Pályafutása harmadik rally világbajnoki győzelmét szerezte Kalle Rovanperä a Svéd Rallyn, amivel hivatalosan is átvette a vezetést a vb-n. Ráadásul 21 évvel az után nyert Svédországban, hogy édesapja, Harry Rovanperä, 2001-ben itt szerezte pályafutása első és egyben egyetlen vb-futamgyőzelmét. A 21 éves versenyzőnek tehát minden oka meglett volna az ünneplésre, mégsem tette.
„Nem jó érzés most sokat ünnepelni – mondta Kalle Rovanperä, az utolsó gyorsasági szakasz céljában. – Nagyon nehéz hétvége volt ez az ukrajnai emberek számára, erőt és reményt kívánok nekik. Ez minden, amit most tenni tudok.”
Ennek megfelelően elég visszafogott volt a dobogós ünneplés is. Nem Rovanperä volt az egyetlen versenyző, aki felemelte szavát az Ukrajnában folyó háború ellen. Az Aston Martin Forma–1-es csapatának versenyzője, Sebastian Vettel elsőként tette világossá, hogy az orosz csapatok támadása után nem kíván az Orosz Nagydíjon rajthoz állni. Nem sokkal később Max Verstappen is csatlakozott hozzá a közösségi média oldalain.
A világon számos helyen – többek között Oroszországban is – tüntetéseken álltak ki az orosz csapatok által megszállt Ukrajna mellett és szintén számos médiaszereplő biztosította támogatásáról az ukrán népet ebben az igen nehéz helyzetben.
Hatalmas, ötfős csatában Kalle Rovanperä és Jonne Halttunen Toyota GR Yaris Rally1-gyel nyerte a rally világbajnokság második futamát, a Svéd Rallyt, amivel átvették a vezetést a vb-n.
Kalandos versenyen Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe Hyundai i20 N Rally1-gyel szerezte meg a második helyet, amivel a pontversenyben is a másodikra jöttek fel.
Az Ogier-t helyettesítő Esapekka Lappi–Janne Ferm kettős idei első versenyén dobogóra hozta a Toyotát.
A versenyt sokáig vezető Elfyn Evans és Scott Martin vasárnap az első napon esett ki, miután a hófalnak ütköztek és annyira megsérült a Toyota, hogy nem tudták folytatni a versenyt.
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Már a Svéd Rally első napján búcsúzott a Monte-Carlo Rallyn remeklő Craig Breen–Paul Nagle kettős, akik annyira leestek az útról a Ford Puma Rally1-gyel, hogy nem tudták visszarakni a pályára. Az első gyorsasági szakaszt megnyerő Ott Tänak–Martin Järveoja kettős pedig a Hyundai hibridhajtásának hibája miatt búcsúztak az első nap végén.
A világbajnokságot Rovanperä vezeti 46 ponttal, Neuville a második 32 ponttal, míg Loeb a harmadik 27 ponttal.
A gyártók világbajnokságán a Toyota 83 ponttal vette át a vezetést, az M-Sport 59-cel a második, a Hyundai pedig 47-tel a harmadik.
Végre igazi Svéd Rally
Karlstadtól kb. 600 kilométerre északra, a Botteni-öböl partján fekvő Umeába költözött idén a Svéd Rally, amely hosszú évek óta először nem küzdött sem a hó hiánnyal, sem a fagypont alatti hőmérséklettel, így végre egy igazi klasszikus, havas Svéd Rallyt láthattunk.
Az új, ismeretlen pályák, az új itinerek és az új, nehezebb, Rally1-es autók közösen nehezítették meg a versenyzők dolgát. Az első napi szakaszok után egyértelművé vált, hogy sokkal kevesebb a tapadás, mint amire számítottak.
Az éjszakai fagy ellenére, főleg a második körre – ami gyakorlatilag harmadik volt, hiszen a Svéd Rallyn a vb mezőny két köre között hagyományosan historic rallyt rendeznek – nagyon összetöredezett a pálya, sok volt a laza hó és a szögek is fogytak.
