Noha az egyik középcsapattal érkezett meg a Forma-1-be, Ayrton Senna már első, 1984-es szezonjában megmutatta, hogy elképesztő magabiztossága nem alaptalan. Első F1-es versenymérnöke elmesélte, mik döbbentették meg legjobban a fiatal brazilban, mi volt Senna nagy hiányossága, hogyan fogadta a szenzációs monacói második helyet, illetve hogyan érezte magát, miután versenyzője szerződésszegést elkövetve igazolt át a Lotushoz.
Ayrton Sennáról természetesen már akkor látszott, hogy különleges tehetség, amikor még be sem került a Forma-1-be, ám 1984-ben, első királykategóriás idényében a Toleman színeiben végérvényesen bizonyította, hogy a jövő világbajnokát tisztelheti a mezőny a személyében. A 24 esztendős brazilnak mindössze hat versenyre volt szüksége ahhoz, hogy dobogóra álljon, és a második helyen érjen célba az eső áztatta Monacóban, amivel azok figyelmét is felkeltette, akik korábban nem különösebben figyeltek még oda rá.
Az F1 új sorozatában, amelyben olyan esetekre tekintenek vissza, amikor valamely pilóta vagy csapat nagyobb dolgot ért el, mint amire az erőviszonyok alapján normál esetben képes lett volna, Pat Symonds, Senna első F1-es versenymérnöke idézte fel az 1984-ben történteket.
Embed from Getty Images
Senna (középen) Martin Brundle-t (jobbra) győzte le az 1983-as brit F3-as bajnoki címért, és már abban az évben sokan a jövő F1-es világbajnokát látták benne, nem alaptalanul
Az F1-be az 1983-as brit F3-as bajnoki címmel és makaói győzelemmel a tarsolyában érkező Sennáért több csapat is érdeklődött, így a brazil 1983-ban tesztelt a McLarennel, a Williamsszel, a Brabhammel és a Tolemannal is, és már azzal többeket meglepett, hogy Doningtonban, a Williams tesztjén gyorsabb volt mint az istálló aktuális versenyzői, köztük a regnáló világbajnok Keke Rosberg.
Végül a neki rögtön ülést ajánló, az F1-ben csupán 1981-ben bemutatkozó Tolemant választotta, ahol megismerkedett a később a jogutód Benetton, majd Renault színeiben Michael Schumacherrel és Fernando Alonsóval is két-két egyéni és három konstruktőri világbajnoki címet nyerő Symonds-al. A brit mérnök szintén kezdőnek számított ezen a szinten, Sennát viszont már korábbról ismerte.
„1980-ig a Formula Fordban dolgoztam, és a 80-as évek elején, amikor már az F1-ben voltam, szintén követtem, hogy mi zajlik a bajnokságban, és mindenki erről a fickóról beszélt. Rengeteg brazil pilóta volt abban az időben, de mindenki Ayrtonról beszélt. Tesztelt néhány F1-es autót, az emberek pedig áradoztak róla. Sikerült leigazolnunk a Tolemanhoz, aminek meglehetősen örültem. Úgy gondoltam, hogy gyors, kompetens, de fiatal. Aztán, amikor először teszteltünk vele, azt gondoltam, »Ó, ennél azért kicsit többről van szó.« Egyike volt azon embereknek, akik tényleg felhívják magukra a figyelmedet.”
Szenzációs felvételek – ilyenek voltak a fiatal Senna első tesztjei F1-es autóban (videó)
„Vicces, hogy azokban az időkben, és bizonyos mértékig manapság is, akadtak versenyzők, akik igazán jól teljesítettek más kategóriákban, majd beültek egy F1-es autóba, és egyszerűen nem tudtak megbarátkozni vele. Aztán voltak mások, akik nem voltak kiemelkedők más sorozatokban, az F1-ben viszont otthon érezték magukat. Ő egyértelműen otthon érezte magát az F1-es kocsiban, egyáltalán nem rázta meg a váltás.”
