Az észt kulturális miniszter bejelentette, hogy 2023-ban is jelentős állami támogatásban részesülhet az ország Rally Világbajnoki futama.
Az Észt Rally 2023-ban is 1.5 millió eurós állami támogatást kap Piret Hartman, észt kulturális miniszter bejelentése alapján. Az FIA még nem erősítette meg a jövő évi naptárt, azonban a nyári murvás verseny szerepel a tervezetben.
“A versenyszervezők munkáját dicséri, hogy 2023-ban is lehetőséget kapunk Rally Világbajnoki futamszervezésére – mondta Piret Hartman az észt Delfi oldalnak. – Ez nemcsak a rallyrajongók, hanem egész Észtország számára jó hír.”
Bár a másfél millió euró nagy összeg, azonban 1 millióval kevesebb a korábbi támogatásnál, amit a verseny 2020 óta kapott.
Ehhez képest a jóval nagyobb hagyományokkal rendelkező Finn Rally nem kap állami támogatást, csupán Jyvaskyla városa támogatja fél millió euróval.
A WRC 2023-as naptára valószínűleg jövő héten kerül nyilvánosságra.
A Hungarian Police Rally Team idei hetedik versenyén indult az Ózd Rallyn. Nem csak az eredmény volt jó, hanem a versenyzőpáros, Hoffer Zsolt és Czézinger Kristóf is jól érezte magát az autóban.
„Számunkra az év egyik legjobb versenye volt, ha nem a legjobb. A teszten már sikerült jól beállítani az autót. A gumiválasztás is jól sikerült, a Pirellivel közösen megtaláltuk a legjobb abroncsokat erre a versenyre” – összegzett Zsolt, majd a részletekkel folytatta.
„A Zabar nem is tetszett elsőre, viszont Sátát nagyon szeretem, Királd pedig már elsőre jól kiadta, lendületesen autóztunk ott. Az R5-ös és a Rally2-es autók mögött tudtunk menni, a kétkerekesek előtt, ami mostanában ritka volt, főleg úgy, hogy utcai benzinnel megyünk. Kristófnak volt egy kis „technikai” gondja, nem érezte jól magát, de így is tökéletesen navigált. Ollés Sasa is utolért minket, de mivel sokkal gyorsabb volt, könnyen el tudtuk engedni.”
foto: Hungarian Police Rally Team
„A körre fordultunk rá amikor lekapcsolódott az első fényvető, ami ugye távolra világít. Kicsit vakrepülés lett belőle, mert a gyári fényszórók mellett csak a kanyarlámpáink működtek. Kilencedik abszolút időt jöttünk így, a versenyen pedig a nagy abszolútban is 11. helyen értünk célba. Egy 1.5-ös háromhengeres kisautóval, két hónap kihagyás után ez jó eredmény, nagyon örülünk neki” – értékelt Hoffer Zsolt, aki annak is nagyon örült, hogy a nézőktől is sok pozítív visszajelzést kapott.
A versenyzőpáros mellett, a csapat másik versenyekről jól ismert projektje közlekedésbiztonsági park is jó hétvégén volt túl, Hoffer Zsolt emiatt duplán elégedett volt.
„Sokan jöttek el az Október 23.-a térre, sok ajándékot osztottunk ki, és sok embernek tudtunk információkat nyújtani a közlekedésbiztonságról, a gyerekek pedig játszva sajátították el a biztonságos közlekedés alapjait.”
foto: Hungarian Police Rally Team
Sajnos egy szomorú baleset árnyékolta be a versenyt, ami a siker mellett a Hungarian Police Rally Team párosát is megrázta.
„A céldobogón kaptuk a szomorú hírt. Sajnos a rally veszélyes sportág, a versenyzők, a sportbírók és a nézők számára is. Információim szerint mindenki jót akart, de majd a vizsgálat megállapítja, hogy pontosan hogyan történt a baleset. A magunk részéről őszinte részvétünket fejezzük ki a családtagoknak. A versenyzőtársainkkal már közösen gondolkodunk azon, hogyan tudunk segíteni. Természetesen a balesetben érintett sporttársaknak is kitartást kívánunk.”
