Kezdőlap Blog Oldal 169

Bucsi Attila csatlakozik a MOTAM-hoz – a cél Le Mans

0

A 18 esztendős Bucsi Attilával bővül a brit F4-ben versenyző Molnár Martint is menedzselő Motorsport Talent Management (MOTAM) portfoliója. Az eddigi teljes pályafutását a M1RA színeiben töltő autóversenyző a túraautózást maga mögött hagyva GT-versenyzésre vált.

Bucsi Attilára alighanem akkor kapta fel a fejét a magyar autósport-szerető társadalom, amikor az autóversenyzői pályafutását 12 éves korában, a Michelisz Norbert nevével fémjelzett M1RA színeiben megkezdő, és egészen a tavalyi év végéig ott is folytató pilóta 15 évesen 100%-os teljesítménnyel, azaz 11-ből 11 futamot nyerve hódította el a Swift Cup Europe bajnoki címét. Innen közel egy év kényszerszünet után – meg kellett várnia, hogy betöltse a 16. életévét a nemzetközi versenyengedély megszerzéséhez – a TCR Eastern Europe sorozatba vezetett az útja, ahol a 2023-as szezon végén mutatkozott be, majd tavaly három futamot nyerve, öt dobogós helyezést elérve az összetett 3. helyén zárt úgy, hogy az utolsó két versenyhétvégén már nem tudott rajthoz állni.

Annak érdekében, hogy a 2019-ben túraautó-világkupát, 2023-ban és 2024-ben TCR-világsorozatot nyerő Michelisz Norbert által is kiemelkedő tehetségnek tartott Bucsi Attila folytatni tudja autóversenyzői pályafutását, csatlakozik a brit Forma–4-ben versenyző Molnár Martint is menedzselő Motorsport Talent Management-hez, azaz a MOTAM-hoz. A TRP Hungary sportolók előmenetelét a szponzoráció, a sportszakmai menedzselés, a fizikai és mentális felkészítés, illetve a kommunikáció és jogi háttér terén is segítő üzletága 2026-tól kezdődően így már nemcsak Martin, hanem Bucsi Attila fejlődéséért és sikereiért is dolgozik – jelentették be a felek a Red Bull Showrun keretein belül a 25. születésnapját ünneplő Totalcar színpadán tartott beszélgetésen.

Bucsi Attila
Fotó: MOTAM

Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója

„Mi a MOTAM-nál a legkiválóbb pilótákkal a legnagyobb célokért harcolunk. Évek óta követem Bucsi Attila pályafutását, akit Molnár Martin mellett az egyik legtehetségesebb magyar autóversenyzőnek tartok. Olyannak, aki alkalmas arra, hogy nemzetközi szinten kiemelkedő eredményeket érjen el.  Eddig az tartott minket vissza az együttműködéstől, hogy abszolút tiszteletben tartottuk Michelisz Norbert és a M1RA támogatását és mentorálását, de végül eljött az a pillanat, amikor az Ati mögött álló szakemberek úgy ítélték meg, hogy velünk tudja tovább folytatni a karrierjét, amihez Norbi szava, szakmai véleménye és az, ahogyan mindig is nyilatkozott Ati tehetségéről, nagyon sokat nyomott a latban.”

„Mivel az együttműködés lehetősége az idei év közben merült fel, abban állapodtunk meg, hogy 2026-tól kezdjük a közös munkát, az idei pedig a felkészítés és előkészítés éve lesz. Támogatjuk Ati fizikai felkészülését, hogy formában maradjon, de a versenyprogramot 2026-tól kezdődően építjük fel. A hosszú távú versenyzés világában képzeljük el a jövőt, miután közösen úgy döntöttünk, hogy ebben a területben látjuk a legnagyobb perspektívát.”

„Ami a célokat illeti, engem kifejezetten a nagy célok motiválnak, ezért miként Martin esetében a Forma–1-et, Ati esetében a WEC-et, azaz a hosszú távú sportautó-világbajnokságba kerülést tűztük ki hosszú távú célként. Ebben a sorozatban még soha nem szerepelt magyar versenyző, én pedig azt szeretném, ha nemcsak ő lenne az első magyar, aki eljut ide, hanem egyben az első magyar is, aki megnyeri a Le Mans-i 24 órást. Azért, hogy elérjük ezt a célt, jövőre elindítunk egy olyan programot, ami alapvetően a GT-versenyzés piramisára épül, és amelyet végigjárva lépésről lépésre eljutunk a GT3-as versenyzésig és azon belül a WEC-ig.”