Ez volt a kulcsa az első napi versenynek, ahol nem kevesebb, mint öten váltották egymást az élen.
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Toyota, Hyundai harc az élen
A havas versenyek specialistája, Ott Tänak kezdett a legjobban, aki mindjárt az első gyorsaságin megszerezte idei első szakaszgyőzelmét a Hyundai i20 N Rally1-gyel. A második gyorsaságin azonban némi meglepetésre az Ogier-t helyettesítő Esapekka Lappi állt az élre a Toyota GR Yaris Rally1-gyel.
Azonban a következő szakasz rajtjában lefullasztotta autóját, így három gyorsasági alatt a harmadik versenyző, Kalle Rovanperä vette át a vezetést Toyotával.
De ő sem örülhetett sokáig, mert a negyedik szakaszon Elfyn Evans állt az élre és úgy tűnt, hogy a walesi versenyző szépen be is betonozza magát az első helyen.
Arra azonban senki sem számított, hogy a nap végi 5,5 kilométeres Umea szuperspeciál fog dönteni. Eddigre mindenkinek elfogytak a szögei a gumikból és a nevető ötödik, Thierry Neuville ugrott az élre Hyundaijal.
Ott Tänak egy kalandozás során elhagyta a Hyundai első lökhárítóját, ami idén jelentős aerodinamikai hátrányt jelent, de ennek ellenére versenyben volt az első öt helyért egészen addig, amíg meg nem hibásodott autójában a hibrid rendszer, és fel kellett adni az első napi versenyt.
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Monte-Carlóban remekeltek a Fordok, azonban Svédországban Adrien Fourmaux és Gus Greensmith is nagyon visszafogottan kezdtek, a csapat elsőszámú versenyzője, Craig Breen pedig a második szakaszon kétszer is hófalnak ütközött. Másodszorra alaposan leesett az útról, navigátora, Paul Nagle pedig a kiszállás közben véletlenül megnyomta az SOS-gombot, ami miatt piros zászlóval megállították a szakaszt. A páros 2000 euró büntetést kapott a véletlen hibáért.
Négyen maradtak
Másnapra négyen maradtak versenyben a győzelemért: Neuville, Rovanperä, Evans és Lappi. Mindössze nyolc másodperc volt közöttük, ami igazi nyílt sisakos versenyt hozott.
Az éjszaka élre állt Neuville előbb tapadás hiánnyal küzdött, majd a 11. szakaszon túlcsúszott és a hibrid hajtása sem működött tökéletesen, így hamar a negyedik helyen találta magát.
Ekkor három Toyota állt az élre. Rovanperä magabiztosan tartotta pár másodperces előnyét, de Evans nagyon határozottan támadta. A nap megint az utolsó, Umea szuperspeciálon dőlt el, ahol Evans a cél előtt kicsúszott a pályáról. Az utolsó pillanatban elütötte a célt jelző piros táblát, majd a parkolóba kiesve nekiment a világítás mobil oszlopának, sötétbe borítva ezzel a környéket.
Fotó: Toyota Gazoo Racing WRT
Az idejét megtarthatta, de vasárnap reggelre, az incidens miatt 10 másodperc büntetést kapott, amivel Rovanperä előnye 18,3 másodpercre nőtt az élen. A kegyelemdöfést azonban a vasárnapi első szakaszon kapta meg Evans, aki hófalnak ütközött és megforgott. A Toyota ugyan egyenesbe állt és folytatni is tudta a versenyt, de a felnyílt motorháztető nem sok jót sejtetett, így Evans a Monte-Carlo Rally után a Svéd Rallyn is kiesett, amivel igen csak rossz helyzetbe hozta magát a világbajnokságon.
Neuville, Lappi külön harc a második helyért
Lappi saját bevallása szerint a technikás részeken jól ment, a gyors szakaszokon viszont veszített. Neuville pedig nem adta fel és a szombati utolsó előtt gyorsasági megelőzte EP-t.