„Nagyon fontos, hogy mi szeretünk versenyezni, és szeretjük, ha a nézők is jól szórakoznak. Ez csak akkor valósulhat meg, ha mindenki betartja a biztonsági előírásokat. Ózdon is többször elvettük a gázt, és nem csak mi tettük ezt, mert rossz helyen álltak nézők. Kérünk mindenkit, hogy tartsa be a szabályokat, figyeljenek a sportbírókra és kövessék az utasításaikat, hogy a versenyek végén mindenki biztonságban hazaérjen” – mondta Hoffer Zsolt.
1997. október 12-én rendezték az egyik legfurcsább Forma-1-es Japán Nagydíjat, amelyen az élről induló Jacques Villeneuve úgy versenyzett, hogy szinte biztos lehetett benne, nem tarthatja meg az elért helyezését. Emiatt pedig igen sportszerűtlen eszközökkel igyekezett elérni, hogy világbajnoki riválisa, Michael Schumacher minél kevesebb pontot szerezzen.
Az 1997-es Forma-1-es szezonról, illetve annak végjátékáról a legtöbbek emlékezetében alighanem az maradt meg, hogy Michael Schumacher kiüti az őt előzni próbáló Jacques Villeneuve-öt a jerezi szezonzárón, és ezzel elbukja a világbajnoki címet. Az viszont talán némileg a feledés homályába vész, hogy egy versennyel korábban, a Japán Nagydíjon a Ferrari pilótája behozhatatlannak látszó lemaradást fordított meg úgy, hogy az FIA kizárta a versenyből a kanadait, aki ezek után sportszerűtlenségből jelesre vizsgázva igyekezett betartani riválisának.
Villeneuve zsinórban két győzelmet aratva úgy érkezett meg Szuzukába, az utolsó előtti futam helyszínére, hogy elég egy ponttal többet szereznie Schumachernél ahhoz, hogy bebiztosítsa a világbajnoki címet. Az akkori pontrendszerben tetemesnek számító, 11 pontos lemaradásban (több mint egy futamgyőzelem) levő Schumacher pedig már a Japán Nagydíj előtt arról beszélt, hogy így is sikeresnek mondható a második ferraris éve, és ha nem lesznek bajnokok, akkor is jócskán túlteljesítették a várakozásaikat.
Úgy tűnt, Villeneuve-nek minden esélye meg is van arra, hogy egy futammal a szezon vége előtt behozhatatlan előnyre tegyen szert, az időmérőn ugyanis megszerezte a pole-t Schumacher előtt. A kvalifikáció után azonban bombaként robbant a hír: a Williams versenyzőjét kihajították a japán versenyhétvégéről, azaz nem indulhat el a másnapi futamon. Az ok: a szombat reggeli szabadedzésen nem lassított a dupla sárga zászlónál.
Villeneuve hibája nagyon sokba került neki és a Williamsnek Fotó: LAT Photographic/Williams F1
Első olvasásra ez igen kemény ítéletnek tűnhet, de a kontextus ismeretében nem feltétlenül az, főleg úgy, hogy amennyiben Villeneuve gondolkodott volna egy kicsit, simán elkerülhette volna a büntetést.
Az FIA ugyanis ebben az időben szigorításokat vezetett be annak érdekében, hogy a versenyzők komolyabban vegyék a sárga jelzést és lassítsanak. Az ominózus esetnél Villeneuve-ön kívül még öt másik pilóta – köztük Michael Schumacher – sem lassított eléggé a Spoon-kanyar után, ahol a pályabírók éppen Jos Verstappen Tyrrelljét mentették. Johnny Herbert, Rubens Barrichello, Katajama Ukjó és Schumacher mindannyian a szezon végéig felfüggesztett egyfutamos eltiltást kaptak, míg a korábban már hasonló vétségen ért Heinz-Harald Frentzent öt versenyre meszelték el, szintén felfüggesztve. Villeneuve viszont korábban már három alkalommal nem tartotta tiszteletben a sárga jelzést, így az esetében nem volt felfüggesztés, és a negyedik ilyen kihágás után azonnali hatállyal eltiltották a következő futamtól, ami történetesen a másnapi, akár a vb-címről döntő Japán Nagydíj volt.