Kiss Pál Tamás, a MOTAM sportszakmai vezetője

„Számos dologban hasonlóan gondolkozunk Atival, ezért biztos vagyok benne, hogy gyümölcsöző lesz a közös munka. A személyében olyan versenyző érkezik a MOTAM-hoz, aki már bizonyított nemzetközi mezőnyben, most pedig új kihívásra adja a fejét. Olyan GT-bajnokságot keresünk neki, ahol valamilyen ösztönző programmal támogatják a versenyzők továbblépését. Sok mindent mérlegelni kell, például, hogy a GT4 vagy a GT2 irányába induljunk-e el. Utóbbiban ott van a Mercedes gyári endurance-programja, előbbiben pedig a francia GT4-ben például nagy hangsúlyt fektetnek a kimagasló újoncok segítésére és támogatására. Én az alapok lefektetésében és a program elindításában veszek részt, jelenleg a különböző sorozatok feltérképezése és a csapatokkal történő kapcsolatépítés zajlik, amiben nagyban támaszkodhatunk a Molnár Martinnal az elmúlt években szerzett tapasztalatokra.”

„A hosszú távú versenyzésben manapság hatalmas a potenciál, rendkívül versenyző- és támogatóbarát ez a közeg, miközben a költségeket racionálisabb keretek között lehet tartani, és annak is megvannak a maga sajátosságai, hogy egy autóval többen versenyeznek, a végén pedig nem a pilótát, hanem az adott autót értékelik, tehát fontos, hogy milyen a partnered. Ettől függetlenül mérhető az egyéni teljesítmény, Atit pedig egyáltalán nem féltem, mert kivételes tehetség, nagyon gyorsan képes alkalmazkodni bármilyen autóhoz, miközben azt is tudjuk, hogy időre lesz szüksége a GT-versenyzésbe történő belerázódáshoz. Jó látni rajta, hogy mennyire ki van éhezve a versenyzésre.”

Bucsi Attila
Fotó: MOTAM

Michelisz Norbert, a M1RA alapítója, Bucsi Attila mentora

„2018 végén kezdődött az együttműködésünk Atival. Ő és az édesapja is rögtön nagyon szimpatikus és megnyerő volt, két lábbal álltak a földön és pontosan tisztában voltak vele, hogy ahhoz, hogy érvényesüljenek, hosszú, rögös út áll előttük rengeteg munkával, és sokat kell kockáztatniuk. Nagyon tudatosan építettük fel közösen Atit; olyan közeget teremtettünk, amiben szakmailag ki tudott teljesedni és kizárólag a versenyzésre összpontosíthatott, én pedig igyekeztem az évek során minden segítséget megadni neki. Eközben viszont láttuk, hogy a támogatói hátteret egyre nehezebben tudjuk biztosítani ahhoz, hogy teljes szezont tudjunk teljesíteni. Így került szóba Őry Tamással, hogy összeköthetnénk a szinergiákat és mindenki hozzátehetné a nagy egészhez azt, amiben ő kompetens, ezzel segítve Atit abban, hogy a lehető legmagasabb szakmai színvonalon és a lehető legtöbbet tudjon versenyezni.”

„Nagyon örülök, hogy létrejött a megállapodás Ati és a MOTAM között, ami egyben azt is jelenti, hogy a közös története a M1RA-val és velem véget ér, de a baráti kapcsolat megmarad, így amennyiben Atinak szüksége van rám, a továbbiakban is nagyon szívesen megosztom vele a tapasztalataimat és észrevételeimet. Nagy váltás lesz neki TCR-autóból átülni egy GT-autóba, de én is azt gondolom, hogy ha valaki ennyire tehetséges, az minden fronton megállja majd a helyét. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy ahhoz, hogy erős mezőnyben kibontakozzon, nagyon sok tapasztalatra és kilométerre lesz szüksége, mert ez nem úgy szokott kinézni, hogy valaki beül egy számára ismeretlen autóba és a vezetési stílustól elkezdve az autó egyéb igényeiig mindent rögtön tud. Ehhez idő kell, de nagyon szurkolok Atinak.”

Bucsi Attila

„Az egész eddigi autós pályafutásom a M1RA-hoz köthető, amit a motorsportban eddig megtanultam, azt 95%-ban nekik köszönhetem. Ezzel a váltással lezárul egy korszak az életemben és kezdődik egy új fejezet, amit izgatottan várok. Amiatt, hogy az idén nem tudtam versenyezni, volt időm átgondolni bizonyos dolgokat és át tudtam állni fejben a következő időszakra, ami mindenképpen jót tett. Télen amatőr bajnokságokban azért versenyeztem, hogy addig se üljek otthon és vezessek valamit, és természetesen a Fit4Race-ben is folytattam a felkészülést. Emellett olyan lehetőségek is megnyíltak az életemben, amikre eddig nem volt sem időm, sem energiám, így például elkezdtem gitározni, mert szeretem a zenét, és modellautózással is sokat foglalkoztam.”

