Majer Dániel

3417 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS

300-al hátraszaltózva ért célba Monzában, és a mai napig úgy véli, meg akarták ölni

Christian Fittipaldi pályafutása legemlékezetesebb momentuma volt ez, ami után ő és csapattársa egymásnak esnek, és a mai napig nem értenek egyet.

Ross Brawn után újabb vezető hagyta el a Forma-1-et, de ő nem vonult vissza

Csak, ha úgy tetszik, átment a másik térfélre, hogy onnan segítse a Forma-1 fejlődését.

Vérfürdőbe torkollt az F1 leghalálosabb versenye, de senkinek eszébe sem jutott megállítani

Rengetegen veszítették életüket, de nemhogy nem törölték a versenyt, még csak le sem állították a balesetek után.

Massa keserű vallomása a Ferrariról és Alonsóról

Felipe Massa kimondta a Fernando Alonso mellett töltött éveiről, amit már akkor is érezni lehetett.

Így cserélt szörfdeszkával kereket az egykor szebb napokat látott F1-es csapat (videó)

A Lotus 30 évvel ezelőtt okos megoldással próbált időt nyerni a bokszutcában.

Kevesen gondolnák, milyen kincseket őriz a McLaren Lewis Hamilton autójáról (fotó)

A csapatnak hatalmas kollekciója van korábbi autókból, de most megmutatták, hogy a 2008-as McLarenről mást is megőriztek.

Sarokba szorították a Ferrarit, vagy az olaszoknak sikerült visszavágni?

Elsőre vereségnek tűnt, de lehet hogy győzelem lett az olaszok FIA-val a 2026-os motorszabályok kapcsán folytatott csörtéjéből.

„Ez elfogadhatatlan és tiszteletlen” – megszólalt Verstappen főnöke is

Ő sem volt más véleményen, miközben arról is beszélt, hogy tényleg komolyan kell-e venni a holland pilóta fenyegető szavait.

Az egyik kommentátor hisztizéssel vádolja Verstappent – igaza van?

Az ilyesmi valóban nem szokás a hosszú távú versenyeken, de közben a holland pilóta frusztrációja is abszolút érthető.

Ezt a döbbenetes összeget kaphatja Hamilton „néhány órányi birkózás” után

A számokat lehozó forrás azt is tudni véli, mennyivel hosszabbítja meg a hétszeres világbajnok a 2023 végén lejáró szerződését.

SZERZŐINK

2 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
0 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
9 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
388 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
137 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
159 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
7303 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
57 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
950 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3417 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
317 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
64 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1250 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1106 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
32 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisment -
Google search engine

Legolvasottabb cikkjeink