back to top
2025. november 10. 23:14
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1338

    Kotán Péter is a RabócsiRingen tölti a Húsvétot

    0

    Örökös magyar bajnokunk nélkül nincs rallycross szezonnyitó, és a Legendák Tornája is elképzelhetetlen lenne nélküle, Kotán Péter is ott lesz a Matador Nemzetközi Rallycross Fesztiválon és a húsvét hétfői versenyen is.

    Ha minden jól megy, akkor én is el tudok indulni a futamon és ezzel megkezdjük sorozatban  a 36. szezonunkat. Magán az eseményen viszont mindenképp ott leszünk, mert két éve már, hogy Lackó Lehelnek építem a Super–1600 autóját és mentorálom is őt. Ebben a szezonban a cél a bajnoki cím, úgyhogy elsősorban arra koncentrálunk.

    Hétfőn pedig ott a Legendák Tornája, amire megtiszteltetés, hogy Rabócsi Tibor meghívott, és természetesen örömmel mondtunk igent a felkérésre” – sorolja a programot Kotán Péter, aki bár mindig készségesen felveszi a telefont, de arra, hogy beszélgessünk már időt kellett találni a munka-család-felkészülés Bermuda-háromszögén belül. Az interjú összejött, és hogy ne csak szakmázzunk, a húsvéti sonka kérdésköre is előkerült, aminek elfogyasztása szintén komoly logisztikát igényel majd.

    “A versenyen történő sonkaevés megszokott dolog nekünk, azt is mondhatnám, hogy lassan hagyomány. A 36 éves pályafutásomból 30-ban biztos, hogy volt Húsvétkor verseny. Régen Szombathelyen, aztán átkerült Máriapócsra, így nekünk talán az lenne furcsa, ha nem a szervizparkban ennénk a sonkát. Ebben az évben a locsolást kell majd megoldanunk, mert most Húsvét hétfőn is a pályán leszünk.”

    Kotán Péter
    foto: STom/Kotán Péter

    A kérdés Kotán Péter esetében is adódik, hogyan fog megbirkózni a 35 éves beidegződésektől gyökeresen eltérő szakágak autóival?

    “Szerintem a driftautó lesz a legnagyobb kihívás, mert olyannal még sosem mentem. Hátsókerekes tapasztalatom van, de a drift teljesen más lesz. Ennek ellenére azt gondolom, kihívás, és igyekszem a legjobban megoldani. Amatőr gokarttal pár éve többször mentem, mert a gyerekeimmel gokartozgattam. Aztán amikor gyorsabbak lettek, akkor úgy gondoltam, hogy ezt ne erőltessük tovább. De természetesen megmérkőzünk ezekkel is. 

    Talán a három közül a Suzuki hibrid áll hozzám a legközelebb. Persze van, aki itt nagy előnyben lesz, mert egy fél szezont ment ezzel az autóval, de ahogy hallom olyan „ellenfél” is van aki hetek óta tréningezik. Én nem szakítok a „hagyományokkal, itt is edzés nélkül állok oda a starthoz” – mondja az örökös magyar bajnok, és a hangjában ott az a csak bajnokokra jellemző versenyláz, ami miatt biztosak lehetünk benne, hogy amint megkapja a rajtjelet mindent bele fog adni a pályán. Persze ezt tagadja, a versenyautón kívül benne is győz a racionalitás:

    A rendezvény lényege, hogy olyan pilótákat sikerült összetoborozni, akiket már nagyon várnak a nézők. Nem is arról szól majd, hogy ki a legjobb, hanem az a lényeg, hogy jó hangulatú rendezvény legyen, és a nézők is közelebb kerülhessenek hozzánk versenyzőkhöz.

    Fontos az is, hogy segítünk vele, de bízom abban, hogy jövő évben már nem azért kell versenyezni, hogy segítsünk, hanem azért mert ennek kapcsán elindul egy hagyomány, amit folytatni fogunk. Sok olyan pilóta van, akit meg lehet még hívni, és lehet, hogy idén kedvet kapnak hozzá” – foglalja össze a célokat Péter.

    Ez után azt is elárulja, hogy néhány évvel ezelőtt a Dubaiban megrendezett autocross versenyen is rajthoz állt, ahol a sivatagban vezetett életében először versenyen Super Buggy-t, ami szintén egyedi képességeket igényel.

