Kezdőlap Blog Oldal 604

Az életmentő biztonsági eszközhöz is hozzányúl az FIA a versenyzés javítása érdekében

0

Az FIA új pályázatot írt ki a glóriára, aminek célja, hogy csökkentsék a biztonsági eszköz súlyát. Persze a szigorú előírásoknak továbbra is meg kell felelni.

2026-tól ismét jelentősen megváltoznak a Forma–1-es autók. Az erőforrásból eltűnik az MGU-H, vagyis a hőenergia-visszanyerő rendszer, és az eddiginél nagyobb arányban fog hozzájárulni a teljesítményhez az elektromos komponens. Ezekhez a módosításokhoz azonban a karosszériának is igazodnia kell, és bár felmerültek bizonyos aggályok ezzel kapcsolatban, az egyik cél továbbra is egyértelmű.

Ez pedig az autók súlyának csökkentése, hiszen amióta bevezették, hogy a tétre menő események után az autó és a pilóta együttes tömegének el kell érnie egy minimumértéket, azóta ez évről évre monoton növekedett. A 2026-ra viszont szeretnék megfordítani a trendet, aminek a pilóták a jobb vezetési élmény, a szurkolók pedig a látványosabb versenyzés miatt örülhetnének.

A pilóták és a szurkolók is örülhetnek az F1 törekvésének, amely visszahozna valamit a régi időkből

Bár arányaiban nem sokat, kevesebb mint 1 százalékot tesz ki, az FIA ennek érdekében a glóriához is hozzányúlna. A pilótafülke körül található biztonsági eszköz jelenleg hét kilogramm, a szövetség viszont akár egy kilóval is csökkentené a súlyát. Az Autosport arról számolt be, hogy ennek érdekében pályázatot írtak ki egy új, titánötvözetből készülő, hat kilogrammnál nehezebb glóriára, amelyet a 2026-tól 2030-ig tartó időszakban használnának.

Persze a győztes pályázat továbbra is meg kell hogy feleljen a rendkívül szigorú szilárdsági teszteknek, hiszen ennek köszönhető, hogy a 2018-ban bevezetett eszköz már többször is életet mentett. Romain Grosjean 2020-as bahreini és Csou Kuan-jü 2022-es silverstone-i baleseténél aligha lett volna kérdéses a végkimenetel, de Lewis Hamiltont is minimum súlyos sérüléstől óvta meg a bukókeret a 2021-es Olasz Nagydíjon, ahogyan talán Charles Leclerc-t is a 2018-as spái rajtbalesetben. Ezek mellett más incidenseknél is felmerült, hogy a glória pozitív szerepet játszhatott, de azoknál nem volt ennyire egyértelműen megállapítható.

„Célunk, hogy a súlyhatár jelentősen alacsonyabb legyen, és 2026-ra negyven-ötven kilóval szeretnénk csökkenteni a limitet – nyilatkozta még tavaly Nikolasz Tombazisz, az FIA együléses bizottságának igazgatója. – Az, ahogyan ezt meg akarjuk tenni, az általunk »fürge autónak« elnevezett koncepcióhoz kapcsolódik, mert alapvetően úgy érezzük, hogy az utóbbi években az autók túl testesek és nehezek lettek.”

A szurkolók és a pilóták számára is örömteli lépésre készül az FIA

A görög szakember kijelentése talán túlságosan optimistának tűnik, de Pat Symonds, z F1 technikai igazgatója szintén 2023-ban mondta el, hogy a 20 kg reális lehet. Ezt többek között a tengelytáv (3600-ról 3400 mm-re), illetve a szélesség (2000-ről 1900 mm-re) csökkentésével érhetik el, de a leszorítóerő mérséklése is pozitív hatással lehet, hiszen így az alkatrészeknek nem kell akkora erőhatásokat kibírniuk, következésképpen nem kell annyira erősnek lenniük.

Radikális szabályváltozással érné el az FIA, hogy visszatérjen valami a régi Forma-1-ből

Carlberg a Richard Burns Rally segítségével tudott 2. helyen zárni a Kanári-szigetek Rallyn

0

Calle Carlberg azt követően, hogy kiesett a V-Híd Rally Hungaryn, a Kanári-szigetek Rallyn második lett a Junior ERC mezőnyében. A svéd versenyző az aszfaltos futam előtt a Richard Burns Rallyval gyakorolt. 

