Salgó Rally: Mads Ostberg és Patrik Barth Citroën C3 Rally2-vel nyerte az Országos Rallybajnokság első futamát. A norvég versenyző ezzel pályafutása ötödik ORB-futamgyőzelmét szerezte és először vezeti a magyar Rally1-es bajnokságot. Egy év kihagyás után sikeresen tért vissza Vincze Ferenc és Németh Gergely. A 2019-es magyar bajnok magabiztosan végzett a második helyen Skoda Fabia R5-tel. Kiegyensúlyozott teljesítménnyel állhatott fel a dobogóra Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt Skoda Fabia Rally2 evóval. Az utolsó előtti gyorsaságin esett el Hadik András és Kertész Krisztián, akik szerencsére jól vannak.
Jó hangulatú és a menetrendet egészen a nyolcadik szakaszig – Hadik balesetéig – pontosan tartó Salgó Rallyval vette kezdetét az idei Országos Rallybajnokság. A mindössze 104,1 gyorsasági kilométert tartalmazó versenyen egyetlen napon három pályát kellett háromszor teljesítenie a mezőnynek.
Az első körben a gumiválasztás okozott problémát a versenyzőknek, hiszen az első két pályára lágyabb, az utolsóra keményebb gumi kellett volna. Az utolsó körben pedig a murvafelhordás nehezítette a résztvevők dolgát.
Igazi tűzijátékkal kezdődött a verseny, hiszen az első gyorsaságit Vincze nyerte, a másodikat pedig némi meglepetésre Bodolai László és Deák Attila, akik ez után vezették is a versenyt. A második gyorsasági szakaszon kapott defektet Ostberg, de nem veszített vele jelentős időt. A harmadik gyorsaságit azonban megnyerte Ostberg és az élre állt.
A kilenc gyorsasági szakaszból négyet megnyert és magabiztosan aratta ötödik ORB-győzelmét, ami egyben azt is jelenti, hogy pályafutása során először vezeti a magyar bajnokságot.
Nem nagyon látszott az egy éves rozsdásodás Vincze Ferencen, aki Németh Gergely navigálásával két szakaszt is nyert. A Skoda Fabia R5-öst alaposan átszabták a versenyen. Először lengéscsillapítót cseréltek, majd folyamatosan állították az autót. Tulajdonképpen végig a második erő voltak a versenyen és a második helyezésük nem is lehetett kérdéses.
Kiegyensúlyozott versenyzéssel szerezte meg Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt a harmadik helyet Skoda Fabia Rally2 evóval.
Szintén egyenletesen hozta a negyedik helyet Klausz Kristóf és Csányi Botond, szintén Skoda Fabia Rally2 evóval.
Bodolai a meglepetés
A Salgó Rally egyik legkellemesebb meglepetését okozta Bodolai László és Deák Attila, akik a második gyorsasági szakasz megnyerésével vezették a versenyt, bár ők maguk sem akarták ezt elhinni. Később Ostberg és Vincze is megelőzte őket, de amikor a harmadik helyük veszélybe került volna, megint lepirítottak egy szakaszgyőzelemmel. A hatodik gyorsaságin azonban defektet kaptak, amivel két percet veszítettek. Végül a hetedik helyre tudták feldolgozni magukat.
Hadik beesett
Nem nagyon volt elégedett magával Hadik András és Kertész Krisztián, akik szintén a Ford Fiesta R5 Mk II állításával próbáltak gyorsulni. Bodolai defektje után az ötödik helyen álltak, de egy szakasszal a vége előtt beestek. Az autó eléggé összetört, de szerencsére a versenyzőpáros mindkét tagja jól van.
Még el sem kezdődött a verseny, amikor Turán Frigyes és Farnadi Ágnes defektet kaptak. Az első gyorsaságira vezető etapon kezdett leereszteni a kerék, aminek a cseréjére már nem volt idő, így 15 másodperc hátránnyal kezdték a versenyt. Később több jó időt is autóztak és végül az ötödik helyre hozták be a Volkswagen Polo GTI R5-öt. Ráadásul az erőgyorsaságit is megnyerték Ostberg, Vincze, Velenczei és Klausz előtt.
Az első hét – Bodolai defektje és Hadik kiesése után az első öt – mögött egy kisebb szakadék volt a mezőnyben. A hatodik helyet az Osváth Péter–Répás Zoltán páros szerezte meg. Őket követte Bodolai majd a Peugeot Kupáról idén Skoda Fabia Rally2 evóra váltó Német Gábor és Szabó István.
Hoffer nyerte az RC3-at
Egyedül Hoffer Zsolt és Czézinger Kristóf indult Rally3-as kategóriájú autóval, Ford Fiestával. A kategória az idei évre egy milliméterrel nagyobb szűkítőt kapott, amellyel 200-ról 240 lóerőre nőtt az autó teljesítménye. Ezzel már egyértelműen gyorsabb lett a Rally4-eseknél is. Sőt, a Rally2/R5-ös mezőny mögött Hoffer volt a leggyorsabb és az abszolút 11. helyet szerezte meg. Mivel egyedül indult a kategóriában ezért felsorolták az RC2-be, így hivatalosan nem tudott kategóriát nyerni.
