a hetedik helyen futott be, összesen pedig 27 pontot szerzett. Bár új csapattársa, Logan Sargeant ehhez csak 1-et tett hozzá, a csapat így is megszerezte a konstruktőri bajnokság hetedik helyét, amely 2017 óta az istálló legjobb helyezését jelenti.

Egy versenyzőt kihúztak a Mercedes listájáról, míg Bottas feliratkozott rá

Az idei szezon ismét nehézkesen indult a csapat számára, hiszen a Williams hat forduló alatt egyetlen pontot sem tudott szerezni, és csak azért előzik meg a Saubert, mert Albon kétszer is tizenegyedikként ért célba. Egyéni szinten viszont továbbra is stabilan veri Sargeantot, még ha a miami sprintkvalifikáción ki is kapott ellene.

Néhány éve csúnyán kikapott Verstappentől, de főnöke szerint világbajnok lehet a feltámadó versenyző

Bár a pályán ez egyelőre nem látszik, a Williams a háttérben jelentős módosításokat hajt végre, különösen az infrastruktúra terén. Minden bizonnyal ez is jelentős szerepet játszott abban, hogy hiába merült fel a neve az elmúlt időszakban a Red Bullnál, a Ferrarinál és a Mercedesnél is, Albon az új technikai korszaknak minimum az első két évére aláírt, hiszen a csapat kimondott célja, hogy visszatérjen a Forma–1 élmezőnyébe.

„Hihetetlenül boldog vagyok, hogy a Williams Racingnél maradhatok, és továbbra is egy ilyen tehetséges és elszánt csapattal dolgozhatok – jelentette ki Albon. – Nehezen indult az év, de amióta csatlakoztam a Williamshez, jelentős fejlődést értünk el együtt, és láttam, milyen hatalmas változások történnek a színfalak mögött, hogy visszatérjünk az élmezőnybe. Ez egy hosszú távú projekt, amelyben tényleg hiszek, és amelyben kulcsszerepet akarok játszani, ezért írtam alá többéves szerződést. Az út időigényes lesz, de biztos vagyok benne, hogy a megfelelő csapatot építjük fel ahhoz, hogy előrelépjünk, és a következő években nagy dolgokat érjünk el.”

Bejelentették, hogy ki lesz az F1-es Audi egyik pilótája

Újabb csapat jelentkezett be a Red Bullt elhagyó Newey-ért

0

Sajtóértesülések szerint a Mercedes is megkörnyékezte Adrian Newey-t annak érdekében, hogy a brit mérnök hozzájuk igazoljon. Ugyanakkor állítólag továbbra is a Ferrari az első számú favorit, de még az sem biztos, hogy a 65 éves szakember folytatja a karrierjét.

Két hete jelentette be a Red Bull, hogy Adrian Newey közel húsz év után elhagyja az istállót. Az utóbbi időszakban a csapat technikai főigazgatójaként dolgozó szakember ugyan csak 2025 elején távozik a bikásoktól, de a Forma–1-es autóval kapcsolatos tevékenységet azonnali hatállyal befejezte annak érdekében, hogy aztán rögtön munkába állhasson új állomásán.

Azt viszont továbbra sem tudni, hogy Newey végül hol fog kikötni. Korábbi információk szerint két csapat, a Ferrari és az Aston Martin érdeklődött igazán komolyan iránta, ám a silverstone-iakat állítólag ő maga zárta ki mint lehetséges opció. A miami hétvégén az is felmerült, hogy esetleg visszatér a Williamshez, aminek ugyan lennének előnyei, de meglehetősen valószínűtlen forgatókönyv.

Jön a meglepetés? – Adrian Newey visszatérhet korábbi sikerei helyszínére

Bár az ezzel kapcsolatos találgatások során a Mercedes és a McLaren neve is időről időre felmerült, ez a két csapat eddig nem kereste meg Newey-t. A RacingNews365.com az Auto Motor und Sportra hivatkozva azonban azt írja, hogy a csillagos alakulat „óvatosan megkörnyékezte” a 65 éves sztármérnököt egy esetleges szerződéssel kapcsolatban.

Akkora a baj a Mercedesnél, hogy még Newey-nak is nehezére esne megoldani a problémákat

A brackley-i alakulat jelenleg jelentős hullámvölgyben van, hiszen a W15-ös nincs ott a három legjobb autó között, és vélhetően jövőre sem fognak harcolni a bajnoki címért, ráadásul addigra már Lewis Hamilton sem náluk fog versenyezni. 2026-ban viszont jelentősen átalakulnak a technikai szabályok, ami mindenki számára új fejezetet jelent, ráadásul a pletykák szerint a Mercedes elég jól áll az új motorjával.