Az egészben az a legszebb, hogy Villeneuve már az autóban ülve látta a sárga zászlókat, és pontosan tisztában volt vele, hogy büntetést kaphat, mégsem lassított. Egy szabadedzésen… „Azt gondoltam, hogy »ez egy egyenes«, és végül nem lassítottam, amivel lábon lőttem saját magamat. Egy másodpercre átfutott az agyamon [hogy lassítok]. Még azután is gondoltam rá, hogy a fékre lépek, hogy elhaladtam az autó mellett, mert a szektoridőkön meglátszott volna [hogy lassítottam], a felügyelők pedig ezt nézik. De aztán úgy voltam vele, hogy »Nem, nem akarok ilyen buta játékokat űzni.« Úgyhogy nem lassítottam, de ezután fogok.”
Villeneuve tehát – legalábbis szerinte – menthette volna a menthetőt egy utólagos fékezéssel, de nem tette (kérdés, hogy a felügyelőket tényleg át lehetett-e volna verni ezzel, hiszen a telemetriai adatokból világosan látszik, hogy nem Verstappen autója előtt fékezett).
A versenyen azonban a kanadai mégis elindulhatott, a Williams-istálló ugyanis fellebbezett a döntés ellen (sokak szerint ez buta dolog volt, mert korábban láttunk már olyat, hogy valaki elbukta a fellebbezést, és még súlyosabb büntetést kapott), de az idő rövidsége miatt nem lehetett még a futam előtt meghallgatást tartani, ezért az FIA engedélyezte Villenuve-nek az indulást.
Az 1997-es Japán Nagydíj rajtja Fotó: LAT Photographic/Williams F1
Sportszerűségből elégtelen
A Williams fellebbezése ugyanakkor inkább kötelességből született, és még ők sem igazán gondolták komolyan, hogy az FIA utólag megváltoztatja a döntését. Villeneuve ezért úgy állt fel az első rajtkockába vasárnap, hogy tudta, érjen el bármilyen eredményt, szinte biztosan nem tarthatja meg azt. Lényegében egy versenyen kívüli részvevő volt, aki viszont a jelenlétével komolyan képes lehetett beleszólni a futam alakulásába.
És, ellenkezzen bármennyire is a sportszerűség elveivel, bele is szólt. Persze, azt senki nem várta el tőle, hogy félreálljon, és engedje versenyezni azokat, akik pontokat szerezhetnek. Arra viszont talán sokan nem számítottak a Schumachert az 1997-es szezon után a német pilóta megkérdőjelezhető húzásai miatt számtalanszor kritizáló kanadaitól, hogy már a rajt utáni métereken elkezd játszadozni.
A rajtnál nagyon agresszívan bevágott Schumacher elé, majd miután megtartotta a vezetést, fél kör sem telt bele, hogy elkezdje látványosan feltartani a teljes mezőnyt, hátha valakinek, vagy valakiknek sikerül megelőznie a második helyen álló Schumachert. Erre az esélyt növelte, hogy a harmadik helyről induló Eddie Irvine visszaesett a negyedik pozícióba, így nem tudta védeni Schumachert a harmadik helyre felkapaszkodó Mika Häkkinentől.
A Ferrarinál azonban előre felkészültek az efféle sportszerűtlen taktikára, így Schumacher Häkkinen előtt haladva beleemelt a gázba az S-kanyarok egyikében, Irvine pedig a külső íven a McLarent és saját csapattársát is körbeautózta, és Villeneuve nyomába eredt. A versenyben vezető kanadainak nem állt érdekében hadakozni az írrel, aki a 3. körben kívülről bevetődött mellé a célegyenes előtti sikánban, majd faképnél hagyta őt, Villeneuve pedig tovább folytatta Schumacher feltartását, hátha Häkkinen végül sikerrel jár és megelőzi a németet.
Az egy évvel korábban még maga is versenyző, ezt a Japán Nagydíjat viszont már a legendás Murray Walker oldalán szakkommentátorként közvetítő Martin Brundle meg volt győződve róla, hogy Irvine Ferrarijában nagyon kevés az üzemanyag, azt viszont ez a teória sem magyarázta, hogy miként verhetett Villeneuve-re egyetlen kör alatt 5 (!) másodpercet. A 6. körre Irvine már 12 másodperccel járt a kanadai előtt, miközben az utolsó helyen autózó Katajama is ugyanennyire volt a Williamstől, ami jól mutatja, milyen nevetséges tempóban poroszkált a vb-éllovas…
Villeneuve ekkor döntött úgy, hogy elég volt a feltartósdiból, és odalépett a gázra, viszont miután a Benetton és a McLaren is kihívta pilótáit kerékcserére és tankolásra, kezdett kifogyni a lehetőségekből Schumacher sakkban tartására, és amikor a Ferrari a 18. körben kihívta a németet, eldőlt a kettejük csatája. Villeneuve azonban még elkövetett egy utolsó, sportszerűtlen megmozdulást, és a bokszból kifelé brutálisan bevágott Schumacher elé (akkoriban még nem volt fehér vonal, amit nem lehetett átlépni).