Ennek igazán akkor lett jelentősége, amikor vasárnap Evans kiesett, így Neuville a második helyre jött fel, megelőzve Lappit. Kettejük külön versenye egészen az utolsó gyorsaságiig tartott, amit végül Neuville 8,6 másodperc előnnyel nyert.
A mezőny második felében Takamoto Katsuta volt a leggyorsabb a negyedik Toyotával, és több mint két perc hátránnyal szerezte meg a negyedik helyet.
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Adrien Fourmaux vasárnap műszaki hiba miatt esett ki, így Gus Greensmith maradt az egyetlen a Ford Puma Rally1-gyel versenyzők közül, aki minden szakaszt teljesített és szerezte meg az ötödik helyet.
Nehéz versenye volt Oliver Solbergnek, aki hol az autóval, hol pedig saját magával küzdött. Hátrányának nagy részét pedig egy gázpedál hibával szedte össze és hozta be a Hyundait a hatodik helyre.
Tänak nyerte az erőgyorsaságit
Katasztrofális verseny után, az erőgyorsasági győzelmével szépített Ott Tänak, akit a két éllovas, Rovanperä és Neuville követett. Egy apró hibát vétő Katsuta lett a negyedik, míg az egész vasárnap pótkerék nélkül versenyző, a Svéd Rallyról baleset és műszaki hiba miatt – kétszer is – kieső Breen lett az ötödik, amivel egy pontot szerzett.
Mikkelsen nyerte a WRC2-t
Az abszolút hetedik helyen a WRC2 győztese, Andreas Mikkelsen végzett Skoda Fabia Rally2 evóval, megelőzve az utolsó előtti szakaszon megforgó Ole-Christian Veibyt.
A junior vb első futama az utolsó szakaszon dőlt el, ahol a Rally Hungaryről is ismert Jon Armstrong 2,7 másodperc előnnyel verte a finn Lauri Joonát.
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
A rally világbajnokság harmadik futamát, a Horvát Rallyt április 21–24-e között rendezik.
Kétezer euróra, azaz kb. 700 000 Ft-ra büntették a Craig Breen – Paul Nagle párost, amiért a Svéd Rally második gyorsaságiján megnyomták az SOS gombot, ami miatt azonnal megszakították a gyorsaságit.
Kicsit érthetetlen volt, hogy a Svéd Rally pénteki második szakaszát Breen balesete után miért kellett piros zászlóval megszakítani, ugyan a Ford Puma Rally1 jócskán leesett az útról, egyáltalán nem volt veszélyes helyen.
Most kiderült, hogy a navigátor Paul Nagle valószínűleg véletlenül megnyomta a „sürgős orvosi beavatkozás“ gombot, amely során nincs mérlegelési lehetőség, azonnal meg kell szakítani a gyorsasági szakaszt és indítani kell a gyorsbeavatkozó egységet.
A téves riasztás és a gyorsasági indokolatlan megszakítása miatt rótta ki az FIA a büntetést, amiről az alábbi indoklást adták ki:
„A 42-es autó navigátora a 2. gyorsasági szakaszon aktiválta az FIA biztonsági nyomkövető készülékének SOS-kijelzőjét, bár sürgős orvosi segítségre nem volt szükség.
Ezzel megsértette az FIA WRC Sport Szabályzat 53.3.1-es pontját.
Tekintettel arra, hogy a Breen FIA 1-es prioritású versenyző, a sofőr, Craig Breen és a navigátor, Paul Nagle közösen felel a 2000 euró büntetés megfizetéséért.“
Fotó: M-Sport
Paul Nagle a meghallgatáson elmondta, hogy amikor kicsúsztak és megállt a Ford Puma Rally1-es, akkor megnyomta az OK gombot (amit ilyen esetben kötelező megnyomni), majd az ÚT BLOKKOLT – NEM gombot.
Meggyőződése, hogy nem nyomta meg az SOS gombot, de nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy véletlenül megtette.