A 23 éves Calle Carlberg már a V-Híd Rally Hungaryn is megmutatta gyorsaságát a Junior ERC mezőnyében, ahol a második helyen is tudott állni Opel Corsa Rally4-es autójával, végül a Nagylőtéren kiállni kényszerült. 

A svéd versenyző a Kanári-szigeteken azonban már a bajnokság második helyén ért célba honfitársa, Mille Johansson mögött és a német Timo Schulz előtt. 

Carlberg a versenyt követően elárulta, az eredmény elérésében segítségére volt a Richard Burns Rally videójáték is. 

“A Kanári-szigetek Rally 2. és 5. szakasza az Agüimes – Santa Lucia pálya, mely egyike azoknak, ami a Richard Burns Rallyban is megtalálható – mondta Calle Carlberg az ERC hivatalos oldalának. – Sokat gyakoroltam a verseny előtt ezen a pályán, hogy megtaláljam a jó tempót és a helyes autóbeállítást. Persze van különbség a valóság és a szimulátor között, de ez a játék nagyon jó arra, hogy az alapokat meg lehessen találni. Balesetek miatt ráadásul a valóságban várnom kellett mindkét szakasz esetében, ezért a hideg gumikon nem tudtunk elég gyorsak lenni.” 

Fotó: Andre Lavadinho / @World / Red Bull Content Pool

“A Richard Burns Rally bár idén már 20 éves, még mindig a kedvenc rally szimulátorom, miután a magyar Rallysimfans.hu stábja folyamatosan fejleszti a játékot. Tudom, hogy Nikolay Gryazin is szokott a játékkal gyakorolni, korábban elmondta, hogy a Barum Rally Semetin szakaszát ennek köszönhetően gyakorolta be.“ 

Carlberg két versenyt követően a Junior ERC bajnokság hatodik helyén áll, 27 ponttal elmaradva az éllovas Mille Johanssonttól.

Van, aki szerint „vicc”, hogy Alonsót és Magnussent is eltilthatják az F1-ben

0

Több pilótának sem tetszik, hogy az F1 büntetőpont-rendszere olyasmiért is szankcionál, amiért nem feltétlenül kellene.

Mióta bevezették, még egyetlen pilóta sem „esett áldozatául” az F1-es büntetőpont-rendszernek, de Kevin Magnussen már csak 2, Fernando Alonso pedig csak 5 pontra van attól, hogy automatikusan eltiltsák egy versenytől. A dán pilóta ráadásul az idei szezon elején, mindössze 5 futam leforgása alatt gyűjtött be 10 pontot (12-nél jön az eltiltás), és a következő szezonig nem is évül el egyetlen pontja sem, így az idén végig ott lebeg majd fölötte az eltiltás veszélye. Alonsóval hasonló a helyzet, de ő 5 pontra van az elmeszeléstől.

Újabb rossz hír Alonsónak, mostantól nagyon vigyáznia kell a büntetésekkel

Ezek a fejlemények és a büntetőpontokat érő vétségek azonban kérdéseket vetettek fel több pilótában is, mondván kicsit túlzás, hogy akár komoly vétség nélkül is az eltiltás sorsára juthat valaki. Logan Sargeant a Kínai Nagydíjon például azért kapott utólag 10 másodperces büntetést és 2 büntetőpontot, mert az első biztonsági autós fázis alatt előzött. Az amerikai versenyző viszont mindezt akkor tette, amikor Nico Hülkenberg érkezett vissza a bokszból, és a két autó gyakorlatilag centis különbséggel ért oda a kettejük közötti sorrendről határozó második biztonsági autós vonalhoz, Sargeant pedig lendületből elment a Haas pilótája mellett.

Mivel sem az FIA, sem a csapata nem szólt neki, hogy vissza kell adnia a helyet, ezt nem tette meg, utólag pedig jött a büntetés. „Az én kínai büntetésem szerintem extrém frusztráló volt. A büntetés egy dolog, de hogy büntetőpontokat kaptam érte, az kisebbfajta vicc volt. Szerintem sokkal rosszabb dolgok is történnek a hétvégék alatt, amikért csak megrovás jár – idézi Sargeantet az Autosport. – Emberek lassítottak le előttem az időmérőn, kis híján hatalmas balesetet okozva, és semmi nem történt. Aztán amikor ugyanakkor megyek át a vonalon, mint valaki más, és ezt nem is lehet látni, két büntetőpontot kapok. Szerintem nem ez a jó irány.”