„Még soha nem versenyeztem hátsó kerekes autóval, így már önmagában ez is nagy újdonság lesz. Erre több módon is lehet készülni; egyrészt ott van a szimulátor, másrészt pedig a Fit4Race-el együtt dolgozva a kognitív fejlesztés terén olyan feladatokat végzünk, amelyek hasonlóak ahhoz, mint amikor a motorsportban új dolgokat kell megtanulnom. A felkészülés legnagyobb részének pedig mindig is azt tartottam, hogy a lehető legtöbb információt be kell gyűjteni az autóról, a bajnokságról és mindenről, ami körülvesz. A hosszú távú versenyzés teljesen más, mint a túraautózás, de pont ettől izgalmas.”

„Az első emlékeim Le Mans-ról az Audi és a Peugeot éveken át tartó csatározásainak időszakából vannak, azóta pedig, hogy a Hypercar-szabályokkal rengeteg gyártó érkezett meg a sorozatba és folyamatosan jönnek újak, minden eddiginél érdekesebb ez a széria. Versenyzői szempontból is nagyon motiváló lenne ide eljutni, de addig még számos lépcsőfok hátra van. Már alig várom, hogy elkezdjük!”

Lehetetlen végeredmény a bukásokkal és fordulatokkal teli bakui időmérőn

0

Nehéz összefoglalni mindazt, ami a kétórásra nyúló, balesetek miatt hat leállást is hozó Azeri Nagydíj időmérőjén történt. A Ferrari és a McLaren versenyzői egyaránt a mezőny közepén landoltak, a végén Max Verstappen átlátott a káoszon és pole-t szerzett, mögötte azonban meglepő nevek, Carlos Sainz és Liam Lawson sorakoznak.  

Az időmérő előtt a hétvége eddigi legjobb köridejét Norris jegyezte a harmadik edzésen, de a Ferrarik és Max Verstappen is közel voltak a McLarenhez a gyakorlások során. A szorosnak ígérkező folytatásba aztán a kisebb roncsderbivé váló kvalifikáció dobott újabb változót, hiszen már a Q1-ben is háromszor lendült a piros zászló és több autó összetört az utcai pálya falaival való találkozás során.

A sort Alexander Albon kezdte, aki az 1-es kanyar belső falának ütközött neki bal első kerekével, és már nem tudta folytatni. A következő leállást Nico Hülkenberg okozta, aki a 4-esben orral előre ütközött a falnak, és bár gyorsan újra leállították a körözést, a német végül vissza tudott hajtani a bokszba, sőt egy szárnycsere után még a pályán is újra megjelent, noha a továbbjutást már nem tudta kiharcolni.

Már az utolsó menetek zajlottak és az óra éppen lepergett a Q1-ben, amikor Pierre Gasly találta magát a 4-es kanyar bukóterében. A francia nem törte össze az Alpine-t, és ki is tudott kászálódni onnan, ám ekkorra már a mögötte érkező csapattársa balesetezett, így pirossal ért véget a szakasz is. Az Alpine dupla incidense pedig igazán bizarr véget is vetett a Q1-nek: amikor Franco Colapinto megérkezett a kanyarhoz, ahol Gasly kicsúszott, még nem sárga, csak a lassú autóra a figyelmet felhívó fehér zászló világított, így az argentin nem lassított, és a kanyar bevétele után történetesen nekicsapódott a falnak.

A Q1-ben ugyan Andrea Kimi Antonellinek sokáig nehezére esett összerakni egy épkézláb kört, de végül a nagycsapatok nem voltak kiesésveszélyben: a balesetező négy pilóta végzett a tabella alsó öt helyén egy Haas társaságában, sorrendjük pedig Colapinto, Hülkenberg, Ocon, Gasly, Albon.

A Q2 első jelentős eseménye egy újabb piros zászló volt, ezúttal Oliver Bearman ütközött csak nagyon enyhén a falnak hátsó kerekével, de ez is elég volt ahhoz, hogy ne tudja folytatni a munkát. A folytatásban a Ferrari autói kerültek nehéz helyzetbe: Leclerc kicsúszott az 1-es kanyarban, az emiatt lengetett sárga zászló pedig a közvetlenül mögötte érkező Hamilton körét is kompromittálta. A két piros autónak már csak egy próbálkozása maradt a szakasz végén, amit mindenképpen jól össze kellett rakniuk. Leclerc-nek ez sikerült is, Hamilton azonban a 12. helyen ragadt, s bár még lett volna ideje egy lassú kör után elmenni egy újabb gyorsra, bizonyára az üzemanyaga nem volt meg ehhez, ugyanis visszahajtott a bokszba – a pénteken még optimistán nyilatkozó brit pedig innen újabb küzdelmes vasárnapra készülhet.

A szakasz legjobb idejét végül Verstappen jegyezte, a kiesők sora pedig Alonso, Hamilton, Bortoleto, Stroll és Bearman nevét tartalmazta.

