Majer Dániel

3419 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS

Újabb F1-es pilóta sarj a Red Bullnál, a 2000-es évek fenegyerekének fia is csatlakozott az akadémiához

A 17 éves autóversenyző Instagramon kommentálta a hírt, és kijelentette, célja a Red Bull-lal közösen eljutni a Forma-1-be.

Lauda megmentője őt is kihúzta egy égő roncsból, de így is belehalt versenytársa felelőtlenségébe

Botrányos körülmények között érte a végzet, haláláért pedig a felelőtlenül viselkedő riválisát, Jean-Pierre Beltoise-t okolták.

Kiderült, mi lesz Verstappen pénzmosással vádolt személyes szponzorával

Pontosabban a holland pilóta és a Jumbo közötti, hosszú évekre visszanyúló együttműködéssel.

Hamilton egy kanapé mögött bujdosott a Hungaroringen, annyira félt találkozni a főnökével

A BBC 2007-es kémbotrányról szóló podcastsorozatában ilyen részletekről is megemlékeznek a szereplők, kivesézve a több mint 15 éve történteket.

Kulisszatitkok az Ecclestone-sorozatról – senkinek nem nyílt még így meg az F1 korábbi vezére

A 92 esztendős üzletemberrel a koronavírus-járvány kellős közepén, megfelelő óvintézkedések mellett tölthetett el heteket a Lucky! készítője.

A Ferrari távolmaradási pénzt fizetett Binottónak, ekkor láthatjuk leghamarabb újra az F1-ben

A mérnökként is jelentős feladatokat ellátó szakember távozásával a motorrészlegen is történtek változások.

Vettel újabb autóját adja el, horror áron lehet megvenni a 10 év alatt csak 150 km-t futott kocsit

A négyszeres világbajnok soha nem vezette a kocsit, de már önmagában az közel a háromszorosára növelte az árát, hogy az övé volt.

Hamilton Rocky Balboaként, nem akármilyen helyen készül az új szezonra (videók)

A Mercedes hétszeres világbajnoka tortázott is, de megtehette, hiszen előtte keményen edzett a hidegben.

A felszín alatt máris kirobbant a Forma-1 első 2023-as botránya

Alighanem, ez még csak a kezdet, és komoly háborúzás kezdődik majd az FIA és a jogtulajdonos, illetve a csapatok között.

Ezt tudja egy WRC egy F1-es autó ellen murván, havon, aszfalton és Monacóban (videó)

Meglepő eredmények is születtek a Hyundai, a Mercedes és az Alfa Romeo küzdelmében.

SZERZŐINK

2 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
0 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
9 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
391 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
138 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
163 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
7343 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
57 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
980 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3419 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
317 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
64 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1250 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1106 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
32 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisment -
Google search engine

Legolvasottabb cikkjeink