    Valahogy nem meglepő az a mondat, hogy azzal a járművel is egészen jól elboldogult…. Azzal, hogy a Legendák Tornája Húsvét hétfőre került, a rendező egész hétvégés programot kínál a rajongóknak. A rallycross nézőknek érdemes lesz egy nappal tovább maradni, más szakágak szurkolói pedig jól teszik, ha már vasárnap kimennek a pályára.

    “Úgy gondolom, hogy ez jó a rallycrossnak is, remélem sokan lesznek, akik ha már elutaznak Máriapócsra, akkor előbb érkeznek, és megnézik a rallycross versenyeket is. Van is egy építő javaslatom, jövőre lehetne egy kombinált jegyet is kibocsátani, ami az egész hétvégére érvényes” – mondja Kotán Péter, aztán persze áttérünk a rallycrossra is. Első kérdés a technikaváltásról szól, a válasz pedig nem meglepő.

    “Marad a Ford. Bízom benne, hogy év közben tudunk fejleszteni is rajta, hogy még közelebb kerüljünk az élmezőnyhöz. Ha ez sikerül, akkor megismételhetjük azt a teljesítményt, mint két évvel ezelőtt Kakucson ahol vezettük a Supercars döntőt és megmutattuk, hogy ha összeáll minden, akkor ott vagyunk az élmezőnyben. Most azonban a legfontosabb, hogy ott legyünk a rajtnál, ehhez kell még néhány éjszaka a műhelyben.”

    Kotán Péter
    foto: STom/Kotán Péter

    Bízunk benne, hogy így lesz, a korosodó kasztniba bújtatott csúcstechnika még mindig megdobogtatja a szíveket. A fiatalok rácsodálkoznak, az idősebbeknek pedig mindig élmény egy Escort Cosworth. Sajnos tavaly csak három versenyen láttuk Kotán Pétert.

    Így adta ki a lehetőség. Nyirádon mindenképpen mentünk volna, bár sajnos sok szerencsénk nem volt, mert minden elromlott ami elromolhatott. Idén meglátjuk mi fog beleférni. Az időterv is szorosabb ebben az évben, a két fiam most érettségizik, akik oszlopos tagjai a csapatnak, ezért ez megnehezíti a helyzetünket a tavaszi szezonban. Kristóf a média ügyekkel foglalkozik ,Krisztián pedig az autó felkészítésében vállal jelentős részt, de most az iskolára is koncentrálniuk kell” – vázolja az idei terveket, aztán a harmadik szerepre a Super-1600-as projektre térünk át.

    A két csapat a szervizparkban is összenőtt.

    “Közös a szervizparkunk. Ha nem indulok akkor még spotterrelek is Lehelnek. A párom Betty és  Noémi felel a cateringért ahogy mostanában szokás nevezni, de  a fiúk is kiveszik a részüket a munkából, így a két csapat közösen dolgozik. Nem szabad elfelejteni Dr. Laczkó Lászlót aki szintén oszlopos tagja a csapatnak, ő az Astra kupában versenyez.”

    “Azért vállaltam fel ezt a projektet, mert Lehelben azt látom, mint az én fiatalkori önmagamban. Lelkes, tehetséges, és ami nagyon fontos, hogy ott van a műhelyben, együtt csináljuk az autót, tudja, hogy milyen technikával versenyez. Ezt el is vártam tőle, és szerencsére érti is, hogy ez miért fontos. Megvan benne a kellő alázat és lelkesen részt vesz a folyamatokban.”

    Kotán Péter
    foto: STom/Kotán Péter

    A végére már csak egyetlen kérdés maradt. Mikor lesz elégedett hétfő este Kotán Péter?

    “Ha mi is tudunk indulni és ott leszünk a rajtnál. Ha Lehel feláll a dobogóra, ideális esetben a legfelső fokára, és ha hétfőn nem szégyenkezve jövünk el a Legendák Tornájáról és nem azt mondja a közönség, hogy ő már csak egy „ legenda.”!

    Nos, ez utóbbitól nem tartunk…

    Kotán Péter
    foto: STom/Kotán Péter

    F3-ból F4 a Hungaroringen

    0

    A hétvégén a Hungaroringen vette kezdetét az MNASZ Autós Gyorsasági Országos Bajnokság a már hagyományos évadnyitónak számító Laptiming Kupával, amely az FIA Közép-Európai Zóna Kupa az ESET V4 Cup és a Drexler Formel Cup bajnoki futama is volt egyben – áll a Gender Racing Team közleményében.