Villeneuve mindent bevetett Fotó: LAT Photographic/Williams F1
„Nem vagyok biztos benne, hogy korrekt húzás volt így átvágni az úton és leszorítani valakit. Képes voltam reagálni és belülről elmenni mellette, de ez nagyon veszélyes is lehetett volna” – nyilatkozta a futam után Schumacher, akit az előzés után Irvine természetesen bevárt és elengedett, hogy aztán ő tarthassa fel Villeneuve-öt. Ezzel az ír végül elbukta a második helyet, és a másik Williamsben ülő Frentzen lett a második, bebiztosítva a konstruktőri címet a csapatának.
Villeneuve végül csak az ötödik helyen jött be, miután a második kiállásánál – amit a csapat előbbre hozott, hogy kiszedjék őt Irvine mögül – nem ment fel elsőre a tankolócső, aminek köszönhetően időt veszített. Fernando Alonso erre csak annyit mondott volna, hogy „Karma!”
A szezon végén ezzel együtt a Williams örülhetett. Ahogyan az várható volt, Villeneuve nem tarthatta meg a szuzukai ötödik helyet, így egy pontos hátrányban érkezett meg a szezonzáróra, ahol az első helyen haladó Schumacher előzése közben összeütközött a némettel, miután az ráhúzta a kormányt. Ez pedig nemcsak Schumacher világbajnoki címébe került, hanem a hírnevén is igen nagy csorbát ejtett, valamint utólagos kizárást ért a teljes 1997-es pontversenyből.
És elhomályosította a két héttel azelőtt történteket…
A Toyota Gazoo Racing és Jari-Matti Latvala is sokáig igyekezett titkolni a japán gyártó legújabb projektjét, melyben kifejlesztette első Rally2-es autóját.
A finn Rallit.fi oldal jutott azon információk birtokába, melyek egy Rally2-esToyota Yaris teszteléséről szólnak.
Az üggyel kapcsolatban Jari-Matti Latvala korábban úgy nyilatkozott, hogy érdeklődne egy Rally2-es autó kifejlesztése iránt, azonban Japánból még nem érkezett meg a beleegyezés.
“Sajnos nem tudom megerősíteni a Rally2-es autó fejlesztését – mondta a Toyota Gazoo Racing csapatvezetője júliusban a Rallit.fi oldalnak. – Természetesen már gondoltunk ilyesmire, megnéztük ennek lehetőségét és lenne is olyan utcai autónk, amiből ki lehetne fejleszteni.”
A finn média oldal információi szerint azonban ez az autó már ki is lett fejlesztve, sőt az első tesztelés is megtörtént. A Toyota szándékosan nem a megszokott tesztpályáit használta a tesztre, hanem egy olyan területen végezte a próbafutásokat, ahol könnyebben távol lehetett tartani az érdeklődőket. A teszten Juho Hanninen vezethette először a Rally2-es autót, és a munka ezen a héten újabb szakaszokon folytatódik.
A Rallit.fi megkereste a Toyotát, hogy érdeklődjön a hír valódiságával kapcsolatban, azonban a japán gyártó nem kívánt nyilatkozni.
Egy forrás szerint a Toyota minden elérhető Rally2-es autótípusból beszerzett egyet és azokat az utolsó milliméterig átvizsgálta, majd ezt követően állt neki saját autójának megépítésének.
Mivel egy új autó tesztelése másfél évig is eltarthat, így valószínűleg 2024-ben lehet a Rally2-es Toyota debütáló versenye.
A Renault 2,4 literes V8-asának üvöltését is hallgathatták ma az imolai lakosok, az immár kétszeres világbajnok Max Verstappen, illetve David Coulthard előadásában.
Ahelyett, hogy kiélvezné a Japán Nagydíjon négy nappal ezelőtt bebiztosított második világbajnoki címét, Max Verstappen nem tud elszakadni az F1-es pilótafülkétől. De nem a saját idei versenygépét nyüstöli, hanem Sebastian Vettel 2013-as világbajnok autóját, a Red Bull RB9-est.
