A WMSC februári ülése óta komolyan bírálták a WRC gyártói a tervezett változtatásokat, a Szafari Rally után pedig közös levelet írtak az FIA-nak, hogy maradjanak meg a jelenleg érvényes szabályok.
Nemrég beszámoltunk arról, hogy Heikki Kovalainennek szívproblémák miatt komoly kockázatokkal járó műtétre kellett befeküdnie. A finn a beavatkozás óta most először adott állapotjelentést.
Portugáliában négy nap után Nasser Al-Attiyah vezet, de már 3 perc alatt a hátránya a hazai pályán versenyző Ferreira előtt. a tereprally vb harmadik fordulóján.
Összesen 44 magyar páros áll rajthoz a Rally Hungary/Veszprém Rally rendezvényen, melyből 29-en csak a magyar értékelésben indulnak. Kihagyja az ORB szezonnyitót a bajnoki címvédő Vincze Ferenc.
A Csomós Miklós-Nagy Attila páros ma tartja a V-Híd Rally Hungary előtti tesztet, melyen a páros már az idei dekorációval ellátott Skoda Fabiát fogja vezetni. A dekort a ma újrainduló Rallycafe magazinban is bemutatjuk.
Max Verstappen a Japán Nagydíjon a szezon negyedik időmérő edzését is megnyerte, Sergio Pérez viszont ezúttal alaposan megszorongatta a pole-ért. A második sorban egy...
Simon Wagner és Hermann Neubauer nagy csatát vívott a Lavanttal Rally első napján, míg a Mitropa Kupában László Zoltán a legjobb 10 versenyző között foglal helyet.