Kalle Rovanperä őrzi vezető helyét a Svéd Rally utolsó szakasza előtt, míg Thierry Neuville némileg növelte előnyét Esapekka Lappi előtt, de a döntés a Power Stage-re maradt.
Thierry Neuville 5 tizedmásodperc előnnyel nyerte a Svéd Rally utolsó előtti szakaszát Esapekka Lappi, és 3,1 másodperccel Kalle Rovanperä előtt.
A verseny utolsó szakaszát 21,6 másodperc előnnyel várhatja Kalle Rovanperä, aki így nagyon közel került idei első győzelméhez.
Thierry neuville és Esapekka Lappi között csupán 3,7 másodperc a különbség, így a Power Stage dönt a második helyről.
A WRC2-ben hatalmas dráma történt, miután Andreas Mikkelsen mögött Ole Christian Veiby megforgott, míg Nikolay Gryazin a hóba csúszva kiesett.
A kategóriában így Mikkelsen előnye 22,1 másodpercre nőtt Veiby előtt, míg a harmadik helyre Jari Huttunen lépett 58,4 másodperc hátránnyal.
A Svéd Rally állása a 18. szakasz után 1 (SS17 1.) #69 Kalle Rovanperä / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 2:04:13,2 2 (2.) #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +21,6 3 (3.) #4 Esapekka Lappi / Janne Ferm (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +25,3 4 (4.) #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +2:18,5 5 (5.) #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +3:13,3 6 (6.) #2 Oliver Solberg / Elliott Edmondson (SWE / GBR) Hyundai i20 N Rally1 +5:37,2 (2:40) 7 (7.) #20 Andreas Mikkelsen / Torstein Eriksen (NOR) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +6:41,7 8 (8.) #24 Ole Christian Veiby / Stig Rune Skjaermoen (NOR) VW Polo GTI R5 (WRC2) +7:03,8 9 (10.) #23 Jari Huttunen / Mikko Lukka (FIN) Ford Fiesta Rally2 (WRC2) +7:40,1 10 (11.) #28 Egon Kaur / Silver Simm (EST) VW Polo GTI R5 (WRC2) +7:53,6 11 (12.) #31 Georg Linnamae / James Morgan (FIN / GBR) VW Polo GTI R5 (WRC2) +8:08,0 12 (13.) #27 Eerik Pietarinen / Antti Linnekato (FIN) VW Polo GTI R5 (WRC2) +8:24,5 #8 Ott Tänak / Martin Järveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +22:00,3 #42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +1:21:54,9 (9.) #21 Nikolay Gryazin / Konstantin Aleksandrov (RUS) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) kiesett, Gy18
Esapekka lappi közelebb került Thierry Neuville-hez a Svéd Rally második vasárnapi szakasza után, míg Kalle Rovanperä előnye tovább nőtt.
A Svéd Rally második vasárnapi szakasza után Kalle Rovanperä már 24,7 másodperccel előzi meg Thierry Neuville-t, akit már csak 4,9 másodperccel követ Esapekka Lappi.
A finn toyotás tehát nagyobb nyomást helyezett belga riválisára.
A WRC2-ben közben Ole Christian Veiby 4,8 másodpercre megközelítette Andreas Mikkelsent, így ott is még nagy csata várható a további két szakaszon.
A Power Stage-nek is helyet adó mai második szakaszt Ott Tanak nyerte.