A holland pilóta a Motorsport.com olasz kiadásának tájékoztatása szerint ma Imolában tartózkodik David Coulthard-al, az Autodromo Internazionale Enzo e Dino Ferrarin, amelyet a Red Bull már jóval azelőtt lefoglalt filmforgatás céljából, hogy Verstappen Szuzukában megnyerte második világbajnoki címét.
A friss világbajnok és a skót veterán a Red Bull idei festését felöltő RB9-es, valamint GT-autók, egészen pontosan egy Porsche, egy Lamborghini és egy Honda társaságában filmezett. Reggel először Coulthard körözött Vettel világbajnok autójával, majd dél körül helikopterrel Verstappen is megérkezett a pályára.
Hogy pontosan milyen, promóciós célokra készülő filmet forgatnak, azt egyelőre nem tudni, de az olasz Motorsport szerint a forgatásnak nincs köze Verstappen második vb-címének megnyeréséhez.
Nico Rosberg, az RXR csapat főnöke szerint Seébastian Vettelnek környezetvédelemért tett erőfeszítései miatt az Extreme E-ben kellene folytatnia versenyzői karrierjét az F1 után.
Nico Rosberg 2016-ban világbajnokként fejezte be Forma-1-es karrierjét, majd csapatot alapított, mellyel az Extreme E szezon első bajnok címét tavaly megszerezte és idén is jó esély van a címvédésre.
A német csapatfőnök szerint az év végén visszavonuló Sebastian Vettelnek az Extreme E-ben kellene folytatnia.
“Sebastianhoz szerintem jól passzolna az Extreme E sorozat, mert nagyszerűen tudná egyesíteni a versenyzést a környezet szeretetével – mondta Nico Rosberg a Dirtfishnek. – Írtam is neki ezzel kapcsolatban, hátha megjön a kedve ehhez a sorozathoz neki is. Örülök, hogy Seb ilyen lelkes a környezetvédelem témájában, ami mindannyiunk számára nagyon fontos.”
Rosberg szerint az Extreme E szezonja mellett pedig marad idő a családra is.
“Az Extreme E nem köti le teljesen az ember idejét, mert nincs sok verseny. Az F1-ben soha nem tudtam volna elképzelni magam csapatvezetőként, mert az rengeteg időt leköt, ez már nem nekem való. Versenyzőként megtapasztaltam, hogy mennyi időt elvesz az F1, és most inkább a szabadságot élvezem. Tehát ezért is jó az XE.”
A 2013-as Toro Rosso mögött „lebegve” egészen olyan érzésünk lehet, mintha egy játékba csöppentünk volna.
Nem mindennapi szögekből vette fel egy videókat készítő mérnök, ahogy az egyik 2013-as Toro Rossót birtokló Wolfgang Jaksch a pályán száguldozik. Rick van Barneveld 360 fokos látószögű kamerákat erősített az STR8-as kódjelű versenygépre egy zandvoorti történelmi versenyen, a végeredményt pedig megosztotta a YoutTube-on.
Néhány kameraállás ismerős lehet az F1-es közvetítésekből, de az autót hátulról mutató látószög biztosan nem. Ezt nézve egészen olyan érzése lesz az embernek, mintha egy számítógépes játékot figyelne, ez azonban a valóság. A Cosworth 2,4 literes V8-asának (eredetileg nem ez a motor volt az autóban) üvöltése pedig csak hab a tortán.
Wirtmann Ferenc és Kerekes József az Ózd Rally historic értékelésében rajt cél győzelmet aratott. Idei harmadik győzelmükkel pedig újra versenyben vannak a bajnoki címért.
Az Országos Historic Rallybajnokság egyik legnehezebb futamát rendezték az Ózd Rallyn, ahol három pályán három kört kellett teljesítenie a mezőnynek. Várható volt, hogy főleg a második, harmadik körre nagyon kihordásossá válnak a gyorsaságik, aminek köszönhetően sok kieső volt. A páros azonban gond nélkül teljesítette a versenyt.
Fotó: Sári Péter
„Valóban nagyon sima versenyünk volt – mondta Wirtmann Ferenc. – Számítani lehetett a sok felhordásra, ezeknek a nagy részét már a pályabejáráson felírtuk. Az első körben a Rally1 mezőnye után mentünk, akkor már látszott, hol lesz még kihordás, azokat is menet közben felírattam menet közben (Kerekes) Jotival.
