back to top
2025. november 10. 21:47
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1339

    Hideg Ádám búcsúversenye Fernando Alonsó csapatától

    0

    Utolsó versenyét teljesítette Hideg Ádám Fernando Alonso csapatában, a DPK-ban a gokart Európa-bajnokság nyitófutamán, Portimaóban. A csapat ezúttal is mindent megtett a sikeres szereplés érdekében, de érezhetően motorerő hátrányban voltak a hétvégén. Ádám egy remek időmérővel és szerencsés előfutamokkal kárpótolta a csapatot, de a döntőben elért 16. helyezése a legtöbb volt, amit a hétvégéből ki lehetett hozni. 

    Igen erős OKJ mezőnnyel rajtolt a gokart-Európa-bajnokság a portugáliai Portimaóban. Hideg Ádám a 69 fős mezőnyben az időmérő futamán a harmadik helyet szerezte meg, ami összesítettben a hetedikre volt elég. 

    Már ekkor érezhető volt a motorerő hiány, amit az előfutamok rajtjában szerencsésen kompenzált azzal, hogy a mögötte rajtolók megtolták. Így rendre második–ötödik helyezéseket szerzett. Egyszer lett nyolcadik, akkor a karburátor meghibásodás is hátráltatta. 

    Fotó: Hideg Team

    A szuper előfutamra és a döntőre elfogyott Ádám szerencséje, a rajtnál több pozíciót is veszített, ráadásul mind a kétszer beesett a spoilere – a döntőben már a felvezető körben összetolták a mezőnyt –, amiért öt másodperc büntetés járt, így mind a kétszer a 16. helyen futott be. 

    „Az időmérő jól sikerült, szerintem abból kihoztam amit lehet – mondta Hideg Ádám. – Az előfutamokon nem tudtam előzni, de azok még  szerencsésen alakultak, a szuper előfutamban és a döntőben is hiányzott a motorerő. Remélem, egy hét múlva Zuerában újra bizonyíthatok.“

    Az eredménytől függetlenül ez volt az utolsó versenye Ádámnak a spanyol DPK-csapat színeiben. 

    „Nagyon jó csapatot ismertünk meg a DPK-ban, akiknek a motorsport kultúrája közel áll a miénkhez – mondta Hideg Krisztián, Ádám édesapja. – Most is minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy Ádámnak a lehető legjobb technikát biztosítsák, a motorerő hiány nem rajtuk múlott. 

    Fotó: Hideg Ádám

    Szeretném megköszönni nekik az idei évet, Ádám nagyon sokat fejlődött, ami most az időmérőn is látszott és mi is sokat tanultunk tőlük a spanyol motorsport kultúrából. Külön ki szeretném emelni Ádám szerelőjét, Alfonso del Castillót, aki a legjobb szerelő, akivel gokart pályán találkoztam, és egy csupa szív ember. Neki személyesen is szeretném megköszönni, hogy ennyit foglalkozott Ádámmal.“

    Hideg Ádám következő két versenye Zuerában lesz, a Champions of the Future és az Európa-bajnokság második futamai, ahol már egy új csapat színeiben áll rajthoz.

    Hideg Ádám, OKJ eredményei
    Gokart Európa-bajnokság, Portimao (Portugália), 2022. április 8–10.

    Résztvevők: 69
    Időmérő futam: 3.
    Időmérő: 7.
    AE előfutam: 5.
    AF előfutam: 4.
    AD előfutam: 2.
    AC előfutam: 8.
    AB előfutam: 6.
    Előfutamok összesen: 8.
    Szuper döntő B: 16.
    Összesített eredmény a döntő előtt: 11.
    Döntő: 16.

    Teljes végeredmény itt található.

    Ez a komoly nyeremény várja a Junior Európa-bajnokot 

    0

    Rendkívül komoly nyeremény várja a Junior Európa-bajnokot a 2022-es év végén, akár teljes Junior WRC szezont is lehet nyerni. 

    A Kanári-szigetek Rallyn, májusban kezdetét veszi a Junior ERC szezon, mely mind a hat további versenyen zajlik majd. 

    Az év végi bajnok nyereménye kétféle is lehet. 

    Amennyiben a bajnok Ford Fiesta Rally4-gyel versenyez, úgy 2023-ban teljes, hat futamból álló Junior WRC szezon lesz a nyereménye, továbbá egy teljes edző napot eltölthet a szezon előtt a norvég John Haugland Rally School intézményben. 