    A Gender Racing számára egy kis ünnepléssel indult a hétvége, hiszen a Hungaroringen tartották pénteken este a járványhelyzet miatt előző két évben elmaradt díjátadó gálát is, ahol 2020-21-es versenyévadban elért bajnoki címért és dobogós helyezésekért vehettek át számos díjat a GRT versenyzői. A pénteki edzésen és az első versenynapon sajnos már kevesebb ok akadt az ünneplésre, mert a technika ördöge is beköltözött a GRT boxába az évadnyitó elejére. Mivel a GRT Forma 3-as Dallara versenyautóját a pénteki szabadedzéseken sikerült először élesben kipróbálni, ahol néhány kör megtétele után egy hasonlóan bosszantó elektromos probléma keletkezett, mint a hétvégén az F1-ben Fernando Alonso autójában. Mivel az ingadozva jelentkező hibajelenség a sebességváltó működését komolyan befolyásolta és azt nem sikerült menyugtatóan kijavítani, a csapat inkább úgy döntött, hogy nem kockáztat egy, a verseny közbeni terhelésen esetlegesen bekövetkező, sokkal komolyabb károkat vagy ne adj isten egy versenybalesetet generáló hibát! 

    Így az a döntés született, hogy a vasárnapi versenynapra a csapat beveti a Forma 4-es technikáját, amelyet a szerelők gyorsan rajtkész állapotba hoztak, így Szabó Nikolas nekivághatott a vasárnap délelőtti időmérőnek, amelyen az ötödik sorba, a kilencedik helyre kvalifikálta magát. A versenyfutam több izgalmas momentumot is tartogatott. Az első körben  az első kanyarban az élen bekövetkezett ütközés miatt egy ideig a Safety Car mögött körözött a mezőny. Az újraindítást követően a mezőny második felében többször változott a sorrend. Nikolas a futam végén több, erősebb technikával autózó ellenfelet megelőzve az abszolút hatodik helyen, a magyar bajnoki értékelés harmadik helyén ért célba.

    A bajnokság folytatásában természetesen az F3-assal áll majd rajthoz a csapat, legközelebb júniusban, az ausztriai Spielbergben, a Red Bull Ringen.

     

    A kicsit felemás kezdés ellenére Gender Tamás csapatfőnök pozitívan értékelte a hétvégét:

    Nagyon vártuk már a bajnokság kezdetét, pláne úgy, hogy közvetlenül a versenyhétvége előtt kialakult körülmények okoztak néhány komoly kihívást, de hát ettől is szép ez az imádott sportágunk! Az F3-asnál jelentkező bosszantó technikai hiba ellenére nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy az F4-essel is ilyen jó eredményeket sikerült elérnünk a különböző bajnoki értékelésekben! Ettől függetlenül az éves célkitűzéseink semmit sem változtak, a következő versenytől az egész szezonban ismét az F3-assal állunk rajthoz Nikolas-al a volán mögött és szeretnénk harcban lenni a bajnoki címekért! A szurkolók viszont addig is találkozhatnak a csapatunkkal egy nagy budapesti autós rendezvényen és egy hagyományos, családias hangulatú jótékonysági programon Nagyszénáson, a jövő hónap folyamán!”    

    Kajto új festéssel támad 

    0

    A tavalyi második helyezés után Kajto idén is a WRC2-ben áll rajthoz, harmadik éve Skoda Fabia Rally2-vel, de idén új színekben. 

    A 2015-ös, 2016-os és 2017-es Európa-bajnok lengyel, Kajetan Kajetanowicz 2018 óta versenyez a WRC-ben, ahol az első évben a 10. helyet szerezte meg Ford Fiesta R5-tel a WRC2-ben, majd 2019-ben Skoda Fabiára váltott és 2019-ben a második, 2020-ban a WRC3 17., míg 2021-ben a második helyen zárta a szezont. 

    A 43 éves pilótát évek óta támogatja a lengyel LOTOS, mely miatt autóinak színei között mindig szerepelt a piros is. 

    Az idei évben szakít ezzel a hagyománnyal és csak fekete-szürke festést kap Skodája, míg szponzorai mind fehér betűkkel lettek kiírva. 

    Kajto az idei szezonját a Horvát Rallyn kezdi, majd további öt WRC2-es futamon áll rajthoz. 