Így is volt egy-két meglepetés, amikor olyan helyeken is levágták a kanyarokat, ahova én magamtól nem tettem volna le az Escortot, de ilyenkor nincs más választásod, menni kell a nyomban.
Az autó jól viselkedett. Egyedül egy indítómotort kellett cserélni. Ez az Escort egyik gyenge pontja. Öreg autó már, így mindig van egy kis olajszivárgásunk, és ha az olaj belefolyik az indítómotorba, akkor tönkreteszi, de az utak is szét tudják rázni.
Nyolc indítómotorunk van, amit találok, azt megveszem. Most egy török teherautóból származót raktunk be, de pont jó az Escortba.
Fotó: Sári Péter
Általában egy versenyt kibírnak, utána fel kell újítani őket, most ennyit bírt.
Sok ellenfelünk kiesett, ami miatt újra versenyben vagyunk a bajnoki címért, pedig az Ózd Rally előtt, a két nullázott versenyünk után ez elég kilátástalannak tűnt.
A bajnokság a Zemplén Rallyn fog eldőlni, úgyhogy ott mindenképpen indulunk, remélem, hogy Zsírpapa is jön. Tavaly ott vert meg egy gyorsaságin, úgyhogy idén szeretnék visszavágni.“
WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI 2008. C csoport magyar bajnok 2009. C csoport magyar bajnok 2010. C csoport magyar bajnok 2011. C csoport magyar bajnok 2012. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok 2013. Historic CEZ bajnok 2014. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4. 2015. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2. 2016. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok 2017. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok 2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2. 2019. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2. 2020. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok 2021. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
Egyik legnehezebb versenyhétvégéjén van túl Rácz Geri a brit MINI CHALLENGE JCW-ben. Az EXCELR8 Motorsport 16 esztendős versenyzője Brand Hatch-ben, a sorozat idei szezonzáróján állt rajthoz, megpróbáltatásai pedig már a pénteki második szabadedzésen elkezdődtek, majd az időmérőn és a futamokon is folytatódtak. A HUMDA által támogatott sportoló idei utolsó fellépésében azonban így is voltak pozitívumok.
Rácz Geri úgy utazott el a MINI CHALLENGE JCW idei utolsó versenyhétvégéjére, hogy célja megőrizni a második helyet az újoncok értékelésében. Az EXCELR8 Motorsport versenyzője pedig teljesítette ezt a célt, és a bajnoki címet már Silverstone-ban bebiztosító Alex Denning mögött odaért a második helyre a 11 újonc versenyzőt számláló értékelésben. Emellett az összetettben is sikerült javítania egy helyet, így 30 pilótából a 11. helyen zárta az évet.
Ami a Brands Hatch-ben, a tavaszi fordulóval ellentétben ezúttal a hosszabb, Grand Prix-nyomvonalon rendezett versenyhétvégét illeti, a magyar versenyzőnek már pénteken meggyűlt a baja a szerencsével, a második szabadedzést a futómű hibája miatt ugyanis idő előtt be kellett fejeznie, így nem tudott valódi gyorsköröket futni.
Akárcsak a másnapi időmérőn, amely során a felszáradó pálya nedves ívén megcsúszott és a szintén nedves fűre futva összetörte az autóját. „A pénteki hiba bosszantó volt abból a szempontból, hogy jó körön voltam, illetve nem tudtuk teljes mértékben kihasználni a rendelkezésre álló időt. A Grand Prix-vonalvezetés ugyanakkor élőben sokkal élvezetesebb, mint amilyen a szimulátorban volt, úgyhogy kellemes meglepetések is értek. Szombaton az időmérő nem úgy sikerült, ahogyan terveztem. A kivezető körben igyekeztem feltérképezni a tapadási viszonyokat, és gyorsan rá is éreztem a tapadáshatárra, az első gyorskörömben azonban megdobott az egyik rázókő, ami miatt kicsúsztam, és nem tudtam több kört megtenni.”