    Amennyiben más Rally4-es vagy Rally5-ös autóval szerzi meg a bajnoki címet a győztes, a nyereménye ugyancsak Junior WRC szezonban való indulás lesz, de csak négy versenyre szóló. 

    A Junior ERC-ben induló versenyzőnek 27 évnél fiatalabbnak kell lennie. 

    A nyeremény az M-Sport Poland, a Pirelli, a WRC Promótere és az FIA által biztosított. 

    A korábbi Junior Európa-bajnokságokban a svéd Emil Bergkvist, a cseh Erik Cais, a cseh Jan Cerny, a francia Jean-Baptiste Franceschi, a finn Jari Huttunen, az orosz Nikolay Gryazin, a brit Chris Ingram, a svéd, Tom Kristensson, a francia Stéphane Lefebvre, a luxemburgi Grégoire Munster, az észt Ken Torn és a lettMartins Sesks is sikeresen szerepelt és lépett tovább. 

    A Kanári-szigeteken először fog indulni a Junior Eb, majd a Lengyel Rally, a Liepaja Rally, a Roma Rally, a Barum Rally és az eddig még nem ismert Rally Európa-bajnoki szezonzáró versenyen fog zajlani a sorozat. 

    Enzo Ide egy EKS Audival indul az Euro RX-ben – Nyirádon kezdi a szezont

    0

    A belga versenyző teljes szezont megy a Rallycross Európa-bajnokságon egy Audi S1 EKS RX quattro RX1-gyel, amelyet Mattias Ekström csapata készít fel a versenyekre.

    A 30 éves belga versenyző nem szokványos úton került a rallycrossba. Sportautókkal kezdett, részt vett a zolderi 24 órás versenyen, ahol nyert is, majd indult a GT1 világbajnokságon. 2019-ben váltott rallycrossra, első versenyén Spa-Franchorchampsban indult a WRX-ben. Tavaly hatodik lett a WRX-ben, épp Szabó Krisztián mögött zárta az évet. 2022-ben is marad a rallycrossnál, az Euro RX-ben megy teljes szezont.

    „A rallycross kiszámíthatatlan és akciódús sport, amit nehéz összehasonlítani bármivel is. 2021-ben a legsikeresebb rallycross versenyző mellett indulhattam, így rengeteget tanultam és fejlődhettem. Most hasznosíthatom ezt a tudást amikor az Euro RX élén akarok harcolni. Logikus lépés volt, hogy az EKS csapattal folytassam. Megvan a tudásuk és a tapasztalatuk a szakág élvonalából, és az Audi S1-et is jól ismerem” – mondta Ide, aki tavaly Kristofferssontól leshette el a trükköket.

    Izgatottan várom a folytatást” – mondta a kétszeres DTM-bajnok és a 2016-os RX-világbajnok Mattias Ekström. „Láttam Enzo fejlődését a pályaversenyeken, ahol folyamatosan tanult, és végül megszerezte a Blancpain címet. Az elmúlt néhány évben ugyanezt csinálta a rallycrossban – minden versenyen tanult és fejlesztette a képességeit. Itt az EKS-nél mindig a dobogós helyezéseket és a címeket célozzuk meg, és úgy érzem, hogy Enzo idén készen áll erre. Tudásunkkal és tapasztalatunkkal a lehető legjobban támogatjuk őt. Alig várom, hogy lássam versenyezni idén – szerintem sok embert meg tud lepni.”

    Az első meglepetést pedig épp nálunk mutathatja be Ide, hiszen az év első futamán Nyirádon mutakozik majd be május 21-22-én az Euro RX1-ben.

    Enzo Ide
    foto: EKS

    Magyar pontokkal rajtolt a gokart Eb

    0

    Szép magyar sikerrel vette kezdetét a négyfutamos gokart Eb. Molnár Martin időmérő futamot nyert és végig a top tízben versenyezve szerezte meg az OKJ kategória  kilencedik helyét. Hideg Ádám pedig egy küzdelmes hétvégével búcsúzott Fernando Alonso csapatától. 

    Két héttel a Champions of the Future sorozat szezonnyitója után szintén a portugál Forma–1-es pálya paddockja mögött kialakított pályán vette kezdetét a gokart Európa-bajnokság az OKJ (junior) és OK (senior) kategóriákban.