    A lengyel versenyző 2019-ben szerezte egyetlen WRC2-es futamgyőzelmét a Török Rallyn, míg a 2019-es Szardínia Rallyn második, Korzika Rallyn, Német Rallyn, Spanyol Rallyn harmadik helyen zárt. 

    2020-ban a Török Rallyn megnyerte a WRC3-as kategóriát, majd a Szardínia Rallyn második helyen ért célba. 

    2021-ben a Horvát Rallyn, a Portugál Rallyn, az Acropolis Rallyn nyerni tudott a WRC3-ban, Észtországban, Spanyolországban a második, a Monza Rallyn pedig harmadik helyen zárt. 

    Kajto hazai bajnokságában 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is bajnoki címet szerzett. 

    Megvan hol kezdi a szezont Sordo 

    0

    A Rally Világbajnokság már javában tart, de Dani Sordo még egy versenyen sem állt rajthoz, de a Portugál Rallyn ez a pillanat is be fog következni. 

    A Hyundai Motorsportnál idén Oliver Solberg és Dani Sordo felváltva vezeti a harmadik Rally1-es autót a belga Thierry Neuville és észt Ott Tanak mellett, azonban a Monte-Carlo Rallyn, Svédországban és Horvátországban is a svéd-norvég versenyző indulhatott. 

    Azonban hamarosan Dani Sordonak is lehet szurkolni, a május 19-22. között Portugál Rallyn először vezetheti versenyen a hibrid Hyundait. 

    A spanyol pilóta amikor nem versenyezhet, segíti Petter Solberg fiát, aki a Monte-Carlo Rallyn kiesett, míg Svédországban a hatodik helyet szerezte meg, így a világbajnokság tizedik helyéről várhatja a Horvát Rallyt. 

    Sordo korábban már 13-szor indult a Portugál Rallyn 2005 óta, és tavaly érte el legjobb eredményét, amikor második helyen zárt, előtte pedig 2007-ben, 2009-ben, 2010-ben a Citroennel, 2017-ben pedig a Hyundaijal zárt a dobogó harmadik fokán. 

    A portugál versenyt követően vélhetően a világbajnokság ötödik, Szardíniai versenyén is Sordo állhat rajthoz, miután 2019-ben és 2020-ban nyerni tudott, 2006-ban, 2007-ben pedig dobogón zárt a Citroen versenyzőjeként. 

    A 39 éves Hyundai versenyző tavaly hét versenyen indulhatott a WRC-ben, és a portugál verseny mellett Spanbyolországban és a Monza Rallyn is dobogón zárva a pontverseny hatodik helyét szerezte meg. 

    Moncet maradna a csapat élén 

    0

    Julien Moncet ismét megerősítette, hogy szívesen vezetné a Hyundai Motorsport csapatát az év hátralévő részében is. 

    Andrea Adamo decemberi távozása után Julien Moncet vette át a Hyundai Motorsport vezetését, amíg a koreai gyártó nem találja meg a posztra a végleges személyt. A csapatigazgató-helyettes azonban szívesen maradna az év végéig. 

    A Hyundainál zajlik a személycsere folyamata, aminek eredményeképpen többek között Andrea Cisotti lett az ügyfélprogram menedzsere 

    A személycserék némileg instabillá tették a gyártót, de Julien Moncet szerint ez a folyamat hamarosan lezárulhat. 

    “Napról napra közelebb kerülünk a stabilitáshoz – mondta Julien Moncet a Dirtfishnek. – Remélem, hogy a következő hetekben megoldódik a szervezetünk felépítése és ismét stabil helyzetbe kerülünk.” 

    A Csapatigazgató-helyettes szívesen látná el a Hyundai Motorsport vezetését a jövőben is. 

    “A csapatvezetői posztra én is megoldás lehetek, de ezt nyilván nem én döntöm el. Amennyiben felkérnek a csapat vezetésére, el fogom fogadni. Szívesen csinálnám ezt a munkát hosszabb ideig is.” 

    A Hyundai Motorsport elnöki posztjára nem régen Sean Kimet nevezték ki, és a 2018 óta elnöklő Scott Noh helyét vette át. 

    “Komoly műszaki háttérrel rendelkezik – mondta Moncet az új elnökről. – Korábban alvázmérnök volt, Így rendelkezik a megfelelő tudással, ami a csapat vezetéséhez kell. Folyamatban van a csapat átszervezése és amint ez meg van, csak a jövőre fogunk koncentrálni.” 