A Svéd Rally állása a 17. szakasz után 1 (SS16 1.) #69 Kalle Rovanperä / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 1:58:08,0 2 (2.) #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +24,7 3 (3.) #4 Esapekka Lappi / Janne Ferm (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +27,9 4 (4.) #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:55,0 5 (5.) #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +3:08,0 6 (6.) #2 Oliver Solberg / Elliott Edmondson (SWE / GBR) Hyundai i20 N Rally1 +5:21,3 (2:40) 7 (7.) #20 Andreas Mikkelsen / Torstein Eriksen (NOR) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +6:22,6 8 (8.) #24 Ole Christian Veiby / Stig Rune Skjaermoen (NOR) VW Polo GTI R5 (WRC2) +6:27,4 9 (9.) #21 Nikolay Gryazin / Konstantin Aleksandrov (RUS) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +6:58,4 10 (10.) #23 Jari Huttunen / Mikko Lukka (FIN) Ford Fiesta Rally2 (WRC2) +7:16,9 11 (11.) #28 Egon Kaur / Silver Simm (EST) VW Polo GTI R5 (WRC2) +7:29,2 12 (12.) #31 Georg Linnamae / James Morgan (FIN / GBR) VW Polo GTI R5 (WRC2) +7:44,3 13 (13.) #27 Eerik Pietarinen / Antti Linnekato (FIN) VW Polo GTI R5 (WRC2) +8:03,0 #8 Ott Tänak / Martin Järveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +20:34,4 #42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +1:21:00,1
A második helyen álló Elfyn Evans baleset miatt, Adrien Fourmaux pedig műszaki hiba miatt esett ki a Svéd Rallyn vasárnap reggel, így Kalle Rovanperä magabiztos előnybe került.
Vasárnap négy szakasz vár a Svéd Rally mezőnyére, ám már az első komoly drámát tartogatott, miután Elfyn Evans 8,3 másodperces hátránnyal a második helyen állva balesetet szenvedett a Toyotával és kiesett. A walesi versenyzőígy két verseny után mindössze négy ponttal áll a bajnokságban.
Adrien Fourmaux még ennél is rosszabbul járt, mert műszaki hiba miatt már el sem tudta kezdeni az utolsó napot.
A történtek után sem vett vissza azonban Kalle Rovanperä, aki szakaszgyőzelemmel nyitott az utolsó napon és előnyét 23,9 másodpercre növelte a második helyre lépő Thierry Neuville előtt.
A dobogón azonban maradt továbbra is két Toyota, mivel Esapekka Lappi 4,9 másodperc hátránnyal tartja helyét a Hyundai belga versenyzője mögött.
Takamoto Katsuta a negyedik helyre lépett az első vasárnapi szakasz után, majd Gus Greensmith és Oliver Solberg következik.
A WRC2-ben Andreas Mikkelsen 8 másodperccel vezet Ole Christian Veiby, és 32,5 másodperccel Nikolay Gryazin előtt.
A Svéd Rally állása a 16. szakasz után 1 (SS14 1.) #69 Kalle Rovanperä / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 1:51:29,7 2 (3.) #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +23,9 3 (4.) #4 Esapekka Lappi / Janne Ferm (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +28,8 4 (5.) #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:51,5 5 (6.) #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +2:59,7 6 (7.) #2 Oliver Solberg / Elliott Edmondson (SWE / GBR) Hyundai i20 N Rally1 +5:22,2 (2:40) 7 (8.) #20 Andreas Mikkelsen / Torstein Eriksen (NOR) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +6:00,6 8 (9.) #24 Ole Christian Veiby / Stig Rune Skjaermoen (NOR) VW Polo GTI R5 (WRC2) +6:08,6 9 (10.) #21 Nikolay Gryazin / Konstantin Aleksandrov (RUS) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +6:33,1 10 (11.) #23 Jari Huttunen / Mikko Lukka (FIN) Ford Fiesta Rally2 (WRC2) +6:49,5 11 (13.) #28 Egon Kaur / Silver Simm (EST) VW Polo GTI R5 (WRC2) +7:04,2 12 (12.) #31 Georg Linnamae / James Morgan (FIN / GBR) VW Polo GTI R5 (WRC2) +7:20,7 13 (14.) #27 Eerik Pietarinen / Antti Linnekato (FIN) VW Polo GTI R5 (WRC2) +7:35,7 #8 Ott Tänak / Martin Järveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +20:37,7 #42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +1:21:00,5 (15.) #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 kiesett, SS16 (2.) #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 kiesett, SS16
A Salgó Rally versenykiírásának megjelenésével nyilvánosságra kerültek a Rally1-es szezon első versenyének a pályái is.