    Előbbiben két magyar versenyző is rajthoz állt. Molnár Martin csapata, az Energy Racing a két futam közti szünetet alaposan kihasználta és a lehető legversenyképesebb gokartot adtak Martinnak, aki saját magát is meglepte azzal, hogy megnyerte az időmérő futamát. Sőt, később még négy top hármas eredmény szerzett az előfutamok során. 

    A szuper előfutamban 7., a döntőben pedig 9. lett, amivel 11 pontot szerzett, amivel az OKJ Eb értékelés 7. helyén áll. 

    Fotó: Molnár Martin

    Hideg Ádámnak szerencsés hétvégéje volt ugyan, de érezhetően motorerő hátrányban volt, amit azonban a DPK csapat próbált kiküszöbölni. Ádám az időmérő futamában 3. lett. Még az előfutamokon is szerencsésen hozta az eredményeket, de a szuper elődöntőben és a döntőben is kevés volt már a tempója, ráadásul mind a kétszer beesett a spoilere, amiért öt másodperc büntetést kapott, így mind a kétszer 16. lett. Ez volt a kaposvári versenyző utolsó futama a spanyol csapat színeiben, a héten már új csapattal folytatja a versenyzést. 

    Az OK kategóriában képviselte volna hazánkat, Krózser Menyhért, akit azonban az influenza meggátolt ebben. Sőt, úgy tűnik, hogy Menyának még a hétvégi futamot is ki kell hagynia. 

    Fotó: Hideg Team

    Az gokart Eb mezőnye most költözik a spanyolországi Zuerába, ahol a hétvégén, április 15–17-én a Champions of the Future második futamát rendezik, rá két hétre, április 29–május 1-jén pedig az Eb második fordulóját. 

    Gokart-Európa-bajnokság, Portimao magyar eredmények

    OKJ
    Molnár Martin: szuper előfutam: 5., döntő: 9.
    Hideg Ádám: szuper előfutam: 16., döntő: 16. 

    Teljes végeredmény itt található.

    Az FIA gokart Európa-bajnokság (Eb) és a Champions of the Future (CF) OKJ és OK, 2022-es versenynaptára

    március 24–27. Portimao (CF)
    április 7–10. Portimao (Eb)
    április 14–17. Zuera (CF)
    április 28–május 1. Zuera (Eb)
    május 19–22. Kristianstad (CF)
    június 2–5. Kristianstad (Eb)
    június 23–26. Franciacorta (CF)
    július 7–10. Franciacorta (Eb)

    Kárai Tamás négy autóval versenyez a hétvégén

    0

    A RabócsiRingen előbb a Matador Nemzetközi Rallycross Fesztiválon kezdi a hazai bajnokságot, majd a Legendák Tornáján gokarttal, driftautóval és rallycross autóval versenyez Kárai Tamás.

    Talán nem meglepő, de a sűrű húsvéti programban az elsődleges a jó szereplés lesz a rallycross szezonnyitón. A cél egyértelmű:

    Meg akarom védeni a bajnoki címet” – mondja Tamás a szokásos szűkszavúságával. Aki ismeri nem lepődik meg azon, hogy inkább nyomna le egymás után egy vb-Eb-ob sorozatot, minthogy interjút adjon. Persze mentségére szolgál, hogy igencsak be van táblázva mostanában.

    Elsősorban munkával készülök a hétvégére” – mondja nevetve, aztán persze azt is elárulja, hogy túl van egy teszten is, és mivel egész évben folyamatosan edz, így a kondícióval sem lesz gondja ezen a hétvégén. Aztán az esélylatolgatásokban már kicsit bőbeszédűbb, de itt is a szokott racionalitásával értékel:

    Mindenki aki elindul ellenfél lesz a bajnoki csatában. De majd az első versenyen látjuk meg az erőviszonyokat. Úgy tudom, hogy a technikán senki nem fejlesztett, mindenki ugyanazzal az autóval indul, mint tavaly.” 

    Tavaly remekül ment Kárai Tamásnak a RabócsiRingen, a bajnokság második versenyhétvégéjén 30, az ötödiken pedig 29 pontot gyűjtött ezen a pályán, így az immár hazai pályának számító Nyirád mellett Máriapócson szerezte a legtöbb pontot.

    A pályaismeret Húsvét hétfőn is jól jön majd, hiszen a Legendák Tornáján is ott lesz Kárai Tamás.