    Evans: Nem fér bele több hiba 

    0

    Nehezen indult Elfyn Evans idei szezonja, pedig a Toyota Gazoo Racing walesi versenyzője idén a világbajnoki címért szeretne harcolni. 

    Elfyn Evans az elmúlt két évben a Rally Világbajnokság második helyén zárt Sébastien Ogier mögött, és mivel a nyolcszoros rally világbajnok idén nem szól bele a címért folytatott csatába, így a walesi versenyző számít az első számú esélyesnek. Szezonja azonban nem indult jól, hiszen csupán a Monte-Carlo Rallyn tudott négy pontot szerezni, amivel a világbajnokság 12. helyén áll. 

    Eközben csapattársa, Kalle Rovanpera a Monte-Carlo Rallyn szerzett negyedik helyével és Svéd Rallyn aratott győzelmével 14 pont előnnyel vezeti a pontversenyt, Elfyn Evanst 42 ponttal megelőzve. 

    A vb-n azonban most az a Horvát Rally jön, melyen tavaly csupán 6 tized hátránnyal zárt a második helyen, Sébastien Ogier mögött, így a walesi pilóta szeretne kimagaslóan szerepelni az év első teljesen aszfaltos versenyén. 

    “Idén sem lesz könnyű a Horvát Rally, de arra fogunk koncentrálni, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk és ezáltal sok pontot szerezzünk – mondta Elfyn Evans az Autosport.com oldalnak. – Előre kell tekintenünk, tudjuk, hogy nem fér bele több hiba. A tavalyi versenyen jól szerepeltünk, de voltak bizonyos szakaszok, ahol többet küzdöttünk. Az autón való változtatásokkal pedig rossz irányba haladtunk. Most ebből kell tanulnunk és meg kell mutatnunk, hogy az autó is jó ezen a versenyen.” 

    A Horvát Rally, melyre 350 000 nézőt várnak a szervezők, jövő csütörtökön kezdődik a shakedown szakasszal. 

    Ifj. Kiss László rallycrosszal és a Legendák Tornájával kezdi a szezont, de épül a rallyautó is

    0

    Jó hangulatban és eredményesen akar versenyezni ifj. Kiss László azokon a futamokon, ahol elindul ebben az évben. A húsvéti hétvégén a Matador Nemzetközi Rallycross Fesztivál mellett ott lesz a Legendák Tornáján is.

    Tavaly két versenyen indult a Speedbox pilótája. Máriapócson döntőbe jutott, a nyirádi szezonzárón pedig az elődöntőig menetelt. Ebben az évben is a munka és a család az első, de talán egy kicsit több idő jut a versenyzésre is. Ifj. Kiss Lászlót az első futam előtti tesztre menet értük el.

    Minimális fejlesztést kapott a Peugeot, de a nagy változásokat elhalasztottuk. Terveztük, hogy egy alublokkos, nagynyomású befecskendezéses  motort fejlesztünk, de ez elég komoly beruházás lett volna. Mivel ebben az évben sem megyek teljes szezont, elhalasztottuk” – mondja a miskolci versenyző, majd azt is kifejtette, hogy miért nem megy teljes szezont.

    „A munkahelyi elfoglaltságok és a család miatt csak azokon a pályákon akarok menni amik nekem tetszenek, és az időmbe is belefér. A Nyirádi Eb-re beneveztünk, de még nem tudom, hogy elfogadták e vagy sem, mert limitálva van az indulók száma. Máriapócson Húsvétkor mindenképp indultam volna, hiszen hazai pálya. Ha Nyirádon el tudok indulni az Eb futamon és tetszik, akkor még pár EB futamon szívesen mennék, és ha Nyirádon lesz Ob futam ott is rajthoz akarok állni.”

    „Azt szoktam mondani, hogy úgy szeretnék menni, mint a raliban Bútor Robi: kevés versenyen indulnék, de azt vérprofin akarom csinálni. Mondanám, hogy az is fontos, hogy érezzük jól magunkat, de ha jó sikerül egy verseny, akkor ez már magától értetődik.”

    ifj. Kiss László
    foto: SPEEDBOX Racing Team

    Rallycross után váltott rallyra, majd vissza ifj. kiss László, és hiába hasonlít a két szakág, különbségek azért jócskán vannak – gondolja az újságíró, majd elégedetten hallgatja amikor a versenyző igazolja a gondolat helyességét.