Mi volt Newey szerepe a Red Bullnál, avagy jelenthet-e egy személyben megváltást új csapatának?

Newey pedig nagy fogás lehet, hiszen a Red Bullnál ugyan már nem ő volt a technikai gárda vezetője, meglátásainak köszönhetően az energiaitalosok uralják a 2022 óta tartó korszakot. Ugyanakkor kérdéses, hogy a korábban felmerült személyi ellentét mennyire lesz akadálya a házasságnak, hiszen, ahogyan az Aston Martinnál a tulajdonos, Lawrence Stroll, úgy a Mercedesnél Toto Wolff csapatfőnök nem tartozik Newey kedvencei közé, legalábbis a korábbi beszámolók szerint.

A német szaklap azonban hozzáteszi, hogy továbbra is a Ferrari a favorit, hiszen így Newey két vágyát is teljesítheti: amennyiben a Scuderiához igazol, elmondhatja magáról, hogy kipipálta a maranellóiakat, ráadásul Hamiltonnal is dolgozott együtt. A két fél állítólag előrehaladott tárgyalásokat folytat, de információk szerint a brit mérnök még nem döntött. Ráadásul egyelőre nem is csak azon gondolkozik, hogy hova szerződjön, hanem azon is, hogy egyáltalán folytassa-e az F1-es pályafutását.

„Meg fog ölni, amiért ezt elmondom” – kikotyogták Adrian Newey titkát

A Hyundai két évnyi jokert használhat a 2025-ös autó fejlesztéséhez

0

A Hyundai Motorsport engedélyt kapott a Toyotától és az M-Sporttól, hogy két évre elegendő jokert használjon fel a 2025-ös autó fejlesztéséhez. 

A Hyundai Motorsport engedélyt kért a WRC másik két gyártójától, a Toyota Gazoo Racingtől és a z M-Sporttól, hogy két évnyi jokert használhasson fel a 2025-ös Rally1-es autó elkészítéséhez, különben az a veszély fenyegette volna a sportot, hogy a koreai csapat befejezi WRC-programját, mert nem tudott volna kellőképpen megbízható autót készíteni a következő évre. 

A Toyota és az M-Sport is engedélyt adott a Hyundainak. A koreai gyártó 2025-től használhatja a több jokert. 

“Az csak a júniusi Motorsport Világtanács-ülésen fog kiderülni, hogy milyen szabályok is lépnek életbe 2025-től – mondta Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke a Dirtfishnek. – A legnagyobb problémát valószínűleg az új autó megbízhatósága jelenti majd. Mint azt látjuk az idei autók tekintetében is, a megbízhatóság még mindig problémát jelent. A több joker felhasználása pedig ennek megoldásán tud majd javítani. Nagyjából 50%-kal tudjuk a jokereknek köszönhetően javítani az új autót.” 

Fotó: Hyundai Motorsport

Abiteboul azt is elmondta, a Hyundai számára adott segítségből a másik két gyártó is profitálhat. 

“Mindenkinek vannak ötletei az új autóra vonatkozóan, amit nem biztos, hogy jokerek nélkül meg lehetne csinálni. És hasonló segítséget a másik két gyártó is kérhet a jövőben.” 

Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke elárulta, a Hyundainak adott engedélyt alaposan megvitatták a csapat központjában. 

“Mindenkinek más a nézőpontja ebben a témában, hiszen, ha egy mérnököt megkérdezünk, hogy adjunk-e lehetőséget egy másik csapatnak, hogy több jokert használjanak, biztos, hogy elutasítás lesz az eredmény – mondta Richard Millener. – A jokerek előnyszerzésre adnak lehetőséget, ezért ez a vélemény is érthető. Ugyanakkor, ha azt nézzük, hogy ennek a segítségnek a megadása nélkül egy gyártó elhagyná a WRC-t, akkor megint egy másik nézőpont kerül központba. Mindig viták vannak azért, hogy miként tudnánk javítani a WRC helyzetén, és azt gondolom, hogy ez a segítség nyújtás éppen pozitív e szemszögből. Ha most lenne 2022 és egy új korszak elején lennénk, más lenne a helyzet, mint most, amikor egy ötéves ciklus harmadik évében járunk. Mindenki öt éves ciklusban gondolkodott, azonban most, hogy szabálymódosítások következnek és emiatt egy csapat úgy érzi, jobb kiszállni, mert nem tud elég megbízható autót készíteni, jobb kompromisszumot kötni, annak érdekében, hogy ne veszítsünk el egy gyártót.”