Mint arról már írtunk 1999 óta nem volt olyan rövid a Salgó Rally, mint amilyen idén lesz, köszönhetően az MNASZ szabályainak, mely 100 km-ben határozta meg a Rally1-es versenyek hosszát.
Az idei szezon elnyő versenye, a Salgó Rally március 26-án, szombaton kilenc szakasszal a programban lesz megrendezve.
A mezőnynek a Salgótarján-Kazár-Vizslás (7,4 km), a Bátonyterenye-Szuha-Mátraalmás (10,5 km) és a Cered-Tótújfalu-Zagyvaróna (16,8 km) szakaszok mindegyikét háromszor kell teljesítenie.
A verseny össztávja 104,1 km-t tesz ki.
Az idei Rally1-es szezonban visszatér a mezőnybe Vincze Ferenc, korábbi abszolút magyar bajnok, Klausz Kristófpedig szeretné megszerezni első abszolút futamgyőzelmét, míg Turán Frigyes új navigátorral, de továbbra is Volkswagennel várja a szezont, melyben ismét visszatérne a sikerek útjára.
Ugyanakkor Csomós Miklós idén csupán a Rally Hungary-n indul, az idei szezonban pedig az ERC versenyeken lehet látni a tavalyi bajnokság második helyezettjét egy Skoda fabia Rally2-vel.
A Salgó Rally előtt egy héttel, március 18-19. között azonban Orfűn indul a hazai rally szezon, ahol a Rally2, Rally3 és historic bajnokság mezőnye küzd meg a bajnoki pontokért, míg a Rally1-es versenyzőket tesztelni várják a szervezők.
Kalle Rovanperä nyerte a Svéd Rally utolsó szombati szakaszát is, míg többen komoly problémával küzdöttek, így a finn versenyző még biztosabbá tette vezető helyét.
Azt követően, hogy Craig Breen alatt megállt a Ford Puma Rally1 a 14. szakaszon, a nap utolsó szakaszán Adrien Fourmaux alatt is elromlott a Ford, azonban sikerült célba érnie 4 és fél percnél is több hátránnyal.
Oliver Solberg ugyancsak problémával küzdött, az ő Hyundai i20 Rally1-es autójában a a gázadásnál jelentkezett műszaki hiba, ami miatt elkésett és az utolsó szakaszon is másfél perc hátránnyal ért célba.
A szakaszon végül Kalle Rovanperä bizonyult a leggyorsabbnak, így 8,3 másodpercre növelte csapattársával, Elfyn Evans-szel szembeni előnyét.
A walesi toyotás kicsúszva érkezett a célba, kidöntve egy pálya melletti lámpát is az utolsó szakaszon.
A harmadik helyen Thierry Neuville zárta a napot 13,4 másodperccel Evans mögött és 4,2 másodperccel Esapekka Lappi előtt.
Oliver Solberg problémája után Takamoto Katsuta lépett az ötödik helyre, aki 1 perccel előzi meg Gus Greensmith-t, míg Petter Solberg fia a hetedik helyre csúszva zárta a mai napot.
A WRC2-ben Andreas Mikkelsen vezet Ole Christian Veiby előtt 10.9 másodperccel, míg a harmadik helyen Nikolay Gryazin áll.
Vasárnap négy szakasz után zárul a Svéd Rally.