    A legnehezebb a gumik kiismerése volt, még mindig nem vagyok velük teljesen kibékülve. Ezek ballonosabb gumik, olyan, mintha murvagumikkal mennénk aszfallton. Picit nehéz volt a féktávokon a visszajelzést megéreznem, de összességében jól érzem magam az autóban” – mondja Laci, aki a bajnokságban is jól érzi magát. A bajnokság nagyon színvonalas. Kárai Tamás a vb, Eb, ob és egyéb bajnokságokban szerepléssel és a sok fejlesztéssel szerintem a mezőny előtt jár egy picit, de a többiek is magas színvonalon vannak, így a hazai bajnokság szerintem a jobbak közé tartozik. Az autók jók, többféle márka versenyez, szerintem a szurkolók is jól érzik magukat a pálya szélén.”

    A nézők sem felejtették el a korábbi bajnokot, és úgy tűnik azt is örömmel veszik, hogy még mindig pokoli gyors a 600 lóerős Peugeot-val.

    „Máriapócson és Nyirádon is nagyon sokan jöttek oda hozzám. Jól esett, hogy emlékeznek rám, és most is figyelemmel kísérnek, szurkolnak nekünk.”

    ifj. Kiss László
    foto: SPEEDBOX Racing Team

    Ifj. Kiss László felesége Kissné Varga Zsuzsanna mostanában itiner helyett mesekönyveket olvas. Micimackó kalandjai sem tudják feledtetni a versenyek hangulatát, így ha teheti ő is ott van a pálya szélén.

    „Amikor a gyerekek mellett megteheti, akkor eljön a versenyekre. Nem titok, hogy nagyon hiányzik neki a versenyzés. Szeretnénk is rally futamon is indulni. Megvan még az Evo VI-osom, amit szeretnénk még fejleszteni, egy nagyon színvonalas és gyors autót építeni belőle, és azzal szeretnénk majd menni. Ez sajnos nem mostanában lesz, mert még csak most kezdődik az autó újjáépítése” – árulja el a remek hírt ifj. Kiss László.

    2022 Húsvétja mindenképp bekerül a haza autósport krónikáiba, hiszen a Legendák Tornája olyan kuriózum, ami reméljük egy hosszú sorozat első versenyét jelenti. A Kiss család két versenyzővel is képviselteti magát a RabócsiRingen Húsvét hétfőn.

    „Örülök, hogy újra egy pályán versenyezhetek az öcsémmel, és az is egy elismerés, hogy meghívtak egy ilyen eseményre. Érdekes kihívás lesz, mert driftautóval még sosem mentem. Most persze úgy vagyok vele, hogy örömautózás lesz, de amikor a rajthoz állunk, abban a pillanatban már mindent beleadunk. Szerintem ezzel mindenki így van, ezért biztos vagyok benne, hogy nagyszerű esemény kerekedik belőle. Remélem sok néző eljön, és az is fontos, hogy jótékony cél érdekében lépünk pályára” – fejezte be Laci, majd a mondat vége után pár perccel már a Peugeot kormánya mögé ült.

    A Junior Rally Világbajnok visszatér az Eb-re 

    0

    A 2020-as Junior Rally Világbajnok, Tom Kristensson szeretne még idén visszatérni a Rally Európa-bajnokságra, ahol 2018 óta nem versenyzett. 

    A svéd Tom Kristensson idén három Rally Európa-bajnoki futamon is rajthoz áll egy Hyundai i20 N Rally2-vel. 

    Kristensson 2019-ben versenyzett az ERC-ben utoljára, akkor még Opel Adam R2-vel, majd 2020-ban Ford Fiesta Rally4-gyel Junior Rally Világbajnoki címet nyert, tavaly pedig Ford Fiesta Rally2-vel a WRC2-ben állt rajthoz. 

    A svéd versenyző az idei Lengyel Rallyn, a lett Liepaja Rallyn és a cseh Barum Rallyn szeretne indulni az ERC-ben. Emellett az augusztusi Finn Rallyn is rajthoz áll a WRC-ben. 

    “Az elmúlt szezonokban elért sikerek segítségével könnyű volt korábban egy szezont összetenni, de nem így volt ez az idei évvel – mondta Tom Kristensson az ERC hivatalos oldalának. – A lehetőségek figyelembevétele után úgy döntöttünk, hogy idén egy Hyundaijal indulunk néhány versenyen. Mivel egy sorozatban sem indulunk teljes szezont, így év közben még változhat a naptárunk, de már nagyon várom, hogy versenyezhessek.” 