A Q3-ba a McLaren, a Red Bull, a Mercedes és a Racing Bulls is két autóval jutott be, kiegészülve Leclerc Ferrarijával és Sainz Williamsével. Újabb változóként az eső is csepegni kezdett, de az első percekben az autók még nem érezték ennek hatását.

Hét perc volt még hátra a tizenkét perces zárószakaszból, amikor menetrendszerűen érkezett az újabb baleset: Leclerc csúszott a falba a 15-ös kanyarban, ezzel elkönyvelve maga számára a 10. rajthelyet, amivel mindkét Ferrari a rajtrács közepére kárhoztatott, hiába indult ígéretesen a hétvégéjük.

Az érdekességet az jelentette, hogy eddig a pillanatig csak három autónak volt mért ideje: Carlos Sainz állt az élen a saját hétvégi legjobb körével, 1:41,595-tel, mögötte pedig Liam Lawson és Isack Hadjar sorakozott a képzeletbeli rajtrácson.

„Elkezdhetsz táncolni, hátha elkezd erősebben esni” – mondta Sainz a rádión a mérnökének, aki tényleg kezdhetett reménykedni abban, hogy az időjárás rosszabbra fordulására váratlan pole-pozíciót szerezhet. A bokszba való visszatérése előtt Antonelli egyre csúszósabb pályát jelentett.

Bár volt néhány perc, amíg kissé felerősödött az eső, ám mire újra megkapta a zöld jelzést a mezőny, a csapadéknak már nem volt érdemi nyoma sem az égen, sem az aszfalton. Az idő már csak arra volt elég, hogy mindenki egy menetre hajtson ki, a közepes és a lágy keverékek egyformán népszerű választásnak bizonyultak.

De persze ezen a napon nem nagyon tudott hét perc zavartalanul eltelni, jött is az újabb baleset, ráadásul egyenesen a bajnokság éllovasától, Piastritól! Az ausztrál a 3-as kanyarban volt nagyon messze attól, hogy sikeresen bevegye azt, ritka hibájával összetörte a McLarent és szintén csak a mezőny sűrűjébe váltott magának rajthelyet.

Ez a piros zászló előtt senkinek nem volt ideje újabb mért kört futni, vagyis továbbra is csak Sainz és a két Racing Bulls állt az eredményjelzőn, viszont már csak 3 perc és 41 másodperc maradt hátra.

A végjátékra újra megjelentek az esőcseppek a kamerákon. Sainzt az első érkezők nem tudták megelőzni, még Norris is csak mögé sorolt be, miután maga is ijesztően súrolta a falat. Végül egyetlen embernek sikerült gyorsabb időt futnia, mint a Williams által felállított etalon: Mac Verstappennek, aki közel fél másodpercet adott Sainznak, ezzel megszerezte a pole-t, de a Williams spanyolja is kimagasló eredményt ért el a második rajthellyel. Meglepő név van a harmadik helyen is Lawson személyében, akit Antonelli, Russell és Tsunoda követ. Norris ideje csak a 7. helyre volt elég, így csak pár hellyel fog Piastri elől rajtolni.

Az időmérő végeredménye:

 

Hatalmas özönvíz árasztotta el a Korzika Rally pályáját 10 éve

0

A 2015-ös WRC-szezon 11. futamát, Korzikán tartották, ahol a kevés gyorsasági szakasz közül is kettőt törölni kellett, miután hatalmas özönvíz árasztotta el őket.

A 2015-ös Korzika Rallyn mindössze kilenc gyorsaságit, naponta hármat kellett volna a versenyzőknek teljesíteni, azonban a verseny hossza így is elérte volna a 332.73 kilométeres távot, köszönhetően a maratoni pályáknak.

A verseny hetében azonban rengeteg eső érkezett a francia szigetre, ami befolyásolta a rendezvény második leghosszabb szakaszának megrendezését is. A 43.69 km-es Casamozza gyorsaságit, mely az első napon a második, míg a második napon az első szakasz lett volna, gyakorlatilag elmosta az eső. A pályára vezető úton és a versenyszakaszon is hatalmas víz hömpölygött, így pedig értelemszerűen a szakaszon tervezett két gyorsaságit törölni kellett.

A versenyt végül Jari-Matti Latvala nyerte Volkswagen Polo R WRC-vel, a fordos Elfyn Evans és csapattársa, Andreas Mikkelsen előtt.

Zagyva Dorka rengeteget tanult Ilka Minortól Győrben

0

Zagyva Dorkának a 147 WRC-futamon induló Ilka Minor diktálta az itinert a II. WHB Győr Rallyn, a páros boldogan értékelt a verseny után.