Küszöbön az eltiltás, példátlan eset miatt jöhet ismét a Ferrari csodatinije?

Hasonló véleményen van az Alonsóhoz hasonlóan 8 ponttal álló Sergio Pérez is. „Szerintem olykor már a büntetéssel megfizetjük a tetteink árát, és hogy ehhez még jönnek büntetőpontok úgy, hogy most ráadásul több a verseny, azt egyértelműen meg kellene vizsgálni. Ha megnézzük az összes pontot, amit a versenyzők kapnak, valószínűleg sok pont túlzás, de ez a szabály. De remélhetőleg a jövőben ezt felül lehet vizsgálni.”

Kérdés, hogy mire eljön ez a felülvizsgálat, már késő lesz-e valakinek, és az eltiltás sorsára jut-e.

Fókuszban: Sébastien Ogier 60 WRC-futamgyőzelme

0

Sébastien Ogier hatodik portugál győzelme egyben karrierje során elért 60. WRC-futamgyőzelme is volt. Ezzel ugyan elmarad még Sébastien Loeb rekordjától, azonban a harmadik legtöbb győzelmet arató Marcus Grönholmot messze felülmúlja. 

A WRC-ben a legtöbb győzelmet, 80-at Sébastien Loeb tudta elérni, míg a második helyen már évek óta Sébastien Ogier áll, immáron 60 sikerrel, ami éppen kétszerese a harmadik helyen álló Marcus Grönholm 30 győzelménél. Eközben Thierry Neuville, Ott Tanak, Kalle Rovanpera és Elfyn Evans együttvéve tudott 59 győzelmet aratni. 

A 40 éves nyolcszoros világbajnok 2021 vége óta csak részmunkaidőben versenyez, ami jobb rajthelyet jelent számára a murvás versenyeken, azonban azóta csak hat versenyt tudott nyerni, így természetesen sikereinek többségét még főállású versenyzőként érte el. 

Fotó: GEPA pictures / Red Bull Content Pool

Ogier első győzelmét a 2010-es Portugál Rallyn szerezte, és azóta 2012 kivételével, amikor S2000-es Skodával versenyzett, minden évben tudott legalább egy versenyt nyerni. Legeredményesebb szezonja 2013 volt, amikor 13 futamból 9-et megnyert, ettől a számtól pedig 2014-ben és 2015-ben is csak egy sikerrel maradt el, míg 2016-ban két győzelemmel. 

Fotó: McKlein / Red Bull Content Pool

Mint minden sportolónak, Sébastien Ogier-nak is megvannak azok a versenyek, melyeken karrierje során kiemelkedően tudott szerepelni. A nyolcszoros világbajnok számára a Monte-Carlo Rally ilyen, ahol összesen kilencszer tudott nyerni, azonban Mexikóban is hétszer, Portugáliában hatszor, a Brit Rallyn pedig ötször tudott az élen zárni. Eddigi karrierje során összesen 20 különböző versenyen tudott nyerni. 

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Ogier az egyedüli versenyző, aki négy különböző gyártóval is tudott versenyt nyerni, hárommal pedig világbajnok tudott lenni. A legtöbb győzelmet a Volkswagen versenyzőjeként érte el, amivel 31 futamot nyert, majd a Toyotával 13-at, a Citroennel 10-et, a Forddal pedig 6-ot. Ezen márkák közül egyedül a Citroennel nem tudott vb címet is szerezni, miközben a VW-nel négy, a Forddal és a Toyotával pedig 2-2 vb címet szerzett.

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Pünkösdkor a Rabócsiringen folytatódik a rallycross ob

0

Rallycross berkekben nem okoz nagy meglepetést, hogy a Húsvét és a Pünköd a szakág életében kiemelt versenyeket is jelent, mindkét ünnepen rallycross bajnoki futamot rendeznek a Rabócsiringen.

Így lesz ez ezen a hétvégén is, vasárnap és hétfőn az országos bajnokság harmadik futamának és mellette CEZ fordulónak ad otthont Máriapócs.