    A Legendák Tornájára természetesen rögtön igent mondtam, és az az igazság, hogy erre talán még jobban készülök, mint a rallycross szezonra. Járok driftelni, és gokartozni is megyek a héten. A rallycross autóra úgy érzem nem kell készülni, a hibrid Suzuki hasonlít leginkább ahhoz amit megszoktam” – mondja, aztán gyorsan azt is elmagyarázza, hogy miért fektet ennyi energiát a felkészülésbe.

    Nem akarok ismeretlen autókba ülni, úgy gondolom, hogy ha már elindulok, akkor igyekszem a lehető legjobbat nyújtani. Annak nagyon örülök, hogy lesz egy ilyen rendezvény, remélem mi is jól érezzük magunkat, és a közönség is jól szórakozik majd. Fontos, hogy az eseménnyel segítünk is, ezért is örömmel vállaltam a felkérést a versenyre.”

    Persze a végén a szakmai szempontok is szóba kerültek. A 600 lóerős rallycross autó után érdekes lesz a három másik szakág versenyautójával menni.

    A gokart sem lesz teljesen szokatlan, ott is hasonló készségek kellenek, nem véletlenül adja a legjobb alapokat egy versenyzői karrierhez. A drift azonban teljesen más, mindennek ellentmond amit eddig csináltam, így itt teljesen át kell állítani az agyunkat. Érdekes szakág, de őszinte leszek, én inkább maradok a rallycrossnál” – fejezte be Tamás, majd elnézést kért, hogy fel kell vennie egy munkaügyben érkező fontos telefont. Mert ahogy az elején mondta, elsősorban munkával készül a hétvégére…

    A Legendák Tornájáról itt találtható még több információ, kedvezményes árú, elővételes jegyet pedig itt lehet vásárolni.

    Kárai Tamás
    foto: @World / Red Bull Content Pool

     

    Marczyk reálisan nézi idei szezonját

    0

    Miko Marczyk idén hat futamon a WRC2-ben indul a Horvát Rallytól kezdve. A lengyel versenyző reális célokat tűzött ki.

    Miko Marczyk a tavalyi Rally Európa-bajnokságon megszerzett harmadik hely után idén már a WRc2-ben folytatja, ahol Horvátországban, Portugáliában, Olaszországban, Észtországban, Finnországban és Spanyolországban áll rajthoz.

    “Tavaly úgy érzem, hogy sokat fejlődtem pilótaként – mondta a lengyel versenyző a WRC hivatalos oldalának. – Partnereimmel és családommal úgy döntöttünk, hogy idén a világbajnokság versenyein indulunk. Azt gondolom, hogy a WRC2-ben ugyancsak jók lehetünk, de elsősorban az a cél, hogy minden versenyt befejezzek és ezáltal megismerjem a szakaszokat. Ha sikerül a célba érés, talán a WRC2 junior kategóriában is tudunk néhány jó pontot elérni.”

    Marczyk jól tudja, hogy sok újdonság vár rá idén.

    “Sok újdonságot kell megtanulnunk idén. Pirelli gumikat fogunk használni, hosszabbak a szakaszok, hosszabb egy versenynap, melyből kettővel több van, mint az Eb-n. A Horvát Rallyn próbálunk kitalálni egy jó stratégiát és ezáltal kihasználni minden lehetőséget. Remélem, hogy az ERC futamokon szerzett tapasztalatot tudom kamatoztatni a WRC-ben.”

    Miko Marczyk 2018-ban debütált a Rally Európa-bajnokságon és azonnal a Lengyel Rally ötödik helyén zárt. Tavaly ugyancsak a hazai versenyén szerezte első dobogós helyét, amikor harmadik lett, amit a Kanári-szigeteken megismételt, de legjobb eredményét a Rally Hungary-n érte el, ahol másodikként ért célba.

    Klausz 50 ponttal vezeti a Mitropa Kupát 

    0

    Klausz Kristóf két győzelmével 50 pont előnyre tett szert a Mitropa Kupában, míg navigátora, Csányi Botond 24 ponttal vezet a navigátorok bajnokságában. 

    Klausz Kristóf és Csányi Botond az osztrák Rebenland Rallyn és a Lavanttal Rallyn is megnyerte a Mitropa Rally értékelését. 

    A már megjelent friss bajnoki állás alapján Klausz Kristóf így 50 pont előnnyel vezeti a pilóták bajnokságát Julian Wagner, Hermann Gassner és René Noller előtt, akik azonos pontszámot gyűjtöttek eddig. 