Zagyva Dorka legendás navigátorral vett részt a III. WHB Győr Rallyn, ahogyan arról előzetesen is beszámoltunk, a 147 WRC-futamon induló Ilka Minor ült be mellé a jobb egybe. Az ausztriai közös tesztek után idehaza is eltöltöttek egy közös napot, mielőtt nekiláttak volna a pálybejárásnak, majd a versenyzésnek. A páros végül az abszolút 13. helyen ért célba Győrben, a kétkerékhajtásúak között és a Peugeot Kupában egyaránt negyedikként végzett, kifejezetten jó tempóban autózva.

„Fantasztikusan éreztem magam, elképesztően inspiráló és megtisztelő volt, hogy ilyen komoly navigátor ült mellettem – mondta a RallyCafénak Zagyva Dorka a céldobogó előtt. – Rendkívül hálás vagyok, hogy ez megvalósulhatott, köszönettel tartozom Ilkának, hogy igent mondott a felkérésre. Rengeteget tanultam a hétvégén, és ezt a jövőben egészen biztosan kamatoztatni tudom. Az angolul diktált itinerhez is hozzászoktam, ami szintén fontos volt. Nagyon jó érzésekkel szálltam ki az autóból, hiszen sikerült, amit terveztem, a tanulás mellett célba is értünk”

Zagyva Dorka, Ilka Minor
Fotó: Csatlós Norbert

Az első magyarországi raliversenyén részt vevő Ilka Minor is mosolyogva nyilatkozott az utolsó gyorsasági szakasz után, ami kifejezetten jól sikerült a párosuknak.

„A pályák nagyon gyorsak, ugyanakkor helyenként trükkösek is voltak, nem volt egyszerű a verseny – fogalmazott az osztrák navigátor. – A vasárnapot nagyon élveztem, az utolsó szakaszon csak 2.2 másodpercre voltunk a kategóriagyőztestől, úgyhogy nincs miért panaszkodnom. Dorka tehetséges, erre a versenyre építhet, és haladhat tovább lépésről lépésre. Talán tudtam neki mutatni néhány hasznos dolgot! Nagyon jó hétvégénk volt, sok nevetéssel, jól éreztem magam a versenyen.”

Ahogyan arról beszámoltunk, a Peugeot Kupát az idén Viszló Csaba és Maricsek Miklós nyerte meg, Zagyva Dorka jelenleg a negyedik helyen áll, mindössze ötpontos hátránnyal a második pozíciót elfoglaló Rónavölgyi Endre, Aczél András kettős mögött.

Verstappen McLaren-szendvicsben, változtak az erőviszonyok a bakui utolsó edzésen

0

A hétvége eddigi legjobb idejét árnyalatnyival megjavítva Lando Norris zárta az élen az Azeri Nagydíj harmadik szabadedzését.

A pénteket Lewis Hamiltonnal az élen a Ferrari zárta a leggyorsabbként, és szokás szerint még egy szombati szabadedzés volt hátra a hétvége első tétre menő eseménye, az időmérő előtt. A szélirány megváltozott a bakui pálya körül, amihez alkalmazkodniuk kellett a versenyzőknek, de így is kevés incidenssel lezajlott ez a 60 perc: persze ezúttal is többeknek volt kiruccanása a bukótérben, köztük mindkét Ferrarinak, míg a leglátványosabb mutatványt Liam Lawson szállította, aki a 16-os kanyarban egy megpördülésből állította gyorsan vissza menetirányba a Racing Bullst.

A nagycsapatok versenyzői az edzés derekánál kezdték meg az érdemi munkát, és innentől a köridők folyamatosan javultak, Charles Leclerc-t Max Verstappen, őt pedig Lando Norris váltotta az élen – a McLaren pilótájának ez az 1:41,223-as köre lett az első tíz perccel a leintés előtt, ami gyorsabbnak bizonyult Hamilton pénteki etalonjánál, noha csupán hét századmásodperccel.

Az utolsó percekben már senki nem tudta felülmúlni Norris idejét, mögötte azonban mozgalmasan alakult a tabella: Verstappen bejött a második helyre két tizedmásodperces hátránnyal, hajszálnyival mögötte Oscar Piastrival. Hamilton pedig, aki korábban két gyorskörét is megszakította, előbb egy hiba, majd a forgalom miatt, végül negyedikként zárt.

Az Azeri Nagydíj időmérője közép-európai idő szerint 14 órakor kezdődik.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

 

Akárhogy is lesz, nehéz év vár Alonso szurkolóira 2026-ban

0

Fernando Alonso a visszavonulási terveiről beszélt, és a szavai alapján töprenghetnek a rajongói, hogy jó vagy rossz teljesítményt kívánjanak-e neki jövőre.