A hétvége menetrendje így alakul:

május 19. vasárnap

08: 30 – I. Hivatalos edzés – RNOB+CEZ

10: 30 – II. Hivatalos edzés – RNOB+CEZ

12: 30 – I. Kvalifikációs futam – RNOB+CEZ

15: 30 – II. Kvalifikációs futam – RNOB+CEZ

 

május 20. hétfő

08: 00 – WARM UP – CEZ+RNOB

09: 00 – III. Kvalifikációs futam -CEZ+RNOB

12: 00 – IV. Kvalifikációs futam – CEZ

13: 00 – 14: 00 Versenyzői riportok, programok a díjkiosztó pódiumnál!

14: 00 – Elődöntő és döntő futamok – RNOB+CEZ

A nevezési listán a május 7-i állapot szerint közel száz résztevő szerepel. Ekkor még csak három Supercars-szal, ám az már biztos, hogy Benyó Máté a Peugeot-val és Antal István a Mitsubishi Colttal is csatlakozik a mezőnyhöz, valamint a külföldi pilóták is várhatóak, így biztosan nagy csatákat hoz majd a pünkösdi verseny.

Benyó
foto: Kotán Kristóf

12 gyorsaságin zajlik majd a júniusi Mecsek Rally

0

Megjelent a Mecsek Rally versenykiírása, mely szerint pénteken és szombaton összesen 12 gyorsasági vár a mezőnyökre. 

A Mecsek Rally idén is a Historic Eb és a Mitropa Kupa versenye lesz a Magyar Bajnokság mellett, az idei versenyt pedig június 14-15. között rendezik. 

A két nap alatt az ORB/ORC, Historic Eb és OB, valamint a Mitropa Kupa mezőnyére 12 gyorsasági alatt 165.8 km, míg az ORB2-re pénteken öt gyorsaságin 69.8 km, az ORB3-ra pedig ugyancsak pénteken, de négy szakaszon 52.25 km versenytáv vár majd. 

Az 57. Mecsek Rally pénteken a Hatos-Trefortpuszta szakasszal indul, majd a Pécsvárad-Komló és az Árpádtető-Camping gyorsasági következik. Szervizelést követően pedig ismét teljesítik a pályákat a versenyzők. 

Szombaton a Golgota-Hetvehely, az Abaliget-Árpádtető és a Trefortpuszta-Hatos pályák várnak a versenyzőkre ugyancsak kétszer. 

Versenykiírás

Ostberg nem tartja kudarcnak a Kanári-szigetek Rallyt

0

Mads Ostberg a Kanári-szigetek Rallyn kezdte idei ERC-szezonját, miután a V-Híd Rally Hungaryn nem tudott rajthoz állni betegség miatt. A norvég versenyző bár csak a nyolcadik helyet szerezte a spanyol versenyen mégsem tartja teljesen kudarcnak idei első ERC-futamát. 

Mads Ostberg bár jelen volt a Veszprémben rendezett V-Híd Rally Hungaryn, végül indulni már nem tudott betegség miatt, így csak a Kanári-szigeteken tudta elkezdeni idei Eb szezonját. 

“A Kanári-szigetek Rally előtt szinte semmilyen tesztet nem tudtunk tartani, ezért gyakorlatilag a verseny rajtjánál próbáltam ki először az új gumikat és az autó beállítását – mondta Ostberg az ERC hivatalos oldalának. – Mivel a kvalifikációs szakaszon nem mindennel voltunk elégedettek, a verseny első szakaszára visszatértünk a régebbi autóbeállításhoz. Nyilván nem ez volt a legjobb helyzet, ráadásul az autó erejével is probléma adódott, amin az összekötő szakaszon is dolgozni kellett. A problémák miatt pedig nem igazán tudtam a versenyzésre koncentrálni.” 

“Problémánk volt az autó fékjével is, miután pénteken kicseréltünk minden féket, a fékegyensúly felborult. Emiatt is dolgoznunk kellett az összekötő szakaszon szombaton. Amikor egyszerre több dolog is elromlik egy verseny alatt, nem túl jó érzés. A fékproblémát sikerült orvosolni a szombat délkelőtti utolsó szakasz előtt, így ott legalább már versenytempóhoz közel tudtam vezetni.” 

Fotó: Andre Lavadinho / @World / Red Bull Content Pool

A Tagai Racing Team által felkészített Citroen C3 Rally2 szombat délutánra végre tökéletes állapotba került.  