„A másik dolog, ami megdöbbentett, hogy még soha nem találkoztam senkivel, akinek ekkora volt az önbecsülése. Ayrton tudta, hogy ő a világ legjobbja, mielőtt bárki más tisztában lett volna vele. Persze, ez mindegyik autóversenyzőben ott van, de ilyen mértékben azelőtt soha nem találkoztam vele.”
Persze ettől még Senna sem úgy érkezett meg a száguldó cirkuszba, hogy nem volt miben fejlődnie. Az egyik aspektus, amiben jelentős hiányosságai voltak, a fizikális felkészültség, amire a második versenye (a debütáló futamán 8 kör után kiesett a turbó hibája miatt) világított rá. Noha Dél-Afrikában a 13. helyről rajtolva a 6. pozícióban intették le, azaz az első befejezett futamán rögtön pontot szerzett, igencsak meg kellett szenvednie érte.
„Négy versenyt teljesítettünk a régi autóval, ez alatt pedig együtt tanultunk. Ayrton tanult az F1-ről, én pedig arról, milyen együtt dolgozni egy toppilótával. Nem mintha azok, akikkel korábban dolgoztam, ne lettek volna átkozottul jók, de értik… Az első verseny Brazíliában volt, amit feladtunk, majd jött Dél-Afrika, egy nehéz futam. Azért nehéz, mert 2000 méterrel van a tengerszint felett, azaz ritka a levegő, a pilóták pedig hamarabb elfáradnak.”
Embed from Getty Images
A Dél-Afrikai Nagydíjon
„A TG183B jelű modell pedig… Jézus, hogy az mennyire fizikális autó volt, kellett hozzá némi izom. Az volt [Senna] első versenytávja, mert nem hiszem, hogy a teszten futott teljes versenytávot. A verseny végén pedig nem tudott kiszállni az autóból, úgy kellett kiemelni. Komolyan aggódtam. Úgy nézett ki, mint aki meg fog halni, annyira nem volt fitt. De ez mind része volt a közös tanulásnak, ahogy túljutottunk az első néhány versenyen, majd elérkeztünk Dijonba a 184-essel…”
Symonds a Toleman 1984-es autójára, a TG184-esre utalt, amelyet először Dijonban tesztelt a brazil az ugyanott rendezett Francia Nagydíj előtt. „Furcsa hely a semmi közepén, a pálya tulajdonosa pedig egy igazi zsarnok volt. Amikor ott teszteltünk, elromlott a turbónk, ami akkoriban azért elég gyakorinak számított. Mi voltunk az egyedüli csapat, mert akkoriban még külön teszteltek az istállók. Ayrton észrevette, hogy a turbó elszállt, az autó pedig az ilyen esetekhez hasonlóan kigyulladt, de úgy volt vele, hogy »Vissza kell vinnem a bokszba«, mert nem voltak pályabírók vagy tűzoltók a pálya körül. A pálya tulajdonosa teljesen kikelt magából, hogy összeolajoztuk az egész pályát, de legalább megtudtuk a futam előtt, hogy elég jó autónk van, és ott voltak a Michelin gumik is.”
Noha a 184-es első két versenye kettős kieséssel ért véget, az istálló nagy reményeket fűzött az új modellhez, Monacóban pedig be is váltotta ezeket, amikor Senna az esőben a 13. helyről rajtolva egészen a második helyig menetelt előre, és már Alain Prost McLarenjét támadta a győzelemért, amikor piros zászlóval leintették a versenyt. A brazil ráadásul a 32. körben meg is előzte a franciát, ám a leintés után az eggyel korábbi kör végeredményét vették figyelembe, így hivatalosan 7,4 másodperces hátránnyal a második helyen végzett.