Hangodi nyert Csomós előtt a 2wd-ben
Jó kis csata alakult ki a kétkerék-hajtású mezőnyben, ahol a téli edzőtáborozás eredménye alaposan látszott Hangodi Bendegúzon és Bunkoczi Lászlón, akik magabiztosan nyerték az RC4-et és a Peugeot Kupát is.
Azzal a nem titkolt szándékkal kérte fel a Takács Motorsport Csomós Mixit és Nagy Attilát, hogy bizonyítsák be milyen gyorsan lehet menni a Rally5-ös Renault Clióval. Mixi ezt megtette és több Rally4-es autót megelőzve a 2WD második helyét szerezte meg.
A 2WD harmadik, és a Peugeot Kupa második helyén végzett a francia márka kupájában most bemutatkozó Barta László és Császár László. Trencsényi Vince és Szegedi Máté szervo hiba ellenére is a Kupa harmadik helyét szerezte meg, míg Vogel Adrienn új navigátorával, Maricsek Miklóssal a Peugeot Kupa negyedik helyén végzett.
Friedmann nyerte az ORC-t
Friedmann Zsolt és dr. Kovács Annamária voltak a leggyorsabbak Mitsubishi Lancer Evo IX-cel az ORC mezőnyében, a hasonló autóval versenyző Bertalan Márton és Mózes Máté előtt.
A P13-as kategóriában Helimbai Zsolt és Holecz László nyert Lada VFTS-sel, míg P12-ben Veréb Zoltán és Májer Dávid volt a leggyorsabb, szintén VFTS-sel.
Zsírpapa foglalta össze a legjobban a Salgó Rally eseményeit: „Jó volt, de menni kéne holnap is.”
Az Országos Rallybajnokság április 22–23-án folytatódik a Boldogkő Rallyval, ahol a Rally1 mellett a historic is versenyezhet.
A Salgó Rally végeredménye
# | Pilóta/Navigátor | Autó | Idő |
1. | 🇳🇴 Mads Ostberg 🇸🇪 Patrik Barth |
Citroen C3 Rally2 |
53:13,8 |
2. | 🇭🇺 Vincze Ferenc 🇭🇺 Németh Gergely |
Skoda Fabia R5 |
+16,4 |
3. | 🇭🇺 Velenczei Ádám 🇭🇺 Vánsza Zsolt |
Skoda Fabia Rally2 evo |
+24,9 |
4. | 🇭🇺 Klausz Kristóf 🇭🇺 Csányi Botond |
Skoda Fabia Rally2 evo |
+31,7 |
5. | 🇭🇺 Turán Frigyes 🇭🇺 Farnadi Ágnes |
Volkswagen Polo R5 |
+41,6 |
6. | 🇭🇺 Osváth Péter 🇭🇺 Répás Zoltán |
Skoda Fabia R5 |
+2:29,2 |
7. | 🇭🇺 Bodolai László 🇭🇺 Deák Attila |
Ford Fiesta R5 Mk II |
+2:32,5 |
8. | 🇭🇺 Német Gábor 🇭🇺 Szabó István |
Skoda Fabia Rally2 evo |
+3:44,0 |
9. | 🇭🇺 Tóth Tibor 🇭🇺 Szabó József |
Skoda Fabia R5 |
+3:49,7 |
10. | 🇭🇺 ifj. Fekete László 🇭🇺 Begala Tamás |
Skoda Fabia R5 |
+3:57,2 |
11. | 🇭🇺 Hoffer Zsolt 🇭🇺 Czézinger Kristóf |
Ford Fiesta Rally3 |
+5:26,8 |
12. | 🇭🇺 Hangodi Bendegúz 🇭🇺 Bunkoczi László |
Peugeot 208 Rally4 (RC4) |
+5:38,2 |
13. | 🇭🇺 Friedmann Zsolt 🇭🇺 dr. Kovács Annamária |
Mitsubishi Lancer Evo IX (P14) |
+5:45,8 |
14. | 🇭🇺 Csomós Miklós 🇭🇺 Nagy Attila |
Renault Clio Rally5 (RC4) |
+6:08,4 |
15. | 🇭🇺 Bertalan Márton Bálint 🇭🇺 Mózes Máté |
Mitsubishi Lancer Evo IX (P14) |
+6:09,8 |
A Salgó Rally korábbi eseményei itt olvashatók:
Vincze Feri bekezdett, Turán defekt – 1. gyorsasági
Ostberg defekt, Vincze megütötte, Bodolai vezet – 2. gyors
Bodolai szalagkorlát, Turán odavert, Ostberg vezet – 3. gyors
Vincze bekeményített és már második, Ostberg vezet – 4. gyors
Bodolai újra szakaszt nyert, Vincze csökkentette hátrányát – 5. gyors
Bodolai defekt, Velenczei harmadik – 6. gyors
Vincze szakaszt nyert – 7. gyors
Hadik beesett, a hírek szerint jól vannak – 8. gyors
Teljes eredménylista itt található.