“Határozottan jobban sikerült a szombat délután, mint az előtte lévő szakaszok. Ezt a versenyt egy leckének kell vennünk. Úgy indultunk az első idei versenyen, hogy nem készültünk fel eléggé. Ezért a Skandináv Rally előtt nagyobb hangsúlyt kell fektetni a felkészülésre és minden téren a tökéletességre kell törekedni a verseny rajtja előtt.” 

Az ERC-szezon június közepén a svéd Skandináv Rallyval folytatódik.

Hamilton Mercedese mostanra Schumacher Mercedesét is alulmúlja

0

A Lewis Hamilton nevével fémjelzett Mercedes-istálló idei szezonkezdete a legrosszabb, amit a brit világbajnok valaha átélt ennél a csapatnál, és jelenleg azt is alulmúlja, ahogyan a Michael Schumacher nevével fémjelzett Mercedes kezdte a 2012-es évet.

Alighanem senki, de legalábbis nem sokan gondolták volna a Mercedes 2014 és 2020 közötti dominanciája során, hogy a brackley-i istálló még Lewis Hamilton ideje alatt olyan szintre fog süllyedni eredményességben, ahol legutóbb 2013 előtt járt. Persze mindez nem jelenti azt, hogy a mostani csapat ne lenne jobb annál, amilyen Michael Schumacher visszatérése alatt volt, az eredmények viszont jelenleg rosszabbak, mint a hétszeres világbajnok utolsó évében.

George Russell és Lewis Hamilton ugyanis mindössze 64 pontot szerzett az idei első hat verseny alatt, ilyen gyenge szezonkezdetre pedig a 2012-es idény óta nem volt példa a Mercedesnél, akkor ugyanis 6 futam után 61 egységgel álltak (amiből 59-et Nico Rosberg gyűjtött). A mostani helyzetet ráadásul rontja, hogy a sprintfutamok bevezetésével és a leggyorsabb körért járó pont visszahozatalával az idén 36 ponttal többet lehetett szerezni az első 6 verseny során, mint 12 éve.

Michael Schumacher tényleg ennyire gyenge volt második F1-es karrierje során?

Persze ez csak a szezonkezdésre vonatkozik, és a folytatásban felülmúlhatják a Mercedes gyári csapatként történő visszatérése óta leggyengébb évét, amely szintén a 2012-es volt. Ehhez a szezon végéig 142 pontnál többet kell szerezniük, ami már csak azért sem tűnik kivitelezhetetlennek, mert az idén 4 futammal többet rendeznek.

Viszont annak is fennáll a lehetősége, hogy az idén összehozzák a 2011 óta produkált (akkor 52 ponttal álltak 7 verseny után) legrosszabb szezonkezdetüket. Hogy ezt elkerüljék, ahhoz a hétvégi Emilia-romagnai Nagydíjon legalább 6 pontot kell szerezniük, 2012-ben ugyanis Rosberg 8 pontjával már 69-nél jártak a 7. futamot követően.

Persze, még ha el is kerülik ezt, az sovány vigasz lesz a csapatnak és a versenyzőknek, hiszen ettől még a Mercedes továbbra sem tudott zöld ágra vergődni a 2022-ben bevezetett szabályokkal, és 2022 ősze óta futamot sem nyert.

Latvala: Úgy tűnik a négy közé kerülés többet ér a WRC-ben, mint a győzelem

0

Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke szomorúságának adott hangot a Portugál Rally után, annak ellenére, hogy Sébastien Ogier megtudta nyerni a versenyt. 

Sébastien Ogier nyerni tudott és hatodik sikerével a Portugál Rally legeredményesebb versenyzője, Elfyn Evans defekt és műszaki hiba miatt hatodik lett, míg Kalle Rovanpera vasárnap hatodik, a Power Stagen pedig harmadik lett, így a Toyota csapata összesen 39 pontot tudott szerezni. Ez azonban 11 ponttal kevesebb lett, mint amit a Hyundai szerzett, így a koreai csapat vette át a vezetést a gyártók bajnokságában. 

Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapata így nem tudott igazán örülni Ogier győzelmének sem. 