A Svéd Rally állása a 15. szakasz után 1 (SS14 1.) #69 Kalle Rovanperä / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 1:45:26,7 2 (2.) #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +8,3 3 (3.) #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +21,7 4 (4.) #4 Esapekka Lappi / Janne Ferm (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +25,9 5 (6.) #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:44,8 6 (8.) #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +2:48,1 7 (5.) #2 Oliver Solberg / Elliott Edmondson (SWE / GBR) Hyundai i20 N Rally1 +5:19,9 (2:40) 8 (9.) #20 Andreas Mikkelsen / Torstein Eriksen (NOR) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +5:33,5 9 (10.) #24 Ole Christian Veiby / Stig Rune Skjaermoen (NOR) VW Polo GTI R5 (WRC2) +5:44,4 10 (11.) #21 Nikolay Gryazin / Konstantin Aleksandrov (RUS) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +6:04,1 11 (13.) #23 Jari Huttunen / Mikko Lukka (FIN) Ford Fiesta Rally2 (WRC2) +6:19,6 12 (12.) #31 Georg Linnamae / James Morgan (FIN / GBR) VW Polo GTI R5 (WRC2) +6:23,5 13 (14.) #28 Egon Kaur / Silver Simm (EST) VW Polo GTI R5 (WRC2) +6:36,1 14 (15.) #27 Eerik Pietarinen / Antti Linnekato (FIN) VW Polo GTI R5 (WRC2) +7:07,3 15 (7.) #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +7:14,4 (0:10) #8 Ott Tänak / Martin Järveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +20:25,6 #42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 kiesett, SS14
Kalle Rovanperä nyerte az első szombat esti szakaszt a Svéd Rallyn, így megszilárdította vezető helyét Elfyn Evans és a harmadik helyre lépő Thierry Neuville előtt.
A Svéd Rally 14. szakasza volt az első sötétben rendezett szombaton, azonban ez nem zavarta Kalle Rovanperát, aki 4,5 másodperc előnnyel a leggyorsabb tudott lenni Elfyn Evans előtt, így a verseny élén is 5.9 másodpercre növelte előnyét.
Thierry Neuville bár tett némi látogatást a nagyobb hóban, így is sikerült összetettben megelőznie Esapekka Lappit 2,4 másodperccel.
Craig Breen alatt a rajt után megállt a Ford, azonban a Rally1-es autót elektromos hajtással sikerült biztonságos helyre vinnie a Pumát.
A mai napból még egy szakasz van hátra.
A Svéd Rally állása a 14. szakasz után 1 (SS12 1.) #69 Kalle Rovanperä / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 1:39:14,3 2 (2.) #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +5,7 3 (4.) #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +18,5 4 (3.) #4 Esapekka Lappi / Janne Ferm (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +20,9 5 (5.) #2 Oliver Solberg / Elliott Edmondson (SWE / GBR) Hyundai i20 N Rally1 +1:08,8 6 (6.) #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:38,5 7 (7.) #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +2:33,1 (0:10) 8 (8.) #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +2:39,4 9 (9.) #20 Andreas Mikkelsen / Torstein Eriksen (NOR) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +5:13,4 10 (10.) #24 Ole Christian Veiby / Stig Rune Skjaermoen (NOR) VW Polo GTI R5 (WRC2) +5:21,0 11 (11.) #21 Nikolay Gryazin / Konstantin Aleksandrov (RUS) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +5:43,0 12 (12.) #31 Georg Linnamae / James Morgan (FIN / GBR) VW Polo GTI R5 (WRC2) +5:59,9 13 (13.) #23 Jari Huttunen / Mikko Lukka (FIN) Ford Fiesta Rally2 (WRC2) +6:00,1 14 (14.) #28 Egon Kaur / Silver Simm (EST) VW Polo GTI R5 (WRC2) +6:07,4 15 (15.) #27 Eerik Pietarinen / Antti Linnekato (FIN) VW Polo GTI R5 (WRC2) +6:45,1 #8 Ott Tänak / Martin Järveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +20:00,2 #42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 kiesett, SS14
Elfyn Evans szakaszgyőzelemmel került közelebb Kalle Rovanperához a Svéd Rally 12. szakasza után, míg Esapekka Lappit Thierry Neuville közelítette meg.
Elfyn Evans nyerte a Svéd Rally első szombat délutáni szakaszát, így 1,2 másodpercre megközelítette csapattársát, Kalle Rovanperát.
A harmadik helyért vívott csatában Esapekka Lappi már csak 3 tizeddel előzi meg Thierry Neuville-t, akinek autója úgy tűnik megjavul, mivel második idővel kezdte a délutánt.