Szabadságának bejelentése után ismét felszabadultan versenyzett, és pályafutása során 20., egyben utolsó alkalommal nyerni tudott Mika Häkkinen a Forma–1-ben. A 23 évvel ezelőtt, szeptember 30-án futott 2001-es indianapolisi verseny azonban nemcsak erről maradt emlékezetes.
Közel három héttel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után rendezték meg a Forma–1-es USA Nagydíjat Indianapolisban. Mivel ez volt a közel 3000 halálos áldozatot követelő merényletsorozat után az első nagy sportesemény az Egyesült Államokban, az egész világ lélegzetvisszafojtva figyelte, hogy nem történik-e újabb borzalom. Szerencsére nem történt, miközben a száguldó cirkusz is még csak éppenhogy felocsúdott a horrorból – a 4. világbajnoki címét már az augusztusi Magyar Nagydíjon bebiztosító Michael Schumacher pedig el sem akart utazni az USA-ba, Bernie Ecclestone, a sportág akkori mindenható ura azonban finoman megzsarolta, így végül ő is rajthoz állt az Indy 500-nak otthont adó legendás aszfaltcsíkon.
Tragédiák árnyékában: amikor az egész F1 az újabb halálesettől tartott
A Forma–1 mezőnye először egy évvel azelőtt, 2000-ben versenyzett az oválpálya első döntött kanyarját és célegyenesét (az F1-eseknek ez az utolsó kanyar volt, mivel ők az óra járásával megegyező irányban köröztek) is magában foglaló körön, akkor Schumacher és Mika Häkkinen csatázott a világbajnoki címért, végül pedig utóbbi műszaki hibája után előbbi nyert és tett hatalmas lépést a 3. vb-elsősége felé. Egy év alatt azonban nagyot fordult a világ, legalábbis a McLaren finnjével, aki Monzában bejelentette, hogy szabadságra megy – valójában már ekkor is sokan sejtették, hogy visszavonulás lesz ebből, és ezek az utolsó versenyei az F1-ben –, miután jóformán végigküszködte a 2001-es szezont, amelynek addigi 15 futamából csak egyet nyert meg.
A bejelentés után azonban a 33 esztendős pilóta saját elmondása szerint is felszabadult, Indianapolisban pedig ez meg is látszott a teljesítményén: végre nem kellett körültekintően megválogatnia a szavait a nyilatkozataiban, és 100%-ban a vezetésre figyelhetett. Ezután az idény egyik legkiélezettebb időmérő edzésén a második időt érte el, miután Schumacher a harmadik, egyben utolsó próbálkozásával – mint a szezon során többször is, az évet uraló német ezúttal sem ment ki negyedjére, mondván mindent kihozott az autóból – pole-ba állította a Ferrarit. Häkkinen korábban háromszor is megtette ezt, de legutóbb két és fél hónappal azelőtt, a Brit Nagydíjon ért oda az első sorba – nem mellesleg azt a futamot megnyerte.
A 3. és 4. helyet a Williamsek bivalyerős BMW-motorját a döntött kanyart is magában foglaló több mint 20 másodperces padlógázas szakaszon kihasználó, a lassú középső szektorban azonban rengeteget veszítő Ralf Schumacher és Juan Pablo Montoya szerezte meg ebben a sorrendben, az 5. helyre pedig a pontverseny második helyéért küzdő Rubens Barrichello ért oda a Ferrarival, miközben az összetettben a második pozíciót elfoglaló David Coulthard csak a hetedik időt autózta. Őket a Sauberrel sokadszorra szenzációsan teljesítő Nick Heidfeld választotta el egymástól.
Odalett Häkkinen második rajthelye
Akik már előre dörzsölték a tenyerüket, hogy még egyszer, és talán utoljára megnézhetnek egy Häkkinen–Schumacher csatát az első helyért, azoknak másnap csalódniuk kellett, a McLaren finnje a helyi idő szerint délelőtti bemelegítő edzésen ugyanis áthajtott a bokszutca végi piros lámpán. Az edzést Juan Pablo Montoya motorhibája miatt kellett megszakítani, mivel a Williams beterítette olajjal a célegyenest, majd amikor újraindították a körözést, Häkkinen két másodperccel hamarabb hagyta el a bokszutcát, mint ahogyan a lámpa zöldre váltott volna.
A felügyelők emiatt megfosztották az időmérőn futott legjobb idejétől, a kétszeres világbajnok pedig a másodikról visszacsúszott a 4. helyre a rajtrácson, miközben igencsak dühös lett. „Ki voltam bukva, nagyon mérges voltam – ismerte be a futam után. – Természetesen az ilyesmire nincs mentség, de végső soron öt másik autó sorakozott a lámpánál, és lehetetlen volt látni azt. A szabályok azok szabályok, de használnunk kell a józan eszünket.”