Ogier történelmet írt Portugáliában, Neuville jelentősen növelte előnyét a vb-n

“Ha őszinte akarok lennei, azt kell, hogy mondjam, nem vagyok teljesen elégedett a Portugál Rallyval – mondta Latvala. – Megnyertük a versenyt, azonban Sébastien Ogier így sem tudta megszerezni a legtöbb pontot, a csapatok között pedig a Hyundai 11 ponttal többet szerzett. Sajnos a győzelem nem igazán tud felvidítani. Úgy tűnik, az idei pontrendszer alapján többet ér a legjobb négy közé jutni, mint a győzelemért harcolni. A győzelem nem ér többet a dobogós eredménynél.” 

Latvala elismerte, hogy Evans defektje és műszaki hibája, valamint Kalle Rovanpera balesete szintén nem segített abban, hogy a Toyota több pontot szerezzen a gyártók között. 

“Keményebben kell dolgoznunk, és a versenyzőknek muszáj lesz egyenletesebb teljesítményt nyújtaniuk. A folytatásban nagyobb nyomás hárul majd a versenyzőkre, mert nem hibázhatnak. És ha így csak a legjobb négy között tudunk zárni, akkor akár az is többet érhet. Természetesen nem a versenyzők jó teljesítménye miatt aggódom, a folytatásban az lesz a lényeg, hogy ne hibázzon senki, elkerüljük a defekteket, a baleseteket és ne legyen probléma az autóval. A jelenlegi rendszerben sokkal fontosabb a megbízhatóság, mint a siker.”

Egykor vele versenyzett, most ő lesz Hamilton egyik főnöke a Ferrarinál

0

Két új szakember érkezését jelentette be a Ferrari F1-es csapata: Loic Serra és Jerome d’Ambrosio egyaránt a Mercedestől jön át Maranellóba, egyikük a technikai részlegen, másikuk a csapat irányításában kap kulcsfontosságú szerepet.

Mind Serra, mint d’Ambrosio érkezése már nyílt titok volt, amióta előbbiről tavaly, utóbbiról idén márciusban kiderült, hogy távoznak a Mercedestől. A Ferrari mostani közleménye ugyan megerősíti a kinevezésüket, ám hozzáteszi, munkába mindketten csak idén október 1-jétől állnak majd a csapatnál.

A francia Serra a technikai stáb egyik vezető beosztású tagjaként teljesítményigazgatói posztban dolgozott a Mercedesnél, és most a Ferrarinál is hasonló feladatokat kap a karosszéria teljesítményéért felelős főmérnökként, aki ennek keretében a maranellói gyár több részlegének működését igyekszik majd összefogni, felettese pedig a technikai igazgató Enrico Cardile lesz.

Serra d'Ambrosio
Fotó: Ferrari

D’Ambrosio a Mercedesnél a juniorprogramot felügyelte, és helyettes csapatvezetőként Toto Wolff mellett segédkezett, tavaly Szuzukában pedig, az osztrák távolléte alatt ideiglenesen át is vette a feladatait. A belgának szintén az eddigiekhez hasonló feladatkörökben ajánlott munkát a Ferrari: a versenyzői akadémia vezetőjeként a Ferrari saját nevelésű pilótáinak fejlődését fogja egyengetni, emellett pedig helyettes csapatvezetői poszton ténykedik majd Frédéric Vasseur csapatfőnök mellett a versenyhétvégéken.

Mindenképpen figyelemre méltó d’Ambrosio vezető beosztásba való gyors felemelkedése. A belga maga is ígéretes autóversenyzői karriert folytatott, 2011-ben a Virginnel egy szezont a Forma-1-ben is versenyzett, majd a következő évben még volt egy versenye a Lotusnál Kimi Räikkönen mellett, ám nem tudott megragadni a királykategóriában. Ezt követően éveken át, egészen 2020-ig versenyzett a Formula E-ben, ahol három győzelmet szerzett, ám egy gyors karrierváltással néhány hónap múlva már a Venturi FE-csapatának egyik vezetőjeként tűnt fel. Innen került tavaly az F1-es Mercedeshez, ahonnan egy év után el is orozta őt a Ferrari.

Így az az érdekes helyzet áll elő, hogy a 38 éves d’Ambrosio, aki egy évvel fiatalabb Lewis Hamiltonnál, 2025-től a főnöke lesz a csapathoz szintén megérkező britnek, akivel 13 évvel ezelőtt még egy mezőnyben versenyeztek az F1-ben – igaz, annak két ellentétes végén.

Toto Wolff szivárogtatta ki Hamilton Ferrarihoz szerződését?