Először versenyzett Monacóban, először versenyzett esőben F1-es autóval, első F1-es dobogója mellé pedig a leggyorsabb kör is az övé lett
„Igazi áttörés volt, de emlékszem, hogy nagyon vegyesek voltak az érzéseink – mondta Symonds. – Nem tudtam eldönteni, hogy boldog vagy szomorú vagyok. Másodikak lettünk, majdnem megnyertük, úgyhogy természetesen boldognak kellene lenned, de amilyen a személyiségem, nem voltam az, mert nem nyertünk.”
„Hazaérve a feleségem azt mondta, »Ez fantasztikus!«, mire én, »Nem, nem az. Még egy kör és nyerünk volna.« Az ember azt kívánja, bárcsak máshogy alakult volna, bárcsak lett volna még egy kör, bárcsak nyerhetett volna. De néhány dolgot hajlamosak vagyunk elfelejteni. Az egyik, hogy Stefan Bellof a Tyrrell-lel szintén átkozottul gyors volt, és közeledett mögöttünk, a másik pedig, hogy amikor a verseny után szétszedtük az autót, kiderült, hogy az egyik hajtócsapágy megrepedt. Tudom, hogy mikor történt, mert volt egy elég nagy kicsúszása és átugratása a sikán kerékvetőjén.”
„Soha nem lehet tudni… Lehet, hogy kibírta volna az egész hátralevő szezont, vagy csak a kör hátralevő részét. De az ilyen dolgoknál soha nem tudhatod. Összességében, ennyi évvel később elfogadom, ami történt anélkül, hogy többet kívánnék.”
Noha az autó is kellett hozzá, elsősorban Senna teljesítményétől volt hangos a világsajtó, és a rivális csapatok is el voltak ájulva a brazil újonctól. „Hatalmas benyomást tett, és nem csak rám – mondta Symonds. – Valójában valószínűleg kisebb benyomást tett rám, mint mindenki másra, mert én már láttam jönni ezt. De pokolian nagy benyomást tett nagyon sokakra. Szerintem azért volt annyira jó Monacóban, mert egészen hihetetlen precizitással tudott vezetni. Monacóban pedig erre van szükség, az esőben pedig méginkább.”
Embed from Getty Images
Senna és Symonds az 1984-es Német Nagydíjon
Éppen ezért volt meglepő, amikor három versennyel később Dallasban Senna azért esett ki, mert lekoccolta a falat, miközben a futam eleji megpördüléséből igyekezett visszakapaszkodni a pontszerzők közé. A bokszba visszatérve közölte, hogy a fal a verseny közben arrébb ment, amire sok mérnök csak legyintett volna, és betudta volna a szokásos versenyzői kifogások egyikének. Symonds sem hitte el elsőre, de neki legyen mondva, a futam után elment a baleset helyszínére, és a betontömb valóban nem abban a pozícióban volt, ahol a verseny előtt.
A rajta levő guminyomok pedig elárulták, hogy egy másik pilóta eltalálta, amitől az egyik oldala néhány milliméterrel elmozdult, a korábban mérnöki precizitással köröző Sennán pedig kifogott ez az apróság, és a kiesését eredményezte. „Aznap Dallasban nem hittem el, amit mondott, ezért mentem el megnézni a falat. Ekkor döbbentem rá, hogy mi az a precizitás, amiről beszélt. Minden köre millimétereken belül volt. Egészen hihetetlen.”
„A veleszületett képességei, ahogy uralta az autót, és a többi… Ezek a dolgok mint összeadódtak, de Monacóban abszolút precizitással vezetett szinte már raliversenyre hajazó körülmények között.
Embed from Getty Images
A dallasi kiesés után
Symonds arra pedig már Monaco előtt rájött, hogy Sennának nem csak az autó irányításához vannak kivételes érzékei.