Újra a régi fényében tündökölt a McLaren kétszeres világbajnoka
Így aztán Ralf Schumacher lépett előre az első sorba, ám a piros lámpák kialvása után Montoya volt az, aki a legjobban megkergette Michael Schumachert, és a Ferrari hátsó szárnyára tapadva másodikként fordult az első kanyarba. Mögötte Barrichello, Ralf Schumacher, Häkkinen és Coulthard volt a sorrend, a McLaren finnje tehát egy pozíciót veszített.
Montoya nem sokáig örülhetett a második helynek, a nála könnyebb autóval rajtoló Barrichello ugyanis rögtön a második körben megelőzte őt a célegyenes végén. A brazil hamarosan utolérte a több benzint cipelő csapattársát is, aki a 4. körben nem akadékoskodott, és átengedte neki a vezetést, Barrichello pedig köszönte szépen, és elkezdett elszakadni. A 10. körre már több mint 5 másodperccel vezetetett Schumacher előtt, akit Montoya tisztes távolból követett, így egyre reálisabb forgatókönyvnek tűnt, hogy a Ferrari másodhegedűse a 2000-es Német Nagydíj után ismért nyerhet egy versenyt.
Az élmezőnyben a 4. helyen haladó Ralf Schumacher kezdte a kiállások sorát a 23. körben, majd a bal hátsó kerekének nehézkes cseréje miatt 3 másodpercet veszítve a 9. pozícióba állt vissza. Őt az addigra Michael Schumacherrel szembeni előnyét 12 másodpercre növelő Barrichello követte a 26. körben. Ő közvetlenül Coulthard mögött folytathatta a száguldást. Eközben az élen Montoya elkezdte nyomás alá helyezni a négyszeres világbajnokot, majd a 33. körben a célegyenes végén remek manőverrel átvette a vezetést. Nagy kontrasztban állt ez a teljesítmény azzal, amit Ralf nyújtott, előbb ugyanis hibázott és emiatt Heidfeld megelőzte őt, majd három körrel később ismét rontott, kicsúszott, és a kavicságyban fejezte be a versenyt.
A grove-iak reményei azonban természetesen Montoyában voltak, aki a 35. körben megejtette egyetlen tervezett bokszkiállását, ám Barrichello mögé visszatérve két körrel később hidraulikai hiba miatt kiesett. Enélkül alighanem megnyerte volna a versenyt, ami zsinórban és pályafutása során is második F1-es sikere lett volna, hiszen két héttel azelőtt, Monzában győzött először.
Schumacher a 37. körben érkezett a bokszba, majd a 43. körben Coulthard is kiállt és a német mögé jött vissza. A legtovább, egészen a 46. körig Häkkinen húzta, és ő már a kiállása után is maradt a Ferrari világbajnoka előtt, azaz a könnyülő McLarennel sikerült elég jó köröket autóznia ahhoz, hogy megelőzze Schumachert. A győzelemhez azonban nemcsak az egyes, hanem a kettes rajtszámú vörös autóval is meg kellett vívnia, a két kiállásos taktikát követő Barrichello ugyanis éppen azon volt, hogy elegendő előnyt autózzon ki a második kerékcseréje és tankolása előtt ahhoz, hogy az élre térjen vissza. A 22 másodperc azonban kevésnek bizonyult, a brazil cseréje után Häkkinen 6 másodperccel vezetett.
Ezzel azonban még nem volt vége, az egyszeres futamgyőztes ugyanis elkezdett körönként fél másodpercet hozni a finnen, 10 körrel a vége előtt pedig 3 másodperc alá csökkentette a különbséget. A körömrágós befutó azonban elmaradt, 6 körrel a vége előtt ugyanis meglehetősen szokatlan módon Barrichello Ferrari-motorja elkezdett füstöt eregetni, 4 kör múlva pedig kilehelte a lelkét. Az újdonsült apuka ugyanakkor nem volt olyan csalódott, mint normál esetben ilyenkor az ember lenni szokott, mondván „hamarosan visszatérek Brazíliába, úgyhogy néhány óra múlva már láthatom a fiamat.”
Häkkinennek innentől nem volt más dolga, mint behozni az autót a célba, amit meg is tett, és megszerezte pályafutása 20., egyben utolsó győzelmét a Forma–1-ben. „Ez egyértelműen a szezon egyik fénypontja, mindenképpen az egyik legfontosabb győzelmem. Monaco, Silverstone és Indianapolis olyan versenyek, amelyeket mindenki meg akar nyerni, különlegesek. Soha nem fogom elfelejteni ezt a győzelmet” – nyilatkozta a verseny után, a McLaren honlapján 2017-ben közzétett videóban pedig így idézte fel a történteket.
„Elképesztő élmény volt nyerni Indianapolisban. Nagyszerű futam volt, mert én nyertem. A hétvége során elég sok minden történt, ha jól emlékszem, volt valami zűr a bokszutca végi lámpával. Egyszer úgy mentem ki a pályára, hogy még a piros lámpa égett. A felügyelők azt mondták, hogy »Ne már, Mika, meg kell büntessünk téged, nem tarthatod meg az időmérőn elért eredményedet.« Nem tartottam ezt teljesen igazságosnak, úgyhogy ez igazán motivált a versenyre, mivel sajnáltam a csapatot és a szerelőket, akik annyira keményen dolgoztak. Akkor eldöntöttem, hogy »Oké, csináljuk, hozzunk össze egy remek show-t.« Minden tökéletesen alakult, és amint átvettem a vezetést, ennyi volt, nem fenyegetett senki hátulról” – mondta már kissé megkopott memóriával, hiszen Barrichello nagyon is fenyegetően közeledett rá.