Sokáig az is kérdéses volt, hogy Geri részt tud-e venni a hétvége első futamán, a csapat azonban megfeszített munkával az utolsó pillanatra kész lett a javításokkal, így a 7-es rajtszámú MINI az utolsó helyről nekivághatott a 20 perces első futamnak, amelyen a 26. helyről végül a 19. pozícióig kapaszkodott fel, ám mivel a versenynek piros zászló vetett véget, az utolsó befejezett kör eredménye számított, így Gerit a 21. helyen rangsorolták. A szombati második futamot tehát ebből a pozícióból kezdhette, és itt is sikerült előrelépnie, így 16.-ként ért célba.
„A szombati napról mindenekelőtt azt szeretném kiemelni, hogy nagyon jól esett, hogy a csapat ennyire törődött velem a baleset után. Természetesen rosszul éreztem magam, amiért kicsúsztam, de nagyon sokat jelentett, hogy mindenki egy emberként dolgozott az autómon, és mindent megtett, hogy ne kelljen kihagynom egy futamot sem. Igazi csapatmunka volt, ezúton is köszönöm nekik.”
„Ami a szombati futamokat illeti, a másodikon az autó nagyon furcsán viselkedett, lassúnak érződött és a stabilitása is hiányzott. Amit viszont pozitívumként el lehet mondani az első versenynapról, hogy sokat csatáztam, és az első futamon volt egy hajmeresztő szituáció, amit sikerült megúsznom. Az előttem haladó pilóta a jobb hátsó kerekével megcsípte a füvet, és keresztbe állt előttem. Hatalmasat kellett fékeznem, és így is csak tíz centivel kerültem el őt. Ha nem sikerül, óriási balesetet szenvedtem volna. A második verseny elején szintén sok volt az akció, a rajt után a Druids-kanyarban megforogtak előttem, így itt is kellett egy kicsit kerülgetnem, majd a futam végén sikerült egy igencsak bevállalós előzést végrehajtanom.”
Vasárnapra egyetlen futama maradt a MINI CHALLENGE mezőnyének, amelyen Geri a 16. helyről indulva a 17-ként ért célba, miután az első kör végén meglátogatta a kavicságyat.
„Az egész hétvégén a harmadik futamon rajtoltam a legjobban, így sikerült legalább a rajtpozíciómat megtartanom, de az utolsó kanyarban megúszott a kocsi hátulja, úgyhogy átszánkáztam a kavicságyon, és jó néhány pozíciót veszítettem. Ezután rögtön beküldték a biztonsági autót, ami nem jött jól, hiszen elég sokáig köröztünk mögötte, és egyre fogyott az időm arra, hogy feljebb zárkózzak. A verseny végén volt néhány nagyobb csatám, olykor négyen egymás mellett száguldottunk az egyenesben, a futam vége előtt néhány perccel azonban ismét jött a biztonsági autó, majd piros zászlóval inkább félbeszakították a versenyt, így nem sikerült ennél előrébb jönnöm. Viszont így is érdekes párharcokat vívtam a pálya hátsó részén, ahol az aszfalt nem tapadt annyira, mint a célegyenes környékén. A pálya itt folyamatosan szűkül, és ha valaki a külső ívre kerül, hamar elfogy előle az út. Ez többször is megtörtént azzal a versenyzővel, akivel éppen harcoltam.”
Rácz Geri tehát küzdelmes hétvégén van túl, amely egyben a szezonjának zárását is jelentette. „Örülök, hogy sikerült a második helyen végeznem az újoncok értékelésében. Az év elején úgy érkeztem meg a MINI CHALLENGE-be, hogy egyik pályát és az autót sem ismertem, de a szezon során sokat fejlődtem, és úgy érzem, hogy a tempóm alapján sikerült a legjobb tíz tagjává válnom. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki szurkolt nekem az idén, illetve azoknak, akik segítettek és támogattak. A szüleimnek, az EXCELR8 Motorsportnak, a Fit4Race-nek és a MOTAM-nak is kijár a köszönet, és külön köszönöm az idei évet az apukámnak; a coach-omnak, James “Jiggy” Gornallnak; a versenymérnökömnek, Matt Ridout-nak; a főszerelőmnek, Sam Becketts-nek; valamint ez edzőmnek, Kathy Róbertnek. Nélkülük nem válhatott volna valóra ez a szezon.”
Vincze Ferenc és Németh Gergely öt második hely után Ózdon a harmadik helyen zárt, holott sikerült javítaniuk az autó beállításán, azonban így is életben tartották bajnoki esélyeiket. A Korda Racing további versenyzői közül azonban sem az ORC-ben szereplő Foczkó Ákos, Madarász Szabolcs duó, a sem pedig Határ Attila és Éhn Dániel kettős nem tudta befejezni a viadalt.
