Hund Gábor

7306 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
http://rallycafe.hu

A mozikban is megnézhető lesz a WRC történetének egyik legnagyobb csatáját feldolgozó film

Április közepétől a magyar mozikban is megnézhető lesz az Audi és a Lancia 1983-as csatájáról készült film, a Verseny a győzelemért. 

75 éves korában elhunyt a WRC-futam és Dakar győztes, Kenjiro Shinozuka

Hosszú betegség után, 75 éves korában hétfőn elhunyt Kenjiro Shinozuka, minden idők legeredményesebb japán pilótája, aki WRC-futamokat és Dakart is tudott nyerni. 

A tavalyi géposztály ezüstérmes finn versenyző az édesanyjával érkezik a Rally Hungary-re

Tuomas Valila tavaly ezüstérmet tudott szerezni a Finn Rally Bajnokság SM3-as géposztályában, ebben navigátorként az édesanyja segítette, legközelebb pedig már a Rally Hungaryn indulnak Rally4-es Fordjukkal. 

WRC Promóter: Nyitottak vagyunk a költségcsökkentő és több gyártó bevonását segítő javaslatokra

Peter Thul, a WRC Promóter sportigazgatója elárulta, hogy a WRC jobb jövője érdekében született a hibrid rendszerek elhagyása 2025-től a Rally1-es autókban, és elmondta, továbbra is nyitott a WRC Promótere és az FIA az olyan ötletekre mely segíti a költségek csökkentését és segít új gyártókat bevonni a WRC-be. 

Neuville cáfolta, hogy visszavonulna év végén

Thierry Neuville bár korábban többször is arra utalt, hogy nem biztos, hogy folytatja WRC-karrierjét év végén, ezúttal pont az ellenkezőjét állította. Nem szeretne visszavonulni, de ezt sem lehet kizárni. 

Ausztriába került Esapekka Lappi korábbi Citroen C3 WRC-je

Az osztrák Kris Rosenberger lett az új tulajdonosa annak a Citroen C3 WRC-nek, melyet 2019-ben még Esapekka Lappi vezetett a WRC-futamokon, Az autó a Rebenland Rallyn mutatkozott be Ausztriában. 

Léo Rossel esélyt sem adott Yoann Bonatonak a francia szezonnyitón

Yohan Rossel testvére, Léo rajt-cél győzelmével kezdődött a Francia Rally Bajnokság, míg a Citroen négyes sikernek örülhetett a Rally Le Touquet versenyen. 

Meeke oktatott Portugáliában, ismét Araújo volt legközelebbi riválisa

Kris Meeke hibátlan teljesítménnyel nyerte a Portugál Rally Bajnokság második versenyét, ezúttal is Armindo Araújo tudta leginkább megközelíteni. 

Egy leszakadó kerék miatt súlyosan sérült egy néző az olasz szezonnyitón

A 2023-as Róma Rallyt megnyerő Andrea Crugnola nagyon magabiztos teljesítménnyel kezdte az idei olasz bajnokságot, csak két szakaszon tudták riválisai legyőzni. 

Magyar dobogós eredménnyel kezdődött a Historic ERC idei szezonja

A spanyol Costa Brava Rallyval vette kezdetét az idei Historic ERC szezon, melyen a Mekler-házaspár kategóriája dobogós helyén zárt. Magoss Péterék azonban nem tudtak célba érni. 

SZERZŐINK

2 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
0 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
9 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
388 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
137 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
159 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
7306 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
57 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
950 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3417 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
317 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
64 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1250 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1106 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
32 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisment -
Google search engine

Legolvasottabb cikkjeink