„Ott állni a dobogón, mindenki ujjongott, a csapat pedig nagyon boldog volt az eredmény miatt, egyértelműen a szezon fénypontja volt – folytatta, majd elárulta, a hivatalos kommunikációval szemben már ekkor sem számított rá, hogy a szabadsága után vissza fog térni. – Tudtam, hogy ez lesz az utolsó évem a Forma–1-ben. Sajnos abban az évben nem jött össze a világbajnoki cím, de a McLaren nyitva hagyta az ajtót a visszatérésem előtt. Azt mondták, hogy »Mika, ha kiveszel egy év szabadságot, mindig szívesen várunk vissza.« De én nem jöttem, nyilvánvalóan.”
És nemcsak a finn volt boldog, hanem az egész paddock örült a sikerének, beleértve korábbi nagy riválisát, Michael Schumachert is, aki a verseny után elmondta, hogy hiba volt a keményebbik Bridgestone-gumira szavazniuk. A harmadik helyezett Coulthard pedig azért lehetett elégedett, mert Barrichello kiesésével 7 pontra nőtt az előnye a brazillal szemben az összetett második helyén.
Häkkinen győzelmének mindenki örült
Döbbenetes hiba a „kicsik” között
Miközben a konstruktőri bajnokság elején a lényegi kérdések eldőltek, hiszen a McLaren a kettős dobogójának köszönhetően bebiztosította az ezüstérmet a Ferrari mögött, míg az erről lemaradó Williamsre a negyedik helyen álló Sauber nem jelentett veszélyt, addig hátrébb ádáz küzdelem dúlt a pontokért és a 4. helyért. Jarno Trulli éppen ebben a pozícióban végzett, aminek köszönhetően a silverstone-i istálló 2 pontra megközelítette a Saubert, ám hamarosan a Jordan-csapattagok arcára fagyott a mosoly, a verseny után ugyanis kiderült, hogy az autó alján levő kopólemez a hátsó mérési ponton 1,5 mm-rel vékonyabb a megengedettnél.
Ahogyan azt a 2023-as USA Nagydíjon is láthattuk Lewis Hamilton és Charles Leclerc esetében, ez ilyenkor többnyire azonnali kizárást von maga után. Indianapolisban sem történt másként: Trullit megfosztották a 4. helyétől, így Eddie Irvine lépett előre ebbe a pozícióba, míg Nick Heidfeld lett az 5., Jean Alesi a másik Jordannel pedig a 6. Noha a 200. F1-es futamát teljesítő francia veterán így elcsípte az utolsó pontocskát, azaz a Jordan 3 helyett 2 pontot bukott, ez is elég volt ahhoz, hogy pontegyenlőséggel a BAR mögé kerüljenek a konstruktőri összetettben, mivel utóbbi csapat Jacques Villeneuve révén korábban két 3. helyet is szerzett, miközben a Jordannek a 4. hely volt az az évi legjobb eredménye.
Trulli az indianapolisi pálya döntött kanyarjában
Később azonban jött a fordulat: a Jordan fellebbezett, az FIA közel egy hónappal később (két héttel a szezonzáró japán verseny után) összeülő Fellebbviteli Bírósága pedig visszavonta a kizárást és visszaadta a Trulli 4. helyét. Egy ilyen kihágás után már önmagában ez is meglepő, de hogy milyen indokkal voltak kénytelenek így cselekedni, az egyenesen nevetséges. Kiderült ugyanis, hogy az FIA egyik felügyelője nem volt ott a közvetlenül az USA Nagydíj után tartott meghallgatáson, ami szabályellenes, a Nemzetközi Sportkódex 134-es paragrafusa ugyanis kimondta, hogy „a felügyelői testületnek minden döntést kollektíven kell meghoznia.”
A BAR-nak kellett volna lennie a jogos ötödik helyezettnek, hiszen Trulli autója szabálytalan volt Indianapolisban, így nem tarthatta volna meg a 4. helyet
Hogy melyik felügyelő hiányzott a döntés meghozatalakor, azt nem hozták nyilvánosságra, de az eset így is nagyon rossz fényt vetett az FIA-ra, amely ezzel csúnyán beavatkozott a világbajnoki pontversenybe. Hiszen mivel Szuzukában csak a három topcsapat autói szereztek pontot, a Jordan maradt a BAR előtt az összetettben, holott mögötte kellett volna végeznie. A presztízs mellett mindez természetesen súlyos millióktól fosztotta meg a brackley-i alakulatot és jutalmazta érdemtelenül Eddie Jordan csapatát.
Ritka ez egy világbajnoktól – Häkkinen hihetetlen okból nem lett dobogós utolsó F1-es futamán