„Amikor az első futamokat megelőzően először dolgoztam vele, megdöbbentett a hatalmas észlelési képessége. Korábban még nem láttam ilyet, egyszerűen tudta, hogy mit csinál az autó. Emlékszem, a szezon későbbi részében Zandvoortban teszteltünk, amikor bejött a bokszba és közölte: »A motor fel fog robbanni, érzem.« Mindent leellenőriztünk, nem találtunk semmit, kiküldtük, majd bumm. Egyszerűen tudta az efféle dolgokat.”
A monacói második helyet követően Senna Brand Hatch-ben, a Brit Nagydíjon is dobogóra állt, majd jött zsinórban három kiesés és egy kihagyott verseny. Ugyanis tárgyalni kezdett egy esetleges 1985-ös szerződésről a Lotusszal, miközben még egy év hátra volt a Tolemannal kötött kontraktusából, amivel megszegte a szerződését, abban ugyanis az állt, hogy először a csapatának kell szólnia, mielőtt más istállóval kezd beszélni. A szerződésszegés miatt Alex Hawkridge csapatfőnök felfüggesztette az Olasz Nagydíjra, majd a szezont egy nürburgringi kieséssel és portugáliai harmadik hellyel fejezte be.
„Akkoriban nagyon sértve éreztem magam, miként Alex is, ezért függesztette őt fel a monzai futamra – ismerte be Symonds. – Kicsit túlreagálta a dolgot, ehhez nem férhet kétség, de jóval később Ayrton azt mondta nekem, hogy sokat tanult az esetből, ami alázatosabbá tette. Megtanulta, hogy nem tehet csak úgy azt, amit akar, és tisztelnie kell a másik embert. Eléggé fájt, hogy mindössze egy szezon után elment máshová, és úgy tette, ahogy. Ugyanakkor mindannyian versengő alkatok vagyunk, és kétségtelen, hogy elég jó üléshez jutott a Lotusnál. Persze, előreléptünk 84-ben, de alig volt pénzünk. Ő tudta ezt, és azt, hogy küszködni fogunk. Ezért soha nem hibáztattam őt.”
Embed from Getty Images
Senna a saját érdekeit helyezte előtérbe, ami alapvetően nem lett volna baj, de az intézési mód nem tetszett a Tolemannak
Symonds azonban összességében nagyon szép emlékeket őriz a Sennával közös évről, a monacói második helyet pedig például mindkét, Fernando Alonsóval nyert vb-címnél többre tartja.
„Nyertünk néhány bajnokságot és rengeteg futamot, de ez egyfajta áttörést jelentett. Az első háromban van a listámon. Ott van az 1986-os [Gerhard Berger által elért] mexikói első győzelem (már Benettonként – a szerk.) és az 1983-as zandvoorti versenyen [Derek Warwick által] szerzett első pontok mellett. Az első helyen a [Benettonnal és Schumacherrel szerzett] második bajnoki cím áll 1995-ből, mert az első, 94-es bajnoki cím körül annyi volt a botrány. De ez a monacói futam, amit nem nyertem meg, amit nem nyerünk meg, ott van a top háromban, és egyértelműen egy lapon említhető bármelyik megnyert versenyünkkel és előrébb néhány bajnoki címnél.”
Senna a Lotusnál még nem ért fel a csúcsra, noha az ott töltött három idénye alatt hat győzelmet is szerzett. Első bajnoki címét 1988-ban, a McLaren színeiben nyerte, amit még kettő követett 1990-ben és 1991-ben.
„Teljességgel meg voltam győződve róla, hogy bajnoki címeket fog nyerni, és egyáltalán nem lepett meg – mondta egykori mérnöke. – Hogy ő volt-e a valaha élt legjobb? Nem tudom, és soha nem is fogjuk megtudni… Jó kapcsolatot ápoltunk egészen a haláláig. Ez mindig így megy, kicsit elsodródtok egymástól, de mindig tiszteltem őt, és szerintem ő is engem. Szerintem élvezte, amikor a versenymérnöke voltam, vagy ahogy én szeretem mondani, a versenyzőm volt.”