    A további magyar versenyzők közül László Zoltán a hetedik, László Martin a 15., Kovács Zsolt a 16. Helyet foglalja el. 

    A navigátorok versenyét Csányi Botond 24 pont előnnyel vezeti Hanna Ortlender és 42 ponttal Karin Thannhauser előtt. Balázs Zsolt az ötödik, Berendi Dávid a hetedik helyen áll. 

    A Mitropa Rally Club bajnokságában Martin Kainz áll az élen, míg Schuck János 22 pont hátránnyal a harmadik, Gyarmati Ariel 31 pont hátránnyal a negyedik, Pazsitka István a hetedik. 

    A navigátorok között Günter Brandl áll az élen 14 pont előnnyel Gonda Dániel előtt, míg Kocsis György 25 pont hátránnyal a harmadik, Taky Zoltán pedig a hatodik. 

    A két osztrák versenyt követően a horvát Opatija Rallyn folytatódik a szezon, amit a szlovén Velenje Rally és a Mecsek Rally követ a kilenc futamból álló szezon során. 

    Molnár Martin szárnyalt a gokart Eb-szezonnyitón

    0

    Jól kezdődött a négyfutamos FIA gokart Európa-bajnokság Molnár Martin számára a portugáliai Portimaóban. Az időmérő csoportját megnyerte, és végig az élmezőnyben versenyzett. A döntőben kilencedik lett, a hétvége során pedig összesen 11 pontot szerzett, amivel az OKJ-bajnokságban az igen előkelő hetedik helyet foglalja el.

    Hatalmasat fordult a világ Molnár Martin körül. Míg két hete, a Champions of the Future nyitó futamán szintén a portugáliai Portimaóban még az is csodaszámba ment, hogy bejutott a döntőbe, az Európa-bajnokság első futamán szárnyalt a magyar versenyző. 

    A kéthetes szünetet az Energy Corse alaposan kihasználta és a lehető legversenyképesebbé tették Martin technikáját, többek között változtattak a motor karakterén is. Az eredmény mindenkit meglepett: Martin megnyerte az időmérő csoportját, összességében pedig a harmadik helyen végzett.

    Ez különösen figyelemre méltó eredmény, mert a 69 fős OKJ-mezőny nagy része ugyan a WSK-sorozatból ismert versenyzőkből állt össze, de a juniorok mégis az idei év legszorosabb versenyét vívták, ahol igen nehéz volt jó eredményt elérni. 

    Fotó: Molnár Martin

    Az öt előfutamból Martin háromszor az első, kétszer a második helyről indult. A gokartja a szűk kanyarokra volt hangolva, így az egyenesekben kisebb tempóhiánnyal kellett számolnia. Ennek ellenére egy második és két harmadik helyet szerzett.

    A második előfutamban a rajt után nem tudott besorolni, és hozott két rossz döntést is, ami miatt kilencediknek futott be. 

    Az előfutamok összesített eredménye alapján a 8. helyen állt, így a szuper előfutamban a negyedik helyről rajtolt. Itt a rajtnál a sora veszített néhány pozíciót, de Martin a 8. helyről az 5-re jött fel. 

    Fotó: Molnár Martin

    A döntő igen parázs csatákat hozott, ahol Martin a 9. helyet szerezte meg. A döntő előtti összesített 7. helyével és a döntőben elért 9. pozícióval összesen 11 pontot szerzett, amivel a bajnokságban 11 ponttal a 7. helyen áll.

    „Nagyon jó hétvégénk volt – mondta Molnár Martin. – Jó volt a tempónk, de amikor mondták, hogy megnyertem az időmérő futamomat, nem akartam elhinni. Az előfutamok egy kivétellel jól sikerültek. A szuper előfutamon a rajtnál veszített a sorom pár helyet, de sikerült visszakapaszkodnom.” 

    „A hétvége legjobb pillanata az volt, amikor megtudtam, hogy megnyertem az időmérő futamot, de a döntő is nagyon élvezetes volt. Szoros versenyt vívtunk, hol feljöttem két helyet, hol engem előztek ketten. Elégedett vagyok az eredménnyel és nagyon várom, hogy ezt a lendületet tovább tudjuk vinni Zuerába is.”

    Fotó: Molnár Martin

    Az OKJ-mezőny a portugáliai Portimaóból Spanyolországba, Zuerába költözik, ahol ezen a hétvégén rendezik a Champions of the Future második futamát, majd két héttel később az Európa-bajnokság második futamát is. 