Nem éppen erről álmodtak a Korda Racing csapatvezetői, hogy 2022-es Magyar Rallye Bajnokság hatodik versenyéről, az Ózd Rallyról távoznak, akkor mindössze az abszolútban szerzett harmadik hely lesz a „csomagtartóban”. Ráadásul az idei esztendő legrosszabbul sikerült versenyére egy szomorú haláleset is rányomta a bélyegét, így sem a csapatvezetők, sem a versenyzők, sem pedig a szerelők nem emlékeznek majd szívesen erre a viadalra.
Fotó: Korda Racing
Pedig hatalmas reményekkel érkeztek meg az Ózd Rallye-ra, hiszen a Foczkó Ákos, Madarász Szabolcs duó (ORC) és a Határ Attila, Éhn Dániel kettős (P13) kategóriájának legnagyobb favoritja az év végi összetett megnyerésének. Ennek ellenére egyik duó sem tudta befejezni a versenyt, hiszen előbbi páros a 2. körben, míg utóbbi kettős a tragikus balesettel végződő szakaszon esett ki.
Mindenesetre a 2019-es abszolút magyar bajnok és navigátora, Vincze Ferenc és Németh Gergely nagyon készült az ózdi megmérettetésre, és az utolsó előtti szakaszig úgy tűnt, hogy a Skoda Fabia R5-össel száguldó két versenyző végre képes lesz öt 2. hely után versenyt nyerni, ugyanis ők álltak az összetett élén. Aztán jött a mindent eldöntő forduló, amikor Vinczéék a lámpájuk meghibásodása miatt a harmadik helyre estek vissza. Mivel az Ózd Rallye-t a legnagyobb rivális, a volt világbajnok Mads Ostberg nyerte, így az utolsó, másfél szorzójú Zemplén Rallye előtt a Korda Racing duójának 12,9 pont a hátránya.
„Összességében jól sikerült a verseny, ugyanis előrébb léptünk a kocsi beállítása terén. Sokkal jobban fordult a Skoda a kanyarokban, mint korábban, végre megszűnt az eddig tapasztalt orrtolás. Nagyot csatáztunk a dobogós helyekért, tizedek döntöttek közöttünk sokáig, ám az esti két gyorson nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt szerettem volna. A lámpákkal is gond volt, én is bátortalanabb lettem, így végül harmadikok lettünk. Az olyan utakon jól mentünk, amelyek a Zemplén Rallyn is várnak ránk, ezért optimistán várjuk az utolsó bajnoki megmérettetést. Még megvan az esélyünk a bajnoki címre, így egy pillanatig sem adjuk fel. Amíg a matematika szerint nyerhetünk, addig hiszünk a győzelmünkben. A célban értesültem a tragikus balesetről, szeretnék az elhunyt családjának és barátainak részvétet nyilvánítani” – jelentette ki Vincze Ferenc.
Fotó: Korda Racing
A Korda Racing csapattulajdonosa egyszerűen nem érti, miért üldözi ebben az évben őket a legfontosabb pillanatokban a balszerencse. Ugyanakkor nem titkolja, mélyen megrázta őt a viadal utolsó szakaszán történt tragédia is.
„Sosem fogom megszokni az ilyen tragédiákat, amiknek egyszerűen nem szabadna megtörténnie. Az elhunyt családjának részvétet szeretnék nyilvánítani a magam és a csapat nevében. Ráadásul nem volt elég ez az értelmetlen haláleset, a csapatunk számára is szinte rémálom volt ez az Ózd Rally. Feriék egész nap szinte tökéletesen autóztak, aztán az esti szakaszokon elúszott a győzelem reménye. De nem adjuk fel, az utolsó centiméterig küzdeni fogunk az abszolút bajnoki címért. Hiszek abban, hogy a Jóisten mindig döntetlenre játszik, így visszakapjuk egyszer azt, amit most elveszítettünk. Sajnos Ákosék és Attiláék számára sem úgy végződött a verseny, ahogy azt terveztük. Remélem, a november 11-13-a között rendezendő Zemplén Rallye-ra túl tudják tenni magukat az Ózdon történteken.” – mondta Korda Erik csapattulajdonos.