    A svéd versenyző tavaly az M-Sport WRC2-es csapatát erősítve ötödik lett az Észt Rallyn, kilencedik a Portugál Rallyn, azonban a Horvát Rallyn, a belga Ypres Rallyn és a Finn Rallyn nem tudott célba érni. 

    2017-ben Tom Kristensson megnyerte a német ADAC Opel Rally Kupát. 

    Franceschi súlyos sérülés után tér vissza 

    0

    Jean-Baptiste Franceschi súlyos sérülésből épült fel és Horvátországban megkezdi Junior WRC programját a Ford Fiesta Rally3-mal. 

    A fiatal francia versenyző tavaly megnyerte a Junior ERC3 bajnokságot, valamint az ERC3-as bajnokságot Renault Clio Rally4-gyel, majd rajthoz állt a francia Rally du Var versenyen, melyen autójával súlyos balesetet szenvedett és felépülése egészen az idei tavaszig tartott. 

    Franceschi a Svéd Rallyn még nem tudta elkezdeni Junior WRC programját rehabilitációja miatt, de a Horvát Rallyn már készen áll a versenyzésre, ahol Rally3-as Forddal áll rajthoz. 

    “Alig várom már a versenyzést – mondta a fiatal versenyző a WRC hivatalos oldalának. – Nagyon izgatottan várom az első versenyem a Rally3-as Ford Fiestával Horvátországban. Három éve már indultam a Junior WRC mezőnyében a Francia Autósport Szövetség segítségével, most nem lesz könnyű visszatérni ebbe a mezőnybe, főleg, hogy nincs sok szponzorunk. Ez az év felér egy álom valóra válásával, úgyhogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a jó eredmény érdekében.” 

    Amennyiben jó eredményt szeretne elérni Franceschi, úgy minden további versenyen rajthoz kell állnia, mivel a junior szezonban csak egy verseny eredményét lehet eldobni, ezért korábbi tapasztalatai jól jöhetnek számára. 

    “Egyértelmű, hogy 2018-ban szerzett tapasztalataim nagyon sokat fognak idén érni. Tudom már, hogy milyen tempóra van szükségünk, amit szeretnék is megmutatni különösen murván. Sajnos, a szezon előtti teszt nem jött össze, mert Franciaországban nincs Rally3-as autó, ezért a versenyen kell megismernem a Ford Fiestát.” 

    Váratlan műszaki hiba akadályozta meg Breen mesterhármasát 

    0

    Miközben Craig Breen elsősorban a Horvát Rallyra készült a Sanremo Rallyn, egy váratlan motorhiba miatt azonban idő előtt ki kellett állnia, és nem érhette el az olasz versenyen a mesterhármast sem. 

    Craig Breen egy Ford Fiesta Rally2-vel indult a hétvégi Sanremo Rallyn, ahol 2019-ben és 2021-ben is nyerni tudott Skodával és Hyundaijal. 

    Az ír versenyző az olasz versenyen nemcsak a mesterhármasra próbált hajtani, hanem a Horvát Rallyra is készült.  

    Breen azonban szombat reggel, a második versenynapon kénytelen volt kiállni egy váratlan motorhiba miatt. Az M-Sport versenyzője turbóhibával küzdött az első napon, de így is az ötödik helyen állt a motorhiba megjelenésekor. 

    “Jó volt újra autóba ülni és versenyezni – mondta Craig Breen a WRC hivatalos oldalának. – Hosszú szünet telt el a Svéd Rally óta, így az olasz verseny jó alkalom volt, hogy ismét versenyautóba ülhessek és újra felvegyem a ritmust. A Rally2-es Ford nyilván teljesen más, mint a Rally1-es Puma, de a nagy szünetek megszakítására tökéletesen alkalmas. Az első napon volt némi turbó problémánk, de a második napon éppen a jó irányba haladtunk, amikor ki kellett állnunk a motorhiba miatt.” 

    A versenyen rajthoz állt Mads Ostberg is Citroen C3 Rally2-vel, hogy a magyar Boldogkő Rallyra készüljön, azonban a norvég versenyző már az első napon kiesett szintén motorhiba miatt. 

    A Sanremo Rallyt végül Fabio Andolfi nyerte.