    Molnár Martin, OKJ-eredmények

    Résztvevők: 69
    Időmérő csoport: 1.
    Időmérő: 3.
    C-D előfutam: 3.
    B-C előfutam: 9.
    C-E előfutam: 3.
    A-C előfutam: 2.
    C-D előfutam: 3.
    Előfutamok összesen: 8.
    Szuper előfutam: 5.
    Összesített eredmény a döntő előtt: 7.
    Döntő: 9.

    Molnár Martin OKJ, Európa-bajnoki állása: 11 pont, 7. hely.

    Teljes végeredmény itt található.

    A Ford vezetője meglátogatta az M-Sportot 

    0

    Az amerikai Ford Motor Company vezérigazgatója látogatást tett az M-Sport brit központjában, ahol az autókat is kipróbálhatta,

    Az amerikai Ford Motor Company vezérigazgatója, Jim Farley tavaly a Goodwood Fesztiválon már tiszteletét tette, a rendezvényen mutatták be először a a Ford Puma Rally1-et mozgás közben a nyilvánosság számára. 

    Farley-t most az M-Sport központjában meg is autóztatták Rally4-es, Rally3-as és Rally2-es autó mellett a Craig Breen vezette Rally1-es autóval is. 

    “Soha nem volt még hasonló élményem – mondta Jim Farley az autóztatást követően. – A Ford Puma Rally1 képességeit nem lehet a tv-ben nézve megtapasztalni, ehhez be kell ülni az autóba. Hihetetlen volt ez az utazás, az eszem nehezen fogja fel a tapasztaltakat. Különleges pillanat volt. Nagyon örülök, hogy találkozhattam azzal a csapattal, akik egész életüket a sportnak szentelték, és minden pillanatban nyerni szeretnének. Pont ez a hozzáállás az, amiért a Ford részéről együtt dolgozunk az M-Sporttal.” 

    A Ford hivatalosan 2012 végén kiszállt a WRC-ből, azonban néhány éve segítséget nyújt az M-Sport csapatának. 

    Az M-Sport idei versenyzői közül Sébastien Loeb megnyerte a Monte-Carlo Rallyt, így a vb harmadik helyét foglalja el, míg Gus Greensmith a Montén és Svédországban elért ötödik helyezésével a bajnokság negyedik helyét foglalja el. Craig Breen A Montén elért harmadik helynek köszönhetően a hetedik helyen áll, míg Adrien Fourmaux-nak még nem sikerült versenyt befejeznie idén, Pierre-Louis Loubet pedig a Horvát Rallyn kezdi meg hét versenyből álló programját. 

    Monarri ismét dobogón zárt 

    0

    A spanyol Alberto Monarri-Carlos Cancela páros a Fafe Rally után az Azori-szigetek Rallyn is dobogón zárt az ERC Open kategóriában A Suzuki Swift R5lly S autóval. 

    Alberto Monarri az Azori-szigetek Rally első napján műszaki hiba miatt kénytelen volt kiállni, azonban a második napon visszatérve megszerezte az ERC Open kategória harmadik helyét, ami a szezon második dobogós eredménye volt a spanyol versenyzőnek, miután a Fafe Rallyn a kategória második helyén ért célba. 

    “Az első napon differenciálmű problémánk volt az Azori-szigetek Rallyn, ami miatt nem tudtunk nagyobb kockázatot vállalni a nagyobb probléma elkerülése érdekében – mondta Alberto Monarri az ERC hivatalos oldalának. – Félreálltunk a hiba miatt és a második napon álltunk vissza és akkor már sikerült minden szakaszt befejezni. Először voltam ezen a versenyen, és szerettünk volna minden szakaszt megnézni versenykörülmények között. Az első napi csalódás után a második napon már elégedettek voltunk a tempónkkal.” 

    “A Sete Cidades szakasz nagyon nehéz volt, ennek ellenére élveztem. Az autó megismeréséhez még több időre van szükségünk. Most még kicsit óvatosak voltunk, mert a második napon szerettünk volna minden szakaszt befejezni. Már várom a Kanári-szigetek Rallyt, és bízom benne, hogy ott sikerül probléma nélkül versenyezni.” 

    Alberto Monarri az ERC Open második helyét foglalja el Joan Vinyes mögött 9 pont hátránnyal két verseny után, míg a harmadik helyezett Martins Sesks 15 ponttal követi.