A 44 éves spanyol korábban többször megpendítette, hogy nagy valószínűséggel a jövő évi lesz az utolsó szezonja a Forma–1-ben, egy friss interjúban azonban felvázolta, milyen esetben számíthatunk a további részvételére, ha nem kezd hanyatlani a teljesítménye (ennek egyelőre nyoma sincs). 2026 nagy szabályváltozást hoz, így az új típusú autókat különösen nagy lelkesedéssel várja.

„Tudom, hogy ez az utolsó esélyem, és így másképp várom, mint a korábbi szabályváltozásokat. Azoknál csak annyit láttam, hogy változás jön, és reménykedtem, hogy jól alakul számunkra, és a csapatom gyors autót készít az új szabályokhoz” – nyilatkozta Alonso az AS-nek.

„Ez lesz az utolsó lehetőség, hogy megpróbáljak újra nagydíjat nyerni, élvezni a jó dolgokat, dobogóra állni, a bajnokságért harcolni. Nagy reményekkel várom a 2026-os szabályváltozást, ami nem jelentősebb vagy kevésbé jelentősebb a korábbiakhoz képest, viszont nekem érzelmileg nagyon jelentős.”

A Renault-val kétszeres világbajnok Alonso utoljára tizenkét éve, 2013-ban nyert Forma–1-es futamot, azóta csak 2023 első felében volt egy viszonylag örömtelibb időszaka a világbajnokságban, amikor az Aston Martinnal többször dobogóra állt. A csapatot erősíti az új érára a legendás Adrian Newey, ami miatt különösen figyelni kell a zöldeket.

Itt jön az egyenletbe egy furcsaság, ami a spanyol rajongóit lélekben szétfeszítheti: nyilván erős szereplést kívánnak neki, ez viszont azt jelentheti, hogy utoljára látjuk őt a mezőnyben 2026-ban. Ha viszont rosszat kívánnak, az elvileg segíthet, mert a rossz teljesítmény miatt dacból tovább nyújthatja a karrierjét…

„Attól függ, hogyan érzem magam fizikálisan és mentálisan. Most még nem tudom, nincs elképzelésem. Ha jól megy az autó, jó eséllyel az lesz az utolsó évem” – mondta a veterán pilóta 2026-ról és a folytatásról.

„Tudom, hogy 2027-ben vagy 2028-ban jobb esélyem lehet jól teljesíteni, amikor már stabilizálódott a stáb Adrian Newey-val és a többiekkel. Talán már az első évben jól teljesít a csapat, de a másodikban vagy a harmadikban már biztosan jól fognak. Majd eldöntöm. Ha rosszul megy az autó 2026-ban, van rá esély, hogy maradok még egy évet, hogy kellemes szájízzel távozzak, de ha jól megy, valószínűleg az lesz az utolsó évem.”

Szorítsunk a magyar indulóknak, nézd élőben a Rallycross Vb és Eb utolsó idei futamait!

0

Ezen a hétvégén rendezik a Rallycross Vb és Eb utolsó idei futamait Isztanbulban sok magyar indulóval, amit ezúttal is élőben lehet követni.

A Rallycross Eb ERX1 kategóriájának szezonja már szombaton véget ér Törökországban, míg a Rallycross Vb utolsó hétvégéjén mindkét nap rendeznek fordulót.

Szombaton a WRX és ERX1 kategória versenyzői az előfutamok során együtt indulnak, de bajnokságuk szerint lesznek értékelve, délután pedig Európa-bajnokot avatnak.

Vasárnap az ERX1 kategória versenyzői már a WRX mezőnyben lépnek szabadkártyás versenyzőként és megmutathatják tudásukat a WRX-kategória indulóival szemben is.

Az ERX3 mezőnyben két előfutam lesz tartva szombaton, amit vasárnap újabb kettő követ, hogy aztán délután a bajnok kiléte is kiderüljön.

A hétvége során szombaton az ERX1-ben Mózer Attilának, Mózer Márknak és Kárai Tamásnak is lehet szorítani, hogy aztán vasárnap már a WRX-mezőnyben mutassák meg tudásukat.

Az ERX3-ban Kovács Sámuel indul magyar színekben.

A WRX kategóriában Johan Kristoffersson 15 pont előnnyel rendelkezik Niclas Grönholm előtt.

Az ERX1-ben a svájci színekben versenyző Yury Belevskiy 10 ponttal előzi meg Mika Liimatainent és 15 ponttal Damian Litwinowitzot. Ebben a kategóriában Trepák Andor szerezte eddig a legtöbb pontot magyar versenyzőként, míg a hétvégén is induló pilóták közül Kárai Tamás a 14., Mózer Attila a 17., Mózer Márk pedig a 22. helyről várhatja a török versenyt.

Az ERX3-ban Joao Ribeiro 24 pont előnnyel vezet Rytis Gurklys előtt, míg a legtöbb pontot magyar versenyzőként Körmöczi Balázs szerezte, aki negyedik a bajnokságban, az Isztanbulban is induló Kovács Sámuel pedig a hatodik, de hátránya mindössze 15 pont a bajnoki második helytől.

A török hétvége egyúttal a WRX-történelem utolsó futama is.

Időterv, magyar idő szerint
Szeptember 20., szombat
10:01-10:17 WRX & ERX1 Q1
10:19-10:29 ERX3 Q1

 

12:01-12:17 WRX & ERX1 Q2
12:19-12:29 ERX3 Q2

13:15-13:33 WRX & ERX3 Q3
14:43-14:55 ERX1 Elődöntők
15:17-15:23 WRX Döntő
15:37-15:43 ERX1 Döntő

Szeptember 21., Vasárnap
09:01-09:11 ERX3 Q3
09:13-09:29 WRX Q1
10:31-10:41 ERX3 Q4
10:43-10:59 WRX Q2
12:34-12:52 WRX Q3
14:33-14:45 ERX3 Elődöntők
14:53-15:05 WRX Elődöntők
15:23-15:29 ERX3 Döntő
15:37-15:43 WRX Döntő

A további élő közvetítések itt érhetőek el!

Három magyar versenyző is indul a Historic Eb olasz futamán

0

Jövő hétvégén az olasz Elba Rallyval folytatódik a Historic Eb, ahol három magyar páros is elindul. Az aszfaltos versenyre összesen 100 kettős nevezett.

A 10 futamos EHRC-szezon nyolcadik futamát rendezik jövő héten az olasz Elba Rally keretein belül, ahol összesen 100 páros lesz látható, azonban az Eb értékelésébe mindössze 20-an adták le jelentkezésüket.

Az aszfaltos rendezvényen 10 gyorsasági alatt 133.58 km versenytáv vár a mezőnyre, köztük három magyar egységre.

Ifj. Érdi Tibor és Kerék István az osztrák Weiz Rally után fog ismét versenyezni a Ford Sierrával, míg Mekler László és felesége Alfa Romeo Alfetta GTV6-tal vág neki a futamnak. Magoss Péter és Rómay László pedig Alfa Romeo 1750 GTAm-mel érkezik az Elba Historic Rallyra.

28 éve fejezte be karrierjét a magyar rallysport két legendája a hazai bajnokságban

0

Szeptember 19-én ért véget az 1997-es magyar bajnokság a Mecsek Rallyval, ahol Ferjáncz Attila és Ranga László is befejezte hazai karrierjét.

A magyar bajnokság történetének egyik legfontosabb versenyére, a Mecsek Rallyra 1997-ben szeptember 17-19. között került sor.

A bajnokság nyolcadik, utolsó fordulójaként megtartott verseny előtt az abszolút bajnoki címet már megnyerte ifj. Tóth János és Gergely Ferenc, akik már a Budapest Rallyn bebiztosították elsőségüket.

A mecseki futam pedig a bajnoki helyezések szempontja mellett azért is vált igen fontossá a magyar rallysportban, mert Ferjáncz Attila, valamint Ranga László is ekkor állt utoljára rajthoz ORB-futamon.

Fotó: Peták Tibor / Salgó Rally 1997

A szezon és mint később kiderült, karrierzáró versenyt Ranga László Büki Ernő navigálásával a harmadik, míg Ferjáncz Attila Tóth Csabával az oldalán a negyedik helyen fejezte be Subaru Impreza 555-tel, valamint Renault Megane Maxival.

Ferjáncz Attila a magyar rallysport legeredményesebb versenyzője 9 alkalommal tudott magyar bajnoki címet szerezni, míg nemzetközi szinten két Eb-bronzérmet, 23 Eb futamgyőzelmet szerzett. 1972-ben, 1974 és 1982, valamint 1986-ban és 1987-ben az év magyar autóversenyzője címet is kiérdemelte. 1981-ben a Sportérdemérem arany fokozatának kitüntetettje lett. 2000-ben kimagasló pályafutása elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült. Versenyzői karrierje után 1999 és 2007, valamint 2008 és 2011 között az MNASZ elnökeként dolgozott. Hosszú betegség után, 2016. április 23-án 69 éves korában hunyt el.

Ranga László karrierje során hatszor szerzett magyar bajnoki címet, az Eb-n 3 versenyt tudott nyerni. 1997-ben az osztrák Semperit Rallyn indult utoljára versenyzőként, majd korábban diagnosztizált súlyos betegsége miatt be kellett fejeznie karrierjét. 43 évesen, 2001. június 16-án hunyt el.

Ferjáncz Attila és Ranga László is a magyar rallysport örökös bajnoka címét is megkapta.

Visszakapott dobogós helyezés adhat új lendületet Molnár Martin bajnoki reményeinek a brit F4-ben

0

Ritka esemény történt Molnár Martinnal a brit Forma–4-ben: a magyar pilóta az előző fordulóban begyűjtött büntetései közül az egyiket utólag törölték, így Martin visszakapott egy elveszettnek hitt 2. helyet, ami új lendületet adhat neki a silverstone-i folytatásra.

Molnár Martin és a brit F4 mezőnye a hétvégén visszatér a brit motorsport bölcsőjébe, hiszen Silverstone-ban rendezik az idei szezon utolsó előtti fordulóját. A Virtuosi Racing magyar pilótája az idén már harmadik alkalommal fog versenyezni a legendás helyszínen, hiszen a második fordulóban a Grand Prix-nyomvonalon csapott össze a riválisokkal, júliusban pedig részt vett a Forma–1-es Brit Nagydíj betétfutamain ugyanitt.

Az 5891 méter hosszú Grand Prix-pálya helyett azonban most a mindössze 2639 méteres, 18 helyett csupán 6 kanyarból álló National-nyomvonal ad otthont a küzdelemnek, amelyet Martin a tavalyi szezonból már szintén jól ismer, de azért jól jött neki, hogy szimulátorban is tudott készülni a hétvégére.

„A Silverstone-hoz közel eső futamok előtt általában ellátogatunk a pályától nem messze levő szimulátorba, így ez most sem volt másként. Ilyenkor van időnk felvenni az adott pálya ritmusát, belőni a referenciapontokat, helyre tenni az íveket, szóval vezetéstechnikai szempontból minden olyan beidegződést kialakítani, amivel aztán a szabadedzéseken már nem kell foglalkozni, mert automatikusan előhívható” – mutatott rá a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője.

Molnár Martin
Fotó: Jakob Ebrey Photography

„Ami ezt a rövidebb vonalvezetést illeti, az idén sikerült elég jól ráéreznem és megszeretnem a Grand Prix-pályát, így nem bántam volna, ha most is azon versenyzünk, de most a National nyomvonal következik, úgyhogy ezen kell jól szerepelni. Szárazon sok előzésre nem kell készülni, mert csak gyors és középgyors kanyar található a pályának ezen a konfigurációján, de az eső hozhat némi izgalmat” – tekintett előre Martin, aki két nehezebb hétvége után az elmúlt időszakban teljesen „félretette” az autósportot és kerékpározással, illetve nyaralással töltődött a szezonhajrára.

Mindezek mellett pedig az is lendületet adhat a magyar versenyzőnek, hogy a legutóbbi, Donington Parkban rendezett forduló mégsem sikerült olyan rosszul a számára, mint azt egy ideig hitte. Martin ugyanis abban a tudatban jött el az előző hétvégéről, hogy elveszítette 2. helyét az összetettben és nőtt a hátránya a listavezető Fionn McLaughlinnal szemben.

A Virtuosi Racing azonban fellebbezett pilótája utolsó doningtoni futamon pályaszélesítésért kapott 10 másodperces büntetése ellen, a brit F4 felügyelői pedig igazat adtak a csapatnak. „Visszanézték a teljes versenyt, és kiderült, hogy eggyel kevesebbszer hagytam el a pályát, így a tíz másodperces büntetést utólag visszavonták, aminek köszönhetően ugyanott végeztem, ahol átszeltem a célvonalat.”

Molnár Martin
Fotó: Jakob Ebrey Photography

Martint így a 9. helyett a 2. helyen rangsorolták az utolsó futamban, azaz két dobogós helyezéssel zárta a hétvégét, és ami ennél is fontosabb, 6 ponttal többet gyűjtött McLaughlinnál, azaz 6 futammal a vége előtt 34,5 pontos hátrányban a második helyen áll az összetettben. Ami természetesen nem kevés, de ahhoz elég, hogy ne legyen lefutott a küzdelem.

„Természetesen örülök, hogy így nem csúsztam hátrébb egy helyet és még faragtam is a hátrányomon, de továbbra sem számolgatom a pontokat, mert nincs értelme. Az utóbbi, felemásan sikerült hétvégék után arra fogok törekedni, hogy hibátlan teljesítményt nyújtsak az időmérőn és a futamokon, és vasárnap este úgy hagyhassuk el Silverstone-t, hogy nincs keserű szájízünk. Ha ez sikerül, azzal elégedett leszek.”

Az összetettben jelenleg Fionn McLaughlin vezet 274,5 ponttal, a második helyen Martin áll 240 egységgel, míg a harmadik pozíciót James Piszcyk foglalja el 229 ponttal.

A hétvége 2. és 3. futamát a brit F4 hivatalos YouTube-csatornáján lehet élőben követni.

A silverstone-i versenyhétvége menetrendje magyar idő szerint:

Szombat
11:40 – 12:05: Időmérő edzés
15:55 – 16:15: 1. futam

Vasárnap
10:55 – 11:15: 2. futam
16:25 – 16:50: 3. futam